Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-08 / 7. szám

1978. JANUÁR 8., VASÁRNAP 5 —­Egy nap a szolgáltatóházban A falukép ebben is változik Ha elromlik a piros busz... Munkásellátás ma — munkássors régen A szolgáltatásról sok szó esik. Sürgető, bíráló, olykor dicsérő is — most az egy­szer beszéljünk azokról, akik végzik. Nagykátán néztünk körül a szolgáltatóházban, amely az alig két esztendeje épült szövetkezeti ház földszintjén található. A kivitelező Járá­si Építőipari Szövetkezet a tulajdonosa, persze, az építő­szolgáltatást nem itt intézi, csakhogy egyéb ipari részle­gei is vannak Nagykáta nagy­község és a járás lakossága szolgálatára. Hat műhely so­rakozik egymás mellett, de ebből csak öt az Építőipari Szövetkezeté, a hatodiknak az Aszódi Vegyiipari Szö­vetkezét a gazdája. Gyors­tisztító szalont tart fenn ben­ne. A gyorstisztító Három helyiségből áll a gyorstisztító szalon, az egyik­ben a gépek, a másik afféle raktár, a középteőben a pult­nál Georgi Lászlóné fogadja az üzletfeleket. Mögötte jó­kora fogason akasztón függ­nek a tisztított ruhák. A nad­rágok élénél a késé sem le­het élesebb. Hárman dolgoz­nak a műhelyben, még egy vasalónő és egy gépkezelő is. — De, ha kell, felváltjuk egymást — mondja Georginé —, aztán dicsérgetve mutatja meg a most is dolgozó vegy­tisztító gépet. Látni az üveg­ablakán át, egy takarót és va­lami kötött ruhákat forgat a masina. — Harminc perc alatt nem­csak tisztit, de ki is szárítja a ruhát. Éppen ezért, ha va­laki a rajtalevőt akarja ki- tisztíttatni, fürdököpenyt és olvasnivalót kap, meg is vár­hatja. Tizenkét kiló fér be egyszerre a gépbe, úgyszól­ván szüntelenül jár. A sarokban batyuba kötött szennyes, a polcon átlátszó nylonba csomagolva tiszta fehérnemű. Mosodai felvevőhely is va­gyunk, és van felvevőhelyünk a járás több községében, sőt, még a szomszéd járásban, Tápiósülyön is. A mosást Aszó­don végzik, minden kedden és pénteken onnan jön az autó, hozza, szétoszlja a tisz­tát és viszi a mosnivalót. Sok­szor annyi a munkánk, hogy alig győzzük. Decemberben 60 ezer forint volt a bevételünk. A tv meg a rádió orvosa Georgi Lászlót, a vegytisz­títónő műszerész férjét a szom­szédságban, a híradástechni­kai és háztartási gépek ja­vítóműhelyében találjuk. Pil­lanatnyilag javításra váró mindenféle gép között csak ketten vannak odabent az adminisztrátornővel. Három társa, mindegyik a saját ko­csiján, úton van, felkeresi a | hibát jelentőket és amit csak lehet, ott helyben meg is ja­vít. Ritkán kell •behozni egy- egy darabot a műhelybe. A beteg tévék, rádiók, mag­netofonok gyógykezelője Geor­gi. A többiek mosógépek, por­szívók, frizsiderek, kávéfőzők, villanyvasalók és minden egyéb háztartási gép szakem­berei. No, meg olajkályhákat is javítanak. Valamennyien az Építőipari Szövetkezet tag­jai, de a RAMOVILL-lel szo­ros kapcsolatot tartanak: az vállalja a külföldi híradás- technikai gépek garanciális javítását. Ezekhez a készülé­kekhez pótalkatrész nincs ke­reskedelmi forgalomban, vi­szont a RAMOVILL csak­nem mindig rendelkezik ve­lük, így hát a javítást el tud­ják végezni, persze, a garan­ciális időn túl is. — Egyébként sok baj van az alkatrészekkel és most, té­len különösen az olaj kályhák