Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-20 / 117. szám

1978. MÁJUS 20., SZOMBAT %ÍMm> Gondot okoz Pest megyében !s a környezet védelme és a közegészséget veszélyeztető szemetelés. Egyre gyakoribb, hogy fővárosi lakosok és ipa­ri üzemek, intézmények tiltott területen raknak le hulladékot. Így a megye köztisztasági A megoldást s Köztudott, hogy a megy% lakossága rohamosan gyara­podik, s a népsűrűség a me­gyék között a legnagyobb: 136-an laknak egy négyzetki­lométeren. Ezért — kiváltképp a főváros körüli gyűrűben sűrűn állnak egymás mellett a házak, telkek s nehéz a hulladék elhelyezésére alkal­mas területeket találni. A főváros csak a megyén áthaladó vasútvonalakon, uta­kon át közelíthető meg, s ezek mentén döbbenetes mennyiségű szemét halmozó­dott fel az évek során. Csak néhány adat: egy felmérés szerint 6700 tonnát nyom a javarészt illegálisan lerakott szemét, és ennek fele a rác­kevei, szentendrei járásban található. Háromszáznegyven teherautó földrakománya kel­lene elfedéséhez, s a mara­helyzetét azon a tegnap tar­tott tanácskozáson, amelyen Pest megye agglomerációs községeinek a népfront- és ta_ nácselnökei, a járási hivatalok vezetői vitatták meg: mi le­gyen a szemünket, orrunkat bántó, s vizeink , tisztaságát veszélyeztető szeméttel. ürgető helyzet dékot 124 autófordulóval le­hetne a szeméttelepekre vin­ni. A megoldást je Sürgető tehát a megoldás, hiszen a saját portánkon ne­künk kell söpörnünk! Ezért a Pest megyei Tanács tíz esz­tendőre tervet készített, amelynek célja, hogy egysé­ges szervezeti és technikai kulcsot adjon e bonyolult zár­hoz. A terv lényege, hogy 4 városgazdálkodási vállalat, valamint 12 költségvetési üzem felügyeletével olyan regionális szeméttelepet hoz­nak létre, melyek több — öt­hat — község ellátására is al­kalmasak. Így az idén 14 millió forintos támogatással kialakítják a Szentendre kör­nyéki, a váci és a nagymaro­si hulladékgyűjtő körzeteket. Addig, amíg a teljes megol­A megyében az intézményes szemétszállítás még csak a települések 42 százalékában megoldott, s a lakások alig egyötöde részesedik belőle. Az utak, terek locsolásához mindössze hét jármű áll ren­delkezésre. A szeméttelepek szétaprózódtak, és jó néhány közülük csak a megtűrt jel­zővel illethető, mert a köz­egészségügyi, vízügyi norma­tíváknak nem felel meg. entő határozat dás megszületik, a sürgős teendők hárulnak a szemetes települések gazdáira: a társa­dalmi erők, vállalatok, üze­mek, intézmények, szövetke­zetek, iskolák, KlSZ-szerve- zetek, s a Hazafias Népfront segítségével meg kell szervez­niük az illegális szemétlera­kóhelyek beföldelését, vagy a hulladékok elszállítását. Ez­után pedig fokozottabb szi­gorral kell fellépniük a kör­nyezet tisztaságára fittyet há­nyó felelőtlen emberekkel szémben. A hosszútávú tervet, valamint a közeljövőre vonat­kozó programot a tanácskozás résztvevői elfogadták. Raj­tunk a sor! V. G. P. A Duna másodosztályú hullámain Helyszíni tájékoztató a vízügyi igazgatóság munkájáról A KGST minősítése szerint a Duna vízminősége a magyar- országi szakaszon másodosz­tályú, a felszín azonban jó­val szennyezettebb, csak tűr­hető osztályzatot kapott. Eze- .Jten a tűrhető, hullámokon.in­dult útnak tegnap reggel Bu­dapestről a Hullám nevű ví­zibusz fedélzetén a Hazafias Népfront Pest megyei bi­zottsága mellett működő kör­nyezetvédelmi bizottság. A vízibuszt a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság bocsá­totta a népfront rendelkezé­sére erre a napra, hogy mun­kájúkról a helyszínen adjon Ismertetést Radványi Rudolf osztályvezető és Dévényi Lász­ló csoportvezető. Hová teszik az iszapot? A Közép-Dunavölgyi Víz­ügyi Igazgatóságnak az el­múlt év eleje óta környezet- védelmi feladatai is vannak, ezek azonban nemhogy nem választhatók el, szorosan ösz- szefüggenek mindennapi mun­kájukkal. Budapestet alig hagyjuk el, amikor feltűnik az első látni- és magyarázni- való: Palotaszigetnél megkez­dődött Magyarország legna­gyobb szennyvíztisztító tele­pének építése. Kétmilliárdos beruházás, szovjet segítség­gel épül, a vízügyi igazgató­ság szakmai iránymutatóként vesz részt a munkában. Több helyen is létesítenek szennyvíztisztító telepeket, ez felvet egy újabb problémát, amelynek megoldásával ez­úttal nem várnak addig, amíg már késő lesz. A kérdés az volt: hol helyezzék el a szennyvíziszapot. Az elhelye­zés megoldása nagymérték­ben érinti Pest megyét, ugyan­is a szállítási távólság lerö­vidítése érdekében a megyé­ben jelölik majd ki azt az öt-tíz helyet, ahol a szenny­víziszapot tárolják. Most még csak a tárolásáról van szó, de már gondolkodnak ennek a mellékterméknek a haszno­sításán. Ez utóbbi nem követ­kezik be egyhamar, de azon gondolkoznak, hogyan távo­líthatják el belőle a mérge­ző, illetve már semmi módon nem használható anyagokat, mert a visszamaradó résznek nagy hasznát vehetik a mező­gazdaságban. Itt említjük meg, bár nem kapcsolódik ide szo­rosan: Püspökszilágyban kí­sérleti méregtemető kialakí­tását készítik elő. Sziget vagy félsziget? A szentendrei Papszigethez érünk. Jó tíz éve több hely­ről javasolták, hogy a szige­tet gáttal kössék a parthoz. A vízügyi igazgatóság ezt meg­tette, következménye: a víz eliszaposodott. Mint hallot­tuk, a terület gazdáinak kell eldönteniük, hogy szigetet, vagy félszigetet akarnak-e a jövőben. A Papsziget sziget voltának előnye a víz és a le­vegő nagyobb tisztasága, a félszigeté, hogy a Papsziget gyalog, illetve járművel is megközelíthető. Mindkét meg­oldásnak anyagi feltételei vannak. Szentendréhez kapcsolódik a másik téma: az üdülőöve­zetnek vízre lenne szüksége, nagyon kérik. De nem vár­hatják el, hogy előbb kapja­nak vizet, mint a város ősla­kossága. A regionális tervek rangsorolják a feladatokat. Szó esett az üzemi víz- szennyezésekről is. Az 1969- ben kelt rendeletet most meg­szigorították; a bírságolás mértékének megállapításánál tekintetbe veszik a vízbe ke­rülő szennyező anyag kon­centrációját, mennyiségét és összetételét, valamint azt, hogy milyen vizet szennyeznek. Csak Budapest területéről na­ponta egymillió köbméter szennyvíz kerül a Dunába. Egyre több községben fe­deznek fel az eddig tisztá­nak hitt ivóvízben nitrátot. Gyorsan kellene segíteni, de még beletelik húsz évbe, amíg mindenütt jó ivóvíz lesz. Át­meneti megoldás: az idei nyár­tól palackozott ásványvízzel látják el a jó ivóvízzel nem rendelkező községeket. Sok virágot mindenfelé Tahitót falunál elhaladva megtudjuk, hogy itt is árvíz- védelmi töltés épül, Tahi és Tótfalu között pedig az új hídra függesztett vezeték szál­lítja majd a vizet, alkalmaz­kodva a csúcsfogyasztási idő­szakokhoz is. Magunk mögött hagyva több szennyvízki bo­csátó üzemet, kalauzaink el­mondják, hogy Visegrádon kétszintes ülepítővel tervezik megoldani a szennyvíztisztí­tást, de a végleges megoldás a nagymarosi tisztító munká­ba állása lesz. A nagymarosi vízlépcsőről hallottuk: az épí­tés előkészítése jövőre kezdő­dik, 1991-ben épül meg az utolsó turbina. Visegrádnál megfordult a hajó, a váci Duna-ágban foly­tatódott az értekezlet. Mi­közben a DCM füstölgő ké­ményeit szemléltük, Rétvári Sándor, a környezetvédelmi bizottság titkára ismertette a tiszta, virágos Pest me­gyéért elnevezésű egyhónapos, júniusi akciót. A népfront felhívásához ezúttal a Pest megyei Tanács végrehajtó bi­zottsága is felhívással csatla­kozott, ennek megfelelően az akció sikerét a tanácsok ha­tósági feladatkörben is segí­tik. Célja az utcák, terek, fő­útvonalak, üdülőterületek lom­talanítása, a hulladék össze­gyűjtése és elszállítása, jár­daépítés, előkertek, utcafron­tok, közterületek, intézmé­nyek virágosítása, fásítása, parkosítása, lakóházak tata­rozása, meszelése, játszóte­rek, sportpályák, pihenőpar­kok létesítése. H.E. Tegnap: KGST-nap a BNV-n Pálmavivő a DKV Párt- és állami vezetők a vásáron Pénteken a BNV-n KGST-napot tartottak. Ebből az alkalomból külön is felhívták a közönség figyelmét a szocialista országok integrációs eredményeire, a vásáron kiállított, kooperációban és szakosodás alapján készülő új típusú szerszámgépekre, műszerekre, híradástechnikai berendezésekre. Tegnap párt- és állami vezetők is felkeresték a vá­sárt. Apró Antalt, az országgyűlés elnökét, Biszku Bé­lát, Sarlós Istvánt, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkárát, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjait és Győri Imrét, a Központi Bizottság tit­kárát Bíró József külkereskedelmi miniszter és Földes László, a Hungexpo vezérigazgatója fogadta, majd kalau­zolta körsétájukon. A vendégek a látottakról nagy elismeréssel nyilat­koztak. A BNV-n tegnap, a máso­dik szakmai napon is több tíz­ezren voltak kíváncsiak a mű­szaki újdonságokra. Ezúttal is a kiállítók sora tartott sajtó- tájékoztatót. Mit ér a benzol? A vegyiparnak és a bányá­szatnak otthont adó B-pavilon- ban az Országos Kőolaj- és Gázipar Tröszt 19 vásáron szereplő vállalata nevében tartott tájékoztatót Linczényi János kereskedelmi főosztály- vezető. Elégedetten szólt idei vásári szereplésükről. A száz­halombattai Dunai Kőolajipari Vállalatot, mint megállapítot­ta, elsősorban a benzol techno­lógiai folyamatának kidolgozá­sáért tüntették ki. A nagydíj azt a törekvést jutalmazza, hogy a DKV évről évre igyek­szik értékesebb árukat előállí­tani. A benzol ára, dollárban szá­mítva, több mint kétszerese a benzinnek, amelyből gyártják. S a további feladatra is felké­szültek a százhalomba ttaiak: benzolból készítik az igen ér­tékes melainsav-anhidridet. Elmondta a főosztályvezető -azt is, hogy a KGST műszaki együttműködés keretében meg­kezdődött a másodlagos kő­olajtermelési módszerek közös kifejlesztése is. De, szót érde­mel az együttműködés arról az oldalról is, hogy mind a ben­zol, mind pedig a melainsav- anhidrid gyártó berendezése­ket a Szovjetunió szállította hazánknak. Gödöllőről távösszegző Pest megye más vállalatai közül is jónéhány vesz részt a KGST műszaki-gazdasági együttműködésben. Jól illuszt­rálja ezt a Ganz Műszer Mű­vek kiállítása is. Vitális Jenő, a vevőszolgála­ti osztály vezetője elmondta, hogy szocialista exportjuk döntő többségét a gödöllői árammérőgyár termékei adják. S mit láthatunk kiállításu­kon? Többek között a KGST-n belüli szakosodás alapján Gö­döllőn gyártott távösszegző elektromos berendezéseket. Amatőr filmek — környezetvédelemről A nagykőrösi városi tanács 1970-ben határozta el, hogy kétévenként megrendezi az egészségügyi és környezetvé­delmi amatőr filmek szemlé­jét. Idén sorrendben az ötö­dik találkozóra került sor, megnyitóját tegnap délután tartották Nagykőrösön, az Arany János Művelődési Köz­pontban. A versenyfilmek alkotóit, a filmbarátokat és a zsűri tagjait, köztük a sváj­ci Clarissa Starey-1, a Nem­zetközi Vöröskeresztes Liga információs osztálya audio­vizuális csoportjának veze­tőjét, az olasz dr. Bruno Pie- rónit, a Stampa Medica cí­mű lap főszerkesztőjét és a bíráló bizottság elnökét, dr. Kárpáti György filmrende­zőt. Makai Katalin, a városi tanács művelődésügyi osztá­lyának vezetője üdvözölte, majd megkezdődött a ver­senyfilmek vetítése. Ezek hosszúlejáratú államkö­zi egyezmények alapján kerül­nek szovjet és NDK piacokra. — E speciális fogyasztásmé­rők és árammérő hitelesítő padok — mutat néhány készü­lékre — szintén az árammérő­gyár termékei, szocialista ex­portra készülnek. Saját műszaki fejlesztés eredménye a kiállított, úgy­nevezett maximum szignál. Je­lentősége nagy lehet a villa­mosenergia gazdálkodásban. Ez a segédeszköz ugyanis hang-’ vagy fényjelzési parancs ki­adásra képes. Azaz jelzi, ha a fogyasztás túllépte a megenge-' dett határt. Jövőre megkezdik' egy másik készülék sorozat-, gyártását is, a szintén új ter­mékként bemutatott KO-kap-. csolóóra családot. ; Műszerfal 126-oshoz Említésre méltó a gödöi-. lői gyárnak az a tevékenysége,1 amely kimondottan a KGST-n belüli jó együttműködést pél­dázza. A Fiat 126-os program­ban is részt veszünk, az összes alkatrészt Gödöllőn készítik. /í műszerfalakat a Közlekedési Mérőműszerek Gyárában sze­relik és hitelesítik. Idén mint­egy 150 ezer Fiat műszerfal kerül Lengyelországba. Hogy mennyire jegyzik ha-, tárainkon túl is a vállalatot,' bizonyságul szolgál erre az idei BNV. Már a vásár első napjai­ban több szocialista és tőkés kereskedelmi céggel folytattak üzleti tárgyalásokat. i D. Gy. j Tegnap délután összesen 14 különböző témájú és kü­lönféle módszerrel készült alkotást láthatott a közönség. A találkozó jó lehetőséget kínált az alkotók tapasztalat- cseréjére,' a figyelmet az egész­ségügyi felvilágosítás, a vö­röskeresztes munka, a kör­nyezetvédelem fontosságára irányította. A Nemzetközi Vö­röskeresztes Liga ajánlására az idén már két külföldi fil­met is levetítettek. Az egyik az olasz Elena Massarani al­kotása, mely a régi és az új módszereket ismerteti a kí­nai orvostudományban, a má­sik a spanyol dr. Alcalde Gonzalez színes filmje, szál­optikás bélvizsgálatok meto­dikáját mutatta be. A ver­senyfilmek vetítése ma. szom­baton délelőtt folytatódik, az érdeklődők további 14 filmet láthatnak. Eredményhirde­tésre délután kerül sor. K.A. k 1 J Ráckevei v R áckeve és a járás várja a megye ifjúságát. A május 21-i megyei if­júsági találkozó elő­készítése, a vendégvárás ugyanis nem szorítkozik csupán a székhelyközségre, valamennyi gazdaság, min­den község részt vállalt belőle, jóllehet a feladatok­ból is legtöbb Ráckevének és az Aranykalász Terme­lőszövetkezetnek jutott. Tudjuk, körülményeink folytán nem leszünk képe­sek minden kívánalomnak eleget tenni éS^Szért jőelőre elnézést is kérünk, de azt mély meggyőződésből mondjuk, hogy az itt élő emberek természetéből fa­kadóan szíves szeretettel várunk mindenkit, aki az ifjúsági találkozón részvé­telével megtisztel bennün­ket. A megyei ifjúsági talál­kozó megrendezése nem új­keletű. Hagyománya van, tapasztalattal is rendelke­zünk, politikai értékét is­merjük. A mostaninak a kubai világifjúsági talál­kozó előkészítésében van nagy jelentősége. Örömmel vállalkoztunk a házigazda szerepére, hiszen a tanul­ságokból legtöbbet a rác­kevei járás fiataljai merít­hetnek. A VIT lényege szo­rosan kapcsolódik a békéért folytatott küzdelemhez, a tartós béke pedig előfelté­tele további társadalmi, gazdasági építőmunkánk­nak. A találkozó sikeréhez kívánunk most hozzájárul­ni azzal, hogy a ráckevei járást dióhéjban bemutat­juk. A Csepel-szigeten, más­részt a Ráckevei-Duna keleti oldalán terül el Bu­dapesttől délre. Kutatások igazolják, 'hogy mintegy négyezer évvel ezelőtt már lakott terület volt, az itt élők főleg halászattal és va­dászattal foglalkoztak. A történelem számos emléket őriz. mely karicsolódik a tö­rökkel folytatott háborúk­hoz. Rákóczi szabadsághar­cához. az 1848-as polgári demokratikus forradalom­hoz és a szabadságharchoz. Különösen megélénkültek az események a Magiiar Tanácsköztársaság navjai- ban, de mélvek a gyökerei a fasizmus elleni küzdelem­nek is. A járás társadalmi- gazdasági fei!ődé=e a tör­ténelem során erősen hul­lámzó volt, egyik mély­pontja éppen a Horthy- korszakra esik. 1944. de­cember 9-én szabadult fel a járás és nyerte el annak le­hetőségét. hogy a független Magyarország részeként ezen a területen is komoly fejlődés kezdődjék. Az el­endégvárók telt több mint három évti­zedben az itt élő emberek életereje megsokszorozó­dott, nagy változásokat hoztak a járás életében. Sajátosságainkról, a járás jellegéről érdeklődőknek, négy tényezőt szoktunk megemlíteni. Az első a foglalkoztatottságból adó­dik. Az 50 ezernél több ak­tív keresőnek csaknem fele az iparban dolgozik Nagy részük Budapestre, főleg Csepelre és Soroksárra jár be, de sokan vállaltak munkát a Csepel Autógyár­ban, a Pestvidéki Gépgyár­ban is. Másik jellegzetesség az, hogy a gazdaságpolitikai feladatok jelentős része a mezőgazdasággal függ ösz- sze. A mintegy 50 ezer hektár termőterületen két állami gazdaság és tizenkét termelőszövetkezet gazdál­kodik. A korszerű feltételek megteremtésével minden e’ddigit felülmúlóan, a tervidőszakban 27 százalék­kal nőtt a termelés. A ter­veknek megfelelően az ál­lattenyésztés és a zöldség- termelés fejlődött a leg­gyorsabban. További cé­lunk az öntözéses gazdál­kodás fejlesztése, a tárolás, az előfeldolgozás jobb fel­tételeinek megteremtése. A járásnak sajátosságot kölcsönöz a lakosság több nemzetiségű összetétele, va­lamint az üdülőterületi jel­leg. A nemzetiségi nyelv és kultúra hagyományainak ápolása hosszú évekre nyú­lik vissza, a művészeti csoportok szereplése az ün­nepségek kedves színfolt­jai közé tartoznak. Mint­egy 8200 üdülőtelek és 7700 üdülőépület van a Ráckevei-Duna két olda­lán. Ügy emlegetik, hogy ez a vidék a horgászok egyik legkedveltebb helye. Együtt van hát a járásban a napfény, a víz, a jó leve­gő és az itt éjő emberek szorgalma, értékteremtő munkája. E z év politikai esemé­nyeinek sorában ran­gos helyet foglal el a világ ifjúságának ti­zenegyedik fesztiválja. Olyan országba utaznak a fiatalok, ahol eredménye­sen szolgálhatják a feszti­vál fontos politikai célját: a nemzetközi együttműkö­dés erősítését a fasizmus minden formája ellen, a békéért és a biztonságért. Kívánjuk a megye kül­dötteinek, hogy sikeresen teljesítsék megbízatásukat Kubában. JÓNÁS ZOLTÁN, az MSZMP ráckevei járási bizottságának első titkára A tisztaság terve - tíz évre Az idén tizennégymilHóval segít a Pest megyei Tanács

Next

/
Thumbnails
Contents