Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
IMagazi n!BIíS(S||||íSí®| risr * £:£x£x£::xlxj:;:::;:::: mccxti wa &LZ ___IBII Ami az idegeinkre megy Vonakodva fogad a'z osztályvezető főorvos; nem szereti az újságokat, még kevésbé az újságírókat. Kém tesznek különbséget a csupán a közhitben élő, de valójában nem létező idegbaj, s a különféle tényleges idegbeíegsége/c között. Köny- nyedén leírnak tudománytalan kifejezéseket, mint amilyen a bolond, a félnótás, félcédulás, féleszű, holott a toll forgatóinak igencsak tudniuk illene, az elmebeteg és a gyengeelméjű megjelölések miféle eltéréseket takarnak, az ideggondozókban nem diliseket kezelnek, s az idegosztályok betegei nem ázok, akik begolyósodtak. Az okításra bólogatok, megígérem mindazt, amit a főorvos úr kér. Így végül megkapom az engedélyt, hogy — kísérő jelenlétében — Máriával beszélhessek. A kísérő velem egykorú orvos. Néhány perc alatt kikóstoljuk egymást. Az öreg nagyon bizalmatlan — mondja, főnöke utasítását mentve. Elmegy Máriáért, gyengéd mozdulatokkal terelgeti be az ügyeletesi szobába, bemutat egymásnak bennünket. Egy pillanat, közli, s elmegy. Tudom, nem jön vissza. Mária altatói Mária huszonhat éves. Mérnök. Négy évig volt házas, férjétől most akar majd elválni, tizenegy hónapja már külön élnek. A most: amikor kikerül a kórházból. Gyógyulását az orvosok bíztatónak tartják. Eszméletlen állapotban, öngyilkossági kísérlet nyomán került ide. Egy marék altató. Nyugodtan mondja, mint aki azt közli, mit vásárolt az üzletben. A beszélgetést sem tartja kényelmetlennek, nem kívánja letagadni azt, ami történt, s mentegetni sem. Ostobaság — minősíti cselekedetét. Most. És akkor? Elfogyott körülöttem a levegő, egész egyszerűen fölöslegesnek éreztem magam, olyan valakinek, aki van, de maga sem tudja, minek?! A városban nagy port vert fel tette. Édesapja mindenki által ismert, szeretett ügyvéd, maga a megtestesült nyugalom. Lányának nagy jövőt jósoltak a gyárban, mert tehetsége, tudása, akaratereje egyaránt megvan a fölívelő pályához. Megoldott bármit is az az egy marék altató? Mosolyféle jelenik meg az elgyötört arcon: Annyit, hogy szegény édesanyám azóta is orvosi kezelésre szorul. Tette találgatások regimentjét indította útnak, holott tényleges okot nem tud megjelölni, márpedig erre mégiscsak ő lenne a legilletékesebb. A találgatások terjesztői között voltak jószándékúak, segítőkészek, s olyanok, akik szerettek volna valami nagy disznóságot földeríteni. Semmi titok nem rejlik Mária kísérlete mögött. A magyarázat pusztán annyi, hogy csekély az ellenállóképessége. Egyetlen gyermek, az értelmiségi és jómódú szülők szemeíénye. Megkapott mindent, amit kívánt, küzdelmet, erőfeszítést semmi sem követelt főié. Még az egyetem sem, mert képességeivel kiemelkedik társai közül; oktatói állást kínálnak neki, de ő hazajön a városba, férjével együtt, aki nyelvtanár. Napok alatt beilleszkednek munkahelyük közösségébe, berendezkednek a szülők vásárolta lakásban. Mária: Talán az volt a baj, hogy soha nem hittem abban, minden ok nélkül is kikezdhetik az embert. Naiv voltam. S mire észbekaptam, addigra késő volt. Néhány hónap elteltével észrevette, közvetlen főnöke féltékenykedik rá, úgy véli, a tehetséges ifjú mérnöknő valójában az utódja, akit a felettesek szívesebben kérdeznek meg egy-egy ügyben, mint őt, az osztályvezetőt. Kiagyalt, teljesen fölösleges feladatokkal bízza meg, amiknek értelmetlensége első pillanatra kézenfekvő. Nem érti. Tiltakozik. Négyszemközt gorombaságokat kap válaszként, nyíltan dicséreteket az osztályértekezleteken. Suttogni kezdenek a háta mögött, mondván, a minisztérium tette ide, ott van valakije. A valaki persze férfi, s erről névtelen levél igyekszik meggyőzni a férjet. Közben főnöke olyan dolgokért teszi felelőssé, amikért valójában maga a főnök felel, de a papírok — a főnök megszállottan gyűjti a papírokat — mást mutatnak. Férje arra akarja rávenni, hagyják itt a várost, menjenek visz- sza Budapestre. Nemet mond, mert nem érzi a férj alibikeresését az egyetemi évek alatt kötött házasság fölbontásához. A férj visszaköltözik a fővárosba, szüleihez. Másnap, amikor Mária bemegy a gyárba, a főnöke hivatja, s közli, fegyelmi vizsgálatot indíttat ellene s két másik mérnök ellen, mert az általuk kidolgozott technológia hibás... Nem érti,' magyarázatot kér, gúnyos feleletként azt kapja válaszként, magyarázatot majd neki kell adnia a fegyelmi bizottság előtt... Azon a délutánon vette be az altatókat. Amit édesapja szed máskülönben, tőle csente el. Ez volt a szerencse. A papa fölfedezte a hiányt. Rátörték a lakás ajtaját, vitte a mentő... Ennyi. Ennyi? Mária sápadt arccal, vértelen ajakkal ül a kopott, kifényesedett széken, úgy látom, mindjárt sírni kezd, amikor hirtelen fölnevet. Már-már megrettenek, arra gondolva, sürgősen hívnom kell az orvost, de Mária nagyon tisztán tagolva, nyugodt hanghordozáSsal azt mondja: Valójában egy kerge birka voltam, aki azt hitte, másokat sem érdekel semmi, csak a munka. Mert mondja meg nekem, mi öröm van abban, hogy rászállnak valakire?! Csak úgy, hogy teljen az idő. Nyúzzák, mocskolják, de miért? Lehet, hogy nem hiszi el, de akkor is így, van: én egy rossz szót senkire sem mondtam, még a főnökömre sem, amikor minősíthetetlenül beszélt velem. Kikértem magamnak, mert nő vagyok, s mert beosztottként sem köteles senki tűrni az ilyen stílust. Tudja, mit felelt? Azt, hogy bármit csinálhatok magával, tanúja úgysem lesz soha semmire. Hát érti ezt, miért ilyen egy ember?! Nem magánügy Pest megyében egy-egy esztendőben három- és négyszáz között van azoknak a száma, akik életüktől önként válnak meg. Az öngyilkossági kísérletek ennek a többszörösét teszik ki. Az okok között ott szerepel a gyógyíthatatlan — vagy annak vélt! — betegség, a házastárs, az élettárs elvesztése hosszú együttélés után, de elsőként, ámde nehezen meghatároznatóan az a halálok, melyet környezetünk és személyiségünk bonyolult kölcsönhatása termelhet ki, s melyet lassan ölő méregként szívunk magunkba, egészen addig, míg azt érezzük, nincs tovább. A megyében az országos átlagnál magasabb á rrieghal'ták'.Kör Zöít az .öngyilkosok aránya. ....JögoS fö ltételezésnek látszik, hogy ez ösz- szefügg a nagyarányú népességmozgással, a megszokott környezet elhagyásával, azokkal az ún, migrációs és mobilitási folyamatokkal, melyek egészükben a társadalmi fejlődés jelentős tényezői. Az egyéni tűrőképesség határai rendkívül eltérőek, van olyan ember, aki idegileg teljesen kikészül attól, amit egy másik ember alig vesz észre. Idegállapotunk korántsem magánügy: az ingerült, ideges ember fölhergeli környezetét, a magán uralkodni nem tudó családtag, szülő a környezetén adja ki a mérgét, a munkahelyi irányító bolondokházát csinálhat maga körül, a raplis tanár tanítványok útálatát vívja ki nemcsak magának, hanem az egész iskolának, a túlterhelt idegzetű gépkocsivezető akaratlanul ölhet, a szomszéd neveletlen gyermekeinek zajongása az őrületbe kergethet bennünket, feladataink rossz megszervezése miatt diltbogyókat nyelünk, az idegességtől remegve tűrjük, a bolti eladó, a hivatali tisztviselő, a szolgáltató vállalat alkalmazottja miként packázik, velünk. Bólogatunk a mondásra, egy bolond százat csinál, így van, így van, s megyünk tovább — száz bo- Londot csinálni. A meztelen bankó Kétszer volt hosszabb betegállományban a legutóbbi esztendőben. Az üzemorvos azt mondja róla, csakis a teljes környezetváltozás javíthatna ál'apolán, de erről hallani sem akar. Amikor az illető feletteseinek említette a dolgot, azzal válaszoltak, ha hoz helyette egy másik főművezetőt, akkor isten neki, fakereszt, keresnek más, könnyebb beosztást, addig azonban a doki tartsa meg az ötleteit. Ezek után fölkészültem rá, valami lehetetlen emberrel találkozom. Nyájassága, közvetlensége meghökkent, tréfálkozása pillanatok alatt meghitt légkört teremt. A kérdésre, mióta dolgozik a gyárban, büszkén feleli, betanított munkásként kezdte, harminckét esztendeje. Most három művezető, s általuk hetvenkilenc ember dolgáért felel, a karbantartó üzem teljes mechanikai részlegéért. Szereti a munkáját? Habozás nélkül válaszol: Nagyon, mert itt nem akadnak egyforma napok, de még órák sem. találékonyságra, gyors intézkedésre van szükség, önállóságra. nem futhatok sehová, senkihez, ezt szeretem benne. Munkája nemcsak papíron felelősséggel teli, a valóságban is az. Vannak berendezések, amik darabonként hárommillió forintba kerültek, s ha botor kézzel nyúlnak hozzájuk, várhatják a gyártó — külföldi — cég szerelőjét. Amire egyszer került sor eddig. Kiadta a pontos utasításokat, ám neki értekezletre kellett indulnia, s így nem láthatta, nem ellenőrizhette, a szakképzett beosztott miként bizta rá a szakképzetlen segítőre a dolgot, ő meg elment udvarolni egy másik műhelybe. A következmény: körülbelül tízezer forintos kár, s öt napig béna berendezés. Az értekezletről szólították ki, hogy nagy baj van. Másnap hajnalban az ügyeletet kellett kihívni hozzá, annyira rosz- szul volt. öt hetet töltött betegállományban. Azt mondja: A tétlenségbe bele lehet bolondulni. Közöltem is az orvossal, írjon ki, mert én csak akkor leszek jobban, ha bejöhetek ide. HuzaKoátunk egy keveset, de azután szót értettünk. Egy hetet volt mindössze a gyárban, akkor — ahogy ő mondja — megint fejbe csapták. Mégpedig azok, akiktől a legkevésbé várta, a kedvenceiként emlegetett ifjúsági brigád. A hét tagból öt egyszerre adta be a felmondását! Miért, miért? Rémülten, már eszelősen erről faggatta őket, s a srácok — „a kezem alatt nőttek fel!" — a képébe vigyorogtak, mondván, az ő bérük az új helyen legalább egy ezressel több lesz, mint itt a tiéd, öreg. Ez terítette le a földre. Mert ha azzal hozakodnak elő, hogy olykor ideges, kapkodó a hangulat, igazat ad nekik. Ha az akadozó alkatrész-, meg szerszámellátást említik, bólogat egyetértőén. Ám a csupasz pénz, a meztelen bankó, mint érv?! Két hónapnál többet töltött otthon, s amikor visszajött, az üzemorvos — ő fogalmaz így — népnevelte, kérjen más beosztást, mert ez nem megy. A doki — így hívja az egész gyár — azt bizonygatta, nem normális az, hogy mindent ennyire mellre szívok. Most mondja meg, de őszintén, mi mást tehetek? Engem ez a gyár vakart lii [a ganéjból, iskoláztatott, tisztséget adott, lakáshoz segített, s akkor tegyek úgy, hogy engem minden csak addig érdekel, amíg a fizetett kötelességbe belefér?! A kérdés már aeng, az eddig nyugodt arcon vörös vérhullám csap át, de csak egy pillanat az egész, azután ismét készségesen várja a kérdéseket. Maga is sajnálja, hogy mostanában néha elszalad vele a szekér; kiabál, ingerült, amit korábban türelemmel magyarázott, most azt szúrós hangon parancsolja. Keserűen mosolyogva folytatja: * Tudom, néhány gyerek azt pusmogja a hátam megett, hogy klimaxot az öreg.. A mondat megint félbemarad, mert újra — beszélgetésünk alatt már legalább tizedszer — jön valaki. Utasítást kér, anyagkivételezést írat alá, igényelt, de meg nem érkezett szerszámot reklamál. Valami nagyfőnök érkezik, közénk hajol, nem zavartatva magát a félbevágott mondattól sem, rákezdi: ha nem javítjátok ki holnap reggelre, akkor én akadályközlést jelentek a termelési főosztálynak, tartsátok ti a hátatokat, mert én bolond leszek ... Emberem mosolyog, bólogat, utasításokat ad, följegyez dolgokat a gyűrött füzetbe, aláír, telefonba beszél, s látom, benyúl többször is az íróasztalfiókba, de azután mégsem emeli ki — bizonyára miattam — fóliabörtönükből a nyugtátokat. Melankólia Nagy Előd temperája Másfajta recept Naponta a megye szakorvosi rendelőintézeteinek ideggyógyászatán 128—133 ember jelenik meg, st egy esztendő alatt az ún. gyógykezelési esetek száma meghaladja a 41 ezret. Az ideggyógyászati kezelésre szorulok tábora folyamatosan gyarapszik országosan is, a megyében pedig az országos átlagot meghaladóan, s ami meghökkentő, a betegek között egyre nagyobb arányban találni fiatalokat. Hasonló irányzatot tapasztalhatunk a különböző gyógyszerkészítmények forgalmának alakulásánál. Egészében is rendkívül gyorsan emelkedik a gyógyszerfogyasztás, ennek többszörösét éri el azonban a nyugtatók vásárlásának bővülése. Az orvosok azt mondják, gyakran semmi értelme a medicinák szedésének, mert valójában ez csak a tünetek kezelése, a tünetek okát — a beteg környezetében, életvitelében stb. rejlő okokat — nem ilyesfajta készítményekkel lehetséges fölszámolni. A kérdés lényege éppen ez, lehetséges-e az okok megszüntetése? A szakemberek — orvosok, orvospszichológusok, szociológusok — egyértelmű igennel felelnek erre, mert- az esetek túlnyomó részében szó sincs objektív tényezőkről. Igaz,, megtörténik, hogy valaki átmenetileg azért szorul az ideggyógyász segítségére, ’mert 'súlyos csapás érte —, például, közvetlen, szeretett hozzátartozója elhunyt —, ám legtöbbször arról van szó, hogy a beteget munka- és életkörülményei betegítették meg, folyamatosan és fokozatosan, soksok tanú szemeláttára, sok-sok más ember közreműködésével! A megye kórházaiban az ideggyógyászati osztályok ágyainak kihasználtsága a legmagasabbak közé tartozik, ennek ellenére sem sikerül az elme- és idegosztályokra tartozó betegek mindegyikét várakozás nélkül elhelyezni. A kórházi ágyak negyede ma már az elme- és ideggyógyászat szolgálatában áll, de a szükségletekhez képest ez az arány még mindig nem elegendő. Az élen, de meddig? Példakép volt, a bezzeg kezdetű mondatok visszatérő szereplője. Ha nem mutatják a papírt, nem hiszem el: volt olyan hónap, amikor több mint 17 ezer forintot vitt haza Megérdemelte, mert aki teljesítménybérben dolgozik, annál nincs mese, ha valahol, akkor ott igaz a valamit valamiért gyakorlata. A tizenhét darab ezrest különleges marógépén kereste meg, pótlékokkal, irdatlan túlórázásokkal; építkezett. Ahogy ó mondja: három év alatt összeverték az asszonnyal a házra valót. S most itt a szép otthon, csakhogy az örömük hiányzik. Ahogy befejezték a házépítő munkát, egy hét alatt összecsuklott a gazda. A három év embertelen hajszájának héthónapos betegállomány volt a következménye. Még most Sincs teljesen rendben, szanatóriumba akarták küldeni az orvosok, nem ment. Ott egye. a fene — mondja — a sok gyógyszert, ha hét hónap nem volt elég, hogy talpra állítsanak. A gyáriak nagyon rendesek voltak, a kórházban is fölkerestek, itthon sem feledkeztek meg rólam, volt olyan hét, hogy háromszor jöttek látogatóba. A főnököm is, nyüstölt, szedd össze magad, gyerek, áll a kocsi, mióta eljöttél, mert azokat a munkákat tisztességgel csak te tudod megcsinálni, ilyeneket mondott. Jólesett, az ember mégsem akárki, ha ennyire hiányzik. Igaz? Kérdez, de úgy, hogy érzem, csak egyetlen választ fogad el, a helyeslést. Felesége riadt madárként áll a szék mellett, látszik, az ő szava ezekben a dolgokban nem oszt, nem szoroz. Férje még a harmincat sem töltötte be, ő pedig huszonöt. A srácot a nagymamánál tartják, helye ugyan lenne tágasan, csakhogy ki vigyázzon rá? Az aszszony váltóműszakba jár, embere most beteg volt, néhány napja dolgozik, szintén nyújtott műszakokban, mert megint elkezdte a túlórákat. Hogyan engedték? Hiszen hét hónap betegség után... Közbevág: Nem olyan vészes az a túlóra. Most nem csinálok, csak napi kettőt. Miért, korábban mennyi volt a megszokott? Hallgat egy kicsit, félrefordítja a fejét, szemlél: Nézze, a pénz az ötödik órától fölfelé van, az százszázalékos pótlék. Akkor vegyem úgy, hogy hat meg nyolc órákat csinált a műszak mellé? Én nem mondtam, maga mondta. Cinikus, felelőtlen, pénzhajhász? Bizonyára egyik sem. Erejét becsüli túl, megszolgált munkasikerei .azt a hitet ültették el benne, hogy neki mindig az élen kell állnia, bármi áron. Élvezi, hogy mások a teljesítménye hallatán ellátják a szájukat. A pénz sem közömbös persze, de a siker íze mindennél fontosabb, mámorítóbb. Tanítani kellene arra, hogy józan léptékű világot rajzoljon föl kívánságaival, sikerigénylésével, de kitől fogadná el az ilyesfajta tanítást? Asszonya tehetetlen szemlélője e sorsnak, s engedelmes társként csak az igen feleletet ismeri. A munkahely? Ezer érv akad amellett, hogy az aranykezű szaki nélkülözhetetlen, nincs más helyette, ha ő leáll, akkor áll a gépe is, az a nyugatnémet csodamasina, amelyért forintban számolva, több mint ötmilliót fizettek ki. S a holnap így? S még inkább a holnapután? Egyetlen adat Mi megy az idegeinkre? Az alkoholista férj, a hárpia feleség, a ne- velhetetlen gyermek, az örökösen panaszkodó öregek, a kibírhatatlan kolléga, az elviselhetetlen főnök, a basáskodó tisztviselő, a fennsőbbsé- ges szerelő, az üzletek zsúfoltsága, a közlekedés, a zaj, a szomszéd, a másik járókelő, a külföldi utazással járó izgalom, az üdülési beutaló megtagadása, a fizetésemelés elmaradása, a fegyelmezetlen beosztottak ... A lerobbant gépkocsi, az üdülőtelekre kivetett közműfejlesztési hozzájárulás, a szétfoszló cipő, a süietlen kenyér, a halmozódó munkafeladatok, a rossz televízióműsor, a jó műsor, amiről lemaradtunk, a hír, amit a rádióban hallottunk, az az aljas pletyka, amit lányunkról a szomszédasszony terjeszt, a házépítés, az, hogy nem adták ki még mindig a végzést fellebbezésünk ügyében ... Lehet, hogy az élet megy az idegeinkre, azaz mi önmagunk? Tréfa? Tréfa. Mielőtt azonban mosolyogva le» gyintenénk rá, szabad legyen egyetlen adatot szíves figyelmükbe ajánlani: a nyilvántartott elme- és idegbetegek száma tíz esztendő alatt megkétszereződött, az ideg- gyógyászati szakrendeléseken megjelenők száma pedig a háromszorosára emelkedett. MÉSZÁROS OTTŐ
