Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-12 / 110. szám
Ballagás — szombaton Kezdődik az írásbeli érettségi Gazdag nyári program A Monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskola végzőseinek ballagási ünnepségét május 13-án, szombaton délelőtt 11 órakor tartják meg. Amint Szentgyörgy- vári István, a középiskola igazgatója elmondta, a jövő héten megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Ugyanakkor a többi évfolyamba járóknak május 15-én honvédelmi, 16-án sportnapot tartanak. Lezajlottak a nyári építőtábori jelentkezések. Már végleges, hogy a lányok Lakitelken, a fiúk Békésen töltenek két hetet. Nyolcvannégy lány különböző növényápolási munkákat végez majd a Kecskemét Szikrai Állami Gazdaság kerületeiben, a huszonöt fiú közművesítést, csatornázási feladatokat kap az egyre fejlődő településen, Békésen. Lezárult a leendő elsősök jelentkezése az 1978/79-es tanévre. A legtöbben ezúttal is a közgazdasági osztályba kérték felvételüket, közülük néhányat el kellett utasítani. Négy első osztály indul szeptemberben — 110 hallgatóval. A jelentkezőket egyébként ezen a héten értesítik a felvételről. Gazdag nyári programot bonyolítanak le az osztályok. Három osztály Csehszlovákiát, Romániát, illetve Bulgáriát keresi fel. Belföldi túrákban sem lesz hiány, az úgynevezett ÁIB- utalványokkal harmincán a Balaton mellett nyaralhatnak egy héten keresztül. Az új tanterv bevezetésére megkezdődtek az előkészületek. A műhelysor belső átalakítása is megkezdődött, a monori költségvetési üzem vállalta a munkálatok elvégzését. Három kis előadótermet alakítanak ki, s egy nagyterem is a tanulók rendelkezésére áll majd az 1979 80-as tanévben. Lezárultak a jelentkezések különböző felsőoktatási intézményekben, ötvenhármán kérték felvételüket egyetemre, főiskolára. G. J. Elfogták a gépkocsitolvajokat DOLLÁR, MÁRKA — A ZSEBBEN F. I. monori lakos néhány hónappal ezelőtt bejelentette a rendőrségen, hogy ellopták gépkocsiját. Az ismeretlen tettes ellen a Monori Járási Rendőrkapitányság megindította a nyomozást. Időközben újabb bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy Zsigulit is el akartak lopni, de a tolvajokat a járókelők megriasztották. A gépkocsitolvajok szabadon furikáztak a lopott kocsival, amikor a rendőr járőrök gyanúsnak találták őket, nyomukba eredtek. A Kistói úti sorompónál piros jelzést kaptak, a tolvajok kiugrottak a kocsiból és a vasúti töltés mellett elmenekültek. A gépkocsit otthagyták---az úton. A második autólopás után a lakosság bejelentésének se_ gítségével előállították a rendőrségre Boros Sándor többszörösen büntetett előéletű monori lakost, aki alaposan gyanúsítható volt a gépkocsilopások elkövetésével. A kihallgatás során kiderült, hogy Boros nem egyedül, hanem Oláh Gyula, többszörösen büntetett előéletű monori lakossal követte el a gépkocsilopásokat. Fény derült arra is, hogy a két gépkocsin kívül kerékpárokat is eltulajdonítottak. Boros Oláhot is meglopta. Oláh devizagazdálkodást sértő bűncselekményt is elkövetett. Dollárt és nyugatnémet márkát vásárolt és adott el különböző szemé, lyeknek. A Monori Járási Rendőr- kapitányság bűnügyi alosztálya előzetes letartóztatásba helyezte Boros Sándort és Oláh Gyulát, s ügyüket vádemelési javaslattal a Monori Járási Ügyészséghez továbbította. A két büntetett előéletű személy hamarosan a vádlottak padjára kerül. G. Betörő a művelődési házban Kolompár Gyula monori lakos néhány héttel ezelőtt betört a járási művelődési házba, valamint a református lélkészi hivatalba, s onnan különböző értéktárgyakat (lemezjátszót, pénzt, stb.) lopott el. Munkahelyén meglopta munkatársait is. A Mo- nori Járási Rendőrkapitányság az előzetes letartóztatásban lévő Kolompár ellen megindította a vizsgálatot. A- P ES T M EG YE »HÍRLAP KÜLÖNKIADÁ S XX. ÉVFOLYAM, 110. SZÁM 1978. MÁJUS 12., PÉNTEK Az elsők között Szebben is lehet ünnepelni Az a társadalmi felismerés, hogy modern korunkban egyéni és közös ünnepeinket az alkalomhoz méltóan, kulturált körülményeit között ünnepeljük meg, hívta életre országszerte a családi és társadalmi ünnepségeket szervező irodákat. Monoron, 1974-ben az elsők között alakult meg az új intézmény, egy fiatal, lelkes népművelő, Burján István vezetésével. Az első lépés a lakosság figyelmének felkeltése, majd később bizalmának elnyerése volt. A propagandamunkát nehezítette, hogy az iroda a nagyközségi tanács egyik eldugott zugában kapott helyet. Bár a szolgáltatások magas színvonalúak, a belépőt megriasztja a kis iroda zsúfoltsága. Az emberek ennek ellenére rájöttek, hogy minden az ő érdekükben történik. Gondoljuk csak el, mennyi izgalommal és idegeskedéssel jár egy esküvő előkészítése. Nos, ha valaki hozzájuk fordul, sokkal könnyebb a dolga. Az ifjú párnak mindössze annyi a feladata, hogy kiválassza a kollekcióból a legjobban tetsző meghívót, a hanglemezek és szalagok közül a megfelelő kísérőzenét. A többi már az iroda dolga. Elintézi az esküvői csokor megrendelését, fényképészt hív, megszervezi a vacsorát, sőt volt már rá . példa, hogy nászutas beutalóról is gondoskodott. A szertartás a díszteremben, a kísérőzene, az ünnepi, beszéd, mind ingyenes szolgáltatás. ' S ha valakinek külön kívánsága lenne, szerény díjazás ellenében, önköltségi áron, azt is teljesítik. A népszerűség legjobb példája, hogy az 1977-ben Monoron kötött 157 házasságból 143 az iroda közreműködésével történt. Igen elterjedtek a díszteremben tartott névadó ünnepségek is. Kisdobosok és úttörők teszik emlékezetessé ezt a bensőséges családi ünnepet. Az elmúlt évben névadó- műsor-pályázatot hirdettek meg, amelynek legsikeresebb darabjai a közeljövőben könyvalakban is megjelennek. Az iroda segítséget nyújt a társadalmi és polgári gyász- szertartások megszervezésében. A szertartás színvonalas és tapintatos lebonyolításában felhasználják a lemez- és szalagtár ez alkalomra illő zeneszámait. Segítséget nyújtanak a lakosságnak a különböző családi ünnepségek, ezüst- és aranylakodalmak megrendezésében. Részletes prospektusaik alapján többféle kirándulást és üdülést tudnak ajánlani a családok részére. A társadalmi ünnepségeket saját készítésű és a Népművelési Intézettől kapott hanganyagokból állítják össze. Ilyenkor igénybe veszik a gimnázium szavalóinak és irodalmi színpadának segítségét is. A sok társadalmi aktivista, propagandisták, zenekarok, énekkarok, szónokok, valamint a különböző társadalmi szervek és a KISZ-esek támogatásával lehetővé vált, hogy tevékenységüket a járás köz ségeire, sőt az egész megyére kiterjesszék. Elkülönítő, fertőző betegeknek Orvosi rendelés - korszerűbb körülmények között Egészségügyi laboratóriumot létesítenek szakmunkásokat keresünk a Monori Állami Gazdaság Csévharaszti Takarmányfeldolgozó Üzemébe. A Vecsés nagyközség múltját felelevenítő krónika szerint 1877-ben dr. Jungmann Bélát nevezték ki a település első körzeti orvosának, aki egyben kézipatikát is kapott. A századfordulót követő években a lakosság nagyarányú növekedése, majd a trianoni békeszerződést követő áttele- pülések miatt már két orvos és két bába végezte a főváros szomszédságában levő település egészségügyi ellátását. A gondos felügyelet ellenére 1936-ban súlyos tífuszjárvány volt, mely 1942-ig szedte áldozatait Vecsésen, de a diftéria, a tüdőbaj és más betegségek is tizedelték a lakosságot. A fel- szabadulás után hozott közegészségügyi és járványügyi rendelkezések következetes végrehajtásának, a község kor. szerűsödő és bővülő egészség- ügyi hálózatának tudható be, hogy az 1960-as évek elejére valamennyi fertőző gócot megszüntették. Csecsemőhalandóság Különösen a csecsemőhalandóság mutatott kedvezőtlen képet. 