Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-28 / 124. szám
A szocialista magyar nemzet ettől elválaszthatatlanul, a munka megbecsülésére, magas fokú öntudatra és műveltségre épülő szocialista életmódnak”. Féja Géza még a harmincas években a Dél-Alföld viszonyait látva, azon kesergett, hogy amíg a föld méhe tele van kiaknázatlan,' s felhasználatlan kincsekkel, a föld lakói nyomorognak és éheznek. Csak a haza birtokba vétele során, a magyar Alföld szikes hátát mélyen, az elevenig megfúrva lehetett ezeket a természeti kincseket: a gyógyító forró vizeket, a hatalmas természeti forrásokat, s energiákat e föld tulajdonosainak szolgálatába állítani és javukra felhasználni. Szocialista hazafiságunk elmélyítésének folyamata a természetinél is nagyobb energiaforrásokat állíthat a fejlett szocialista társadalom építésének szolgálatába. Mozdítsuk hát el ezeket a forrásokat elzáró sziklaköveket, hadd buzogjanak a tiszta csermelyeket, ereket és patakokat tápláló, szépet, emberit, s magyart alkotó energiaforrások! És irányítsuk ezeket 1917 októberének, az emberi felszabadulásnak ama bővizű folyama felé, amelyet — Ady Endre hasonlatával élve — sohasem ölhet meg az iszap! Közös politikai arcvonalban Az osztálytársadalmak történelmi múltja ezen a területen nem hagyott ránk <. örökséget. Ennek summázatát Ady Endre híres, a tragikus helyzetet megfogalmazó strófájából ismerjük: „Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem magyarok?” A költő által óhajtott és remélt holnap egyre jobban mai életünk természetes valóságává válik. Az úri bitangok rendjének megdöntése után a Duna mentén a szolganépek Bábelét a vállvetve küzdő 'népek nagy családja: a szocialista világrendszer váltotta fel. A konfliktusok, viták, nehézségek, hibás álláspontok, feszültségek ellenére sem lehet, kétségbevonni, ■hogy, á kelet^eurójSii népek éíős'zíir a szocializmus építésének korszakában kerültek politikailag közös arcvonalba. A szocializmus építése, a szocia. lista nemzetgazdaságok termelőerőinek olyan méretű fejlődését eredményezte, amely megalapozta kilépésünket az Ady vázolta történelmi zsákutcából. Az ésszerű, a közös érdekek tiszteletén alapuló integrációs folyamat ugyanis először teremtett reális feltételeket a szocialista nemzetek közötti kapcsolatok elmélyítéséhez, a szeparatista, s az autarchikus politikai és gazdaságpolitikai tendenciák gyengítéséhez. A társadalmi felszabadulás talaján mélyülhet az együtt élő népek sokoldalú kulturális, szellemi értékeinek cseréje, amely egymás jobb megértésén keresztül a megbecsülés internacionalista tudatát erősíti, és a kölcsönös, népi méretekben kibontakozó ismerkedés is ebbe az irányba hat. A társadalmi felszabadulás folyamata egyben megszünteti a nemzetiségek egyenlőtlen társadalmi helyzetét, és politikai, kulturális egyenlőtlenségük objektív alapjainak megteremtéséhez vezet. Ezen az alapon lehet és kell a nemzetiségek számára kulturális téren anyanyelvének szabad használatát és anyanyeiven folyó oktatását biztosítani minden iskolatípusban, az óvodáktól az egyetemekig, hogy alkalma legyen kinevelni saját értelmiségét és szakmunkásait. Ugyanígy az anyanemzet szocialista kultúráiával a kapcsolatuk lehetővé tétele elősegíti fejlődésüké!, nyugodt közérzetük kialakulását, a szeparatista, esetleg a torz, nacionalista tudat gyengítését. Ez a többségi nép számára is előnyös, hiszen a nemzetiségek éppen „hídverői”, szerepük betöltésének szabad gyakorlásával a többségi nép értékeit anyanyelvükön is megismerhetik. Ady Endre igaza Építsük hát még nagyobb lendülettel szocialista társadalmunkat, és ennek a népek közeledésére alkalmas hídjait! Beteljesítve Fábry Zoltánnak — a dunai népek testvériségét hirdető elődünknek — óhaját, hiszen, ahogyan ő írta: „A híd: a béke, ha igazán mondjuk és akarjuk. A híd az ember legbüszkébb műve, az ív az esztétika legszebb vonala, a találkozás az etika legmagasabb foka: emberség szépsége és igaza. A híd: az embertalálkozás szimbóluma és valósága. Zálog és hitel. Szocializmus embersége, népik találkozása nélküle elképzelhetetlen. A híd: a békevalósiiás alapja és mindennapja. Híd nélkül semmi nincsen. A híd: minden, mert a híd a béke útja. A háború legnagyobb ellensége, akadálya: a híd. A híd, amelyet emberség kapcsol egybe, erőt vehet minden embertelenségen! A híd nem frázis. Valóság volt tegnap, és valóság volt mindig: igaz költő, igaz író a hidakat óhajtotta és építette. De a hidaknak a tegnap rendjében nem lehetett talaja, alapja. Most a változott valóság, az új lehetőség vonzza és kívánja a hidakat. Mi, magyarok sohase felejtsük el: a híd a Duna- táji ember döntő eszmélése volt. Ady Endre jakobinus dala: történelmi alapokmány. Minden, ami utána jött, őt igazolta”. CSATÁRI DÁNIEL Magyarország tizennyolc éve Könyv a magyar népi demokrácia történetéről Az ünnepi könyvhétre jelentette meg a Kossuth Könyvkiadó szép kivitelben, ízléses kötésben A magyar népi demokrácia története 1944—1962. című, gazdag fotódokumentációval ellátott kötetet. Csak üdvözölhető a Kossuth kiadónak ez a vállalkozása nemcsak azért, mert ez az első összefoglaló mű a felszabadulást követő évtizedek hazai történelméről, hanem azért is, mert jelentősen hozzájárul ismereteink bővítéséhez, népünk történelmi tudatának formálásához. Különösen a fiatalok körében lesz népszerű és arat sikert a könyv, mert számukra a benne tárgyaltak valóban a történelmet jelentik. Az idősebb nemzedéket pedig azért érdekli, mert átélte, részese és cselekvő formálója volt ennek a korszaknak. A nagy átalakulás Bármilyen nehéz és ellentmondásokkal terhes is volt ez a két évtized, mégiscsak legszebb korszaka történelmünknek, mert ekkor szabadult fel az ország az ezeréves úri elnyomás alól, ekkor vette birtokba az országot a munkásság, a dolgozó parasztság ekkor vált a „mi hjtünk valósággá”, ekkor jöttek — Adyval szólván — ,új lángok, új hitek, új, kohók, új szentek”, vagyis ebben az időben valósult meg mindaz, amiért elődeink évszázadokon át hiába küzdöttek. Milyen volt ez a csaknem két évtized, a felszabadulástól a szocialista társadalom megvalósulásáig? Éles politikai csaták és osztály harcok jellemezték; sikerek és bukások, eredmények és kudarcok követték egymást. Harcban és vérben, önfeláldozó munkával született az új. Minden idők legnagyobb társadalmi átalakulása valósult meg, olyan, amely „megrengette” a hazai világot, elsöpörte a feudalista-kapitalista rendet, és a dolgozó népet tette meg az ország gazdájává. A szerzők — Balogh Sándor, Bírta István, Izsák Lajos, Jakab Sándorf Korom Mihály, Simon Péter —, mint ez a könyv olvasása során ki tű. nik, nagy forrásanyagot tekintettek át, de még így sem tudtak erről a korról mindent elmondani, mert a történelemkutatás csak a fellelhető, hozzáférhető dokumentumokra támaszkodhatott. Sok olyan irat, okmány, egyéb dokumentum lappang még ma is az irattárak mélyén, amelyek rriégjobban megvilágíthatnák az adott időszak, vagy esemény körümé- nyeit, a történteket. így is körültekintő kutatómunkát végeztek, tanul- mámyaikkal átfogták az egész magyar társadalmat. 1944—1948 közötti időszakról szóló rész a legteljesebb, míg az 1948—1956 időszak leginkább feltáratlan, 1956—1962 közötti szintén részletesebb, mert ennek az időszaknak a dokumentumai közül már több megmaradt. Események és mozgatórugók Ennek az időszaknak a történelem- kutatása — mint ezt a szerzők és a Az emlékek utcája Kiss Attila festménye (A művész június elsején, a Képcsarnok salgótarjáni kiállítótermében nyíló tárlatának anyagából) szerkesztők — könyvük sajtóbemutatásakor elmondották — szolid eredményekre támaszkodhat, hiszen sok esetben az egyes fejezetekhez a Szovjetunióban, az Egyesült Államokban kellett anyagot gyűjteniük, míg más tények feltárásánál —, mint a nemzetiségek egyes csoportjainak kitelepítése — nem állt kellő anyag rendelkezésre; így is tudnak újat mondani ezekről a kérdésekről. Most ebben a kötetben lényegében minden, hazánkat érintő, a változásokat tükröző eseményről, tényről értesülhetnek, hiszen összefüggésükben tárgyalják az eseményeket, általában a dolgok mélyére hatolnak és így sikerül megmutatniuk az események mozgatórugóit. Marxista—leninista értékelését adták a korszaknak, nyomonkísérve a három időszak eseményeit. Az első részben, az ország felszabadulásától a szocialista forradalom győzelméig tárgyalják a történteket. Miként történt Magyarország felszabadítása, hogyan született meg a népi demokratikus hatalom, miként jött létre az Ideiglenes Nemzet- gyűlés és az ideiglenes nemzeti kormány, milyen erők bontakoztak ki az új társadalmi rendben? Hogyan történtek a választások, miként próbáltak teret nyerni az úri tőkésosztály képviselői, hogyan jutottak el a Kisgazdapárt reakciós vezetői az ösz- szeesküvésig, majd a szégyenteljes disszidálásig; hogyan fogott össze a kommunista párt a baloldali kisgazdákkal, a parasztpárt és a szociáldemokrata párt legjobb elemeivel a Baloldali Blokkban a néphatalom védelmében. Ezt az időszakot koalíciós időknek szokás nevezni, amelyben már az indulásnál megvoltak a népi demokrácia egyes elemei, s a harc a kommunista párt vezetésével folyt, a néphatalom megteremtéséért, az úri osztály hatalomból való kiszorításáért. Ebben az időszakban valósult meg a földreform, államosították a nagyipari üzemeket, az egyházi iskolákat, elkezdődött a szövetkezeti mozgalom szervezése, erősödtek meg az állami gazdaságok. Nyílt volt a küzdelem, a néptömegek támogatták a kommunisták harcát, mert a párt programja kifejezte a nép akaratát. . A sikerek forrásúi Persze már ekkor kezdődtek azok a hibák, amelyek később a személyi kultuszhoz, a törvénytelenségek elkövetéséhez vezettek. Erről is őszintén, a tényeknek megfelelően írnak a szerzők, nem hallgatva el a hibákat, az egyes politikusok szerepét, Rákosi Mátyás felelősségét. Közben kimutatják, hogy a hibák ellenére a proletárdiktatúra bázisa szélesedett, a szocialista építés kibontakozott. Feltárják azokat a kísérleteket, amelyek a hibák kijavítását célozták, megmutatták, hogy milyen erők működtek közre, hogy az 1953—56-os években a belpolitikai válság elmé_ lyült, cikcakkpolitika valósult meg, s a következetlenség végül is elvezetett az ellenforradalomig. Bizonyára még sokat hallunk erről az időről, de a most olvasottak is hozzájárulnak, hogy jobban megértsük: miért következett be hazánkban az 1956 októbere, miként tudott végül is úrrá lenni a párt a nehézségeken, s miként szervezte meg az ellenforradalom leverését, szilárdította meg a néphatalmat és alapozta meg a szocialista építés további útját. A harmadik fejezetben, részben a néphatalom helyreállításától a szocializmus alapjai lerakásának'befejezésig, 1956-tól 1932-ig idősvakkal frg lalkoznak. Ez már a közelmúlt, hiszen megvalósult, beteljesedett, amiért nemzedékek harcoltak: véglegesen győzött hazánkban a szocializmus. Joggál állapíthatta meg az MSZMP VIII. kongresszusa: a mező. gazdaság átszervezésével általánossá váltak a szocialista termelési viszonyok, s nemcsak a burzsoázia tűnt el a társadalom életéből, hanem zömmel a kisárutermelö magántulajdonosi csoportok is megszűntek és létrejött a közösségi talajon álló dolgozó osztályok és rétegek társadalma. Megnyílt az út a fejlett szocialista társadalom megvalósítása előtt, lehetővé vált a termelőerők nagymértékű fejlesztése az iparban és a mezőgazdaságban, tökéletesedtek a lenini vezetési módszerek, előtérbe került a dolgozók szocialista tudatának, erkölcsének formálása, az emberek szocialista nevelése. A szerzők végül kimutatják azt is, hogy a tárgyalt időszakban a fejlődés fő terhét a munkásosztály viselte; a párt sikerei végül is abban rejlettek, hogy a hibákból okulva a dolgozókkal egyetértésben valósította meg politikáját. GÁLI SÁNDOR 4 Amikor a világ első szocialista államának hadserege 33 évvel ezelőtt leverte népünk kezéről az évszázadok óta rárakott bilincseket, elérkezett az a régóta esedékes történelmi pillanat, amelyet József Attila is várt: „Nem sietünk, erősek vagyunk, rengeteg az elevenünk, a halottunk, tanácsot állunk a dombon, melyre pincéből, bányából, kubikos gödörből feljutottunk — viszi az idő a ködöt, tisztán meglátni csúcsainkat. Viszi a ködőt az idő, s az időt már mi hoztuk magunkkal...” Az időt magával hozó osztály, tisztán látva akkori jövőnk, azaz mai jelenünk csúcsait, történelmünk során első ízben elfújta a nemzeti felemelkedés útját eltorlaszoló társadalmi elnyqmás ködét. Ennek eredményeképpen néhány év leforgása alatt a mi történelmünkben is megismétlődött Goethe Wilhelm Meisterének mondája: egy nép elindult atyja örökségét keresni, s eközben, hazáját birtokba véve, azt átalakítva, egy királyságot talált. Felszabadulás, újjászületés Ennek a folyamatnak a sodrában hangzott fel először: lesz magyar újjászületés! S valóban lett: részvételünkkel és általunk, erőfeszítéseinkkel s a magunk javára. Népünk annyi tragikus évszázad után végre honra lelt e hazában, mivel volt olyan politikai vezető ereje, amely a korábban elnyomottak vágyait önmaguk sorsát formáló történelmi energiává tudta átalakítani. Ezek az energiák takarították el az útból a Veres Péter által döbbenetes erővel leírt „gyepsori ebéd”- eket konzerváló úri Magyarország romjait, azt a társadalmi rendet, amelynek elesettségében nemzetünk dolgozó osztályainak felemelkedése, s magának a szellemnek a virágzása is puszta vágyálomnak tűnt. A gyepsori ebédek köddé válása után, társadalmi felemelkedés következtében emelkedhetett csak ugrásszerűen népünk műveltségi színvonala. A tanyasi kollégium, az ének- és zenei általános iskola, a népkönyvtjári hálódat, a művelődési otthon,? az öntevékeny művészet} , csoport nem' verhetett gyökeret á gyepsori életforma szikes talaján. Es szellemi felvirágzásunk olyan lényeges feltétele, mint az anyanyely, a gondolat, mind egyetemesebb horizontokat fürkésző igényességével telítődhetett. Az új nemzeti felemelkedést megalapozó társadalmi változás nemcsak a szocialista társadalmi tudat kialakítását indította el, hanem a történelemformáló nemzeti érzést is megújította. Ennek a nemzeti érzésnek nem a szoborrá merevített múlt, hanem az élő nemzet a tár. gya. Nem vallásos mítoszokat konzervál, hanem az új magasságok felé törők erőfeszítéseit segíti. Ugyanakkor a demokratikus haza és a szocialista haza egyidőben történő megvalósításának folyamatában egyre határozottabban tudjuk beépíteni hazafiságunk tudatába és érzelemvilágába népünk hazaszeretetét bizonyító múltunk hagyományait. Mint minden történelmi jelenség, ben azonban, a szocialista magyar nemzetben is — Lenin szavaival — megtalálhatjuk „a múlt maradványait, a jelen alapjait és a jövő csíráit”. Melyek a jövőnek azok a csírái, amelyeket fejlesztenünk kell? Azok, amelyeket Kádár János elvtárs, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára írott cikkében így fogalmazott meg: „A szocializmus építésében elért eddigi eredményeink alapján pártunk a XI. kongresszuson elfogadott program- nyilatkozatában felvázolhatta a fejlett szocialista társadalom céljait, útjait és fő feladatait az ezredforduló felé közeledő Magyarországon. A fejlett szocialista társadalom megteremtésének folyamatában erősödik társadalmunk szocialista jellege: a termelőerők gyarapodása hazánkat a gazdaságilag fejlett országok sorába emeli, ezzel megteremtjük a szükséges anyagi eszközöket ahhoz, hogy tovább emeljük népünk élet- színvonalát, lehetővé tegyük a tudomány, a kultúra sokoldalú fejlődését, széles körű elterjedését, s tovább közelítsük egymáshoz a munka- és életkörülmények főbb területein társadalmunk dolgozó osztályait és rétegeit. A fejlődés eredményeképpen kiteljesedik a szocialista demokrácia, mindinkább megvalósul a társadalmi egyenlőség lehetősége, tág tere nyílik a személyiség sokoldalú kibontakozásának, és
