Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-14 / 164. szám
• • ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tájékoztatta a kormányt a KGST XXXII. ülésszakáról és a végrehajtó bizottság et», üléséről. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a jelentést.' Megbízta az illetékes állami szerveket, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket az elfogadott ajánlások végrehajtására. A Minisztertanács megtárKorszerűbb termékek A z idén a gépipari termelés 54 százaléka már a dinamikusan fejlesztett gyártmányokból adódik, a termékek 32 százalékát mérsékeltebb ütemben fejlesztik, a termelés 14 százalékát kitevő gépipari cikkek előállítását pedig megszüntetik, illetve csökkentik. Ebben az évben utoljára készülnek diesel-tehergépkocsik, egyes vasúti motorkocsik, mozdonyok, csuklós villamosok és mezőgazdasági utánfutók, néhány korszerűtlenné vált talajművelő és szállító berendezés, valamint különféle fémszerelvények. Egyebek között ezt tartalmazza a kohó- és gépipari miniszter jelentése a gépipar szelektív fejlesztéséről, amelyet a kormány csütörtöki ülésén fogadott eL A korábbi felmérések alapján a termelési szerkezet átalakítása a gépipari termelés 40 százalékát érinti. A Minisztertanács 1976- ban fogadta el a tárca erre vonatkozó programját. Az utóbbi két esztendőben meggyorsult a gazdaságos gyártmányválaszték kialakítása. Ennek megfelelően a gépi berendezések és fémtömegcikkipari termékek aránya fokozatosan csökken, ugyanakkor nő a korszerű híradás- és vá- cuumtechnikai, valamint műszeripari termékek aránya. Különösen gyors ütemű a számítástechnikai és adatátviteli berendezések fejlesztése és gyártásnövekedése, de jó eredményeket értek el a gépipari vállalatok a finommechanikai, az elektronikai, az ügyviteltechnikai és az orvosi műszergyártás fejlesztésében is. A szelektív fejlesztés eddigi eredményei révén nőtt a gépipar kivitele. A termékek több mint 44 százalékát exportálják. Az ötéves tervre szóló szocialista export előirányzatot általában időarányosan teljesítik a vállalatok, a tőkés exportban azonban lemaradás van. Ez a minőség, a szolgáltatások és a szervizellátás javításával, gondosabb alkatrészellátással és hatékonyabb ármunkával a következő években behozható. A belföldi igények jobb kielégítését, az export fokozását .célozzák az ágazat fejlesztő beruházásai, amelyek nagy része csak a következő két évben fejeződik be. A jelenleg is folyó korszerűsítésekkel, új kapacitások üzembe lépésével 1930- ban a gépipari gyártmányok csaknem 80 százaléka a versenyképes, korszerű | termékek csoportjába tartozik majd. A gyártás- és gyármányfejlesztést segítik a licenc és know-how vásárlások, tavaly például 187 licencet vezettek be, ami az eddigi összes gépipari licencvásárlások 62 százaléka. j i gyalta és elfogadta a magyar ' —vietnami gazdasági és műszáki-tudományos együttműködési bizottság VII. ülésszakáról szóló jelentést és megbízta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet az ülésszakon elfogadott határozatok végrehajtására. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a nehézipari miniszter és a KNEB elnökének jelentését a paksi atomerőmű létesítésének helyzetéről. Határozatot hozott a létesítmény program szerinti megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről. A pénzügyminiszter és az igazságügy miniszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott a vállalati felügyeleti és a vállalati belső ellenőrzésről. A kohó- és gépipari miniszter jelentést tett a gépipar szelektív fejlesztése megvalósításának helyzetéről. A Minisztertanács tudomásul vette a jelentést. Az egészségügyi miniszter jelentése alapján a Miniszter- tanács megtárgyalta és jóváhagyta az V. ötéves terv kórházfejlesztési és rekonstrukciós programjának eddigi teljesítéséről' szóló értékelést és meghatározta a további feladatokat. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXII. ÉVFOLYAM, 104. SZÄM ÁI3A 80 FiLI.Btl! 1978. JÜLIUS 14., PÉNTEK SZMJUT-6: Folytatódik az átrakás Csupán darabáruból több mint egy tonnányit szállítóit a Szálját—6 űrállomásra a Progressz—2 teherűrhajó, az átrakodás ezért korántsem egyszerű művelete kitölti az űrhajósok egész heti munkarendjét. Kovaljonok és Ivan- csenkov nemcsak a rakodást végzi, hanem gondosan leltározza is az újonnan érkezeit tudományos berendezéseket. Az űrhajók és az űrállomás működését a Földről az úgynevezett és KIK-rsndszer segítségével irányítják. MENETREND SZERINT, 29 FALUBA A patyoiatbusz egy hónapja Egy hónapja indult útjára a mozgó patyolat a váci járásban. Hogyan fogadták az új szolgáltatást, mekkora volt a busz forgalma erről érdeklődtünk Kántor Sándortól, a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat igazgatójától. — Nem reméltük, hogy már a kezdet kezdetén ilyen nagy lesz az érdeklődés. Egy hónap alatt körülbelül 50 ezer forint Ez év őszén avatás Autópálya Budapesttől Gödöllőig A statisztikai adatok szerint a közlekedésben részt vevő hazai gépkocsik száma évente 25 százalékkal növekszik. A Magyarországra érkező külföldi gépkocsiforgalom is egyre emelkedik: 1978 első felében már 1,5 millió külföldi gépkocsi lépte át hazánk határát. A meglevő utak korszerűsítése mellett ezért vált égető feladattá az autópályák építése. Ez mutatkozik meg a közlekedési kormányzat terveiben is: 1980-ra előreláthatólag már 154 kilométer hosszú teljes és 68 kilométernyi félautópályán közlekedhetünk az országban. Az ötödik ötéves terv kiemelt beruházásaként szerepel a Miskolc felé tartó M—3-as autópálya építése, melynek munkálatairól Hoós László, a betonútépítő vállalat igazgatója tájékoztatta az MTI munkatársát. — Az autópályák építése mintegy 15—25 km-es szakaszokban történik. Egy-egy ilyen szakasz elkészítése négy évet vesz igénybe. Első-második évben végzünk a földmunkákkal. Ezt követi az alépítmény-burkolat, az út fölötti hidak átadása, míg a negyedik évben a felső aszfalt- réteg és a kiegészítő munkák készülnek el. Az M—3-as autópálya belátható programjának ütemezése a következő: az I. szakasz átadását — Budapest határától Gödöllőig — ez év őszére tervezzük. A II. szakaszét — amely Hatvanig tart — 1980-ra, majd félautópálya jelleggel építünk tovább Gyöngyösig, és 1983-ra már 68 kilométer hosszan lehet az M— 3-as autópályán közlekedni. A határidők betartásának egyetlen akadálya az időjárás lehet. Az aszfaltburkolat kopórétegét sem 10 Celsius fok a’ett. sem esős időben nem lehet készíteni, ezért inkább várunk, mert* a kifogástalan minőség mindennél fontosabb. — A generálkivitelező a Betonútépítő Vállalat; a földmunkákat, burkolatépítést, egyes hidak építését mi végezzük. Természetesen sok alvállalkozóval dolgozunk, így például a Hídépítő Vállalat a ba- gi hidat, a VILATI a világítási munkákat, az Óbuda Tsz a parkosítást, a Volán a szállításokat végzi. Követ Nógrád- kövesdről, acélkorlátot a Dunai Vasműtől kapunk. Az aszfaltot a veresegyházi aszfalt- gyárurfk adja: automata vezérlésű gépsora óránként 160 tonnát állít elő. A minőséget a Közlekedéstudományi Kutatóintézet és’ a Budapesti Műszaki Egyetem folyamatosan ellenőrzi. Az egész M—3-on mintegy ezer ember és több száz gép dolgozik. A munkák során szakaszonként 2 millió köbméter földet mozgatunk meg különböző gépek segítségével. A pályaszerkezet építésénél speciális géppark áll rendelkezésre. Például a Veresegyházról ‘ folyamatosan szállított aszfaltot szintvezérléses, úgynevezett Szuper— 2000-es Finisher berendezés teríti szét, 12 méter szélességben. Vizeink tisztaságáért A Közmű és Mélyépítő Vállalat szakemberei két elő- és négy utóülepítő medencét, valamint két levegőztető medencét építenek a Fővárosi Csatornázási Művek dél-pesti szennytisztító telepén. A mintegy százhetvenmillió forint értékű bővítő munka befejezése után a telep tisztítókapacitása a jelenlegi napi negyvenezer köbméterről százhúsz- százötvenezer köbméterre fog emelkedni. Az ülepítő medencékből négy darab még az idén elkészül. A képen: Szerelik az első ülepítő medence betonacélvázát. 1 értékű ruhatisztítást végez- I tünk a Börzsöny-vidéki falvak I lakóinak megrendelésére. (Ez i csaknem kétszerese a vállalat egyik legnagyobb fiókja a váci felvevőhely egyhavi forgalmának.) Minden valószínűség szerint tovább is nő a bizalom munkánk iránt. Ügyelünk arra, hogy a patyolatbusz szigorúan igazodjék a menetrendhez, s kifogástalanul tiszta ruhákat szállítson vissza a lakosságnak. Az első havi forgalom alapján — ha ugyanennyi maradna — évente 600 ezer fo- Tirt lenne a mozgó patyolat bevétele, de reméljük, ennél jóval több lesz, és megközelíti az egymillió forintot. A terv tehát, hogy az ötödik ötéves tervidőszakban minden települést be kívánunk kapcsolni a ruhatisztító szolgáltatásba, jó úton halad a megvalósulás felé. A megye 180 településéből 40-et az Aszódi Vegyesipari Szövetkezet szolgál ki, s eléri a 10G-at azoknak a száma, amelyek lakóinak ruháit a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat tisztítja. Pillanatnyilag tehát 40 ellátatlan település ven megyénkben. Ezekről a jövő évben kíván gondoskodni a vállalat, egy má- | sik patyolatbusz megindításával. Az új mozgó patyolat a megye déli részén közlekedik majd menetrend szerint egy- egy településen 1—2 órát tartózkodva a hétnek mindig ugyanazon a napján. Tervezik ezenkívül egy harmadik, vegytisztító autóbusz üzembe helyezését is, amely az egész megyét járná havi menetrend alapján. Cz. V. Kádár János fogadta a Dán KP elnökét Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta Jörgen Jen- sent, a Dán Kommunista Párt elnökét. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón vélemény- cserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi munkásmozgalom, valamint a két ország és a két párt együttműködésének időszerű kérdéseiről. * A találkozón részt vett Gye- nes András, az MSZMP Köz- ’-•'nti Bizottságának titkára és C. Hermann Jensen, a Dán KP Központi Bizottságának tagja. Szakmunkástanulók építőtábora Az idén először — a PÁÉV kezdeményezésére A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat immár tíz esztendeje fogadja nyaranta . az építőtáborozókat: a fiatalok mindeddig a segédmunkás- hiányt igyekeztek enyhíteni. Az idén első alkalommal megváltozott a helyzet: kőműves, asztalos, ács, villanyszerelő, lakatos és csőszerelő szakmunkástanulók érkeznek turnusonként a PÁÉV építőtáborába: ezekben a napokban csaknem 190 fiatal dolgozik az érdi lakótelepen, illetve az MGM diósdi gyárában megvalósuló rekonstrukció munkálatainál, valamint a vállalat központi telepén. A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat KlSZ-bizótt- ságának titkára, Macsári István elmondta: a vállalat gazdasági vezetőinek egybehangzó véleménye szerint az önkéntes munkavállalók kifogástalanul dolgoznak. S a jelek szerint mindkét fél jól jár. A szakmai építőtáborba érkezett fiatalok enyhítik a vállalatnál is érezhető szakmunkáshiányt. A diákok viszont annak örülnek, hogy az így eltöltött napok idén először már beleszámítanak a nyári szakmai gyakorlati idejükbe. S az sem mellékes szempont, hogy a legjobban dolgozó brigádok jutalomból külföldre utazhatnak. Képünk az épülő érdi lakótelepen készült: ifjú csőszerelő tanulók — munkában. Új gépjárművizsgálati díjszabás A napokban jelent meg, s ezzel már hatályba is lépett a közúti gépjárművek forgalomban tartásával kapcsolatos egyes díjakról szóló rendelet. A pénzügyminiszterrel egyetértésben a közlekedés- és postaügyi miniszter és a belügyminiszter adta ki a rendeletet, amelynek melléklete — egyebek mellett — tartalmazza a járművek műszaki vizsgálatainak új díjszabását is. A járművek különféle vizsgálataival kapcsolatos új díjakról — a KPM autófelügyeletének közlése szerint —• az üzemeltetők felvilágosítást kaphatnak a postahivatalokban a közeli napokban kifüggesztésre kerülő hirdetményből vagy az autófelügyelet megyei (fővárosi) szerveinél. A rendelet a Magyar Közlöny ez évi 42. számában olvasható. A hatálybalépéskor már folyamatban lévő eljárások során a korábbi jogszabályokban megállapított díjakat kell alkalmazni. KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Irak nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Ahmed Hassan al- Bakr-t, az Iraki Köztársaság elnökét, Lázár György a Minisztertanács elnöke Szaddan Husszeint, az Iraki Forradalmi Parancsnoki Tanács alelnö- két. Aczél György fogadta Pedro Aruppét, a jezsuita rend generálisát, aki a magyar katolikus püspöki kar elnökének vendégeként tartózkodik hazánkban. A találkozón jelen volt Miklós Imre államtitkár és dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek. Rácz Pál, az MSZMP KB tagja, külügyi államtitkár vezetésével csütörtökön magyar párt- és állami küldöttség utazott Irakba. A küldöttséget az iraki forradalom 10. évfordulójának ünnepségeire az Arab Újjászületés Szocialista Pártja nemzeti vezetősége és az Iraki Köztársaság kormánya hívta meg. % k i