Pest Megyi Hírlap, 1978. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-09 / 83. szám

1978. ÁPRILIS 9., VASÁRNAP av Dömsöd, Rákóczi út 31. Ottó. mikor jöhetünk? Dömsöd, Zsigmond-tanya. Apró kuckók a látóhatár szé­lén. A tavaszi nap lágyan süt, de a szél csontig hatol. Kátai Ottó, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat gépkezelője a távolba mu­tat, egy valószínűtlenül kis pontra. — Abban a házban lak­tunk a gyerekekkel... A szikár, 40 éves férfi te­kintete elárulja: fájnak még a sebek. Nincs értelme fel- hánytorgatni az emlékeket. Visszafordulunk a falu irá­nyába. Kopott, nádtetős A történet tulajdonképpen öt évvel ezelőtt kezdődött. A Kátai házaspár Zsigmond- tanyai otthonában nagy volt az izgalom: a tizenkét éves Ágnes, a tizenegy éves Er­zsi és a kilencéves Sári a szü­lőkkel együtt negyedik test­vérüket várták. Ám a sors úgy hozta, hogy ikrek érkez­tek, Tünde és Ottó, s egysze­riben heten ülték körül az asztalt. Az apa és az anya hosszú töprengés után úgy döntött: összespórolnak egy kis pénzt, amiből a faluban házat vesznek, hogy a legki­sebbeknek már ne kelljen hóban, fagyban és kánikulá­ban hosszú kilométereket gya­logolni az iskolába. Jószá­got hizlaltak, a ház körül pe­dig megtermett az élelemhez való. Így aztán 1974 nyarán, Dömsöd belterületén, a Rá­kóczi úton megvettek egy ütött-kopott, nádtetős há­zat. örültek ennek is, mert teljesült régi vágyuk. Elha­tározták; saját erejükből szé­pen rendbehozzák, s kényel­mesen élnek majd új ottho­nukban. Addig meg jó lesz a tanyán. A feleség, amíg a fér­je dolgozott, napközben vá­lyogot vert a határban, hogy gyorsabban jussanak egyről a kettőre. Mindig sötétedés­kor indult hazafelé. Így tett egy augusztus , végi napon is. Felült kivilágítatlan kerék­párjára. A motoros Apaj fe­lől jött. Későn vette észre a kerékpárost, s belerohant. A biciklit nagy erővel kivágta a kövek közé, az asszonyt sú­lyos fejsérüléssel és gerinc­töréssel vitték kórházba a mentők. Az orvosok minden kísérlete hiábavalónak bizo­nyult: meghalt. A gyerekek közül a nagyobbak lassan megértették, hogy mi történt, de az ikrek gyakran kérdez­ték apjuktól: anyu mikor jön haza? A tragédia nehéz helyzet­be sodorta a Kátai családot. Az apa elhatározta, hogy té­lire, ha törik, ha szakad, lak­hatóvá teszi a Rákóczi úti házat, hiszen feleségével így tervezték el. Falubeli bará­tai segítségével ez sikerült: a család télre beköltözött. Ká­tai Ottó pedig gyermekgon­dozási segélyre ment, lelkiis­meretesen ellátta lányait, s az ikreket. A régi helyén Ekkor értesültek a történ­tekről a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat fiataljai. Először új olajkályhát és televíziót vettek a Kátai csa­ládnak, majd megszületett a nagy terv: a legjobb az lesz, ha új házat építenek a régi helyén. Macsári István, a Pest megyei Állami Építőipa­ri Vállalat KlSZ-bizottságá- nak megbízott titkára így ele­venítette fel az előzményeket: — Nem lett volna sok ér­telme a felújításnak: az ott­honuk elavult volt, a falak penészedtek. Eldöntöttük te­hát: közös erővel házat épí­tünk a kollégánk családjá­nak. Így hát Kátaiék ismét köl­töztek: az épület szűk kony­hájában húzódtak meg, hi­szen a nádtetőt bontani kezd­ték. A KISZ-esek anyag után néztek, s dicséretükre legyen mondva, találtak is. Egy szükségtelenné vált fel­vonulási épületet lebontottak Csepelen, s a vállalat szállí­tási osztályának KlSZ-alap- szervezete az így nyert tég­Bitumenágyban a sugárzó hulladék Százhalombatta védi a vizeket az olajtól Csökkentik a levegő szeny- nyezését, a vizek olajtartalmát, eltüntetik az ártalmas hulla­dékokat a Magyar Ásvány­olaj és Földgázkísérleti Inté­zetnél kidolgozott környezet- védelmi eljárásokkal. Mint el­mondták, az intézet elsősor­ban a szénhidrogének feldol­gozásával és felhasználásával kapcsolatos környezetvédelem­mel foglalkozik. Ez a témakör azonban rendkívül szerteága­zó, egyaránt kiterjed a levegő és víz­védelemre, a gyáróriásokra és a kis fel­használókra. A levegő tisztasá­gának védelmére két különbö­ző típusú katalizátorcsoportot állítottak elő. A felhasználá­sukkal olyan eljárás született az intézetben, amely kiválóan alkalmazható a bitumen oxidációs üzemeknél, ugyan­akkor hatékonyan szagtala­nítja a bűzös termékek fel­dolgozásával foglalkozó üze­mek gázait is. Az új módsze­rek kiválóan vizsgáznak a gyakorlatban is. Elsőnek Bu­dapesten a Compack kávépör- kölőjének környékét mente­sítették velük a gyakran fejfájást okozó intenzív illattól, majd a Kőbányai Gyógyszer- árugyár dorogi üzemében állí­tották munkába az óránként 15 ezer köbméteres teljesít­ményű véggáztisztítót. Hasonló berendezést terveznek a tisza- vasvári alkaloidába is. Ugyan­ezzel az eljárással tisztítja majd bitumen oxidációs üzeminek véggázát a Zalai Kőolajipari Vállalat, és ezt a módszert alkalmazzák a Len ■ gyelországban most épülő új oxidációs üzemnél is. Az utóbbi időben a szénhid­rogén-feldolgozás és felhaszná­lás növelésével párhuzamosan egyre több gondot okoz a vi­I zek olajszennyeződése. Ennek csökkentésére egy nagy kapa­citású berendezést terveztek, s ezt már alkalmazzák is a Du­nai Kőolajipari Vállalatnál. Az utóbbinak elkészítették egy olyan hordozható, kisüze­mi változatát, amely elsődle - gesen a szervizek szennyvizeit mentesíti az olajtól. A beren­dezés sorozatgyártását a szom­bathelyi AFIT vállalta. Ismét aiz érdeklődés közép­pontjába került a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és a Nehézipari Minisztérium meg­bízásából kidolgozott sugárzó­anyag-temetési módszer. En­nek lényege, hogy az izotópo­kat bitumenbe ágyazva teme­tik el. A bitumen ugyanis megakadályozza a kimosódást, bomlást egyaránt. Ez a mód­szer számításba jön a Paksi Atomerőmű hulladékjainak megsemmisítésénél is. lát, cserepet, Dömsödre fu­varozta. Természetesen hét végén, társadalmi munkában. Légrádi Ferenc, a szállítá­si osztály KlSZ-alapszerve- zetének titkára lelkesen be­szélt a vállalásról: — Senkinek sem kellett kétszer szólnunk. Amikor alap szervezetünk tagjai meghal­lották, miről van szó, gzon- nyomban, minden különösebb kérés nélkül csatlakoztak az akcióhoz... S a szállítók után jöttek a kőművesek. Szabados József, a 29 éves brigádvezető — a kiistarcsai kórházat építi kol­légáival — ifjú társaival ér­kezett az egyik szombat reg­gel Dömsödre. A házigazdá nak köszöntek, jelezvén, hogy megjöttek, aztán két napig a hangjukat sem lehetett hal­lani. Falaztak, megállás nél­kül, egészen addig, amíg el nem fogyott a tégla. — Ügy dolgoztak, mint a hangyák — emlékezik vissza Kátai Ottó. — Nehéz ilyen­kor valamit is mondani. Ámi- kor a gyerekekkel megkö szöntük a segítségüket, csak annyit mondtak;'szóra sem érdemes, ha kell, csak szól­junk, máskor is szívesen el­jönnek... Most viszont téglát kell venni: Kátai Ottó az utolsó hivatalos iratra vár a kölcsön felvételéhez. S akkor foly­tatják a munkájukat a kőmű­vesek is: nincs már sok hát­ra, pár nap alatt végeznek majd a rájuk eső résszel. Az asztalosok elkészítették az ajtókat, s az ablakokat. Kőművesek után ácsok A beszélgetést fiatal, jól megtermett, vállas férfi sza­kította félbe. Grabóczi Lajos, az ácsüzem KlSZ-alapszer- vezetének titkára kérdéssel fordult a gépkezelőhöz: — Ottó, mikor jöhetünk? A , srácokkal megbeszéltem mindení,gyoirggn,^ ...íg^h.úf zuk nektek a tetőt.,, ■ S ha kész lesz a falazás, az ácsok érkeznek Dömsödre. Mindenki segíteni akar. — Ha meglesz a hiányzó építőanyag — a vállalatnál nincs már tégla, csak pa­nel —, három héten belül el­készül Kátaiék háza — ösz- szegezte végül a jelenlegi helyzetet Macsári István. Ügy legyen. Egy kollektíva pedig minden különösebb látványosság nélkül az ön­zetlenség szép példáját adta: emberségből jelesre vizsgáz­tak. Rövidesen népes házavató lesz Dömsödön, a Rákóczi út 31-ben. Falus Gábor Ha'ivadék — tógazdaságnak Évente 220 ezer haliva­dék kerül a százhalombattai Temperáltvizű Halszaporító Halgazdaságból a hazai tógaz­daságokba. Az utánpótlás mintegy 35 százaléka Battán, Európa legnagyobb halszapo - rító házában kel ki. Tavaly 900 ezer előnevelt ivadékot helyeztek át a tógazdaságokba, az idén kétszer ennyit. PEVDI-üzem Dobáson Varrónők aranykoszorúja A parányi irodában szerte hevernek a pillekönnyű, színes ruhadarabok: a székek kar­fáin, s vállfákra akasztva a szekrény oldalán. Van itt pi­ros-fehér apró kockás, rózsa­szín-lila virágos húzott szok­nya, egyszínű szürke rakott szövetalj, de ki győzné sorol­ni. — Igen, változatos az idei divat. Többségében fodros- bodros, bő, húzott, zsebes szok­nyákat várnak tőlünk — mond­ja Ozsváth Sándorné, a PEVDI dabasi üzemének vezetője. S hogy milyen anyagokból ké­szült itt az év első három hó­napjában több, mint ötven­ezer szoknya? A pamut javára — Kreppesített, természetes szálból szőtt kelmétől, a ha­gyományos műszál szövetekig. Eltolódott az arány a pamut­alapanyagok javára, háttérbe szorulnak a műanyagok. A dabasi termékek bérmun­kában készülnek, valamennyi alap- és kellékanyag az NSZK-beli megrendelőtől ér­kezik. Dabasra Ceglédről szál­lítják a szabott anyagot és a szabványokat, azaz mintá­kat. Magasak a minőségi kö­vetelmények. Havi program szerint készülnek a szoknyák és a ruhák — gyakran nyolc­tíz modell —, s az ütemet is tartani kell, mert tíznapon­ként begördül a kamion, hozza az anyagot, viszi a készárut. Kilenc brigád — Tavaly három és fél szá­zalékkal túlteljesítettük a ter­vünket és az első negyedévet is jó eredménnyel zártuk — mondja az üzemvezető. — Ki­lenc szocialista brigádban ver­senyeznek asszonyaink-lánya- ink, a dolgozók kilencven szá­zaléka vesz részt a mozga­lomban. A tavalyi munkaver- seny-értékelés alapján hét bri­gádunk érdemelte ki az arany­koszorús jelvényt. Ügy vé­lem, ez a tény önmagáért be­szél. Fő feladatunknak a ja­vítási százalék csökkentését, s a teljesítmény növelését tart­ják. Zene mellett — Tavaly gondos munká­val és figyelemmel 55 ezer forint értékű kellékanyagot is megtakarítottak, idén is ha­sonló a terv. Felajánlottak két kommunista műszakot is, s egyet márciusban már le is dolgoztunk. Tízezer forintot utalhattunk át a nagyközségi tanácsnak az új általános is­kola építéséhez. Zeneszó hallatszik át a mun­kateremből, elnyomja a var­rógépek zakatolását. Az üzem­vezető nem bánja a monotónia ilyetén feloldását, az eredmé­nyes munka egyik legfonto­sabb tényezője a jó hangu­lat. D. Gy. Malomsirató • Tizenöt nap • Uj munkahelyek • Gyors döntés — Ki hitte volna, hogy né­hány nap alatt ilyen gyöke­resen felfordul az életünk — sóhajtják reggelenként mun­kába menet az Óbudai Malom dolgozói, s miközben siető­sen lépdelnek a toronyházak árnyékában szürkén megbújó, félig lebontott, vagy még csak lebontásra ítélt ütött-kopott épületek között, arra gondol­nak, hogy már csak tízszer, már csak kilencszer jönnek ezen a poros, járda nélküli úton. Többségük nehezen tö­rődik bele, hogy a finom fe­héresszürke porral belepett falú malom útjában van a ter­jeszkedő városrésznek. sa <, .iiöü’bjííszavúj'a ti-.,t . . , vÄ*. óbudai . tanács mar két éve, hogy kimondta á halálos ítéletet a malomra, ennyi idő alatt megbarátkozhattak vol­na a gondolattal a molnárok is. — Barátkozgattunk is, de va­lamennyien úgy tudtuk, hogy legalább 1980-ig maradhatunk. Mert valami ilyesmit mondott a kerületi tanács — fogad Ju­hász Nagy András, az üzem vezetője. — Mindannyiunkat meglepett, amikor március 31- én n sgkaptuk a központtól a haí lrozatot: 15 napon belül leállt nk. A küldött intézke­dési terv leghosszabb határ­ideje egy hónap. A többi tíz­tizenöt nap. Váratlanul ért A legrövidebb idő alatt a munkások elhelyezését kell megoldani. S éppen ez az in­tézkedési terv legkényesebb tétele. A Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat vezetői napokon át beszélgettek a munkásokkal, meghallgatták kérésüket, véleményüket, gond­jaikat, s valamennyiüknek felajánlották, hogy hasonló vagy talán még magasabb fi­zetésért azonos, vagy jobb munkakörben helyezkedhetnek Csőnek mélyül a barázda A Vízügyi Építő Vállalat dolgozói szennyvízcsatorna­hálózatot építenek a Pomáz—Szent cndre vonalon. A munkálatokat szeptemberre be fejezik. Halmágyi-Péiei felvétele el a Ferencvárosi vagy a Bu­dai Malomban. V: ajánlat csábító, az érin­tettek mégis nehezen tudtak dönteni. Legnagyobb gond­juk az utazás. Többségük Óbu­dán lakik, vagy a környező községekben, városokban, il­letve Szentendrén, Pomázon, Dunabogdányban. A felaján­lott munkahelyek napi más­fél-két órával több utazást je­lentenek. S ez megfontolandó! Nagy Miklós, aki már 17 éve dolgozik a malomban, rosz- szallóan csóválja a fejét. — A hír váratlanult ért. De ha niár menni .Jtéll,.liát mit tegyünk? Két forint béreme­lést kértem, mivel napi két óra veszteség ér. De a vezetőség sokallta. Ha nem kapom meg, lehet, hogy nem megyek át a Budai Malomba, inkább új munkahely után nézek, itt a közelben. Pedig nehezebb a dolgom, mint egy villanyszere­lőnek, vagy bádogosnak, hiszen azt bármelyik vállalatnál fel­veszik, de egy molnárt... Magnón a gépek zaja Fehérre súrolt, kicsit ko­pott falépcsőn kapaszkodunk fel a malom második emele­tére, ahol a halkan duruzsoló gépek között dolgoznak a fehér ruhás, liszttől őszülő molná­rok. Nehéz szívvel gondolnak a jövőre. Napok óta az jár a fe­jükben, milyen lesz az új kör­nyezet, az új emberek. Nem könnyű megbarátkozniuk a gondolattal, hogy munkahe­lyet váltanak, hiszen mind­nyájan húsz-huszonöt éve dolgoznak együtt, összeszorul a torkuk, ha arra gondol­nak, néhány nap múlva fel­bomlik az összeszokott bri­gád, s az új helyen talán rög­tön be sem fogadják majd őket. Itt pedig már az aranykoszo­rút is elnyerték... — Én húsz évig voltam itt lakatos — mondja Puha Imre. — Bevallom, nemcsak az esik | rosszul, hogy leáll az üzem, hanem az is, hogy ilyen gyor­san kell döntenünk. A szom­szédos gyárban már egy évvel korábban szóltak a munká­soknak, sőt, még ötezer forint végkielégítést is adtak nekik. Rakics István molnár he­lyeslőén bólogat. — Én is huszonöt évet töl- ! töttem el itt. Pedig mehettem : volna máshpvá is, hiszen ne- i kém még egy szakmám van. ; De hát ezt szeretem. Én meg- j értem ennek a malomnak a fénykorát. A hatvanas évek­ben volt olyan hónap, hogy I naponta fogadtuk a külföl­di vendégeket. Merthogy ak­kor mi vezettük be először a magszeletelést, ami világsza­badalom is lett. De ma már alig emlékszik erre valaki. Amikor a molnár elfordul, a többiek súgva mondják:. — Képzelje, szegény annyi­ra nekikeseredett, hogy még a gépek hangját is magnóra vet­te, merthogy ezek más zajú- ak, mint a többi malomban. Kisegít a szomszéd Az Óbudai Malom 40 éve épült, 1956-ban újraszerelték, modernizálták. Igaz, az el-, múlt egy-két évben, ^kicsit pe- hezéft- téljeSítfették a' tervet, de ennek nem műszaki, inkább személyi oka volt. Az idei őrlési terv 1210 vagon lett vol­na. Ha ezt a Pest megyei mal­mok teljesítményéhez hason­lítjuk, akkor a legjobbak kö­zé számított, de ha a budapes­tiekéhez, akkor a legkisebb. (A ferencvárosi alig másfél hó­nap alatt őröl meg ugyaneny- nyit.) — A tizenkét Pest megyei és a három budapesti malom eddig évente körülbelül húsz­ezer vagon lisztet őrölt — is­merteti az adatokat Karsay István, a Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat kereskedel­mi igazgatóhelyettese. — Ehhez még tizenegy me­gyéből összesen 17—18 ezer vagont kellett felhozni ahhoz, hogy a fővárosnak elég legyen. Ha most leáll az óbudai, majd 1200 vagonnal többet adnak a szomszédos megyék. Gazda­sági fennakadás tehát nem lesz. Az emberekkel már kicsit nehezebb a dolgunk. Igaz, va­lamennyiüknek tudunk helyet adni, hiszen kétszer annyi dol­gozót is fel tudnánk venni, mint amennyien Óbudáról jön­nek, de az érzelmi kötődé­süket egyhamar semmivel sem tudjuk pótolni. Wanatka Gabriella Már vetik a fenyőmagot Vetik az erdei és a feketefe­nyő magját a Kiskunsági Er­dő- és Fafeldolgozó Gazdaság csemetekertjeiben. A magot a homoki fenyvesekben gyűjtöt­ték, s az újabb erdők telepíté­séhez nevelnek belőle szaporí­tóanyagot: évente 40 millió csemetét. A magoncokat két­éves korukban használják fel elsősorban a szélhordta ho­mok fásítására, helyhezkötésé- re. A Duna—Tisza közén ugyanis az új telepítésű erdők többsége tűlevelű, s a továb­biakban is fenyővel formál­ják a tájat, szűrik az Alföld poros levegőjét a fásítók. «

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents