Pest Megyi Hírlap, 1978. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-09 / 83. szám

1978. ÁPRILIS 9., VASARNAP XJÚihm 3 Beérett a munka gyümölcse Állami díjasok a kocséri Petőfi Tsz-ben Nem mindig emelkedőn Tavaly az Állatorvosi Tudo­mányegyetem aulájában kettő, zött erővel dübörgött a taps, amikor Tóth Róza, a kocséri Petőfi Tsz elnöke lépett az emelvény elé, hogy átvegye o tejtermelési verseny győztesé­nek kijáró első díjat. Nemcsak az eredmény volt tiszteletre méltó — a helyzet is rendha­gyónak tűnt kicsit. Az agrár­szakmában kevés a női vezető, országszerte hét tsz-elnöknőt tartanak számon — legyünk büszkék rá, hogy közülük négy Pest megyében dolgozik —, ke­vés az olyan mezőgazdasági nagyüzem, amelyik hegyitarka fajtával 4500 liter feletti tejter­melést produkál. A szakembe­rek tudják, hogy a szakosított tehenészeti telepek megalaku­lásával fellángolt fajtaviták még ma sem csitultak, s mi­közben záporoznak a vélemé­nyek és ellenvélemények, ab­ban szinte mindenki egyetért — vagy legalábbis mindeddig egyetértett —, hogy csakis la­pályfajtákkal lehet jó tejelé- si eredményeket elérni. Ma­gyartankával ez kevésbé vagy egyáltalán nem lehetséges. A kocséri Petőfi Tsz hegyitarka törzstenyészetével ékesen cá­folta ezt a megállapítást már akkor, de munkájuk gyümöl­cse ez évben érett be igazán. Április 4. alkalmából az Álla­mi díjat kapta meg a kocséri Petőfi Tsz elnöke Tóth Róza, a tsz állatorvosa, dr. Bódi Gyula és a tehenészeti telep brigád­vezetője Palya János. A ma­gas kitüntetést hárman meg­osztva kapták eredményes munkájukért. A tanyák lehetőségei Hogyan lehet gyenge termő­földeken, lazaszerkezetű tanya­települések között, a mezőgaz­daság nehéziparával vagyis az állattenyésztéssel ilyen kiugró eredményeket' elérni? Ezen gondolkodom, miközben az or­szágút szürke sávja fehérfalú tanyák között kanyarog. Az­tán előbukkan a tsz-központ bejárata. — Mi tanyai termelőszövet­kezet voltunk, vagyunk és ma­radunk is jóidéig — mondja Tóth Róza. — A szerteszét szórt tanyákról koncentrálni és helyhez kötni a munkaerőt nem könnyű, de panaszra nincs okunk. Építünk is, vásárolunk is szolgálati lakásokat, hogy kevesebben menjenek el a környékbeli nagyüzemekbe dolgozni. Az elöregedett tanyá­kat lebontjuk, — a közelmúlt­ban több mint százat már fel­számoltunk —, s az így tago- sított területekkel termőföldet nyerünk. Idő előtt siettetni a folyamatot viszont nem lenne hasznos, mivel nem egy tanya ad lehetőséget például kezdő, fiatal házasoknak az indulás­hoz. A lakáslehetőség mellett ez a megoldás a háztáji állat­tartás lehetőségével is segít né­hány éven át ahhoz, hogy sín­re kerüljenek a nálunk dolgo­zó fiatal szakmunkások. Gyengén termő homoktalajo­kon mintegy kétezer hektáron gazdálkodnak. Állattenyésztő, pontosabban törzstenyésztő te­lepeik alig néhány éves múlt­ra tekinthetnek vissza. Milyen szakmai mesterfogások kelle­nek ahhoz, hogy ilyen adottsá­gok mellett, ilyen rövid idő alatt, ilyen eredményeket ér­hessenek el? Nincsenek mesterfogások — Nincsenek titkos szak­mai mesterfogásaink, egysze­rűen azt tettük, ami lehetsé­gesnek, hasznosnak, jövedel­mezőnek látszott. Gabonater­mesztésre a talaj nem alkal­mas, elhatároztuk tehát, hogy takarmánynövényeket ter­mesztünk, s ehhez értelemsze­rűen kapcsolódva állattenyész­téssel foglalkozunk. Szálas- és tömegtakarmányból önellátók vagyunk, sőt az abrak egy része is helyben terem meg. Nálunk kizárólag lucerna, ku­korica és takarmányborsó van a szántóföldeken. Szarvasmar­ha-, sertés- és juhtörzstenyé­szeteink meghatározzák a tsz termelési szerkezetét. Ezentúl a vezetőség feladata a szakmai irányítás mellett a naprakész munka — szervezés, a szak­munkásoké, a betanított mun­kásoké pedig a lelkiismeretes, pontos végrehajtás. A fegyel­mezett együttdolgozás, az ösz- szehangolt munka gondolom mindig, mindenütt eredmény­nyel jár. Bizonyára, ámde egy ilyen kiugró eredmény, mely Álla­mi díjra érdemes, a közérdek­lődés fókuszában van. s így nem kevesen kíváncsiak arra, hogyan, miként érhető el ? Bon­colgatnám a szakmai részkér­déseket, az irányító munka mi­kéntjét, a munkakapcsolatok hogyanját, de a kedvesen zár­kózott, tartózkodó válaszok így summázódnák: az adottsá- goknak-lehetőségeknek megfe­lelően kell profilt választania a gazdaságnak, a kitűzött felada­tokat elvégezni, a munkát el. látni. , A rendkívüli egyszerű is Végül is bele kell nyugodni, hogy ami rendkívüli, az alap­jaiban mindig egyszerű. Hogy hegyitarka tehén is adhat öt­ezer liter felett tejet, egyetlen tejelési időszak alatt. Ha jó mi­nőségű takarmányt kap, ha a szilázs és a széna véletlenül sem, és egyszer sem került fonnyadtam, vagy erjedt-rot- hadtan az állatok elé. Ha min­dig van tiszta, bőséges ivóvíz a tehenek részére. Ha az Alfa- Laval sajtáros fejőberendezést — mely ugyancsak nem tarto­zik a legdrágább és leglátvá­nyosabb fejőgépcsodák közé — szakszerűen kezelik, a gondo­zók, vigyázva arra, hogy tőgy­gyulladást ne okozzon, fertő­zésátvitelre módot ne adjon —, vagyis, hogy tisztán, pontosan, jól működjék. Ha az istállók, a borjúnevelők, a tej ház valóban olyan gondozott, ahogyan a nagykönyvben megvan írva —, mint mondani szokás. S ha a nagykönyv alatt az egyetemi tankönyvet értjük, úgy rögtön el kell mondani azt is: nem­csak a kiváló tejtermelési ered­ményeket, hanem mindhárom törzstenyészet eredményeit is szerény létszámú szakgárda biztosítja. Az elnöknőn kívül összesen hat egyetemet vég­zett, illetve felsőfokú képesí­téssel rendelkező szakember Első ízben tartják szocia­lista országban — hazánkban — kongresszusukat az európai immunológusok. A IV. kong­resszusra, amelyet április 12— 14-én rendez Budapesten a Magyar Immunológiai Társa­ság, mintegy 1200 részvevőt várnak, megközelítően ezer szakembert külföldről. Töb­ben jelezték érkezésüket a ten­gerentúli országokból is. Az idei legnagyobb ará­nyú hazai orvostanácskozás megnyitójának és teljes ülé­sének színhelye április 12-én a Vígszínház lesz: négy előadás hangzik el az immunológiai kutatások legidőszerűbb kér­déseiről. A továbbiakban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri el­méleti épületében nyolc szim- pozionra kerül sor; ezeken a témák nemzetközileg elismert legkiválóbb szakértői félórás referátumokban számolnak be legújabb vizsgálataikról. A témák között az elméleti és klinikai immunológia legfonto­sabb kérdései szerepelnek. Harmincöt úgynevezett posz­ter-vitát is rendeznek: ezek­re 600 munkát jelentettek be. A kutatók posztereken áb­rázolva tárják kollégáik elé vizsgálati eredményeiket, s azokat nyomban meg is vitat­ják. Az immunológia viszonylag régóta művelt ága a biológiá­van a tsz-ben, a többiek szak­munkások, betanított munká­sok. Zömüket itt képezték, há­zitanfolyamok során. Bódi dok­tor, a tsz állatorvosa kinevelt maga körül egy olyan szakse­géd, illetve felcsergárdát, mely a bonyolultabb állategészség­ügyi kezelések elvégzésére is alkalmas. Palya János tehe­nészeti brigádvezető harminc­negyed magával fej, etet, gon­doz, hajnaltól napestig, szük­ség esetén egymást segítve, he­lyettesítve, hogy a munkafo­lyamatok egy percre se állja­nak le a telepen. Az ajtók nyitva állnak — De önök hárman, akik Állami díjat kaptak, bizonyára szoros munkakapcsolatban van­nak egymással, gyakoribbak a munkamegbeszélések hármójuk között, mint a többi munka­társakkal? A naiv kérdést az elnöknő elnéző pillantással nyugtázza, majd így válaszol: — Amennyiben a tehenészet munkájában a világon minde­nütt összefügg a szakirányítás, az egészségügyi prevenció és a megfelelő végrehajtás, nos annyiban természetesen össze­dolgozunk hárman, ez nem is lehet másként. De formailag ez sem jelent különbözőt. Magam naponta járom a határt is, az istállókat is. Az irodám ajtaja mindenki számára mindig nyit. va áll; a program szerinti mun­kaértekezleteken kívül tehát bőven van mód véleményt, tapasztalatot cserélnünk egy­mással. Az újra igyekszünk odafigyelni: adott lehetőség minden termelő nagyüzem szá­mára, hogy a legújabb kutatá­si eredményeket hasznosítsa, átültesse a gyakorlatba. Mi gyakran élünk ezzel: most például a Taorina-társulás szaktanácsadóinaik segítségé­vel tudtuk kimunkálni a hat­hatós és eredményes fejési technológiánkat. Az ilyenfajta szakmai segítség azonban bár­mely gazdaság számára elérhe­tő — tehát ez sem egyedi. Tárt kapukat dönget, aki tit­kot keres. Jól képzett szakem­berek, összehangolt, fegyelme­zett munka, jó munkahelyi légkör — a gyengén termő ho­mokbuckákon is lehet Állami díjra érdemeset felmutatni. Bedő Ildikó nak. Az ötvenes évek máso­dik felében került előtérbe e tudományág a rosszindulatú daganatok elleni küzdelem­ben. Jól ismert szavak tekinte­nek ismét az újságoldalakról az olvasóra: fölavatták, átad­ták, új ezzel, új amazzal gaz­dagodott a nagyközség, a vá­ros ... Kétségtelen, ünnep­ségeinkhez már természet­szerűen hozzátartoznak a tény­legesen vagy képletesen át­vágott szalagok, a frissen felhúzott falak közötti sé­ták, s a jóízű örvendezés, gyarapodtunk megint valami­vel. S való igaz, sok minden­nel gyarapodunk egy-egy esz­tendőben. hiszen a megyében a legutóbbi három-négy év átlagát tekintve, a fejleszté­sekre kiadott pénz meghalad­ta a 12 milliárd forintot. Ha­vonta tehát az egymilliárdot! Ennyivel igazán lehet kezde­ni valamit. Újjal mutatnak rá Nagyot fordítva gondola­taink már-már futni akaró szekerén: valóban mindig, mindenben akkor lesz jobbá jelenünk és holnapunk, ha költjük a pénzt, ha valami megfogható újdonságba ka­paszkodhatunk? Nagy a haj­lam valamennyiünkben, hogy így, tárgyakba gyömö- szölten véljük megítéltetni a jelent s gazdagodásunkat — közös, meg személyes vilá­gunkban is — úgy fogjuk fel, mint örökös emelkedőt, amit járni kell, ha tetszik, ha nem, ha van értelme, ha nincsen. Mert igaz, hű képet ad a dolgozó ember minden­napjainak változásáról igé­nyeinek átformálódósa, de ezeket az igényeket torzítja, hamissá teszi a másokat fi­gyelő vetélkedés. Ahogy ha­sonló módon cselekszik, lép, fejleszt jónéhány termelői kö­zösség is, vélve, ha nem jár mindig emelkedőn, ujjal mu­togatnak majd rá, s költik ezért a közösen kiizzadt fo­rintokat, holott nem a több­re, hanem másra kellene ad­niuk. Szocialista fejlődésünk be­láthatatlan távlatokat nyitott és nyit meg — mert a hala­dással a távlatok is mész- szibbre tolódnak — társadal­munk előtt. A közhely igaz, óm értelmén, valódi mondan­dóján mintha a kelleténél ritkábban töprengenének. Jo­gunk a jobb életre — a szo­cializmusban! — legfőbb munka-járandóságunk. Kollek­tíván, s egyénileg egyaránt. Csakhogy meghökkenek gyakran, amikor e jog so­kak előtt úgy jelenik meg, mint az elkölthető pénz egy­re nagyobb halma. Például az a félmilliárd Napról-napra beleakadni e jog értelmezésének vadhajtá­saiba. A termelőhelyen meg­fogalmazott győzelmi jelen­tésbe, ami azt tudatja, meny­nyivel termeltek többet, mint tavaly. Csak az felejtődik el — elfelejtődik? föl sem me­rül! —, hogy a termék min­den darabjához két forint tá­mogatást ad az államkassza, azaz a közös pénztár. Tavaly a vállalatok és a szövetkeze­tek költségvetési befizetései tíz százalékkal növekedtek, a részükre adott támogatások, visszatérítések összege azon­ban húsz százalékkal na­gyobbodott! Ez az aránypár fényt vet arra, miként sáfár­kodunk a szocialista gazda­ságban rejlő erőikkel; nem mindig jól. Esztendőnként a megyében, valamennyi népgazdasági ága­zatot figyelembe véve, 4—4,5 milliárd forintot adnak ki gépekre, berendezésekre. Csak­hogy több oldalról folytatott vizsgálódások igazolták, en­nek az összegnek 12—14 szá­zaléka megtakarítható lennel Középértéket számítva, fél­milliárd forint. E summa mö­gött ugyanis olyan eszközök rejlenek, amelyek valójában fölöslegesek. Nem tudják azokat megfelelően kihasznál­ni, egy órát dolgoznak, ötöt állnak. Körültekintéssel, a sokat emlegetett szervezéssel minden száz forintból 12—14- et megtakaríthatnánk, de ugye, minek tegyük, ha — telik?! S ha telik, miért ne engednének némely helyen az új mániának, a számítógép vásárlásnak, az ügyvitel-gé­pesítés méregdrága eszközei megvételének, bár alkalmazá­sukra nem készültek fel, s er­re a fölkészülésre legkeve­sebb egy esztendő kell?! Idén a tanácsok — a beruházási színvonal jelölésű megkötés következtében — nem költhe­tik el utolsó fillérig a ren­delkezésükre bocsátott fej­lesztési alapot. Tanácselnökök sora próbált meggyőzni ar­ról, megnyirbálták lehető­ségeiket. A tavalyi pénzt maradéktalanul kiadták? — kérdezem. Hallgatás volt a válasz, majd azt felelték: nem, de akkor a lehetőségünk meg­volt rá, most meg ennek tu­data hiányzikl Azt diktálja a divat Igen, ezzel a tudattal akad újra meg újra bajunk. Nem­csak egy-egy gyárban, szövet­kezetben, településen, hanem a családi tervekben, elképze­lésekben is. Jó dolog, sokat mond mindennapi környeze­tünk változásáról, hogy ma a megyében háromszor annyi villanytűzhelyet adnak el, mint a hetvenes évek elején, de vajon csak ezt elég látni? Vagy az is hozzátartozik min­dennapjainkhoz, többet köl­tünk élvezeti cikkekre — ká­véra, italra, dohányra —, mint ruházkodásra?! Mert sajnos, jóval többet adunk ki ezekre, mint ruhaneműekre. Rövid öt esztendő alatt meg­kétszereződött a kávéfogy asz- tós a megyében, s ezt aligha tarthatjuk eredménynek, szemben azzal, hogy a bútor- forgalom ugyancsak fél év­tized alatt az 1972. évi két­szerese lett. Az utóbbi reá­lis szükségleteket, az előbbi divatot jelez. Jut erre is, ar­ra is? Igen. Csakhogy mi­lyen — mi mástól elvont — megtakarítások fejében?! Fény és árnyék mindig testvér, tartja a köznapi böl­csesség, s kétségtelen, sokfajta igyekezetünket tegnapi sze­génységünk diktálja. Az a történelmi tegnap, amiben a legszükségesebb sem volt meg mindenkor, mert kenyér­ből, zsírzóból sem adott any- nyit, amennyi a gyomornak nyugalmat kínált. S talán nem is az a legfőbb veszély, hogy pótolandó ezt, a szemé­lyes fogyasztásban is az emelkedőn járás az eszmény, a célszerűtől elváló puszta több, hanem az, hogy e cselekedeteink sora szokássá lesz. Szokásunkká, s még in­kább gyermekeinké, akik már ma sem adnak sok becsületet az ételnek, mert hiszen az van, mindenkor van. A szép, tiszta emberi törekvésekbe azután így vegyülnek furcsa, rossz ízű kapaszkodások, utánzások, kivagyiságok, így veti össze tárgyi gazdagságát' a munkáscsalád a mérnöké­vel, a nyugdíjas a keresővel, a termelőszövetkezeti paraszt az orvoséval. Nem munkáját, Kemencéről Ikladnak A kemencéi Vegyesipari Szövetkezet tekercselő műhelyé­ben készülnek a köszörűgépek motorblokkjai. A gépeket az Ikladi Ipari Műszergyárba szállítják. Halmágyi Péter felvétele Először szocialista országban Budapesten rendezik az immunológusok kongresszusát hanem a javak különbözősé­gét látja, s véli, neki is azt kell elérnie, az a célja. Nem bíbelődik olyasfajta kifejezé­sekkel, hogy a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely, hanem jogának tartja a maga kialakította, téveszmék­ből összeeszkábált egyenlő­séget, ami mindenre hatályos. Határ meg határ Gyakran szemkáprázva ál­lunk a számok bűvkörében, s mert hajiunk arra, hogy min­denféle dolgunkat számokká nyomorítsuk, amikkel ez nem tehető meg, azt már-már fontosnak sem tartjuk. E le­egyszerűsödő gondolati mód­szer azonosítja azután az életszínvonalat a jövedelem forintjaival, a jólétet a ki­adható pénzzel, az emberi fölemelkedést a birtokolt ja­vak mennyiségével. S ez a gondolati módszer diktál örö­kös hajszát a beruházható milliók, a megvásárolható eszközök után, avattat olyas­mit, ami kong majd az üres­ségtől, emeltet magasépüle­teket, lássa csak a városon áthaladó idegen, ez szüli a li­citálást, s a másik oldalon, az örökös elégedetlenséget, azaz elégedetlenkedést. Hi­szen meglehet, nem több, mint furcsa eset, ám jelez valamit némelyek gondolkodá­sából: ingyen kapott tágas, kétemeletes családi házat az ötgyermekes család. Az árat az állam fizette, s jól tette, hogy embernek való födelet adott az addig lyukban meg­húzódóknak. Egy hónap telt el a beköltözéstől, s érkezett a levél a megyei pártbizott­ság meg a megyei tanács ve­zetőihez a családtól: hogyan gondolták a dolgot, hiszen a házban nincs központi fűtés?! Tréfásan azt szoktuk mon­dogatni, vágyainknak egy ha­tára van, s az a csillagos ég. Tréfának elmegy, de vajon miért nem fedezzük fel a mondásban rejlő enyhe gúnyt is, mert hiszen tetteinknek korántsem a csillagos ég a határa, sőt, az sem ritka, hogy a földön sem mozdítunk semmit odébb, hanem hagy­juk, legyen mint volt, annak előtte. Az objektív valóság Talán hosszadalmasnak is, tétovának is sikeredett a fej­tegetés, holott csak egyetlen dologgal, tudatunk állapotával próbált meg a tollforgató szembenézni, társul híva e szembenézéshez az olvasót. Akadhat, aki ünneprontónak látja a gondolatmenetet, bár meggyőződésem, ahhoz, hogy ilyesfajta gondjaink legyenek, az a más világ kel­lett, amit megteremtettünk magunk körül éppúgy, mint az országban, s a szocialista or­szágok közösségében. Mivel ez a más világ már-már összeha­sonlíthatatlan a régivel, s mert hozzászoktunk, hogy egy-egy ünnepen az emelkedőről te­kintsünk vissza, a síknak csök­ken a becsülete. Márpedig sí­kon is lehet előbbre jutni, cé­lokhoz közeledni! Nem vagyunk szegények, de dúsgazdagok sem. Mégis, mintha gazdagabbnak, tehető­sebbnek vélnénk magunkat ki­sebb és nagyobb dolgaink regi­mentjében, mint amennyire reális alapunk teremtődött. Az objektív valóság és a róla kialakított egyéni kép. társa­dalmi tudat között föllelhető az aszinkronitás; utóbbi a ténylegesnél kedvezőbbnek ítéli az objektív helyzetet, s ezért nem érzékeli igazán a feladatok súlyát. Az emelke­dőn magasra, a síkon távolra jutni. A kettő együtt szolgál­hat útként, s nem egynek-egy- nek a kizárólagossága. Van teendőnk, ami az emelkedőhöz köt, s van, ami a síkhoz. Ezt kel] jól fölismernünk, megje­lölnünk, mert csak így tudunk lehetőségeinkkel okosabban élni. S mert lehetőségeinket magunk teremtjük, céljainkat magunk határozzuk meg, tet­teink hogyanjának eldöntését sem bízhatjuk másra. M. O. y

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents