Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-19 / 67. szám
%Mdm> 1978. MÁRCIUS 19., VASÁRNAP Befejeződött a szófiai találkozó Ki írószövetségek képviselői az európai biztonságról A bolgár fővárosban pénteken véget ért a szocialista országok Írószövetségei képviselőinek hagyományos találkozója. Ezúttal az európai biztonság kérdéseiről volt szó a tanácskozáson. A résztvevők megállapodtak abban, hogy a következő eszmecserét 1979- ben Romániában tartják. HÉTFŐN ES KEDDEN A tudományos-technikai úttörőszemle döntője Beszédes számadat: Pest megye 248 úttörőcsapatában kilencvenezer vörös- és kék- nyakkendős általános iskolás szervezett programjáról gondoskodnak. A tanulás, a hasznos kikapcsolódás segítése, a gyerekek alkotókedvének kibontakoztatása e közösségek fontos feladata: ha ilyen korban sikerül megalapozni a csoportos művelődés igényét, idősebb korban már egyszerűbbnek bizonyul felkelteni az TV-FIGYELŐ Jogi esetek. Sok-sok homlokra vonódhattak ráncok csütörtökön este, amikor a Jogi esetek című, közkedvelt paragrafus-fej törősdiben azt mondták, hogy az én telkem nem is annyira az én telkem: ha feléje sem nézek, tíz év eltelte után azé lesz, aki időközben kedvet kapott rá, s szépen művelgeti a gazdátlannak tetsző parlagot Ám a fent említett ráncok később elsimultak, mert dr. Petrik Ferenc, mindig okos műsorának közreműködői elmagyarázták, hogy teljességgel megengedhető az efféle tulajdonba vétel, hisz’ jókora tovatűnte után kerülhet sor rá — vagyis csak akkor, ha egyértelműen megmutatkozik: a parcellát nem tekinti magáénak a tulajdonos —; no és persze akkor, ha a gazda fölkutatása nem járt sikerrel. Amilyen furcsának tetsző, olyan logikus — a közösség javát szolgáló — ez a törvény, mert voltaképpen a kihasználatlan földek hasznosítására ad módot: a gaz helyett szőlő, zöldség avagy éppen virág teremjen rajtuk. Adjanak csak hasznot azok az oly sokáig parlagon felejtett rögök... J Soroksári út 160. Egy dühösen elkeseredett munkásarc kimerevített képével indult, és egy kettémetszett mondattal — „ ... ma ott tartunk, hogy.. — zárult Zolnay Pál csütörtökön késő este vetített doku- mentumfilmje, a Soroksári út 160. Ami e látható és hallható keret között a néző elé került, bizony még azokat is meggondolkodtathatta, akik jószerivel csak az újságokból tudják, mi az, hogy gyár, anyag és szerszám. Hogyne, hiszen a maguk élességében tárultak elénk a film címében jelzett üzem — a Szerszámipari Művek — belső gondjai: a munkaerő-vándorlás, a nagyon gyéren jelentkező utánpótlás, na és az a finom hangzású, de annál több indulatot keltő, méltánytalanságot szülő normakarbantartás. Zolnay Pál — aki hat évvel korábban már járt a Soroksári út 160-ban, és az akkori látogatását is filmre vette — ebben az izgalmas negyven percben persze nemcsak az esztergagépek kezelőit hallgatta meg, hanem azokat is szóra bírta, akiknek a normaigazításokat a szemükre hányják: a gyár vezetőit. Szó, ami szó: ők sincsenek valami könnyű helyzetben, mert — csak egy példát említve — vagy félszáz szállítótól függ, hogy teljesítő- dik-e a kérés, á rendelés, avagy a késlekedve föladott anyag miatt állni kényszerülnek a gépek... Gond, baj; az én így akarom, de mi azt nem adhatjuk — öklöket szorító indulatai — szinte mindegyik filmkockáról ez tűnt elénk. Es mégis milyen jó volt megmártózni ebben a fémporos, olajcsillogású, városperemi valóságban! Bizony jó, mert — köszönet érte a riportfilm készítőinek! — er. ről a képsorról teljességgel lefelejtették a más hasonló munkákon sajnos ott fénylő lakkot. Itt végre azt láthattuk, hallhattuk, ami nap mint nap a kormos üvegű csarnokokban zajlik, és amiről — ezt viszont nagyon sajnáljuk — igen-igen ritkán kapunk ilyen őszinte képet. Nagyon megritkultak a tv gyári látogatásai, s ha olykor mégis vállalkoznak egy- egy kiruccanásra, hát azok is inkább amolyan jelentésízűek- re sikerednek; a felszínt kar- colgatják, s nem vágnak mélyebbre. Bárha ez a remek híradás újból kedvet csinálna a porta- fülkéken túli világ ilyen drámaian hiteles bemutatásához! Akácz László érdeklődést egy-egy kulturális intézményben működő szakkör vagy klub munkája iránt. A szakági versenyek részeként a tudományos-technikai úttörőszemle e célok megvalósulásához teremtett remek lehetőséget. A vetélkedő megyei döntőjét — a járási-városi selejtezőket követően — március 20—21-én rendezi meg a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen a Pest megyei Úttörőelnökség és a Pest megyei Tanács művelődésügyi osztálya. A versenyre háromszáz úttörő érkezik: háromtagú csapatok mérik össze tudásukat. A résztvevőknek most nehezebb dolguk lesz, mint a korábbi években, mert ezúttalnem egy-egy tantárgyból, hanem témakörökből kellett felkészülniük. A tudományos-technikai úttörőszemle több részből áll. A társadalomkutató úttörők Gödöllőn háromfordulós vetélkedőn bizonyíthatják képességeiket. Az írásbeli feladatok megoldásánál számot adnak egyebek közt irodalmi felkészültségükről, s ellátogatnak a Hazai Fésűsfonó kistarcsai gyárába, ahol tesztlapot töltenek ki. Mindemellett dallamalkotásból is vizsgáznak: megadott szövegre kell zenét szerezniük. A társadalomkutatók mellett az orosz nyelv és irodalom legjobbjai szintén számot adnak tudásukról. Az úttörő-technikusok elméletből és gyakorlatból is vizsgáznak. A nemzetiségi (német, szlovák, szerb-horvát) anyanyelv és irodalom művelői ugyancsak alaposan felkészültek. A legtehetségesebb rajzolók a Munkácsy úti iskolában versenyeznek. A tudományos-technikai úttörőszemle során arra törekedtek a csapatvezetők, s a pedagógusok, hogy a gyerekek a felkészülés idején ne csak az iskolában megismert tananyagot ismételjék át, hanem teljesen új ismereteket is gyűjthessenek. A feladatok alkotó jellege egyértelműen bizonyította: nem a magolás, a biflázás a cél, hanem az a leglényegesebb szempont, hogy új ismereteiket alkalmazni tudják a gyakorlatban. A já- rási-városi elődöntők bebizonyították: az esetek többségében ezt sikerült elérni. Gödöllőn tehát élvezetes versenyre van kilátás: a megyei verseny győztesei előreláthatólag júniusban a zánkai úttörővárosban találkoznak a tudományos-technikai úttörő- szemle országos döntőjén. F. G. Rudnay Gyula és Elekfy Jenő életműve SZENTMÁRTONKÁTA, SZOB ÉS ZEBEGÉNY KÉPI KRÓNIKÁJA A Nemzeti Galériában Rudnay Gyula és Elekfy Jenő emlékkiállítása, továbbá Jacek Malczewski lengyel festőművész tárlata április elejéig tekinthető meg hétfő kivételével, naponta 10 és 18 óra között. Tisztelgő emlékezés Száz esztendeje, 1878-ban született Rudnay Gyula, festészetünk egyik kiváló mestere, aki Munkácsy örökségének alkotó folytatására vállalkozott. Mindez nem jelentett egysíkúságot, hiszen Goya, Mednyánszky inspirációkat is alkalmazott. Münchenben, Nagybányán képezte magát, egy ideig Hollósy Simon tanítványa volt, s haszonnal járt számára a párizsi és a római tanulmányút. Nem arról van szó, hogy a teljes látóhatár hiányában lett alföldi festő, a vásárhelyiek és a debreceni Holló László szövetségese, hanem értékekre figyelő, önmaga lehetőségeit felismerő küldetéstudattal. Téved az, aki Rudnay életművében csak a hagyomány- őrzőt látja, annak