1928-ban 18,2 százalékos volt a csecsemőhalandóság, s ez a szám folyamatosan 1960- ra 3,6 százalékra, majd azt követően tovább mérséklődött. Ebben jelentős szerepe volt a Petőfi utcai gyermekorvosi rendelőintézetnek is. Az elmúlt évtizedben a népesedés- politikai határozatok következtében nyújtott kedvezmények és a gyes, bevezetése révén számottevően nőtt a gyerekek száma, s a Petőfi utcai rendelőnél a szülők sokszor az utcán sorban állva vagy a szűkös váróteremben összeszorulva vártak orvosi rendelésre. A nagyközségi tanács közbenjárására a közelmúltban a helyi ivóvíztársulás Eötvös utcai irodáját bocsátotta az egészségügy fejlesztésére, s az elmúlt év közepétől mintegy fél. millió forintos költséggel felújított épületben már meg is kezdődött a rendelés. Dr. Lakos Gábor gyermekszakorvos maga is cipelte a szekrényeket, berendezési tárgyakat, hogy minél előbb rendeltetési helyükre kerüljenek, s így tágasabb helyiségben, korszerűbb körülmények között fogadja a gyógyulásra váró nebulókat. Korszerű betegellátás — örömmel mondhatom, hogy ez a rendelőintézet már jobban megfelel egészségügyi céljainknak. A tágas váróterem nagyobb mozgáslehetőséget kínál a rendelésre váró gyerekeknek, s itt a fertőző betegségben szenvedő gyerekeknek szerény elkülönítő várótermet is kialakítottak. Lehetőség nyílott arra is, hogy a tágas épületben a gyermekorvoson kívül-fogszakorvosi_ rendelés is legyen. Korszerűbb fűtéssel, berendezésekkel ez az intézmény jobban megfelel igényeinknek. A tanácsi szervekkel egyeztetett terv szerint pvc-padlót is kap a rendelő, s a közeljövőben új világítási berendezést is vásárolunk. Ügy A családi és társadalmi ünnepségeket szervező iroda figyelemmel kísér minden olyan eseményt, új kezdeményezést, amelyet további munkájában hasznosíthatónak tart. Segítőkészségével, ötleteivel nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy ünnepeink egyre színesebbé váljanak. K. L. Vecsés Kiegyensúlyozott gázellátás Az egyre növekvő számú propán-bután gázpalackkal felszerelt vecsési konyhák palackellátása az elmúlt hónapokban jelentősen javult Vecsésen. A cserére siető helyi lakosoknak nem kell sokat várakozniuk a Szamuely utcai telepen, mert a nyitvatartás is rugalmasan alkalmazkodott az ingázók szabad idejéhez. Mint Sárdy Tamás telepvezető elmondta, ez év elejére számottevően gyarapodott a gázpalackok száma, jóllehet, a második palackra még mindig egy évnél hosszabb ideig kell a vecsési igénylőknek várakozniuk. Az első gáztárolókat viszonylag rövid időn belül, hat hónap után bekötik. Húsbárányok Libanonba Nyírják a „barikat" Péteriben és Vecsésen Javítják a hodályokat Az egyesült vecsési Ferihegy Tsz állattenyésztési ágazatában a tehenészet mellett jelentős a juhászat is. A vecsési és Péteri hodályokban 2 ezer 250 anyajuhot gondoznak, de további 600 jerke már az anyautánpótlást jelenti a közös gazdaság juhászatában. Mint Apró Mihály ágazatvezető elmondta, jó volt az idei bárányszaporulat is. Eddig ezer 300 bárány látott napvilágot a Péteri és vecsési istállókban, s szépen fejlődnek a jószágok. — Á kosokat hizlalásra fogjuk be, mert megnőtt az érdeklődés a magyar bárányok után. Áprilisban 350 hízott jószágot exportáltunk olasz megrendelőinknek, s a napokban 100 darab 45—50 kilós bárányt küldtünk Libabonba. Éppen a bárányok utáni érdeklődés miatt 2 ezer 800 anyajuh állományra növeljük a falkákban legelő jószágok számát — mondta az ágazatvezető juhász. A Péteriben gondozott 800-as törzsállomány nyírását a minap fejezték be, s az ott dolgozó. négy juhász lelkiismeretes munkájának, szakértelmének köszönhető, hogy az eredmények biztatóak, az ágazatvezető tájékoztatása szerint 5—5,5 kilóra várják a jószágonkénti gyap j úhozamot. —■ Egész télen tudtunk legeltetni a káposztatarlókon, s most már a hodályokban nem is etetünk. Az időjárás is kedvezett a gyapjú növekedésének, s az eddig megnyírt jószágok bundája elég száraznak is bizonyult. A péteri egység után megkezdtük a vecsési állomány nyírását is. Bevált a gépi nyírás, termelékenyebb és a minőséget sem rontja. Éppen a gépeknek köszönhető, hogy két és fél nap alatt tudtunk végezni a péteri állománnyal, s reméljük a vecsésivel is a tervezett idő alatt készen leszünk. A vecsési hodályok javítása a nyírás alatt is folyamatos. A bővítést pedig már az állomány növelésének megfelelően végzik el a karbantartó szak- | emberek. Nemsokára már a felújított hodályokba terelhetik a növekvő létszámú nyájakat a juhászok s a szorgalmas pulik. O. K. A nap kulturális programja MOZIK Gyömrő: Enyém, tied, kié? Maglód: Lucky Lady. Mende: A szabadság katonái, I—II. Monor: A választ csak a szél ismeri. Pilis: Volt egyszer egy vadnyugat, I—II. Üllő: Holttest a Temzéből. Vecsés: Szök- tetés. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Mendén, 15 órától: a dolgozók iskolájának foglalkozása, 17-től: a gyermek pávakor próbája, 17-től 21-ig: könyvtári órák. Sülysápon, 18-tól 21-ig: a fonóklub tartja összejövetelét. Földben a silókukorica A Monori Állami Gazdaságban az utolsó táblákon is elvetették a silókukoricát. A munka gyors befejezését segítik a nagy teljesítményű Rába Stei- gerek, melyek naponta 52 hektárral végeztek. Képünk a sülysápi határiján készült. Jobb oldalon: A kisebb műszaki hibák miatt nem kellett abbahagyni a munkát. Opovsz- ki Sándor a gazdaság szerelője helyben elvégezte a javítást. Kókai Ferenc felvételei 1 f 4 érzem, kedvezőbb helye miatt ez az intézmény minden helyi lakos számára könnyebben elérhető — mondta az orvos. Molnár Sándorné gondnoknő még ma is gyakran megfordul Monos Dezsőné nagyközségi tanácsi előadónő szobájában, s egyeztetik az átadott építmény kivitelezési munkáinak befejező ütemét. Most már csak az Eötvös utca járdáit kellene kiépíteni, mert nagyobb esőzések idején bizony a cipőmarasztaló sárban kell a szülőiknek gye. rekéket rendelésre vinni. Mint dr. Erdős Ervin tanácselnöktől megtudtuk, az idei járdaépítési tervben ugyan nem szerepel az Eötvös utca, de a közeljövőben napirendre kerül a rendelőhöz vezető gyalogjárda ügye is. Vizsgáló laboratórium A nagyközség tanácselnökétől megtudtuk azt is, hogy a régi Petőfi utcai rendelőből kisebb átalakításokkal még ebben az évben vizsgáló laboratóriumot létesítenek. Egyre növekvő lélekszámú nagyközségünk lakói így vérvizsgálatra már nem utaznak majd zsúfolt buszokon, vonatokon a fővárosba, hanem helyben meg tudnak jelenni az ellenőrzéseken. Űjabb egészségügyi létesítményekkel gazdagodik tehát Vecsés. A bábák, kézipatikák korszaka óta nagy utat tett meg a település. Joggal mond- j hatjuk, hogy ma a körzeti or- j vosi ellátás bővülése, a szakor- I vosi ellátás korszerűsödése ré- I vén teljesebbé vált az egészség- I ügyi ellátás. O. K.