Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-25 / 21. szám
1978. JANUAR 25., SZERDA Regényhősök — háborúk árnyékában Ha történetesen a távoli utókor csak a szépirodalmi művekből ismerné a XX. századot, s egy, az irodalmi tükrözést mereven, statisztikai arányokban „dekázva” értelmező kritikus, mondjuk a regényeink alapján rekonstruálná századunkat, nem lehetetlen, hogy azt mondaná: abban az évszázadban folyton csak háborúztak, vagy háború árnyékában, fenyegetése alatt, üldöz- tetve éltek, legfeljebb, ha közben pár évre béke lehetett. Azért mondaná ezt, mert századunk irodalmi termésének, mennyiségre túlnyomó része háborúban, háború előtt vagy után, valamilyen nem természetes halállal fenyegető történelmi mozgás légnyomása alatt ad képet korról, társadalomról. Természetesen tévedne e képzelt kritikus, a maga szőrszálhasogató statisztikájával, végül is az irodalom, a művészet, ha modell, akkor nem minden ízében méretarányos, hanem kiemeli egyfelől a fő- vonásokat, elnagyolja másfelől a kor emberét kevésbé érintő részeket. S korunk emberét a társadalmi, s egyéni szabadság, az emberi lehetőségek kérdéseit magukba sűrítő világháborúk hullámverése érintette a legmélyebben. Ezt tükrözi az Európa Könyvkiadónál újonnan megjelent több kötet is. Boldogultak bálja „Es azon a gyönyörű napon — kedden, július 26-án — amikor száz meg száz torony meg háztető aranyosan ragyogott a napfényben, a fák és füvek zöldje a várdombon olyan piros volt, mintha egy festő ecsetje rakta volna föl, és a templomokban Szent Anna tiszteletére imádkoztak, mert ezt a napot neki szentelték, ezen a gyönyörű napon a város hirtelen — megdermedt”. Ez a bizonyos nap az első világháború kitöréséé, s aki így ír róla — mint'Olyanról, mely visszamenőleg újraértelmezi az eseményeket —, az Ladislav Fuks cseh író. Minden története — amit csak olvastam — cseh milliőben játszódik, s mégis, mondhatnánk akár magyar írónak is, mert annyit olvastunk — olvashattunk — tőle, magyarul is jó szöveget, hogy teljesen irodalomtudatunkban érezzük. Továbbá, mert amit olvastunk, az jellegzetesen prá_ gai voltával mindig annyira a mi vidékünkre való, annyira kelet-középeurópai volt, any- nyira otthonos (azaz szomszédos), hogy kietlenebb, idegenebb lenne a tudatunk nélküle. Talán a Mundstock úr című regényével kezdődött a hosszú sor nálunk is, az első regényével — utána lehet nézni, lexikális kérdés —, s talán A hullaégetőt olvastuk utoljára, s láttuk filmen is. Egy bizonyos: a háború, a második világháború árnyéka vetült félelmetesen a sorokra. Most viszont (talán a második világháború degradálta így a hozzá- képest szinte „szelíd” elsőt?) az első világháború előestéjén, egy kettős halottcseréből (vagy inkább kettős élőcseréből) induló történet triviális gro- teszksége (de lehet triviális a groteszk, vagy groteszk az, ami triviális?) bontakozik ki szinte nevetséges mozzanatokkal, arcfelvillanásokkal. De mindebben tud szeretetreméltó emberi vonásokat is felmutatni az író. Bolondok hajója mindig ír. Rendszeresen dolgozik, normát jelöl ki magának, teljesíti. Néha túl is teljesíti, ilyenkor aztán esetleg egy kicsit lazít. így aztán sor- ra-rendre jelennek meg a regényei, amelyek olvastatják magukat, a komorságból az irónián át a humor felé oldódó stílusukban lebegnek. Ellenben Katherin Anne Porter, stílusa a földön van, nem aprólékos, de részletező, s realitásban gyökerező jelképiség lengi át, miközben évtizedekig dolgozik egy regényen. Évtizedekig? Igen, a Bolondok hajója évtizedekig készült. Egy hajóúton összejött társaság sok-sok arcába engedi nézni az olvasót. De talán mondani sem kell, hogy miről szól, bizonyára sokan látták néhány évvel ezelőtt filmen, s azután a televízióban is. Valóság, nyugodt tempójú, szinte aprólékos realizmus és jelkép egymásnak feszülő ellentéte teremti meg a regény atmoszféráját. Az a jelkép, amit az írónő úgy ír le, hogy XVI. Negyedszázada a gyermekek otthona a napközi JUBILEUMI JÁRÁSI ÜNNEPSÉG SZENTENDRÉN Szép évfordulót ünnepeltek Szentendrén tegnap a pedagógusok a megyei művelődési központban: 25 éves a napköziotthon-hálózat. A járási jubileumi ünnepségek sorozata itt kezdődött. — A megyei megemlékezés szeptemberben lesz Vácott — tájékoztatta a hallgatóságot ünnepi megnyitójában Szabó Ferenc, a szentendrei városi tanács oktatási osztályának vezetője. Ezt követően a napközi otthonok jelentőségéről, sajátosságairól, illetve nyári munkájukról hangzottak el értékelések. Dr. Abrudbányai János megyei vezető szak- felügyelő felelevenítette 25 év legemlékezetesebb, legszebb eseményeit, méltatta a legkiválóbb, legrégibb pedagógusok, Dóczi lmréné, Mihály Istvánná, Zámbó Bélá- né, dr. Solymosi Olivér, Ráduly Imre munkáját. A szentendrei zeneiskola napközis növendékei ezután kis hangversennyel, szavalatokkal kedveskedtek a résztvevőknek és az idős tanároknak. Befejezésül Szendrődi Ferencné, a járási hivatal oktatási osztályának vezetője nyitotta meg a napközis növendékek rajzaiból, festményeiből, plakátjaiból rendezett kiállítást. A személyiségnevelés egyenrangúsága A napközi otthon sajátos profilú intézmény. Légköre érdekes átmenet az otthon és az iskola között. A napirend megtervezésekor a nevelőnek gondoskodnia kell arról, hogy a kisdiákok megfelelő környezetben, nyugodtan — tehát eredményesen — készülhessenek fel másnapi óráikra. Ehhez szükség esetén tanári segítséget is kell nyújtani — mondta az ünnepségen elhangzott előadásában dr. Elekes Pál budapesti vezető szakfelügyelő. Számolnia kell viszont azzal is, hogy a tanításon kívül eltöltött órákhoz szervesen tartozik a színvonalas szórakozás, testmozgás, sőt a pihenés is. A jó napirend rugalmasan alkalmazkodik a gyerekek iskolai feladataihoz, aktivitásához, fáradtságszintjéhez. A napközis pedagógus munkája döntően különbözik a kollégiumi tanárétól abban, hogy nevelő-oktató tevékenységének rendszerébe szervesen be kell építenie: a gyerekek nevelése csak a szülőkkel összhangban lehet eredményes. A korszerű pedagógia a nevelőktől sokrétűséget, sokoldalú érdeklődést kíván. A napközis tanár feladatai semmiképpen sem merülnek ki abban, hogy rendet tart a tanulók között. A modern napközi otthon a tanórán kívüli nevelés minden lehetőségével él, beépíti pedagógiájába a mozi, a színház, a művelődési házak rendszeres látogatásának pozitív hatását. A tantárgyi követelményeken túlmutató nevelő jelleg az iskolában is erősödik. A korsze- rú pedagógus az oktatással egyenrangúnak tekinti a tanulók személyiségének teljes kibontakoztatását. > nyári táborok Az elmúlt 25 év alatt rendszeres társadalmi segítséget kaptak a napközisek az iskoláktól és üzemektől, szövetkezetektől. A tanárok, a gyárak, üzemek, termelőszövetkezetek dolgózói tudták és átérezték, Kapcsolatterem A nevelőnek pozitív kapcsolatot kell teremtenie a gyerekkel, hogy közelebb kerüljön a lelkivilágához — hangsúlyozta az ünnepség másik’“1 előadója, Déry György szentendrei pedagógus, úttörőcsapat-vezető. Ebben nagyon sokat segít a nyári tábor, mert a napközik munkája nem fejeződik be a tanév végével, a tábori kötetlen foglalkozások, a játékok közelebb hozzák egymáshoz a gyermeket és a nevelőket. Egy élménydús nyári két hét után a diák nagyobb bizalommal néz a tanárára. Ezt a humanizált kontaktust kell év közben is megtartani. hogy a napközik nevelési körülményeit a gyerekekért javítják meg. A napközis nevelés, oktatás sarkalatos elméleti problémáit