Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-15 / 63. szám
4 »nein Tf xsunay 1978. MÄRCIUS 15., SZERDA A DUNAKANYAR ARCA Magunknak építjük, de hogyan} Legtöbbünknek egy kellemes kirándulás emléke idé- zódik fel a Dunakanyar hallatára, s persze, többnyire turistaházak, éttermek és nyaralók képe is megjelenik. A Dunakanyar egyértelműen üdülő-, kirándulóhely és távolról sem csupán a miénk, Pest megyeieké. Már csak azért sem, mert ez a terület három megyére terjed ki: Pestre, Komáromra és Nóg- rádra. így aztán senkinek sem lehet közömbös, hogy milyen képet mutat ez a vidék, nem lehet mindegy: hogyan illeszkednek a tájba a középületek, lakóházak, nyaralók és milyen közérzettel, töltik pihenésre szánt idejüket a látogatók. A Duna két partján elterülő táj arculatáról, fejlesztési kérdéseiről tárgyaltak tegnap délelőtt a Dunakanyar Intéző Bizottság kulturális és propaganda-szakbizottságának szervezésében az építészek és a tanácsi vezetők. S bizony, jó néhány fajsúlyos kérdéssel birkóztak; közben néha úgy tűnt, mintha a válaszok -csak újabb kérdésekhez veszetnének, mintha a kérdéseidnek nem volna konkrétan meghatározható címzettje. A gondok nem újkeletűek A Dunakanyar helyzetét csak komplex egységként lehet megítélni, hiszen üdülő- és kirándulótelepi funkciója mellett a 160 ezer hektáron 65 település több mint 220 ezer lakójának is otthont ad, s hétvégi felüdülést a 30 ezer pihenőház tulajdonosának. Mindennek ismeretében különösen sürgetően hatnak a megbeszélésen elhangzott megállapítások: az infrastrukturális ellátás rossz; a Pilisbe és a Börzsönybe vezető utak nemcsak elavultak, de forgalmi áteresztő képességük is kicsi; a terület alig felét sikerült eddig ivóvízzel ellátni, a csatornázás pedig nem haladja meg a 4 százalékot; az üdülők szálláshelye kevés és ezeknek is többsége nem felel meg a korszerű követelményeknek; az elmúlt évtizedben magánerőből épült a hétvégi házak 90 százaléka, s túlnyomó többségük nem korszerű, nem esztétikus. Mindezen problémák nem újkeletűek, hiszen a kormány már 1965-ben foglalkozott a Dunakanyar fejlesztésének kérdéseivel és elfogadta a fejlesztés regionális tervét. Majd 1977-ben a' Minisztertanács ismét tárgyalt a továbblépés lehetőségéről, s elfogadta az öt évre szóló középtávú tervet, s jóváhagyta a hosszú távú fejlesztés koncepcióját. Mindezt azért kell e helyütt említeni, mert a tegnapi tanácskozás észrevételeinek többsége olyan hatást keltett, mintha teljesen rendezetlenek volnának a Dunakanyar beépítésének, fejlesztésének problémái. A gondok további növekedésével kell számolni, mert a tervek az optimális üdülőnépességet 350 ezerben határozták meg, tehát az ellátás szempontjából tovább növekszik a Dunakanyarban pihenők, kikapcsolódni vágyók száma. Valamennyi hozzászóló: Bállá Tibor, az ÉVM létesítményi főmérnöke; Zilahy István Ybl-díjas építész; Gyur- gyik Gyula, a szentendrei járási hivatal építési osztály- vezetője; Mosonyi Ferenc, a váci járási hivatal építési osztályvezetője, arról beszélt, hogy a Dunakanyar üdülőtelkeit tervszerűtlenül és korszerűtlenül építették be, ma is gyakori az engedély nélküli hétvégiház-építés. Ezek a nyaralók szinte jóvátehetetlen károsodást okoztak a táj jellegében. Ezzel párhuzamosan az egyes települések elvesztették központi jellegüket: Visegrádnak gyakorlatilag nincs központja, Nagymaroson több építészeti melléfogás miatt csorbult a település sajátos hangulata, a szentendrei városcentrum sokoldalú funkciója, a keresztező nagy forgalmú utak szintén nehezítik a klasszikus értelemben vett egységes városkép érvényesülését. Hasonlóan értékelték Tahitót- falu, Dunabogdány és Pilisszántó centrális funkcióját. Mindössze Vác és