Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-09 / 107. szám
4 1978. MÁJUS 9., KEDD TV-FICYELŐ lakás. Örömnek igazán nagy öröm az, ha valaki vég- re-valahára föicsavarozhatja névtábláját a saját lakásának ajtójára. De ezt a jó érzést aztán a gondok sora követi, hisz’, ha már szoba van, bútor is kell bele, s a fotelok, kanapék kiválasztásához nemcsak forintok, de ízlésbeli döntések is szükségeltetnek. Mostanában jutottunk el oda, hogy otthonaink e belső fölruházása országos témává lépett elő: ifjú, frissiben ösz- szekerült házaspárok éppúgy tanakodnak róla, mint azok az idősebb együttélők, akik ugyancsak szükségét érzik a kettős családi ágyat valami modernebb darabra kicserélni. A tv is megbeszélnivalót látott ebben az egyetemes igyekezetben, és egy ritka jó sorozatot szentelt neki A másik 12 óra címmel. A mit vegyek, s hova tegyem tanácsadás szombaton délután egy összefoglalóval ért véget, amely — ha lehet —még több gondolatot súg,állt, mint egymást követő előzményei. Megtudtuk < belőle például, hogy a lakás mérete meg a berendezés találé- , konysága — ki hitte volna?! — éppen fordítottan arányos: minél nagyobb a két, három, négy szoba, annál kevesebb ízlést tükröz; s minél kevesebb négyzetméter áll a lakók rendelkezésére, annál több az ügyes, kedves, a kényelmet szolgáló rafinéria. Igen — mondta a sorozat szociológusnak sem akármilyen házigazdája, Fekete György belsőépítész — az apróbb méretek fejtörésre késztetnek; ötletek kicsiholására. Bárha ugyanígy okoskodnának azok is, akik a bútorboltokban kapható árucikkeket megtervezik! Sajnos azonban — ez volt ennek a közönségtalálkozóval összekötött műsorzárónak a következő nagy tanulsága — az új lakások kiötlőinek meg a beléjük valók készítőinek egészen másként jár az esze kereke. A jobbára kis méretű lakótelepi otthonokat is csak azokkal a hatalmas ülő- és fekvőalkalmatosságokkal, várfalnak is beillő szekrénysorokkal lehet berendezni, amelyek manapság kaphatók. Egyenként is vásárolható kisbútor alig-alig készül, márpedig csak az effélék lennének alkalmasak az egyéni arculatú lakhelyek megteremtésére. A lámpák pedig... Hát azokról jobb nem beszélni! Amilyen drágák, olyan ötlette- lenek. De hogyan is lehetnének különbek, amikor gyártásuknak jószerivel nincs is gazdája: fém alkatrészeik a kohó- és gépiparban, üveg-, illetve karémiadarabjaik meg az építőiparban készülnek. Egyszóval — gond hátán gond. Ám mégsincs ok a teljes elkeseredésre, mert e lakásügyi búbánatok végre a legnagyobb nyilvánosság előtt is megfogalmozódtak, s elhangzásuk — reméljük — az arra illetékesek számára is serkentőleg hat. Egyre inkább olyasmit szegeltetnek majd össze, ami egyaránt hasznos és mutatós. S mivel mindennapjainknak azt a bizonyos másik 12 óráját többnyire tényleg saját négy falaink között töltjük el — annak kedvderítő avagy éppen nyomasztó légkörében pihenünk, illetőleg tevékenykedünk —, az sem ártana, ha a lakáskultúrát az iskolai ta- nulnivalók sorába emelnék. Ügy, mint Finnországban, ahol ez már régóta tantárgy. Ha majd egyszer — adja meg a szépészettan jószelleme! — tényleg okítani fogják e berendezési ismereteket, hát a tv-sek elégedetten mondogathatják: igen, ezt annak idején mi pátyolgattuk életre... Vöröskereszt. Kár, hogy — akárcsak a fenti műsort — ugyanígy eldugva, szombaton ebéd után vetítették le a Vöröskereszt megalapítójára, a most százötven éve született Henry Dunantra emlékező, igen-igen tartalmas, fölvilágosító és az egészségügy önkénteseinek megannyi vállalkozásában jól eligazító műsort. Ezt is, azt is jó lenne megismételni — este vagy estefelé. Akácz László Kis kémikusok Érdi és nagykőrösi siker a középiskolások országos versenyén Ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget az Irinyi János középiskolai kémiaverseny országos döntője vasárnap Győrött. A háromnapos döntőn a megyei és a fővárosi elődöntők győztesei versenyeztek. A 126 résztvevő írásban, szóban és laboratóriumi kísérletek elvégzésével adott számot tudásáról. A versenyt négy kategóriában bonyolították le. Külön kategóriában versenyeztek az elsősök és a második osztályosok, más-más feladatokat oldottak meg a kémiát heti két órában, illetve kettőnél több órában tanuló diákok. A díjakat Bodor Endre professzor, a zsűri elnöke adta át. Az első kategóriában első helyezést ért el Szabó Gábor (Pécs, Nagy Lajos Gimnázium), második Pethő Gábor (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium), harmadik Fekete Zoltán (Szeged, Ságvári Endre Gimnázium). A második kategóriában az első Csehek Ildikó (Érd, Vörösmarty Gimnázium), második Molnár Attila (Győr, Révai Gimnázium), harmadik Balogh Anna (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium) és Bende Tibor (Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Gimnázium). A harmadik kategóriában az első Kozsda Éva (Hatvan, Bajza József Gimnázium), második Böcskei Zsolt (Győr, Révai Gimnázium), harmadik Farkas Mónika (Veszprém, Lo- vassy László Gimnázium). A negyedik kategóriában az első Varga János (Szeged, Radnóti Gimnázium), második Gulyás Erzsébet (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium), harmadik Molnár Elek (Nagykőrös, Arany János Gimnázium). 175 KÖZÜL 22 A közművelődés anyagitechnikai feltételeiről sokat beszélünk, írunk mostanában. S bár kétségtelen: a szervezett művelődési formák kivétel nélkül igénylik a társadalom anyagi áldozatát, mégsem múlik minden a pénzen. Az anyagi feltételekből amolyan villámhárító lett, mentségül szolgál minden megoldatlan problémára. Olyannyira, hogy elfedi még a személyi feltételek megteremtésének alapvető rendezetlenségét is. S erről legalább annyit lehetne és kellene beszélni, mint az anyagi lehetőségek biztosítottságáról. Ebben a szerteágazó témában egyetlen részprobléma, de talán a legsürgetőbb; a közművelődés községi szervezeteinek kiépítése. A hiányát érzik Pilis nagyközség közművelődési helyzete sok szempontból alkalmas az általános és az átlagos kép kialakításához. A Móricz Zsigmond Művelődési Házban egy nagyterem, klubszoba, raktárnak használt szakköri helyiség, és egy iroda van. A technikai felszerelések között is nagyjából ugyanazokat a tárgyakat találjuk, amelyeket általában a községi művelődési házakban. Az egyetlen népművelő Pelczhoffer Erzsébet, jelenleg még főiskolás, a népművelés-könyvtár szakot végzi, de már négy éve vezeti a pilisi művelődési ház munkáját. Tapasztalatai tehát már vannak. — A gyakorlat egyre inkább megköveteli, hogy a községi népművelők legyenek az C?ész helyi közművelődés irányítói — mondja. — Ezt a feladatot csak magas fokú szakmai képzettséggel lehet megoldani, elsősorban módszertani ismeretek kellenek. Hiszen az egyedi rendezvények előkészítése, szervezése és lebonyolítása mellett, — például nálunk — irodalmi, film- és fotószakkör, irodalmi színpad és kertbarátok köre, valamint galam- bászkör működik, s ha közvetve is, de a népművelőnek valamennyi. csoport munkájába be kell kapcsolódnia. Tegyük hozzá: a házon belüli közművelődési munka is csak akkor lehet eredményes, ha sikerül megfelelően együttműködni a község többi művelődési és oktatási intézményével. És ez csak látszólag egyszerű, a gyakorlat azt bizonyítja, hogy keresni kell a jó példákat. A pilisi RestaurátormÜhelybsn A Néprajzi Múzeum tizenkét restaurátora évente csaknem kettőezer-ötszáz műtárgyat restaurál, időközi, valamint állandó kiállításokra. Munkájuk kiterjed a meglévő műtárgyak időközi karbantartására, ellenőrzésére is. Képünkön: Finn nyergeket restaurál Romvári Jánosné. SZÍNHÁZI estek Az üvegcipő GROTESZK LÁTÁSMÓD; egyszerre telítve látszatcinizmussal és szentimen- talizmussal, gúnnyal és elérzékenyülés- sel, mindezt összemossa a briliáns szerkesztési technika. A romantikus, kissé direktnek ható történeteken is átsüt a színpadi dramaturgia fogásainak mesteri alkalmazása. Molnár Ferenc, kora társadalmi problémáiról írt. S úgy volt a polgárság szerzője, hogy figuráit csípős gúnnyal, megértő fricskákkal, mosollyal ábrázolta. De nem volt benne több megbocsátó cizelláltság, mint például Mikszáthban a dzsentri világ iránt. Száz éve született Molnár Ferenc, s a 20. század első felének világszerte is a legismertebb magyar színpadi szerzője lett. Alig akad európai főváros, ahol ne játszották volna műveit, sőt neve napjainkban is újra és újra feltűnik a színlapokon, és hazánkban is ritkán múlik el úgy színházi évad, hogy legalább egy művét be ne mutatnák. Bár éppen a Vígszínházban, hajdani nagy sikerei otthonában játszották a legrégebben, mígnem most itt került színre Az üvegcipő. A KÜLSŐ JÓZSEFVÁROSBAN játszódik a cselekmény, egy külvárosi kis panzió egyáltalán nem elegáns és nem is gazdag lakói között. Sípos úr, az asztalos, szerelmi szolgálatokkal fizet kosztjáért a tulajdonosnőnek, aki egy, másik lakót. Császár Pál ötvöst is kitüntet kegyeivel. Ezek között a viMolnár Ferenc műve a Vígszínházban tatható egzisztenciák között él Szabó Irma, a kis cseléd, akit nemcsak mértéktelenül dolgoztatnak, hanem még ki is csúfolnak. A szerelmi háromszöget bonyolítja, hogy a szép panziótulaj- donosnő mindenáron' férjhez akar menni Sípos úrhoz, csakhogy az álmodozó, tisztaszívű Irma is beleszeret az asztalosba. S ez utóbbi teljes logikai ellentmondásnak tűnik, hiszen Sípos úr harminc évvel idősebb a kislánynál, ráadásul mindenbe beletörődött, morcos agglegény. De Irma környezetében az asztalos az egyetlen, akiben még szikrája maradt a korrektségnek, az emberségnek. Nem csoda hát, ha mesebeli pilóta hősiességével ruházza fel őt Irma, s éppen tiszta érzelmeiből merít erőt és bátorságot ahhoz, hogy harcba szálljon a panziósnővel. Kapás Dezső rendező nem erőszakolt semmi mondvacsinált új ötletet a darabra. Engedte hatni Molnár Ferenc szövegét, s e mellé egységes játékstílusú, pergő előadást teremtett. Színészvezetési erényeit igazolja, hogy minden szereplőnek sikerült egyéni karaktert vinni az eljátszott figurába. Ez a bemutató ismét igazolta: a mesterien szerkesztett, jó szerepekkel benépesített dráma nem szorul didaktikus idöszerű- sltésekre. Az igazán plasztikus karakterek létrehozzák a nézőkben a társadalmi asszociációkat is. Ezekben rejlik Molnár Ferenc darabjának a mai emberekhez is szóló üzenete. A figurákban helyenként ráismerünk önmagunkra és ismerőseinkre, közben kinevetjük kisszerűségünket, konvenciókhoz tapadásunkat, felébred bennünk a félelem egy különös fajtája. Szabó Irma cserfes őszintesége és igazmondása, ahogy a legnagyobb banalitásokat is a szemünkbe mondja, ráébreszt: időnként mennyire tudunk félni az őszinte szavaktól. A SZÍNÉSZEK között elsőnek kell említeni Pap Vera főiskolai hallgatót. Színinövendéknek aligha lehetett nagyobb sikere, meglehet azért, mert kellemes meglepetés volt: üde, lendületes alakításával önálló egyéniséget formált a kis cselédlányból, Szabó Irmából, akinek elhittük, hogy képes felhúzni a teljes emberi boldogságot szimbolizáló mesebeli üvegcipőt. Benkő Gyula ismét biztos pontja volt az előadásnak, korrekt alakítást nyújtott, bár a kelleténél kissé öregebbre, megfáradtabbra formálta Sípos urat. Ezzel nehezebbé vált realitásként elfogadni Szabó Irma szerelmét, sőt így mintha a kis cselédlány magára maradt volna érzelmeivel. Érett színészi alakítást nyújtott Szegedi Erika (panziósnő). Egyszerre tette vonzóvá és erkölcsileg idegenné a figurát. Különösen a második felvonásban tetszett, amikor erős karakterrel ura lett az esküvőn kirobbanó botránynak. Szakácsi Sándor megfelelő, bár némileg színtelen. Igaz, hogy egészében is a legkevésbé árnyalt figura. Kiemelkedő karakteralakításokat láthattunk: Bilicsi Tivadar, Farkas^ Antal, Tábori Nóra, Sándor Iza és a még ugyancsak főiskolás Peremartoni Krisztina megformálásában. Kriszt György helyzet is ezt erősíti. A községi KISZ-szervezet kezelésében működő ifjúsági klubbal semmilyen kapcsolata nem volt a művelődési háznak, a helyi filmszínházzal sem, sőt, az iskolák közül is csak az egyikkel sikerült hasznos kapcsolatot teremteni. Nem vált be? — A könyvtárral viszont nagyon jó az együttműködés; közösen rendezünk író—olvasó találkozókat és a szakkörök munkájához is segítséget adnak — folytatta a művelődési ház igazgatója. — Hiszek abban, hogy sok az előnye az összehangolt munkának, de a gyakorlatban még nem sikerült megtalálni az együttműködés formáját és tartalmát sem. Annak is hiányát érzem, hogy a Pilissel közös tanácsú Nyáregyháza közművelődéséről sincsenek információim. Az ilyen hiányérzetnek örülhetünk, hiszen ösztönzője lehet a továbblépésnek, s előbb- utóbb létrejöhet az együttműködés. Annál kevésbé örülhetünk annak az űrnek, amelyet a tanácsi szervezetből hiányzó népművelők okoznak. A pilisi összevont, nagyközségi tanácsnál sincs népművelési felügyelő, illetve közművelődési előadó. Pedig a két község művelődésének összehangolása, s természetesen a községeken belüli kulturális élet irányításához nagy szükség volna szakavatott kezekre. — Tavaly a közös tanács végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy létrehozunk egy művelődési felügyelői státust — tájékoztatott Földvári György, a pilisi tanács vb- titkára. — Még akkor kértük a megyei tanács művelődés- ügyi osztályától ennek jóváhagyását, de azóta se kaptunk semmilyen választ. E nélkül pedig nem tudunk tovább lépni. Hogy miért nem kaptak választ, azt nekünk sem sikerült megtudnunk. De a megyei művelődésügyi osztály közművelődési csoportjánál közölték: nem egyszerű dolog létrehozni a művelődési felügyelői státust, hiszen máshol se nagyon van, és egyébként is átszervezés alatt áll ez a terület. Ugyanis már a hetvenes évek elejétől tapasztalható, hogy községi szinten nem vált be a felügyelői szervezet. Pontosabban: Pest megye községeiben egyáltalán nincsenek tanácsi népművelési előadók (felügyelők), a 60 közös tanácsú község közül is csupán 22 büszkélkedhet ezzel a státussal, de ezek közül is csupán egyetlenegy foglalkozik a tanácsi apparátuson belül a közművelődési munkával. További kettő művelődési intézményben dolgozik, s csak ezzel párhuzamosan irányít. A fennmaradó 19 pedig pedagógus és másodállásban gyakorolja a köz- művelődési felügyeletet. Ezek az adatok a megyei tanács művelődési osztályának statisztikáiból származnak, így aligha cáfolhatók. Egyben érthetővé teszik, «hógy miért nem vált be a közművelődési felügyelők .szervezete, Pedig sürgős Tehát: keresik a megoldást. A formálódó elképzelések szerint megszüntetik a másod- és félállású közművelődési felügyelői státusokat. Még nem dőlt el: milyen megoldást alkalmaznak majd. De az ügy végső rendezése nem tűr további halasztást. Alig hisszük, hogy bárkit is meg kellene győzni a népművelési előadók munkájának fontosságáról. Mégis ide kívánkozik néhány tény, amely önmagáért beszél: 1978. január elsejétől kötelező a száz dolgozónál többet foglalkoztató intézményekben a közművelődési felelős kijelölése (kitől fognak segítséget kapni munkájukhoz?); a Pest megyei népművelőknek megközelítően fele nem szakképzett (kitől kapnak módszertani segítséget?); az összevont tanácsú községekben nemritkán nyolc-tíz közművelődési intézmény működik közvetlen szakmai irányítás nélkül. Kr. Gy. Hétköznapi szerepekben Bacsó Péter témát keres az Óbuda Tsz-ben Bacsó Péter filmrendező járt nemrégiben az Óbuda Tsz- ben, hogy előtanulmányt folytasson eltervezett filmjéhez. — Afféle fikciós dokumentumfilmről van szó — tájékoztatta lapunkat. — Ehhez keresek most témát és szereplőket. A filmművészet kissé elmaradt a mai kor mindennapi munkahelyi konfliktusaitól, az új módszerekből következő modern emberi kapcsolatok ábrázolásától. Ez a téma izgat, s ezt szeretném valahogy újszerűén kifejezni termelőszövetkezeti környezetben. — Mi lesz a film konkrét témája? — Tulajdonképpen még csak az ötlet van meg. Fontos beszélgetések fogják kialakítani a koncepciót, melynek alapján elindulhatunk. Ügy is mondhatnám, azért kértem fel itt az embereket a találkozásra, hogy az elmondottakból ihletet merítsek. Ügy érzem, ez sikerült is. Még ki fogok jönpi a szövetkezetbe, s hosszabban is elbeszélgetek néhány tsz- taggal, aki nagyon érdekes témát, illetve témákat vetett fel. Ezt követi majd a történetek, események, figurák kiválasztása. De ez még hosszadalmas munkát kíván. Sok érdekes, figyelemre méltó dolgot mondtak. Meglep például az a nagy szakmaszeretet és tárgyismeret, amelyet például a kertészeknél tapasztaltam. Közvetítésükkel kezdenek megvilágosodni előttem a gazdaság problémái — ezt a szót nemcsak negatív hangsúllyal használhatom — s ezeket szeretném közelebbről is megismerni, megérteni. — Kik lesznek a film szereplői? — A dinamikusan változó élet hétköznapi konfilktusairól szeretnék filmet forgatni, s azt hiszem, ez csak akkor lehet hiteles, ha azok az emberek játsszák a szerepeket, akikkel napról napra megtörténnek ezek az események. Mindenki a saját, hétköznapi szerepét alakítja. Az ilyen szerep- osztásnak megvan az a nagy előnye, hogy a néző nem a színészi produkcióra, hanem elsősorban a cselekményre figyel, s ha ezt sikerül elérnem, elértem a célomat. T. Ágoston László Gyorsíróknak Tanfolyamok vidéken is Vidéken is szervezzenek magasfokú gyorsírótanfolyamokat a fővárosiak példáját követve. A tanulók versenyei azt bizonyítják: ország- ázerte sok a tehetséges fiatal, képzésük, továbbképzésük egyéni és népgazdasági érdek — hangsúlyozta Csol- lány Ferenc, a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének elnöke vasárnap, a szövetség küldöttközgyűlésén. A múlt évi tevékenység és a munkaterv megvitatásakor központi téma volt a gyors- és gépíró-utánpótlás. Javasolták: a fiatalok számára tartsanak külön gyakorló órákat. rendszeresíteni kellene a beszédgvorsírő- p^akorlatokat, • stúdiófoglalkozásokat. t Felügyeletien közművelődés
