Pest Megyi Hírlap, 1978. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-12 / 85. szám

wícrrr ‘d/7^ JV x/urhm 1978. ÁPRILIS 12., SZERDA A Szojuz-Szaljut expedícióban való helytállásért Leonyid Brezsnyevkitüntette az űrhajósokat Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke nyújtotta át kedden a Kremlben az el­nökség által adományozott ki­tüntetéseket a Szojuz—Szaljut űrexpedíció hat részvevőjének: Jurij Romanyenkónak, az űr­állomás parancsnokának és Georgij Grecskónak, a Szal- jut fedélzeti mérnökének, to­vábbá Vlagyimir Dzsanibe- kovnak és Oleg Makarovnak, illetve az első nemzetközi űr­expedíció két tagjának, Alek­szej Gubarevnek és a csehszlo­vák űrhajósnak, Vladimir Re­meknek. Valamennyien Lenin- rendet kaptak. Azok, akiknek ez volt az első űrutazásuk, megkapták a Szovjetunió Hőse címet, a vele járó aranycsilla­got és a Szovjetunió Űrhajós Pilótája kitüntetést, a második űrutazásukban részt vettek pe­dig a második aranycsiUagot. Brezsnyev beszédében hang­súlyozta: a Szojuz—Szaljut űrexpedíció új szakaszt nyi_ tott a világűr kutatásában, új lépést jelent a világmindenség titkainak feltárásában. Ez a lépés és azoknak neve, akik végrehajtották, mindörökre fennmarad a történelemben — állapította meg, majd hozzá­fűzte: a szovjet emberek örül­nek annak, hogy képviselőik­kel együtt részese volt ennek a lépésnek a testvéri szocialista Csehszlovákia állampolgára, Vladimir Remek is. A szocia­lista közösség országainak test­véri barátsága és együttmű­ködése kilépett bolygónkról a világűrbe, örülünk ennek és büszkék vagyunk rá — mon­dotta Brezsnyev. Az űrhajósok nevében Jurij Romanyenko mondott köszö­netét az SZKP Központi Bi­zottságának, a szovjet . kor­mánynak és személy • szerint Leonyid Brezsnyevnek az űr­kutatás fejlesztéséhez nyújtott nagyszabású támogatásért. Vladimir Remek külön köszö­netét mondott azért, hogy a szocialista országok űrhajósai közül elsőnek vehetett részt ebben a nagyszabású vállalko­zásban. Remek az űrutazás emlékére a szovjet—csehszlo­vák barátságot jelképező szob­rot nyújtott át Leonyid Brezs­nyevnek. Husák látogatása eredményeként Közös közlemény Bonnban Az első űrutazás évfordulóján Emlékek Jurij Eagarinról 1961. április 12-én elő­ször jutott el az ember a Kozmoszba. Az űrJcorszak, a világűr meghódítása és az ezzel kapcsolatos ered­mények elválaszthatatlanul összeforrnak Jurij Gaga­rin nevével... ni ezt mondta: „Nem ismertem személyesen, de olyan, mintha az én fiam lenne”. Monahat-e valaki ennél többet?... Bonnban közös közleményt írtak alá Gustáv Husák cseh­szlovák államfő, a CSKP KB főtitkára NSZK-beli hivatalos látogatása alkalmából. A közlemény nemzetközi kérdésekkel foglalkozó része hangsúlyozza mindkét fél meggyőződését, hogy az eny­hülési politikának nincs ész­szerű alternatívája. Ennek a folyamatnak a szempontjából történelmi jelentőségű volt az európai biztonsági és együttműködési értekezlet és hasznosnak bizonyult a belg­rádi konferencia is. Csehszlo­vákia és az NSZK megerősítet­te akaratát, hogy tovább mun­kálkodjék a különböző tár­sadalmi berendezkedésű és különböző nagyságú, földrajzi helyzetű államok békés egy­más mellett élése és együtt­működése érdekében. A két állam között 1973-ban kötött szerződés — mutat rá a közös közlemény — kiállta az idő próbáját. A benne rej­lő lehetőségek további kiakná­zása mindkét félnek érdeke. A gazdasági kapcsolatokban a vállalatok hosszútávú együtt működésének fejlesztését, a kereskedelemben a fizetési és kereskedelmi mérleg eddi­ginél nagyobb mértékű ki­egyensúlyozását és az árucse­reforgalom szerkezetének meg­javítását tűzték ki célul. Nicolae Ceausescu Washingtonba utazott Nicolae Ceausescu, a Román Szocialista Köztársaság elnö­ke, és felesége, kedden James Carter amerikai elnök meghí­vására az Egyesült Államokba utazott. A román sajtó arról tájékoz­tat, hogy Ceausescu elnök lá­togatása a kétoldalú kapcsola­tok bővítését szolgálja, s hogy Románia mindenekelőtt gaz­dasági területen kíván szoro­sabb együttműködést folvtatni az Egyesült Államokkal. Ceau­sescu és Carter időszerű nem­zetközi kérdésekről is tárgyal. Vance a SRLT-ról Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter hétfőn nyoma­tékosan megerősítette kormá­nyának szándékát, hogy SALT- megállapodást kössön a Szov­jetunióval, de egyúttal felté­teleket fogalmazott meg. Az amerikai álláspont sze­Részleges izraeli kivonulás Dél-Ubanonbél Falusi ács fia volt. Hétéves, amikor falujukat elfoglalták a hitleristák. Megtanulta, ho­gyan kell leküzdenie az élet nehézségeit, keserűségeit: aka­raterővel, bátorsággal, mun­kaszeretettel. Példaképei' kö­zé tartozott Ciolkovszkij, az égitestek közötti utak el­méletének megalapozója, Ki- balcsics, a reaktív hajtóművek kidolgozója és Cskalov, a le­gendás repülő. Gagarin iparitanüló-iskolá- ban tanult, majd technikumba került. Itt fejlődött ki benne a közösségi szellem, egymás segítésének követelménye. Sok iskolatársához hasonlóan a technikum utolsó évfolyamán beiratkozott a Repülő Klubba, ahol csoportelsőnek válasz­tották. Ezután a Repülő Fő­iskolára ment. Később a távo­li Északon szolgált, majd ál­mai megvalósulása, a bajko- nuri űrrepülőtér következett. Miért esett éppen rá a vá­lasztás? Amikor az első űrha­jós kiválasztása folyt, Korol- jov akadémikus minden je­lölttől megkérdezte: „Hogy ér­zi magát? Kész a repülésre?” Az űrhajósok mind azt felel­ték: „Kitűnően érzem magam. Kész vagyok repülni”. Gaga­rin egyenesen a szemébe né­zett, és így felelt: „Jelenleg fáj a fejem. De kész vagyok bármilyen feladat teljesíté­sére”. Koroljov elnevette ma­gát: „Ej, fiúk!, Valamennyiük­nek fáj a feje, mert ilyen port kaptak. Tudom, hogy vala­mennyien hősök, de szerettem .volna meggyőződni, kitől kap­hatok objektív választ”. Így hát Gagarin lett az első... Fiatalon érte a szerencsét­lenség. Amikor megérkezett a tragikus hír, az egész szoviet "ép megdöbbent. Egy idős né­A Dél-Libanont megszállva tartó izraeli csapatok kedden megkezdték részleges vissza­vonulásukat bizonyos hídfő­állásokból a Litani folyón át­ívelő Khardali hídtól keletre fekvő területeken. A meg­szálló csapatok nyolc kisebb körzetet engednek át. A ki­ürített területeket az UNIFIL- egységek (ENSZ-csapatok) nor­vég alakulatai ellenőrzik a to­vábbiakban. A libanoni rá­dió az izraeli csapatkivonási hadmozdulatokat jelentékte­lennek minősítette. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet időközben leszögez­te: segítséget nyújt az ENSZ- kötelékeknek az izraeliek fel­adta állások elfoglalásában. A palesztin mozgalom azonban semmi olyan kísérletet nem tűr el, amely az izraeli visszavo­nulás nyomán felszabadult területeken a palesztin fegy­veresek jelenlétének korlátozá­sát szolgálja. A PFSZ egyúttal leszögezte: tiszteletben tartja azokat a kötelezettségeket, amelyeket az ENSZ-erők fel­adatainak teljesítésével kap­csolatban vállalt, de figyel­meztetett arra is, hogy az UNI- FIL nem veheti át a PFSZ dél-libanoni állásainak ellen­őrzését. rint az új SALT-megállapo- dásnak korlátoznia kell a meglévő fegyverfajták korsze­rűsítését, új, bonyolultabb fegyverek kifejlesztését. Vance ugyanakkor arról beszélt: az Egyesült Államok módot sze­retne kapni arra, hogy folytas­sa fontosabb hadászati fegy­verprogramjait, a cirkáló-raké­ta, az „M—X” típusú rakéták, a „Trident” atomtengeralattjá- ró-rakéták fejlesztését és gyár­tását. A külügyminiszter elis­merte, hogy a Szovjetunió ma­radéktalanul eleget tett az ed­digi hadászati fegyverkorláto­zás! egyezmények előírásai­nak. Amennyiben nem szüle­tik új megállapodás, mindkét fél katonai kiadásai évente dollármilliárdokkal növeked­nek — anélkül, hogy biztonsá­guk növekednék — mondotta. Vance — egy kérdésre vála­szolva — az amerikai neut­ronfegyver gyártásának el­halasztását igyekezett alku tár­gyává tenni. Kifejtette, hogy Washington azt szeretné, ha a Szovjetunió csökkentené harckocsi- és rakétaerőit. Szovjet parlamenti küldöttség Indiában Nilam Szandzsiva Reddi, indiai köztársasági elnök, Mo- rardzsi Deszai miniszterelnök és Atal Bihari Vadzspaji kül­ügyminiszter fogadta az In­diában tartózkodó szovjet parlamenti küldöttséget. A de­legációt Alekszej Sityikov, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná csa szövetségi tanácsának el­nöke vezeti. Alekszej Sityikov a találko­zón kijelentette: a szovjet parlament nagy figyelmet for­dít a szovjet—indiai baráti kapcsolatok szilárdítására és elmélyítésére. Reddi indiai el­nök válaszában aláhúzta, hogy az 1977-es parlamenti válasz­tások eredményeként hata­lomra került Dzsanata-párti kormány ragaszkodik ahhoz a hagyományos politikához, ame­lyet a néhai Nehru elnök foly­tatott a Szovjetunió viszony­latában. Deszai miniszterelnök hozzáfűzte: nagy várakozással tekint Leonyid Brezsnyev és Alekszej Koszigin indiai lá­togatása elé, s szilárd meg­győződése, hogy a látogatás je­lentős mértékben járul hozzá az enyhüléshez, a népek kö­zötti megértés elmélyítéséhez. Bizonytalanság a Moroügyben Az Aldo Morót fogva tartó „Vörös Brigádok” hétfőn a sajtóhoz eljuttatott „ötödik közleménye” nem tartalmaz arra utaló jelet, hogy a politi­kus napjai „meg lennének számlálva”. (Mint jelentet­tük, az újabb közlemény a „Vörös Brigádok” háromolda­las gépelt üzenetéből és Moro nyolcoldalas kézírásából ál! ) Az emberrablók ismét azzal fenyegetőznek, hogy folytatják a fegyveres akciókat Ugyan­akkor semmilyen konkrét kö­vetelést nem említenek Moré­val kapcsolatban. Olaszországban folytatód­nak a terrorakciók: Torinóban hétfőn este és kedden reggel két merényletet követtek el. Az elsőt a magukat „harci proletárosztagosoknak” neve­ző ál-baloldaliak vállalták ma­gukra. Pisztolylövésekkel élet- veszélyesen megsebesítettek egy orvost. A másik merénylet áldozata egy 31 éves börtönőr, akit lakása előtt lőttek agyon, amikor munkahelyére indult. Csak röviden... NYUGAT-BERLINBEN ked­den megkezdődött az úgyne­vezett „Június 2. mozgalom” tagjainak pere, akiket azzal vádolnak, hogy 1975. január 27-én részt vettek Peter Lo- renznek, a nyugat-berlini CDU elnökének elrablásában. VÁD ALÁ HELYEZTÉK Patrick Grayt, az FBI volt igazgatóját és két magas rangú munkatársát, mert hivatali idejük alatt utasításukra tele­fonokat hallgattak le és leve­leket bontottak fel. MOSZKVÁBAN, a Nagy Kreml Palotában kedden foly­tatódott az Oroszországi Fö­deráció Legfelsőbb Tanácsának hétfőn kezdődött rendkívüli ülésszaka, amely a köztársa­ság új alkotmánytervezetét vitatja meg. Fáj az igazság... A francia televízió vasár­nap kezdte meg José-Maria Bersosa rendező Chiléről szóló négyrészes riportfilmjének ve­títését. A tömeges megtorlá­sokról, a hazafiak százainak eltűnéséről, a súlyos gazdasá­gi bajokról szóló film alkotói minden kommentár nélkül mutatják be az országban uralkodó állapotokat; a cellu­loidszalagon megelevenedő té­nyek önmagukért beszélnek. Mint a kritika megállapítja, a film annak köszönheti megrá­zó hatását, hogy szembeállít­ja a katonai junta vezetőinek cinikus nyilatkozatait a terror áldozatai hozzátartozóinak megdöbbentő vallomásaival. A riportfilm Chile párizsi nagykövetségének minden esz­közt igénybe vevő gáncsosko- dásai ellehére került a nézők elé. Pinochet diplomatáinak — arra hivatkozva, hogy az alkotók nem mutatták be film­jüket a santiagói cenzúrának —, egy hete bírósági úton még sikerült kicsikarniuk az első rész képernyőre kerülésének elhalasztását. A francia de­mokratikus közvélemény fel­háborodására azonban a bíró­ság végül is elutasította a kö­vetelést. így pereghetnek most Pinocheték gaztettei — bár- rhennyire is fáj az igazság bemutatása Chile mostani urainak — a párizsi nézők előtte — k Római beszélgetések (2.) Merre tart Itália? A Piazza Nuovoni szökó- kútjai mellett fiatal művészek árulják festményeiket. Néhá- nyan boszorkányos gyorsaság­gal készítik a portré-karikatú­rákat. Kétezerért fehér-feke­tében, négyezerért színesben. A kőkutak pereme tele em­berrel. Odébb kábítószeres ci­garettát szívók bámulnak a semmibe. Piros gyertyával világító tenyérnyi asztalkánál várja a jövendőre kíváncsia­kat egy asszony. A kis táblán a tarifa: ötezer líra. A mű­emlék templomocskában gyón­tatóatya mereng egyedül, a kövön vallásos propaganda- anyag halmaza... Már tűznyelőt csodál a ház, amelynek erkélyéről egykoron Napóleon mamája nézte üres óráiban a parádézó lovas Jiin- tókat, s ahonnan néhány év­tizede a Duce pózolt a ró­maiaknak. A sarokról kávéil­lat száll, Snack-bár kínálja a szendvicset a hozzá tartozó deci vörösborral. Ez is Róma Az esti fényben az EUR (az egykori építészeti világkiállí­tás színhelye) felé vezető szé­les sugárúton négy-négy sor­ban hömpölyög a kocsisor, s két oldalon lampionfüzéres kirakatok csábítják a vevőt. Italo Avellinóval egy pince­étteremben találkozunk. Két­ezer éves szobormaradványok között tanít villára fűzni a spagettit A téma természete­sen Olaszország. Merre tart Itália? Kommunista szerkesztő kol­légám segít a helyzet megér­tésében. Tény — mondja —, hogy Olaszországinak harminc éve baloldali alkotmánya van, csakhogy az azóta kormányzó kereszténydemokraták nem tartották be. Az „olasz csizma” mégis lé­pett egyet és nem is egyszer. Itália Európa kapitalista or­szágai közül a legbaloldalibb. A kérdés tehát most nem el­sősorban az, hogy balra tart-e Itália, hanem, hogy baloldalon marad-e? A szerkesztő hason­lata egyszerű: meg kell hódí­tani egy hegy tetejét. Sok ki­lométert kellett menetelni ezért eddig is, de viszonylag sík terepen. Ennek a síkság­nak a végén állnak. Most jön a hegy, amelyet nagyon nehéz lesz megmászni. De ez már nem csupán olasz ügy, hanem európai, sőt... több annál. „Ha Olaszországot tovább akarjuk fejleszteni, erősíteni kell a demokráciát, az antifasizmust az egész tőkés nyugaton ...” Antonio Grams­cinak, az OKP egyik alapító­jának, a marxizmus jeles teo­retikusának szavai jutnak eszembe: „Ha fel akarjuk épí­teni Olaszországban a szocia­lizmust, az első dolgunk, hogy megismerjük és megértsük Olaszországot...” Milyen is Olaszország? Itália kék ege alatt ezernyi a gond. Észak és Dél száz éve egyesült ugyan, mégsincs egy­séges gazdaság és kultúra. Északon felnőtt a nagyipar, városai harcos munkáshagyo­mányokból táplálkoztak, míg Délen tovább él a feudalizmus számos öröksége. Szicília ma is a szegénység, a bigott vallá­sosság fészke, ahol a görög kultúra mellett a sötétség ma­radványai élnek tovább. És ott a maffia, amelynek a tag­jai nem érdekeltek a haladás­ban. Az olasz egyház is ritka ha­talom, átfonja az egész ország szociális, kulturális és gazda­sági életét. Mindjárt a példa. Benelli bíboros, Firenze érse­ke súlyos bírálattal illette az úgynevezett 382-es törvényt, amely nem akar mást, csak megadni a tartományoknak azt a jogkört, ami jó harminc éve szerepel ugyan az alkot­mányban, de nem tudott érvé­nyesülni a valóságban. A bí­boros-érsek így fakadt ki: „Mosj megnyugodtunk, hogy nem nyúlnak intézményeink­hez, de kérdezzük, mi jöhet ezután? Totalitárius kommu­nista állam? ... A vallás elvei nem egyeztethetők össze a marxista elvekkel...!” Mi fáj Benellinek? Az, hogy a törvény januári hatályba lépését követően megnőtt a tartományok önállósága, jog­köre. Hogy számos — koráb­ban a kereszténydemokraták által betöltött — pozíció meg­szűnik a központi államigaz­gatásban, s azokat oda kell adni a régióknak, megyéknek, városoknak, ahol pedig már nemcsak és nem is elsősorban az egyház emberei, hanem a választásokon győztes pártok képviselői — nem kevés kom­munista is! — irányítanak. Nem az egyházi intézmények — iskolák, kórházak, szeretet­otthonok — végét jelenti a törvény. Csupán azt, hogy le­hetővé teszi: mindenki vá­laszthasson egyházi, magán­vagy állami iskola, intézmény között. És nyilvánvaló az is, hogy az ezután állami pénzből épülő intézmények már álla­miak lesznek, s hogy mint az állam, a világi közösségek te­szik, az egyház is tartsa el sa­ját intézményeit A megújulás reménye Este a szállodában nézem az olasz tv híradóját. A ripor­ter a mikrofonját tartja egy római tüntető elé, aki nem szól, csak dühösen néz a ka­merába és vicsorít. Hová tar­tozhat ez a fiatal? A szélső­jobbhoz, a szélsőbalhoz? Kol­légám azt mondja: szinte mindegy. Ahhoz a közel egy­millió ifjúhoz, aki munka nél­kül maradt. Aki pedig felnőtt elvégezte az iskolát, többségé­ben az egyetemet. Akinek kö­zülük szerencséje van, alkalmi munkához jut, vagy „fekete” álláshoz. Ott, ahol nincs szak- szervezet, meg biztosítás. S akinek a kisiparban, az apró bárok százaiban se jut mun­ka? Marad az utca, a tüntetés, az eszmények nélküli élet. A szembenállás mindennel, eset­leg a rombolás. Ezt a „rendet” akarja meg­változtatni az OKP, amely elég sok szavazatot nyert ah­hoz, hogy beleszóljon az or­szág életébe, de mégsem ele­get ahhoz, hogy gyorsan elve­zesse az országot a végső meg­oldáshoz. lvrea püspöke, Luigi Bettazi nemrég így írt Berlinguerhez, az OKP főtitkárához: „A vá­lasztók jelentős része a kom­munistákra szavazott, de nem azért, mert osztják életszem­léletüket. Csak egyet néznek, hogy az Önök pártja az elmúlt években nagy harcot vívott a szociális vívmányokért. Mun­kások, nincstelenek, emigrán­sok, mint a megújulás remé­nyére, néznek az OKP-ra..." Kopka János (Következik: A furcsa hely­zet vége) » í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents