Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
\ 1077 DECEMBER 25., VASARNAP Politikus, író, tudós Pest megye tájain A jó adottságok is bővíthetők — Huszár István — adatokkal is tudnám igazolni —, hogy a kormányzati, megyei szervek kiemelkedően segítik a Dunakanyart a lehetséges fejlesztési források odaítélésekor. — Hogyan ítéli meg a Dunakanyar jövőjét? — Biztos, hogy az ország egyik leggyorsabban fejlődő tájegysége marad a jövőben is. Nagyságrendileg nagyobb látogatásra, igényesehb turizmusra kell felkészülni. S úgy, hogy ne csak megvédeni tudjuk, de tovább építeni is kuL turális, művészeti értékeit. A megye, a városok vezetői, az itt élő és ide „hazajáró” emberek ezzel a felelősséggel, ennek a tudatában foglalkoznak a Dunakanyar ügyével. Kisházi Iván György Huszár István Mesterházi Lajos Cselötei László Lakcíme: Buda—Ráckeve — Mesterházi Lajos — Először a Prométheusz üzenete végén figyeltem fel a helység j elölésre: Buda—Ráckeve. Persze az olvasónak nem kell i rod alom történész- nek lenni, hogy megfejtse: Mesterházi Lajos Kossuth-dí- jas író élete és munkássága A professzor nemcsak tanít — Cselötei László — Cselőtei László akadémikussal, a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem tanszék- vezető tanárával, a kertészet nagy hírű szaktekintélyével két aznapi programja között — a megyei pártbizottság ülése után s egy tudományos eszmecsere előtt — egy kölcsönkapott irodában válthattam szót. Némiképp sajnáltam, hogy így történt, véltem, szokott környezetében, alkotóműhelyében barátsá- gosabb-fesztelenebb diskurzusra nyílhatna lehetőség, de utóbb kiderült, fölösleges volt az aggály. Egyébként a professzor mondhatni megtestesítője az e munkához-rang- hoz társított képnek, halk- szavú, ezüstös hajú, szemüveges, ám midőn a mezei gazdálkodás egy, s más dolgáról faggatván, mint tudósnak kérem véleményét, elhárítja a címet, ne fogalmazzunk így, mondja. Különben a termelési, agrárgazdasági témákról csak mellékesen esik szó beszélgetésünkben. — A kérdés, amire választ keresek: mi köti _ munkálkodása színteréhez, a tájhoz, melynek népét — képviselőnek választatván — szolgálni, gyarapodását előmozdítani hivatott? — Nem megszerettem a tájat, ahová kötődtem, tartozom, hanem beleszülettem. Rákospalotai vagyok. Valamikor Vác mellett volt egy Cselőte nevű község, az eleim nyilván onnan származtak át Fótra, Palotára, ezekbe a — miként az etnográfusok nevezik —, dél-palóc községekbe, illetve a főváros mai peremvidékére. Ez a táj volt gvermekkorom színtere. Felemás környezetben nőttem föl. Az itt élő lakosság nagy része már munkás volt, az apám is, aki az istvántelki főműhelyben dolgozott. Anyám, miként a nagyszüleim, nagybátyáim, a földdel bajlódott ■— Innen az indíttatás, ezért választotta pályául a mező- gazdaságot? — Hát igen, erre most azt kellene mondani, hogy az emlékek, a hajnali ébredések, a határbeli játszásók, aztán a munka a szántóföldön, tehát az élmények ösztönöztek, de az az igazság, hogy nem így volt. Valamikor hetedikes-nyolcadikos gimnazista koromban alakult úgy, hogy eldönthettem, erre a pályára megvannak a lehetőségeim, adottságaim. Az életritmusomon sem kellett változtatnom, eladdig is napról napra utaztam, mivel a város túlfelén, a fasori gimnáziumban tanultam, továbbra is Budára jártam a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolára, a mai egyetemre. Aztán úgy van, ha az ember elindul valamerre, útközben felhalmozódnak benne az ismeretek, s ha ráteszi valamire az életét, próbál eredményt elérni, adni valamit a szélesebb-tágabb közösségnek. Akkor már persze volt némi fogalmam a mezőgazdasági termelésről, a zöldség útjáról a 'feldolgozóig, a fogyasztóig, tudtam, mikor jó a piac a vásárlónak, mikor a termelőnek. (E kérdéskörről az Agrár- gazdasági Kutató Intézet szakembercsoportja úgy jó másfél évtizede két vaskos kötetnyi tanulmányt készítettek Erdei Ferenc irányításával. A könyv lektora Cselőtei László volt.) — Megszerettem a földet, szülőhelyem vízfolyásokkal, patakokkal tagolt homokvidékét. Szinte véletlen, . sajátos fordulata a sorsnak, hogy a tanszék kísérleti telepe ugyanolyan arculatot, termelési-gazdasági adottságokat mutat, mint az Észak- Pest környéki táj, keresztülfolyik rajta a Rákos-patak, kísérleti növényei is ugyan- azokv melyeket a palotai határban termeltek, paradicsom, az uborka és a zöldbab. — ön 1970-től levelező, 1976-tól rendes tagja az Akadémiának, tagja áz akadémiai kertészeti bizottságnak, a vízügyi bizottság elnöke, s néhány napja a Parlament téli ülésszakán megválasztották az országgyűlés mező- gazdasági bizottsága elnökének. Választókerületében nyilván serkenti a mezőgazdaság fejlődését, hogy Cselőtei'Lász- ló a képviselő. — Ez nem így van. Olyan jól szervezett, vezetett nagyüzemi gazdaságok találhatók ebben a térségben, és persze r ísutt is, hogy minden pártfogás nélkül valamennyi fórumon kellő kapcsolatra lelnek, egyenrangú partnerei lehetnek a feldolgozóiparnak. Sok jó ismerősöm, barátom van, s nem csak a 9-es számú választókörzetben, Kar- taltc’ Aszódig, ■Veresegyházié’> hanem szerte a megyében, Üllőn, vagy éppen Dán- szentmiklóson, ahol az elsők között ismerték fel, hogy a kertészet víz, öntözés nélkül nem mutathat föl igazán kimagasló eredményeket... Tanár vagyok Gödöllőn, ez a legfontosabb munkám, feladatom. De az ember nem fordulhat befelé, éppen, mert a jövőnek képezzük a szakembereket. Igyekszem jól megoldani a tudományszervezésből adódó feladataimat, a társadalmi feladatokat, amelyet megtisztelő módon rám ruháztak, s a tapasztalataimat visszavinni az egyetemre, hasznosítani az oktatásban. De, hogy a kérdésre visszatérjek, amikor képviselőnek választottak, számot vetettem vele, mit tudok én tenni azért a vidékért, amely szőkébb pátriámhoz hasonlóan Budapest agglomerációjához tartozik, lakosságának zöme az iparban keresi kenyerét. Ott voltam a falugyűléseken, igyekeztem a kerületemhez tartozó 11 ‘község minden társadalmi megmozdulására eljutni, hogy megismerjem a helyi gondokat. — Melyek ezek a gondok? — A szívemhez közelálló téma: az általános iskolai oktatás helyzete, és a gyermekeké, akik néhány évmúl- táyal netán a kezem alá nőnek. Ami örömömre szolgál: fővárosi szintű nívós iskolák épülnek. Ami fáj: néhány helyen még mindig . hiánycikk az iskola. Elkél hát az állami erőfeszítések mellett a társadalmi összefogás, amire egyébként a megyében számos jó példa akad. Erről szóltam a Parlamentben is. A másik kérdés, amivel szeretnék segíteni, hogy jó ivóvízhez jusson a lakosság az e szempontból árnyékterületnek minősülő térségben, Szadán, Veresegyházon, Erdőkertesen, Vácégresen, Vác- kisújfalun. A ICözép-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság szakembereitől biztató tervekről, jól haladó munkákról kaptunk hírt. — Mely vidéken jár legszívesebben, leggyakrabban? — Talán Galgamácsán. Abban a faluban, ahonnan még nem szorult ki a népviselet, ahol az asszonyok olyan sokszínű, szép öltözetben — a lányok fehérben — járnak, amit az én szülőhelyemen, gyermekkoromban még sokan hordtak, ezt viselte az anyám is. s igaz, hogy most már feketét, de viseli mindmáig. Apor Zoltán vendégeim érkeznek, gyakran kell szégyenkeznem a helyi vendéglátóipar miatt. Mindent figyelembe véve úgy is mondhatnám, Ráckeve fejlődése most tart a félúton: az utcák képén látszik a gazdagodás, az is eredmény, hogy megkezdték a csatornahálózat építését, félig elkészült a gyógyfürdő, még a medencék és az öltözők közötti átjárást kell megoldani, úgy vélem, a kereskedelmi ellátással már elégedettek lehetünk, nagy öröm a gimnázium gazdagodása és a járási könyvtár nagyszerű munkája. S ha már itt tartunk: egyre sürgetőbb a művelődési centrum felépítése, amelyben helyet kaphatnak a mozi, további szobákat a könyvtár és természetesen egy színházterem. Ráckevén pezsgő szellemi élet alakulhatna ki, ha jobbak volnának a feltételek. — Csaknem tíz év óta vallja magát legalább felerészben ráckeveinek, ezért különös, hogy szépirodalmi müveiben nem szerepel ez a nagyközség. — Valamilyen községről gyakran írok. Igaz, ez sohasem Ráckeve, de számtalan helyszínhez és figurához innen merítem az ötletet, a motívumokat. Bevallom: jó portrékat lehetne írni a ráckeveiekről. Sok olyan munkást ismerek — nemcsak az iparból, hanem a mezőgazdaságból is — akikről szívesen írnék portrét. Ezek az emberek meglepően tájékozottak: újságot és könyvet olvasnak, rádiót és televíziót hallgatnak, vitatkoztak velem a Prométheusz regényről és munkahelyük gondjairól. Látja, ezért volna jó, ha ezek az emberek nemcsak a magánházaknál és — félek kimondani: — a kocsmákban élnék társasági életüket. — Tervez egy ilyen portrékötetet? — Nem. Nekem már sietnem kell és gazdálkodnom az erőmmel. Akad majd olyan ember, aki megírja ezt a kötetet. Én azt szeretném elmondani, amit rajtam kívül már nem sokan tudnak, legalábbis átélt élményeik alapján nem sokan. — A Budapest című folyóirat szerkesztésén kívül min dolgozik? — Hosszú önéletrajzi regényen, amely a Vakáció folytatása lesz a húszas évek végétől az ötvenes évekig. A nagy történelmi változások korát akarom megírni az átélő szemszögéből. A fiataloknak írom, mert a „honnan jöttünk”-ből, a „milyen úton jöttünk”-ből formálhatóbb a „hová megyünk”. Ezt a könyvet szeretném még megírni, már készen van kétszáz oldal. — Mi lesz a regény címe? — József Attila verssora motoszkál bennem: Az elmúlástól tettenérten. — A Vakáció 15 éves koráig sűríti az életét, a most készülő regény 40 évesig. A trilógia harmadik kötetét is szeretnénk olvasni. Kriszt György 4 — Miért szereti a Dunakanyart? — Ellenkérdéssel válaszolhatok? Lehet nem szeretni? Lehet a szerelmet észérvekkel megmagyarázni? Persze gyűjtöm magamban az érveket, okokat is. Szép hazánk különösen vonzó tájai között az én rangsoromban a Dunakanyar igen előkelő helyen van. A sorrendet megmagyarázó érveim ezek lehetnének: korábbi és gyakori túráinkon bejártuk a Pilis és a Börzsöny csodás útjait, vagyis viszonylag ismerem őket, hazánk nevezetes történelmi eseményei kötődnek e tájhoz: nem ’ehet irodalomtörténetet. művészetet írni — a mai na- sem, hogy abban tisztes h-yet ne kapjon a Dunakanyar. S beszélhetnék néprajzi ,-ol, klímájáról, növény- é". állatvilágáról; no és a táj nevét adó összetett szó első tagjáról: a Dunáról. Azt hiszem, megérti ellenkérdésemet. — Egyéni, vagy közös családi döntés eredménye, hogy a Dunakanyarban keresetttalált pihenőlakot? — Is-is! Annak eldöntése, hogy szüleim ideköltöztek a Hernád partjáról a Duna partjára, családi döntés volt. S hogy ezenkívül is — bár ezen aligha lehet valami „ezenkívül” — jövünk ide, főleg a feleségem érdeme — ő keresett — és talált. — Közismert, hogy már funkciójánál fogva is a leg- elfoglaltabb emberek közé tartozik az országban. Egyáltalán jut-e ideje pihenésre, kikapcsolódásra? — Hagyja a „legelfoglal- tabb” jelzőt. Mindenki, aki felelős munkakörben, felelősen dolgozik, azonosul az ország dolgaival, terveivel, részt kér megoldásukból — legel- foglaltabb. S ilyen emberek szépszerével vannak szerencsére. S akkor, ugye, már értelmetlen a felsőfok. S mindannyian tudjuk — s mindenki a maga egyéni módján — pihenni is. Én az aktív pihenés híve vagyok s ha a munka és az időjárás megengedi, szívesen töltöm időmet a szabadban. — Mit jelent önnek a ki- kapcsolódás, mivel tölti pihenőidejét? — Kikapcsolódásra, pihenésre nem is kell egy teljes nap. Azokat irigylem — no nem komolyan —, akiknek egyetlen hobbyjuk van. Sajnos nekem — s családomnak — több. Szeretünk sétálni, színházba, múzeumba, tárlatra járni, s nagyon szeretjük a kerti munkát. Ha úgy adódik, kora reggeltől késő