Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-03 / 29. szám

‘kMíoU 1978. FEBRUAR 3.. PENTJJK Szovjet—JNDK tárgyalások A közel-keleti helyzetről, más időszerű nemzetközi kér­désekről, valamint a Szovjet­unió és a Jemeni Népi Demok­ratikus Köztársaság kapcsola­tairól volt szó Alekszej Koszi­gin, szovjet miniszterelnök és a hivatalos látogatáson a Szov­jetunióban tartózkodó Ali Nasszer Mohammed Hasszani dél-jemeni miniszterelnök csü­törtöki megbeszélésein. A tár­gyalásokat meleg, baráti lég­kör jellemezte. A szovjet kormány csütörtö­kön ebédet adott a JNDK mi­niszterelnöke tiszteletére. A két kormányfő pohárköszöntőt mondott. A Szovjetunió olyan rendezésért száll síkra a Kö­zel-Keleten, amely figyelembe venné minden érdekelt ország igazságos jogait — jelentette ki a szovjet miniszterelnök. Rhodesia Miközben Joshua Nkomo, a Rhodesiái Hazafias Front egyik vezetője máltai tárgya­lásairól szerda este megérke­zett Londonba, újabb megbe­szélést tartottak Salisburyban Smith kormányfő belső rende­zési elképzeléseiről. A tanács­kozáson ezúttal részt vett Abel Muzorewa püspök is, aki a múlt héten kivonult a megbe­szélésről. A konferenciához közelálló források szerint a püspök nem távolodott el ko­rábbi álláspontjától, amely sze­rint egy választás esetén a fe­héreknek önálló szavazólistát kellene nyitni. Iah Smith és a tárgyalásokba bevont három afrikai vezető tegnap újra ta- 'úlkozott. Szaljut-6 Tankolás először — a világűrben Zökkenőmentesen töltötték át az üzemanyagot a Szaljut —6 űrállomáson a Progressz teherszállító űrhajó tartályai­ból. A bonyolult feladat miatt Romanyenkónak és.Grecskónak a megszokottnál korábban volt ébresztője, már reggel fél hét­kor munkához láttak, s az át­töltés munkáját moszkvai idő szerint reggel 7.24 órakor kezdték meg, a műszerek, be­rendezések ellenőrzésével. A műveletet úgy szervezték meg, hogy az űrállomás az áttöltés egész folyamata alatt a rádió­láthatóságon belül legyen, vagy­is a földi központ állandóan kapcsolatot tarthasson fenn az űrállomással és ellenőrizhesse a feltöltést. A világűr első tankolási ma­nőverét rendkívül hosszú elő­készítő munkával dolgozták ki: a szaktudósok két—két és fél évig tartó elméleti kutatással és kísérletekkel alakították ki a legmegbízhatóbb módszert. A feltöltés sikere azt jelenti, hogy az űrállomás élete gya­korlatilag többszörösére növel­hető. Hajtóanyag nélkül ugyan­is^ az űrállomás lassan féke­ződne az atmoszféra felső ré­tegeiben, pályája módosulna, végül a sűrűbb rétegekbe jut­va^ megsemmisülne, ahogy ez elődeivel is történt. Most vi­szont mód nyílik arra, hogy a szükségesnek megfelelően min­dig végrehajtsák a korrekció­kat és az űrállomást azonos Latin-amerikai békekonferencia A békeépítők varsói világ­közgyűlésének határozata szel­lemében február 1-én Mexikó­városban megkezdődött a la­tin-amerikai, karibi országok­nak a béke, a szuverenitás és a gazdasági függetlenség kérdé­seiről folytatandó négynapos regionális konferenciája. SZADAT KÖRÚTRA IN­DULT. Szadat egyiptomi el­nök csütörtökön elindult kőr­útjára, amelynek során Ma­rokkóba, az Egyesült Álla­mokba és hat európai ország­ba utazik. Megkezdődött az algíri csúcskonferencia Szemtanúk —- dokumentumok Több mint kétezer