Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
vMíap 1978. JUNIUS 4., VASARNAP Az ENSZ rendkívüli ülésszaka Sok részlet Brezsnyev köszönőlevele New Yorkban lezárult az ENSZ-közgyűlés rendkívüli le_ szerelési ülésszakának második munkahete. A világszervezet történetében példátlanul álló leszerelési tanácskozást 54 állam képviselőiből álló bizottság készítette elő, beleértve a terjedelmes záróokmány-tervezetet, amelyben azonban még sok részlet tisztázatlan, mind a megfogalmazást, mind pedig a végső okmányba való felvételt illetően. A május 23-án nyílt ülésszakon, amelynek munkájában rendszeresen részt vett Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, felszólalt mind az öt atomhatalom képviselője, valamint további nyolcvan állam küldöttségvezetője. Az általános vita, ami napi tíz-tizenként nyilatkozatot jelent, a jövő hét végére befejeződik. A szövegezési munka egy ad hoc bizottság kezében összpontosul, amelyben valameny- nyi tagállam képviselve van („teljes bizottság”). E lényegében szerkesztő bizottsági feladatkörű szerv máris létrehozott két munkabizottságot, amelyek egyike a záróokmány bevezetőjére, a nyilatkozatra és a tárgyalási mechanizmussal foglalkozó fejezetre, másika pedig az akcióprogram tervezetére összpontosítja szövegező, az ENSZ valamennyi munkanyelvét tekintetbe vevő munkáját. A két munkabizottság, amely általában zárt üléseket tart, pénteken este ült össze először. A péntek esti plenáris ülésen egyébként Bülent Ecevit, török miniszterelnök érdekes gondolatot vetett fel, amikor azt hangoztatta, hogy az ENSZ_nek meg kell követelnie tagállamaitól olyan nevelési programok elfogadását és megvalósítását, amelyek kialakítják az emberekben a béke és a nemzetközi barátság kultúráját. R. J. Felli ezredes, aki a ghanai kormányban külügyi biztos (külügyminiszter) részletesen foglalkozott a pretoriai rendszer apartheid-politikája, val, atomfegyverkezési törekvéseivel. Követelte vele szemben a gazdasági és katonai szankciók erősítését az ENSZ- alapokmány VII. fejezetében foglaltak alapján. Péntek este felszólalt az általános vitában Anatolij Gu- ranovics, Belorusszia külügyminisztere. Hangsúlyozta beszédében, hogy a szovjet alkotmány az általános és teljes leszerelést a szovjet állam külpolitikai céljai között említi. — Az ülésszak általános vitája azt mutatja —, jelentette ki a belorusz küldöttség vezetője —, hogy széles körű támogatást élveznek az új szovBrioni szigetén szombaton befejeződtek Joszip Broz Tito jugoszláv pártelnöknek és államfőnek, valamint Edward Giereknek, a LEMP KB első titkárának a tárgyalásai a két ország együttműködésének fejlesztéséről és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. A szívélyes és baráti légkörben lezajlott megbeszélésekről közös közleményt adnak ki. Tito elnök a tárgyalások befejeztével a Galeb hajó fedélzetén díszebédet adott magas rangú vendége és a kíséretében levő személyiségek tiszteletére. Ezt követően ugyancsak a Galeb fedélzetén került sor Edward Gierek ünnepélyes búcsúztatására. A LEMP KB első titkára szombaton délután — kétnapos hivatalos baráti látogatását befejezve — Brioni szigetéről hazautazott. Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt ■ Központi Bizottságának első titkára — Joszip Broz Tito vendégeként — június 2—3_án hivatalos és baráti látogatást tett Jugoszláviában. Gierek és Tito kimerítő eszmecserét folytatott a két ország, valamint a LEMP és a JKSZ közötti kapcsolatokról, a nemzetközi helyzet és a munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. A felek kölcsönösen tájékoztatták egymást a LEMP és a JKSZ fontosabb bel- és külpolitikai tevékenységéről. A tárgyaló felek hangsújet leszerelési kezdeményezések. Ezen az ülésszakon olyan záróokmányt kell elfogadni, amely kiegyensúlyozottan tekintetbe veszi az összes államcsoport álláspontját. A delegációk az este folyamán meghallgatták egyebek között Henri Simonét, belga külügyminiszert, aki az összes főbb leszerelési témát érintetlyozták: igyekeznek előmozdítani, hogy az enyhülés kiterjedjen a világ valamennyi térségére és a nemzetközi kapcsolatok minden területére. Ag godalmukat fejezték ki a folytatódó fegyverkezési hajsza miatt, amely komolyan fenyegeti az egyetemes békét és biztonságot. A tárgyalásokon nagy figyelmet szenteltek az egyenrangú nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére. Lengyelország és Jugoszlávia súlyos aggodalmát fejezte ki a közel-keleti feszültség miatt, és erélyesen elítélte a Libanon elleni izraeli agressziót. Gierek és Tito elítélte a faji megkülönböztetés és a faji elkülönülés politikáját és síkraszállt az afrikai államok függetlenségének, szuverenitásának és területi épségének teljes elismerése mellett. Koppenhága Megkezdődött a Dán KP ülése Koppenhágában szombaton megkezdte munkáját > a Dán Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma. Az ülés résztvevői megvitatják az ország belpolitikai helyzetét, a kommunisták előtt álló feladatokat, valamint a DKP Lapja, a „Land Og Folk” fesztiváljának megtartásával kapcsolatos kérdéseket. Összehívták a Szovjetunió legfelsőbb Tanácsát A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége július 5-re Moszkvába összehívta a Legfelsőbb Tanács IX. ülésszakát. Csak röviden... AGOSTINHO NETO angolai és Kenneth Kaunda zambiai elnök szombaton tárgyalt az észak-angolai Saurio-ban. A két szomszédos afrikai ország államfőjének megbeszélésén a kétoldalú kapcsolatokról és a dél-afrikai helyzetről esettt szó. AZ ANGOLAI Népi Köztársaság első lisszaboni nagykövete szombaton megérkezett állomáshelyére. Adriano Se_ bastiao angolai nagykövet megérkezése után kijelentette, hogy legfőbb feladatának tekinti a két ország közötti feszült kapcsolatok normalizálását, ezen belül az Angolából távozott portugál menekültek problémájának rendezését. RENDKÍVÜLI biztonsági intézkedések mellett két elítélt terroristát a hét végén elszállítottak Nyugat-Berlin moabiti fegyházából egy kölni büntetőintézetbe. A két terrorista nyolc, illetve tíz évre szóló büntetését eddig abban a fegy- házban töltötte, ahonnan május 27-én bűntársai megszöktették Till Meyer terroristát. SZIGORŰ biztonsági intézkedések közepette pénteken Bra- siliába szállították Wagnert, a Sao Paulóban letartóztatott náci tömeggyilkost, a treblin- kai és sobobori haláltábor parancsnokának egykori helyettesét. SZOMBATRA virradó éjszaka géppisztolyos támadást hajtottak végre a Bilbao közelében fekvő Baracaldo csendőrségi laktanyája ellen, feltehetőleg az ETA baszk szeparatista mozgalomhoz tartozó tettesek gépkocsiból nyitottak tüzet a laktanyára. Egy rendőr súlyosan megsérült. A Rudé Právo Csehszlovákia | Kommunista Pártja Központi | Bizottságának lapja szombati számában közölte azt a levelet, amelyet a Csehszlovákiában hivatalos baráti látogatást tett Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormány- küldöttség juttatott el a lap szerkesztőségéhez. Mint a levél közli, százával érkeztek levelek és táviratok a szovjet küldöttséghez és személyesen Brezsnyev elvtárshoz csehszlovák ipari vállalatok, mezőgazdasági termelő- szövetkezetek, tanintézetek kollektíváitól és egyes állampolgároktól — kommunistákA Finn Kommunista Párt XVIII. kongresszusa szombaton Helsinkiben az általános vitával és a külföldi pártküldöttségek, vezetőinek felszólalásaival. majd a vita összegzésével folytatódott. A párt vezető- szerveinek megválasztása után a kongresszus befejezte munkáját. Aarne Saarinen, a párt elnöke vitazárójában a párt egyik nagy sikereként említette, hogy a Szociáldemokrata Pártot — a más tőkés országokban tevékenykedő szociáldemokrata pártokkal összevetve — éppen a kommunistákkal való együttműködés terelte haladóbb -irányba. Berlin leglátogatottabb parkjában, a Friedrichshain- ban szombaton megkezdődött a Neues Deutschland, a Német Szocialista Egységpárt központi napilapja hagyományos sajtóünnepe. A kétnapos, 100 ezreket vonzó sajtójuniá- lis több, mint 350 rendezvényén mintegy 3 ezer művész és sportoló szórakoztatja az NDK legnagyobb példányszámú napilapjának olvasóit és barátait. A sajtóünnepély színhelyén a Neues Deutschland „szabadtéri szerkesztőséget” létesített, kiállítások, szolidaritási tói és pártonkívüliektől. A le velek írói méltatják a Szovjetunió következetes békepolitikáját és a csehszlovák—szovjet barátság iránti odaadásuk demonstrálásaként újabb munkafelajánlásokat tesznek. A szovjet küldöttség — rámutatva —, hogy nincsen lehetősége külön-külön válaszolni minden egyes levélre — arra kéri a Rudé Právo szerkesztőségét, hogy közölje levelét amelyben őszinte köszönetét mond mindazoknak, akik kifejezésre juttatták barátságukat és szolidaritásukat a szovjet néppel, a küldöttséggel. Helsinki Beíejezte' mankóját a Fim KP k A zárszó után a kongresszusi küldöttek zárt ülésen megválasztották az 50 tagú Központi Bizottságot. A KB első ülésén megválasztotta a 15 tagú Politikai Bizottságot, a titkárságot és a párt vezetőit. A párt tiszteletbeli elnöke ismét Vilié Pessi lett. A Finn KP elnöke továbbra is Aarne Saarinen, főtitkára Arvo Aalto. A két-két alelnök változatlanul ! Taisto Sinisalo, és Olavi Hdn- neinen. Szombaton este az újonnan megválasztott Központi Bizottság fogadást adott a külföldi delegációk tiszteletére. Sajtóünnep bazárok nyíltak. A fesztiválon Európából, Afrikából és Ázsiából 34 kommunista és munkáspárt testvérlapjainak küldöttei vesznek részt. A Népszabadságot Szamosi Károly főszerkesztő-helyettes képviseli. ALDO MORO alapítványt hoztak létre a meggyilkolt olasz államférfi családtagjai és barátai. A Rómában nyilvánosságra hozott közlemény szerint az alapítvány célja az olasz társadalmi problémák megoldásának elősegítése kulturális, tudományos és politikai téren. te. Gierek hazautazott Jugoszláv—lengyel közös A hét kérdései Langyos háború Beszélgető szomszédok — Reményt keltő vízió Munkában a tűzoltóbrigád HÉTFŐ: Békekonferencia New York-ban, a rendkívüli leszerelési ülésszak alkalmából. — Peking folytatja Vietnam-el- lenes kampányát. KEDD: Leonyid Brezsnyev vezetésével szovjet párt- és kormányküldöttség látogat Csehszlovákiába. — Washingtonban összeül a NATO tanácsa, a tagállamok állam- és kormányfőinek részvételével. SZERDA: Szovjet javaslat a fegyverkezési verseny megfékezésére. — Púja Frigyes felszólalása az ENSZ-közgyülés ülésén. — ötóráö Gromiko— Vance találkozó — A libanoni elnök Szíriában. CSÜTÖRTÖK: Saraora Machel vezette delegáció hazánkban. — Budapesten megkezdődtek a magyar—mozambiki tárgyalások. — Felkelők akciói Eszak-Zaireban. — SALT-meg- beszélés Genfben, haderőcsökkentési ülés Bécsben. PÉNTEK: Edward Gierek Belgrádban. — Peruban feloszlatják az agrárszövetséget. — A finn kommunisták kongresz- szusa. SZOMBAT: Belpolitikai nyugtalanság Columbiában, a vasárnapi elnökválasztás előtt. — A kínai külügyminiszter zai- rei látogatása. — Ellentmondó amerikai nyilatkozatok SALT- ügyben. Űj kifejezéssel, új formu- lázá'ssal találkozhatott a héten az újságolvasó. Amikor a párt- és kormányküldöttség élén Csehszlovákiában tartózkodó Leonyid Brezsnyev, a prágai vár spanyol termében tartott ünnepi gyűlésén értékelte a nemzetközi helyzetet,- elsőízben szólt a „langyos ná- borúra” irányuló nyugati törekvésekről. Miután visszatekintett a három évvel ezelőtti helsinki csúcsra hangsúlyozta: kontinensünkön szilárd politikai alap teremtődött az enyhüléshez. Ugyanakkor megélénkült azoknak a köröknek tevékenysége is, amelyek nyíltan arra törekednek, hogy- Európában, sőt más földrészeken is visszatérjenek, ha nem is a „hideg”, de legalábbis a „langyos” háborúhoz. Elegendő volt az elmúlt napokban kézbevenni Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó nyilatkozatait, az ellentmondó híreket az amerikai SALT szándékokról. valamint a washingtoni NATO-tanáes na_ tározatait, hogy ennek jeleit a világpolitika gyakorlatában is felfedezhessük. MILYEN JELENTŐSÉGGEL BÍR A BREZSNYEV VEZETTE SZOVJET KÜLDÖTTSÉG CSEHSZLOVÁKIAI LÁTOGATÁSA? A szocialista közösség mindennapjainak szerves része a rendszeres kapcsolattartás, tapasztalatcsere, egyeztetés, beleértve a legmagasabb szintet. A szovjet—csehszlovák csúcstalálkozó is azt a célt szolgálta, hogy még jobban ‘kiteljesedjen és ínég gazdagabb formákat öltsön a két szomszédos ország sokoldalú együttműködése, a prágai nyilatkozatok egyúttal lehetőséget nyújtottak arra, hogy a . két szocialista ország vezetői kifejtsék véleményüket napjaink meglehetősen bonyolult s nem egyszer ellentmondásos fejlődési folyamataival kapcsolatosan. Érthető, ha az SZKP főtitkárának, a szovjet államfőnek megállapításait világszerte nagy érdeklődéssel fogadták és kommentálták, hiszen a nemzetközi színtérnek arra a három frontjára hívta fel a figyelmet, amely jelenleg a viták és konfliktusok középpontjában áll. Európát olyan házhoz hasonlította, ahol a lakók már nemcsak egyszerűen köszönnek egymásnak, hanem békésen elbeszélgetnek — példaként éppen a nemrég tett NSZK-beli látogatást említette, de vannak olyan befolyásos körök, akiknek ez nem tetszik. A hasonlatnál maradva: a békés beszélgetések helyett megelégednének újra a régi, hűvös fejbiccentésekkel, vagy a köszönések teljes elmaradásával. Az európai helyzet szándékos élezése összefügg egy tervezett afrikai NATO-beavatkozás előkészületeivel is, ami Zaire-ban máris megnyilvánult. Brezsnyev erre vonatkozó megnyilatkozására a leghivatalosabb visszautasítást adta az a hazug lcampány, amely a zaire_í zendülés mögött szovjet és kubai „irányításról” beszélt. Végül, de nem utolsósorban Brezsnyev újra szólt a fegyverkezési hajsza megállításának múlhatatlan szükségességéről, s hozzáfűzte: nincs a fegyvereknek olyan fajtája, amelyek eltiltására és korlátozására a Szovjetunió ne lenne kész a kölcsönös megállapodások, az egyenlő biztonság alapján. HOGYAN KERÜLT SZÓBA A LESZERELÉS ÜGYE NEW YORKBAN ÉS WASHINGTONBAN? A prágai beszédhez, a leszerelést sürgető szavakhoz elválaszthatatlanul kapcsolódtak a tettek, a konkrét cselekedetek előmozdítására irányuló kezdeményezés. Az ENSZ leszerelési kérdéseknek szentelt rendkívüli ülésszakán előterjesztették azt a szovjet indítványt, amely komplex intézkedéseket sürget a fegyverkezési hajsza megfékezésére. Felveti a SALT-megegyezés mielőbbi tető alá hozását, de ezzel egyidőben valamennyi tömegpusztító fegyver eltiltását kívánja. Nehogy az egyik ajtó bezárultával mások nyíljanak meg nem kívánt irányban. A nukleáris fegyverzet kiiktatásával együtt gondoskodnának a hagyományos harci eszközök csökkentéséről is, s mindez oly módon történne, hogy a jelentős részszerződések az általános és teljes leszerelés felé vezetnének. A szovjet javaslat egy olyan világ reménytkeltő vízióját rajzolja fel, ahol uralkodóvá lehet tenni a,tartós békés egymás mellett élést és enyhülést. E terveket máris sokan támogatták New Yorkban. Ezt tette hazánk békepolitikájának jegy éb an az ülésszakon felszólaló Púja Frigyes külügyminiszter is. A New Yorktól valóban nem nagy távolságra levő amerikai fővárosban azonban pontosan az ellenkező légkör jellemezte a NATO kétnapos tanácsülését, amely ezúttal csúcs-szinten folytatott megbeszéléseket. A 26 pontos záróközlemény az atlanti tömb fokozott harciasságának szükségességét hangsúlyozza, s a következő másfél évtizedre 80 milliárd dolláros pótlólagi>s fegyverkezési költséget irányzott elő az amúgyis csillagászati magasságú „szokásoshoz” képest. Igaz, a kisebb NATO-hatalmak kevéssé lelkesednek a növekvő terhekért, a délkeleti szárny ellentéteit pedig külön is megmutatta a közlemény kétórás késése a török huzakodás miatt. De. hát a tapasztalatok szerint nem ők, hanem az atlanti „nagyok” s elsősorban az Egyesült Államok diktálják az iramot. A NATO_tanácskozás joggal adott rossz jegyet a békeszerető közvélemény szemében (egyedül a kínai sajtó írt róla felsőfokban), s jogos kételyt támaszthatott egyes nyugati vezetőnek az ENS7- ben hangoztatott úgymond leszerelési szándékai iránt. MI A CÉLJA A NATO „TŰZOLTÓ BRIGÁD”-NAK? Az előre tervezett és váratlanul összehívott NATO-tanácskozások egész során tárgyalnak mostanság — Afrikáról. Arról a földrészről, amely semmiképpen sem tartozhat az 'atlanti blokk „illetékessége” alá, csakhogy ezt nem hajlandók tudomásul venni. A francia elnöknek egy „afrikaközi biztonsági erőre” tett előterjesztése után újabban valamifajta expedíciós gyors hadtestről esik szó — NATO zsargonban „tűzoltó brigádról”. Ez aztán sietve beavatkozna tűz és válság esetén. Érthető, ha a NATO vezetőinek nem tetszik a mai Af- rika_térkép. Egy olyan kontinens, ahol leomlóban vannak a gyarmatosítás és fajüldözés utolsó bástyái, s a szocialista irányzatot követő országok száma eléri már a tízet, a kontinens területének 30, ‘népességének 25 százalékával. Nehezen barátkoznak meg azzal az új tényezővel, hogy a szocialista országok, s főként Kuba a törvényes kormányok felkérésére Angolában és Etiópiában segített elhárítani az agressziós veszélyt. Pedig ezek realitások, akár az a tény, hogy afrikai államok egész sorában — belső összetevő és okok következtében — jelentős változások történtek. A NATO beavatkozási próbálkozásai szeretnék visszaforgatni az idő kerekét, de azt nem tudják megtenni. Válságszító politikájukkal azonban átmeneti zavarokat és új konfliktusokat okozhatnak, amelyek bonyodalmait nem szabad lebecsülni. Ezért, olyan Visszatetsző az a tűzoltó brigád, amely maga kezdené a tűzrendészet! szabályok megszegését és fáklyát lóbálna a gyúlékony anyagok között... (