Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-26 / 22. szám
Ho Si Minh-voros A kambodzsai eszkalációról Ho Si Minh-városban szerdán nagy érdeklődéssel kísért sajtóértekezleten számoltak be a külföldi és a vietnami sajtó képviselőinek a VSZK területe ellen elkövetett legújabb kambodzsai támadásokról. Ngo Diem, a vietnami külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője eredeti kambodzsai dokumentumokat mutatott be, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy Phnom Penh előre készült a Vietnam-ellenes háborúra a határtérség teljes hosszában. A kambodzsai fegyveres erők tagjai között szétosztott dokumentumok szerint Kambodzsa Vietnamot tekinti legfőbb ellenségének. A vietnami külügyminisztérium képviselője elmondta, hogy a kambodzsai fegyveres erők az elmúlt napokban eszkalációt hajtottak végre a harcokban. Január 19-én első ízben alkalmaztak nehéztüzérséget a vietnami határterületek, konkrétan Tai Minh A leszerelés g New Yorkban kedden újabb 1 tanácskozásra ült össze az 1 ENSZ közgyűlésének a leszc- * relés kérdéseivel foglalkozó rendkívüli ülésszakát előkészítő bizottság. Az elkövetkezendő öt munkahét során az 54 állam képviselőiből álló testület megvitatja azokat a dokumentumokat, amelyeket korábban terjesztettek a bizottság elé. Az előterjesztett dokumentumok között van a szocialista országok tervezete egy leszerelési nyilatkozat, illetve egy akcióprogram elfogadá- - sára. A genfi leszerelési értekezletnek új nemzetközi fórummal, a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásoknak egy európai leszerelési értekezlettel való felváltását, a fegyveres erőknek mesterséges holdakkal történő ellenőrzésére szolgáló nemzetközi ügynökség létrehozását, a túl- fegyverkezés megadóztatásából eredő jövedelemre alapozott, az egész emberiség javát szolgáló, de közelebbről meg nem határozott működésű alap létrehozását javasolta Franciaország 1977 nyara óta előkészített és a francia kormány szerdai ülésén elfogadott leszerelési nyilatkozatában. Újságírónak álcázott hírszerzők tartomány körzetei ellen. A kambodzsaiak támadásainak nagyszámú halálos és sebesült áldozatuk van. Ngo Dien közölte, hogy a harcok során több ezer kambodzsait vettek őrizetbe, és hogy ezeket a VSZK korábban kifejtett elvi politikájának megfelelően — továbbra sem tekintik hadifoglyoknak. Egyben újból leszögezte, hogy Vietnam bármelyik pillanatban bármilyen szinten kész a tárgyalásokra. A sajtóértekezleten bemutattak elfogott kambodzsai katonákat, akik egybehangzóan kijelentették, hogy a vietnami hatóságok jól .bántak velük. A sajtóértekezlet végén levetítették a legutóbbi napok harci fejleményeiről, valamint kambodzsaiaknak saját hatóságaik zaklatása elől vietnami területre történt meneküléséről készült filmet. A külföldi tudósítók nagy létszámú csoportját ma helikopteren a harcok körzetébe viszik. Az új francia leszerelési platform, amely Párizs korábbi álláspontjától eltérően már nem az általános és teljes leszerelést tekinti a végcélnak, sőt, utópiának minősíti a teljesen lefegyverzett világ gondolatát, síkraszáll a nemzetek önvédelmi joga mellett — e jognak azonban, szögezi le, meg kell szabni a határait, hogy elkerülhetők legyenek a visszaélések vele. Franciaország, mint Ismeretes. mindeddig távol maradt mind a genfi leszerelési értekezlettől, mind pedig a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásoktól. A francia baloldal követelte, hogy Párizs foglalja el helyét ezeken a megbeszéléseken. Franciaország most mindkét leszerelési fórum helyett újak létrehozását indítványozza tehát, s ezekben maga is részt venne. A genfi értekezlettel kapcsolatban a múltban Franciaország a társelnök-, j£ ség intézményét ellenezte. Ami a konvencionális fegyverek aránytalanságára vonatkozó megjegyzést illeti, ily módon Párizs magáévá teszi azokat az értékeléseket, amelyek az Atlanti Szövetség országaiban a fokozott fegyverkezés indoklására szolgálnak, arra hivatkozva, hogy a Varsói Szerződés hagyományos fegyverzetű erői fölényben vannak Európában. Kádár János és Losonczi Pál üdvözlő távirata Nicolae Ceousescu hatvanéves NICOLAE CEAUSESCU elvtársnak, a Román Kommunist? Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke Bukarest Kedves Ceausescu elvtárs! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, r Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, valamint a magunk nevében üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük önnek 60. születésnapján. Népünk elismeréssel tekint a Román Szocialista Köztársaság népeinek az Ön irányítása alatt kifejtett erőfeszítéseire a szocialista építőmunkában. További sikereket kívánunk a népgazdaság fejlesztésében, a nép életszínvonalának emelésében. Meggyőződésünk, hogy pártjaink, országaink együttműködése a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján egyaránt szolgálja népeink javát és közös szocialista céljainkat. Engedje meg, kedves Ceausescu elvtárs, hogy jó egészséget és további sikereket kívánjunk a Román Szocialista Köztársaság felvirágoztatásának és népeink barátsága erősítésének szolgálatában kifejtett felelősségteljes munkájához. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége 60. születésnapja alkalmából üdvözölte Nicolae Ceausescut, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom neves személyiségét, és a Legfelsőbb Tanács Elnöksége a Szovjetunió és a Román Szocialista Köztársaság népei közötti testvéri barátság és együttműködés fejlesztésében szerzett érdemeinek elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából Lenin- renddel- tüntette ki. Szaljut—6 • • üzemanyag-átvétel Dekolonizáció Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára kedden nyitotta meg a világszervezet dckolonizá- ciós bizottságának idei ülésszakát. A testület — mint ismeretes —, az ENSZ hivatalos álláspontját dolgozza ki Dél-Af- rikával és a gyarmatosítás kérdéseivel kapcsolatban, j A világszervezet főtitkára megnyitó beszédében leszögezte, hogy az ENSZ növekvő türelmetlenséggel szemléli a rhodéseiai és namibiai probléma megoldásának elhúzódását. Rámutatott arra, hogy súlyos nemzetközi bonyodalmakra lehet számítani, ha az érintett felek a közeljövőben nem érnek el haladást. Az ENSZ többségi kormányzást követel Rhodesia számára és függetlenséget Namíbia részére — mondotta Waldheim. MÁR 1975 JÚLIUSÁBAN a gyarmati kérdés megoldására alapított különleges ENSZ- bizottság felhívást intézett a Biztonsági Tanácshoz, hogy rendeljen el szankciókat Dél- Afrikával szemben, mert továbbra is törvénytelenül megszállva tartja Namíbiát. Ezt követően augusztusban a bizottság külön ülést tartott abból az alkalomból, hogy decemberben lesz 15 éve a gyarmati népek függetlenségéről szóló ENSZ-deklaráció elfogadásának. A bizottság ülésén Kurt Waldheim hangsúlyozta, hogy e deklaráció elfogadása a nemzetközi élet egyik kiemelkedő eseményévé vált. Ez a történelmi dokumentum — mondotta Waldheim — nagymértékben hozzájárult a népek nemzeti felszabadítást harcához. A deklaráció erkölcsi és politikai támogatást jelent a gyarmati uralom alatt álló népek számára, az önrendelkezésre és a függetlenségre való elidegeníthetetlen joguk kivívásáért folytatott harcukban. Az ENSZ főtitkára síkraszállt azért, hogy Angola, Rhodesia és Namíbia népei teljes szabadsághoz jussanak. A bizottság határozatot hozott a gyarmati n<*pek függetlenségéről szóló ENSZ-deklaráció elfogadásának évfordulója alkalmából. És októberben az ENSZ deklarációs bizottságát kitüntették a Béke-világtanács Jo- liot Curie emlékérmével, amelyet