embert hurcoltak el Chilében úgy, hogy sorsukról még a legközelebbi hozzátartozók sem tudnak — mondotta dr. Antalffy György, az Országos Béketanács el­nökségének tagja, a Magyar Jogász Szövetség elnöke az MTI munkatársának adott nyilatkozatában. A chilei katonai junta bűneit vizsgáló nemzetközi bizottság Algírban tartott 5. ülésén — amelyen AJö&lffy professzor is részt vett -fívjszemtanúk, rejtett kamerá­val felvett filmkockák, doku­mentumok döntötték halomra a chilei katonai vezetők állí­tását, hogy demokratizálódik a kormányzat. den területére is. A szakszer- vezetek működését formálisan is lehetetlenné tették, s a mun­kások követeléseire válaszolva szakszervezeti vezetőket tar-’ tóztatnak le. A politikai elnyomás és a mindennapos brutalitás mellé a chilei nép mintegy 25 száza­lékának a rendkívüli nyomor jut osztályrészül, és az embe­reknek több mint a fele a Chi­lében hivatalosan megállapított létminimum alatt él. Algírban csütörtökön délután megnyílt a szadati különutas politikát ellenző négy arab or­szág — Algéria, Szíria, Líbia, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság —, valamint a Pa­lesztinái Felszabadítási Szerve­zet magasszintű vezetőinek csúcstalálkozói a. Huari Bumedien, algériai ál­lamfő nyitotta meg a kétnapos találkozót, amelyen részt vesz ■Hafez Asszad Szíriái elnök, Abdul Fattah Iszmail, a Je­meni Népi Demokratikus Köz­társaságban kormányon lévő Nemzeti Front Egyesített Poli­tikai Szervezetének főtitkára, Abdusszalam Dzsallud, a Lí­biai Legfelsőbb Népi Kongresz- szus Legfelsőbb Titkárságának tagja és Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke. Moamer El-Kadhafi líbiai államfő betegségére hivatkozva távol maradt a csúcsértekezlet megnyitásától. Brit leszerelési akciótervezet A brit külügyminisztérium nyilvánosságra hozta kilenc nyugati állam támogatását él­vező leszerelési akcióprogram­tervezetét, amelyet az ENSZ- közgyűlés május 23-án kezdő­dő rendkívüli leszerelési ülés­szaka elé kíván terjeszteni. A programtervezet a nukle­áris kísérletek mielőbbi betil­tását irányozza elő, a Szovjet­unió és az Egyesült Államok között megkötendő újabb SALT-megállapodás tető alá hozását sürgeti, javasolja egy1 olyan konvenció előkészítését, amely betiltaná a kémiai, a ra­diológiai és az új típusú tömeg- pusztító fegyvereket, továbbá a közép-európai haderők és fegyverzet csökkentéséről szóló bécsi tárgyalások meggyorsítá­sát ajánlja. A dokumentum javasol még számos olyan intézkedést, amely a nemzetközi biztonság és bizalom megerősítésére hi­vatott, így a legfontosabb ka­tonai adatok nyilvánosságra hozatalát és a helsinki záródó kumentum értelmében Európá­ban ezen a téren már alkal mázott intézkedések kiterjesz­tését az egész világra. A brit programtervezet az újabb SALT-megállapodás megkötése után sürgős tárgya­lások kezdeményezését irá nyozza elő. a nukleáris fegy­verek csökkentésére, esetleg megsemmisítésére. A brit dokumentum, amely élvezi Ausztrália, Belgium, Dá nia, Hollandia, Japán, Kana da, az NSZK, Norvégia é: Olaszország támogatását, az ENSZ főtitkárának újabb, töb­bek között a hagyományos fegyverek korlátozását érintő kérdések tanulmányozását is ajánlja. Békés atomgondok az űrben és a földön Algíri tanácskozásukon 