Esztergom képes betölteni az üdülőtelepüléseken belüli gyűjtő, vonzó szerepet. Abban is teljes volt az összhang, hogy nem létezik a Dunakanyarban a tájegységre jellemző építészeti stílus. A magánépítkezők egyéni ízlésük és anyagi lehetőségük függvényében meglehetősen szétszórt, jellegtelen építészetet diktálnak. Az okok részben a települések külterületi telkeinek szabad, semmitől sem befolyásolt értékesítésére és az állami tulajdonban volt földek tervszerűtlen parcellázására vezethetők vissza S legalább ennyire, hogy Pest megyében — a kormányrendelet ellenére — nincs Magánépítő Szakértői Bizottság. így az első fokú, községi, nagyközségi építési hatóságok alkalmazottaitól függ kizárólagosan a dönjtés: engedélyezik-e az esetleg oda nem illő bungalók építését. S mint a helyzet mutatja: engedélyezik. Pótolják a tetemes lemaradást A Pest megyei főépítész, Czapp Miklós bejelentette, hogy a közeljövőben létrehozták a Magánépítők Szakértői Bizottságát. Ugyanakkor a településrendezési tervek fokozatos pótlásával — a tetemes lemaradást 1985-ig kívánják pótolni — is igyekszik a megyei tanács befolyásolni az üdülőövezetek építészeti arculatát. Mindezek mellett a főépítész elmondta, hogy komoly erőfeszítéseket, jelentős anyagi áldozatokat követel a korábban felparcellázott területek visszavásárlása, hogy biztosítani lehessen az ország minden területéről érkezők ki- kapcsolódását, pihenését. Néhány gondolat ide kívánkozik, amit az értekezlet végén sem értettünk: a felszólaló építészek egyben tanácsi vezetők voltak, s észrevételeik, a Dunakanyar építészeti problémái, saját hivatali szakterületüket érintették. A tervszerűtlen telekértékesítéstől, az alapkövetelményeknek ellentmondó nyaralóépítésig, az aránytalan fejlesztésen és az engedély nélküli építkezéseken keresztül a problémák túlnyomó részét éppen a kifogást emelőknek kellett volna jobban megoldani. Kinek, kiknek tették hát fel a kérdéseket? A választ nem kell keresni, a Dunakanyar Intéző Bizottság kulturális szakbizottságának éppen abban van az érdeme, hogy az építészet, az építőművészet gazdáit önmagukkal szembesítette. Kriszt György Megemlékezések a Munkásmozgalmi Múzeumban Évfordulókra, jubileumokra emlékeztetnek a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum ez évi jelentős időszaki kiállításai. A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 60. évfordulója alkalmából idehaza és 11 országban vándorkiállításon szemléltetik a párt történetét. A múzeum várbeli állandó kiállításán tárlatvezetéseket és ünnepi rendezvényeket tartanak. A múzeumban már ez évben megkezdik a Tanácsköztársaság 60. évfordulójára tervezett kiállítások és más rendezvények előkészítését. Kiállítást rendeznek Bécsben, Őszirózsás forradalom Magyarországon, Afganisztánban és Indiában pedig Magyarország bemutatkozik címmel. Felújítják az auschwitzi, valamint a maut- hauseni tábor magyar kiállítását. Budapesten fogadják a Klement Gottwald Múzeum: Harc a fasizmus ellen című vándorkiállítását. 75 éves a MÉMOSZ címmel jubileumi kiállítás lesz júniusban. A Hadtörténeti Múzeummal közösen ez év őszén Stromfeld Aurélra emlékeznek születésének 100. évfordulója alkalmából. A művészeti hetek idején mutatják be Bíró Mihálynak, a magyar plakátművészet klasszikus mesterének alkotásait, és helyt adnak a szocialista képzőművész-csoport tárlatának is. A kiállításokon kívül sajátos rendezvényekkel segítik elő a közművelődést, elsősorban az üzemi munkások, az ifjúság körében. A történelmi játékfilmek — * amelyeket kedd esténként vetítenek a Budavári Palota földszinti előadótermében — a vártnál is több érdeklődőt vonzanak. Ezért egyes filmeket többször is bemutatnak. Hangversenysorozat, irodalmi