Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-29 / 74. szám
Újabb harcok Dél-Uhanonban Elképzelhető az egyiptomi-izraeli tárgyalások felújítása Vasárnap este — az alig öt napja egyoldalúan bejelentett izraeli tűzszünet óta már nem először — ismét harcok robbantak ki a megszálló izraeli csapatok és az állásaikat védelmező palesztin egységek között Dél-Libanonban. Egy palesztin katonai közlemény, amely beszámolt az izraeliek támadó akcióiról, rámutatott arra, hogy Izrael — amely a távozását követelő érvényes ENSZ-határozat ellenére egyetlen lépést sem tett eddig csapatainak kivonására — az utóbbi napokban sorozatosan megsérti az általa bejelentett tűzszünetet. Miközben az izraeli katonai szóvivő Tel Avivban kategorikusan cáfolta a dél-libanoni harcok hírét, azt állítva, hogy a térségben a nap folyamán nyugalom volt, Weizman hadügyminiszter egy észak-izraeli határ menti településen ultimátumot intézett a Palesztinái fegyveresekhez. A hadügyminiszter azzal fenyegetőzött, hogy ha 48 órán belül nem szűnnek meg az izraeli csapatok elleni támadások, „Izrael ismét akcióba lép”. Kedd hajnalban — mint a WAFA palesztin hírügynökség jelentette — újabb félórás tűz- párbaj zajlott le a dél-libanoni izraeli jelenlét határát képező Litani folyó keleti szakaszának egyik harcászati jelentőségű pontjánál, a Khardali hídnál. A WAFA beszámolója szerint a palesztin—libanoni baloldali erők visszaverték a Kleia irányából támadó izraeli egységeket. Erskine tábornok, az ENSZ ideiglenes dél-libanoni haderőinek parancsnoka, kedden Bejrútban tárgyalt Arafattal, a PFSZ VB elnökével. Arafat a találkozó után újságíróknak elmondotta, hogy a PFSZ, valamint a Palesztinái és a libanoni haladó mozgalom közös erői lehetőségeikhez képest minden módon elő fogják segíteni, hogy az ENSZ-erők eleget tehessenek libanoni küldetésüknek. Ülésezik az Arab Liga miniszteri Hétfőn megkezdődött Kairóban az Arab Liga külügyminiszteri tanácskozása. A Liga huszonkét tagállama közül csak tizenkettő képviselteti magát külügyminiszteri szinten. Négy ország a kairói nagy_ követet delegálta. Algéria, Szíria, Irak és Líbia nem vesz részt a megbeszéléseken. A | Palesztinái Felszabadítási Szervezet kairói képviselője sem volt jelen ( a megnyitó ülésen. Ilyen körülmények között kevés realitása van — még ha a jelenlévők elfogadnák is — a Szaúd-Arábia által javasolt arab csúcsértekezletnek. A Chilei KP antifasiszta akcióegységre szólít fel Begin izraeli miniszterelnök kedden levelet küldött Szadat egyiptomi elnöknek, s a levélben a két ország közvetlen tárgyalásainak felújítását sürgette. Kairóban illetékes egyiptomi körök kedvezőtlenül fogadták a Jeruzsálemben hétfőn este kiszivárogtatott „új izraeli békejavaslatokat”. Kairói körök szerint kétséges, hogy az izraeli javaslatok „ésszerű” tárgyalási alapul szolgálhatnak, s főként az kifogásolható, hogy változatlanul nem vesznek tudomást a palesztinai népről és jogairól, s csak a Ciszjordániában és a gazai övezetben élő palesztinai arabokra korlátozzák azt a jogot, hogy részt vehetnek a palesztinai probléma rendezésére vonatkozó döntésben. Ugyanakkor egyre több jel mutat arra, hogy kézzelfogható közelségbe került az izraeli —egyiptomi különtárgyalások felújítása. Szadat vasárnap egy amerikai delegáció előtt kifejtette, hogy a kétoldalú tárgyalások sikertelensége ellenére derűlátó, s az egyiptomi kezdeményezés folytatódik. Tel Avivban Jigael Jadin miniszterelnök-helyettes hétfőn közölte, hogy Begin kormányfő washingtoni tárgyalásaikor egy ötpontos tervezetet terjesztett elő az izraeli—egyiptomi párbeszéd elveit tartalmazó nyilatkozatról. „Ez a változat nagymértékben elébe megy az araboknak, mivel kimondja, hogy a Kairó és Jeruzsálem közötti béketárgyalásoknak a Biztonsági Tanács 242-es határozata maradéktalan végrehajtásán kell alapulnia, jelentette be Jadin. Az izraeli miniszterelnök-helyettes leszögezte ugyan, hogy a határozat értelmezésében változatlanul nézeteltérés van Izrael és az Egyesült Államok között. KGSTülés Szófiában Szófiában kedden megnyílt a KGST külkereskedelmi állandó bizottságának 51. ülésszaka, amelynek munkájában a KGST-tagállamok küldöttei, a KGST titkárságának képviselői, megfigyelői minőségben pedig a Vietnami Szocialista Köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság delegátusai vesznek részt. Az ülésszak alkalmával megvitatják az állandó bizottság múlt évi tevékenységét és meghozzák a KGST-tagországok közötti külkereskedelmi árucsereforgalom kibővítésére és tökéletesítésére irányuló intézkedéseket. Befejeződött a Sri Lanka-i KP X. kongresszusa A párt vezető szervei — a központi bizottság, az ellenőrző és a revíziós bizottság — tagjainak megválasztásával vasárnap befejezte munkáját a Sri Lanka-i Kommunista Párt X. kongresszusa. A párt központi bizottságának tagjává 35 személyt választották meg, köztük Pieter Keunemant és S. A. Vikre- maszinghét, a párt jelenlegi főtitkárát, illetve elnökét is. Megválasztották a KB 15 póttagját is. Empain báró kiszabadult A hatvanhárom napos fogság után vasárnap este visz- szanyerte szabadságát Jean Empain báró, a gazdag iparmágnás és visszatérhetett családja körébe. Elrablói — akik január 23. óta tartották fogva — autón hozták a bárót Párizs egyik délkeleti külvárosáig, Ivry-ig, ahol kitették az utcára. A kínai vezetés elutasította a Szovjetunió javaslatait’ Az illegálisan működő Chilei Kommunista Párt országszerte terjesztett nyilatkozatában felszólította a lakosságot, az antifasiszta, demokratikus erők egységének megszilárdítására. A nyilatkozat rámutat, hogy a fasiszta junta népellenes politikájának következtében Chile súlyos gazdasági válságba került. Az ipar és a mezőgazdaság termelése rohamosan csökken, a dolgozók széles tömegei nyomorognak és a junta gyakorlatilag semmit sem fordít a közoktatás és az egészségügy fejlesztésére. A Kereszténydemokrata Párt múlt ősszel kiadott nyilatkozatát a KP az egység felé vezető igen fontos lépésnek minősíti. „A chilei kommunisták készek arra, hogy tárgyaljanak az antifasiszta mozgalom minden képviselőjével annak érdekében, hogy megszilárdítsák az egyetértést és közös stratégiát dolgozzanak ki a fasizmus elleni harc akcióira” — hangzik a Chilei KP nyilatkozata. fontosabb belpolitikai problémákról. Kedden délelőtt az Elysée-palotában Chiracot, a gaulleista RPR elnökét, Párizs polgármesterét fogadta, később pedig Mitterrand-nal, a Francia Szocialista Párt első titkárával találkozott. VIENTIANEBAN és Bangkokban egyidejűleg nyilvánosságra hozták azt a közös közleményt, amelyet Phoune Sip- raseuth laoszi miniszterelnök- helyettes, külügyminiszter thaiföldi látogatásáról adtak ki. Ebben mindkét ország képviselői síkraszálltak a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztése mellett. CARTER amerikai elnök, vezető külpolitikai tanácsadóinak kíséretében kedden egyhetes dél-amerikai és afrikai utazásra indult, amelynek állomásai : Venezuela, Brazília, Nigéria és Libéria. A CSÁD KÖZTÁRSASÁG kormánya és a Csádi Nemzeti Felszabadítási Front (Fro- linat) képviselői megállapodtak Benghaziban tartott megbeszéléseiken, hogy azonnali tűzszünetet léptetnek életbe — jelentette a líbiai hírügynökség hétfőn. A pekingi sajtóban közzétették a kínai külügyminisztérium válaszát a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének a kínai országos népi gyűlés állandó bizottságához intézett felhívására. Mint ismeretes, február 24-én keltezett felhívásában a legfelsőbb tanács elnöksége javasolta, a két ország adjon ki közös nyilatkozatot a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság közötti kapcsolatok elveiről. A kínai külügyminisztérium jegyzéke nemcsak hogy visz- szautasította a Szovjetunió javaslatait, hanem egyenesen azzal vádolja a szovjet vezetést, hogy a szovjet—kínai kapcsolatok normalizálást szorgalmazva, valójában arra törekszik, hogy „becsapja a kínai és a szovjet népet, valamint a világközvéleményt”. A kínai fél — mutat rá a jegyzék — „nem üres nyilatkozatokat, hanem tetteket kíván” a Szovjetuniótól. A jegyzékből félreérthetetlenül kiderül, hogy „tettek” alatt a kínai vezetés a Szovjetunióval szemben támasztott előfeltételeknek a teljesítését érti. Ilyen előfeltétel Peking szerint bármilyen rendezés szemLi Csiang kínai külkereskedelmi miniszter kedden egyhetes hivatalos látogatásra Brüsszelbe érkezett. A látogatás legfontosabb eseményére az utolsó napon — április 3- án — kerül sor: aláírják a Kínai Népköztársaság és az Európai Gazdasági Közösség kereskedelmi egyezményét, pontjából az, hogy a Szovjetunió vonja vissza csapatait saját határairól. Sőt, a Mongol Népköztársaságból is vonja ki a szovjet csapatokat, amelyeket a két szomszédos szocialista ország közös megállapodása alapján tartanak ott. Japán-kínai szerződés Fukuda döntése Fukuda Takeo japán kormányfő szombaton rezidenciáján fogadta a japán—kínai béke- és barátsági szerződés megkötését ellenző liberális demokrata csoportosulások képviselőit és hivatalosan tájékoztatta őket arról, hogy az okmány aláírását előkészítő tárgyalások újrakezdése mellett döntött és ezért egy ké_ sőbb meghatározandó időpontban Pekingbe küldi Szo- noda Szunao külügyminisztert ★ Teng Hsziao-ping, a kínai kormány elnökhelyettese vasárnap felajánlotta, hogy hajlandó Tokióba utazni a tervezett japán—kínai béke- és barátsági szerződés aláírása céljából. amelyet ez év február 3-án parafáltak Brüsszelben. Megfigyelőik rámutatnak: a legnagyobb kedvezmény elvét is magába foglaló megállapodás, amely nem koriá. tozza a stratégiai javaknak Kína részére történő eladását, főként arra szolgál, hogy Kína a Közös Piacon keresztül közeledhessen a NATO-hoz. A francia elnök a pártok vezetőivel tanácskozik Giscard d’Estaing francia köztársaság elnök kedden megkezdte a tárgyalásokat a francia politikai és szakszervezeti vezetőkkel, hogy az új miniszterelnök kinevezése előtt meghallgassa véleményüket a legCsak röviden A SZOVJETUNIÓBÓL kedden Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—996 jelzésű mesterséges holdat, melynek feladata a világűr kutatásának folytatása. •HÉTFŐN benyújtotta lemondását Abdel Rahman Ka- lafavi Szíriái miniszterelnök és kormánya — jelentették be hivatalosan Damaszkusz- ban. Asszad elnök Mohammed Ali Halabit, a képvise- 5ház elnökét kérte fel az új cormány megalakítására. AZ EFE spanyol hírügynök- ■ég adatai szerint véglegesnek tekinthető, hogy a spanyol 'zemi szakszervezeti válasz- ásókat a munkásbizottságok lyerték meg á szocialista irányzatú UGT előtt. A hír- ügynökség által összegyűjtött adatok szerint a csaknem 125 ezer küldött 38 százaléka a munkásbizottságok, 31 száza- 'éka pedig az UGT jelöltjei közül került ki. Aláírják Kína és az ECK kereskedelmi egyezményét 1978. MÁRCIUS 29., SZERDA Brezsnyev fogadta Minicset Megkezdődtek a szovjet-jugoszláv tanácskozások Leonyid Brezsnyev, azSZKP X.B főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden fogadta Milos Minicset, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága elnökségének tagját, a szövetségi végrehajtó tanács alelnökét, külügyminisztert. Minies, aki hétfőn érkezett munkalátogatásra Moszkvába, átadta Jo- szip Broz Titónak, a JKSZ elnökének, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének személyes üzenetét. A megbeszélésen, amelyen részt vett Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere is, megelégedéssel állapították meg, hogy a szovjet—jugoszláv együttműködés számos területen meggyőzően növekszik. A nap folyamán Gromiko és Minies megkezdte tanácskozásait. A meleg, baráti légkörű megbeszélésen megvitatták a leszerelés és az ENSZ- közgyűlés rendkívüli ülésszaka előkészítésének kérdéseit, véleményt cseréltek a közel- keleti helyzetről. Megtárgyalták az európai biztonság és együttműködés megszilárdításának kérdéseit és ezzel kapcsolatban pozitívan értékelték a belgrádi találkozó eredményeit. ★ Leonyid Brezsnyev kedden körutazásra indult, amelynek során ellátogat több szibériai és távol-keleti városba. Leszerelési bizottság: Új szovjet javaslat Géniben A genfi leszerelési bizottság keddi ülésén felszólalt Viktor Lihacsov, a Szovjetunió képviselője. Hangoztatta, hogy a tudományos-műszaki haladás körülményei között, a fundamentális tudományok rohamos fejlődése és a mind magasabb színvonalú technika feltételei mellett egyre növekszik az újabb tömegpusztító fegyverfajták megjelenésé, nek valószínűsége. Ezzel összefüggésben a szovjet delegátus hangoztatta, hogy országa szüntelenül folytatja erőfeszítéseit egy sürgető feladat megoldása — a tömegpusztító fegyverek kifejlesztésével és előállításával kapcsolatos egyetemes tilalom kimondása érdekében. A Szovjetunió az erre vonatkozó átfogó megállapodás szövegének összehangolására alakult bizottság munkájának meg. gyorsítása céljából indítványozza, hogy magas képzettségű kormányszakértőik csoportja vizsgálja meg az új tömegpusztító fegyverfajták kifejlesztésének lehetséges irányait, s ennek a vizsgálatnak az alapján döntsék el, hogy mely fegyverfajták tilalmáról állapodjanak meg az első szakaszban. Arbatov cikke a Pravdában: A SALT-megállapodás nem lehet alku tárgya Üjabb nagy fontosságú állásfoglalás jelent meg az SZKP KB lapjában, a Pravdában, a szovjet—amerikai kapcsolatokról, s ennek kulcskérdéséről, a hadászati fegyverek korlátozására vonatkozó egyezményről. A cikk írója, Arbaton, a Szovjetunió Amerika- kutató intézetének igazgatója. A szovjet akadémikus elemzi a két ország kapcsolatai alakulásának legutóbbi fejleményeit és leszögezi, hogy az enyhülési folyamatban sajnálatos lassúbbodás következett be. Külön elemzi az amerikai politika tényezőit, amelyek ebben az irányban hatnak. Arbatov leszögezte: a SALT- megállapodás megkötése kulcs- fontosságú minden további leszerelési tárgyalás és a szovjet—amerikai kapcsolatok alakulásának jövője szempontjából is. Arbatov a leghatározottabban elutasította azokat a kísérleteket, amelyek a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló megállapodást valamiféle alku tárgyává próbálják tenni, össze akarják kapcsolni más nemzetközi kérdések megoldásával, vagy egyoldalú előnyöket akarnak kicsikarni Washington számára. A szovjet pártlap cikkének szerzője rámutat: az amerikai kormányzatnak most döntenie kell ebben az alapvető fontosságú és az egész világ sorsát befolyásoló kérdésben. Arbatov a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió kész az ésszerű megállapodásra, a kapcsolatok fejlesztésére, ez azonban nem kizárólag tőle függ. „A legközelebbi jövőnek kell megmutatnia, vajon Washington a valóságban is ahhoz az irányvonalhoz tartja-e magát, amelyről az amerikai vezetés az utóbbi időben nem egyszer nyilatkozott, hajlandó-e tartani magát a béke megszilárdításának, a fegyverzet korlátozásának és csökkentésének, a Szovjetunióval kialakított együttműködés fejlesztésének irányvonalához” — írja befejezésül a Pravda cikke. Provokációk az ENSZ-képviselet ellen Szovjet tiltakozás A Szovjetunió állandó ENSZ- képviselete élesen tiltakozott a cionista és más reakciós szervezetek által a Szovjetunió New York-i ENSZ-képvisele- tének épületénél rendezett ellenséges tüntetések miatt. Oleg Trojanovszkij, a Szovjetunió ENSZ-képviselője levélben számolt be Kurt Wald- heimnek, az ENSZ főtitkárának a szovjet képviselet ellen irányuló provokatív akciókról. A tiltakozójegyzék, amelyet eljuttattak az Egyesült Államok ENSZ-misszló- jához is, rámutatott arra, hogy ezek az ellenséges megmozdulások akadályozzák a képviselet normális munkáját. A napokban cionista és reakciós emigráns szervezetek tagjai a Szovjetunió ENSZ- képviselete előtt szovjetellenes tüntetést tartottak. Az amerikai hatóságok és a New York-i rendőrség engedékenysége láttán megkísérelték eltorlaszolni a szovjet képviselet bejáratát. A Szovjetunió ENSZ-kép- viselete felszólította az amerikai hatóságokat: hozzák meg a szükséges intézkedéseket a Szovjetunióval szembeni ellenséges akciók beszüntetésére, valamint a szovjet képviselet normális tevékenységéhez szükséges feltételek biztosítására. HELSINKIBEN kedden tárgyalások kezdődtek az SZKP és a Finn Szociáldemokrata Párt küldöttségei között. A megbeszéléseket szovjet részről Mihail Zimjanyin, az SZKP KB titkára, a legfelsőbb tanács képviselője, finn részről pedig Kalevi Sorsa, az FSZDP elnöke vezeti.