40 ország 150 politikusa, jogásza és egyházi személyisége szögez­te le: a chilei junta a kifino­mult módszerek mögött to­vábbra is fasiszta rendszer. Az emberi jogok lábbal tiprása ma is mindennapos gyakorlat Chilében. Folytatódnak a ke­gyetlen vallatások, s a nem­zetközi, valamint a chilei jog előírásait semmibevéve tar­tóztatják le és száműzik az állampolgárok százait. A vád közlése és bírósági tárgyalás nélkül deportálják az ország északi részébe az embereket. Az elfogottak sorsáról még a legközelebbi hozzátartozók sem tudnak semmit. A nemzetközi bizottságoknak bemutatott do­kumentumok alapján egyértel­műen megállapítható, hogy a chilei titkosrendőrség a kínzá­sokat és az embertelen bánás­módot intézményesítette. Jel­lemzőül talán annyit: az ál­lambiztonsági szervek tagjai gyakran a nyilvántartott bűnö­zőkből kerülnek ki, akik sem­miféle bíróságnak nem tartoz­nak elszámolással... Az ülésen 15 tan'ú vallomása jelentette a figyelmeztető me- mentót: a fasiszta katonai rendszer természetrajza nem változott. A Chilei Kommunis­ta Párt főtitkárhelyettesének, Victor Diaznak fia számolt be arról, hogy apját három évi szabályos embervadászat után fogták el a DINA emberei, és sorsáról azóta sem tudnak sem­mit. Egy magát meg nem ne­vező brit politikus a bizottság rendelkezésére bocsátotta a rejtett kamerával Chilében for­gatott filmjét. A celluloidsza­lag tanúskodott a chilei börtö­nökre jellemző állapotokról. Égetett sebektől eléktelenitelt megcsonkított politikai foglyo­kat is bemutattak a filmkoc­kák. A fizikai terrort a junta mindinkább kiterjeszti a poli­tikai és társadalmi élet min­Múlt kedden a Szovjetunió­ból tavaly szeptember I8-án F$ld körüli pályára bocsátott Kozmosz—954 jelzésű mester­séges hold Kanada északi ré­sze felett bekerült a légkör sűrű rétegeibe és megsemmi­sült. Előzmény. Ez év január 6-án — amikor a mesterséges hold a szovjet megfigyelőeszközök rádióvételi zónáján kívül ke­rült — eddig tisztázatlan okokból szigetelése súlyosan megsérült, aminek következté- oen irányíthatatlanná vált és süllyedni kezdett. A szovjet mesterséges holdba olyan nuk­leáris energiatelep volt beépít­ve, amely a műszereket látta el elektromossággal. Múlt pénteken kisebb radio­aktív sugárforrással felszerelt amerikai meteorológiai lég­gömb zuhant az Alabama ál­lambeli Montgomery egyik la­kónegyedére. A nagy méretű léggömb s a hozzá tartozó gon­dola — amelyek együttes sú­lya megközelítette az egy ton­nát — lezuhanva, több elekt­romos vezetéket és telefonvona­lat megrongált. Hivatalos be­jelentés szerint a radioaktív forrás a gondolában levő mű­szerek egyikében volt elhe­lyezve. Nukleáris energiaforrások al­kalmazása a mesterséges hol­dakon, illetve a meteorológiai léggömbökben nem új jelen­ség. Ezt a megoldást mind a Szovjetunióban, mind az Egyesült Államokban alkal­mazzák. Radioaktív izotópokat hasz­náltak például energiaterme­lésre a Pioneer amerikai in- terplanetáris automatikus űr­állomáson, hasonló amerikai szerkezetek pedig már meg­semmisültek az atmoszférá­ban, így például 1964-ben a Transit elnevezésű mestersé­ges hold, később pedig az Apollo—13 holdkompja, ame­lyet a visszatérő egység fő hajtóművének hibája miatt kellett a visszatéréshez