már tudományosan is megfogalmazták. Az évente megjelenő tudományos antológiában többször is olvashatjuk a kiváló Pest megyei pedagógus, Zámbó Béláné tanulmányait. Elemzéseiből egyértelműen kiderült, hogy a napközis nevelőnek is feladata: a fejlődő gyermek pszichéjéhez alkalmazkodó — annak lehetőségeit kibontakoztató — elvek rugalmas, gyakorlati alkalmazása. Ehhez kell segítséget adnunk a gyerekeknek. Érzékenységet, tapintatot igénylő kényes munka ez. Azt szokták mondani, hogy a nevelő dolga nehezebb az orvosénál is, hiszen hosszú évek múlva, szinte csak tanítványainak felnőtt korában derül ki igazán a nevelés eredményessége. Pósa Zoltán Kiállítás A szentendrei járás és város napközis diákjainak rajzait és plasztikáit január 27- ig láthatjuk a művelődési központban. A kiállítás tanúskodik arról, hogy milyen lehetőségek rejlenek az ifjú szívekben. Sok ügyes szövetmintával, egyszerű anyagból készült tárggyal és rajzzal találkozhattunk. A diákok ezzel is igazolták, hogy a napközi otthonok az alkotás műhelyei Ennek örültünk, ezt láttuk meg a szentendrei, visegrádi, budakalászi, leányfalui és szigetmonostori csutkababákban, hímzésekben, rajzokban. Azt, hogy volt értelme ennek a huszonöt évnek, és annak, hogy az állam sok-sok milliót fordított a napközikre. Két szentendrei úttörő, Dénes Hajnalka és Ekkert Ildikó kalauzolt minket a kiállításon. Ötödikesek, a Rákóczi iskolába járnak. Köszönjük szakértelmüket és kedvességüket. L. M. Hangverseny a kórházban Képző- és zeneművészet Vácott a gyógyítás szolgálatában Görög istenek — mai emberek „Mint mindjárt hallani fogják.. Most azt mondom el... Ez az elbeszélés valószínűleg már közismert volt...” Ilyen és hasonló beszúrásokkal, több mint ötszáz oldalon adja elő Kerényi Károly, az 1973-ban elhunyt kitűnő tudós a görögök mitológiáját a „korunk irodalmán és lélektanán érlelődött olvasónak”. Az első hallásra — és pillantásra — hatalmas terjedelmű könyvbe belelapozva, az olvasóban az a kérdés vetődik fel: hogyan tudta a szerző ezt a tengernyi anyagot ilyen tömören, ilyen röviden összefoglalni? Hiszen egy-egy témáról több elbeszélést is előad. Ezeket a variációkat egymás után mondja el, látszólag minden összekapcsolás, minden összehangolás nélkül. Aztán egy- egy fejezet végén a számos ponton eltérő elbeszélések mégis egységgé állnak össze. Ebben a könyvben Herényinek sikerült ezt a holt anyagot — éppen ezekkel a „párhuzamos elbeszélésekkel” is — visszahelyezni eredeti közegébe és megpendíteni egy külső és belső zengést. Sikerült megalkotni olyan mitológiai munkát, amelynek tartalma nemcsak mythoi (történetek), hanem legein (elbeszélés) is. Amely elbeszélés szinte személyesen érinti az olvasót (hallgatót akartam írni) — mert személyesen érintette az elbeszélőt is. Kerényi szerint: „A mitológia bemutatása mindig eleve interpretáció- és minden interpretáció a bemutató személy fogékonyságától függ.” Az eddig elmondottakból azt hiszem világosan kitűnik, hogy a Görög mitológia című könyv (Gondolat Kiadó) nem vaskos ismeretterjesztő kézikönyv csupán, amelyben egy letűnt kultúra maradványait mutatja be a szerző. A könyvet — melyet műfajilag a drámához lehetne leginkább hasonlítani — a görög istenek viselt dolgaiban az embert fedezi fel (éri tetten?), s az istenek cselekvései „az ember adottságai egy olyan helyzetben, melyben az ilyen cselekvést még semmi sem gátolta.” Hogy mikor volt ez a helyzet? Talán az „ősidőkben”, de talán ma is az ember vágyaiban — valahol. Az első rész (Történetek az istenekről és az emberiségről) a „dolgok kezdetétől kiindulva vezeti végig az olvasót az istenek rendkívül bonyolult, de mégis rögtön áttekinthető birodalmán, ahol a legtávolabbi Ókeanos