javítása nehéz. Főleg a ré­gebbi gyártmányoké, amik­hez alkatrészek már nem készülnek. Az újabbakhoz is ritkán kapható olajtartály, tűztér, de a javítás sürgős ebben a hideg időben. For­rasztanak, mesterkednek min­denképpen a kollégák, csak­hogy megjavítsák. A fodrász Idősebb férfi ruháját tisz­títja a ráhullott hajtól. Most fejezte be a hajvágást Kele­men József. Fiatalember, mondja is, hogy csak néhány hete szerelt le, jött meg a katonaságtól. Innen vonult be, ez az első munkahelye. — Az emberek úgyszólván mind maguk borotválkoznak — mondja szomorúan. — A fiatalok, a tizen- és huszon­évesek közül egyre keveseb­ben járnak hozzánk nyírat­kozni, nem igénylik a diva­tosra vágott hajat és frizu­rát. Egyre többen egymás ha­ját kurtítják ollóval... A hölgyfodrász Csinos fiatalasszony, amint mondja, már 1963-ban szaba­dult, itt a szövetkezetben. Most éppen nincs vendége, hát ráér kicsit beszélgetni Palásti Györgyné. Két mű­szakban öten dolgoznak, na­ponta mindegyikre jut 10, né­ha 15 női fej. — De szombaton —mond­ja — aztán még több is, hi­szen olyankor száznál keve­sebben nemigen fordulnak meg az üzletben. Kik járnak hozzánk? Hát a társadalom minden rétegéből vannak vendégeink. A tanyákról is bejárnak, fiatalok, időseb­bek, és jönnek más községek­ből is. Például én néhány esztendeig Tápiószecsőn dol­goztam, öt éve jöttem onnan vissza a szövetkezetbe és sok ottani vendégem azóta is ide­Újjáalakított, korszerűsített szerelvényboltunk Szabadság tér 1/a. szám alatt JANUÁR KÖZEPÉN MEGNYÍLIK FÜRDŐSZOBA-BERENDEZÉSEK, SZERELVÉNYEK, CSEMPÉK, BURKOLÓANYAGOK nagy választékával várjuk kedves vásárlóinkat. PEST MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT jön hozzám. Ha valaki elége­dett a fodrászával, nem szí­vesen változtat. Az órás A cipészműhely zárva, sza­badságon van a lábbelik ja­vítója. Mellette az órás azon­ban nyitva és ámuldozva lát­juk, fiatal nő ül a munkaasz­talnál. Mondj a is: — Csak Nagykátán négy nő órás van. A nővérem ugyan már Pesten lakik, mert oda ment férjhez, és ott is dol­gozik. Másik kolléganő Pest­re ingázik és a harmadik ön­álló kisiparos itthon. Azért az órás szakmára mégsem le­het azt mondani, hogy elnőie­sedett. Hacsak talán i tt Nagy­kátán nem — és mosolyog Bata Jánosné. Ügy lett órás a nővérével együtt, hogy a szamszédjuk- ban egy órás bácsi dolgozott. Sűrűn üldögéltek mellette, lesték — aztán, nyolcadik után, a tanulói lettek. — Most na­ponta egy tucatnál kevesebb órát nem hoznak hozzá ja­vítani. Gyakran másfél tu­catnál is többet. Leginkább karórákat; ébresztő például most sincs, meg falióra sem. — Azaz — és a sarokba mutat, ahol vagy nyolc öreg falióra hever — ezeket is megjavítom, csak sok idő kell hozzá. Alkatrész az ilyenek­hez már nincsen, tehát csi­nálok; járni fog valamennyi. Volt már a kezemben száz-, sőt, százötven éves falióra, azt is megindítottam, évek óta jár. A kozmetikusnő Nagykáta nagyközség, já­rási székhely, egyre több a sokemeletes lakóház benne, de azért még mindig falusias jellegű. Kozmetikai, szalon­ja azonban olyan ' korszerű berendezésű, akár Budapest belvárosában sem igen akad párja. Mizseiné Rugli Éva, a kozmetikusnő pedig cége rek­lámja. Szép arca gondosan ápolt, de nem festett, csak a szemét szegélyezi nagyon diszkréten vékony, halvány kék vonal. öt esztendeje érettségizett a nagykátai gimnáziumban. Tápiószelén • volt tanuló — később Pesten is dolgozott. — Végül hazajött Nagykátára, és itt mindjárt mestere lett egy tanulónak, Koncz Zsu­zsának, aki két éve érettsé­gizett. — Az idén teszi le a szak­vizsgát, nagyon ügyes, már önállóan dolgozik — mondja róla. — Kell is a segítség, mert naponta tíznél több a vendég, és az arcápolás nem percekig tart. Hét vége táján még többen jönnek. — Kik? — Nagyobbára értelmisé­giek és az iparban dolgo­zók; tsz-tag lányok ritkán. Nem hiszem, hogy a költsé­get sajnálják, hiszen jól ke­resnek, gondolom, inkább még szégyennek tartják a kozme­tikát. Majd megváltozik a véleményük. Mint azoknak az idősebb tsz-tag néniknek, akik viszont el-eljönnek. S hogy vidéken mennyire igénylik ma már a kozmeti­kai szalont, arról mondja: — A másik tanulónk, Ur- bán Erzsi, csak jövőre végez. Már megvan a kijelölt helye. Mire leteszi a szakvizsgát, megépül Kókán a szolgálta­tóház és abban szövetkeze­tünk kozmetikai szalont nyit, oda kerüL Szokoly Endre A budapesti Kosztolányi térről nem túl hosszú az út, amíg az autóbusz kiér a tété- nyi fennsíkra, a Mechanikai Művekhez. Közben a Munkás­sors — Munkásgond című kö­tete* olvasom. A testes mű­ben a szemelvények a két vi­lágháború közötti időszakot, a gyári munkások élet- és mun­kakörülményeit mutatják be. Riportom témájával szorosan összefügg. A Mechanikai Művekben Leblanc Győzőnével, a válla­lati pártbizottság titkárával, Szabados Tamásnéval, a mun­kásellátási osztály vezetőjével és Ondrejovics Jenő gazdasá­gi igazgatóval komplex intéz­kedési tervükről beszélget­tünk, amelynek lényege a gyár dolgozói szociális és jóléti helyzetének további javítása, abonyi és marcali gyáregysé­geikkel egyetemben. — Szóljon maga is egy jó szót az érdekünkben — kéri egy barna fiatalember Szaba- dosnét Ondrejevics igazgató előszobájában. — Képzelje, elromlott a piros busz. Nem indulhat a KISZ-csoport Szil­vásváradra. Adjanak egy Vo­lán-kocsit helyette. — Én nem is tudom — bi­zonytalankodik Szabadosné. — Hát ők annyival drágábbak... (Délután már eldőlt, hogy a kirándulók indulhatnak, a gyári költségvetésből fedezik a különbözetet.) — Bizonyára hallotta, hogy a mi gyárunkba Budapestről és a környező falvakból egyaránt jönnek a munkások — mondotta az igazgató. — Az utazás megkönnyítésére tizen­hat különautóbuszt vettünk bérbe a Volán 20-as Vállalat­tól. Bár sokba kerül — évi 15 millióba —, mégis nagy előny valamennyiünk számára, mert a nekünk legkedvezőbb idő­pontban fordulnak a járataink, nincs kihasználatlan idő. — Ami pedig az előbb hal­lott piros buszt illeti, vettünk magunknak, nyolcszázezer fo­rintért egy Ikarust, hogy vát* lalati kulturális-szociális és sportélokra használhassuk. (1944 nyarán a csepeli Weiss Manfréd gyár dolgozói emlékiratban panaszolták, hogy a munkások többsége a gyártól távol eső községek­ből gyalog, vagy parasztsze­kéren jár be dolgozni, így az út oda-vissza 2—4 órát vesz igénybe. Kimerültén érkez­nek munkahelyükre.) ★ Újra a munkásellátás szo­báiban. Szabadosné és egy hang telefonon jól összeszólal­koznak valamiféle összejöve­telre szállítandó székek ügyé­ben, aztán megbékélnek. — Nézzük meg azt a kis- ebédlőt, megfelelő lesz-e arra a tanácskozásra — javasolja az asszony. Éppen vége a műszaknak, özönlenek, köszöngetnek az emberek mellettünk. Kifogás­talan kabátok, szőrmés dzse­kik, a nők elegánsan színesek, divatos csizmácskákban ko­pognak az aszfalton. — Amikor én annak idején dolgozni kezdtem — meséli Szabadosné a lépcsőpihenőben —, olyan köpenyt kaptam, amit otthon varrogattam, hogy valahogy kinézzek benne, öl­töző? A folyosó végén székre- szegre hánytuk a ruhákat. El­fért, kevés volt és silány, ami­ben jártunk. Ma lassan kida­gadnak a bundák az öltöző- szekrényekből. Aki belép, va­donatúj munkásruhát kap. Mosatni a kapun belül ingyen lehet. (1923. XII. 13-án a Székes- fővárosi Műszerüzem kilenc ipari tanulója munkásruhát és bakancsot kért a méltósá- gos tanácsnok úrtól, miután szüleik nyomoruk folytán képtelenek számukra ruhát Télen - a nyárról A számadatok szerint tavaly nyáron a budai járás területén fekvő ifjúsági építőtáborokban 4224, más megyéből érkezett fiatal vállalt önkéntes mun­kát: a teljesített munkaórák száma megközelíti a három- százezret. A budai járásbeliek közül az ország különböző te­rületén 141-en voltak építőtá­borban, s csaknem 13 ezer órát dolgoztak. A budai járás fiataljai az elmúlt évben 266 tonna fé­met, 15 tonna papírt gyűjtőt-1 tek, s juttattak vissza ismételt hasznosításra. Ez az eredmény jelentős mértékben meghalad­ja az 1976-os gyűjtés eredmé­nyét. venni. A Fővárosi Levéltár­ban elfekvő kérvényen a kö­vetkező feljegyzés olvasható: „Kérelmük nem teljesíthe­tő”) ★ Közben az üzemrész kis- ebédlőjébe érünk. A gyáriak nem itt fogyasztják el ebédjü­ket, ez csak afféle reggeliző­szoba hűtőszekrénnyel, vil- ,lanymelegítővel, vízcsapokkal. A kertre néző, napos szobát egy asszony éppen takarítja, mossa a piros műanyag padlót. — Na, ha behozzák az elő- csarnoki székeket, jól elfér­nek itt a tanácskozók — ösz- szegezi a látottakat a telefon­vita tisztázására önmagának Szabados Ili. (Már az úton hazafelé ol­vastam a könyvben, hogy 1931. október 9-én a vasas­szakszervezet a BESZKÁRT- dolgozók panaszát tárgyalta. „A telepek-föműhelyek dol­gozóinak nincs hol ebédel­niük. Az egyetlen e célra szolgáló helyiségben oly nagy a zsúfoltság, hogy a he­lyekért tülekedni kell. Az alkalmi tűzhelyeken melegí­tett, otthonról hozott ételek a bűzben teljesen élvezhetet­lenné válnak.”) ★ Szabadosné idős asszonyt ál­lít meg az úton. Érdeklődik, mikor jön a kismenye dolgoz­ni, megállapodtak-e már? — Az asszony és a fia törzs- gárdatagok nálunk. Most, hogy a fiú megnősült — adja a ma­gyarázatot —, ide akar jönni a felesége is, hogy egy helyen dolgozzon a család. (Üjpestről Pajor József 1932. XI. 8-án a Wolfner Gyula és Társa Bőrgyár igazgatójának levelet írt és segédmunkási beosztást kért, miután évek óta munkanél­küli s már eladni, vagy elzá­logosítani sincs mit, „Ha nem nyújtja ki felém segélynyúj­tó kezét — könyörög — éhenhalunk.”) ★ — Ugorjunk be ide az üzemorvosi rendelőbe, az egyik kézbesítő ügyében kell érdeklődnöm — kéri Szaba­dosné. A két belgyógyászati és a fogászati rendelőt egybefogó épület várószobájában éppen kevesen ülnek. Dr. Gedeon Gabriella belgyógyásznak te­hát jutott ideje a beszélgetés­re. — Különös tekintettel va­gyunk a már nyugdíj előtt állókra. Itt adjuk meg — ha kell — az injekciókat, a szük­séges kezelést, hogy ne kelljen betegállományba kerülniük, ami az átlagjövedelmüket, a nyugdíjalapot csökkentené. Szabadosné közben javasla­tot kapott a könnyebb munka­körre jelölt dolgozó ügyében Exportra is — Országszerte elsősorban olaj­kályháiról és különböző le­mezáruiról ismerik a Mecha­nikai Műveket. Az utóbbi években egyre több, a koráb­biaknál jóval nagyobb szakér­telmet igénylő híradástechni­kai cikk is készül náluk. Az idén új típusú utcai telefon- készülékek és különböző színű asztali telefonok öregbítik a és ismét bekapcsolódik a be« szélgetésbe. — 1977-ben a központi és a vidéki gyárak rendelőinek fenntartására-ellátására majd egymilliót fordítottunk. To­vábbi több mint százezer fo­rintba kerül, hogy a fogászat ne heti három, hanem hat na­pon át rendeljen. Szocialista szerződést kötöttünk például a János kórház VI-os belgyó­gyászatával, hogy ott végezzék el a nagyobb apparátust igénylő szűrővizsgálatokat, va­lamint soron kívüli elhelyezést adjanak a mi betegeinknek. (Kommentár nélkül: Bu­dapest, 1925. IV. 3. Budapest székesfővárosi községi szere- tetházának igazgatója arról tájékoztatja a IX. ügyosz­tályt, hogy „Tóth Lajos id. altiszt, ki a községi szeretet- házban mint kertész volt al­kalmazva, f. év március 31- ével betegsége és munkabírá­sa csökkenése miatt szolgála­tából elbocsáttatott. A taná­csi XI. osztály vezetőjének feljegyzése az iraton: Tudo­másul szolgál. Intézkedést nem igényel, irattárba teen­dő”) ★ Leblancné, a pártbizottság titkára ugyancsak alapos is­merője a gyári szociális prob­lémáknak és az erre fordít­ható összegeknek. — Végrehajtó bizottságunk, a pártbizottság egyaránt ál­landóan tájékozódik, koordi­nálja a szakszervezettel együtt a munkásellátás tennivalóit. Például megvitattuk, hogy a SZOT-beutaltakon kívül mi­képpen pihenhetnek a mieink. A siófoki és a verőcemarost üdülőnk fenntartására 1977- ben majdnem hárommilliót költöttünk. Más: ahogy én tudom, legkevesebben ötszáz­ötvenen veszik most igénybe a gyermekgondozási szabadsá­got. Ez a szám csak emelke­dik, tehát mind több bölcső­dei és még inkább óvodai hely kell. A budai járási gyermekintézményéknek ta­valy egymillió forintot juttat­tunk, hogy a mintegy kétszáz gyermekünket befogadják. Az ötödik ötéves terv hátralevő éveiben további két és fél milliót adunk erre a célra. (Gondolhatta-e 1943. XII. hó elején Budapest, Czeglédi út 30. szám alól Gilaba Já­nosné, hogy lesz idő, amikor ilyen problémák foglalkoz­tatják a nagyüzemek veze­tőit? Akkor, amikor ö irt és választ nem kapott a Gold­berger Rt-től: „Kicsiny gyer­mekeim ruhátlanul, sírva kö­vetelnek ennivalót és nincs. Könyörgöm segítségért, hogy a szent Karácsony ünnepet megérzékeltessem egy kevés ennivalóval.”) Komáromi Magda MM-jelzéssel gyár hírnevét, sőt a legkor­szerűbb technikával kiváló minőségű kondenzátorokat is gyártanak üzemükben — túl­nyomórészt exportra. Amióta a képünkön látható berendezést üzembe helyezték, gyakorlatilag nem kerülhet ki az üzemből selejtes kondenzá­tor. Geleta Pál felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents