Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-13 / 137. szám
Á t PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM 137. SZÁM 1978. JÜNIUS 13., KEDD Bírság a szabálysértésért A várospolitika feladatai Tanácskoztak a tanácstagi csoportok Megbeszéléseket tartottak a területi tanácstagi csoportok. Értekezleteikre meghívták az illetékes helyi pártalapszer- vezeteket, népfrontbizottsági titkárokat, valamint az utca- és lakóbizottságok vezetőit is. Első napirendként, véleményt mondtak a tanácsülés elé került előterjesztésről, amely a végrehajtó bizottság munkájáról adott számot, majd a lakóterület gondjait vitatták meg, átadva egymásnak gyakorlati szervezőtevékenységük tapasztalatait. Többen, jól bevált módszerként javasolták, hogy a tanácstagok beszámolóik megtartása előtt személyesen keressenek fel minél több választópolgárt, a közvetlen kapcsolatteremtésbe vonják be a területi pártszervezeteket, népfrontbizottságokat, utca- és lakóbizottságokat; az így előkészített beszámolókon nagy létszámban vettek részt az érdeklődő lakosok. Többen kérték, hogy tegyék lehetővé a város teljes területén a szervezett szemétszállítást. A javaslattevők megnyugtató választ kaptak: néhány hónapon beiül, várhatóan részben megszűnik ez a tatlanná teszik a gondosan helyreállított földutakat. A közút rongálóival szemben közös fellépés szükséges. A gépjárműről leolvasható a rendszám és az üzemeltető, ezek bejelentését követően, a tanács megteszi a szükséges intézkedéseket. A válaszadás során türelmet kértek a járdák, vízvezetékek sürgetőitől. Most elsőrendű cél a nagy forgalmú utak rendbetétele s a belvíztől veszélyeztetett részek víz- elvezetési gondjának megszüntetése, arra kell főként fordítani a mélyépítésre szánt pénzt. Az ivóvízvezeték-hálózat bővítésére csak akkor kerülhet sor, ha tovább nő a vízmű kapacitása. . Most készítik elő két új kút fúrását és hozzáfogtak két, hétszázötven köbméteres víztároló medence kivitelezéséhez: megépültükkel jelentősen enyhülni fognak a város vízgondjai. A tanácskozások mindegyikén több hozzászóló méltatta a lakosságnak a városért végzett önzetlen munkáját. Sok helyütt pótolták a hiányzó fákat, új kiskerteket létesítettek a házak előtt és szép számmal serénykednek a játszóterek, parkok építésében is. A megbeszélés résztvevői egyöntetűen hangsúlyozták, hőgy várospolitikai tevékenységük, lakóterületi szervező- munkájuk csak akkor eredményes igazán, ha abba egyre nagyobb tömegeket — fiatalokat és idősebbeket egyaránt — be tudnak vonni. Bevonásuk a most alkalmazott módszerrel, a tanácstagok, a területi pártszervezetek, a népfront-, továbbá a lakó- és utcabizottságok szoros együttműködésével váló- sííható meg. Kőhalmi Dezső gond, a speciális autó megérkeztével, az évtizedek óta kialakult lerakóhelyeken szeméttároló konténereket helyeznek majd el és természetszerűleg, rendszeresen gondoskodnak folyamatos cseréjükről. Jó néhány kifogás hangzott el a tanács rendeletét megszegő, jogtalan jószágtartókkal . szemben; előfordult, hogy a nemtörődöm tulajdonos lova lelegelte a facsemeték zsenge hajtását, összetaposva a házak előtti kiskerteket. Természetesen az előírásokat semmibe vevőkkel szemben szigorúan fellép a tanács. Amennyiben szükséges, bírsággal kényszerítik a közös együttélés normáinak megtartására a jogszabálysértőket. Amennyiben a szép szó nem segít, csak úgy lehetséges a rend megtartatása, ha a hanyag embereket bejelentik a tanácsnak vagy a tanácstagnak. Többfelé gondot jelent, hogy a munkagépeket, teherautókat engedély nélkül használva, nap közben vagy este hazajárnak a gépkocsivezetők. A nehéz gépjárművek gyakran összevágják, járhaCEGLÉÖI APRÓHIRDETÉSEK 750 cm3-es BNV 1980ig vizsgáztatott, oldalkocsis eladó. Cegléd IX. kér. Örkényi út 6. szám.' ______ ' Bo ntásból 3 db ablak eladó. Cegléd, Kis utca 1.__________________ Gá zresú nyomáscsökkentővel eladó, Ceg- léd. Tavasz utca 6. sz. 200 négyszögöl porta eladó a Nótás közben. Érdeklődni lehet: Cegléd X., Szőlő utca 18. szám alatt, este 18 órától._______ El adó 160 1 Lehel hűtőszekrény garanciális. Cegléd IV., Törtoii út 9.______________ Be költözhető ház eladó. Cegléd, Szüret utca 73. Érdeklődni: délután 17 órától. Bútorozott albérleti szoba 2 személy részére kiadó. Cegléd, Jókai utca 19fa._____ Ki adó egy sötét kombinált bútor. egy konyhakredenc és mély gyermekkocsi. Cegléd, Páva utca 2. Csemő belterületén építési telkek áron alul eladók, egy telken 24 m mély kúttal. Érdeklődni: Cegléd. Kossuth tér 6. III. 19. Délután 16 órától, Túri Ferenc. Elcserélném budapesti 2 szoba összkomfortos, g£z + villanyfűtésű, 59 m2 alapterületű, zöldövezetben levő zuglói, tanácsi rendelkezésű lakásomat, villamoshoz 5 perc, hasonló méretű ceglédire. Választ „Sürgős 101 841” jeligére kérem a Hírlpakiadó Vállalat- kirendeltségére Ceg- léd- Teleki utca 30. Elcserélném I. emeleti két szoba összkomfortos, gázfűtéses, erkélyes lakásomat, kertes családi házra. Cím: Cegléd. Kölcsey tér 3. lph. I. em. 3. Érdeklődni: 17 órától. Beköltözhető ház eladó. Cegléd II. kér. Virág utca 42. szám. Fiatal házaspár keres külön bejáratú búío- rozatlan szoba H- ko nyílás albérletet. Értesítést kérem „Nyár 101 803” jeligére. Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére Cegléd, Teleki utca 30. Építési telek eladó. Érdeklődni: Cegléd, Magyar utca 14. ______ Ce gléd VII. kér. Szálkái István utca 59. számú ház eladó. Körösi úton, Vett úttól balra levő dűlőben, Romhányi tanya eladó, 300 négyszögöl szőlővel. Érdeklődni a helyszínen délután 4 órától v,agy Cégléd, Jókai utca 14/b.. egész naD 500 alap m2-es épület, köves út mellett, villanyvilágítással eladó vagy raktárnak kiadó, melléküzem is kialakítható. Érdeklődni lehet: Cegléd IX. kér. Örkényi út 6. szám alatt. 'UJ SZOLGALTATAS: GYORSSZOLGÁLATI LADA, SKODA, TRABANT, WARTBURG, POLSKI FIAT 126, POLSKI FIAT 125 TÍPUSÚ SZEMÉLYGÉPKOCSIK 2 ÓRÁN BELÜL ELVÉGEZHETŐ KISEBB JAVÍTÁSAIT, ZAVARELHÁRÍTÁSI MUNKÁIT SORON KÍVÜL VÁLLALJUK JÚPJ3US 1-TÖL III. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT CEGLÉDI ÜZEME TELEFON: 10-758. Kazlazzák a lucernaszénát Jó pénzt hoz a spárgaexport ígéretes képet mutat a határ Fürdik a lucerna, mondják a ceglédberceli határban. Amennyire a hűvös, csapadékos idő kedvezett a takarmánynövény fejlődésének, annyira jobb volna most a betakarításhoz a száraz idő. Mint az Egyetértés Termelőszövetkezetben feljegyezték, májusban 140 milliméter csapadék hullt vidékünkön és a napokban, a felhőszakadáskor 30 millimétemyi cső zúdult le, napokig késleltetve a betakarítást. A széna minőségével elégedettek, s elégedettek mennyiségével is, ami várhatóan negyven mázsa körül alakúi, szénaértékben. Másodkaszólás nem lesz, mert magtermesztésre fejlődik a növény. A réteken, legelőkön a betakarítás hatvan százalékával végeztek. A terület egy része az esőzések miatt bejárhatatlan, víz alatt áll. A hozammal nincsen probléma, jórészt azért, mert nem sajnálták a földtől a műtrágyát. A ceglédberceli Egyetértés Termelőszövetkezet tehenészetének szüksége van a jó takarmányra. A tejtermelés önköltsége a legeltetésre alapozott tehenészetben kedvezően alakul, öt forintnál olcsóbb a tej literje. Háromszáztíz tehenük naponta négyezerötszáz liter tejet ad. A tehenenkénti éves tejhozamot, a tavalyi eredményekhez mérten, csaknem kétszáz literrel szándékoznak növelni, összesen 4 ezer 200 literre. A jószágtartás fellendülőben a háztájiban is. A termelőszövetkezet sok segítséget ad hozzá a gazdáknak: lucernaterületeket mértek ki háztájinak, a tsz gépei működnek közre a betakarításban, jut a terméshozam serkentésére műtrágya is. Tervezik, hogy jövőre a háztájinak még nagyobb szálasterületet adnak, segítik* a rét-legelő gazdálkodást. A kalászosokról elmondták: 500 hektár területen készülnek az aratásra. Gondot okoz az egyre terjedő lisztharmat-fer- tőzés, melynek felszámolását Izsákról, a helikopteres növényvédelmi szolgálattól várják, szerződést kötöttek vele. Kukoricával a termelőszövetkezet a tervezettnél nagyobb területet vetett be: 308 hektáron növekszik a növény, fejlődése viszonylag jónak mondható. Csak szemesterFEKETE FUTOTT BE ELSŐNEK A CÉLBA Tornyosi hiába remekelt PONT NÉLKÜL, AZ UTOLSÓ HELYEN ATLÉTIKA A bajor—magyar utánpótlás válogatott találkozón a magyar csapatnak — ifjúsági létére — a Ceglédi VSE reménysége, Fekete Tibor is tagja volt. A Hauzenbergben tartott versenyen Fekete a 3 ezer méteres akadályfutásban, 9:08,2 mp-cel, a második helyen végzett. Visszaérkezésük után a Népstadionban rendezett ifjúsági viadalon, az 5 ezer méteres síkfutók igen jó eredményeket értek el, melyben Feketének döntő része volt: valamennyi vetélytársát megelőzve, 14:38 mp-es idővel, az első helyen végzett. TEKE Az Üttröszt KÖZGÉP SE férfi együttese Salgótarjánban játszotta utolsó tavaszi mérkőzését. Az NB II-es csapatta- lólközön a ceglédiek kitűnősége, Tornyosi Lajos ismét bizonyította képességeit, remek eredmény ért el, de a vereséget még így sem sikerült elkerülniük: Salgótarjáni Üveggyár—Űttröszt KÖZGÉP 6:2 2690—3555 Jók: Tornyosi (481), Varga (429). A megyei bajnokságban: KÖZGÉP „C”—Törtei 5:3 (1997—1967). KÉZILABDA A megyei női bajnokságban az Iklad ellen sem sikerült a pontszerzés a ceglédieknek, akik pont nélkül, az utolsó helyen állnak a bajnokságban. VSE Ikladi Vasas—Ceglédi 14:8 (4:3). C VSE: Szenczi—G yöngyös i (2), Bíró, Körösztös (2), Ben- csik, Dancsó, Steffner (3). Csere: Farkas. Az első félidő még szoros, fej-fej melletti játékot hozott. A két bajnoki pont sorsa a háziak 10:8-as vezetés után dőlt el, amikor a Vasutas játékosai egymás után három büntetőt is elhibáztak. A hajrában már nem ment úgy a védekezés, mint korábban. Jók: Szenczi, Körösztös. Ifjúsági eredmény: Iklad—CVSE 13:6 (5:2). Góldobók: B. Kovács, Miklós (3—3). A járási összevont bajnok- Ságban a női és férfi bajnokság első helyezettje is biztosan nyert. A mezőnyben még két veretlen akad, a Hemád és az Albertirsa férfi együttese. Eredmények: Férfiak: Karatetétien—Vecsés 39:11 (19:8), Hernád—Ve- csás 30:18 (13:18). A mezőnyt a Hernád viezeti 11. ponttal, a 7 pontos Albert, irsa és Karatetétien előtt. Nők: Tóalmás—Alsónémedi 26:7 (17:4), Április 4. DSK, Cegléd—Alsónémedi 13:10 (10:6). Eddig a Tóalmás 12 pontot gyűjtött, a 2—3. helyezett Ve- csés és az Április 4. DSK tízet. U. L. ménynek termesztik. Silókukorica van még 63 hektáron, a háztáji kukoricaterület pedig 150 hektárnyi, a kultivátorok most épp azon dolgoznak, segítenek. Az Egyetértés Termelőszövetkezet gyümölcsöt is termeszt. Szépnek ígérkezik 33 hektáros kajszibarackosának hozama. Tagjai a dánszent- miklósi gyümölcstermesztési rendszernek, szállítási szerződésben áll a gyümölcsexportáló HUNG AROFRU CT-tál. Az idei göngyölegellátásról és a szállítások menetéről épp a napokban tárgyaltak. Kinn, a határban, az új gyümölcstelepítés során ötvenhat hektárra kerültek ki facsemeték. A huszonhárom hektár meggyes szépen cseperedik. Ültettek kajszit is. Ősszel a kajszitelepítést folytatják, és ha kapnak szaporítóanyagot, a szilvás is kialakul. Nyáron a gyümölcsszedésben, mivel a minőségre nagyon kell vigyázni, kétkezi segítségre nagy szükség lesz. Kajszit szedni a helybeli általános iskolások és diákok mennek. Albertirsán, a Dimitrov Termelőszövetkezetben is javában tart a lucernabe- gyűjtés, szárítás. Hideglevegős szárítást alkalmaznak, Vámosi-kazalra rakják a termés egy részét, hagyományosan kezelik a másikat, és abrakos szénázást is készítenek. Lucernát, magnak, 100 hektáron telepítettek. Tavaly a maglucerna 15 millió forint tiszta jövedelmet hozott, jövedelmét most sem szeretnék elszalasztani. A kukorica rendben fejlődik a közös és a háztáji területeken, mint mondják, elégedettek az emberek. Kukoricát itt is nagyobb területen vetettek, mint tavaly, összesen 800 hektáron. Ha nem jön jég, aszály, biztosra vehetik a 10 százalékos termésemelkedést. A Dimitrov Termelőszövetkezet spárga, dohány, cirok ás kapor termesztésével is foglalkozik. Spárgából 1 millió 400 ezer forint bevételt terveztek, de mivel az időjárás kedvezett, a bevétel máris több, és a spárgaszezon még vagy tíz napig tart. Szinte az összes spárga exportra kerül, egy részére a konzervipar tart igényt. Vállalásos alapon szedik, hét végeken a családtagok is segítenek. Hajnalban és kora délután zajlik a spárgaszüret, naponta egyszer szállítanak. A dohányt hetven hektáron palántázták. Egészséges a növény, jól fejlődik. Cirkot százharminc hektáron termesztenek, az ácsai termesztési rendszer tagjaként. A kaprot 17 hektáron nevelik, zölden szedik, konzervgyári hasznosításra. E. K. Előadás az öröklődésről. A televízióban bemutatott műsorsorozata óta nagy népszerűségnek örvendő dr. Czeize I Endre orvos-genetikus június 16-án, pénteken, 18 órakor Cegléden, a Kossuth Művelődési Központban tart előadást az öröklődés kérdéseiről. Fotó a borítón. Az ünnepi könyvhétre megjelent Serfőző Simon irodalmi riportokból összeállított, Amíg élünk című kötete, melynek borítójára a fényképfelvételt a Cegléden élő Apáti-Tóth Sándor fotóművész. lapunk munkatársa készítette. Járda a toronyházak között >>. '."**■*?**&>* -<í? ip "«fwv » ,4-’*?» . 1 P*** C:.;r Cegléden, a Károlyi Mihály lakótelepen, az újonnan épült toronyházak előtt a kivitelezők a járdát készítik. Szükség van rá, hiszen az első épületbe már beköltöztek a lakók. Anáti_Tc' h Sándor felvétele Jegyzet Postaláda — akrobatáknak Az esőzuhatagos napokon sokan irigyelték Cegléden, a Rákóczi úti ABC kisáruház előtt álló vasállányra rögzített piros postaládát, mert kint volt a vízből. Mivel a bolt előtti járda szemmel láthatóan arra lejt, tócsa állt körülötte. Aki levelet szeretett volna beledobni, szökdécselhetett, ugrálhatott. Az emberek meg is tették, hiszen a postaláda azért van, hogy levelet dobjanak bele. Ahhoz viszont, hogy elérjék, le kellett gázolniuk a járda menti ágyás gyepét, rongálniuk kellett a cseperedő sövénysort. A postaláda szomszédságában van egy újságárusító házikó. Azt már magas betonalapzatra építették, épp az elvezetendő csapadék miatt, da azt sem könnyű megközelíteni, mert szigetként áll esős időben a vízben. Medárd napja most volt, a szólás-mondás negyvennapi csapadékos időt jelez. Jó lenne, ha megoldást találnának a járdaszél mentén le nem folyó víz elvezetésére. Számos javaslattal készségesen segítenek azok, akik a levelek feladása és az újságok vásárlása miatt, esős időben kénytelenek ott akrobatás- kodni a néhány négyzetméter területen. E. *