Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-04 / 103. szám

1978. MÁJUS I., CSÜTÖRTÖK Hacsaturjátira emlékezünk Nagy korszakokat fogott át művészete. A későromantikát szétziláló impresszionizmus, majd expresszionizmus utáni, zenei rendteremtés idején kez­dett komponálni. Raveltől in­dult, megőrizve a hagyomá­nyos hangnemi keretek tágí­tott körét, s dinamikus hang- rendszerét keleties melódiák­ban bontotta ki. Mindez kissé száraz, zenetörténeti adalék. De számunkra a muzsika so­hasem szavakba öntött törté­netiség, sohasem tudományos fogalomrendszer. Élmény: megfogalmazhatatlan és ki­mondhatatlan, érzékeinkkel át­élt száguldás, önmagunkkal szembenézés, a l :gb-.lsőbb vi­lágunkban tett ut.bzr.} irány­tűje. Aram Iljics Hacsaiturján hu- szonkétévesen kezdett kompo­nálni; hegedű- és zongoraver­senyeinek vibrálóén színes, a miág minden érzéki vonzásá­tól megittasult dallamai és hangzása már akkor világra szóló tehetséget jelzett. S mi­re befejezte Moszkvában a művészképzőt, már a leghíre­sebb szovjet zeneszerzők közé tartozott, s a világhírt is zon­gora- és hegedűműveinek kö­szönhette. Felsorolni is nehéz vala­mennyi alkotását, melyeknek közös vonása, hogy határozott formanyelvű szerzeményeiben mindig az orosz és a szülő­földjének örmény dallamvilá­gából merít. Három balettjét szinte a világ valamennyi fő­városának zenés színpadán be­mutatták: a Boldogság, a Ca- jane és a Spartacus sikere túllépte a színházak falait. Néhány motívumuk itt él közöttünk, s bizonnyal fenn­marad, míg a zene az ember, és az emberiség önkifejezési formái közé fog tartozni. Szinte nincs zenei forma, amelyben Hacsaturján ne al­kotott volna maradandót. Két szimfóniája mellett örökbecsű érték marad a vokális — kó­rus — muzsikában az öröm­ódája, s a monumentális kép­zetet adó Lenin gyászóda. Kétzongorás szvitje, filmzen,éi, dalai megőrzik Aram Iljics Hacsaturján szellemét. Haza­szeretetét, népe iránti elköte­lezettségét egy dal szárnyalá­sa mindig jelezni fogja: az ör­mény himnusz zenéje. Hacsaturjánt mély kapcsolat fűzte a magyarokhoz. Ezt fe­jezte ki alkotó korszakának utolsó idején komponált mű­ve, a Hősök emlékezete című oratóriuma, amelyet először hazánkban adtak elő. Hacsaturján meghalt. Sorol­juk érdemeit és kitüntetéseit? Bármelyik is talmi, ahhoz ké­pest, hogy életműve maradan­dó, hogy modern és sajátosan orosz-örmény zenei iskolát, stílust teremtett. S mindezt úgy, hogy szerves és kitöröl­hetetlen része lett o világ ze­nei kultúrájának. Kr. Gy. A BUDAVÁRI PALOTÁBAN Lado Gudiasvili tárlata Ma, csütörtökön délután 4 órakor a Budavári Palotában nyílik meg a Kulturális Mi­nisztérium, a Kulturális Kap­csolatok Intézete és a Magyar Nemzeti Galéria rendezésében Ladó Gudiásvili festőművész, a Szovjetunió népművésze, Álla­mi Rustaveli-díjas kiállítása. A tárlatot dr. Marczali László kulturális miniszterhelyettes nyitja meg. Részt vállalnak? AGRÁRÉRTELMISÉG A KÖZMŰVELŐDÉSÉRT Két évtizeddel ezelőtt űj ér­telmiség jelentkezett falun: az agrárértelmiség. Számuk, szükség szerint, évről évre sza­porodott és általuk is formáló­dott a környék arculata. De vajon mekkora a hatásuk, be- töltik-e azt a hivatást, amit a társadalom és a kor vár tőlük? Magatartásuk, szellemi tőké­jük, szakmai, politikai művelt­ségük ösztönzője-e a forradal­mi változásoknak? Megél tet- ték-e valamennyier, hogy ne­kik nemcsak a növény és az állat korszerű neveléséhez kéll érteniük, őlk felelősek a kultúra, a műveltség terjesz­téséért is az egész faluban. Ezt a szerepet, vállalniuk kell a népművelők, pedagógusok, párt. és tanácsi választott ve­zetőivel — a falu valamennyi értelmiségével egyetemben. Hogy cikkünkben csak a mezőgazdasági mérnökök sze­repére keressük a választ, an­nak az az indoka, hogy ők közvetlenül a mezőgazdasági munkások kisebb-naigyobb kö. zöldségében dolgoznak, élnek. így személyes hatásuk talán mindennapi s nagyon erős. De részt vesznek-e...? A vá­laszok bizonytalakodók, této­vák. Személyes hatással Egy fázissal előbb kell fel­tenni a kérdést: az egyetemi oktatás hozzásegíti-e a hall­gatókat, hogy majdani laikó- és munkahelyük szellemi éle­tének erjesztői legyenek? — Adottak a lehetőségek, hogy hallgatóink kielégítsék közművelődési igényeiket, ugyanakkor igyekszünk fel­kelteni érdeklődésüket a mű­velődés különböző formái iránt — válaszolt Győré Zol­tán, a Gödöllői Agrártrdomá- nyi Egyetem közművelődési titkárságának vezetője. — Tér­Kezdeményezők és bemutatkozók VÁCI KIÁLLÍTÁSOK - KÉPI HÍREK GÖDÖLLŐRŐL A Vak Bottyán Múzeum váci kiállítótermében május 19-ig lát­ható Szüts Miklós grafikusmű­vész kiállítása. Mikes I. József tárlata május 28-ig várja láto­gatóit a váci művelődési köz­pontban. Remsey Jenő festő­művész kiállítása a szekszárdi Szinyei Merse-teremben tekint­hető meg május 11-is, Remsey Flóra grafikáit Dunaújváros­ban, a művelődési központ ki­állítóhelyiségében láthatjuk má­jus 14-ig, örvendetes Vác kiállítási lendülete. Nemrég zárult Dob- rovits Ferenc korszerű képe­ket felvonultató tárlata, s már­is újabb bemutatkozásokról, kezdeményezésekről adhatunk hírt. Szüts Miklós norvégiai tájak Sződligeten él az a Szüts Miklós, aki 1973-ban fejezte be a főiskolát és 1977-ben járt Norvégiában. Festő és gra­fikus, aki úti beszámolóját ezúttal festményekre, szita- és linómetszetekre bízta. Na­gyon érdekesek, nagyon iz­galmasak, nagyon feketék e művek.* Erényről és problé­máról szóltam, ugyanis elvi­tathatatlan e művek szakmai szigorúsága és emberi humá­numa, mélysége. Mégis; sok a fekete. Még akkor is. ha tud­juk, hogy Szüts Miklós fekete és acélszürke tónusai nem­csak gyászt jeleznek. Külön­ben vonalvezetése elegáns és méltóságteljes, telített kép­nyelven felvetett eszmékkel, nyitásokkal. Pont ezért és fia­talsága okán nem szükségte­len felvetni a derűsebb tónu­sok igényét Mikes I. József akvarelljei Nagymarosi kiállítása után most Vácott mutatkozik be Mikes István József, szűkebb otthonában. Ö vezeti a műve­lődési központ képzőművé­szeti szakkörét, több tehetsé­ges tanítványának, így Janko- vics Jánosnak, Bors Istvánné- nak, Teknős Erzsébetnek, Pan- tali Sándornak, Kozma Ist­vánnak, Váradi Ivánnak sze­repelnek rajzai, képei a most szervezett állandó kiállításon. Mikes I. József szakkörve­zetői tevékenysége mellett most vizuális terveit, olaj- és vízfestményeit is bemutatja, pannóvázlatait, ipari tájak, épületek vakfalait színekkel dúsító elképzeléseit. Tisztelet­re méltó ez a képzőművészi mindenes-szolgálat, ez a sok lelkes energia, a Prágát, Du­nakanyart, Ady portréját ér­telmező képsor. Ebben a min­dent megörökíteni akaró len­dületben azonban a tónusok olykor tarkák, nem érezzük azt, hogy az egyetlen megol­dást, a legjobb változatot bir­tokolja. Mindez csak az olaj­képekre vonatkozik, mert az akvareülek érzékeny bensősé- ge minden igényt kielégít. A gödöllői művészet Szek- szárdon és Dunaújvárosban vendégeskedik zebegényi gra­fikus mutatkozott be Buda­pesten. Számunkra külön öröm, hogy Pest megye alko­tói országos körben mozog­nak. Remsey Jenő párizsi képei Képzőművészetünk neszto­ra Remsey Jenő. Nagykőrösön született 1885-ben, München­ben tanult, Gödöllőn dolgozik, s most Szekszárdon mutatja be párizsi témáit. Élete, tel­jesítménye páratlan a maga nemében. Ady kortársaként a magyar szecesszió egyik ve­zető festője a századfordulón, Lyka Károly és Elek Arthur ismeri el érdemeit. Később az átlós fény ábrázolásával sajá­tos stílust alakít ki, melyben a tűz, a napenergia és az em­ber Csontváry napút látomá­sának továbbteremtése. Most bemutatott képeinek egy részét tavaly, kilencven- egy éves korában festette friss erővel és energiával. Pá- rizs-szakértő. Ecsetje ottho­nosan jár-kel a Szajna-parti kávéházakban, harmatos fi­nomsággal jegyzi fel a kalap­glóriával érkező sztárt, a szín­házi öltöző intimitásait, a napernyős lány szép magá­nyát, a páholyt és a cirkusz szépeit. Francia méltatója, Raymond Charmet színes di­namizmusát emeli ki, s meg­jegyzi, hogy expresszionizmu- sát egy nagyon nemes liriz- mus hatja át. Figyelemre mél­tó, hogy művészetének nem­zetközi sajtója is ilyen ma­gasra értékeli alkotásait. Jog­gal teszi ezt, hiszen Remsey Jenő mindig új műre össz­pontosító képessége és akara­ta valóban egyedülálló. Ilyen Napraforgó-ja is, melyben a fényivó növény drámáját és erejét érzékelteti, a Fagylalto- zók-ban a hétköznapok apró örömeit. Remsey Flóra életfája Az első gödöllői nemzedék unokája Remsey Flóra, nagy­apja Remsey Jenő, népes csa­ládja Remsey Iván, Remsey Il­ma, közelebbi rokonai; Ram­sey Ágnes, Remsey Gábor és Remsey András, mind festők, költők, muzsikusok, ö merő­ben egyéni pályán halad. 1950- ben született Gödöllőn, 1975- ben kapott diplomát az Ipar- művészeti Főiskola gobelinsza­kán, mesterei között említi Basilides Sándort, Szilvitzky Margitot, Eigel Istvánt s Ples- nivy Károlyt. Gobelinterveinek és grafi­káinak főszereplője a fa. Ér­dekes Remsey Flóra fája. Nem tölgy-, nem akác-, általános fa, mely kígyóként kanyarog, csi­gák lepik el, de nincs seb raj­tuk, mint Csontváry cédru­sán. Ez a népmese gyökérzetű egészséges életfa Remsey Fló­ra motívuma; a világunk. özek ácsorognak színes felü­letein és a Fejlődés állomásai láthatók az egysejtű tétova motozásától a csillagvirág ki­bomlásáig. Ég, föld érdekli; csillagok, növények, s a béke, életünk szelíd Meseutcája, melyben nincs ártalom, csak a pirossal jelzett öröm és haj- nalodás. Sok érdekes, izgal­mas terv bontakozik ki kelle­mes vonalörvénylésében, mely tartalmas életművet ígér. Losonci Miklós mészetesen mindennek ha­tárt szab a szakmai oktatás: egy-egy hallgatónak a gyakor­lati foglalkozásokkal együtt átlagosan negyven kötelező órája van az ötnapos tanítási hét alatt. S a közművelődési munka ezenfelül jelent még elfoglaltságot. Ezekben a fiatalokban az átlagosnál sokkal nagyobb a közművelődési érdeklődés. Nemcsak táncosként, filmes­ként, énekkarosiként vesznek részt a munkában, hanem kü­lön feladatokat is vállalnak. Az egyetem és a gödöllői já­rás között létrejött közműve­lődési szerződés keretében if­júsági, öntevékeny együttese­ket vezetnek — például Sza- dán, Domonyvölgyben és Aszódon —, ifjúsági klubokat patronálnak és ismeretterjesz­tő előadásokat tartanak, ag­rárértelmiségi fórumokat szerveznek. Fakultatív művelődés Ez csak az egyetemen folyó közművelődési munka egyik rétege, legalább ennyire je­lentős — sőt a továbbfejlesz­tés lehetőségét is magába fog­lalja —, hogy 1972-ben meg­indult a közművelődési isme­retek tantárgyszerű oktatása speciális kollégium keretében. — Az egyetemeken általá­ban kötelező téli népművelé­si gyakorlat előkészítő fog­lalkozásaiból indultunk ki — foglalta össze a tantárgy rövid történetét dr. Bállá Gábotr Ta­más, a speciális-kollégium ve­zető tanára. — Akkor az or­szágban elsőként állítottunk össze két féléves tanmenetet az ELTE népművelési képzé­sének rövidített anyagából. A Népművelési Intézet támogat­ta elképzelésünket, mint kí­sérleti oktatási formát. Azon­ban rájöttünk, hogy ezt a ha­talmas és szerteágazó anyagot semmiképpen sem tudjuk egy év alatt feldolgozni a hallga­tókkal. így jutottunk el a je­lenlegi, tantervhez, amelynek nem az a célja, hogy módszer­tanilag is tájékozott népműve­lőket képezzünk. Azt szeret­nénk elérni, hogy a speciális kollégium hallgatói aktív köz­reműködési szemlélettel ren­delkezzenek és olyan képes­ségekkel, amelyekkel a mező- gazdasági termelés konkrét közművelődési problémáit megoldhatják. A közművelődési ismeretek speciális kollégiuma fakul­tatív, tehát szabadon választ­ható tantárgy. S a számok ön­magukért beszélnek: az egye­tem 1800 hallgatója közül je­lenleg 28 hallgató tanul a kol­légiumon. Ki tud róluk? — Egy részük biztosan — válaszolnak beszélgető partne­reim. — Sajnos nincs vissza­csatolás, alig ismerjük a hall­gatók további tevékenységét, csupán baráti, ismerősi kap­csolatokból értesülünk róluk. Persze néhány kedvező, konk­rét esetet tudunk mondani, de ezek nem általánosíthatók. Azt viszont tudjuk, hogy a speciális kollégium hallgatóinak egye­temi tanulmányi átlaga sok­kal jobb, közéleti, politikai ak­tivitásuk szintje magasabb az átlagosnál. S hogy erre mekkora szük­ség van, azt egy már tudomá­nyosan igazolt tény jól szem­lélteti : egy mezőgazdasági mérnök átlagos napi munká­jában előforduló döntések 70 százalékához nem agrárszak­mai ismeretek szükségesek, hanem a közművelődésihez szo­rosan kapcsolódó etikai, pszi­chológiai, szociológiai ismere­tek kellenek. Bár a példa el­sősorban munkahelyi vonat­kozású, de közvetve utal a mezőgazdasági munkások művelődésének fontosságára is. Az ezeken a területeken mutatkozó problémák jelzik, mennyire fontos lenne, hogy a mezőgazdasági értelmiség sok­kal nagyobb hányada részt vegyen a közművelődési igé­nyek felkeltésében és a külön­böző művelődési formák gya­korlati támogatásában. Kriszt György HETI FILMJEGYZET Fayard bíró Patrick Dewaere és Philippe Leotard, a Fayard bíró című francia film főszereplői — akit seriffnek hívtak —, így szól a teljes cím, s ha az olvasó valamiféle western ízt érez a cím bén, az nem vélet­len, Yves Boisset francia ren­dező filmje tudatosan utal mind a vadnyugati filmekre, mind pedig ezeknek többnyire magányosan harcoló, a bűnö­zőkkel szemben egyedül kiálló seriff hőseire. Fayard bíró ugyanis éppolyan magános harcos, mint ha valahol Texas­ban küzdene a bűnözők, a korrupció, a megfélemlítés el­len. Pedig nem múlt századi hős, nem lovon vágtat, hanem napjainkban él egy franciaor­szági nagyvárosban, és egy kis Renault 4-esen robog a szín­helyekre. Holott jobban ten­né, ha nem buzgólkodna, nem firtatná a nagyváros néhány hatalmasságának zavaros és sötét ügyeit, nem akarná ko­molyan venni bírói hivatását és hivatali esiküjét. Akik nem szívelik a fiatal bíró ügybuz­galmát, elég érthetően a tud­tára adják rosszallásukat — s a szemrehányások közül még a legenyhébb Fayard sajat fő­nökének nyoma cékos I gyel- meztetése: hagyja abba a szi­matolást a haiált okozó üze­mi balesetek, a benzinkút: rablások, meg’ a hatalmas pénzszállítmányt zseniális öt­lettel elrabló bűnözők ügyé­ben. Fayarddal végül a nyílt utcán végez a hivatali és po­litikai hatalmasságok neve mö­gé bújt, s e hatalmasságok­kal szoros üzleti viszonyban álló bűnszövetkezet, s a film sejteti, hogy a másik fiatal bíróra, Steinerre, Fayard ba­rátjára is hasonló fenyegeté­sek várnak, ha — mint ez fel­tett szándéka — elkezd nyo­mozni kollégája és barátja meggyilkolásának ügyében. Ha a sztori ismerős, az sem véletlen, hiszen Yves Boisset maga hangsúlyozta: a film alapötletét egy tényleges ha­sonló eset adta. 1975 júniusá­ban Lyonban a nyílt utcán meggyilkolták Renaud vizsgá­lóbírót, aki a francia nagy­város néhány vezető személyi­ségét is érintő bűnügyekben nyomozott. De ezen túlmenően is a film tele van a valóság­ból vett motívumokkal „Sem­mit nem találtunk ki” — mon­dotta Boisset, és éppen ebben a dokumentumokkal igazodha­tó hűségben van a film ereje és értéke, sőt, bátorsága is Hiszen annyira kendőzetlenül idézi fel az ismert (vagy fel nem derített, de sejthető mo­tivációjú) bűnesetek mozzana­tait, hogy ezzel alighanem biz. tosíthafja, hogy a bűnszövet­kezetek „megkülönböztetett fi­gyelemmel” Viseltessenek a film alkotói iránt. A Fayard bíró... manapság különösen Izgalmas témáról szól, hiszen az emberrablások, a nyílt agresszió, a leplezet­len bűnözés napjaiban szinte mindem héten történik vala­mi hasonló eset. Ez a film kü­lönben azért is érdekes, mert rámutat az úgynevezett köz­törvényes bűnözés és a gát­lástalan politilcai nagyfejűek véd- és dacszövetségére a nyu­gati kapitalista országokban. Lényegében ez a film fő gon­dolatat! magva is, de Boisset azt is tudja, hogy a néző könnyebben befogadja ezt a mondanivalót, ha egy izgal­mas politikai-bűnügyi sztori keretében tálalja. Hasonló módszer nem ritka különösen a francia és az olasz filmmű­vészet legújabb alkotásai kö­zött. Obeliszk Háborús témát rejthet ma már egy név is egy szerény kivitelű emlékművön, — kü­lönösen ha a mű (film vagy regény) úgy keresi meg, ki rejlik egy egyszerű név mö­gött, hogy közben, szinte ész­revétlenül, feltárul a rég por­ladó ember körül a múlt, amelynek apró mozzanataiból egyszerre rajzolódik ki egy portré és egy hősi tett. Ilyen művészi célkitűzések­kel készült az a szovjet film is, melyet Vaszil Bikov kis­regénye alapján Ricsard Vik­torov rendezett. Halk, észre­vétlen hősiességről szól, de en­nek a hősi magatartásnak az emberi, morális érteke sem­mivel sem kisebb, mint a nagy, látványos hőstetteké. Sőt, talán közelebb is áll hoz­zánk, könnyebben át tudjuk élni, be tudjuk fogadni, mert emberibb méretű, hozzánk ha­sonlóbb, mint a felfokozott csatajelenetekben tobzódó nagy filmtablók túlméretezett szobor-hősei. Az Obeliszk fő alakja egy szerény kis tanító, Moroz, aki a náci megszállás alatt úgy hajt végre egy meg- rázó hőstettet, hogy közben sokan azt vélik róla* áruló és gyáva. Évtizedeknek kell tűéi­ül, hogy emléke tisztázódhas­son a vád alól, s kitűnjön: ta­lán még hős sem volt, csak egyszerűen ember, aki azt tet­te, amit a szovjet ember er­kölcsi normái diktálnak. Hogy az adott időszakban ez hősi magatartássá emelkedett, azt talán maga a kis tanító érez­te a legkevésbé, ö csak tanít­ványaira figyelt, és példát adott nekik emberségből, ha­zaszeretetből. A filmről is az a legtöbb, amit elmondhatunk: szép; emberi alkotás. S ha melléje tesszük az ugyancsak Bikov regényéből készült, és nálunk is jól ismert filmet, a Kálvá­riát, akkor észre kell ven­nünk, hogy ez a belorusz író ugyanúgy a Nagy Honvédő Háborúról beszél, mint annyi hangzatos, sőt bombasztikus mű, de őt e háború igazi hő­se, az egyszerű ember érdek­li, szépítések, felnagyítások nélkül. Chilei kantáta Oknyomozó munkásmozga­lom történeti film a chilei pro­letármozgalmak kezdetéről, több stílus (film-expresszio- nizmus, brechti dramaturgia, szovjet némafilm korszak stb.) felhasználásával, melyek külön-külön képi rétegekben is megjelennek, de időnként egymásba is fonódnak. Hum­berto Solas kubai rendező filmje hatalmas méretű és szándékú vállalkozás, de meg­lehetősen sok benne a mű- vészkedés, ami az amúgy is túlságosan bonyolult megfogal­mazást még nehezebben ért­hetővé teszi. Talán ezért is vetítik csak a stúdiómozik­ban. Takács István 1

Next

/
Thumbnails
Contents