Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-19 / 67. szám
távra K orszakot összegező, s korszakot nyitó dokumentumként kell értelmeznünk azt a határozatot, amelyet az MSZMP Központi Bizottsága 1978. március 15-i ülésén fogadott el. A róla szóló közleményt a napilapok — így lapunk is — tegnapi számukban hozták nyilvánosságra. Hazánk mezőgazdaságának és élelmiszer- iparának hosszú távú fejlesztése olyan kérdéskör, amibe szinte minden beletartozik. A földművelés iparosodása' ugyanis elmossa az éles, merev határokat a népgazdaság fő ágazatai között, hiszen nehéz lenne különválasztani, például a növényvédelemben, mi a tiszta ipari, s mi a tisztán mezőgazdasági tevékenység. A komplex szemlélet, az összefüggések fokozott tiszteletben tartásának igénylése olvasható ki a Központi Bizottság üléséről megjelent közleményből, s ahhoz, hogy ez az igény megfogalmazódhassák, több, mint másfél évtized kemény munkája kellett. Ahogy arra a párt vezető testületé rámutatott: a nagyüzemi mezőgazdaság kialakulása és megszilárdulása korábban csak a vágyakban szereplő célokat tett reálisan elérhetővé, s mind markánsabb vonásokkal formálja át a földművelő embert, s a művelt tájat, benne a lakóhelyet is. Ilyen értelemben korszakot összegezett — nagyszerű eredményeket felmutató esztendőket! — a Központi Bizottság, s mert az alapok erősek, folyamatosan gyarapodnak és korszerűsödnek, a korszaknyitás feltételei rendelkezésre állnak. Olyannyira, hogy valójában e korszaknyitás már megtörtént — ha persze nem ís minden tekintetben, s valamennyi részterületen —, a mezőgazdaság rálépett az intenzív fejlesztés útjára, s a hetvenes években ennek sokasodó tanúit vonultatta fel. H ét esztendő alatt a megyében — az egyesülésekkel — felére csökkent a termelőszövetkezetek száma, s úgy koncentrálódtak az eszközök, hogy erőteljesen javult a munka hatékonysága. Nemcsak a termésátlagok bizonyítják ezt — ma egy hektáron például a búza 15 mázsával ad többet a megye termelőszövetkezeteiben és állami gazdaságaiban, mint a hatvanas évek második felében —, hanem az élőmunka felszabadulásának mértéke is, hiszen ténylegesen a mezőgazdaságból érkezett a munkaerő-utánpótlás az iparba. Hatékonyabb a munka, s éppen ezért már nem elég az, ami tegnap még sikernek számított. A hatékonyság nem statikus fogalom, sőt, változása gyors, a tegnapi élenjárók szintje mára esetleg csak a középmezőnyt jelöli, s holnapra a sereghajtókat. A párt Központi Bizottságának üléséről kiadott közleményben ezért foglalják el a fő helyet a hosszú távú fejlesztés irányai, s ezért helyeződik a hangsúly a termelés iparszerű feltételeinek és körülményeinek megteremtésére. Példával élve: a megyében ebben az esztendőben a nagyüzemi gazdaságokban a termelés hétszázalékos nö- I velése a cél, s ez csakis ezért reális, mert az átlagosnál jobb a szakember- és az eszközellátottság. Ezek híján ugyanis az újabb nagy lépés puszta óhaj volna, így azonban, áz ipari jellegű adottságok fokozott hasznosításával, megtehető ez a lépés. Különösebben azt sem szükséges bizonygatni, milyen szerepe van a korszerű állat- i tartás eszközeinek abban, hogy 1978-ra az egy tehénre jutó tejtermelés mennyiségét 3600 literben lehetett fel- | adatként megjelölni a megyében, s aligha képzelhető el i a kukorica termésátlagának növelése, a húszezer hektá- I ros zöldségtermő terület megtartása is a fokozódó gépe- ' sítés nélkül. S zerény tényeket, idéztünk ahhoz mérten, amit távlatokban a Központi Bizottság határozata megfogalmazott. Kedvező természeti adottságaink szerencsésen találkoznak a hazai és a nemzetközi élelmiszerszükségletekkel, azaz hosszú távon módunk nyílik a mezőgazdasági termelés dinamikus fejlesztésének fönntartására, s úgy, hogy a hazai igények