fel­használni. Ám ezekben az esetekben sem történt nukleá­ris szennyeződés. James Carter amerikai el­nök hétfői sajtóértekezletén kívánatosnak mondotta, hogy nemzetközi biztonsági megál­lapodásokat kössenek a mes­terséges holdakkal kapcsolat­ban. Kijelentette: javasolni fogja a Szovjetuniónak a nuk­leáris energetikai berendezé­sekkel ellátott mesterséges holdak felbocsátásának betil­tásáról szóló megállapodás megkötését. Mindaddig, míg előfordulhatnak műszaki hi­bák — mondotta —, be kell tiltani a nukleáris berendezé­sek alkalmazását műholdakon, ami egyébként eddig az Egye­sült Államokban is kialakult gyakorlat volt. A Nemzetközi Atomener­gia Ügynökség előrejelzései szerint a hagyományos fűtő­anyagforrások fokozatos ki­merülése miatt a világ atom­energia-kapacitása a követke­ző öt esztendőben megkétsze­reződhet és az ezredfordulóra a nukleáris erőművek teljesít­ménye — még lassúbb fejlő­dés esetén is — elérheti a két­millió megawattot, (1975-ben 90 ezer megawatt volt!). Ez az energiaellátás szempontjából biztató perspektíva. Ám az atomerőművekről azt is tudni kell, hogy olyan anyagokat termelnek, amelyek nukleáris fegyverek gyártására is fel- használhatók — állapította meg a napokban Kocsi Margit, a Központi Sajtószolgálat kommentátora. Épp ezért nemrég a nukleá­ris anyagokat és technológiá­kat exportáló országok cso­portja, 15 ország, köztük a Szovjetunió, az Egyesült Álla­mok és Nagy-Britannia meg­állapodást dolgozott ki, mely szerint közös felelősséget vál­lalnak az atomfegyverek elter­jedésének megakadályozására. (Kína a részvételt elutasítot­ta, de Franciaország — amely a mai napig sem csatlakozott az 1963-as atomcsendegyez- ményhez — részt vett a ta­nácskozáson.) A megállapodás értelmében az importáló or­szágok kötelesek hivatalos biz­tosítékokat nyújtani arra, hogy a megvásárolt nukleáris anya­gokat és technológiákat ne használják fel fegyverek elő­állítására. A Szovjetunió javasolta azt is, hogy hozzanak létre regio­nális plutóniumbankokat, ahol megfelelő garanciák mellett koncentrálhatnák az urándú­sító ipart, dolgozhatnák fel a hasadó anyagokat és ártalmat­lanná tehetnék a sugárzó melléktermékeket — de mind­ez még további viták tárgya. Hogy milyen nagy jelentő­ségű javaslatról van szó, bizo­nyítja a tíz éve rejtélyes mó­don eltűnt 200 tonna uránérc: melynek segítségével vált — Brüsszel, Hága, Róma, Rabat, Bonn és Washington össze­játszása nyomán — potenciá­Testvérháború Indokínában A kambodzsai fegyveres erők január 30-án és 31-én újból nehéztüzérséggel lőttek vietna­mi határterületeket. A hivata­los hanoi közlemény beszámol arról, hogy több találat érte magát Tay Ninh tartomány székhelyét. A sebesültek és ha­lálos áldozatok együttes szá­ma harminc. E súlyos támadást megelő­zően kambodzsai őrnaszádok tüzet nyitottak vietnami ha­lászhajókra. Provokációkra ke­rült sor Chau Doc tartományi székhely sűrűn lakott területei ellen is. A hanoi közlemény megálla­pítja, hogy a vietnami fegyve­res erők Táv Ninh tartomány­ban megbüntették a támadó kambodzsai egységeket, 200 ka­tonák ártalmatlanná tettek és csaknem száz különböző fegy­vert zsákmányoltak. MIÉRT INDÍTOTT háborút a nyolcmilliós Kambodzsa ré­gi fegyvertársa és szomszédja, az ötvenmilliós Vietnam el­len. A kérdésre egyelőre még csak keresi a választ a világ­sajtó. Kambodzsa ugyanis — lassan három évvel az Ame~ rika-barát Lón JVot-rendszer bukása után — ma is herme­tikusan elzárkózik a külvi­lágtól. A közvetett informá­ciók azonban arra vallanak, hogy Kambodzsa kitart a ma­ga sajátos és történelemben mindeddig egyedülálló mo­dellje mellett, miközben kül­politikájában egyértelműen Kína-barát irányvonalat kö* vet. TISZTOGATÁSI KAMPÄNT KAMBODZSÁBAN. Mi is tör­tént Kambodzsában az 1975 áprilisában kivívott győzelem óta, amikor a kommunisták vezette vörös khmerek meg­döntötték Lón Nol reakciós rendszerét? Épp most, a viet­nami—kambodzsai konfliktus kapcsán erősítette meg a ha­noi kormány egyik nyilatkoza­ta azokat a korábbi nyugati sajtójelentéseket, hogy sok ezer Kambodzsában élő vietnami esett áldozatul annak a tisz­togatási kampánynak, ame­lyet a kambodzsai vezetés folytat a régi rendszer vélt és valódi támogatói ellen. Ezek­től a módszerektől kezdettől fogva gyökeresen különbözött a hanoi vezetés türelmes, megbékélésen alapuló politi­kája. Ennek ellenére gyakor­latilag már a Lón Nol-rend- szer megdöntésének másnap­ján megkezdődtek a fegyveres összetűzések a kambodzsai— vietnami határon. TÖRTÉNELMI OKOK? Hogy az amerikaiak ellen folytatott közös harcban lét­rejött fegyverbarátság ilyen hamar felbomlott, abban sze­repe van a délkelet-ázsiai tör­lis atomhatalommá Izrael, Brazília, a Dél-afrikai Köztár­saság és Irán. Legújabb fejleménye a bé­kés atomgondoknak pedig az, hogy Svédországot kormány- válság' fenyegeti, mert a koa­líciós kormány meghasonlott az atomenergia kérdésében. A Fülldin miniszterelnök vezette Centrum Párt ragaszkodik a nukleáris energiaprogram teljes leállításához, beleértve a már működő vagy közvetlenül el­készülés előtt álló tíz atomerő­mű leszerelését is. Két koalí­ciós partnere, a Konzervatív és a Liberális Párt viszont a korábbi kormány idején elfo­gadott program végrehajtása mellett van s csak az abban előirányzott 13 nukleáris erő­mű üzembe helyezése után akarja beszüntetni a további fejlesztést és kíván rátérni az egyéb energiaforrások kutatá­sára. Fälldin és a hajthatatlansá- gáról ismert Johansson ener­giaügyi miniszter magatartá­sának bírálatához természete­sen a szociáldemokrata ellen­zék szóvivői is csatlakoztak, azzal érvelve, hogy a nukleá­ris program felszámolása, a félig állami kézen levő ASEA Atom vállalat feloszlatása sú­lyos csapást mérne a svéd ipar jelentős részére, s nagy­arányú munkanélküliséget idézne elő. Ha az elkövetkező napokban nem sikerül a pártoknak kö­zelebb jutni a megegyezéshez, megfigyelők szerint a konzer­vatívok és a liberálisok, a szo­ciáldemokrata ellenzékkel ösz- szefogva megbuktathatja Fäll- dint. Ez lenne az első atom-kor- mányválság a világon. Alacs B. Tamás ténelmi múlt terhes öröksé­gének is. A kambodzsai és a vietnami feudális rendszerek évszázadokon keresztül har­coltak egymás ellen, és a lét­számban kisebb khmer népet állandóan fenyegette a nem­zeti megsemmisülés veszélye. Sajnos, a khmer vezetők na­cionalista érzelmei akkor is döntőnek bizonyultak, amikor az Amerika-ellenes közös fel­szabadító háborúban kivívott győzelem után minden lehe­tőség megvolt arra, hogy örökre