Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-14 / 62. szám
6 %Miíav 1978. MÁRCIUS 14., KEDD Gergely napján hullott a kései hó Gergely napja ritkán jó, Sokszor van hideg szél és hó — ezt tartja a néphit, ami ezúttal is beigazolódott. A hét végére ugyanis kontinensünk északnyugati feléből hideg front tört be a Kárpát-medencébe, s ez vasárnapra meghozta a Gergely napi szelet is, havat is. A Meteorológiai Intézet tájékoztatása szerint vasárnap országszerte erős északnyugati szél fújt, Miskolc vidékén, a Mátrában és Győr környékén hózáporok voltak. Tehát — ugyancsak a néphit szerint — megrázta Gergely a szakállát, mert hullt a késel hó. A jubileumi zászlóért Egy erdő megélénkül Lekicsinyített fejjel Kézreálló fogkefék — exportra is Tízmillió fogkefe — a tavalyinál másfél millióval több ■— készül az idén az ország egyedüli fogkefegyárában, a Mosonmagyaróvári Műanyagfeldolgozó Vállalatnál. A többlettermelést az üzem korszerűsítésével érik el. Az új berendezésekkel műszakonként 2400—2000 kefét tömnek Megváltozik a fogkefék formája is: az idén gyártott kefék jobban kézre állnak. Lekicsinyítik a kefék fejét, s az állati eredetű sörtéből készült csomókat ritkábbra szövik, ezáltal rendeltetésüknek és a higiénia követelményeinek jobban megfelelnek ezek a mindennapos használati eszközök. A hazai igények kielégítése mellett a vállalat exportra is gyárt. A» szocialista országokon kívül az NSZK-ba és Közel-Keletre is szállítanak fogkefét , Júliusban lesz két éve, hogy a gödöllői és a telki erdő- és vadgazdaságok összevonásával megalakult Tollner György igazgatóval az élen a Buda- vidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság, Budakeszi székhellyel. Ilymódon a 34 ezer hektáros erdészet és a további 34 ezer hektáros mezőgazdasági terület kiterjed Pest, Komárom, Nógrád és Fejér megye egy részére, öt hagyományos erdészeti központtal, két vadgazdálkodó erdészettel és két fafeldolgozó és szolgáltató- üzemmel. Ezen felül szervezetébe tartozik az Országos Trófeabíráló Bizottság és a Fénycsapda Jelzőszolgálat. Az erdőgazdaság a napokban nyújtotta be pályázatát a múlt évi jubileumi munkaversenyben elért teljesítménye alapján a jubileumi zászló elnyerésére. Dallos Andor főmérnök és Nemes Mihály vállalati szakszervezeti titkár nagyon bíznak beszédes eredményeikben. Nehéz év után Ott jártunkkor éppen a vállalati szakszervezeti tanácsülésre készültek, aholis a 10 alapszervezetbe tömörült mintegy 1500 szervezett dolgozót képviselő 96 bizalmi elé kellett terjeszteniük az elmúlt év gazdaságszociális munkájáról szóló beszámolót. A tavalyi sikeres, de rendkívül nehéz év volt a megnövekedett gazdaság számára. Nehéz volt elsősorban azért, mert teljesíteni kellett a két korábbi különálló vállalat még önálló tervfeladatait, ugyanakkor eleget kellett tenni az átszervezéstől várt hatékonyabb gazdálkodásnak, a korszerűbb termelésnek és az alkalmazotti létszám csökkentésének. Hogy mindezzel megbirkóztak, ahhoz éppen a munkaverseny lendülete nyújtott segítséget. — Nem szeretnénk a figyelmet a számsorokkal lekötni — válogatott a listák között a szakszervezeti titkár. — Saját részletes adatait minden erdészet külön megvitatja a dolgozóival. Azért annyit mégis jó tudni a vállalati szakszervezeti tanácsülés résztvevőinek, hogy múlt évi termelési tervünket 103; árbevételünket 104; nyereségünket pedig 101 százalékra teljesítettük, az utóbbi tizennyolcmillió forintot jelent. Megspórolt forintok Az erdészeteknek a felújításon, a telepítésen és a fakitermelésen túl egyik legfőbb feladatuk volt, hogy mind több ipari munkával saját faanyaguk feldolgozását növeljék. Főleg ennek köszönhető a faipari ágazat nyeresége, illetve, hogy 13 millió forintos bankhitellel nagy arányú gépesítést hajthattak végre. Az államilag támogatott faipari rekonstrukción belül pedig 19 millióból elkészült az incsői fafeldolgozó üzem, ahová további 6 milliós beruházással a hőközpontot átépítették: Mindezt úgy hajtották végre, hogy a másfél évig tartó üzemrekonstrukció alatt a termelés nem esett vissza. Ilymódon már az idén 3.5 millió értékű fűtőolajat takarítanak meg, miután az eddig értékesíthetetlen fűrészport, kérget és más fahulladékot elégethetik. A sikerek között könyvelik el, hogy egy év alatt 22 adminisztratív munkahelyet szüntettek meg, holott közben megnövekedett az irányító- és szervező munka. Tehát gépesíteni kellett a számvitelt, öszr A szaküzletek és az áruházak választéka mindenki számára lehetővé teszi a hasznos húsvéti ajándékvásárlást a Flórián Üzletközpontból.' üzletközpont Óbudán szevonni a gödöllői és a gal- gamácsai erdészetet, és Gödöllőn kidolgozni a szakosított kerületvezetői rendszert. Az átszervezésből adódóan jobbá vált a belső kooperáció, gyorsabb és eredményesebb a megtermelt faanyag szállítása és feldolgozása, hatékonyabban tudják felhasználni meglevő gépparkjukat. — Az erdőt nem lehet befedni — tréfálkozott Nemes Mihály. — így a legtöbben változó munkahelyen, a szabad ég alatt dolgoznak. A szakszervezetnek ezeken a mostoha körülményeken kell javítania, amennyire lehet. Gépesíteni, hogy kevesebb legyen a fizikai munka, megoldani a szállítást, hogy ne kelljen kilométereket gyalogolni, munka- és védőruhát adni. A szállítás körül nincs baj, az emberek legtöbbjét már saját kocsijaink viszik ki a vágatokhoz, ellenben a körülményeken még többet tudnánk javítani, ha megfelelő terepjáró gépkocsikat lehetne beszerezni. Hanem az üzemi étkeztetésben kevés az előrehaladás. Saját konyhánk nincs, más vállalatoktól próbáljuk megvenni az ebédet. Ami nincs borítékban Szociális-kulturális beruházásokra 1977-ben kétmillióhétszázezer forintot fordítottak, a biztonságos és egészséges munkahelyek megteremtésére az előirányzott 102 ezer forint helyett 164 ezer forintot költöttek. Az incsői fafeldolgozó üzemben, ahol háromszázan dolgoznak, üzemorvosi rendelőt létesítettek heti kétszeri rendeléssel. Sajnos, a munkát könnyítő technikának árnyoldalai is vannak, a Still-féle körfűrésszel dolgozó favágók között vibrációs ártalom lépett fel. Ilyen megbetegedés miatt 26 dolgozót kellett más munkakörbe helyezni, további 16 csökkentett munkaidőben használhatja a motorfűrészt. Az életkörülmények javítására, a kulturált pihenésre hosszú távra szerződéses üdülőt béreltek Gyulán, ahol az érszűkületes-reumás betegek gyógykezelést kapnak. Bükkfürdőn, a MEDOSZ 300 ágyas üdülőt épít. Itt is vásárolt az erdőgazdaság 900 ezer forintért egy kétágyas szobát, ahová kéthetes váltásban küldhet igényjogosultakat. A gyermekes családoknak a Balaton mellett béreltek üdülőt, a gyerekeket Aligára vitték, míg szakszervezeti beutalóval, 200 dolgozójuk élvezte a pihenést. Hosszúra nyúlna felsorolni mindazt, amit juttatásként, építési kölcsönként, vállalati segélyként, vagy a gyermek- intézmények támogatásaként a megnövekedett vállalat vezetősége, a párt- és szakszervezeti bizottsággal egyetértésben az elmúlt évben megszavazott K. M. FELVÉTELRE KERESÜNK FORGÁCSOLÓ, LAKATOS, FESTŐ, VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat, valamint felsőfokú és középfokú végzettséggel rendelkező GYÁRTÁSTERVEZŐKET, FEJLESZTŐ MÉRNÖKÖKET, ÖNÁLLÓ SZERKESZTŐKET. Jelentkezés levélben vagy személyesen: Pestvidéki Gépgyár, Szigethalom ALLAS A Cegléd és Vidéke ÁFÉSZ gyakorlattal rendelkező vezetőszakácsot keres felvételre az ÉVIG-ben működő üzemi konyhájára. Jelentkezni: Cegléd, Alkotmány u. 9. sz. alatt az ÁFÉSZ vendéglátóipari osztályvezetőjénél lehet, ahol a jelentkezés feltételei megtudható^ _______________ A Cegléd és Vidéke ÁFÉSZ könyvelési munkában gyakorlattal rendelkező dolgozókat keres felvételre, lehetőleg azonnali belépéssel. Érdeklődni és jelentkezni: Cegléd, Alkotmány u. 9. sz. alatt lehet az ÁFÉSZ főkönyvelőjénél. _____________ Se gédraktárost keresünk. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet: Stylus Faipari Szövetkezet, Cegléd, Déli út 59. Hétfőtől pén- tekig 6—14 óráig. A Tápió—Hajta Vízgazdálkodási Társulat Nagykáta, vízépítő és műtárgyépítő munkára segédmunkásokat felvesz, jelentkezés: THVGT Nagykáta, Perczel M. u. 26. szám. A Nagymaros Nagyközségi Tanács V. B. Építőipari Költségvetési Üzem FELVÉTELRE KERES építőipari technikust, virágkertészt és takarítónőt. Jelentkezni lehet: Nagymaros, Kossuth tér 5. Telefon: Nagymaros 45. A Kereskedelmi szakmunkásképző Iskola szakoktatói állást hirdet. Jelentkezési feltétel : vegyesiparcikk vagy műszaki eladói és középfokú végzettség, személyesen vagy írásban: Cegléd, Pesti út 7. szám alatt. A pest megyei Mentőszervezet 8 általános iskolai végzettséggel mentőápolókat vesz fel az aszódi, ceglédi, dabasi, gödöllői, mo- nori, nagykátai, ráckevei, szentendrei, szigethalmi, szobi és váci mentőállomásra, valamint gépkocsivezetőkét — 2 éves gyakorlattal —* a dabasi, nagykátai, szentendrei és szigethalmi mentőállomásra. Korhatár: 20—40 év között. Jelentkezni lehet a mentőállomásokon vagy a Pest megyei Mentőszervezetnél (Budapest XIX., Kossuth Lajos utca 6. szám). Építőipari szövetkezet felvesz munkaügyi vezetőt. Jelentkezés: Nagykőrös, Örkényi u. 9. ADÁSVÉTEL Eladó ház, méhészetre, állattartásra, kertészkedésre alkalmas, 932 négyszögöl területtel. Mellékhelyiségek, fú- rott kút, háromfázisú villany van. Nagykőrös, 1. járás, Szurdok dűlő 32. Kovács Ambrus. Eladó Nagykőrös, Szabadszállási u. 30. sz. alatt összkomfortos új ház, 285 n.-öles telken. Érdeklődni szombat, vasárnap. ______ Kiadó tanya 1200 négyszögöl területtel Fekete elején. Érdeklődni: Nagykőrös, Reviczky u. 2. ________ Ce gléd, Pesti út 45. számú lakóház eladó. Megtekinthető: 17—19 óra között. Telefon: 10—342._____________ Hosszúcsemő ben 1100 négyszögöl terület, elsőrendű szőlővel, bekerítve és hozzávaló felszereléssel eladó. Villany és fúrott kút van. Érdeklődni: id. József Istvánnénál, Hosszúcsemő, X. dűlő 1. szám. ___________ Gaz dálkodásra alkalmas ház eladó. Cegléd, Damjanich utca 24. szám. Azonnal beköltözhető. Villany, víz, nagy istálló, disznóól, kukoricagóré, nagy porta. Érdeklődni: kedd és pénteki napokon 12—14 óráig, Monori Benőnél, Cegléd II., Kátai út 35. szám alatt. _________ Jaw a 250 cm3-es eladó. Cegléd I., Gubodv u. 9. sz.______ Albe rtirsán a Romantika vendéglőhöz közel 3000 négyszögöl szőlő megosztva is eladó. Érdeklődni: özv. Koska Istvánné, Al- bertirsa. Dános! út 16. Kenderföldön 278 négyszögöl telek eladó — OTP-részletre is. — Érdeklődni: Sági Lajosnénál, Újszilvás III. kerület 209., este vagy levélben. ______ As zód, Rákóczi u. 62. sz. alatti (újtelep) 300 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni lehet 25. sz. alatt. Éladó sürgősen egy másfél éves törzskönyvezett bernáthegyi kankutya. Cegléd IX. kerület Rét utca 21. MIB Diesel-motor eladó. Albertirsa, József Attila utca 53.