kielégítése mellett folyamatosan bővüljön a kivitel. Ehhez azonban elengedhetetlen — s ismét csak gondolatnyit ragadva ki a vezető párttestületek útmutatásából —, hogy az ipar- fejlesztésnél az eddigieknél nagyobb szerepet kapjanak — elsősorban a gép- és vegyiparban, valamint a mező- gazdasághoz kapcsolódó infrastruktúrában — a földművelők reális szükségletei. Parányi jele a holnapi hódításoknak: idén a megyében — jórészt Albertirsa, Törökbálint, Szob és Fót környékén — 1100 hektár nagyüzemi gyümölcsöst telepítenek. Aki fát ültet, a holnapban bízik, mondták valamikor, s való igaz, a biztonságra törekvés éppúgy fontos kelléke a földek jó megművelésének, mint a társadalmi érdekeltséggel harmonizáló ösztönzés megteremtése. S mindenfajta kellék megteremtője, fölhasználója, átalakítója, a földművelő ember ugyan verítékével nem öntözi annyit a földet, mint valamikor, de ragaszkodása, hűsége ahhoz változatlan. Pedig vannak rossz esztendők, akadnak balul sikerült intézkedések, s mégis, a mezőgazdaság a devizát a legbiztonságosabban kitermelő ágazatok egyike lett. Valamikor a megművelt _föld a civilizáció igazolásául szolgált, ma a jól megművelt föld lényeges tényezője a gazdasági növekedésnek. A Központi Bizottság hosszú időszakra jelölte meg a mező- gazdaság fejlesztésének fő irányait, s jogos a feltételezés, a testület határozata — amely nyilvánosságra kerül — sűrűn forgatott olvasmánya lesz azoknak, akik a mező- gazdaságban dolgoznak. Aligha tévedünk azonban, ha föltételezzük, a társadalom széles rétegeiben kelt visszhangot az iránymutatás, mert valamilyen formában érdekeltek vagyunk a jól megművelt földhöz fűzött reményekben. S ezért érintettjei is — bár a magunk dolgában — a reményeket valóra váltó cselekvésnek. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! _______________________________________________________________- r ________ _______________'»*■>:.y.j AZ MSZMP PEST.MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA .. XXII. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM Ára 1 forint 1978. MÁRCIUS 19., VASARNAP Jól teleltek az őszi kalászok Vetik a borsót, a tavaszi árpát Gyümölcsöt, szőlőt telepit 20 Pest megyei gazdaság Nehezen akar kitavaszodni az idén, s bár nagyon lassan enyhül az idő, a napsütéses órák száma megnőtt, s a fény hatása máris látszik a szántóföldeken. Zöldellnek az őszi vetések, a kalászosok jól teleltek, az egész Pest megye területén mindössze 5—600 hektárnyira tehető az a gabonával bevetett terület, amelyet a fagy kisebb- nagyobb mértékben károsított. Ezek sorsáról, arról, hogy hol kell újra vetni, később döntenek. Azt a mintegy 300 hektárnyi kalászost, amelyet belvíz pusztított el, mindenképpen pótolni kell. (A belvíz további 700 hektárnyi szántót és legelőt lepett el.) Vezető mezőgazdák szerint a megyében kalászosokkal bevetett csaknem 80 ezer hektárnyi terület 50 százaléka jól, 35 százaléka közepesen és 15 százaléka gyengén telelt. A budai járás agrárszakemberei arról számoltak be, hogy náluk a megyei átlagnál szebb a vetés, a búza, árpa, rozs és a zab körülbelül 60 százaléka kiváló. Vége felé közeledik a tavaszi fejtrágyázás, csak ott késnek egy kicsit, ahol nem lehet géppel a talajra menni. Mindenütt a megyében készítik a magágyat a kukoricának, a borsó vetése pedig már megkezdődött. A múlt heti, enyhe időjárást kihasználva a Cegléd környéki és a Tápió menti gazdaságokban vetették e kedvelt hüvelyesből a legtöbbet, összesen 600 hektárnyi területet vetettek be borsóval. Megkezdődött a tavaszi árpa, zab és takarmány keverékek vetése is. (Vetőmag korlátlan meny- nyiségben kapható: hibrid kukorica például majdnem 7500 mázsányi van a raktárakban, zöldségből pedig 30 faj 302 fajtáját kínálja a gazdaságoknak az AGROKER és a termelési rendszerek. Csak néhány példa: csemege kukoricából 9, sárgarépából 19. paradicsomból 33, uborkából 22 félét tudnak adni.) A fóliák alatt a primőrök fejlődése zavartalan. A szabadban pedig már jól haladnak a kertészek a szőlő- és gyümölcsmetszéssel, hozzáláttak az 1978-ra tervezett ültetvény-telepítések előkészítéséhez is. Monor és Tök környékén szőlő, Ceglédbercel és Albertirsa határában csonthéjas gyümölcsültetvények számára készítik elő a talajt. Az utóbbi két falu körül öt termelő- szövetkezet 800 hektáron ültet cseresznye-, meggy-, szilva- és ka j szi vesszőket. Megkezdték az árpa vetését Ceglédbercelen, az Egyetértés Tsz földjein. A húszhektáros árpaföldbe másodvetésként lucerna is kerül majd. Bozsán Péter felvétele Pest megyében összesen 20 gazdaság ültet szőlőt, telepít gyümölcsöst az idén. E munkákat rügyfakadósig, azaz legkésőbb április végéig be kell fejezni. A bernecebaráti rendszergazda irányításával bogyós gyümölcsféléket telepítenek a váci járásban. A szentendrei szigeten 50 hektárnyi összefüggő szamócást palántáznak, Tahi közelében. A talajelőkészítés ott is megkezdődött. A növények biológiai életritmusának, szaknyelven a fenofázisnak megfelelően folynak a növényvédelmi munkák is. A Pest megyei Növényvédő Állomás szakirányításával előbb a rügypattanás, később a pirosbimbós állapot előtti növényvédő munkára kerül sor. A tavasz késlekedik ugyan egy kicsit, a határ azonban már éled, megye szerte megkezdődtek az őszig tartó mezőgazdasági munkák. Cz. V. Elutaztak Csillagvárosba a magyar űrhajósjelöltek Üzletek a földszinten Százhalombattán az idén kétszáz- negyven lakást adnak át. Ebből száznyolcvan tanácsi, hatvan szövetkezeti. A közelmúltban szerelték össze a város kétezredik házgyári lakását a Dunaújvárosi 26-os számú Állami Építőipari Vállalat dolgozói. A most épülő három, tízemeletes, hatvan-hatvan lakásos épület földszintjén különféle üzleteket nyitnak. Koppány György felvétele Az Interkozmosz tagországainak egyeztetett programja alapján a kiválasztott magyar űrhajósjelöltek szombaton elutaztak a Moszkva melletti Csillagvárosba. Az előzetes terveknek megfelelően a Gagarin űrhajózási kiképző központban megkezdődik a felkészítésük a közös űrrepülési feladatok végrehajtására. Bulgáriába látogat Púja Frigyes Púja Frigyes külügyminiszter Peter Mladenovnak, a Bolgár Népköztársaság külügyminiszterének meghívására hivatalos, baráti látogatásra ma. vasárnap Bulgáriába utazik. A Tanácsköztársaság évfordulóján Megemlékezések Pest megyében A forradalmi ifjúsági napok eseményeinek újabb kiemelkedő állomása a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 59. évfordulója, március 21. Ez alkalomból a budapesti ifjúkommunisták kedden este 7 órakor a Köztársaság téren politikai nagygyűlést tartanak. Egyúttal megemlékeznek a KISZ zászlóbontásának 21. évfordulójáról is. A nagygyűlést követően a fiatalok fáklyás menetben vonulnak végig a főváros utcáin — részt vesznek a koszorúzási ünnepségen is. Pest megye ifjúsága is politikai és kulturális rendezvényeken tesz tanúbizonyságot arról, hogy tisztelettel őrzi haladó hagyományainkat, történelmi múltunk forradalmi emlékeit. Az évforduló alkalmából már ma, vasárnap megkezdődik az események sorozata: Monoron tartanak küldöttgyűlést a KlSZ-fiata- lok, délelőtt 11 órakor. Hétfőn Cegléden kerül sor ifjúsági nagygyűlésre délután 3 órakor, amit KISZ- veterán találkozó követ. Kedden megyeszerte koszorúzási ünnepségeket rendeznek az évforduló tiszteletére. A városok, járások, községek, üzemek, szövetkezetek KISZ-szervezetei helyi megemlékezéseken tisztelegnek a Tanácsköztársaság emlékének. Megyei küldöttségek részvételével rendeznek ifjúsági nagygyűlést Százhalombattán, a Dunai Kőolajipari Vállalat színháztermében, dél. után 2 órakor. A színes helyi rendezvények sorában KISZ-veterán találkozó lesz Gödöllőn és Vácott. A szentendrei fiatalok emléktúrára indulnak délelőtt 11 órakor a Ságvári- szoborhoz. Egész napos ifjúsági programot rendeznek Nagykátán, politikai vetélkedővel, kulturális és sportműsorokkal, Törteién pedig a ceglédi járás ■ asztalitenisz- spartakiádjára kerül sor. A Pénzügyminisztérium gyorsmérlege Jelentősek a hatékonyság tartalékai A Pénzügyminisztériumban elkészült a vállalatok és szövetkezetek mérlegbeszámolóinak előzetes összesítése. Ennek alapján a következő tájékoztatást adták a minisztériumban az MTI munkatársának az 1977. évi gazdálkodás főbb vonásairól. A vállalatok és szövetkezetek termelése és értékesítése — az előző évi mérsékelt emelkedés után — meggyorsult, az értékesítés 11 százalékkal nőtt. A gazdasági növekedéssel összhangban bővültek a jövedelmek. A vállalatok eredménye (a veszteséggel csökkentett nyeresége) 166 milliárd forint — a vártnál is gyorsabban — 21 százalékkal emelkedett. Ezen belül a szövetkezeti mezőgazdaságé 40 százalékkal nőtt. A vállalatok, szövetkezetek nyereségének alakulását nagymértékben meghatározta a termelés és a forgalom bővülése, de továbbra is jelentős benne a támogatások növekedése. Az import árak emelkedése túlnyomó- részt nem érvényesült a belföldi árakban, ennek terhét a költségvetés viselte. A gazdálkodás hatékonyságának" javulása a megváltozott külgazdasági követelményekhez képest nem kielégítő. Bár a veszteségesen gazdálkodó vállalatok száma és a veszteség tömege az előző évhez viszonyítva T csökkent, a javulás mértéke nem megfelelő. Annak ellenére, hogy a gazdálkodás eredményét kedvezőtlenül befolyásoló külső tényezők hatását a különböző pénzügyi támogatások jelentősen enyhítették, 1977-ben a vállalatok mintegy egyharma- dánál a gazdálkodás nem kielégítő színvonala miatt az eredmény a lehetőségek alatt maradt. A mezőgazdaságban a veszteségesen gazdálkodó termelőszövetkezetek száma és a veszteség összege az előző évivel azonos volt. A javulás elmaradását részben magyarázza, hogy a veszteségesen dolgozó szövetkezetek itagy részét ár- és belvízkár sújtotta, de még mindig jelentős veszteségeket okoz a laza technológiai fegyelem és a gyenge vezetés. A vállalatok, szövetkezetek 1977. évi érdekeltségi alapjainak nyereségéből származó összege az előző évhez viszonyítva 20 százalékkal nőtt. Ezen belül a részesedési alapok összege 10,7 milliárd forint, 14 százalékkal haladja meg az elmúlt évit. A népgazdaságban az 1977. évi bérköltség 100 forintjára az előző évi 5,9 forinttal szemben 6,1 forint részesedési alap jut. A vállalatok és szövetkezetek költségvetési befizetései összességükben több mint 10 százalékkal nőttek, a részükre nyújtott támogatások, kedvezmények növekedése azonban a 20 százalékot is meghaladta. A fejlesztési források tervezettet is meghaladó növekedése szükségessé teszi az elhatározott szabályozó intézkedések következetes érvényesítését. így mindenekelőtt azokat, amelyeknek korlátozniuk kell az új vállalati beruházásokhoz kapcsolódó támogatás és hitel engedélyezését, kényszeríte- niük kell a hatékonysági, jövedelmezőségi követelmények fokozott érvényre juttatását, a gazdasági és a pénzügyi egyensúly javításának előmozdítását. KOZELET Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter szombaton hivatalos látogatásra a 'Lengyel Népköztársaságba utazott. Tárgyalásain a lengyel postaügyi miniszterrel áttekintik a két országot különösen érintő postai és távközlési kérdéseket, Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke Kurt Blechának, az NDK Minisztertanácsa mellett működő sajtóhivatal vezetőjének meghívására szombaton a Német Demokratikus Köztársaságba utazott. L