estig a kertben igyekszem dolgozni. — A csendes pihenés lehetősége a Dunakanyar, vagy erőgyűjtésé a további napi munkához? — Azt hiszem válaszoltam: az itt eltöltött egy nap vagy néhány óra után — jól érzem magam. Mindig van itt tennivaló — a kert mindig sürget —, látni- és tanulnivaló is. Vagyis a pihenés nem csendes, néha nagyon is fárasztó, de azt hiszem, hogy a heti hivatásszerű munkát sokféleképp segíti. — Mi e véleménye az úgynevezett éves turistaprogramról, s megvalósítható-e ez a Dunakanyarban? — Kell! Mi több: szép kezdeményezései — vagy már nem is tekinthető kezdeménynek? — most is láthatók. Bármilyen évszakban jövök vasárnaponként a Du- na-partról Budapestre, persze nem egyformán, de zsúfolt autóbuszokat, HÉV-sze- relvényeket, tömött kocsisorokat látok. Nem állítom, hogy minden lehetőség már kihasznált. A jó adottság is cgyn-cíu. is-apcsoiouiK. a uunaparti, Pest megyei járási székhelyhez és a főváros első kerületéhez. Igaz, a külföldi olvasók számára ez nem is olyan egyértelmű. A Prométheusz regény orosz nyelvű megjelenése után Mesterházi Lajos több levelet kapott ilyen címzéssel: Buda—Ráckeve. — Hová kézbesítette a posta ezeket a küldeményeket? — Nyilván véletlen, de néha a lakásomra, néha a ráckevei nyaralómba — válaszolt Mesterházi Lajos. — Az író, lelkében kicsit mindig megosztva, „mindenütt otthon” él. Mit jelent ebben a világban Ráckeve? — Az idillt. Ennek a vidéknek sajnos mikroklímája van. Az Alszegen lakom — ahogy a ráckeveiek nevezik a falu Szigetbecse felé nyúló szélét —, itt a Kis-Duna kiszélesedik, majdnem háromszáz méterre, velünk szemben van egy kis senki szigete erdővel, a vízbe benyúlnak a stégek. Gyönyörű látvány és csönd van, nyugalom. Ráckeve nekem sok jó barátot is jelent: Gázon Gyula .bácsit, az öreg halászt, akitől a házat vettem, aztán Hegedűs Istvánt, a Csepel Autógyár munkását, a nyugdíjas horgásztársakat, természetesen a járás, a község, a termelőszövetkezet vezetőit, nem is beszélve , a könyvtárosokról és a pedagógusokról. Egyre több időt töltök Ráckevén; idén már az év háromnegyed részét. Ott is dolgozom, csak kéthetente három-négy napig vagyok Budán. — Hogy telnek a ráckevei napok? — Szokásom szerint késő éjszakáig olvasok, így aztán nem vagyok koránkelő. De rendszeresen minden délelőtt négy órán keresztül írok, többnyire magnetofonba diktálok, azért az is előfordul, hogy toll kívánkozik a kezembe. Délután szinte mindennap meglátogat Hegedűs István, aztán ha az időjárás megengedi, lemegyünk a stégre pe- cázni. Később meg a barátok, ismerősök jönnek és az évszaktól függően a család: a négy fiam, á menyeim és az unokáim. Nyáron benépesül a ház, néha szűknek bizonyul a kert. De most a karácsonyt és az újévet is Ráckevén töltjük. — Korábbi beszélgetésünkben is meglepett: mennyire jó ismerője Ráckevének. Tudja, hogy a szövetkezet ez évi termelési értéke meghaladja majd a 600 milliót, hogy Bos- kovits tanár úr az Ady gimnáziumban nagyszerű sportéletet szervezett, hogy készül a csatornázás, s hogy milyen irodalmi műsort rendeznek a művelődési házzal szemben levő vendéglőben. Milyennek látja a mai Ráckevét? — Sajnos, a megye járási székhelyei közül a mienk ur- banizálódott a legkevésbé: rossz az úthálózat és elmaradott a közművesítés, s ha bővíthető. A Dunakanyar regionális fejlesztési terve ezzel is számol. Lehetne és kellene még ezért minden illetékesnek tenni egyet-mást. — Sok szó esik mostanában a termálfürdőkről. Most már három melegvízű strandja is van a Dunakanyarnak. Ezek között a legnépszerűbb a leányfalui termálstrand, de egyikben sincs téli fürdési lehetőség. A közeljövőben elképzelhető-e az ilyen fejlesztés? — Sok új központi pénzügyi forrás á következő egy-két évben aligha nyitható meg. Ez persze nem zárja ki, hogy összefogással, az ^ddig előteremtett anyagi eszközök átcsoportosításával ne lehessen lépni. Arról kezeskedhetek
