Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-10 / 35. szám
2 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLEKLETB Rádiófigyelő (Folytatás az l oldalról) sóhajából kitűnik, hogy az új kapcsolatnak ezzel vége. Hiszen Pesten, ahol köztudomásúan olyan megbízhatóak a telefonok, hogyis jutna eszébe a fiúnak, hogy újra felhívja ót. Akkor nem válhatna egy a női egyenjogúságot a telefonbetyár kisfőnököktől féltő naiv és elhibázott darab hősnőjévé. BÜCSÜ NAGY LÁSZLÓTÓL. A búcsúztató műsort nem illik bírálni, az elhangzott összeállítás figyelmeztetését azonban nem lehet nem meghallani. Az író, költő barátok, különösen Csoóri Sándor szavaiból érezhettük, nem egyszerűen nagy költő, Petőfi, Ady, József Attila nevével fémjelzett sorba lépő költő hagyott itt, hanem az elmúlt harminc év minden sebét és dicsőségét hordozó, a meg nem alkuvás jelképévé nőtt művész. A baráti búcsúztatókat követő Rege a tűzről és a jáccintról című oratórikus kompozíció naiv tematikus szempontból széttördelte a versek egységét, a szavalókórusokkal támogatott előadásból, Sebőék szép versmegzenésítései ellenére is hiányzott Nagy László ereje, szuggeszti- vitása. Az ő verseit nem felszabdalni és újra összerakosgatni kell, hanem felnőni hozzá előadónak, szerkesztőnek egyaránt. Csak így maradhat a költő verseiben mindig közöttünk. Mező Ferenc Rádió SAJTÓKONFERENCIA Riporter: Petress István. Szerkesztő: Boros János. A KSH elnöke, Bálint József államtitkár és munkatársai válaszolnak arra, hogy a felmérések, a számok tükrében milyen a gazdaságunk, hogyan alakul a fogyasztás, az ország népesedése, a lakosság életmódja, a közműveltségi állapot stb., stb. A hallgatók kérdéseit hétfőn 14 órától a 155—644-es és a 358—941-es telefonon várják. Adás: február 13., hétfő. Kossuth, 19.35. INTERJÚ KEDD KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Az ember biológiai jövóje. 8.57: Szymanowski: öt lengyel népdal. 9.10: Alessandro Scarlatti: A becsület diadala. Háromíelvo- násos opera. 10.05: Iskolarádió. 11.20: Bartók zongoramüveiből. 11.42: Különös házasság. Mikszáth Kálmán regénye folytatásokban. XXIV. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.10: Törvénykönyv. 13.25: A Melódiákoktól folytatása. 14.09: Százszorszép Színház. 14.48: Éneklő Ifjúság. 15.10: Nótacsokor. 15.44: Magyarán szólva... 16.05: Harsan a kürtszóI 16.35: Haydn: f- moll vonósnégyes. 17.07: Fiatalok stúdiója. 17.32: George London énekel. 18.00: A Szabó család. 19.15: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 20.10: Történt valami? 20.40: Énekszóval, muzsikával. 21.05: Marslakók Amerikában. 21.35: Kincses Veronika operettfelvételeiből. 22.20: Schubert-mü- vek. Közben: 22.45:■ Filmek a belgrádi százból. 23.00: A Schubert- müvek cimű műsor folytatása. 0.10: Idrányi Iván táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fekete Pál operettfelvételeiből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Verbunkosok, nóták. 9.33: Derűre is derű. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Barátság sláger- expressz. 12.33: Arcképek a bolBB KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. 8.57: Labirintus. 9.12: Beszélni nehéz. 9.24: Bellini-áriák. 10.05: „Nyitnikék.” — Kisiskolások műsora. 10.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.55: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Babits Mihály összegyűjtött versei — könyvszemle. 13.30: Lakatos György népi zenekara játszik, Lente Lajos nótákat énekel. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Berlioz operáiból. 15.10: Messziről — messzire. 15.50: Mihály András —Raics István: 1871 kantáta. 16.10: Századunk kamarazenéjéből. 16.44: Mindenki iskolája. 17.07: Kimaradtam a nyolcadikból. 17.32: Zenekari muzsika. 19.15: Gondolat. 20.00: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.42: Kis magyar néprajz. 20.47: Fidelio. Beethoven kétfelvonásos operájának közvetítése a lipcsei Kongresszusi Teremből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.20: Tomsits Rudolf szerzeményeiből. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.33: Zenés játékokból. 9.30: Népdalok. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család. 12.00: Lendvay Kamiiló fúvósműveiből. 12.33: Kamarazene. 13.33: Csajkovszkij: Gyermekalbum. 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: ötödik sebesség — különkiadás. 18.00: Egy kis figyelmet kérek! 18.10: Barangolás régi hanglemezek között. 18.33: Angot asszony lánya. Részletek Lecocq operettjéből. gár Irodalomból. 12.50: Zenekari muzsika. 13.33: Saint-Saens: Az állatok farsangja. 14.00: Kettőtől hatig. 18.00: Kotlári Olga és Pal- csó Sándor népdalokat énekel., Sára Ferenc furulyázik. 18.33: Zenés portré Szakácsi Sándorról. 20.33: Mindenki könyvtára. 21.03: Dupla vagy semmi. 22.00: Harminc perc rock. 22.43: A Rádió Dalszínháza. 23.43: Fatkas Ferenc: ‘ Lavotta-szvit. 3. MŰSOR 14.05: A Magyar Zeneművészek Szövetsége ifjúsági csoportjának hangversenye a Zeneakadémia kistermében. 15.19: Mignon. Részletek Thomas operájából. 16.03: Mindenki iskolája. 16.33: Purcell: Óda Szent Cecília napjára. 17.30: Harminc pere alatt a Föld körül. 18.05: Mindenki zeneiskolája. 18.37: Auber operáiból. 19.15: Iskolarádió. 19.33: összeállítás Hriszto Szmirneszki műveiből. 19.53: Smetana: e-moll vonósnégyes. 20.24: Zenekari muzsika. 21.05: A dzsessz történetéből. 21.45: Rádiószínház. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (isin.). 8.05: Iskolatévé: Történelem (ált. isk. 5. oszt.). A Római Birodalom. (A császárság kora.) 9.00: Énekeljünk együtt! Sokat arattam. 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). A takarmánynövények. 9.25: Tele-fény- kép. Fotóműsor gyerekeknek. VII/7. rész: Díjkiosztás (ism.). 9.40: Muzsikáló szerszámok. I. rész: Tekerőlant (ism.). 10.05: Történelem (ált. isk. 7. oszt.). Vive la com19.23: Közvetítés a budapesti Hilton Szálló Kalocsa étterméből. 19.43: A tegnap slágereiből. 20.33: „Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem.” Vetélkedő Ady Endre életéről, munkásságáról. 21.50: Daloló, muzsikáló tájak. 22.33: Sanzonalbum. 23.12: Zenekari muzsika. 3. MŰSOR 14.05: Domenica Scarlatti zongoraszonátáiból. 14.27: Zenei panoráma. 15.03: Kórusainkat ajánljuk. 15.15: Kettős portré. 16.03: Zenekari muzsika. 17.15: Magnóról — magnóra. 18.05: Fekete Afrika zenéjéből. 18.20: Meditáció. 18.30: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 18.56: Jean- Pierre Rámpái fuvolázik. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Peré- nvi Miklós gordonkaestje. Közben: kb. 20.40: Tallózás a sajtóban. Kb. 21.00: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 22.05: Operaáriák. 22.30: Irodalomtudósaink fóruma. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). Misa bácsi. 8.35: Nyelvi továbbképzés oroszszakos tanároknak. Kirgizia egy művész szemével. 9.05: Jót, s jól! Magyar nyelv- és irodalom-továbbképzés 1. osztályban tanító nevelőknek. Mi az új a tantervben? 9.45: Francia nyelv (középisk. III. oszt.). En Francais. Boules et balles. 10.00: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.25: Olyan, mint a többi szombat. Magyarul beszélő angol film (ism.). 11.45: Most mutasd meg! Társasjáték (ism.). 14.05: Iskolatévé: mun. 11.05: A kémia tudománya és oktatása. Továbbképzés kémiatanároknak. Oxidok, hidroxidok, oxosavak. 12.05: Kémia (ált. isk. 8. oszt.). A sók keletkezése. 12.35: Kamera. Film- és tv-esztétikai műsor középiskolásoknak. 14.00: Iskolatévé: Történelem (ált. isk. 5. oszt. — ism.). 14.30: Énekeljünk együtt (ism.). 14.35: Környezetismeret (ism.). 15.00: Történelem (ált. isk. 7. oszt. — ism.). 15.15: A kémia tudománya és oktatása (ism.). 16.05: Kémia (ism.). 16.33: Hírek. 16.40: A nyelv világa. 17.10: Sakk-matt. 17.30: Mindenki iskolája: 7. Földrajz. Kontinensünk, Európa. 18.0§: 1. Kémia. Az alapanyagok felépítése és csoportosítása. 18.30: Reklámműsor. 18.35: Gótika kerekeken. Gyár az égbolt alatt. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Erdős István: Cigánykerék. Tévéfilm. 21.20: Művészeti magazin. 22.10: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Sylphide. Francia balettfilm. 21.10: Tv-híradó. 2. 21.30: Rendezte: Dömölky János. Gorkij: Az áruló. Tévéjáték (ism.). POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Népi muzsika. 20.10: Az fséret földje. Lengyel film. 2. rész. 21.20: Táncdalok. 22.00: Zenés műsor. 2. MŰSOR 21.00: Diszpécser és a trombita« 7. rész. Orosz nyelv (ism.). 14.30: Nyelvi továbbképzés oroszszakos tanároknak (ism.). 14.50: Jót, s jól! (ism.). 15.30: Ahol mindenki felfedez. Matematika-továbbképzés pedagógusoknak. 1. osztályban tanító nevelőknek. Számtan, algebra. II. 16.33: Hírek. 16.40: A közönségszolgálat tájékoztatója. 16.45: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. 16.55: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora. 17.25: Rólunk van szó. Ifjúsági vitaműsor. A bolgár televízió estje. 17.55: Bevezető. 18.00: Bolgár ritmusok. Rövidfilm. 18.20: Dobrudzsái képek. Bolgár rövidfilm. 18.50: Egy falusi képzőművészkor. Bolgár rövidfilm. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek Űz elkezdhetik. Tévétoma. 19.30: Tv-híradó. 29.00: Bevezető. 20.05: Égj, hogy világíts! Magyarul beszélő bolgár filmsorozat. VH/1. rész. 21.25: Rai- na Kabaivanszka énekel. Bolgár portréfilm. 22.00: A halhatatlan város. Bolgár rövídfilm. 22.20: Tv- híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: ölombetös vallomások. Dokumentumfilm-sorozat. Szemes Piroska (ism.). 20.30: Don Mac- lean műsora. Zenés film. 21.10: Tv-híradó. 21.30: Fiatváros alattvalói. Magyarul beszélő olasz film. POZSONYI TV 17.45: Autósok, motorosok. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.40: Svédország —Csehszlovákia jégkorongmérk. 22.00: A rendőrség nyomoz. 2. MŰSOR 13.55: Slovan Bratislava—Marira Plovdiv. Női kosárlabdamérk. 19.30: A járőr. Angol fiim. 21.00: Politikai dalok. 21.30: Edison legyezője. — Meddig tetszik ' nálunk maradni?,., Zsoldos rajza CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57: Kamaramuzsika. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.24: „Számok.” Riport a Nemzetközi Számítástechnikai Oktatási Központ munkájáról. 11.39: Különös házasság. Mikszáth Kálmán regénye folytatásokban. XXV. (befejező) rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Házunk tája. 13.30: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Téli berek... 14.30: Duga Ilona és a KISZ XIV. kér. kamarakórusa népdalokat énekel. 15.10: Bach- d-moll szólószvit. 16.08: Nemzetiségeink zenéjéből. 16.20: Brahms: II. szimfónia. 17.07: Olvastam valahol... 17.27: Olasz művészek operahangversenye. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: A Rádiószínház bemutatója. 20.04: Bemutatjuk új felvételünket. 20.57: Székely népballadák. 21.05: örökzöld dallamok. 22.20: Heródiás. Részletek Massenet operájából. 23.00: Századunk zenéjéből. 0.10: Presser Gábor táncdalaiból. PETŐFI RADIO 1.95: Mezők, falvak éneke. 1.291 Tiz perc külpolitika (Ism.). 8.33: Slágermúzeum. 9.15: Fúvószene táncritmusban. 9.33: Rejtett forrás. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Nóták. 12.33: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Régi híres énekesek műsorából. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.30: Zene vár. 11.00: Szórakoztató antikvárium. 16.00: Kérek egy sztorit! 16.33: Kívánság- kabaré. 17.00: Zenei tükör. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Czabán tanító úr. Gyárfás Endre rádiójátéka. 21.13: Dupla vagy semmi. 22.15: Verbunkosok, nóták. 22.33: Tíz nerc külpolitika. 22.43: A Verbunkosok, A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE s CSÜTÖRTÖK nóták című műsor folytatása. 23.30: Operettfinálék. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 15.34: Az ÉDOSZ Szilágyi Erzsébet női kara énekel. 15.50: Babits Mihály összegyűjtött versel. 16.03: Agay Karola énekel. 16.40: Mi a véleményed? 17.00; Ötórai tea. 18.05: Romantikus kamarazene. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Századunk ba- lettzenéjéből. 20.51: Lulsa Miller. Részletek Verdi operájábóL 21.51: Kilátó. A rádió világirodalmi folyóirata. 22.45: Zenei panoráma. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (ism.). 8.05: Iskolatévé: Földrajz (ált. isk. 8. oszt.). Köny- nyüiparunk. 9.05: Fizika (ált. isk. 6. oszt.), öntés, hegesztés, forrasztás. 10.00: Énekeljünk együtt! Népdalcsokor. 10.05: Magyar nyelv és irodalom (ált. isk. 3. oszt.). Móra Ferenc: A szánkó. 11.05: Kémia (ált. isk. 7. oszt.). Atomok, molekulák, ionok. (Kísérleti iskoláknak.) 12.05: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). Az Amerikai Egyesült Államok ipara. 13.55: Iskolatévé: Földrajz (ált. isk. 8. oszt. — ism.). 14.30: Fizika (ism.). 15.00: Magyar nyelv és irodalom (ism.). 15.25: Kémia (ism.). 15.40: Földrajz (ált. isk. 7. oszt. — ism.). 16.13: Hírek. 16.20: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. Ctban a mai élővüághoz (ism.). 17.00: Perpetuum mobile. 17.45: Telesport. 18.10: Hadüzenet nélküli háború Afrika szarván (ism.). 19.00: Reklámmüsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Jogi esetek. 20.45: Osztrovszkij: Zivatar. Dráma két részben, a miskolci Nemzeti Színház előadásában, felvételről. (14 éven felülieknek!) 22.40: Tv-hlr- adó, 3. *. MŰSOR 18.23: Világnézet. A munka. 19.90 En Francais. HI/8. rész: Francia nyelvtanfolyam. Plus ou moins. 19.15: People You Meet. 24. Angol nyelvtanfolyam. The Library. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: „El Pueblo unido ...” A Nemzetközi Diákklub latin-amerikai tagjainak zenés, tán cos műsora. 20.40: Tv-híradó. 2, 21.00: Magyar tudósok. Lissák Kál mán akadémikus. 21.35: Utószezon. Magyarul beszélő NDK tévé- filmsorozat. IH A. rész. POZSONYI TV 10.15: Tábornok elvtárs. Szovjet film. 19.00 és 21.30: Híradó. 21.25: A rendőrség naplójából. 22.00: Ünnepi hangverseny. 2. MŰSOR 18.00: Tudomány és technika. 19.30: Péter és Lucia. Tévéopera. PENTEK KOSSUTH RADIO 8.27: A kommunikatív jelenség. 8.37: Zenekari muzsika. 9.34: Hej, gerenda, gerenda. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Számadás. 10.40: Saint - Seans: Sámson és Delila. — Szerelmi kettős a II. felvonásból. 11.00: Patachich Iván: Mese szvit. 11.12: „Minden ragok csillagvirága ...” Fiatal bolgár költők műsora. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nótacsokor. 14.09: A búcsúsének- től a forradalom daláig. 14.25: „Nyitnikék.” — Kisiskolások műsora. 15.10: A vadorzó. Részletek Lortzing operájából. 16.05: Szigetlakók. 17.10: Madrigálok. 17.36: A gyorsuló idő nyomában. 17.57: Smetana: e-moll vonósnégyes. 19.15: Remekírók — remekművek. 20.09; Népdalest. 21.01: Bemutatjuk új felvételünket. 21.34: Láttuk, hallottuk. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar Schu- bert-estje az Erkel Színházban. 0.10: A Magyar Néphadsereg réz- fúvósegyüttese játszik. PETŐFI RADIO 8.05: A pajkos hercegnő. Részletek Herbert—Young filmzenéjéből. 8J20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Dzsesszf el vételekből. 9.11: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. 9.31: Külföldről érkezett... 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Szabálytalan gondolatok a rendről. 12.00: Részletek Huszka Jenő —Szilágyi László Erzsébet és Mária főhadnagy című daljátékából. 12.33: Balettzene. 13.03: Nőkről — nőknek. 13.33: A furfangos csecsemő. Részletek Ránk! György—De- vecseri Gábor gyermekoperájából. 14.00: Kettőtől ötig . .. 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Oláh Kálmán népi zenekara játszik. 19.29: Rossini: Alkalom szüli a tolvajt. Egyfelvo- násos vígopera. 20.33: Merre jártunk? (élő). 22.33: Zenés játékokból. 23.30: Júlia Axen énekel, Eberhard Weise zongorázik, a Lipcsei Rádió tánczenekara játszik. 3. MŰSOR 14.05: Farkas Ferenc: Naptár — dalciklus Radnóti Miklós verseire. 14.22: Szimfonikus zene. 16.03: Barokk muzsika. 17.10: Négy évtized magyar operája. 18.05: Zenekari muzsika. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Közkívánatra! 21.15: Dzseszsfelvételekből. 21.40: Holnap közvetítjük... 22.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Hangverseny századunk olasz zeneszerzőinek műveiből. TELEVÍZIÓ 8.38: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (ism.). 8.45: Iskolatévé: Francia nyelv (középisk. IV. oszt.). En Francais. L’habit ne fait pás la moine. 9.20: Perpetuum mobile. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek (ism.). 10.05: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). Egyszerű gépek alkalmazása. 11.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.). Az elektromágnes alkalmazása. 11.45: Angol nyelv (középisk. IV. oszt.). People You Meet. The Park. 12.05: Világnézet (középisk. IV. oszt.). Egyén és közösség. 13.05: Osztályfőnöki óra (középiskoláknak). Honvédelmi Ismeretek. Védekezés az AVB-íegyve- rek ellen. 14.50: Iskolatévé: Fizika (ált. Isk. 7. oszt. — ism.). 15.20: Fizika (ált. Isk. 8. oszt. — ism.). 15.45: Világnézet (ism.). 16.28: Hírek. 16.35: Pedagógusok fóruma. Gyerekek funkcióban. I. (ism.). 17.10: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 17.25: Honnan jössz, hová mégy? A szegedi körzeti stúdió műsora. 17.50: Mindenki közlekedik. Közlekedési műsor. 18.05: Reklámműsor. 18.15: öt perc meteorológia. Időjárás-előrejelzés. 18.20: Szépen, jól magyarul. 18.30: „A magas szerződő felek.” 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.25: Kutatjuk a közvéleményt. Szilveszter, 1977. A szilveszteri műsor ismétlése. 22.05: Hofi Géza műsora (ism.). 22.45: Tv-híradó, 3. 22.55: A háremhölgy. Elképzelhetetlen tévériport (ism.). 2. MŰSOR 20.00: Henryk Szeryng zenekari hegedűestje. A Zene. zene, zene hangversenymelléklete. 20.25: öt perc meteorológia (ism.). 20.30: A modern festészet előfutárai. Angol filmsorozat. VI/1. rész: Edouard Manet (ism.). 21.20: Tv-híradó, 2. 21.30: Utószezon. Magyarul beszéld NDK tévéfilmsorozat, ül/2. rész. POZSONYI TV 17.55: Skoda Plzen—Zbrojovka Brno labdarúgó-mérk. 17.55: A csehszlovák február. Dok.-film. 18.10: Az Észt Állami Filharmonikusok műsora. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Zenés műsor. 20.10: Copperfield Dávid. 1. rész. 22.00: A rendőrség közbelép. 22.15: Mina feltámadása. Tévéjáték. 23.40: Gilbert Bécaud hangversenye. 2. MŰSOR 19.35: Csehov — jelenetek. Szovjet film. 20.20: Revűműsor. 21.30: A torreádorok keringője. 5 Z O M B AT KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Szociográfia kalákában. 9.30: Mindenki iskolája. 10.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 11.00: Korunk hősei. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán 6zólva ... 12.45: Melódiakoktél. Közben: 13.30: Figyelmesség. 13.40: A Melódiakoktél folytatása. 14.04: Kóruspódium. 14.30: Zárszámadás közben. 15.05: Üj Zenei Üjság. 15.40: Tréfás népdalok. 16.00: 168 óra. 17.30: Mi a titka? 18.45: Zenekari muzsika. 19.38: A Csinov- nyik halála. Csehov jelenetei. 20.30: Katin ai György, Gyurkovics Mária és Sárdy János nótafelvételeiből. 21.30: Beethoven: Esz-dúr szonáta. 22.15: Rádiószínház. 23.15: A beat kedvelőinek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvószene. 8.15: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Gaál Gabriella, Madaras Gábor és Madarász Katalin énekel. Bige József furulyázik. 9.25: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.40: Bende Zsolt énekel. 10.00: Hogy tetszik lenni? 11.00: A Sóhajok hídja. Részletek Offenbach operettjéből. 11.33:' Az operettrészletek folytatása. 12.00: Dzsesszfel- vételekből. 12.33: Kamaramuzsika. Közben: 13.00: Két országgyűlés közt. 13.15: A Kamaramuzsika folytatása. 14.00: Fiataloknak! 14.45: A Magyar Rádió novellapályázata. 15.08: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.55: Orvosok a mikrofon előtt. 16.00: Napraforgó. 16.47: Éneklő ifjúság. 17.00: ötórai tea. 18.23: összeállítás elhangzott műsorainkból. 19.36: Magángyűjtemény. 20.38: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 21.51: Nyári Károly népi zenekara játszik. 22.33: Slágermúzeum. 23.15: Hangszerszólók. 3. MŰSOR 8.08: Magyar zeneszerzők. 8.35: Kamaramuzsika. 10.05: Slágerlista. 10.40: Ami megőriz. Kis Ferenc verset 10.45: A hét műsoraiból. 12.20: A * bűvös vadász. Részletek Weber operájából. 13.20: Zenekari muzsika. 15.15: Kapcsoljuk a 6- os stúdiót. Délutáni hangverseny. Kb. 16.03: Versek világa. Kb. 16.20: A Délutáni hangverseny közvetítésének folytatása. 16.58: Négy évtized magyar operája. 18.03: Bemutatjuk új lemezünket. 18.56: Dzsesszf elvételekből. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: kb. 20.35: Szerenád Lionkának. Irodalmi összeállítás. Kb. 20.55: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.25: Operakettősök. 21.55: Zenekari muzsika. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7. oszt.). Honvédelmi ismeretek. A Polgári Védelem szervezete és feladatai. 8.20: Üj-Guinea őslakói között. NSZK színes film (ism.). 9.35: Mindenki közlekedik. Közlekedési műsor (ism.). 9.50: A világ cirkuszai. A Humberto cirkusz (ism.). 10.40: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora (ism.). 11.10: Égj, hogy világíts. Magyarul beszélő bolgár filmsorozat. VII fi. rész (ism.). 13.57: Mozgás- és viselkedésformák az állatvilágban. Francia filmsorozat. XIII/7. rész: A szitakötők. 14.25: FIDEM. Riportfilm a Nemzetközi Éremszövetség kongresszusáról. 15.05: Nádparipán. Barcsay Jenő. 15.35: Északi sívilágbajnokság. Közénsánc. Közvetítés Lahtiból, felvételről. 16.45: Reklámműsor. 16.50: Az első 365 nap a gyermek életében. NSZK Rádió EGY MARSLAKÓ AMERIKÁBAN Dokumentumműsor Szilárd Leó születésének 80. évfordulóján Egyed László műsora. Köztudott, hogy az atombomba születésénél több magyar fizikus is bábáskodott. Szilárd Leó, Teller Ede, Neumann János stb. Ezért az a szólás járja, az amerikai tudósok körében, hogy a magyar fizikusok tulajdonképpen marslakók, akik el akarják foglalni a földet, és ehhez találtak ki egy olyan szerkezetet, amellyel a földlakók el tudják magukat pusztítani. E „marslakók” közül az egyik Szilárd Leó, februárban lenne nyolcvanéves. Az S életét, tudományos és közéleti tevékenységét mutatja be a műsor. Adás: február 14„ kedd, Kossuth, 21.05. Televízió A MÁSIK 12 ÓRA IX/l. rész: Anyagok, formák. Szerkesztő: Kernács Gabriella. Rendező: Kútvölgyi Katalin. A filmek írója s egyben az adások házigazdája Fekete György belsőépítész. E héttől szombat délutánonként megjelenik majcTa képernyőn, s elmondja gondolatait arról, hogyan teremthetjük meg korszerű lakberendezési elvekkel, jól megválasztott bútorokkal és tárgyakkal célszerű, esztétikus otthoni környezetünket. Adás: február 18., szombat, 1» műsor, 17.40. Rádió NAGYRAGYVÁS TANYÁTÓL — PITYERSZERIG összeállítás elhangzott műsorokból. Műsorvezető-szerkesztő: Perjés Klára. Az idei enyhe tél kedvezett a falurovat munkatársainak: hóakadályok nélkül járhatták az országot. Takács András például Maruzsi Margitka levele nyomán jutott el Borsodba, a villany nélküli Nagy- ragyvás tanyára. Kovács Jenő a len- és a kender szakértőit kereste, s a hangszalag megörökítette találkozását a mezőkövesdi származású textilesiparművésszel. Távol a várostól és falvaktól, Rab Nóra zalai, Perjés Klára hajdúsági erdészek otthonában járt. Az ország nyugati, legszélső csücskében, az őrségi Pityerszeren Gömbös Dániel pankaszi „hangászokat”, régi farsangokat idézett. Adás: február 18„ szombat, Petőfi, 13.23.