Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-13 / 111. szám

Kiválók - Pest megyéből Felelősség a közösért CservenKa Ferenc né átadja az oklevelet Kovács Árpádnak. Az előző éjszakai fagy egy kicsit megzavarta a fóti műve­lődési ház színháztermében gyülekező küldöttek ünnepi hangulatát tegnap délelőtt. A Béke Tsz dolgozói által válasz­tott küldöttek a várakozás per­ceiben aggódva latolgatták, vajon mennyit árthatott ez a rendkívüli májusi hideg a gyű. mölcsösben. a még zsenge nö­vények között. Ez az aggódás, a közösért ér­zett felelősség jellemzi egyéb­ként a fóti Béke Tsz valameny- nyi tagját. Ennek is köszönhe­tik, hogy a termelőszövetke­zetek gazdasági versenyében kiemelkedő eredményt értek el, elnyerték a Kiváló Mezőgaz­dasági Szövetkezet címet. Az oklevelet a tegnap dél­előtt megtartott ünnepi kül­döttgyűlésen Cservenka Fe­rencié, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első tit­kára adta át Kovács Árpád el­nöknek. Az ünnepségen részt vettek a váci járás és Fót nagyközség párt- és állami vezetői. — A szövetkezetbeliek gon­dokkal terhelten kezdtek az 1977-es évnek, ennek ellenére nagyszerű eredményeket értek el. Ezzel bebizonyították a fó­tiak. csomádiak és rákospalo­taiak, hogy alaptalan volt az a kétkedés, ami a Vörösmarty és a Béke Tsz egyesülését meg­előzte — méltatta Cservenka Ferencné, a fótiak tavalyi munkáját, majd hozzátette: — A gazdaság jól gazdálkodott a sovány, homokos földeken, és okosan használta ki a mellék­üzemágakban rejlő lehetősége­ket. Az ipari üzem itt a mező- gazdasági termelés fejlesztését szolgálja. A szövetkezet tavalyi ered­ményeit és idei terveit Kovács Árpád ismertette. Elmondta, hogy még mindig mostoha a föld a fótiakhoz. A búza tava­lyi átlagtermése mindössze 29,5 mázsa volt — ezért csak 457 hektáron termesztették. A rozs pedig — amit több mint ezer hektáron vetettek — át­lag 15,6 mázsa termést adott. Így aztán nem csoda, hogy az alaptevékenységből származó árbevételnek csupán egytizen- ötöd részét tette ki a növény- termesztés, a többit az állatte­nyésztés, a kertészet, illetve a háztáji adta. Az idei terveket körvonalaz­va a tsz elnöke megemlítette, hogy tovább folytatja a szö­vetkezet a csonthéjas gyümöl­csös telepítését, amihez a Szobi Gyümölcsfeldolgozó Közös Vál­lalkozás is jelentős mértékben hozzájárul. Eddig mintegy 400 hektáron ültették el a facseme­téket. A tegnap délelőtti ünnepsé­gen tavalyi jó munkájuk elis­meréseként Tréfás István, Or­bán Miklós, Mitlecz István és Kobza János, a Mezőgazdaság kiváló dolgozója címet, tizen­hármán pedig a termelőszövet­kezet kiváló dolgozója címet vehették át. W. G. Két rendszer gazdái vezetői, az egyes részlegek és brigádok képviselői. Dóra Béla ünnepi beszédé­ben megemlékezett az elmúlt év termelési eredményeiről, s vázolta a terveket. Kiemelte: tavaly 185 millió forinttal azaz 20 százalékkal emelkedett a gazdaság termelési értéke, és 9 millióval a nyeresége. örvendetesen emelkedett a mezőgazdasági alaptevékeny­ség, a növénytermesztés és az állattenyésztés produktivitása is; tavaly e két ágazatban 42 százalékos növekedést tervez­tek, s ezt 12 százalékkal túltel­jesítették. Gyenge homoktala­jukon a paradicsom, a zöldbor­só, a zöldbab rekordtermést adott, s ha a ciroktermesztés sikerei még váratnak is ma­gukra, a Vörös Október immár két rendszer gazdája: az or­szágszerte SPR néven ismert paradicsomrendszeré, és a most felívelő cirokrendszemek gesztora. A termelőszövetkezet élen jár a főváros közelében nem csekély jelentőségű hús-, tej-, tojás-, zöldségellátásban a kisárutermelők munkájá­nak összehangolásával is. A gazdaság idei első negyed, évéről szólva az elnök elmond­ta, hogy azt mintegy 39 millió forint nyereséggel zárták. Kü­lönösen az állattenyésztés mu­tatott kedvező eredményeket; a tehenészet a tejtermelésben járt élen, a csincsillatelep ked­vező exportlehetőségeket ad, a liba- és a broyler-csirketelep, valamint a 9 millió darabos keltetőállamás munkája is fel. zárkózott az élmezőnyhöz. A szántóföldi növénytermesztés munkáját elősegítendő a közel­jövőben nagyobb szabású me­liorációs munkákat terveznek: az ácsai térségben vízrende­zést, táblásítást, legelőfelújí­tást. Dr. Soós Gábor államtitkár, a minisztérium és a Termelő- szövetkezetek Országos Taná­csa nevében üdvözölte a jelen, levőket és nyújtotta át a kivá­ló címet tanúsító oklevéllel együtt a termelőszövetkezet öt dolgozójának — Bdn Albert gépkocsivezetőnek, Kiss And­rás rakodómunkásnak, Sze­mük Lászlóné részlegvezetőnek, Molnár György ágazatvezető­helyettesnek és dr. Kapd! Ti­bor állatorvosnak — a Mező- gazdaság kiváló dolgozója ki­tüntetést. Mint az államtitkár rámutatott, a megtisztelő címet a gazdaság dolgozói elsősorban azzal érdemelték ki, hogy ösz- szehangolták szövetkezetük ter­melésszerkezetét a népgazda­ság igényeivel, hozzájárultak a lakosság jobb ellátásához. Dr. Nyemcsok János, a Pest megyei pártbizottság üdvözlő szavait tolmácsolta, majd át­adta a dabasi járási pártbizott­ság kitüntető oklevelét a ter­melőszövetkezet vezetőinek. Ezt követően a Termelőszö­vetkezet kiváló dolgozója ki­tüntetést vették át harmincán, a jelvényeken szőlőfürtöket ölelő búzakalászokkal. Be. I. Jövőre áram érk KGST-szakembt Jól halad az európai szocialista országok és a Szovjetunió egységes energia- rendszere közötti párhuzamos kapcsolás előkészítése, s en­nek keretében az Albertirsa— Vinnyica közötti 750 kilovol­tos távvezeték építése — ál­lapították meg az európai szocialista országok egyesített energiarendszereinek közpon­ti teherelosztó tanácsa pén­teken Harkányban befejező­dött 5 napos ülésszakán. Az egyik fő téma volt a 75o kilo­voltos távvezeték üzembe he­lyezése és több olyan határo­zatot, intézkedést fogadtak el, amelyek a komplex feladatok időbeni megoldását segítik. A tennivalók sokrétűségét és jelentőségét jól érzékelteti, hogy olyan nagy rendszer­egyesülés, mint amilyen a szocialista országoké, nincs is a világon. Most döntöttek arról Is, hogy az üzembe helyezést két szakaszban hajtják végre. Az I. szakaszt ez év végére ter­vezik s ezen már 1979. január — — z-jm MtßKMI | AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES7 t MEGYEI TANACS t ■ 1 - ^ ­.APJA PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXII. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM ÁRA ttO FÍLV.Élt 1978 MÁJUS 13., SZOMBAT Nyitány — sínbontással Ma, Szentendrén: a KISZ megyei küldöttgyűlése A Pest megye harmincöt­ezer ifjúkommunistáját kép­viselő kétszáz küldött ma Szentendrén, a megyei műve­lődési központban értékeli a KISZ IX. kongresszusa óta végzett mozgalmi munka eredményeit, meghatározza a soron következő feladatokat. Tegnap a számadás munká­val kezdődött: a fiatalok el­múlt kétesztendei tenniakará- sának jelképeként a küldött- gyűlés résztvevői — a tanács­kozás előtt — a Cegléd és Hantháza között a vasútvo­nal mentén dolgoztak közö­sen, sok-sok társuk korábbi szorgalmas ténykedését foly­tatva. Ismeretes: a hosszú évtize­dekig e szárnyvonalon közle­kedő vicinálist idén március­tól nyugdíjazták, s Pest me­gye KISZ-esei vállalták, hogy társadalmi összefogással fel­szedik a síneket — majd fo­lyamatosan Verőcemarosra szállítják, s így lehetővé vá­lik a börzsönyi úttörővasút pályájának átépítése. Az előz­ményekhez hozzátartozik: alig másfél hónap telt el azóta, hogy a hantházi végállomá­son megjelentek az első sín­bontók, s az önkénteseket di­cséri : hétkilométernyi szaka­szon már a talpfákat is gép­kocsira rakták. így tegnap reggel a küldöt­tek autóbusza a felsőcsemői állomásig hozta utasait: a csípős hidegben a fiataloknak még csak dideregni sem volt idejük, mert azonnal előke­rültek a csákányok, lapátok. S ha esetleg valaki még ezután is fázott, azt útbaigazította — néphadseregünk egyik alaku­latának jóvoltából — a hang­szórón felhangzó Lokomitív GT-sláger, amelynek szövege így szólt: „Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végig­csinálja!” Amit láttunk és tapasztal­tunk, közreadjuk: melegen öltözve, tréningruhában és tornacipőben szinte megállás nélkül csákányoztak, lapátol­tak a fiatalok, s emelték ki a földből a nehéz talpfákat, rakták vasúti kocsiba a síne­ket. Az állomás épülete előtt a budai járásbeliek csapatát megzavartuk néhány percre, hogy megkérdezzük a küldött- gyűlés előtt: eredményesnek ítélik-e az elmúlt két esztendő mozgalmi munkáját? Először Winter Ferenc, a Mechanikai Művek szerszámkészítője, az ezik Vinnyicábó! rek Albertirsán l-től kötelezőnek tartják az energiaszállítást. így hazánk is már a kísérleti időszakban, a jövő év elejétől 300 MW többlet villamosenergia-im- porthoz jut a Szovjetunióból. A második szakasz próbaüze­melését 1980-ban kell befejez­ni. Akkor viszont hazánk már 600 MW-tal több villamosener- gia-importot kap a Szovjet­unióból. A tanácskozás résztvevői — Bulgária, Csehszlovákia, Len­gyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjet­unió képviselői, szakértői, va­lamint a KGST-titkárság kép­viselői — megtekintették a magyar energetika több ob­jektumát, így Albertirsán a készülő 750 kilovoltos távve­zetéket, a Paksi Atomerőmű építkezést, a Pécsi Porcelán- gyárban pedig a villamosszi- getelő-gyártást. Az ülésszak munkájáról ké­szült jegyzőkönyvet pénteken este írták alá, a tagországok képviselők Dóra Béla beszámolóját tartja. Mellette balról-jobbra dr. Dayka Balázs, dr. Varga János. dr. Nyemcsók János, Ihász! József és dr. Soós Gábor. Bozsán Péter felvételei Búzakalászok stilizált karéja V betűt fog közre, mely nem­csak Viktóriát — győzelmet — jelent, hanem azt is, hogy az Ócsai Vörös Október Termelő- szövetkezet immár ötödízben lett kiváló. Tegnap adta át a megtisztelő címet tanúsító ok­levelet dr. Soós Gábor mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­nisztériumi államtitkár Dóra Bélának, a termelőszövet "ezet elnökének. Az ünnepi küldött- gyűlésnek a pesterzsébeti Va­sas Művelődési Központ — is­mertebb nevén a Csili — adott otthont, ahol a meghívott ven­dégek között jelen volt dr. Nyemcsok János a Pest megyei pártbizottság alosztályvezető­je. dr. Gaáí hajós a megyei ta­nács mezőgazdasági és élelme­zésügyi osztályának vezetője, Vimola Károly a Pest megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének titkára, dr. Varga János a keszthelyi Agrártudományi Egyetem rek­tora — a tsz takarmánygazdái, kodási tudományos társulásá­nak tagjaként —, valamint a járás párt- és állami vezetői. A küldöttközgyűlésen részt- vettek az ötezer embert fog­lalkoztató nagygazdaság 