Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-18 / 66. szám

Jöhetnek az olvasók Szebb a könyvtár Belső tatarozás miatt hóna­pokon át szünetelt a kölcsön­zés az albertirsai nagyközségi könyvtárban. A munkálatok befejeződtek. Március 14-től ismét ajtót nyitott a könyvba­rátok népes tábora előtt a könyvtár. Az eddiginél korsze­rűbb körülmények közt fogad­ja vendégeit, s látja el felelős­ségteljes, szép feladatát. Tiszavárkony A torkolatnál dolgoznak A tiszavárkonyi I. számú belvízrendszer, amelynek el­készítésével a Dél-Pest megyei Vízgazdálkodási Társulat fog­lalkozik, tovább épül ebben az évben. Műszaki átadása tavaly megtörtént, s végleges üzem­behelyezésére a torkolati szi­vattyúállomás kiépítése után, a terv szerint még ebben az évben sor kerül. Útkészítő kertbarátok Társadalmi munkát tervez­tek vasárnapra a ceglédi kert­barátcsoport tagjai. A hobbi­kerteknél, az 1. számú bekötő­út rendbehozatalánál fognak dolgozni, s maguk közé szíve­sen látnak minden vállalkozót. Ezt a munkát a többi út ren­dezése követi majd. Jelent­kezni reggel nyolc órától, a helyszínen lehet. Előkerült a kerékpár Kellemetlenség ért valakit Cegléden, februárban: a Sza­badság térről eltűnt a fekete, szovjet gyártmányú, 241 591 gyári számú férfikerékpárja. A lopott kerékpár előkerült. A rendőrkapitányság . kéri a tulajdonosát, hogy jelentkez­zen érte a kapitányság I. eme­let 16. számú szobájában. HÁROM TAVASZ Járási megnyitó ünnepség Március 15-én Albertirsán rendezték meg a forradalmi ifjúsági napok járási meg­nyitóját. A környező községek­ből összesereglett úttörő- és KIöZ-tagok az általános is­kola előtti téren gyülekeztek, és a maguk készítette fák­lyákkal vonultak a nagygyű­lés színhelyére, az 1848-as ju­bileumi parkba. Félezer fiatal gyűlt össze, majd a fáklyák imbolygó fényében felcsendült a Him­nusz, ezt követően Fazekas László előadásában elhang­zott a Nemzeti dal. Boros Já­nos, a járási KISZ-bizottság titkára köszöntötte a nagy­gyűlésen megjelent Fekete Antalt, a járási pártbizottság titkárát, Máthé Gyulánét, az albertirsai nagyközségi párt- bizottság titkárát, Babati La­jost, a KISZ Pest megyei bi­zottságának munkatársát, Skultéty Sándor járási úttö­rőelnököt, Jámbor Sándort, a járási KISZ-bizottság poli­tikai munkatársát, és az egy­begyűlt fiatalokat. Ünnepi be­szédében megemlékezett 1848. március 15-ről, a forradalmár elődökről. Szólt a forradalmak jelentőségéről, hatásáról a ma ifjúságára, s felszólítot­ta a fiatalokat, hogy továbbra is a forradalmár elődök szel­lemében harcoljanak közös céljainkért az ifjúság lendü­letével. Kiemelte a három tavasz jelentőségét és ennek jegyében megnyitotta a FIN járási rendezvényeinek soro­zatát. Az ünnepség a DlVSZ-induló elénekléséVel ért véget. Füzes Szilárd HÉTFŐN DÉLUTÁN Tanácstagi beszámolók Március 20-án, hétfőn dél­után Cegléden a következő he­lyeken kerül sor tanácstagi be­számolókra. Délután 13 órai kezdettel a Kossuth Tsz II. üzemegységé­ben a 73-as körzet lakóinak Huszti László tart tanácstagi beszámolót. Délután 14 órai kezdettel a Cifrakerti ÁG épületében a 77-es választókörzet lakóinak Metyó János tanácstag tart be­számolót. Délután 15 órai kezdettel a téglagyári kultúrteremben lesz a 63. és a 64-es körzetbeliek­nek Nyújtó József és Magyar Benő; a Czárák-dűlői iskolá­ban a 66. és a 67-es körzetbe­lieknek Oláh István és Pintér Gáborné tanácstagok beszámo­lója. Délután 17 órakor kezdődik a HUNGAROVIN Kossuth Fe­renc utcai helyiségében az 1. körzetnek Szeleczki Mihály; a 12-es és a 13-as körzetnek a cipőipari vállalatnál Kovács A szolnoki rádió műsora MÁRCIUS 20-TÓL 26-IG Hétfő, 16.30—18.00: Szlovák műsor. Hírek. Egy éve hang­zott el. Alföldi tájak:. Horto­bágy — zenés riportműsor. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. A tegnap slágerei­ből énekel John Lennon és a Beatles együttes. Hírösszefog­laló, lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00—18.30: A Neo- ton-família új felvételeiből. Apró-cseprő közügyeink. Ope- rettkeringők. Közös vállakó­zás a hatékony foglalkoztatás­ra. Zenélő órák a szolnoki Ga­lériában: a Verseghy Gimná­zium kórusa énekel. Fáj a de­rekam! A mikrofonnál: dr. Nagy Lajos Ferenc. Pár perc dzsessz. Alföldi krónika. Slá­gerek szintetizátoron. Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelő­zetes. Szerda, 17.00—18.30: Hírek. Fekete rock: a Black Blood együttes énekel. A halászok, horgászok új törvényéről. Ha­lásznóták. Zöld jelzés a szak­boltoknak. Zenés autóstop — közlekedési magazin. A tar­talomból: Kivételek erősítik a szabályt. Rendszám nélküli motorozás. Kesztyűs kézzel a volán mögött. Alföldi kró­nika. Ritmikus percek. Hír­összefoglaló, lap- és műsorelő­zetes. Csütörtök, 17.00—18.30: Hí­rek. Hétközben, zenés ri­portműsor: Tanulunk, hogy több legyen a tej... Egy fize­tésért két munkakör. Vertikum a szövetkezetben. Hol vannak a kisgépek? Mit visz el a bel­víz? Alföldi krónika. Piaci szemle. Beatparádé. Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőze­tes. Péntek, 17.00—18.30: Hírek. A Barclay énekegyüttes fel­vételeiből. Forradalmi ifjúsá­gi napok az Alföldön. Éneklő ifjúság — kórusbemutatók Szolnokon. Kulturális figyelő. A tartalomból: Az üzem törté­net-írás feladatai. A Nagykun­ság néprajza. A humor: köz­szükséglet. — Beszélgetés Tabi Lászlóval. Folyóiratszemle. Részletek zenés játékokból. Alföldi krónika. Délutáni mi­nikoktél. H összefoglaló, lap- és műsoré’ .«stes. Szombat, 17.00—18.30: Rá­dióvíkend. A műsorból: Szer­kesztik a hallgatók, közben ri­portok a hét témáiból. Sláger­antikvárium. Könyvajánlat. A hét zenei eseményeiből. 18.00: A nap hírei, eseményei. Sport. Lap- és műsorelőzeites. Vasárnap, 17.00: Szlovák mű­sor: Jól gazdálkodtak. Szlo­vákok a szarvasi Faipari Ktsz-ben. A békéscsabai színház vendégművésze va­gyok... 17.30—18.30: Tavaszi vasárnap. Művészek Szolnok­ról. Pletykák a Pletykafaluból. Fák helyett: levelek — jegyzet. 18.30—19.00: Sport és muzsika: összefoglaló a hétvége alföldi sporteseményeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. Károly és Anka Imréné; az újvárosi iskolában a 40-es, a 41-es és a 42-es választókörzet lakóinak Halasi Sándor, Détári István és Raífai Gyula tanács­tagi beszámolója. Délután fél hat órakor a mezőgazdasági szakközépisko­lában a 15-ös és a 16-os körzet­belieknek tart tanácstagi be­számolót Szalisznyó László és Marton Gyula. Délután 18 órai kezdettel a Mészáros Lőrinc iskola épüle­tében, a volt Hámán-szárny- ban a 6. és a 7. körzetnek Kiss András és Nyújtó Ferenc; a közgazdasági szakközépisko­lában a 21. körzetnek dr. Csapó István; a Kinizsi úti iskolá­ban a 25. körzetnek ifjú Si­mon István; a MEZÖKÖV Bercsényi utcai irodájában a 33. és a 34. körzetnek Bán La­jos és Mohos Imre; a Város­gazdálkodási Vállalatnál a Déli úton a 35-ös és a 37-es kör­zetbelieknek Vincze János és Dubniczki Mihály; a X. kerü­leti óvodában az 59. és 60. kör­zetnek Varga Ferencné és Ko­vács Pál; a Gerje-telepi isko­lában a 68. körzetnek Höröm- pő István; a Déli úti iskolá­ban a 46. körzet lakóinak Zsik- la Sándor tart tanácstagi be­számolót.'' Bemutató a kistermelőknek A Cegléd és Vidéke ÁFÉSZ rendezésében tegnap kiállí­tás és vásár nyílt Cegléden, a Kossuth Művelődési Köz­pontban. A háztáji és kisegí­tő gazdaságok tulajdonosai sokféle kerti szerszám, nö­vényvédő szer, táp, műtrá­gya közül választhatnak. A háztáji állattartást önetetők, önitatök segítik, morzso- iók, darálók, fóliák, kerti- traktorok szerezhetők be. A március 20-ig nyitva tartó Demutató iránt már az első napon nagy volt az érdek­lődés. PEST MEGYEI HÍRLAP, KÜLÖNKIADÁSA CEGLÉDI J APÁS ÉS CEGLÉD VÁPOS RÉSZÉRE XXII. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM 1978. MÁRCIUS 18., SZOMBAT Együtt, eredményesen Színvonalas kereskedelem Fejlesztik a hálózatot, erősítik a munkaversenyt A Cegléd és Vidéke Általá­nos és Értékesítési Szövetke­zet működési köre kiterjed a városra, Csemő, Törtei, Jász- karajenő és Kőröstetétlen köz­ségekre. Cegléd áruellátását az állami kereskedelemmel együtt, a kisebb helységekét lényegé­ben egyedül biztosítják. Tavaly a Cegléd és Vidéke ÁFÉSZ egyesült a Jászkara- jenői Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezettel. Pénzalapjaik összevonásával az eddiginél is hatékonyabb hálózatfejlesztést és gazdálko­dást tudnak megvalósítani. Az átállás során megteremtették a személyi és technikai felté­teleket, s így zökkenőmentes a folyamatos munka. A közös tevékenység ered­ményesnek bizonyult, és ennek köszönhetően nőtt az áruforgalom, javult a gazdálkodás. A szö­vetkezet 1977. évi összes árbe­vétele megközelítette az 540 millió forintot, ami 12 száza­lékos növekedést jelent a bá­zishoz viszonyítva. A kiskereskedelemben vala­mennyi árucsoportnál jelentő­sen nőtt a forgalom. Ez an­nak is köszönhető, hogy ja­vult az áruellátás, és számos áruféle már nem hiánycikk. Megkülönböztetett figyelmet fordítanak a beszerzésre. A legfontosabb szállítókkal, öt­ven nagykereskedelmi válla­lattal és termelőüzemmel éves szerződést kötöttek. A ruhá­zati és vegyes iparcikkek be­szerzését legnagyobb egysé­gükre, a ceglédi áruházra ala­pozzák. Innen elégítik ki a ki­sebb boltok igényeit. Az alapvető élelmiszerellá­tás üzleteikben egész évben megfelelő volt. Az a vélemény, hogy a tőkehús- és töltelék­áru-választék lényegesen ja­vult. Egész évben bőségesen volt baromfi, tej és tejtermék. A jó termés éreztette hatását a zöldség-gyümölcs kínálaton. A kedvezményes paradicsom- és paorikavásárlási akció köz- megelégedést váltott ki, for­galmú.: megduplázódott. Ügyelnek a vetőmagvak, műtrágyák és növényvédősze­rek beszerzésére. Folyamatosan kielégítet­ték a lakosság igényeit, ve­tőburgonyából 13 vagonnal értékesítettek. Próbasütés, maroknyi lisztből Cegléden, a Körösi úti malomban — mielőtt onnan kikerülne a frissen őrölt liszt — min­den fajtából próbasütést végeznek, ezzel is ellenőrzik a minőségét. A képen: Mihalovics Ilona minőségi ellenőr mintákat dagaszt a próbasütéshez. Apáti-Tóth Sándor felvétele A tüzelő- és építőanyag-ellátás nem volt teljes mértékben zökkenőmentes. Több esetben hiányzott a cement, tégla és a cserép. Tavaly a ruházati cikkek forgalma emelkedett, jó ered­ményeket értek el a vegyes iparcikkek eladásával. A szövetkezet szolgáltatásait a lakosság igényeinek megfe­lelően fejlesztette tovább. Cegléden felújították a köl­csönzőbolt készletét. Csemő- ben, Törteién és Jászkarajenőn fűtőolajat és propán-bután gázt árusítanak. Az áruházban ingyen méretre igazítják a konfekcióruhákat. A vendéglátóipari üzemág forgalma tovább emelkedett. Üzletpolitikájuk, hogy vala­mennyi egységüknél elsősor­ban az étel-, az üdítőital- és kávéforgalom emelkedjen erő­teljesebben. Kedvező a változás a zöld­ség-gyümölcs termeltetés és felvásárlás területén. Több szakcsoportot hoztak létre, és megerősítették a felvásárlási apparátust. Cegléden új ve­gyes-, Törteién és Jászkaraje­nőn zöldség-gyümölcs felvá­sárló telephelyeket nyitottak. A termelés szervezése és segí­tése érdekében egy- és több éves szerződéseket kötöttek kistermelőkkel és szakcsopor­tokkal. Állami kedvezményre, zöldséghajtatásra fóliabordát és fóliát szereztek be a terme­lőknek. A kistermelők és szak­csoportok részére szakmai elő­adássorozatokat tartottak, gon­doskodtak vetőmagvakról, pa­lántákról és kamatmentes ter­melési hitelt nyújtottak. Az idén jelentős hálózatfej­lesztést terveznek. Várhatóan befejeződik végre Cegléden a Szövetség utcában levő bisztró, fűszer-csemege és autóalkat- rész-szaküzlet kivitelezése. Csemőn húsztonnás hídmérle­get adnak át. Törteién ABC- kisáruház építéséhez kezdenek, városunkban átalakítják 39. számú üzletüket, továbbá I barkácsboltot és műhelyt léte- ! sítenek. Köröstetétlenen össze­vonják és korszerűsítik az élelmiszerüzletet és a vegyes­boltot, Jászkarajenőn vendég­látóipari kombinátot hoznak létre. A szövetkezet vezetői a munka- és üzemszervezés javítását, a kereskedelem hatékonyságának növelését alapvető feladatuknak te­kintik, amelyet létszámemelkedés nél­kül kívánnak megoldani. A megnövekedett forgalom mel­lett a kereskedelmi munka színvonalának emelésére töre­kednek. Gépesítik a boltok­ban a fizikai munkát, beve­zetik az önkiszolgálást. Az eredmények elérésében hagy jelentőséget tulajdonítanak a szocialista munkaversenyek­nek, amelyben becsülettel helytállnak a szövetkezet bri­gádjai. Kőhalmi Dezső író—olvasó találkozó fró—olvasó találkozó lesz Abonyban. a művelődési ház Petőfí-SÉobájában, március 20^án délután 18 órái kezdet­tel. A találkozót a művelődési ház, az ÁFÉSZ, a három tér-: melőszövetkezet és a nagy­községi könyvtár rendért. A meghívott Nemeskürty István író. NEM JUTOTTAK TOVÁBB A szegedi területi döntőn CEGLÉDI VSE-BEM SE RANGADÓ Az ez évi teke-csapatbaj­nokság hetedik fordulójában a KÖZGÉP biztosan szerezte meg a két pontot, a Bem SE idegenben csak nagy küzde­lemben maradt alul. Az NB II-ben: Üttröszt KÖZGÉP SE— Vasas Ikarus 6:2, 2462-2348 Ezzel a győzelmükkel a ceg­lédiek az elsővel azonos pont­számmal, az élmezőnyben áll­nak. Jók: Nyíri (427), Sárik (414), Tornyosi (414), Varga (404). Az NB Ill-ban: Bp. Lampart—Bem SE 5:3, 2545-2535 Végig nagy küzdelmet vívott a két csapat, három-három egyéni győzelem után a jobb faeredmény döntött a hazaiak javára, akik tíz fával ütöttek többet a Bem SE-nél. Jók: Kató (451), Czira (442), Pintér (427). A megyei bajnokságok első, második helyezettjei vehettek részt a Szegeden megrendezett területi döntőn. A kétszáz gu- rításos viadalon ceglédi ver­senyzők nem jutottak tovább. Molnár Károly 845 fával a ti­zenhetedik, Tornyosi Lajos 830 fával a huszonegyedik lett. Labdarúgás A ceglédiek Szarvason lép­tek pályára. Az ifjúsági mérkőzésen: Szarvas—Ceglédi VSE 0:0. Rossz pályán kiegyenlítet’ erők küzdelme. Az NB tartalékbajnokság­ban: Szarvas II.—Ceglédi VSE II. 1:0 (0:0). Jól védekeztek a vasutasok, akiket a nagyobb arányú ve­reségtől, kitűnő védéseivel, Túróczi kapus mentett meg. A hét vége sportműsora Szombaton: Sakk: a Dózsa ifjúsági klub­ban délután két órától VIT Kupa sakkcsapatbajnokság te­rületi döntője lesz, melyen a Dél-Pest megyéből továbbju­tott együttesek vehetnek részt. Vasárnap: Teke: a Bem SE Batthyány utcai pályáján 9 órától Bem SE—Chinoin, NB III-as össze­csapás. Birkózás: a Vasutas-sport­csarnokban 11 órától országos felnőtt, kötöttfogású egyéni verseny. Szőnyegre lépnek a Ceglédi VSE versenyzői is. Labdarúgás: a Vasutas-sport­telepen délután három órától helyi rangadó a Ceglédi VSE és a Bem SE csapatai között. Az NB III-as összecsapás előtt még két mérkőzés lesz. Az NB tartalékbajnokságban negyed 12-től Ceglédi VSE II. —Kisvárda II., az országos if­júsági bajnokságban 13 órától CVSE-ifi—Kisvárda-ifi. U. L. Ezúton mondunk hálás köszöne­tét mindazoknak, akik édes­anyánk, ÜZV. BALOGH FERENC­NÉ temetésén megjelentek és rész­vétüket nyilvánították. A GYÁ­SZOLÓ CSALAD. j4 k

Next

/
Thumbnails
Contents