Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-14 / 164. szám
1978. JŰLIUS 14., PÉNTEK Megnyílt Havannában a VIT sajtóközpontja A kubai tömegtájékoztatásért felelős párt- és állami szervek, valamint a hazai és a külföldi sajtó képviselőinek jelenlétében szerdán délután ünnepélyesen átadták rendeltetésének a XI. Világ- ifjúsági Találkozó nemzetközi sajtóközpontját, amelyet a főváros központjában lévő Habana Libre Szállóban rendeztek be. A világ minden részéből csaknem nyolcszáz újságírót várnak Havannába és a sajtó munkásainak összlét- száma — a hazai újságírókkal együtt — eléri majd az ezret. Ebben a számban természetesen benne foglaltatnak a különböző filmes, televíziós, rádiós stábok tagjai is, akik a Kubai Rádió és Televízió közreműködésével továbbítják majd tudósításaikat. Magyar felszólalás a bécsi tárgyaláson Csütörtökön Bécsben megtartották a közép-európai Jegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 117. plenáris ülését. Ezúttal Fodor Zoltán nagykövet, a magyar küldöttség vezetője szólalt fel. A magyar küldött felszólalásában ugyanazon kritériumok: az egyenlő biztonság, a kölcsönösség és az azonos .kötelezettség elvének tükrében elemezte a N ATO-országok 1978. április 19-i és a négy szocialista ország 1978. június 8-i javaslatát. A magyar delegáció vezetője megállapította, hogy a nyugati országok javaslata nem felel meg a fenti elveknek. Kompromisszumos jellege kevés, mert csak néhány részletkérdésben jelent előrelépést, ezért nem alkalmas arra, hogy egy kölcsönösen elfogadható megállapodás alapja legyen: A szocialista országok javaslatáról szólva Fodor nagykövet hangsúlyozta, hogy az teljes mértékben összhangban van az említett kritériumokkal. Emellett elfogadja a nyugati országok eddigi álláspontjának több lényeges elemét. A szocialista országok javaslatai kielégítik a nem közvetlenül részt vevő országok érdekeit is, ezért teljes mértékben alkalmas arra, hogy a kölcsönösen elfogadható konkrét megegyezés alapját képezze. Lengyelország Családvédelmi terv A Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottsága most megtartott ülésén a családvédelem kérdéseivel foglalkozott és megállapította, hogy a népi Lengyelország ezen a téren, valamint a családok életkörülményeinek további javítása terén igen jelentős eredményeket ért el. A PB ugyanakkor állást foglalt a további fejlődés biztosítása, különösen a fiatal házasok fokozottabb támogatása mellett. Politikai foglyok Amerikában Yoang-nyilatkozat Andrew Young, az Egyesült Államok állandó ENSZ képviselője a Le Matin című párizsi napilapnak adott interjújában kijelentette, hogy az amerikai börtönökben politikai foglyok százait, talán ezreit tartják őrizetben. Az amerikai kormányzat tagjai dühödten reagáltak Andrew Young kijelentéseire. Azzal fenyegetőztek, hogy súlyos vétség miatt felelősségre fogják vonni. Carter amerikai elnök elutasította az ENSZ nagykövet kijelentéseit. Jody Powell, a Fehér Ház sajtótitkára pedig kijelentette, hogy csak Carter amerikai elnök és Cyrus Vance külügyminiszter illetékes külpolitikai jellegű nyilatkozatok tételére és Young kijelentései nem tükrözik az elnök álláspontját. Az amerikai diplomácia vezetője — a UPI szerint — genfi nyilatkozatában nyomdafestéket nem tűrő hangon reagált országa ENSZ nagykövetének interjújára. Üdvözlő távirat Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Franciaország nemzeti ünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Valery piscard d'Estaing francia köztársasági elnöknek. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége és a szovjet nép reményét fejezi ki, hogy a szovjet—francia kapcsolatokban az elmúlt évek során tapasztalható pozitív fejlődés mindkét állam, Európa és a nemzetközi biztonság érdekében tovább folytatódik — hangzik a táviratban. BVT-ü!és Moszkvában Hárem felhívás a világhoz Csütörtökön a második napirendi pont, a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseinek megvitatásával folytatódott Moszkvában a Béke-világta- nács elnökségének ülésszaka. Ezen eddig három jelentős felhívás fogalmazódott meg. A Béke-világtanács elnöksége javasolja, hogy augusztus 6-át, Hirosima és Nagaszaki atombombázásának évfordulóját a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánítsák. Le a neutron- bombával, szüntessenek be mindenfajta nukleáris fegyverkísérletet — követeli a dokumentum. „Örök barátok” szakítása Nem ad többé segélyt Peking Tiranának Pekingben csütörtökön nyilvánosságra hozták annak a jegyzéknek a szöveget, amelyet* a kínai külügyminiszté- riuni»'intézett Albániához július 7*én és amelyben közük, hogy teljesen beszüntetik az Albániának folyósított összes kínai gazdasági, pénzügyi és katonai segélyt, és visszavonják Albániában levő szakértőiket. Megfigyelők rámutatnak arra, hogy ezzel a kínai lépéssel teljessé vált a régóta levegőben lógó szakítás Peking és Tirana között. Az albánok szerint a kínai szakértők tervszerűen súlyos károkat okoztak Albánia gazdaságának, akadályozták Albánia gazdasági fejlődését és aláásták nemzetvédelmét. Az ezekre a vádakra reagáló július 7-i kínai jegyzéket Albánia pekingi nagykövete nem volt hajlandó átvenni és továbbítani kprmányához. Ezzel — mutat rá a most közzétett kínai jegyzék — Albánia elutasította azt a pekingi javaslatot, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz és kíséreljék meg békésen rendezni a nézet- eltéréseket. A kínai külügyminisztérium jegyzéke rámutat arra, hogy az albán vezetés kérésére Kina 1954 óta mintegy ' tízmil- liárd juan (ötmilliárd dollár) gazdasági és katonai segélyt folyósított Albániának és csaknem hatezer szakértőjét küldte Albániába a Kína által finanszírozott objektumok felépítéséhez és üzembe helyezéséhez. Kína ugyanakkor segítséget nyújtott nagyszámú albán műszaki és katonai káder képzéséhez. A jegyzék szerint Kína, miközben maga is súlyos gazdasági és belpolitikai problémákkal küszködött, egyebek között 1,8 millió tonna kenyér- gabonát, több mint egymillió tonna acélárut, tízezer traktort, tankokat és egyéb fegyvereket szállított Albániának. Kína segítséget nyújtott villamos erőművek és egyéb objektumok felépítésében is. A jegyzék aláhúzza, hogy Kina azt követően is folytatta gazdasági és katonai elkötelezettségének teljesítését, hogy Albánia 1977 óta ismételt és fokozódó támadásokat intézett Kina bel- és külpolitikája ellen. Az albán vezetés saját bel- és külpolitikai meggondolásai alapjari'intenziven fokozza Kína-Sflfenes kampányát, féktelenül ^íágalmazza Kína segítségnyújtását és szabotálja a Két xel gazdasági és katonai együttműködését. Ennek ismeretében — állítja a jegyzék — Kina kénytelen beszüntetni Albániának folyósított gazdasági és katonai segítségét és visszarendelni a meg Albániában levő szakértőit. Az albán kormány hivatalosan megerősítette Kínának azt a döntését, hogy megvon minden gazdasági támogatást Albániától. Az albán kormánynak az ATA hírügynökség által ismertetett közleménye leszögezi, hogy a kínai döntés egyoldalú, önkényes, előre megfontolt, tudatos lépés volt a két ország közötti kapcsolatok megrontására, az albán gazdaság és védelmi képesség aláásására. A kínai kormány és annak vezetői — hangsúlyozza az albán hirügynökség — nagyhatalmi dölyfükben megszegik a két fél által hivatalosan kötött megállapodásokat, lábbal tiporják a marxizmus—leniniz- mus és a proletár internacionalizmus elveit, tudatosan megbontják és aláássák a két nép barátságát. A segítség- nyújtás Ieálütása és az Albániában tartózkodó kínai szakemberek hazarendelése leleplezi a kínai vezetők Albániával szembeni képmutató magatartását, a pekingi segítség önzp jellegét. A kínai vezetés az országunkkal való gazdasági együttműködést attól teszi függővé, hogy Albánia alárendeli-e magát ennek az antimarxista politikának. — állapítja meg az albán hírügynökség. A segítségnyújtás felfüggesztése és a kínai szakemberek visszahívása annak a következménye, hogy a Kínai Nép- köztársaság nagyhaitalmi politikát folytat, szakított a marxizmus—leninizmus tudományos elméletével, a nemzetközi imperializmus és reakció erőihez közeledett és velük működik együtt, s hogy megtagadja a segítséget és támogatást a nemzetközi színtéren küzdő forradalmi, felszabadító erőktől — fejeződik be az albán hírügynökség közleménye. Az elnökség javasolta, hogy a jövőben szeptember elsejéről, az 50 millió ember életét követelt második világháború kitörésének évfordulójáról, mint a népeknek a békéért, a fegyverkezési hajsza ellen folyó általános harcának napjáról emlékezzenek meg. A BVT elnöksége felhívással fordult a nemzeti békemozgalmakhoz, hogy október 15—30-ig világméretű tömegkampányt folytassanak a fegyverkezési hajsza beszüntetéséért, és a leszerelésért. Etiópia Újabb Szomáliái támadás Az etiópiai hírügynökség (ENA) jelentése szerint a Szomália! hadsereg egységei az Áddisz-Abeba—Dzsibuti vonalon megtámadtak, egy. vasúti szerelvényt. Etiópia egyetlen vasútvonala létfontosságú Etiópia és Dzsibuti gazdasági élete szempontjából. Eromiko és Vance találkozója befejeződött Csütörtökön Genfben befejeződött a szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó. A kétnapos tanácskozás középpontjában a hadászati fegyverzetkorlátozással összefüggő kérdések álltak, és érintették a kétoldalú kapcsolatok, a közel-keleti válság, valamint egész röviden, az afrikai kontinens témaköreit. A záró-megbeszélést követőén Gromiko külügyminiszter nyilatkozatot olvasott fel, ’ amelyben ismételten megerősítette, hogy a találkozók során a fő figyelmet az új SALT-egyezmény kérdésének szentelték. Mindkét fél hasznosnak ítélte meg az eszmecserét — mondotta —, amely megfelelő alapot képez az álláspontok közelítését célzó további megbeszélésekre. Segély a frontálkmekmk A dél-afrikai és rhodesiai fajüldöző rezsimek közelsége és támadásai miatt súlyos gazdasági károkat szenvedő frontállamok — Angola, Zambia, Botswana, Mozambik, Tanzánia — fokozott anyagi támogatásáról tárgyaltak szerdán Khartoumban az AESZ miniszteri tanácsának ülésén. Algéria, Kenya és Líbia külügyminiszterei azonnali anyagi segítséget ajánlottak fel. A tanács határozati javaslatot fogalmazott meg arról, hogy a ieginkább károsult Mozambiknak ötszázezer, Zambiának kétszázezer, Botswanának pedig háromszázezer dollár gyorssegélyt adjanak a tagállamok. Algéria és Líbia olajat, Kenya élelmiszert ajánlott fel térítés nélküli segélyként az öt országnak. Szudáni hatóságok megtagadták a beutazási engedélyt a Prensa Latina két AddiszAbeba-i tudósítójától', akik az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsának Khartoumban folyó ülésszakáról és az azt követő állam- és kormányfői találkozóról akartak tudósítani. A két kubai újságíró levélben tiltakozott ez ellen az AESZ Khartoumban tartózkodó főtitkáránál. William Eteki MboumouanáL Namíbia Megegyezés a függetlenségről Szerdán megegyezés született az angolai fővárosban folyó tárgyalásokon a namíbiai kérdésben és ezzel megnyílt az út Délnyugat-Afrika függetlenné válása előtt. Namíbia népének törvényes képviselője, a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet (SWAPO), a luandai tárgyalások eredményeként elfogadta, az ENSZ Biztonsági tanácsa öt nyugati tagjának javaslatait, a többségi uralom fokozatos megteremtéséről. A megállapodások szerint az átmeneti időszakban a jelenleg Namíbiában állomásozó 20 000 fős dél-afrikai csapatok létszámát 1500-ra csökkentik. Várhatóan mintegy 5000 ENSZ-katona vonul Peking és szövetségesei — Vannak barátaink Londonban, Bonnban, Párizsban és Washingtonban is — hangoztatta nemrégiben egy magas rangú kína'i katonai személyiség. A kijelentés különleges értelmet kap, ha tekintetbe vesszük, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a kínai képviselők látogatásai a nyugati országokban. A közelmúltban tért haza például nyugat-európai országokban tett látogatásáról Ku Mu, az államtanács elnökhelyettese. Több európai országot keresett fel Huang Hua külügyminiszter, aki ezt megelőzően amerikai poütikusokkal tanácskozott. Jelenleg egy katonai küldöttség tartózkodik Európában Csang Aj-ping tábornoknak, a vezérkari főnök helyettesének a vezetésével. Peking és a Nyugat kapcsolata, annak jellege és tartalma azt mutatja, hogy a kínai kormányzat mindenáron szorosabbra kívánja fonni a politikai, katonai és gazdasági együttműködést a tőkés világgal. Sőt, a tények tanúsága szerint Kína és a Nyugat közeledése jelenleg gyakorlati jelleget öltött. Nem kis szerepet töltött be mindebben az a „két lépés előre’, amelyre Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó pekingi látogatásakor, került sor, amikor is kiviláglott, hogy a két országnak a világ különböző térségeiben „azonos stratégiai érdekeik" vannak. A kifejezetten szovjetellenes élű pekingi külpolitika különösen imponál azoknak a nyugati köröknek, amelyek stratégiai számításaikat a szovjetellenességre, a nemzeti felszabadító mozgalmak elnyomására és az enyhülés aláak- názására építik. Ezen az alapon hangolja tehát össze külpolitikai lépéseit Kína és az imperializmus. Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakával egyidejűleg, ahol a kínai küldött kifejtette országának negatív álláspontját, Washingtonban csúcsülést tartott a NATO tanácsa. Az Üj Kína beszámolóiban üdvözölte az ülésen elfogadott határozatokat. (A tanács ülésszakának fő eredménye az 1993-ig szóló fegyverkezési program elfogadása volt.) Csaknem egyidőben Peking áldását adta a NATO fegyveres afrikai beavatkozására. Huang Hua zairei látogatásakor helyeselte a NATO-erők növelését a shabai felkelők elleni harcra. A Drapeau Röuge című belga lap szerint Peking nyilvánosan támogatta ezt a rendszert, amelyet csak azoknak a nyugati hatalmaknak a katonai intervenciója tart fenn, amelyek a NATO állandó afrikai jelenlétének megteremtésére törekszenek. A fejlődő országok kárára történő kínai-imperialista politikai együttműködés magával hozta a katonai és a gazdasági együttműködés kiszélesítését is. Jellemző, hogy az Egyesült Államok, amely korábban ellenezte a Kínába irányuló katonai szállításokat, most jelentősen megváltoztatta álláspontját. Washington szinte kezdeményezi a tőkés világ és Peking közeledését, szentesítette a technológiai titkok kiadását Kínának. A kormány szerint — írja a Washington Post — a termelési titkok kiadása Kínának, a Nyugat és Peking együttműködésének kívánatos formája. A Times nyilvánvalóan ezt vette figyelembe, amikor azt írta, hogy a londoni fegyver- eladási hivatal kész eleget tenni az angol fegyverek eladására vonatkozó kínai kérelemnek. Sőt, az Egyesült Államok beleegyezésével Kína — légiereje korszerűsítésére — 40 000 tonna alumíniumot vásárolhat Nyugaton. Ebből a nyersanyagból minden valószínűség szerint F—12-es vadászgépeket építenek majd, amelyeket Rolls-Royce motorokkal látnak el. Sok nyugati Kína-barát politikustól hallani, hogy — szerintük — nyugati hivatalos köröknek gazdaságilag támogatniuk kell Kínát. Egyesek még ennél is tovább mennek: hangoztatják, hogy ösztönözni kell Kínát az ilyen segítség megszerzésére irányuló törekvéseiben, annál is inkább, mert az új kormányzat ezt a célt tűzte ki 2000-ig. Nyilván nem viselkedne a Nyugat ilyen jóindulatúan Kínával szemben, ha Peking nem folytatna lényegében az imperialista erőkkel összeegyeztetett politikát és nem helyeselné az utóbbiak nemzetközi tevékenységét. A Nyugat egészében véve elégedett a jelenlegi szovjetellenes élű és szocialistaellenes tartalmú, a nemzeti felszabadító mozgalmakat nyíltan ellenző kínai külpolitikával. Sőt, a Nyugat szeretné gazdaságilag és politikailag olyan szilárdan a tőkés világhoz láncolni Pekin- get, hogy Kína imperialistabarát politikája visszafordíthatatlan legyen. Kína és a tőkés országok politikai, gazdasági és katonai együttműködésének kiszélesítésével — a nemzetközi érdekek kölcsönös felismerése alapján — a Nyugat nem késlekedik a pekingi vezetőség politikai szolgálatainak honorálásával. A. Szergejev (APN) Namíbia területére, közel 1000 poigári ENSZ-szakértő- vel együtt, hogy biztosítsák az átmeneti ' időszak zavartalanságát és a területen megtartandó választások megfelelő lebonyolítását. Az ENSZ-sze- mélyzet közreműködésének költségfedezetét a világszervezet közgyűlésének kell jóváhagynia. Nicaragua Somoza végnapjai? Nicaraguában az egész országra kiterjedtek a kormány- ellenes megmozdulások. A tüntetésekben és sztrájkokban több tízezer ember vesz részt: munkások, parasztok, értelmiségiek, diákok. A Somoza- rendszer, latinamerikai lapvélemények szerint, történetének egyik legválságosabb időszakát éli át, és csak a külföld —r az Egyesült Államok és más nyugati országok — segítségével tudja fenntartani magát. A kormányellenes erők tö. meges megmozdulását összefüggésbe hozzák azzal, hogy nemrég tértek vissza az országba a tizenkettek néven ismert ellenzéki csoport vezetői. Ez az értelmiségieket, üzletembereket, egyházi személyiségeket magában foglaló csoport minden diktatúraellenes erőt tömörítő széles egységfrontot kíván létrehozni. Száznegyven halott Kempingdráma Száznegyvenre emelkedett a spanyolországi San Carlos de La Rapita-i kempingben kedden bekövetkezett tömegszerencsétlenség bebizonyosodott haláleseteinek száma — jelentette csütörtökön a madridi egészségügyi minisztérium hivatalos közleménye alapján a spanyol állami rádió. A halálos áldozatok száma minden jel szerint még nagyobb lesz. mivel sok sebesült menthetetlennek látszik. Az orvosok elkeseredett, sok esetben reménytelen küzdelmet folytatnak a környékbeli kórházakba szállított égési sérültek megmentéséért. Annyi már megállapítható, hogy a halottak és sebesültek valamivel több, mint a fele francia, a többi nyugatnémet, belga, holland és spanvol. Magyar áldozatról nem érkezett jelentés. i