zenés esték is szerepelnek a múzeum programjában. Tavasz, tavasz, napkelet fiai hozták címmel felszabadulási műsor lesz április 19-én, 26-án és 27-én, a Mert május a mi nagy mementónk című műsor pedig május 11-én, 18-án és 25-én hangzik el. Hogy a kisgyermekes családok is megtekinthessék a kiállításokat, azokat vasárnaponként — havonta kétszer — a szülőknek is bemutatják, s ez idő alatt a gyermekeket bábelőadással, bábkészítéssel szórakoztatják. Híven ápolják a hagyományokat A galgahévízi citeraegyüttes A gödöllői járás községeiben szeretettel ápolják a népművészeti hagyományokat. Az Agrártudományi Egyetem kitűnő tánc- és zenekara, az isa- szegi, a zsámboki lakodalmas együttes, a püspökhatvani szlovák nemzetiségi csoport, a szadai, domonyi, galgahévízi úttörőzenekar egyaránt bizonyítják, hogy a galgamenti több nemzetiségű táj kimeríthetetlen forrás a folklór kedvelői számára. — Hagyományszeretetre nevel bennünket a járásban élő Vankóné Dudás Juli, Lapu Margit népművész, Lomi István, a kitűnő püspökhatvani szlovák koreográfus példája — mondta Bencze András, a galgahévízi Kodály Zoltán művelődési központ igazgatója, a citeraegyüttes egyik vezetője. Sajátos repertoár A galgahévízi citeraegyüttes a község ismert magyar népadailainak feldolgozását, népszerűsítését vállalta. Négy éve alakult az együttes, akkori hetedik-nyolcadik osztályos iskolásokból. A citerákat a közismert és népszerű Zeke bácsi készíti. Két év alatt jól összeszoktak, s kialakult egy sajátos repertoárjuk galgahévízi népdalokból. Az 1976-os Ki mit tud? országos elődöntőjébe is bejutottak. Azóta újabb kisdobos és úttörőzenekar alakult — szintén Bencze András és Gábor Géza vezetésével. Gábor Géza a Ki mit tud? évében miniszteri dicsérő oklevelet kapott. Az úttörőegyüttes is magas színvonalon játszik, a kisdobos korosztályban külön lányzenekart is sikerült kialakítani. Tarka népviseletben Az együttes felnőtt tagjai, s a művészeti vezető, Gábor Géza is amatőr, de a község szinte minden rendezvényén föllépnek. Az öregek napján, például, mintegy 180 idős ember előtt léptek föl, s ízelítőt adtak repertoárjukból. Az idős emberek a műsor második felétől kezdve együtt énekeltek a zenekar tagjaival, a sajátjuknak érezték a dalokat, hiszen valamikor tőlük gyűjtötték össze őket. Vendégszerepeitek már Gödöllőn, Aszódon, Táp iószecsőn, Túrán, Héviz- györkön a Pest megyei Tanács művelődési osztályának rendezvényein, s kétszer a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában is. Ilyenkor felöltik jellegzetes Galga-menti népviseleti öltözéküket. A lányokon rámás posztószoknya, pen- dely, selyeming, s a hajban viselt kék vagy piros szalag, a fiúknál, bő ujjú ing, lajbi, rozmaringos kalap az öltözék legfőbb jellemzője. Ritka sommásdalok A mindenki számára közismert népdalokon kívül — mint a Sej, Galgahévíz közepébe van egy fa; Nagyhévízen hírős vásár; Eladó a lány is; Már minálunk Nagyhévizen levágták az árpát; — eredeti emsei summásdalokat is előadnak, amelyeknek nagy részét Bencze András, a művelődési központ vezetője gyűjtötte. Bencze Andrást már a városi művelődési központ Gödöllőn is biztatja, hogy adja közre nyomtatásban is a majdnem ezer nép- és summásdalt tartalmazó gyűjteményét. A folklórkutatók számára ez igazi csemege volna. Népszerűek a községben a nagy együttes tagjai, Köles József, Mészáros József, Kiss Róbert, Gólya István, Péli Sándor, Mészáros József, Szabó. Erzsébet, Gólya Zsuzsanna és Kolossza Zsuzsanna, s a legkisebbek, Matkovics László, Hajdú László és Gazsó Csaba. A jövőben folytatni akarják a summásdalok gyűjtését, s a következő Ki mit tud?