száműzzék a két nép kapcsolatából a viszályt. Csupán a vietnami kor­mány türelmének köszönhető, hogy egészen a múlt év vé­géig nem került a nyilvános­ság elé a megújuló, és egyre súlyosabb pusztításokat okozó kambodzsai betörések ténye. Tavaly december végén, azon­ban már olyan súlyos veszte­ségeket okoztak a kambodzsai támadások, hogy Vietnam kénytelen volt katonai erejét bevetni. Kína, a térség legjelentő­sebb állama félreérthetetlenül jelezte, hogy Kambodzsa ol­dalán áll. Ezt bizonyította az a látogatás is, amelyet Ten Jing-csao asszony, Csou En~ laj özvegye tett nemrégiben Kambodzsában. Igaz, a politi­kus-asszony — aki egyébként a Kínai Országos Népi Gyű­lés Állandó Bizottságának al- elnöke — Phnom Penh-i be­szédében tartózkodott attól, hogy agresszióval és a khmer nép függetlenségének eltiprá- sával vádolja Vietnamot, mint ahogy azt a kambodzsai ve­zetés tette. Vietnam — akárcsak Kam­bodzsával — jó kapcsolatokra törekszik a kilencszáz milliós Kínával is. A vietnami kül­ügyminiszter a térség négy másik fontos országában, ugyancsak a jószomszédság szellemében folytatott sikeres tárgyalásokat a közelmúltban. Keleti Miklós Jugoszlávia Választási előkészületek — A jugoszláv kommunis­táknak a szocialista szövetség hajtóerőivé kell válniuk, sok­kal aktívabbnak kell lenniük, mint eddig — hangoztatta Ti­to elnök a szocialista szövet­ség vezetői előtt mondott be­szédében. Jugoszláviában ez év tava­szán helyhatósági, majd pedig képviselőházi választásokat tartanak. Tito a választási elő­készületek alkalmából fogadta Hercegovinában a legnagyobb tömegszervezet vezetőit. Rá­mutatott : — Egyesek attól félnek, hogy a szocialista szövetség a kom­munista szövetséggel párhu­zamos szervezetté válik. En­nék nincs alapja. A szocialis­ta szövetség átfogó tömegszer­vezet, amelybe bekapcsolódik társadalmunk minden más tár­sadalmi-politikai szervezete. A szocialista szövetségnek je­lenleg 13 millió tagja van, a kommunisták szövetségének 1,7 millió. A szocialista szö­vetségben dolgozó kommunis­táknak olyan mozgatóerőnek kell lenniük, amely helyes irányba tereli e szervezet te­vékenységét. Addisz Abeba Nagygyűlés Az etiópiai népnek az ideig­lenes katonai kormányzóta­nácsba vetett bizalmáról, a ve­zető testület tevékenységének támogatásáról és az ország nemzeti demokratikus átala­kulásának útján elért vívmá­nyok megvédésének készségé­ről tanúskodott az a nagygyű­lés, amelyet szerdán tartottak több tízezer dolgozó részvéte­lével Addisz Abebában. A tömeggyfilésen felszólalt Mengisztu Hailé Mariam, a kormányzótanács elnöke Hangsúlyozta: a gyűlés bizo­nyítja, hogy az etiópiai nép kész leszámolni a belső és kül­ső reakcióval, szétzúzni azt az összeesküvést, amelyet az Egyesült Államok és NATO- beli szövetségesei szőnek az ország ellen és kész megvéde­ni az etiópiai forradalmi fej­lődés eredményeit, az ország egységét. pályán tartsák. Ugyanakkor elegendő hajtóanyag áll ren­delkezésre az orientációs mű­veletekre, az űrállomás meg­adott irányba fordítására is a kormányzórakétáknak. Az újabb sikeres szovjet kí­sérletnek így szinte felmérhe­tetlen jelentősége van a jövő számára: a most kidolgozott módszer gyakorlatilag korlát­lan élettartamot jelent.

Next

/
Thumbnails
Contents