van igaza, aki felfedezi benne a XX. század magyar valóságának egyik kiváló részismerőjét, a táj, a falu állandó életének képi megörökítőjét. Az igazság az, hogy a Nyolcaknak, az aktivistáknak. Nagybányának, a gödöllői szecesz- sziónak, a vásárhelyi és szolnoki törekvéseknek egyszerre és együtt épült a hivatása. Uitz, Ferenczy Károly, Med- nvánszky, Csontváry, Rudnay szépsége egymást növeli, mindegyikükre olyan mértékben van szükségünk, amilyen minőséget teremtettek. Természetesen van értékkülönbözet, de a művek azonos családhoz tartoznak. Rudnay Gyula művészetére is érvényes Petőfi önvallomása: Természetem komoly, mint hegedűink első hangjai. Mindez nemcsak Hegedűs portréjában érvényesül, hanem a szintén főművének számító Csipkekendős nő-ben is. Képei egy összefüggő barna szimfónia részeként számolnak be a Csárdás kavargásáról, a Krumplihámozó munkaáhítatáról, az első világháború menekültjeiről, korának társadalmi, emberi problémáiról. Színpadszerű szerkezeteiben ünnepi méltósággal vonultatja fel figuráit, a nagybábonyi utcát, a szent- mártankátai tanyákat, az őrzött és fejlesztett nemzeti romantika és népi realizmus szellemében, mely Than Mór, Gárdonyi Géza, Kós Károly nyomában megidézi Attilát, a hunok királyát, s Arany János nagykőrösi verséhez társulva A vén kanász-nak is emléket állít. Ebben a szellemben, ilyen megalapozott mesteri minőséggel vált Rudnay Munkácsy örökségének gondozójává, ilyen színvonalon járult hozzá Koszta József és a mai vásárhelyiek, Németh József, Szalag Ferenc munkásságához. Festői feljegyzések A Dunakanyar festőileg feldolgozott táj Dunakeszitől Szobig, Szentendrétől Dö- mösig, s a folyam egy-egy szakasza, a Börzsöny csúcsai hozzájárultak életművek megalapozásához. Elekfy Jenő az akvarellt és Ze- begény intimitását, Szob lankáit választotta, s ebből ouvre keletkezett. Győrben született, Edvi Illés Aladárnál és Réti Istvánnál tanult, később a Képzőművészeti Főiskolán az ak- varellfestés tanára lett. Ez az ő egyetlen műfaja, melyet mesteri színvonalon művelt. Kellemes grácia és benső- ség jellemzi édesanyjáról és önmagáról készült portréit, és elegánsan könnyed futamokkal jegyezte fel a zebegé- nyi malmot, a Szőnyi kertet, az Ipoly fűzfáit, az erdő őszi hangulatait, yalami japán finomság és bravúr hatja át vízfestményeit, erről hosz- szabb tanulmányt is írt. Ecsettel rajzolta tájait, melyekben a dombringás grafikai hálózata ötvöződött év- szakhordozó tónusaival. Vérbeli ak varéi lis ta volt, Szob és Zebegény festői krónikása lett. Erre vállalkozott, de ezt maradéktalanul teljesítette, s ezzel szolgálata teljes volt. Szimbolikus látomás A magyar—lengyel kulturális együttműködés jegyében Munkácsy Mihály festményei Poznanban láthatók, Jacek Malczewski alkotásai Budapesten. A lengyel^ szimbolizmus szecessziós elemeket Rudnay Gyula: Csipkekendős nő is tartalmazott, s hosszabt ideig tartott, mint Nyugaton Más jellegű is volt; nem a2 antikvitáshoz kötődött, mint Böcklin metafizikus képei hanem kora lengyel társadalmának problémáit, függetlenségi törekvéseit tükrözte Malczewski biblikus forrásoktól jut el a száműzöttek fájdalmas sorsának drámai ábrázolásáig, ahhoz a felismeréshez, hogy a kapitalista társadalom minden ember számára Mérgezett kút. Ezt a szimbolikus látomását realista elemekkel érzékelteti, hasonlatosan Ady költészetéhez. Igaz, misztikus érzelmek keverednek erős valóságlátással, de a mesterség mindig kivívott szintjén, ezért nyújt gyönyörködést ma is -témáinak eklektikus sokasága. Az újtestamentumi Lábmosás-tői a Pacsirta képi megfogalmazásáig terjed, mondanivalója, melyben Szi- nyei Merse Pál motívumát tőle függetlenül nagyítja fel a madár és az emberi arc kiemelésében. Mindez arra bizonyság, hogy a művészet- történeti komparatisztika fokozása szükséges, hiszen szomszédaink festői, szobrász! törekvéseiben hasonló eszmények lehetnek művekké, melyet a tárgyilagos összehasonlítás kimutathat. Losonci Miklós Tavaszi Szél Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom... Most is hallom a dalt, amelyet öt évvel ezelőtt, 1973. május 30-án a népviseletbe öltözött asszonykórus énekelt Gödöllőn, a tanácsháza dísztermében. Ezzel kezdődött az ünnepség, ami semmi mást nem ünnepelt, mint csak talán a legszebbet, az irodalmat köszöntötte. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom ... A díszteremben a széksorok zsúfolásig megteltek: ismert személyiségekkel és ismeretlen ismerősökkel: barátokkal, barátainkkal. A széksorokban Pest megye volt jelen: tíz- és tízezreket képviseltek, kiválasz- tatlanul is, különösebb és hivatalos megbízás nélkül is, csupán az egyéni érdeklődés és felismert érdekeltség, tulajdonképpen a szív jogán, a jelenlévők. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom ... Halkan és csodálatosan szállt a dal, kédvesen és szárnyaién. Mi odafent a dobogón, szemközt az irodalmi délután közönségével, megilletődötten és mozdulatlanul ültünk hét széken. A félkör közepén illette meg a hely legkedvesebb barátunkat, ihletőnket, és buzdítónkat: Simon István Kos- suth-díjas költőt, az azóta már el- húnyt, drága emlékű, nagyszerű embert, halhatatlanságában élőt, élő klasszikusunkat. Egyik oldalán BaraGödöllóről indult nyi Ferenc ült, és a két előadóművész, Merényi Judit, Egressy István. A másik oldalon, a félkör innenső ívében: Borbély Tibor, Dési Frigyes, és legvégül, ahol a félkör bár befejeződött, de tulajdonképpen innen már a közönséggel folytatódva, teljessé vált a kör: e soroknak írójára, mint a Képes Újság művészeti és „Tavaszi Szél” című irodalmi rovatának vezetőjére, éppen az a feladat várt, hogy megnyissa a „Tavaszi Szél” első nyilvános — zászlóbontó — rendezvényét, köszöntse a Képes Újság olvasóit. Torkomban dobogott a szívem. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom... A pillanatok, amelyek eddig egyszerre gyorsan, de lassan is teltek, most jutottak el oda, hogy csenddé váljanak. A népdal, a meghitt dallam, ekkor már a csendben élt, rezgeti és gyönyörűségesen reszketett tovább. Felálltam. Látókörömbe beleolvadt a szereplők félkörének rám szegeződő tekintete, hogy szememben folytatódva, velem együtt, nézzék; és hogy hangomban, velem együtt, visszaköszöntsék a kiszéles.ü- lő, s eggyé váló kört, körünket: a közönséget. Soha még ilyen felelősségteljesen nem kértem és nem kaptam szót. Miről szóltam hát? Csupa egyszerű dolgokról, csupa egyszerű tényekről. Arról, hogy a „Tavaszi Szél”, amit rovatunk a címében hordoz és felrepít, zászló: háromszínű zászló: három tavasz, aminek örökségét valljuk, vállaljuk, folytatjuk, hirdetjük: 1848, 1919, 1945. Hiszen a „Tavaszi Szél” első jelentkezése, a Képes Újság hasábjain, 1973. márciusában: 1848. március 15-ét köszöntötte. Aztán a másik tisztelgő irodalmi összeállításunk, rögtön utána: 1919. március 21-ének állított emléket. És a harmadik: 1945. április 4-ének emléke előtt hajtott fejet és zászlót. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. Minden madár társat választ, virágom, virágom. Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom? En tégedet, te engemet, virágom, virágom ... ★ A kör kitágult. Hiszen most, öt évvel később, 1978. március 5-én, vasárnap délelőtt 11 órakor, Budapesten a Radnóti Miklós Színpad igazán tenyérnyi színpadára hullt a reflektorfény. A nézőtér megtelt ugyan, de igazán az is nagyon-nagyon kicsiny. Ebben a pillanatban Dévai Nagy Kamilla lépett a színpadra. A csend fokozódott. Az énekesnő, finom ujjmozdulatokkal, kedves dallamot csalt elő gitárjának húrjaiból, aztán halkan, nagyon szépen — de egymaga — énekelni kezdett. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom... Az énekesnő a mikrofon mögött állt. De volt most ezen a színpadon egy másik mikrofon is: mögötte a Magyar Rádió bemondónője várta, hogy az ének véget érjen. És amikor Dévai Nagy Kamilla befejezte az éneket és már csak a gitárján ismétlődött még egyszer a szívdobogtató dallam, — megszólalt a bemondónő, hogy rámondja a bevezető szöveg szavait. Torkomban dobogott a szívem. A nézőtéren ültem, és a magam szavait, amiket a Bevezető szövegében írtam, — hallottam viszont, a bemondónő hangjában. Múlik az idő, De az öt év, amióta a „Tavaszi Szél” létezik, nem múlt el felettünk nyomtalanul, sem pedig hiábavalóan. Hiszen a „Tavaszi Szél” — a Képes Újság irodalmi rovata — a Képes Újság immár kétmilliós olvasótáborát becsüli meg, azzal, hogy a magyar irodalom mai és múltbeli alkotásainak biztosít helyet, hétről hétre, hasábjain. Nem „mindenféle” irodalmat népszerűsítünk, és kívánunk megszerettetni, hanem változatlanul — bevallottan és egyértelműen — azt, amelyik javára válik a Képes Újság kétmilliós olvasótáborának. Ez pedig, magában foglalja a magyar irodalom legértékesebb és nagy vonulatát: a legrégibb időktől a mai napig. Ebben a folyamatban való részvételre kapott biztatást, és buzdítást, a „Tavaszi Szél”, már létrejöttének első pillanatában is, Simon Istvántól, ö rajzolta meg, ebben a körben, a folyamatosság perspektíváját is, azt, hogy a „Tavaszi Szél” igyekezzék megkeresni és megtalálni az új költőtehetségeket, az új írótehetségeket is, akik majdan a jövőt garantálják a magyar irodalom folyamatosságában. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom... A kör kitágult. A Radnóti Miklós Színpad kicsiny színpadán ezen a március eleji délelőttön ött állt egy harmadik mikrofon is. Az irodalmi matiné megkezdődött. A színészek hármasával léptek színpadra, a közönség elé, hármasával váltották egymást: Avar István, Berek Katalin, Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Keres Emil, Moór Marianna, Nagy Gábor, Ruttkai Éva. És közben-köz- ben, hogy a „Tavaszi Szél” hasábjain az utóbbi két évben közölt írásokból szerkesztett-rendezett válogatás keretében most zenei feldolgozásokat is hallhasson a közönségünk: egyszer Dévai Nagy Kamilla, máskor a Kaláka együttes szerepelt ismét. A kör kitágult. A szerzők köre azoké, akiknek műveit, ezen a nyilvános rádiófelvételen, a Magyar Rá dió hangszalagra rögzítette: Illyé Gyulától, Borbély Tiborig, Weöre Sándortól Fecske Csabáig, Érdél' Józseftől, Takáts Gyulától, Csepel Szabó Bélától, Ladányi Mihálytól, Fo dór Andrástól, Baranyi Ferenctől a nemrég felfedezett Matyikó Sebestyén Józsefig és a Szovjet-Kárpát- alján élő fiatal Balia D. Károlyig terjed. Megemlékeztünk Petőfiről. Adyról, Kodályról. Tavaszi szél vizet áraszt, tirágom, virágom... A Képes Újság, a Radnóti Miklós Színpad és a Magyar Rádió „Tavaszi Szél” című irodalmi matinéját most már — a kör így is, ennyire is kitágult — az egész ország hallhatja. A műsort március 24-én, pénteken délelőtt 11 órai kezdettel, felvételről, a Kossuth rádió sugározza. Egy teljes órán keresztül. SIMON GY. FERENC
