Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-25 / 148. szám

»tut nrx.Yr.t 4 1978. JÚNIUS 25., VASÄRNAP Diplomaosztás Gödöllőn TV-FIGYELŐ Múzeumok a közművelődésben egy minisztériumi osztályve­zető, egy pszichológus, egy bőr­gyógyász és egy kiérdemesült­nek; hitt sportoló mondta el, aminek az elmondására föl­kérték. Bizonyára sok előfizetőben merült föl a kérdés: mi lenne ha — szégyen az ötletlopás, de hasznos — ez a túlzottan biztos mederben aláereszkedő műsorfolyam is az Érdi Sán­dor vezette Nézőpont szerkesz­tési elveihez igazodna. Vagy­is, ha az ötletek föltevése he­lyett alaposabban körüljárná azokat. Kevesebb tárgyalni- valóval rukkolna elő, de amit szóba hoz, azt aztán tényleg meghányná-vetné, nem riadva vissza az ezt, illetőleg az amazt vallók szembesítésétől sem. Hogy ne csupán a levegőbe beszéljünk: sokkalta körülte­kintőbben lehetett — s kellett — volna megvonni a tovább­tanulás bonyodalmainak mér­legét, különösen így, a szóbe­li felvételik közeledtekor. Mert ami a szemünk elé ke­rült, az alig volt több mint jámbor kérdezgetősdi, a této­va tudakolózások óvatos egy­másutánja. Minden volt, csak éppen nem — fiatalos ... Akácz László Törvényben rögzítik tevékenységüket Az Országos Közművelődé' si Tanács elnökségének leg­utóbbi ülésén, a múzeumok közművelődési tevékenységé­nek elemzésekor megállapítot­ták: az utóbbi években 247-tel növekedett a múzeumok és ki­állító helyek száma, ma rnár több mint 400 múzeumi egy­ség működik. A következők­ben a múzeumok működési fel­tételeinek, hatékonyságának fejlesztésére kell összpontosíta­ni a figyelmet. Eredményesek a múzeumi közművelődési tevékenység fej­lesztésére irányuló kísérletek: differenciált tárlatvezetések, a különösen értékes múzeális tárgyak bemutatói, vetélkedők, a játékos ismeretterjesztő fog­lalkozások, a látogatók _ ak­tív közreműködését igénylő szellemi és manuális munkára késztető formák. Sok érdeklő­dőt vonzanak a múzeumokba az ifjúsági műhelyek összejö- veletei, a műtárgyelemzések, a művészeti témájú film- és diavetítések, a hangversenyek. Jó kezdeményezés a múzeumi családi program is. A készülő új múzeumi tör­vényben, és annak végrehaj­tási rendeletében a közműve­lődési feladatokat politikai je­lentőségüknek megfelelően rögzítik majd. Több szakmával ANNAK IDEJÉN, amikor megjelent a munkások rend­szeres továbbképzéséről szóló kormányhatározat, sokan nem értették, vajon miért kell az ilyen magától értetődő dolog­ról — a folyamatos és gazda­ságos termelőmunka nélkülöz­hetetlen feltételéről — a kor­mánynak külön határozatban intézkednie. Végtére is: a munkahelyek elemi érdeke lenne, hogy gondoskodjanak a munkásaik és az alkalmazot­taik folyamatos továbbképzé­séről. Sőt: az sem tűnik lehe­tetlennek, ha a munkahelyek jóelőre — mielőtt még meg­vásárolnák a kiváló, modem, nagy termelékenységű gépe­ket és berendezéseket —, mondom, jóelőre, már a tech­nológiai korszerűsítés elhatá­rozásának stádiumában hozzá­kezdenének a céltanfolyamok és egyéb továbbképzési for­mák megszervezéséhez. S nemcsak a tanfolyamok meg­szervezéséhez, hanem olyan oktatási rendszer kiépítésé­hez, amelyben minden külö­nösebb alku, s a sokat emle­getett önkéntesség nélkül, bi- bonyos munkakörökben köte­lező lenne a rendszeres szak­mai továbbképzés. ÖNKÉNTESSÉG ÉS ÖSZ­TÖNZÉS — ha úgy tetszik: rábeszélés — persze elkép­zelhető, sőt, szükséges dolog, ha például valaki, betanított vagy segédmunkás létére szakmát akar tanulni, vagy ha a szakmunkás a második, vagy éppen a harmadik szak­ma elsajátítására adná a fe­jét. Valami azonban itt is hi- bádzik. A minisztériumi ipar­ban például egyszámjegyű statisztikai adatok jelzik a két- vagy többszakmás mun­kások százalékos arányát a létszámhoz viszonyítva; vagyis elenyészően kevés azok szá­ma, akik több — szakmai ké­pesítést kívánó — munkakör­ben is foglalkoztathatók. Aligha azért, mert a több mint kétmillió fizikai munkás egytől egyig rest a tanulásra; s aligha azért, mert a több szakmában is járatos munká­sok számára nem lenne égető szükség. Gondoljuk csak meg: hány­szor és hányszor fordul elő, hogy valamilyen munkahe­lyen égető szükség lenne né­hány forgácsoló, hegesztő, vagy akármilyen más szak­munkásra. S ha lennének mondjuk olyan présmunká­sok, vagy villanyszerelőik, vagy mechanikai műszeré­szek, akik értenének a forgá­csoláshoz, vagy hegesztéshez, akkor a célszerű — és több­nyire csak ideiglenes jellegű — átcsoportosítással könnyű­szerrel megoldható lenne a pillanatnyi létszámhiány.. Az esetek nagy többségében azonban nincsen olyan vil­lanyszerelő, aki mondjuk a hegesztést is biztonsággal vé­gezheti, vagy olyan, lakatos, akit a forgácsológép mellé is odaállíthatnak. Ez is: oka an­nak, hogy kikerül a gyár ka­puja melletti táblára: felve­szünk ilyen, olyan, amolyan szakmunkásokat... EGYSZERŰ ÉS OLCSÓ do­log lenne most, ismét a sokat ostorozott vállalati gondolko­dásmódot, avagy azt a bizo­nyos szemléletet kárhoztatni, mondván: vegyék már végre tudomásul a vállalatoknál, hogy a munkaerőhiány oly­képpen is enyhíthető, ha eme­lik a foglalkoztatottak szak­mai nívóját; ha a létszám mennyiségi növelése helyett, a minőség javítására töreked­nek. Az a gyanúm, hogy erre az alapigazságra már régen rá­jöttek a vállalatok, s ha csak az elhatározáson múlna, akkor ma már lényegesen nagyobb lenne a többszakmás munká­sok aránya. A dolognak azon­ban van egy roppant egysze­rű, mégis nehezen megteremt­hető feltétele, nevezetesen: a több szakmát tudó munkások kellő anyagi elismerése. Ma­gyarul: a vállalatok, a bér- szabályozás mai rendjében aligha fizethetik meg az átla­gosnál több, színvonalasabb tudást és munkát. Egy-két fo­rinttal több órabérért nem sokan vállalkoznak arra, hogy univerzális szakmunkássá ké­pezzék át magukat. Szép szó­val való agitációval, a mun­kásöntudatra való hivatko­zással, fájdalom, ezt a problé­mát nem lehet megoldani. A SZAKMAI KVALIFIKÁ­CIÓ emelése, az alapszakmá­juknál lényegesen sokolda­lúbban foglalkoztatható mun­kások kitaníttatása, felnevelé­se nem kizárólag az arányo­san magasabb bérek kifizeté­sének lehetőségétől függ. De hogy ez nem lényegtelen szempont, az aligha vitatható. Vagyis: megintcsak oda kell kilyukadni — mint annyi más esetben is —, hogy a vállalat- vezetés gondjait csak a gaz­dálkodás általános környeze­tével összefüggésben lehet megítélni és megoldani. Vértes Csaba A tudományos és technikai forradalom korszakában a szakismeret termelőerő — mondotta ünnepi beszédében Váradi- János, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem dékán­helyettese tegnap azon az ün­nepségen, amelyen az egye­tem idén végzett 129 nappali és 35 levelezőtagozatos me­zőgazdasági gépészmérnök hallgatója, valamint 18 anyag- mozgatási, 26 mezőgazdasági kutató és 36 agrárgépész gaz­dasági szakmérnök kapta kéz­hez a tanulmányainak befe­jezését igazoló oklevelet. A diplomákat dr. Huszár István dékán adta át a mér­nököknek, soraikban a két ki­tüntetéses oklevelet, Komáromi Nándor gépészmérnöknek és Mészáros György kutatómér­nöknek. Ez alkalommal vehet­ték át tízen az egyetemi évek alatt végzett munkájuk elis­Halmágyi Péter felvétele méréséül a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület elnökségének, az Állami Gazdaságok Orszá­gos Központjának, a Mezőgaz­dasági Gépkísérleti Intézetnek, az ATE Egyetemi Tangazda­ságának és a Bábolnai Mező- gazdasági Kombinátnak a ju­talmait is. látókör. őszinte sajnálattal vehettük tudomásul, hogy a péntek esti adásával véget ért a Látókör című politikai vi­tasorozat. Bánkódásunkhoz az ad alapot, hogy ilyen jól szer­kesztett és ilyen elevenre si­keredett disputákat még alig­ha volt alkalmunk hallani, látni. Remek ötlet volt már az is, hogy a tudósok körülülte ke­rékasztal helyszínét rendre egy üzemcsarnok — az Iroda- gépipari Vállalat szereldéjének — házi fórumával váltogatták, amely kettősség már eleve iz­galmas töltést adott a szóban forgó félóráknak. Ám ez a ki- és bekapcsolós- di önmagában még nem ga­rantálta az elhangzottak tar*- talmi értékét. Ezt a már em­lített szakértők és a politikai, jogi elvek megvalósulását a saját bőrükön érző munkások — gyakran egymással perle­kedő — nézetei biztosították. Ezek a nagyon Őszintén föl­tárt vélekedések együttélésünk megannyi döccenőjére hívták fel a figyelmet. így volt ez legutóbb is, amikor a garanciákról, létezé­sünk társadalmi, politikai, jo­Tihany ihlete Borsos Miklós tihanyi há­zának kertje tele van élmény­nyel. Az ég, a felhők, a haj­nal és az alkony színei, a nö­vények és a madarak élete nap mint nap megújuló lát­vány. A látogató barátok és muzsikáló partnerek a mű­vész képzeletében antik figu­rákká válnak. A oserépurnák, mediterrán növényeikkel és a Balaton, állandó háttere a grafikáknak. A Tihanyi mú­zeumkert címmel most az itt alkotott munkák közül a Veszprém Megyei Múzeum Borsos Miklósnak mintegy 80 lavírozott tusrajzát és a grafikákkal azonos témájú 13 bronzba öntött kisplasztikáját mutatja be. A kiállítást október elsejéig nézhetik meg az érdeklődők Tihanyban. gi biztosítékairól esett szó, amely biztosítékok — hallhat­tuk — gyakorta csak élettelen paragrafusok maradnak. Az ok: egyrészt a sokat emlege­tett kiskapuk miatt nem egy­séges az állampolgárok elbí­rálása, panaszaik orvoslása; másrészt meg éppen az érde­keltek nem élnek a szólás jo­gával. Hiába született meg pél­dául nemrég a vállalati tör­vény, ha éppen azok — a szerszámforgatók — nem tud­nak róla, akik javára végülis megfogalmazódott... Hála e Látókör-sorozatnak, most már e törvényről is meg sok más hasznos tudnivalóról is bőven esett szó a legna­gyobb nyilvánosság előtt. Mintegy példaként, hogy má­sutt is így legyen. Fiatalok órája. Most, hogy a tv új kultúrpolitikai folyó­irata, a Nézőpont oly reme­kül megtalálta a hozzá legin­kább illő formát, a néző joggal tűnődik el: vajon miért nem tud így megújulni a képer­nyőn szintén havonta jelent­kező ifjúsági műsor, a Fiata­lok órája. ősrégi recept szerint szer­kesztődik ez az adás, amely kínálat egyrészt némi dalolás­ból, muzsikálásból, másrészt meg némi — a szerkesztők szándéka szerint — az ifjúsá­got érdeklő beszélgetésekből, nyilatkozatokból tevődik össze. Ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi... Nem volt ez másképp az elmúlt csütörtökön este sem, amikor a soros zenekarként a Tűzkerék került a kamerák elé, és a soros nyilatkozóként Jól sikerült a varázslat IVAN-NAPI BÚCSÚ SZENTENDRÉN Balogh Ferenc szentendrei mézeskalácssütö családja 5si mesterségét _____ ... , . .. . ,. . . . fo lytatja, a harmadik nemzedéket képviseli sátrával az Iván-napi A Dalmát Baráti Kor zenekara eredeti népi hangszereket szólaltatott meg búcsún. Barcza Zsolt felvételei — Dalmát tervez, időjárás végez! — sóhajtott a műsorvezető Rapcsányi László, a rádió, televízió népszérű ripor­tere tegnap délután a szentendrei Du- na-parton, amikor végre a folyó túlsó- oldalába vonultak az esőterhes felhők, s egyórás késéssel, hat óra tájt meg­kezdődhetett a szentendrei Dalmát Ba­ráti Kör hagyományos Iván-napi bú­csúja. A népes közönség tántoríthatatlanul kitartott, esernyő, tető alá húzódva, hogy jelen lehessen, amikor föléleve- nítik — a népi színjátszás elemeivel — az európai folklór egyik legismertebb hagyományát, az Iván-napi ünnepet. Jeles nap ez a népi kalendáriumban. Az ötödik századtól kezdődően ün­nepli a keresztény naptár, a magyar folklór is átvette a szláv hagyományok­ra épülve, áldozva az ősi szokásoknak, idézve a rontás és bármiféle rossz el­leni varázslatot. Anyáink leánykorából visszacseng a fogalom: szent János tüze. Iván napján eredetileg a szerbek rak­tak tüzet, száraz rúzséból, s a legények addig ugrottak át meg át fölötte, míg el nem hamvadt, a jó termés reményé­ben, mert a gazdag aratás, bőséges szü­ret volt igazában minden baj elhárító- ja. Szentendrén a tizenhetedik század utolsó éveitől élnek délszlávok, A Daimát-tenger partjáról vándoroltak a mai város hajdani Szamár-hegyére,. ahol messze földön híres gyümölcster­mesztést honosítottak meg. Ám a sző­lőben, cseresznyéskertekben gyakran tett nagy kárt a nyári szárazság. Ilyen­kor a szentendrei dalmátok szamárhát­ra kötött faputtonyokban hordták a Dunáról a vizet, öntöztek, esőért fo­hászkodtak, miközben Dodolát, az eső­csináló varázslót hívták segítségül. S jött is a népi játékok csodatevője, fűz- fagalilyakból öltött jelmezében. Mire végigjárta a hegyet, megeredtek az ég csatornái. Szentendrén három éve — Drobilics Éva lelkes közreműködésével — újjá­alakult a Dalmát Baráti Kör, s azóta is minden nyáron megrendezik az Iván- napi búcsút, elhozva a Duna partra nemzetiségük hagyományait. Szoká­saikhoz híven tegnap is anyanyelvükön szóló üdvözlettel kezdődött az ünnep, a hetvenéves Valentin István köszön­tötte a város vezetőit, s mindazokat, akik Szentendre lakói biztonságának, életének megóvásán fáradoznak. Vala­mennyiük nevében dr. Marosvölgyi Lajos, a városi tanács elnöke válaszolt, jókívánságaihoz hozzátéve: úgy sike­rüljön a Dód óla-járás, hogy a dalmá­tok mindig akikor kapjanak esőt, ami­kor akarják. Mert tegnap igen rossz­kor jött rájuk az égi zuhatag. S miközben Rapcsányi László és Dro­bilics Éva az Iván-napi ünnep történe­téről, szokásairól meséltek a közönség­nek, szóltak az eredeti népi hangsze­rek, játszott a baráti kör zenekara, énekeltek az aszonyok, férfiak, Mazács István szólójával színesítve. Meggyúj­tották a rőzselángot is, egymás után lendültek át fölötte Drobilics Iván — akinek névnapját az egész közönség köszöntötte — a veterán BenkOvics Antal, s a fiatalok, Fülöp Kálmán, Tüskés László, Faragó László. Kuti István, majd anyáik örökét idézve a karcsú, szőke asszony: Tüskés Lászióné. Az eső elállt, így kitűnő hangulatban folytatódott a műsor a hajdani Daru­A férfiak közül elsőként az ugrotta át a tüzet, aki a névnapját ünnepelte: Drobilics Iván piac képével felidézve azt az időt, amikor a szentendrei dalmátoknak ta­vaszutón az első keresetet a kofákhoz puttonyozobt édes-savanykás zöld egres (ogrozle) hozta. És szállt az ének ... Bálint Ibolya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents