Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-06 / 262. szám
Boór András: A Vilisben Púpos gerincűi között délceg nyárfaerdö Domb fölött a Nap mint óriás tekergő Aláhull a fény a békés Szentivánra Vándorol a csendben ringó búzatábla Égi s földi tájak amerre csak nézek ősi szerelemmel lágyan összeérnek Kert alatt a rozsé fellobban a nyárban Almos kutya ballag bárgyún egymagában Holló-szárnyú galamb suhan át a fákon Elomlik a béke gyönyörű hazámon Beszélgetés Mutszu Marju tusra/za A szovjet grafikusok műcsarnoki kiállításának anyagából. Október és a magyar képzőművészet önálló kötetek Repinről, Dejnekáról, Szárjánról; összefoglaló munka A szocialista képzőművészet története címmel; majd másfél sváv címszót tartalmazó ikonográfiái — a szocialista képzőművészet legjellemzőbb jelképeit felsorakoztató — gyűjtemény; megannyi mű jelzi, hogy Aradi Nóra, a művészet-történettudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia művészettörténeti kutatócsoportjának igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára milyen fontos feladatának tartja a forradalmi orosz-szovjet és az egyetemes szocialista képzőművészet történetének kutatását. Joggal fordultunk tehát hozzá, hogy megtudjuk: A magyar festik, szobrászok, grafikusok körében milyen visszhangot keltett a Nagy Október; mint képzőművészeti téma, hogyan jelentkezett nálunk, kiknek a műveiben öltött testet a hatvan éve lángralobbant forradalom eszméje? Az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom képzőművészeti eseményei javarészt német közvetítéssel jutottak el hozzánk — mondja —, hiszen, mint a történelemből tudjuk, Németország 1918-as forradalmi hulláma megelőzte a Magyar Tanácsköztársaság 1919-es kikiáltását, és a német Sturm meg a Kassák Lajos szerkesztette Ma című folyóiratok közötti kapcsolat révén hazánkban is ismeretessé vált a fiatal szovjet államban megszülető képző- művészeti élet számos eseménye. Művészettörténeti tény például, hogy egy, a Sturmban megjelent Lenin- portré hatása fedezhető fel kiváló Vídia és párnás ajtó Az asztalon távirat. A hajtogatás mentén megtöredezett, anyaga, mintha csak pergamen lenne, megkeményedett. Március 25-én lesz harminc éve, hogy kikézbesítették Sátor János esztergályosnak, a budafoki Kartonlemezgyárba. A meghí. vó a vasasszakszervezet nagytermébe szólt, ahol bejelentették, hogy másnap államosítják a száz embernél többet foglalkoztató üzemeket. A széksorokban ülők aznap még munkások voltak, másnapra igazgatók lettek. Sátor János harmincévesen lett esztergályosból igazgató. Budafokon polgári iskolát végzett, majd esztergályosnak tanult.' Húszéves korában már a legkényesebb munkákat is rábízták, meg is fizették a tudományát. Mesterei, munkatársai azonban nem csak a munka szeretetét oltották belé. Inasko- rától eljárt a szakszervezetbe, könyveket olvasott, előadásokat hallgatott a munkásmozgalomról. Negyvenötben, amikor hazaszökött az osztrák határról, a szovjet hadsereg autójavító műhelyébe került mindenesnek. Ahogy visszaemlékezik, egészen lehetetlennek látszó javításokat is elvállalt. Professzornak szólították a katonák, s úgy megbecsülték szaktudását, hogy még Zamer- cev tábornoknak, Budapest város- parancsnokának is bemutatták. Miniszter a telefonnál Tovább szőjük az emlékezés szálait. A mesélő sorsának egy-egy darabját bányássza elő, harminc évvel fiatalabb hallgatója pedig belefeledkezik a megelevenedő dokumentumba. A háború után az esztergályost felvették a kommunista pártba, üzemében kollégái bizalmivá választották, sőt, az akkor még önálló város, Budafok pártbizottságában is képviselte őket. Munkásigazgató volt a fűzfői és a szolnoki papírgyárban. Gyorsan peregtek az évek. A munka mellett esti gimnázium, pártiskola (akkor még csak 3 hetes a legelső évfolyamon). Honvéd Akadémia. Azután egy időre búcsút mondott az iparnak, a központi bizottság osztályvezetőjeként dolgozott tovább. Az ellenforradalom idején ismét ez esztergagép mellé állt, az EMAG- ba. Ügy gondolta, soha sem lesz hűtlen többé mesterségéhez, de néhány hónap múlva, az egyik reggel az igazgató titkárnője rohant lélekszakadva a műhelybe: Sátor szaktárs, a miniszter kéri a telefonhoz! Mai munkahelye a Mechanikai Művek miniszteri biztosa, majd igazgató lett A vezérigazgatói szobájában jobbra is, balra is egy monitor. A nagyobbik, az üzemekben levő tévékamerákkal van összekötve. Kérdezem, mit szólnak hozzá a műhelyekben? Meséli, külföldi kollégái lebeszélték az ipari tévéről. Náluk éjszakánként leszaggatták a vezetékeket, megrongálták a kamerákat Itt semmi nem történt. Időnként viszont felírták egy táblára, hogy nincs anyag, nem tudnak dolgozni. Ennek nézzen utána az igazgató elvtárs. Igazuk volt. A másik monitor a vállalat számítógépének egyik ernyője. Mindennap kilenc órakor kiírja az automata, hogy hányán jöttek be a gyárba, mennyien hiányoznak egy-egy műhelyben, s tegnap mennyi értéket termeltek. A Mechanikai Művekben ezek a vezetők mindennapos munkaeszközei. De nem a legfontosabbak. Ötszáz levél Nem volt ipari tévé, számítógép, de még azt se hitte volna senki 1957-ben a Mechanikai Művekben, hogy két évtized múlva bonyolult híradástechnikai eszközöket, kondenzátorokat, telefonokat fognak készíteni náluk, hiszen a bádog üzemanyagkannák és társaik gyártása is akadozott. Regénybe illő, hogy hogyan állt talpra akkor a gyár, s hogyan tudott akkor is a talpán maMUNKÁK ÉS MINDENNAPOK radnl, amikor az olajválság idején legfontosabb gyártmányuk, az olajkályhák készítését kellett az egyik napról a másikra abbahagyni. Ma is sokan vannak még az üzemben, akik együtt törték a fejüket az igazgatóval, hogyan is lehetne egy újabb gépet, beszerezhetetlen alkatrészt saját eszközeikkel elkészíteni. Talán azt a levelet is megőrizték néhá- nyan, amit dr. Sátor János (addigra már elvégezte a műszaki egyetemet és tudományos fokozatot is szerzett) ötszáz dolgozónak küldött el; Hogyan képzelik olajkályhák nélkül a kibontakozás útját? Az ötszáz levélre ugyanannyi választ kézbesített a posta, és a Mechanikai Mű. vek ismét talpraállt. Ö és néhány társa Budafokon már akkor könyvelést, szervezést tanultak, amikor még szó sem volt államosításról, eszükbe sem jutott, hogy valaha vezető lesz belőlük. Ké. sőbb sem engedélyeztek maguknak lazítást. Csoda-e, ha közben mástól is szigorúan megköveteli a munkát? Nem súgnak össze A beszélgetést a patyolattiszta gyár útjain járva folytatjuk. — Esztergályos koromban szoktam meg, hogy vasalt munkaruhában dolgozzak, a gépet műszak végén takarítsam le. Ezt igyekeztem meghonosítani itt a műhelyekben is, a fejekben is. Az esztergályosok üzemében — mikor végigmegyünk — látszik, nem ritka vendég itt, nem kapkodnak, de nem is hagyják abba a munkát az emberek. Az igazgató nem csak a tévéből ismeri a gyárat. A munkapadok mellett sok olyan ismerős áll, akikkel közösek az emlékei. Együtt törték a fejüket egy új műszaki megoldáson, rajzolták a porba. hogyan is készítsék el a gépet. Rólam percekre is elfeledkezik itt, az esztergályos becsületéről, ott egy áthelyezési kérelemről van szó. Sátor János, a munkásigazgató időről időre megkérdezi mindenttu- dó számítógépétől, hogy a törzsgárda tagjai közül ki érkezett kerek jubileumhoz, kinek illik gratulálni? Senkiről sem feledkezik meg. Ilyenkor az MM jelzésű, merített vezér- igazgatói levélpapírra ráírja: Köszönet a sokéves, évtizedes munkáért. CSULÄK ANDRÁS festő- és grafiskusművészünk Bort- nyik Sándor első magyarországi Le- nin-ábrázolásán. Ez a német közvetítés, az 1919-től fönnálló polgári demokratikus német államnak köszönhetően, még hosszabb időn át megmaradt Az 1917-ben megszületett szovjet állam nagyvárosaiban — így elsősorban Moszkvában és Leningrád- ban — megrendezett 1918-as május 1-i ünnepségek hatalmas képzőművészeti vállalkozásainak híre is jórészt e közvetítések nyomán jutott el hozzánk, és szolgált az 1919-es budapesti május elsejét köszöntő, megannyi monumentális dekoráció alapjául. Ezek az óriási méretű, ünnepi díszítések az egykorú híradó- felvételekből közismertek. Volt persze közvetlen kapcsolat is a szovjet állam és a Magyar Tanács- köztársaság képzőművészeti élete között! Ez elsősorban Szamuely Tibor emlékezetes moszkvai repülő- útjának köszönhető, aki a szovjet fővárosból forradalmi plakátokat is "hozott magával. Ezek mind mondanivalójukkal, mind formai megoldásukkal serkentőleg hatottak grafikusaink, plakáttórVezőink munkájára. Ugyanígy példaként szolgált az a művészettervező tevékenység is, amelyet akkoriban a Szovjetunióban folytattak. Akárcsak ott — Magyar- országon is arra törekedtek a Tanácsköztársaság 133 napja alatt, hogy meg kell teremteni a képzőművészek munkájának alapfeltételeit. A művészek — vallották a szovjet példa nyomán — csak akkor szolgálhatják igazán az eszmét és hazát, ha a proletárállam megteremti a tevékenységükhöz szükséges körülményeket. Itt jegyzem meg, hogy — a többi között — egy kiváló román képzőművész kortárs, Tonitza nyilatkozott elragadtatással e szovjet példákat követő magyar művészettervezői gyakorlatról. Hogyan alakult a szovjet és a magyar képzőművészet kapcsolata a Ta- nácsköztársaság leverése után? Ami hazai viszonyainkat illeti: az ellenforradalmi rendszer mindent elkövetett, nehogy a szovjet állam festészetéről, szobrásza tárói, plakát- és grafikaművészetéről bármi hír is eljusson hazánkba. E nehéz években az emigrációba kényszerült művészeink tartották ébren a forradalom eszméjét, ök előbb Bécsben, majd javarészt Berlinben tevékenykedtek, és elsősorban a baloldali német képzőművészek segítségével tájékozódtak mindarról, ami a Szovjetunió képzőművészeti életében történt. Az 1920-as évektől kezdve több magyar képzőművész talált otthonra, kapott munkát magában a Szovjetunióban is! Elsőként Uitz Béla és Mácza János telepedett meg Moszkvában, majd Ék Sándor, Mészáros László és Kemény Alfréd műkritíkus és még többen mások. A Hazai »ajtóban mikor jelentet me« olyan cikkek, amelyek a Szovjetunió képzőművészetének Ismertetésére tet- tek kísérletet? 1927-től a 100 #/o, a Dokumentum, a Forrás, az Együtt stb. című kiadványokban, amelyek — egyebek között — Liszickijnek, az új orosz építőművészetről szóló cikkét, Kassák Lajosnak Malevics könyvéről szóló tanulmányát közölték, és amelyek elsősorban a szovjet képző- és építőművészet útkereséséről adtak hírt. A messze előrelátó — ma is korszerűnek tűnő — városrendezési tervek különösen nagy érdeklődést keltettek. Szovjet képzőművészeti alkotások mikor juthattak el hazánkba a felsza- badulás előtt? Az emlékezetes 1941. évi Budapesti Nemzetközi Vásár szovjet pavilonjában lehetett hozzájutni néhány szovjet reprodukcióhoz. Ezek a fel- szabadulás után kibontakozott — oly nagyszerű eredményeket felmutató — magyar plakátművészetre kimutathatóan,. serkentőleg hatottak. Egy jellemző példa: Konecsni Györgynek egyik, az MKP politikáját népszerűsítő plakátján nem nehéz észrevenni egy Liszickij-plakátról ismert, korzót tartó kezet... Végezetül: napjaink magyar képzőművészetében hogyan mutatkozik meg a Nagy Október és a szovjet képzőművészet hatása? Elsősorban abban, hogy e történelmi és művészeti példák nyomán saját történelmünkre kezdtünk figyelni. Az elmúlt három évtized magyar festményeinek, szobrainak, grafikáinak és a modern kor freskóinak, a plakátoknak a java arról vall, hogy a munkásmozgalom története nemzeti történelmünk szerves részévé vált E művek mintegy megtestesítik Október nálunk is elevenen élő, ható gondolatát. Olyan kifejezően, mint például Varga Imre Mohácson felállított Lenin-emlékműve, amelynek a forradalmár arcképével díszített zászlaja a munkásosztály harcának jelképét, a lépcsősoron a nép közé érkező alak emberközelségét fejezi ki. Mindazt, amit Október nekünk ma jelent... AKÄCZ LÁSZLÓ Az ostrom Kádár János Miklós festménye A magyar művészek Műcsarnokban rendezett tárlatának anyagából