ugyanolyan közel kerül hozzá, mint a gyönyörű Aphrodité, vagy éppen Hermés, a szemérmes nimfa fia, aki még a tehénlopástól sem riad vissza — annak ellenére, hogy Zeus volt az apja. És a második rész szereplőivel, a héroszokkal is hamarosan jó „emberségbe” kerül az olvasó Kerényi elbeszélésének (meséjének?) végére érve. Igaz, hogy Danaos lányainak cselekedete megborzongatja az embert, de mégis megsimogatja a szerelmes Hiperméstrát — álmában, (ötven lánya volt Danaos- nak). Az is igaz azonban, hogy ott kísért a többi negyvenkilenc lány, aki Aigiptos fiainak fejét levágva a Lema folyó vizébe vetette. Különös kalandok, mindennapi vidám és szomorú történetek szövedéke Kerényi görög mitológiája — ahogyan valamiképpen ilyesféle az olvasó élete is. Legalábbis az a „magánélete”, amit sok esetben csak magának vall meg. De mindezek ellénére, még a trójai háború viszontagságaiból is visszatér az olvasó Ökeanoshoz a „dolgok kezdetén” létező folyamistenhez, akinek nemzőképessége kimeríthetetlen volt, mint a fo- lyóknak, „melyeknek vizében a görög lányok esküvőjük előtt megfürödtek, s melyeket ezért régi nemzetiségek ősatyáiknak tartottak.” Akitől minden a kezdetét vette és „még mind egyre folyik, a Föld legszélső peremén, önmagába visszaáramlóan, körbe.” Vagy a másik „dolgok kezdete” — elbeszélés nyomón a sötét Nyx tűnik fel, a komor Ej, aki a Széltől megtermékenyülve egy tojást tojt a Sötétség óriás ölébe. Amely tojásból előlépett — arany szárnyakkal — az eliőszülött, Erős, a szerelem istene. És ezzel a variációval is elérkeztünk (vagy elindultunk) az emberiséghez, pontosabban az emberhez. A régesrégen-idő emberéhez éppen úgy, mint a maihoz, akit társadalmak mindig másmilyenné alakítanak (bízzunk benne, hogy mindig jobbá), de akinek emlékeiben Ókeanos, Nyx éppen úgy örökké él, mint Erős vagy Aphrodité. Csak az elnevezés változik. De ebből a tömény elbeszélésből nem lehet nagy adagot hörpinteni. Fogadjuk meg a szerző tanácsát ezért, aki ezekkel a szavakkal int bennünket: „Így hát az olvasó számára nem marad más hátra, mint e sűrű táplálékból egyszerre nem túl sokat magához venni: mindig csak néhány lapnyit egyszerre, és azt is újra meg újra elolvasni, akár egy régi*költeményt, melynek elzengett formája csak nagy üggyel-baj- jal tud szárnyakat adni a súlyos tartalmú emberi anyagnak.” Mert Kerényi istenekről szóló könyvében valóban súlyos emberi anyag van. Bóday Pál A hangverseny híre futótűzként terjedt el a váci Szőnyi Tibor Kórházban. Már napokkal előbb tudták minden osztályon, hogy az igazgatóság és a társadalmi szervek meghívására ellátogat hozzájuk a Magyar Rádió tánczienekara, a Stúdió Hsa műsorban fellép Sárosi Katalin, Mátrai Gábor és Csálcányi László. Azt is megtudták, hogy a hangversenyt magnószalagon rögzíti a rádió és részben februárban, márciusban pedig teljes egészében közvetíti. A várva-várt délután zsúfolásig megtelt a nyolcszintes épület tágas aulája. Vagy négyszázan ültek, állták az alkalmi hangversenyteremben és a környező folyosókon. A súlyos, fekvőbetegek kivételével úgyszólván minden ápolt ott volt. ★ A jó visszhangot keltő előadás után beszélgettünk dr. Korona Árpád igazgatóhelyettes-főorvossal, dr. Faragó László osztályvezető főorvossal, a műsor szervezőjével s a művészek meghívójával és Szilágyi Lajosnéval, a szak- szervezeti bizottság titkárával. A vélemény egyöntetű: o kezdeményezés megérte a fáradságot, s elérte célját, mert művészi siker mellett a másfél órás zenés vidámság jó hatással volt a betegekre. — Már a görögök idejében ismerték a zene gyógyító hatását _— mondta dr. Faragó László. — Nem ez volt az első rendezvényünk. Ugyanitt a Musica Humana Zenekar már háromszor adott hangversenyt, énekelt betegeinknek a Városi KISZ Kórus, s volt más rendezvényünk is. Mindebben tudomásom szerint úttörők vagyunk nemcsak a megyében, de országosan is. — Szeretnénk az otthon melegét, hangulatát némiképpen visszaadni betegeinknek — tájékoztatott dr. Korona Árpád. — A kórházi légkör komorságát oldja az első órákban kapott füzetes tájékoztató. Várócsarnokunkat pálmák s az 1975 júniusában átadott hatalmas, sokszínű képkárpit teszi hangulatossá. A rendezvények előkészítésének hangulata, kellemes izgalma, az előadások élménye kedvezően hat betegeinkre, segíti gyógyulásukat. — Betegkönyvtárt szerveztünk minden osztályon — újságolta Szilágyi Lajosné. — A nem súlyos betegek számára az olvasás megrövidíti a kényszerű ágyhozkötöttséget. Az orvosok, a nővérek jelentős többletfeladatot vállalnak a kulturális tervek megvalósításával. Már elkészüld a következő hónapok terve is. Az említett együtteseken kívül szeretnék megnyerni a váci és a mátyásföldi zeneiskolák növendékeit egy-egy vendéghangversenyre. Korábban Uhrig Zsig- mond képzőművészeti alkotásaiból rendeztek alkalmi tárlatot — februárban a művelődési házbeli Mikes István vezette képzőművészeti szakkör tagjainak zsűrizett alkotásait tekinthetik meg a betegek, az egészségügyi dolgozók és a kórház látogatói. A jó hír gyorsan terjed. A hét elején Győrből érkezet: szakmai küldöttség látogatott a váci kórházba. A hivatalos tapasztalatcsere, s az intézmény megtekintése után érdeklődtek a hallott kezdeményezésről, a hangversenyekről, a tárlatokról. A váciak őszintén és szívesen válaszoltak a kérdésekre. A kezdeményezés nem védett szabadalom: másutt is megvalósítható! Papp Rezső LAPOZGATÓ % század eleji erkölcsrajzból kölcsönözte könyve címének. „Mikor regényem foglalkoztatni kezdett, magaménak éreztem ezt az egyszerű, szinte egyetemes képet; megy a világ hajója az örökkévalóság felé.” Ez 1932-ben volt; Porter 38 éves. Sokáig hordozza a témát, még tovább dolgozik rajta. A könyv 68 éves korában, 1962- ben jelenik meg. Közben a „hajó” megjárta a második világháborút átélte a fasizmus embergyűlölő korszakát. Menynyi^ élmény, átgondolásra késztető történet érlelte már tervezése közben, s aztán írása alatt is. A könyvb'eli történet 1931. őszén játszódik. A könyvet, amely a jelkép, a cím ötletét adta, 1932-ben olvasta az írónő. A fasiszta terror és a világháború még a jövő mellében rejtőzött. A vasrácsos kapu Aminek az előbbi könyvekben előszelét éreztük, az Andrea sz Frangiasz, görög írónak, A vasrácsos kapu című regényében már a múlté. A második világháború után játszódik a regény története, ahhoz olyan különösen kapcsolódva, amilyen különös helyzetet ez esetben a görög történelem produkált. A regény hőse egy fiatal építészmérnök, Angelosz, aki négy és félszáz oldalon át bujdosik, szó szerint. Különös módon többnyire jelen nem létével van jelen, a regényben: mások tudatában, szerelme, ismerősök, rokonok, barátok életében hiányával vesz részt a cselekvésben. Természetesen nemcsak azzal. Időnként, s később egyre gyakrabban lát/ juk is hol itt, hol ott rejtőzve, elrejtve, bujdosva. Halálos ítélet lebeg a feje fölött az ellenállási mozgalomban való részvételéért! Hét évig bujdosik így a — szolidaritás őrzi meg, az emberség rejti —, mígnem szabad lesz... S közben körülötte, jószerével róla mit sem tudva, vagy együttérzően hallgatva róla, zajlik a mindennapi élet. Kisemberek, munkások, ügynökök, iparosok, kereskedők élik napjaikat, dolgoznak és alkotnak, futnak a pénzért és veszekszenek, küszködnek a csőddel, a munkanélküliséggel vagy az éhbérrel, a pénztelenséggel, szeretnek, reménykednek vagy elvesztik a reményt. Ennek az életnek, a görög jelenkornak a tükre ez a regény. N. F.