Romesh Chandra, a BVT főtitkára nyújtott át a bizottság soros elnökének. Az emlékérmet — joggal — a bizottságnak a gyarmatosítás ellen, valamint a békéért és igazságosságért folytatott harca során szerzett érdemeiért ítélték oda. 1976 JANUÁRJÁBAN tartott bizottsági ülésen az ENSZ főtitkára ismét felszólalt. Hangoztatta, hogy a gyarmati országok és népek függetlenségéről szóló nyilatkozat, amelyet a Szovjetunió javaslatára fogadott el az Egyesült Nemzetek Szervezete, jelentősen hozzájárult a népek nemzeti felszabadításához és döntő szerepet töltött be a gyarmati kérdés megoldásának meggyorsításában. Augusztusban a bizottság felhívással fordult a világ közvéleményéhez, hogy széleskörűen támogassa az afrikai nemzeti felszabadító mozgalmakat. Majd 1977 tavaszán a bizottság felügyelete alatt Maputóban megrendezték az afrikai felszabadító mozgalmakat támogató nemzetközi konferenciát. A DEKOLONIZÁCIÓS BIZOTTSÁG tavalyi rhodésiai vitája májusban fejeződött be. Itt a nemzeti felszabadító mozgalmak küldöttei Afrika, Ázsia és Latin-Amerika független államainak képviselői, valamint a szocialista országok delegátusai felszólalásaikban hangsúlyozták: Rhodesia faji megkülönböztető politikája durván megsérti az alapvető emberi jogokat és komoly veszélyt jelent a békének és a nemzetközi biztonságnak. Mindezek után most nem kis reménnyel tekint a világ a bizottság idei munkája elé. Alacs B. Tamás Az olasz kormányválság Giulio Andreotti, Olaszország megbízott miniszterelnöke ma fejezi be kormányalakítási konzultációit és beszámol Leone elnöknek a pártok vezetőivel folytatott tanácskozásainak eredményeiről. Az amerikai sajtó dicsőségének tetőpontján van. Soha nem rendelkezett még ekkora befolyással, nem volt ennyire független, nem volt ilyen nagy presztízse, hírneve — így írt nemrég az amerikai sajtó jelenlegi ! helyzetéről a tekintélyes f Fortune című lap. Ú Az utóbbi időben a difi csekvés és öntömjénezés el- I tűnt a lap hasábjairól, bár I ez nem járt együtt az ame- 1 rikai élet más oldalainak fi szerényebb bemutatásával. 1 Az amerikai sajtó ma ismét I a dicsőség tetőpontján van, I ám ez a dicsőség botrányos I és leleplező, mely ismét fi megmutatja az effajta új- I ságírás erőtlenségét, kép- I mutatását és megvásárol- i hatóságát. Az óév utolsó napjaiban William Colby, a CIA volt igazgatója a felderítő szolgálatok tevékenységét vizsgáló kongresszusi bizottságának kijelentette, hogy az általa vezetett szerv állandó jelleggel felhasználta a rádiót, a televíziót, és a sajtót a felderítő szolgálat tevékenységének álcázására, ezek munkatársait pedig a közvetlen vagy közvetett kémkedésre. Colby hivatalosan vallomást tett a fenti tevékenységet vizsgáló bizottság tagjainak, ám ennek hangvétele meglehetősen különös. A várható képmutató bocsánatkérés helyett a C1A volt vezetője igyekszik véleményét ráerőszakolni mindenkire. Ismételten javaslom, hogy ne hozzunk kategorikus döntést a hírközlő szervek és a hírszerző szervek közötti kapcsolat betiltására — mondotta. Szeretném remélni, nem vagyunk olyan ostobák, hogy a kapcsolat bármilyen formáját megtiltsuk az amerikai hírszerző szervek és a külföldi országok, beleértve az ellenséges országok újságírói között. Ez aztán meggyőző. Hogyan is mernének ezután a bizottság tagjai javaslatot tenni a hírszerzés és a sajtó közötti kapcsolatok betiltására. Hogyisne! Még valaki ostobának tartja majd őket. Idén egyébként a két hű barát, a CIA és a tömeghírközlő szervek együtt ünnepelhetik jubileumukat. Pontosan huszonöt évvel ezelőtt, az egyik tekintélyes amerikai szemleíró, Joseph Olsop vetette meg. kapcsolatuk alapját, amikor a CIA megbízásából a Fülöp-szigetekre utazott, hogy beszámoljon a választási küzdelmekről. Az elmúlt években a felderítő szolgálat titkos