Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-23 / 146. szám

#tr.crtr #n> 1978. JÚNIUS 23., PÉNTEK MH. 1978- iúni“s 23. Pén- lilfl. tek, Zoltán napja. A Nap kél 3.47 — nyug­szik 19.45 órakor. A Hold kél 21.41 — nyug­szik 6.58 órakor. Időnként megnövekvő felhő­sét, néhány helyen záporral, zivatarral. Mérsékelt, többfelé megélénkülő északnyugati, nyugati, majd délnyugatira forduló szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: változóan, időnként erősen felhős idő záporesőkkel. Legalacsonyabb nappali hő­mérséklet 22, 27 fok között. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalé­kán várható. FELMENTES, KINEVEZÉS A Belkereskedelmi Minisz­ter Fenyő Imrét, a Kereskedel­mi és Vendéglátóipari Főiskola igazgatóját saját kérésére nyugállományba helyezte, s a főiskola új főigazgatójává Solymár Károlyt nevezte ki. Fenyő Imrét, érdemei elis­meréseként a Magyar Népköz­társaság Elnöki Tanácsa a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetésben ré­szesítette. A kitüntetést csü­törtökön Sághy Vilmos, belke­reskedelmi miniszter adta át. — Naponta 400—500 kem­pingasztalt gyártanak a kos. di Lenin Tsz penci üzemé­ben. Termékeik egy részét külföldre szállítják, más részét belföldön értékesíti a Fémbútoripari Szövetkezet. Dabasi gólya ELHUNYT BRACHFELD SIEGFRIED A Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége, a Lapkiadó Vállalat és a Budapester Rundschau szerkesztősége fáj­dalommal tudatja, hogy csü­törtökön — 61 éves korában — váratlanul elhunyt Brachfeld Siegfried újságíró, előadómű­vész. Pályája a felszabadulás után bontakozott ki, újságíró­ként, rádióriporterként tevé­kenykedett, majd elhunytéig a Budapester Rundschau mun­katársa volt. Országszerte is­merték és szerették humoros írásait, jellegzetes konferan- szait. Közvetlensége, vonzó embersége sok hívet szerzett neki. Temetéséről később intéz­kednek. PÁRIZSI FELKELÉS SZÁZHARMINC ÉVVEL EZELŐTT, 1848. június 23-án robbant ki a párizsi munkások fegyveres forradalmi felkelése. Az előzményekhez hozzátar­tozik, hogy Franciaországban a burzsoázia elleni eisö fegyveres akciók az 1831-es, illetve 1834- es lyoni felkelések voltak. Az országban széles körben és ro­hamosan terjedtek a szocialis­ta eszmék, mozgalmak, az utópista és a kispolgári szo­cializmus tanításai. A XIX. szá­zad első felében a francia munkásmozgalomra mindezek nagy hatással voltak. Egymás után alakultak meg a szocia­lista eszméket hirdető titkos forradalmi társaságok, mint például az Évszakok Társasá­ga. 1844 áprilisában tömegeket mozgatott meg a loire-i bá­nyászsztrájk. A munkásság a gazdasági kö­vetelések — a munkabérek emelése, a munkanap csök­kentése — mellett már mind­inkább politikai jogaikért is küzdött. Elterjedtek Proudhon és Blanwui nézetei, de a szer­veződő titkos társaságok nem tudtak szert tenni jelentősebb befolyásra a munkások közt. Az 1848. június 23-án kirobbant fegyveres felkelés jelszavai kö­zött a munkásosztály olyan önálló követelései is szerepel­tek már, mint a munkához való jog. A forradalmi megmozdu­lást azonban vérbe fojtották, mivel a burzsoázia megnyerte a parasztságot, s tudott tá­maszkodni a hadseregre és az államapparátusra. Az 1848-as munkásfelkelés mégis fontos előkészítő állomása volt az 187l-es párizsi kommünnek. Több mint tíz rengés Jelentés a Békés megyei földmozgásról Csütörtökön a hajnali, majd a reggeli és a délelőtti órák­ban egymás után több alka­lommal is észleltek kisebb földrengést Békés megye né­hány helységében, elsősorban Békés városban. Szemtanúk elbeszélése szerint több, ré­gebbi építésű földszintes ház­ról lehullott a vakolat, sok kémény ledőlt, számos épület tetőszerkezete megrongáló­dott. Az egyik lakóház hátsó tűzfala is kidőlt a földmoz­gások következtében. Békésben két transzformátorházban ke­letkezett kár, s a városi vil­lanyvezeték is megrongálódott. A földrengés, személyi sé­rülést nem okozott. Az. áram­szolgáltatásban, a gáz- és víz­ellátásban keletkezett hibákat még a délelőtt folyamán elhá­rították. A városban 3 köz­épület, egy általános iskola, a város művelődési háza, és a szociális otthon szenvedte a legtöbb kárt, várható, hogy az épületeket le kell bontani. Bisztricsány Ede, a Magyar Tudományos Akadémia föld­rengésjelző állomásának veze­tője elmondta: a piszkéstetői és a budapesti mérőműszerek hajnali 3 óra 33 perc körül jelezték az első földrengést A déli órákig több mint 10 Befejeződtek az érettségik Kezdődnek a felvételi vizsgák — Csere, négyévenként. A Lenfonó, és Szövőipari Vál­lalat budakalászi gyárá­ban a termékek 25 százaléka cserélődik ki évente. He­lyettük újabb, korszerűbb kelmék gyártása kezdődik. Ily módon négyévenként szinte teljes termékskála­váltás van Budakalászon. — Brigádok az Omszki Parkért. A Monori Járási Építőipari Szövetkezeti Kö_ zös Vállalat szocialista bri­gádjai r— a‘'Gagarin, a Béke, az Ybl Miklós, a Lafiriká Sándor és az Alpár Ignác brigád — felajánlották, hogy az Omszki Park építését több mint négyszáz óra társadal­mi munkával segítik. Csütörtökön országszerte 'befejeződtek az érettségi vizs­gák. Két hét alatt a közép­iskolák negyedikeseinek túl­nyomó többsége, mintegy 48 ezer diák állt a vizsgabizott­ságok elé: közülük 23 ezren gimnáziumban, mintegy 25 ezren pedig szakközépiskolá­ban fejezték be tanulmányai­kat. Az érettségizették többsé­ge: a továbbtanulásra jelent­kezettek csupán néhány na­pot pihentek. Hétfőn ugyanis újabb erőpróba vár rájuk: megkezdődnék az egyeteme­ken és a főiskolákon a fel­vételi vizsgák. Államigazgatási Főiskola Július 1-én bcnépesül, tanilás szeptembertől Űj főiskolával bővül július 1-én a magyar felsőoktatási intézmények hálózata: a Mi­nisztertanács most megjelent határozata alapján megkezdi És ha jön a villanyszámlás? Balesetek A megugrott ló esete. Ceg­léden Fajka Pál lova szabadon legelt a Csengeri úton, s ami­kor a motorkerékpáron közle­kedő Darázs János 19 éves helybéli lakos a közelébe ért, az állat hirtelen megugrott, Darázs pedig ijedtében le­esett a járműről. Könnyű sé­rüléseket szenvedett. Ivott — rohant — felborult. Vácott egy útkereszteződésben Harmati István 32 éves buda­pesti lakos ittasan vezetett személygépkocsijával gyors­hajtás miatt felborult. Utasai közül a 36 éves Gulyás And­rás súlyos, a 23 éves Rózsahe­gyi Márton pedig könnyű sé­rüléseket szenvedett. Autós szabálytalanság. Vác- rátóton Baranyi János 19 éves sződi lakos személygép­kocsival figyelmetlenül köz­lekedett és összeütközött a vele szemben közlekedő Ten- ke Vendel 52 éves őrbottyáni motorossal, aki a karambol során súlyosan megsérült. Kutya az úton. Cegléd kül­területén Dancsó András 65 éves helybéli nyugdíjas ku­tyája kiszaladt az úttestre és nekirohant a 19 éves Petró János, al'bertirsai pincér ve­zette motorkerékpárnak. A motorkerékpárosok elestek, s Petró János, valamint utasa Mocsári Attila 17 éves ceg- lédberceli diák könnyű sé­rüléseket szenvedett A rendőrség valamennyi ügyben tovább folytatja a vizsgálatot. Tudatjuk, hogy drága édes- finyánkat özv. Mohácsy Ferencne szül. Inokai Tóth Erzsébetet 87. 'évében, 1978. Június 15-én helyez­tük örök nyugalomra Nagykőrö­sön a református temetőben. A fájdalmunkban osztozóknak ez­úton mond köszönetét a gyászoló család. VÍZBE MERÜLŐ LÉGPÁRNÁS HAJO Angliában, a légpárnás hajók feltalálásának és kifejlesztésének a hazájában ismét egy új légpárnás hajó jelent meg, amelynek az a különlegessége, hogy nem teljesen légpárnán siklik, hanem részben a vízbe merül. Ennek az újításnak az az előnye, hogy a légpárna csak kicsit emelt meg a hajót, Így nem légcsavarral, hanem vízbe merülve, hajócsavarral lehet járatni. A hajócsavar meghajtására két kisebb teljesítményű gázturbinás motor elegendő, ezek előállítása pedig lé­nyegesen olcsóbb, mint a légcsavarhajtáshoz szükséges motoroké. A légpárnát ugyanolyan fújtatóberendezésekkel állítják elő, mint a közönséges légpárnás hajókon. A hajó kisebb tengerszorosokon bonyolítja majd le az átkelő forgalmat. működését a Tanácsakadémia továbbfejlesztésével létreho­zott Államigazgatási Főiskola. Bár papíron július 1-től működik az új főiskola, gya­korlatilag az 1978/79-es tan­év kezdetén, szeptemberben kel életre. A főiskola alapvető feladata a tanácsi és más ál­lamigazgatási munkakörök be­töltésére alkalmas igazgatá­si szakemberek képzése. A képzés a nappali tagoza­ton három, a levelező és esti oktatásban négy év A tanul­mányok befejezését követően államvizsgát tett hallgatók fő­iskolai oklevelet kapnak. földrengés, utórezgés volt. A legerősebb, a Richter-skála sze­rint 4,5-ös rengést 2,7 és 3,7 erősségű földlökések követ­ték. Hazánkban meglehetősen rit­ka, hogy ilyen rövid időn be­lül közel azonos erősségű földmozgásokat észlelnek. Ezen a vidéken eddig még nem is volt földrengés. Tény az, hogy hazánk területe a gyakran földrengés sújtotta aktív mediterrán és balkáni zónán kívül esik, s minél északabb felé haladunk, egyre kisebb az eshetősége a föld­rengéseknek, A Békás megyei­hez hasonló gyengébb föld­rengések azonban nem ritkák. Földtani adottságainkból adó­dóan a rengés fészke ezúttal is közel volt a felszínhez —> így kis területre korlátozó­dott — s bár energiája nem volt jelentős, mégis viszony­lag jobban megmozgatta a felszínt s riadalmat okozott. Arra a kérdésre válaszolva, hogy lehetséges-e összefüggés a mostani békési földrengések és a szaloniki földmozgások között, elmondta: véletlen egy­beesés éppúgy leheséges, mint a két földrengés között a kap­csolat. A feszültségek felhal­mozódhattak a földkéregben, s így azok több helyen is ki­törhettek. Bolgár vendégek Vöröskeresatt­eszmecsere Báckevén A Bolgár Vöröskereszt két küldötte, a jelenleg hazánkban vendégeskedő Georgi Pajcsev, a szervezet központi bizottsá­ga titkárságának vezetője és dr. Lidia Pancseva, a titkár­ság információs részlegének vezetője tegnap Pest megyébe, a ráckevei járásba látogatott Ráckevén, a tömegszerveze­tek házában a Magyar Vörös- kereszt járási vezetőségének kilenc tagjával találkoztak a bolgár vendégek, akiket Kátai Incéné dr., a Vöröskereszt já­rási elnöke, a ráckevei járási hivatal elnökhelyettese tájé­koztatott a mozgalom időszerű helyi feladatairól, például a véradómozgalom, az idősek komplex gondozása, az egész­ségnevelő munka, valamint az ifjúsági Vöröskereszt eredmé­nyeiről, teendőiről. Délután az MSZMP ráckevei járási bizottságán Klamó Jó­zsef, a pártbizottság titkára tájékoztatta a vendégeket a já­rás gazdasági-, politikai életé­ről, dinamikus fejlődéséről. A látogatás befejezéseként megtekintették Ráckeve építé­szeti nevezetességeit, s a fes­tői Duna-partot. Mit szeretnénk vásárolni? Dinamikusan emelkedett az iparcikkek forgalma A kiskereskedelmi forgalom az év első öt hónapjában — állapítja meg a Belkereskedel­mi Minisztérium gyorsjelenté­se — 9,1 százalékkal volt na­gyobb, mint a múlt év azonos időszakában. A lakosság vá­sárlásaiban a vegyes iparcik­kek forgalma növekedett a legdinamikusabban, 11,8 szá­zalékkal. A kiskertek gazdái és a háztájiban dolgozó csa­ládok részére 68 százalékkal több mezőgazdasági kisgépet és szerárut adtak át az üzle­teknek, de az ellátás még így sem volt teljesen zavartalan, egyes mezőgazdasági szer­árukhoz nehezen lehetett hozzájutni. i A műszaki árukból az ér­tékesebb cikkeket keresték a vásárlók. A híradástechnikai termékek közül — a színes televízió kivételével — az üz­letek a kereslet többségét ki­elégítették, de még mindig ne­héz hozzájutni kazettás mag­netofonhoz és lemezjátszóhoz. Az 50 literesnél nagyobb elektromos forróvíztárolókból csaknem 60 ezret szállított a nagykereskedelem az üzletek­nek, 15 százalékkal többet, Tv, 2025: Esti műsorok Az esti program során a VIT-vetélkedő döntőjének má­sodik részében eldől, ki vehet részt az egy hónap múlva, Ku­bában kezdődő Világifjúsági Találkozón. A bűn nyomában ül. részé­nek alcíme: Néma tanúk. Ez­úttal olyan tudományos esz­közökkel ismerkedhet meg a néző, amelyeknek segítségével egészen apró, mikronyomokból is lehet következtetni a bűn- cselekmény helyére, idejére, elkövetőjére. A tudományok egész sora áll ez esetben á bűnüldözés rendelkezésére: fi­zika, kémia, biológia, orvostu­domány. Olyan érdekességek­re is fény derül: tisztázhatók-e évszázadokkal ezelőtti halál­esetek körülményei? A műsor­vezető : Kovalik Károly. A es a műsora KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelen­tés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából. 8.25: Hangutánzó mada­rak. 8.35: Zenekari muzsika. 9.34: Bársony ibolyáeska. 9.53: Lottó- sorsolás. 10.00: Hírek. Időjárás-je­lentés. 10.05: Gyermekeknek. 10.39: Tudok minden szabályt. 10.44: Beethoven: F-dúr szonáta. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Földön, vízen, levegőben. 12.00: Déli kró­nika. Lottó. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nótacsokor. 14.10: Keraban, a vasfejű. 15.00: Hírek. Időiárás-jelentés. 15.10: Zeneien a muzsika! IS 59: Hallgatóink figyel­mébe! 16.00: Útközben. 16.05: A *v'unka két arca. 17.00: Hírek, Út­közben. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: Brahms: e-moll szonáta. 17.35: Adottságok, lehetőségek. 17.55: Anneliese Rothenberger énekei. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: A hajnalok itt csendesek .. . 20.10: Nagy siker volt! 21.20: Az Állami Orosz Énekkar Csajkovszkij-kóru- sokat énekel. 21.34: Láttuk, hallot­tuk. 22.00: Hírek. Időjárás-jelen- tés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A dzsessz világa. 23.30: Berg operáiból. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Film­zene. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÖ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelen­tés. 8.05: Decsényi János dalaiból. 8.20:1 Világtörténelem dióhéjban. 8.30: Hírek. 8.33: Részletek Oscar Strauss operettjéből. 9.30: Magya- ri Imre népi zenekara játszik. 9.51: Reklám. 9.53: Lottósorsolás. 10.00—11.50: Zenés műsor üdülők­nek. 11.50: Bisztró a palotában. 12.00: Fúvósesztrád. 12.30: Hírek. 12.33: Régi híres énekesek műso­rából. 13.03: Nőkről — nőknek. 13.33: Süssünk, süssünk valamit. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... Jó utat! 14.45: A beat kedvelőinek. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 15.36: Könyvről — könyvért. 15.46: Dallamról — dallamra. 17.00:. ötö­dik sebesség. 18.00: Két fülem van. 18.19: Indulók fúvószenekarra. 18.30: Hírek. 18.33: Színes népi muzsika. 19.18: Reklám. 19.23: Jó estét, gyerekek! 19.30: A tegnap slágereiből. 20.14: Barangolás régi hanglemezek között. 20.30: Hírek. 20.33: Szociológiai figyelő. 21.03: Rádió-daljátékokból. 21.50: Az Ál­lami Népi Együttes műsorából. 22.30: Hírek. 22.33: Sibelius: I. szimfónia. 23.11: Négy ország — négy együttes. 24.00: Hírek. Időjá­rás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.05: Pillangókisasszony. 15.05: Montserrat Torrent, Dániel Roth és Gisbert Schneider orgona­estje. 16.00: Hírek. 16.03: Szimfo­nikus zene. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Tip-top parádé. 18.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Köz­ben: kb. 19.05: Az ifjúsági rádió műsora. Kb. 19.20: Hírek. 20.13: Rá­diószínház. 21.07: Legszebb sztereó- operalemezeinkből. 22.04: Zenemű­kereskedelmünk kérdőjelei. 22.43: Élő hiedelmek. 23.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.34? Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.40: Pedagógus­továbbképzés. Magyar nyelv és irodalom. Mi az új a tantervben? 9.20: Neveléslélektan. Mit jelent a kreativitás? 15.15: Padagógus-to- vábbképzés. Fizika. Hőjelenségek. 14.45; Fizika. A fizikatanítás és -tanulás módszerei. 16.23: Hírek. 16.30: A nyelv világa. 17.05: Malom. Utazási vetélkedő. Egyiptom. 17.35: Mindenki közlekedik .:. 17.50: Leányvállalatok. A szegedi körzeti stúdió műsora. 18.15: öt perc me­teorológia. 18.25: Reklám. 18.30: Látókör. A televízió politikai vi­taestsorozata. Állampolgári garan­ciák. 18.55: Reklám. 19.05: Esti mese. 19.20: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.25 r Köszöntünk, VXT, köszöntünk, Havanna! VIT-veíél- kedő. Döntő — H. rész. 21.55: A bűn nyomában. A tudomány a bűnüldözés szolgálatában. ni. rész: Láthatatlan tanúk. 22.30: Reklám. 22.40: Tv-híradó. 3. 22.50: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegy­zete. 2. MŰSOR A szibériai nagyapó. Szovjet film. 21.30: Tv-híradó, 2. 21.50: öt perc meteorológia (ism.), 21.55: Hang­verseny a Fészek Klub gobelin- termében. mint egy évvel ezelőtt, de a nagyobb, a 200 literes villany- bojlerből nem jutott minden vásárlónak. Hasonlóképpen je­lentősen növekedett a kíná­lat mosógépekből, de az auto­mata mosógépből és centrifu­gából többet is megvásárol­tak volna. Az egy évvel ezelőttinél élénkebb forgalmat bonyolí­tottak le a bútorüzletek. Kí­nálatuk gazdagodott, de kis-, bútorból még nincsen elegen­dő. Növekedett a lakosság építőanyag-vásárlása is. Ce­mentből 16, azbesztcement- hullámlemezből 24, padióbur- kolólapból 28, fenyőfűrészáru­ból 20 százalékkal többet vá­sároltak, mint az múlt év első öt hónapjában. Májusban az összes építőanyag-forgalom 7 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. Néhány megyében azonban választék- hiányról panaszkodtak, nem volt elegendő vasbetongerenda, fenyőfűrészáru, cement és hullámpala. Csak Visegrádiig Egy hajópár nem indul A MAHART közli: technikai okok miatt június 24-én szom­baton a Budapest-Vigadó tér­ről 10 órakor induló menet­rendszerinti személyhajó, jú­nius 24—25-én csak Visegrádig közlekedik. Június 25-én va­sárnap az Esztergomból Buda­pestre Induló 4.30-as járat, va­lamint a Budaoestről Eszter­gomba induló 7.00 órás sze­mélyhajó járat elmarad. Ma 20.00-kor a tv-ben: Delta Tudományos híradó. A mai adásról Várhelyi Tamás szerkesztő mondja. — Egyik nagyobb összeállításunk az orvostudomány újdonságai közül mutat be néhányat, így egy NDK filmjelentés azokról a kísérleti eredményekről szól, amelyeket autogén tréningnek neveznek, s ami­nek nagy jövőt jósolnak a magas vérnyomás elleni küzdelemben. Ez a módszer voltaképpen egy akaratlan folyamat akaratlagos befo­lyásolására Irányul. Egy másik eljárást szovjet kutatók fejlesztettek ki, ezzel a rövidlátást lehet gyógyítani, mégpedig gyógytornával. Vé­gezetül ebben a blokkban számolunk be egy újfajta veszettség elleni oltóanyagról, aminek jóval kevesebb mellékhatása van, mint az ed­digieknek. — Magyar újdonság? — A Medicor Művek által kifejlesztett új Inkubátort láthatják a nézők. Ez a berendezés világviszonylatban is új, magasabb színvonalat képvisel a hasonló készülékek között, mivel alkalmas arra is, hogy — egyebek mellett — a koraszülött érintése nélkül mérjék a gyermek súlyát, vagy készítsenek róla röntgenfelvételt. Jelentős találmány az a ruha is, amit elkülönítő öltönynek neveztek el megalkotói, s amelyet az űrhajósok ruhájának mintájára szerkesztettek, olyan betegek ré­szére, akiknek védekező — immun — rendszere sérült, vagy terv­szerűen legyengített. Végezetül azt a gépet említeném meg, ami világ- 'alánok számára gépi hangon képes felolvasni bármilyen nyomtatott szöveget. A hírblokkból pedig említést érdemel még az a thaiföldi elefántiskola, ahol a ma még mindig erdőkitermelési gépként használt állatokat készítik föl feladataikra. Vecsésnél pályaépítés Módosított menetrend A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy Pestlőrinc és Ve- csés állomások között pálya- korszerűsítési munkák kez­dődtek, Emiatt június 26-tól, hétfőtől kezdve a reggeli órákban Cegléd—Monor— Budapest között a helyi sze­mélyvonatok egy része és a Budapestről induló 6712. szá­mú mátészalkai távolsági sze­mélyvonat módosított menet­rend szerint közlekedik. Rész­letes felvilágosítást a pálya­udvarokon kifüggesztett hir­detmények adnak. A legdrágább férj, édesapa, nagyapa, testvér, sógor id. dr. Sepp József főorvos, ny. MÁV-fő- tanácsos, hosszú szenvedés után, életének 74. évébe*. 1978. június 15-én elhunyt. Temetése Cegléden, 1978. június hó 23-án. 13.30 órakor lesz a Kálvária temetőben. Mély fájdalommal a gyászoló család.

Next

/
Thumbnails
Contents