-ra is szeretnének ütőképes gárdát összehozni. Pósa Zoltán Regények a valóságról Hat prózai kötet — hat nyelv, hat irodalom képviselője az Európa Könyvkiadó újdonságai között. Jó részük szomszédainkat képviseli a magyar könyvpiacon. Szlovák, cseh, szovjet moldovai elbeszélések, s orosz, francia, angol próza. Kezdjük a felsorolásban utoljára említett regénnyel, amely már a könyvhét előhírnöke — arra készült. A fából való pásztorlányka Az angol regényíró, elbeszélő és költő, Richard Hughes félbemaradt tetralógiájának, amelyet az Emberi sors összefoglaló címen bocsátott útjára a szerző, a második kötete, A fából való pásztorlányka. E könyv — amit Bart István kitűnő fordításában olvashatunk — két szempontból is érdekel bennünket. Kezdjük talán azzal a nem mellékes körülménnyel, hogy a magyar irodalom és Magyarország jó barátja volt a szerző, szeretett hálunk lenni. A másik ok a regény tartalma, kora. A fasizmus hatalomra jutása bontakozik ki előttünk. Élete fő művének tervezte Hughes a regénysorozatot, amely az első világháború után kezdődik, ugyancsak főleg a fasizmus szülőhelyét, a hitleri „sör- puccs” utáni Németországot bemutató első regényben. Ha az élőre haladott korú írónak sikerült volna az egész sorozatot megírni, terve szerint a második világháború végéig jut el. Két évvel ezelőtt azonban, hetvenhat éves korában meghalt \ A második világháború egyébként közvetlen élményre is vall. A haditengerészetnél teljesített szolgálatot. Ennek a‘ regényének érdekessége, hogy két országban játszódik. Angliában és Németországban. S a regény eseménye idején ugyan még csak belföldön véres valósággá váló, de nem sok évvel utóbb nemzetközi pusztítást hozó fejleményeket így a külföldiek — s persze az ugyancsak különbözőképpen ítélő németek — szemével is látjuk. Játék a tűzzel Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ugyanezeket a történelmi fejleményeket, ha pár évvel későbbi és éppen nemzetközi törvénytiprásai sorát megindító szakaszában is láthatjuk egy harmadik nép szemével. A csehszlovák— magyar közös könyvkiadás keretében, Pozsonyban magyarul megjelent cseh regény Csehszlovákia megszállásának, feldarabolásának eseményeivel zárul, s jórészt ezek előtörténetét fejtegeti egy olyan prágai ügyvéd élete köré csoportosítva, aki a kommunista párt tagja és a Dimltrov-perrel kapcsolata van. A regény írója, Marie Pujmanová, ugyancsak élményeiből és részvételéből kiindulva ítélhette meg a kort a regényben. A harmincas évek elején járt Németországban is és a Szovjetunióban is. Tapasztalatai tették harcos antifasisztává és kommunistává. A mártírhalált halt kommunista Julius Fucik harcostársa lett. Ezekről az időkről s az utánuk következő évekről szólnak ' azóta haláláig (1958) megjelent művei. Fő műve az első világháború utáni első csehszlovák köztársaság kritikus bemutatásával induló trilógia. Ennek a második kötete, a Játék a tűzzel című regény, melyet Czagány Iván fordított magyarra. A harmadik kötetet a felszabadulásnak szentelte az írónő. A szerelem sétánya Ha már Csehszlovákia irodalmainál tartunk, térjünk át egy szlovák regényre is. Ján Benő, a fiatal szlovák írónemzedék képviselője. Írásainak témája a jelenkor, a megélt évek, évtizedek, színhelyük általában a falu. A szerelem sétánya című kötetbe foglalt írásait, amelyeket a magyar—csehszlovák közös könyvkiadás Nóta János fordításában jelentetett meg magyarul, most három éve az év legjobb prózai műveként tüntette ki a Szlovák Írószövetség. Tárcarövidségű, időben, eseményben sokat magukba foglaló, tehát tömör, de olvasásra mégis levegős írások ezek. Ha képzőművészethez hasonlíthatnánk a jellemzés kedvéért, egyfajta grafika példázná, nem vastag és egyetlen vonalú, inkább vékony, de mégis kemény kontúrokkal és visszafogott, odavetett, de határozott, élő színekkel. „A kert néma volt. Végig akartam menni az udvaron, le a házig, s ott megállni pár percre. Talán sikerül meglátnom, hogyan oson be a faluba a patak melletti rétről a köd. A két szélső ház között ösz- szeszűkül az út. Meglátni rajta a lassan kúszó, sűrű köd első fehérlő gomolyát igazán ritka szerencse.” — Jó példa. Benő mégsem újságtárcákat ír abban a gyakorlati értelemben, amelyet az úiságtárcák zöme képvisel. Nem jelenségek poénjei, felszíni konfliktusok érdeklik. Mély emberi konfliktusok, amelyeket 6 öltöztet sajátos, jellemző, feledhetetlenül fanyar benyomású jelenségbe. Az öregasszony, aki baltával mégy neki az unokája motorkerékpárjának — de csak önmaga sérül meg, testileg ő is csak kicsit... A nagyapa, aki kötelezőnek érzi, hogy bosszút álljon valaki a családból egy távoli rokonért, akit elütött egy teherautó. De érzi azt is tudat alatt, hogy lehetetlen, korszerűtlen ez a cselekvés, s megelégszik unokája útbaindítá- sával a hatóságokhoz... Általában az a jellegzetes: az igazi dráma nincs leírva, de a közege igen, és az olvasó érzi azt, ami nincs kimondva. Ez Jan Benő művészete. A szép siratóasszony A közelmúlt magyar irodalmának, esztétika- és művészetelméletének érdekes alakja a nemrég elhunyt Kahána Mózes, aki fiatalon, a Lengyel József nemzedékében került egyszerre a haladó magyar irodalomnak, s a szocialista eszméknek és gyakorlatnak az áramába. 1919 sorsmeghatározó élménye volt neki is. Az emigráció útjait végigjárta. Végül a Szovjetunióban telepedett le, ahol egyetemen tanította az esztétikát az utóbbi évtizedben bekövetkező hazatértéig. Már az is figyelmet kelt egy külföldi prózaíró iránt, ha műveit Kahána Mózes fordítja A moldavai Jón Drucének A szép siratóasszony címen most kiadott kisregény- és elbeszéléskötetéből három írást is ő fordított — a többit Bárány György, Katona Erzsébet és Szépe Borbála. A kötet írásai a moldavai falusi életről szólnak, moldovánokról és ukránokról. (Mint a Pesti Színházban most műsoron lévő Ami a legszentebb című drámája.) öregekről a gyerekeik kiröppenése után, apa és felnőtt fiai viszonyáról, a gyermekeit sorra látogató öregemberről olvashatunk egy őszies színekkel tündöklő, mélyen emberséges kisregényben. A részletek köl- tőisége, a mindennapi dolgok varázsa — ez az erőssége Druce prózájának. A címadó elbeszélés egy falusi siratóasszony története, aki — titokban — a saját leégett házát is megsiratja, miközben a falu, a kolhoz újat épít neki és gyerekeinek. A történet önmagában keveset mond, de az élet megjelenített ösz- szefüggéseiben sok jelentésű, gazdag. Ez Druce varázslatos, balladás realizmusa... Kétnyelvű könyvek Az Európa régi, keresett sorozata stilizált Janus-arcot visel a fedőlapján. E sorozatban kétnyelvű kiadások jelennek meg. Ezúttal egy orosz és egy francia kis műremeket olvashatunk szép magyar fordításukkal. Áprily Lajos, illetve Pór Judit tollából. Az egyik kötet egy világirodalmi óriás meséit tartalmazza. Címe: Az aranyhajú királylány. Lev Tolsztoj nagyra értékelte a népköltészet szerepét, s maga is írt meséket 1970—75 között. Ezek mintegy pedagógiai törekvéseinek, elgondolásainak az irodalmi gyümölcsei — gondolatgazdagságuk áttetsző, egyszerű köntöst kap. A másik könyv Francois Mauriac ismert remeke. A kis idétlen. Hatvanöt éves korában, 1951-ben írta az életében klasszikussá vált francia író ezt a regényt, a testi hibával született kisfiú történetét, akit anyja keserűségében gyűlöl. Mindkét könyvet vonzóvá teszi nyelvi szénsége és világossága, amit itt eredetiben élvezhet az olvasó, még az is — a kétnyelvű párhuzamos szövegből —, aki nincs teljesen otthon az idegen nyelvben. Németh Ferenc