162 szocialista brigádjainak kül­döttei, a tsz pártbizottságának, valamint hét alapszervezetének titkárai, a majd félezer tagot számláló KISZ-szervezet tit­kárai, a termelési főágazatok Miután meglazították a csavarokat, vagonra emelik a sínszálakat. Mint képünkön is látható, ez cseppet sem könnyű munka. Ilalmágyi Péter felvétele | üzem KISZ-bizottságának tit­kára tette le a csákányt, s így válaszolt; — A Mechanikai Művekben a termékszerkezet-váltás iz­galmas időszakát éltük át. El­kezdtük szovjet kooperáció­ban a festékszórók gyártását. Az új üzemcsarnok építésé­ből ifjúkommunistáink is ala­posan kivették részüket. A solymári Pest megyei Műanyagipari Vállalat KISZ- bizottságának titkára Pogonyi Tibor főművezető, aki a ta­valy augusztusban megnyílt százszemélyes óvoda történe­tét elevenítette fel: — Az intézmény vállalatunk anyagi támogatásával, s dol­gozóink társadalmi munkájá­val került tető alá, mindösz- sze fél év alatt. Fiataljaink az első pillanattól kezdve szorgalmasan dolgoztak. Ugyanebben a csoportban szorgoskodott Molnár Bálint, a Sasad Termelőszövetkezet dísznövénykertésze, a gazda­ság KISZ-bizottságának szer­vező titkára, aki büszkén új­ságolta: kétszáznyolcvan ifjú­kommunistájuk a tavaly át­adott háromezer négyzetméter alapterületű, melegházi növé­nyek nevelésére alkalmas üvegház felépítésénél tette le névjegyét. S mindezen kívül, ha kellett, óvodákat, bölcsőde • két parkosítottak. A nagykátai járásból érke* ző küldöttek között szorgos­kodott Molnár Anna, a tápió- szentmártoni Aranyszarvas Termelőszövetkezet telepve­zetője, aki a felügyelete alatt dolgozó két szocialista brigád, tagjainak hozzáértő munkáját' dicsérte. Még arra is jut energiájuk, hogy a nagyköz­ségi sportkombinát építésénél segédkezzenek, a nagyközség KISZ-eseivel együtt. VeBcei Erzsébet, a Nagykáta és Vi­déke Áfész KlSZ-alapszerve- zetének titkára pedig arról a hobbikertről beszélt, ahol burgonyát termesztenek el­adásra, s az így kapett pénzt közösen használják fel. Időközben delet harangoz­tak, s elkészült az ebéd: a felsőcsemői vasútállomás el­árvult épületének kertjében hatalmas kondérokban főtt az illatos babgulyás. Az alkalmi konyhai brigád vezetője. Ger­gely Mária, az Utasellátó ceg­lédi részlegének vezetője volt. Délután négy óra elmúlt már, amikor a küldöttek le­tették a csákányokat, lapáto­kat, ásókat, s autóbusszal út­nak indulva búcsúztak Felső- csemőtől. Kétségkívül elége­detten távozhattak: az utolsó sínszál felszedése után kide­rült, hogy fél kilométerrel kö­zelebb értek Ceglédhez. Falus Gábor Apró Antal Somogybán Apró Antal, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke kétnapos látogatást tett Somogy megyé­ben. Csütörtökön Kaposvárott részt vett a megyei pártbi­zottság kibővített ülésén, ahol tájékoztatót tartott a Központi Bizottság két legutóbbi ülésé­ről. Pénteken Barcsra utazott, részt vett a járási művelődési házban megtartott ünnepi köz­gyűlésen, amelyen átadta a barcsi Vörös Csillag Termelő- szövetkezetnek tavalyi eredmé­nyes munkájával immár 22. alkalommal elnyert Kiváló termelőszövetkezet címet. Katona Imre, az Elnöki Ta­nács megbízott titkára vezet­te magyar küldöttség, amely részt vett Rodrigo Carazo Odio elnök beiktatásának ünnepsé. gein hazaérkezett Costa Ricá­ból. M. Kotov felelős titkár ve­zetésével a szovjet békebizott­ság küldöttsége, mely május 7—12. között részt vett a béke és barátsági hónap nyitóese­ményein, pénteken elutazott Budapestről. I

Next

/
Thumbnails
Contents