______ Elad ó Gaz 69-es, Raj személygépkocsi, MIB Diesel-motor, 2 colos szivattyúval és tisza- kécskei magasnyomású permetező. Al- bertirsa. Pesti út 159. Eladó Neuperpétum zománcos kályha. Ceg- léd. Szép utca 5. Veritas szabó varrógép eladó. Cegléd, Somogyi Béla utca 9. szám alatt. Háromnegyedes villanymotoros, másfél colos centrifugál-szi- vattyúk és colos kézi- kút eladók. Cegléd, Vécsei utca 47. _____ 42 0 négyszögöl zárt kert eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, Ifjúság u. 13._________ Maglódnyaralón á llomás mellett kétszintes félkész családi ház, 239 négyszögöl telken eladó. „OTP előtt PmH. 13 724” jeligére a kiadóba._________ Eladó másfél szobás, szövetkezeti lakás: Vác, Erdős B. u. 10. I. em. 7. ___________ Ház eladó Nagykőrös n. kerület Knézich u. 5. szám alatt. Érdeklődni: du. 4-től a helyszínen. Eladó tanya 900 négyszögöl telekkel, fúrott kút, villany van. Állattartásra alkalmas. Nagykőrös 4. járás, Gogány dűlő 34. sz. Eladó 600 négyszögöl zárt kert a bokrosi középső hegyen és egy páncéltőkés pianinó. Érdeklődni: Nagykőrös IV.. Bocskai u. 3. Eladó Nagykőrösön, Bokros dűlő 35. számú tanya, 800 négyszögöl területtel. Villany megoldható. Kettes Konzervgyárhoz közéd. Eladó az Öregszőlőben 1100 n.-öl terület, beköltözhető lakással, borház felszereléssel együtt. Érdeklődni lehet: Cegléd XL kér. Görbe utca ll/a. _____ Fels őgödön — futball- pálya feletti társasházban — 3 szobás, összkomfortos lakás (pince, garázs) azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődés: Felsőgöd, KlSZ-lakó- telep, Horváth Róbert. Wartburg Tourist és motoros kerti kapa 3 HP olasz gyártmányú eladó. Nagykőrös, Szolnoki u. 98. ______ Nagykörös I. kerület Előd utca 6. sz. ház eladó. Érdeklődni: szombat-vasárnap, Mély gyermekkocsi eladó. Nagykőrös vin., Szeglet u. 14. Külön bejáratú 2 szoba, konyha üresen eladó. Nagykőrös, Tázerdei u. 1. ___________ Elad ó komfortos félig kész ház. Nagykőrös, Csipvári u. 39.______ Nagy kőrösön házhely alappal együtt eladó az abonyi úthoz közel. Érdeklődni lehet; Hosszúhát utca 6. Eladó egy másfél szobás összkomfortos családi ház etázsfűtés- sel, megtekinthető egész nap. 1164 Bp, Cinkota, Lapos köz 9, Szabó. Nyolc általános iskolát végzett vagy végző fiatalokat felveszünk 1978/79-es tanévre víz-gázvezeték- szerelö, fűtésszerelő és lakatos szakmunkástanulónak. A tanulók tanműhelyben, szakoktató irányításával sajátíthatják el szakmájukat. Az elméleti oktatást szakmunkásképző intézetben szaktanárok végzik. Juttatások: ösztöndíj. ill. társadalmi ösztöndíj. Vidékieknek teljes ellátás, munkaruha-' és utánzási bérlet. Jelentkezni lehet munkanapokon (szombat kivételével) 7—15.30-ig. Levélre részletes tájékoztatást küldünk Cím: Első Bádogos és Szerelő ISZ. Bp* Vili., Rigó u. 6—8. éf Bp. VII.. Hernád u. 45. személyzeti éi munkaügyi vezetőnél. Bokros elején 601 négyszögöl föld kiadó feléből. Érdeklődni: Nagykőrös X. kér. Niklos J. u. 16. _____ Szénáste lek dűlőben 1000 négyszögöl szántóföld kiadó. Érdeklődni : Nagykőrös, Zrínyi 18._________ Es küvőre! Megnyílt! Különleges, luxus esküvői és alkalmi ruhák kölcsönzése, méretre készítése. XIV„ Dózsa Gy. u. 29.____ Egri ké t szoba összkomfortos, erkélye* szövetkezeti lakásomat gödöllőire cserélném! Sürgős! Levélcím : Galambos!, Ke- repes. Szőlő u. 2. Figyelem! Az ATI nagykőrösi iskolája személygépkocsi, motorkerékpár és segédmotorkerékpár vezetői tanfolyamot indít március 31-én, Nagykőrösön. Oktatás Skodán és Zsigulin igény szerint. Jelentkezés, felvilágosítás a könyvesbolttal szemben az újságárusnál^ ____________ Oj cím: Szabó József lakatos, vízvezetékszereld és olajkályha „szerviz”, javítás. 2100 Gödöllő, Ady Endre sétány 60/a. Telefon: 306. (A Földhivatalnál). HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! KERAVILL | I <=> KERAVILL HÁZTARTÁSI VASALÓGÉP 5.240 Ft 6l400 Ft . . VÁSÁR 1 I VÁSÁR XE» 1