utasításait az VSA több mint négyszáz újságírója, rádió- és tévériportere hajtotta végre. Mindezt természetesen közvetlen főnökeik tudtával tették, akik közül a New York Timesnél levő A. H. Schuls- berger, a Time Incorpora- tednél dolgozó G. Luce és a Columbia Broadcasting Sys- temnél működő W. Peily alakított ki szoros kapcsolatot a CIA-val. Az újságíró-igazolvánnyal ellátott ügynökök kétszáz újság, harminc sajtóügynökség, húsz rádió- és televízióállomás és a világ huszonöt kiadója segítségével terjesztették az eseményekről szóló, gondosan preparált, vagy egyenesen h CIA Langly nevű, Virginia államban levő főhaPuja Frigyes Maputóban Megkezdődtek a tárgyalások Szerdán Maputóban megkezdődtek a mozambiki—magyar tárgyalások. A magyar küldöttséget Púja Frigyes külügyminiszter, a mozambikit Joaquim Chissano külügyminiszter vezeti. A tárgyalások középpontjában az időszerű nemzetközi kérdések állnak, közöttük az Afrika déli részén kialakult helyzet kérdései. A tárgyalások megkezdése előtt Púja Frigyes megkoszorúzta a mozambiki hősök emlékművét. Riad elitélése Etióp nyilatkozat Az etióp külügyfniniszté- rium szerdán nyilatkozatot tett közzé, s ebben élesen elítéli a reakciós arab államoknak azokat al kísérleteit, hogy beavatkozzanak az afrikai országok belügyeibe. Az Arab Liga vezetősége — mutat rá a nyilatkozat — a beavatkozás eszközévé akarja változtatni ezt a szervezetet, s ez súlyos veszélyt jelent Afrika számára. A m5-misztérium szóvivője — az AFP francia hírügynökség jelentése szerint — elítélte Mahmud Riadót, az Arab Liga főtitkárát, amiért Szomáliát támogatva elősegíti a reakciós arab körök terjeszkedési törekvéseit Afrikában. A nyilatkozat rámutat, hogy a Szomáliái vezetők a Szovjetuniót és a szocialista országokat rágalmazó kijelentéseikkel meg akarják téveszteni a nemzetközi közvéleményt Mogadishu terjeszkedő politikájával kapcsolatban, és igazolni próbálják Szomáliának Etiópia ellen elkövetett agresszióját. A nyugati hatalmak — az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia, Franciaország, az NSZK és Olaszország — osztoznak Szomáliával a háború felelősségében, mert nem ítélték el Mogadishu agresz- szióját — mutat rá az etióp külügyminisztérium nyilatkozata. diszállásán összeállított anyagokat. Mint a New York Times írja, a CIA munkatársai beismerik, hogy az újságírói foglalkozás igen hasznos álcázótevékenység egy hírszerzőnek. Az újságíró szabadon mozoghat, kérdéseket tehet fel, sőt, fényképfelvételeket is készíthet, s mindezt azzal magyarázhatja, hogy anyagot gyűjt legközelebbi cikkéhez. Így tett a Los Angeles Times Szovjetunióból nemrég kiutasított tudósítója, Robert Tóth is, akit a nyugati sajtó most úgy igyekszik feltüntetni, mint a szovjet hatóságok üldözésének áldozatát. Az inkább a hírszerző szolgálatnak, mintsem lapjának megbízatásait teljesítő újságíró állhatatosan arra törekedett, hogy olyan szovjet tudósokkal teremtsen kapcsolatot, akik iránt érdeklődnek az USA szóban- forgó szervei. A tetten ért Robert Tóth az újságírói kíváncsiságra hivatkozott, mely állítólag ilyen irányú tevékenységét vezérelte. Bevontak az utóbbi időben jelentősebb személyeket is a CIA munkájába. Mint a Giorno olasz hetilap közölte, Henry Kissinger, volt amerikai külügyminiszter újságírópályára lépett. Kerek összeg — egymillió dollár ,— ellenében ráállt, hogy tanácsadó legyen, mégpedig az egyik legnagyobb amerikai televíziós társaság, a National Broadcasting Company alkalmazásában. A lap a továbbiakban ezt írja: Mondjuk ki nyíltan: az újságírói elnevezés csak arra való, hogy álcázza Európában tett villámlátogatásaiMásodik napja folyik a ki- csomagolás a Szaljut—6 tudományos űrállomáson. A jelek szerint Romanyenkónak és Grecskónak még jócskán akad tennivalója a világ első teherszállító űrhajóján feljuttatott hajtóanyag átszivattyúzásá- val, a Progressz—1-en érkezett tudományos műszerek és berendezések, valamint a tartós űrélethéz szükséges közszükségleti cikkek átszállításával. Romanyenko és Grecsko a hétfői pihenőnap után kedden látott hozzá a hajtóanyagnak a teherszállító űrhajóról az űrállomásra több szakaszban történő és rendkívül nagy gondosságot igénylő átszivattyúnak valódi célját, a CIA megbízásainak teljesítését, az európai helyzet tanulmányozását. A Giorno megemlíti, hogy a CIA az Egyesült Államok egyik legnagyobb pénzügyi szervezete, több száz vállalat részvényese, többek között a National Broadcasting Com- panyé is, mely Kiss ingernek újságírói okmányokat biztosított. A dolgok lényege egyébként az, hogy számos amerikai újságíró a Langly-egyetemen szerzi diplomáját. Nem az a fontos, hogy itt nevelték vagy csak itt képezték ki őket, a fő az, hogy ezek az emberek, akik — Fidel Castro szavaival élve —, eladták magukat a világ legveszélyesebb és legsötétebb maffiájának, akik — legyenek bár civil vagy katonai intézmények fizetési jegyzékein —, mindig készen állnak arra, hogy a CIA módszerei és elvei alapján tevékenykedjenek. I James Carter, az Egyesült Államok elnöke kedden végrehajtási utasítást írt alá, amely az amerikai hírszerző szervekre vonatkozólag világos irányelveket rögzít és intézkedik átszervezésükről. A végrehajtási utasítás értelmében a CIA amerikai területen többé nem teljesíthet kémmegbízatásokat, s az Egyesült Államokban például nem szegheti meg a levéltitkot. Többé nem folytathat orvosi kísérleteket sem, miként az ötvenes években tette. Szigorúan szabályozzák más kémszervek, valamint a kábítószer-csempéI szés ellen küzdő hivatalok állítólagos kutatótevékenységét is. Az újságírókról nem szólt... Alekszandr Kuránov, az APN kommentátora zásának előkészítéséhez. Ellenőrizték, hogy a szállító vezetékek hermetikusan zárnak-e és előkészítették az üzemanyagtartályokat. Szerdai munkanapjuk nagy része a tudományos és orvosi berendezések, a víztartályok, s az élelmiszer-konténerek átszállításával telt. Emellett az űrállomás és a két űrhajó fedélzeti berendezéseinek ellenőrzésére is szakítottak Időt és a hagyományos testedzés sem maradt el. A Szaljut—6 űrállomáson a munka az előírt program szerint folytatódik. VITelőkészüleiek Az elkövetkező hónapokban megélénkül a XI. VIT-előké- szítő nemzetközi bizottság munkája. A március 2-án és 3-án Berlinben megtartandó plenáris ülésre már elkészítették a XI. VIT átfogó programtervezetét, februárban Berlinbe utazik a nemzetközi előkészítő bizottság állandó bizottságának küldöttsége. Ugyanebben a hónapban fontos megbeszélést tartanak Budapesten, ahol nemzetközi konferencia keretében tárgyalják meg a mintegy tizenhatezer VIT-küldöt' Kubába utaztatásával, a légi és tengeri szállítással összefüggő kérdéseket. Csak röviden... MITTERRAND-JA VASLAT. Választási győzelem esetén a szocialista párt kormányzati paktumot ajánl fel kommunista és baloldali radikális partnereinek — jelentette ki Francois Mitterrand, a szocialista párt első titkára. ALGÍRI CSÜCS. Az algériai fővárosban szerdán, hivatalos források megerősítették, hogy a jelenlegi egyiptomi politikával szembenálló arab országok vezetői kedden Algírban, csúcsértekezletre ülnek össze. Az idézett források szerint a csúcsot a résztvevő országok kül- és hadügyminisztereinek vasárnap kezdődő tanácskozása előzi meg. TUNISZI KÖNNYGÁZGRÁNÁTOK. A tuniszi rohamrendőrség könnygázgráná tokkal oszlatta szét kedden este a tunéziai általános munkásszövetség sztrájkfelhívásánan támogatására a szövetség tuniszi székháza előtt összegyűl* mintegy kétezer főnyi tömeget A rendőrségi beavatkozás következtében többen megsérültek. néhány tüntetőt őrizetbe vettek.