Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-14 / 62. szám

1978. MÄRCIUS 14., KEDD ’xMUm Fásítanak Tápiógyörgye 63 utcájának nagy részét vadgesztenye és gömbakác szegélyezi. Már amelyiket eddig fásították: Még sok utcából azonban hiá­nyoznak az útszéli fák. A Hazafias Népfront községi bi­zottságának kezdeményezésére a Községi tanács elhatározta, hogy valamennyi utcát fásítja. Néhány éven belül nem ma­rad egyetlen sem lombos fa nélkül. Mégpedig gyümölcsfák kerülnek az utcákra, meggy, cseresznye és dió ve­gyesen. Amikor ezek már lom­bosodnak, ott ahol gesztenye, vagy akác már van, azt kivág­ják s az utcákat szegélyező gyümölcsfák gondozását a háztulajdonosok vállalják. A jövőben sem csak gyümölcs­fa díszíti azonban a község közterületeit. Van néhány tér­szerű kisebb-nagyobb kopár hely is a házsorok között. Ezekre is lombos fa kerül, erről a Zöldmező ‘Tsz gondos­kodik: kétszáz suhángot ül­tetnek ki még a tavasszal. A község szépítéséhez és egyben a környezetvédelem­hez a téglagyár is hozzájárul. Négy, egyenként három-négy hektár kiterjedésű, vízzel telt gödör mélyül területükön, ahol a tégla nyersanyagát ki­bányászták. Az egyikben ha­lak is úszkálnak, a járási hor­gászszövetség gondoskodott er­ről, amelynek 27 tápiógyör- gyei tagja van. Most a téglagyár mind a négy bányatavat rendbehozza, átadja a községi tanácsnak, amely azután a további gon­dozását a járási horgászszö­vetségre bízza. A Pomázi Faipari Ktsz györgyei üzeme épületének környékét tökéletesen fendbe- hozza, kerítése előtt pedig vi­rágágyakat ültet és azok ápo­lásáról is gondoskodik. Ter­mészetesen a lakosság is virá­gos kerteket alakít ki a házak előtt az utcán. S még egy hír Tápiógyörgyéről: rövidesen megalakul a Hazafias Nép­front kebelén belül a kertba­rátok köre, amelynek szakmai irányítását Fehér Sándor, a , Zöldmező Tsz kertészmérnöke vállalta. Sz. E. Megkérdeztük Nyaktörő másfél kilométer Ez évre ígérik a javítást és szélesítést Pomáz irányából Csobánka felé igyekszünk. Letértünk a főútvonalról, a község már csak kőhajításnyira van, gép­kocsivezetőnk mégis méltat­lankodva tekint utasaira. Nem kell szólnia, a szeme azt kér­dezi: ide hajtsak be? Ide!? Tudjuk jól, igaza van. A ko­csiját félti. Egymást érik a kátyúk, megmerevítjük a nya­kunkat, hogy egy-egy zökke­nőnél ki ne törjön, de tengely­törés ellen ez nem védi meg az autót. A másfél kilométeres utat nagyobb baj nélkül megtettük, közben szentül elhatározzuk, nem ezen az úton jövünk visz- sza. De mit tegyen az, akinek nincs más választása? Beté­rünk a tanácshoz: / Többször megfenyegettek — Mekkora itt a forgalom? Tóth Tibor tanácselnök: — Elég nagy. Különösen az üdülési idényben. — Lehetséges, hogy még senkinek sem tűnt fel, milyen állapotban van ez az útsza­kasz? — Hogy nem tűnt-e föl? — kérdezi vissza a tanácselnök bosszúsan nevetve — Mást se hallok évek óta, mint ezt a kérdést: mikor csináltatjuk már meg az utat. Azt taná­csolják, álljunk végre a sar­kunkra, intézkedjünk... — És intézkednek? — Nézze, az a baj, hogy ez a szakasz KPM-út, nem tarto­zik a község belterületéhez. Követelőzni nem akarunk, tudjuk, hogy a megyében sok rossz út van még ezenkívül, tudjuk, hogy a javítás, felújí­tás sok pénzbe kerül és tudjuk azt is, hogy a KPM nem tud egyszerre mindenhová eljutni. Mégis, úgy gondoljuk, ennyi év után már időszerű lenne a felújítás, mert egy szép na­pon itt maradunk autóbusz nélkül... — ?! Ráckeveiek, nagykátaiak Tanulhatnak egymástól Tanácsiak tapasztalatcseréié Az államigazgatásra vonat­kozó jogszabályokat természe­tesen az egész országban a já­rási hivatalok is egyformán hajtják végre, de az eljárások lefolytatásánál és az ügyfelek­kel való érintkezésben, érvé­nyesül néha a hivatal helyi szokása is. Melyik módozat jobb a másiknál, azt a járási hivatalok tapasztalatcseréken döntik el. Ezért utazott a napokban Raffay Béla, a ráckevei járási hivatal elnöke Nagy- kátára, hogy Keszi Jó­zseffel, az ottani járási hivatal elnökével találkoz­zon. Mind a két járás jobbára mezőgazdasági jellegű és ezért elsősorban a termelőszö­vetkezetek tavalyi eredményét vizsgálták meg. A nagykátai járás termelőszövetkezetei nagyjából azonos nagyságú te­rületen, de jobb minőségű ta­lajon gazdálkodnak. Mindkét járásban jó évet zártak, csakhogy megközelítően sem egyforma eredménnyel. A nagykátai járás termelőszövet­kezeteinek tavalyi eredménye csak megközelíti az egymil- liárdot, ellenben a ráckevei já­rás tsz-eié meghaladja a 3 és fél milliárdot. Mi lehet ennek az oka, illet­ve hogyan érnek el a rácke­vei járásban jobb eredményt, azt természetesen ezen a meg­beszélésen nem döntötték el. Elhatározták azonban, megke­resik a lehetőségét annak, hogy a nagykátai tsz-vezetők a ráckeveiek tapasztalataival megismerkedve, azok gyakor­latából átvegyék, amit csak jónak tartanak. Az államigazgatás mindkét járásban azonos viszonyok kö­zött működik Csaknem min- 'en poszton megfelelően kép­zett emberek látják el hivata­li feladatukat. A nagykátai já­rási hivatal elnökének véle­ménye szerint azonban járása államigazgatásában több jogi képesítésű dolgozóra lenne szükség Részletesen megbeszélték a két járás lakosságának keres­kedelmi és szolgáltatóipari el­látottságát. Megállapították, hogy van, ami az egyikben megfelelő, de a másikban ke­vésbé az. Az ellátottság javí­tásának módozatait is meg­vizsgálták. A két járási hivatal elnöke felkereste Tápiószele nagy­községi tanácsát és megláto­gatta az Állami Pénzverő ot­tani üzemét is. Végül felke­resték Tápiógyörgye községi tanácsát is. Mindkét helyen a község fejlődéséről, a tanácsi munka helyzetéről tájékozód­tak. A tapasztalatcsere után Ke­szi Józseftől, a nagykátai já­rási hivatal elnökétől hallot­tuk: — Két járási hivatal elnöké, nek effajta találkozója min­dig hasznos. Kiemelkedően fontosnak tartom azonban, hogy kollégámmal megálla­podtunk, rövidesen tapaszta­latcserére hívjuk össze a két járás nagyközségi tanácsainak vezetőit. A nagykátai járásban négy, a ráckeveiben nyolc nagyközség van és már ezért is úgy döntöttünk, hogy e megbeszélést a ráckevei járás valamelyik nagyközségében tartjuk. Tudomásom szerint ilyen találkozó még nem volt a megyében, és talán az or­szágban sem. Nagy reménnyel tekintek elébe, mert meggyő­ződésem szerint a két járás nagyközségi vezetői sok hasz­nos dolgot hallanak majd egy mástól ezen az összejövetelen. — Ezen a vonalon Volán­autóbuszok közlekednek. A sofőrök valósággal viszolyog- nak Csobánkától. Az elmúlt években már többször is meg­fenyegettek, hogy leállnak a közlekedéssel, és csináljunk, amit akarunk. Félek, hogy egyszer valóban beváltják a fenyegetésüket. A patakszabályozástól függött Nagy baj lenne, mert ez az út nagyon fontos Csobánká- nak: a község munkaképes la­kosságának nyolcvan százalé­ka ezen az úton jár el a mun­kahelyére. És nincs más vá­lasztásuk, mert a lakóhelyükön szemernyi ipari munka nem található. Néhányan délnyu­gati irányba, Pilisvörösvárra indulnak dolgozni, erre az út még tűrhető. De a legtöbbjük Budapestre, Szentendrére, Bu- dakalászra, Pomázra jár. — Tizenkét éve nem volt komolyabb javítás ezen az úton, csak kátyúzás. De itt, ahol annyi gépkocsi jár, özö­nével keletkeznek a gödrök. Nem is tudom, mi lesz tavasz- szal, ha beáll az olvadás... — Tárgyaltak a KPM-mel? — Körülbelül öt évvel ez­előtt. Akkor azt a feltételt szabták, hogy szabályozzuk a patakot. Meg is csináltuk, úgy jó három éve. Az út jelenleg négy méter széles, indokolt lenne két-három méterrel ki­szélesíteni. A szabályozással területet nyertünk. Legutóbb akkor jártunk a KPM-nél a megyei tanácstagunkkal, ami­kor ezt a munkát befejeztük. — Kaptak ígéretet? — Igen. Azt, hogy a jelen­legi ötéves tervben elvégzik a felújítást és a szélesítést. Ugyanakkor kijavították a ká­tyúkat, dehát azóta még rosz- szabb az út, mint volt. Még az idén A tanácselnök azt magya­rázza, hogy miért nem akar követelőzni, noha a lakosság sürgeti. Először is szégyenle­né, mert mások is sorbaáll- nak. A másik ok az, hogy at­tól fél, a követelőzéssel csak rontaná a község esélyeit. Vi­szont azt tudni szeretné, hogy mikor számíthatnak az útfel­újításra, mert nem mondhat­ja, hogy kérdezzék meg a KPM-et; ez nem lenne politi­kus válasz, az pedig mégis­csak furcsán hangzana, hogy nem tudom. Pedig tényleg nem tudja. Némi reményre jogosít, hogy pár hónapja útmérnököket lát­tak errefelé. Valóban remény­kedhetnek? — ezt kérdeztük a KPM Budapesti Közúti Igazgatósága területi műszaki osztályán, ahol sok hasonló kérdést hallhatnak a — vála­szoló türelmetlen hangjából ítélve. A következőt hallot­tuk: az év elején döntöttek arról, hogy Pilisvörösvártól a dobogókői útig vezető hétki­lométeres szakaszt még az idén kiszélesítik, a kátyúzást pedig tavasszal elvégzik. Föl­téve, hogy nem jön közbe semmi. Útjavítási tervüket ta­valy csak nyolcvan százalék­ban teljesítették. H. E. Villanypásztorok készülnek a ráckevei Arany­kalász Tsz kísérleti műhelyé­ben. A berendezés elektro­mos karámrendszer, mellyel az állatok mozgási területét lehet szabályozni a legelőn. A villanypásztorból idén 250 garnitúra készül. A képen: géppel csévélik az elektromos vezetéket. Bozsán Péter felvétele Nem címért, rangért Papírgyári brigádok Szentendrén A legutóbbi országos bri­gádvezetői tanácskozás szüne­tében az egyik résztvevő meg­jegyezte: Sokesélyes verseny ez a szocialista brigádmozga­lom. Magyarázatképpen gyor­san hozzáfűzte — félve, tán félreértik: — Hogyan lehetne teljes igazsággal összehasonlí­tani egy építőiparban, vagy bányában, textilüzemben vagy oktatási intézményben dolgozó közösséget? Miért jutott eszembe ez ép­pen a szentendrei papírgyár­ban? Czifferi József, az üzem szakszervezeti bizottságának titkára azt magyarázta ugyan­is, hogy nem azonos feltételek, lehetőségek között tevékeny­kednek szocialista brigádjaik. S példaként említette a Zalka Máté papírgépi brigádot, amely a legnagyobb igyekezet ellenére sem tud különösebb eredményt elérni. Hosszú évek munkájával is csak az ezüst- koszorús jelvényig jutottak. Az 1937-ben korszerűnek szá­mító papírgyártó berendezé­sek szakállas matuzsálemekké avultak az eltelt negyven év alatt, bár a régi technológia ellenére is jó ideig sikerült — és nem is kis mértékben — növelni a termelést. Pedig — cím ide, cím oda — a zalká- sok megérdemlik az elisme­rést. Külön is dicséretre méltó, hogy nem vesztik el kedvü­ket. De a gyár legrégibb, je­lenleg is két legjobb közössé­ge sem küzd egyenlő esélyek­kel. A kiszerelők Rózsa bri­gádjának lányai-asszonyai vállalásaikkal hozzájárulhat­nak munkahelyük tervteljesí­téséhez. Ám nagymértékben függnek a beérkező papír mi­nőségétől. Hozzájuk viszonyít­va, a már szakmai kiváló cí­met is nyert Tyereskova bri­gád — a borítékgyártó rész­legből — jóval könnyebb helyzetben van. A rózsások birodalma A verseny azonban ver­seny, s a különféle feltételek sem csökkentik a lelkesedést. Gépesítés A téli napfény keresztülpásztázza az agronómia-iro­dát. Középen ijedt képű fiatalember áll olajos munka­ruhában, előtte hátracsapott kéz­zel le-fel járkál a föagronómus. A szeme is szikrá­zik, ahogy mond­ja: — Hogy képzeli maga? Azt hiszi, az automatizálás azt jelenti, hogy a gép minden mun­kát elvégez he­lyettünk? Vegye tudomásul, még ha szovjet trakto­rok is vannak a kezére bízva, azok emberi irányítás nélkül mégiscsak gépek. S ha még egyszer lazsál a traktorján, meg a Jucikával trafikál, fegyelmit fogok maga ellen java­solni! Nna! A fiatal trakto­ros lehajtott fejjel eloldalog. Az ajtó csapódására Gizi­ké gépkönyvelő felkapja a fejét, mintha álomból ébredne, összerez­zen. Nagyot ásít, rámosolyog a fő- agronómusra: — Hogy maga milyen goromba tud lenni, Gusz­ti... Megkérhetem valamire? Renge­teg a munkáyt- Fent van az eme­leten a számoló­gép. Ttidja, az az új masina. Ügye, lehozza nekem, ha szépen kérem? Mosolya ellen­állhatatlan. A fő- agronómus máris ugrik, szeli a lép­csőket, ziháló mel­lel rohan vissza a géppel, fulladozva leteszi Giziké elé. Giziké ráemeli a billentyűkre piros körmöcskéit, pöty- tyinget rajta né- gyet-ötöt, oldalt megnyom egy gombot, s fent ki­ugrik a végered­mény. Ezt följegy- zi egy papírlap­ra, aztán újra mo­solyog a főagronó- musra: —- Koszi, Guszti. Igazán aranyos. Visszaviheti. Dénes Géza Ez derül ki, amikor Drilicsek Ádámnéval, a Rózsa brigád vezetőjével beszélgetünk. — Tizenketten vagyunk, többségünk már nem tartozik a fiatal generációhoz. De hiá­ba jár el felettünk az idő, meg sem fordult a fejünkben, hogy kiszállunk. Mármint a munkaversenyből. Tavaly is vállaltunk, hogy tíz százalék­kal túlteljesítjük a termelési tervet. Éppen a napokban ér­tékeltük a munkánkat, s meg­állapítottuk, hogy 117 százalé­kos tervteljesítést könyvelhe­tünk el. Vagy egy másik pél­da: brigádtagonként tizenhat óra társadalmi munkára tet­tünk felajánlást — lényeges, hogy többségben családos anyákról van szó! —, ám hu­szonnégy órákat végeztünk. A csarnokban — a rózsások birodalmában — rózsaszín, halványzöld, sárga papírhe­gyek. Egy részük a válogató­asztalok előtt tornyosul, a töb­bi a korszerű számológépnél várja sorsát. Ivesítve, csoma­golva, azaz útra készítve is állnak már a nagy kötegek. A munka itt csöppet sem ne­vezhető könnyűnek, egyetlen asszony — nyolcórás műszak alatt — 8—10 tonna papírt emel, forgat meg. — Akár saját feldolgozásra adjuk tovább az átválogatott papíríveket, akár kiszállítják, nagy figyelmet kell fordíta­nunk a minőségre — magya­rázza a brigádvezető. — Ta­valy három szocialista szerző­dést kötöttünk a minőség biz­tosítása érdekében. Fontosnak tartottuk a kapcsolatfelvételt a nekünk szállító, papírgyártó brigáddal: — vállalták, hogy csak kifogástalan anyagot kül­denek. A másik szerződést a borítéküzem Tyereskova szo­cialista brigádjával írtuk alá. ök használják fel az általunk válogatott íveket, s egy har­madik, az Állami Nyomda egyik szocialista brigádjának tett ígéretünk: úgy dolgozunk, hogy ők is minőségi munkát végezhessenek. Elismernek bennünket... Az idei vállalások még csak most formálódnak, azt azon­ban már tudják a brigádta­gok, hogy ismét a minőség az elsőrendű szempont. Ezért megújítják valamennyi szocia­lista szerződésüket. Bár nem ígérkezik könnyű feladatnak, újra tíz százalékkal szeret­nék túlteljesíteni a műhely termelési előírásait. Társadal­mi munkát is vállalnak a ta­valyihoz hasonlóan. A vállalt huszonnégy-huszonnégy órá­ból nyolc órákat az Omszki Park építésére ajánlanak fel. Czifferi József szólal meg ismét: A tavalyi munkájuk' alapján a vállalat kiváló bri­gádja kitüntetésre terjesztet­tük fel a Rózsa brigádot. — Akkor pedig az elismerés még inkább kötelez bennün­ket — mondja Drilicsek Ádámné. — Az elismerésről jut eszembe! Nincs okunk pa­naszra. Most a nemzetközi nőnap alkalmából két brigád­tagunkat is kitüntették. Haj­dú Jánosné a vállalat, Varga Lajos né pedig a könnyűipar kiváló dolgozója lett. A minőségre vigyáznak Hogy sikerül-e a legjobb brigauok sorába emelkeaniüu a rozsasoknaic, ma még nem tudható. Az sem, hogy vajon a borítéküzem Tyereskova szo­cialista brigádja elnyeri-e má­sodszor is a szakma kiváló brigádja kitüntetést. — Mi nem a címért, ran­gért dolgozunk — állítja le gépét halmi András brigád- vezető-helyettes. — Egysze­rűen összefonódott számunkra a munka és a verseny. Evek óta a minőségi vállalásokat helyezzük elöterbe, ezt tartjuk fő feladatunknak. Tizenegyen vagyunk, megfelelő figyelem­mel megakadályozhatjuk a selejtet. Mivel a mennyiség túlteljesítésére nemigen nyí­lik lehetőségünk, leginkább azzal segíthetjük vezetőinket, hogy többen megtanultunk több gépen dolgozni. Ezzel kapcsolatban nem titkolja: a borítéküzem fenn­állása óta nem szervezett a vállalat szakmásító tanfolya­mot. Pedig örömest elvégez­nék, hiszen egyre kínosabb azt mondani, betanított mun­kás vagyok. S a tanulásról jut eszébe! Most járja a nyolca­dik általánost az egyik brigád- tag. Ö az utolsó, aki még nem végezte el. Az újítók sorában — A technika fejlődésével egyre inkább törni kell a fe­jünket, mit lehetne módosítani, egyszerűsíteni — magyarázza Halmi András. — Tavaly há­rom újítást nyújtottunk be, ezek főként anyagtakarékos­ságra, illetve a veszteségcsök­kentésre irányultak. Nem mindegy, hogy egy ívből nyolc vagy tizenegy formátumot vá­gunk-e ki, vagy egy berende­zéssel hányfajta boríték ké­szíthető; Idén újra nehezebb a helyzetünk, de azért szeret­nénk feliratkozni az újítóbri­gádok közé. Egyébként a kö­zelmúltban tartottuk meg a termelési tanácskozásunkat, s az ott kapott információk alapján állítjuk össze gazda­sági vállalásainkat. Hallottuk, hogy exportálni is fogunk bé­lelt borítékot, ez pedig foko­zott minőségi követelménye­ket jelent. Ötéves szocialista szerződésünk van a Fűzfői Pa­pírgyár egyik válogatóbrigád­jával, hasonló kapcsolatot szeretnénk létesíteni a Diós­győri Papírgyárral is. Tőlük kapjuk a merített papírokat, s nem mindegy, hogy milyen a minőségük. Természetesen a gyári brigádokkal is össze­dolgozunk, hiszen közös a cé­lunk. A szentendrei papírgyárbar tizenhét szocialista közössé.c verseng, tevékenységük jelen­tősen befolyásolja a termelés eredményeket. Dodó Györgyi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents