Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-06 / 262. szám

„Lenin életműve a forradalom" Gondolatokból faragott Szerkesztőségi beszélgetés Gyurkó Lászlóval A Pest megyei Hírlap kollektívájának ünnepi megemléke­zésén szerkesztőségünk vendége volt Gyurkó László író, szín- igazgató; akinek munkássága idestova tizenöt éve jelentősen kötődik Lenin életművéhez. Gyurkó Lászlóval munkatársunk, Kriszt György beszélgetett. S hogy közreadjuk az ünnepi megem­lékezésben elhangzott gondolatokat, annak oka: bízunk abban, hogy teljesebbé teszi azt a Lenin-portrét, amely kiben-kiben ki­alakult. Ehhez mindenképpen hozzá járulhat egy hatalmas vállal­kozásba kezdett író elkötelezettsége, történelmi felelőssége. _ Lenin tanulmányai, cikkei, szerve­ző munkája közben született levelei annyi kötetet tesznek ki, hogy életé­nek minden évére jut egy vaskos könyv — s ha csak erre gondolunk, akkor csupán egy részt idézünk az egészből. Hiszen elméleti munkássá­ga mellett a gyakorlatban megvaló­sította azt, amit Marx és Engels a tu­domány tényeire támaszkodva meg­határozott. „Lenin életműve a forra­dalom, melyet szolgált, formált és vi­lágra segített” írja Gyurkó László a Négyszemközt a forradalommal című könyvében. És valóban; az út ame­lyen az orosz proletáriátus eljutott a Nagy Októberig, ahogy megszerezte a hatalmat, s ahogy megvalósult a szovjetek állama, az mind elválaszt­hatatlan Lenintől. A hatalmas élet­mű szinte elfedi az alkotót. Pedig amikor a forradalomra emlékezünk, a forradalmárt is ünnepeljük: Vla­gyimir Iljics Lenin élete egy volt a forradalommal és emberi, szellemi hagyatéka mit sem veszített érvé­nyességéből. ★ „Nagy a kérésem hozzátok: ne hagyjátok, hogy az Iljics halála miatt érzett fáldalmatok személyének kü­lönleges tiszteletében nyilvánuljon meg. Ne állítsatok neki emlékműve­ket, ne nevezzetek el róla palotákat, ne rendezzetek nagyszabású ünnepsé­geket emléke tiszteletére. Mindennek ő életében olyan kis jelentőséget tu-, lajdonított; annyira terhes volt szá­mára mindez. Gondoljatok arra, mi­lyen szegény az országunk, s meny­nyi még a tennivaló. Ha tisztelni akarjátok Vlagyimir Iljics nevét, építsetek bölcsődéket, óvodákat, la­kóházakat, iskolákat, könyvtárakat, gyógyszertárakat, kórházakat, gyer­mekotthonokat. És mindenekelőtt életetekkel kövessétek Iljics éltéit. — Nagyezsda Krupszkája.” 1924. január 22-én jelent meg a Pravdában ez a nyilatkozat, amelyet Lenin halála után egy nappal a fele­sége írt. Az ember, ember (Betűkből, gondolatokból farag em­lékművet Gyurkó László. Alkotásai­ban az a különleges, hogy szinte sem­mit sem jelent ki kategórikusan, szin­te semmiből sein akar személyes kö­vetkeztetést levonni. Dokumentumokat sorakoztat egymás mögé, és egymás­sal szemben, engedi szabadon hatni a valóságot, mint folyamatot, s az olva­sóra bízza a következtetés kimondá­sát. A Lenin, Október, a Négyszem­közt a forradalommal és a Fejezetek Leninről egyetlen tömbként állnak össze, az emlékmű folyvást csiszoló­dik, de talán mindig befejezetlen marad:) — A hatvanas évek elején kezdett el igazán foglalkoztatni a lenini élet­mű. Írtam egy hosszabb tanulmányt Leninről, bevallottan azzal a céllal, hogy az állandóan magam előtt látott plakátarcot megpróbáljam emberi arccá változtatni, hogy a mítoszban megkeressem az embert. Röviddel a tanulmány megírása után ráébred­tem, hogy lehetetlenre vállalkoztam: hiszen képtelenség, ha valaki be akarja bizonyítani egy emberről, hogy az ember; a gyakorlati buktató pedig abban volt, hogy Lenint, mint em­bert nem lehet megérteni életműve nélkül. És itt nem egyszerűen egy ember életpályáját kell megérteni. Ügy gondolom: elsősorban nem az az ötvenegynéhány könyv a lenini élet­mű, amelyet kezünkbe foghatunk. A lenini életmű maga az orosz forrada­lom. A tanulmány utáni könyvem­ben megkíséreltem kiszűrni ezt a problémát, megpróbáltam megragad­ni Lenin életének igazi értelmét: a forradalmat. Ma már úgy vélem, még az is kevés, hogy Lenin és az akkori forradalom kapcsolatát tisztázzuk. Bár nagyon fontos, hogy ne sablono­kat tudjunk, hogy a valóságos törté­nelmet megismerjük, de még ennél is lényegesebb megkeresni azt, hogy ez az ember hogyan hat ötven, vagy hatvan évvel halála után a mára, napjainkra. Ennek megírása még hát­ra van, s talán az adósságból törlesz­teni próbálván jött létre a Fejezetek Leninről című oratórium. Gyurkó dcAimentum-óratóriuma színpadra szán?* alkotás valóságos szereplők nélkül. A bonyolult konf­liktusrendszert eredeti dokumentum­szövegek hordozzák: Lenin, Krupsz­kája és Gorkij levelei, az Oroszorszá­gi Szociáldemokrata Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának jegyzőkönyvei, Trockij és Buharin beadványai, a kronstadti csata egyik résztvevőjének leírása, Lenin beszámolója a X. párt- kongresszuson. Mindezt kiegészíti egy filmmontázs és egy B. Brecht-vers. Az egész mű tézisek és antitézisek ellenpontjára épül, s a kirajzolódó szintézis nem más, mint az igazi „fő­hős” alakja, Leniné. Személyisége a dokumentumokon keresztül transzpo- nálódik valóságossá.) — Az első fejezetben egyetlen szót le nem írtam. Körülbelül húszperc­nyi eredeti filmanyag és 300 fénykép van Leninről. Az ezekből készült montázs alkotja az első fejezetet. Gondolatom szerint egy kort nem­csak megérteni, hanem megérezni is csak akkor lehet, ha a kitapintható valóságát is megérzi az ember. Érez­ni kell a hétköznapok valóságát és ebben a film- és fotódokumentumok hallatlanul sokat segítenek. A máso­dik fejezet címe: Levelek a száműze­tésből. Lenin életének ez a korszaka abból a szempontból rendkívül érde­kes, hogy személyes jellegű közlése­ket szinte kizárólag csak a száműze­tésből írt levelekben találunk. Az egyetlen korszak, amikor Lenin ön­magáról írt. Gazdag, változatos port­ré rajzolódik ki a levelekből, arra a pontra érünk: ha lehet tüntessük el már a plakátarcot, amely nem jó ... LENIN (1896. május 18.) Susenszkoje — vagy Su-su-su, így nevezem tréfá­san végleges nyugvóhelyemet — egé­szen rendes falu. Igaz, meglehetősen kopár helyen fekszik, de nem messze tőle van erdő. A Jenyiszejhez nem vezet út, de a Sus folyó közvetlenül a falu mellett folyik ... némelyik hegy egészen fehér és aligha olvad el raj­ta valaha is a hó. Tehát festői szépsé­gek is akadnak, és nemhiába írtam még Krasznojarszkban verset: „Susá- ban a Száján lábánál...”, de az első verssornál több sajnos nem tellett tő­lem! Az időjárás rendkívül változé­kony. KRUPSZKÁJA (1898. november 22.). Most Vologya már határozottan és véglegesen nekilátott könyvének: szörnyen fukarkodik az idővel. Kéri, hogy reggelenként nyolckor, sőt fél nyolckor keltsem fel, persze az én keltésem eredménytelen, dörmög, a fejére húzza a takarót és újra elal­szik. A könyvön kívül másik foglal­kozása — a korcsolyázás. Vologya ki­tűnően korcsolyázik ... Karácsonyra a városba készülünk, Vologya erre az időre sakkot készít, és élethalálhar­cot akar vívni Lepesinszkijjel. A sakkfigurákát Vologya fakéregből fa­ragja, többnyire esténként, amikor már végleg „kiírta magát” ... Történelmi pillanatok A harmadik és a negyedik fejezet címe, A két út és a Válság, tizenhét, aztán újabb három év ugrás Lenin életében. S addigra nagyot fordult a történelem kereke, már a győztes ok­tóber után vagyunk. A két út kérdé­se: elfogadni, folytatni a németek elleni háborút, vagy békét kötni ér­zékeny veszteségek, árán is. A dön­tésen Szovjet-Oroszország léte múlott. Három év múlva ismét harcról kellett dönteni, leverni Kronstadt matrózai­nak lázadását, és szembe kellett nézni a tanulságokkal. Két olyan csomópont volt, amely próbára tette Lenin kö­emlékmű I vetkezetességét és rugalmasságát, har­cosságát és reálpolitikusi érzékenysé­gét. Sorsdöntő pillanatok voltak, s mi lett volna, ha ...?) — A történészek azt mondják, hogy a történelemben nincs „ha”, te­hát nem lehet feltenni aztt a kérdést, hogy mi lett volna, ha nem így tör­tént volna? Valóban nem kaphatunk történelmi választ ilyen kérdésre, de az emberi vonatkozásokban követ­keztetésekhez juthatunk. Hétnapos drámai küzdelem folyt a Központi Bizottságban a németek által diktált békefeltételek elfogadásáról. A né­met hadsereg napról .napra közele­dett Oroszország fővárosához. Lenin következetesen kitartott a béketár­gyalások elfogadása mellett, de — igaz, kis többséggel — újra és újra leszavazták. Ekkor ultimátum sze­rűen tette fel a kérdést: amennyiben a Központi Bizottság nem hajlandó a békeíeltételek elfogadására, akkor kilép a Központi Bizottságból. A szembenállók azt hirdették: van annyi forradalmi erő az orosz nép­ben, hogy a forradalomra hivatkoz­va a négy éve tartó háború után is hajlandók lesznek ismét felvenni a fegyvert. Lenin ezt nevezte forra­dalmi frázisnak, mert az elsősorban parasztokból álló hadsereg egyik napról a másikra képtelen megérteni a forradalmi háború lényegét — A tények és az érvek Lenin mel­lett szóltak: megszületett a béke, amely a forradalom végleges győzel­mének feltétele volt. Ha Lenin ekkor nem ilyen következetes, ez lett volna az a történelmi pillanat, amikor a forradalom valószínűleg elbukik. A forradalom megmentése — úgy gon­dolom — nem pusztán Lenin szemé­lyiségére enged következtetni, hanem a leninizmus ismérvéire is. Lenin két dologhoz ragaszkodott: a proletariá­tus hatalmához és ahhoz, hogy nem léphet tovább a proletariátus és a szocializmus ügye anélkül, hogy ne vinné magával az egész országot. Ha valamilyen módon megszakad a kontaktus az élcsapat és a tömegek között, akkor az a forradalom végvál­ságához vezet. S ezzel a tanulsággal szolgál a kronstadti tengerészek láza­dása is. A szovjet hatalom 1921-ben éppen azzal az erővel találta szembe magát, amely mindig a forradalmi mozgalom élén harcolt. A kronstadti alakulat ekkorra már, főleg a flottá­hoz behívott parasztfiatalokból állt. Ezek a fiatalok magukkal hozták — a külső és belső ellenséggel szembeni harc miatt — elszegényedett ország hangulatát, s ez vezetett a lázadás­hoz. Lenin megértette, hogy a hadi- kommunizmus, mint gazdasági for­ma, tovább nem tartható ferm. Es képes volt változtatni saját álláspont­ján, s szinte egyik napról a másikra megkeresni a belső megoldást. Egy rossz döntés ekkor is beláthatatlan károkat okozhatott volna az egész szovjet hatalom számára. Ha nem is fenyegetett a forradalom bukása, de a később sajnos jelentkező defqrmá- ciók már ekkor is élesen megnyilvá­nultak volna. Legendás barátság (Két ember az ötödik fejezet címe: Lenin és Gorkij, századunk két óriá­sának baráti és forradalmi kapcsola­tába enged bepillantást. Legendás ba­rátság. Ritkán esik meg, hogy két, nagyon is együvé tartozó ember kö­zött olyan szélső értékű vélemény- különbségek is legyenek, mint közöt­tük. Ugyanakkor tények bizonyítják kapcsolatuk nagyon meleg, bensősé­ges voltát. Ütközéseikben nem embe­rek csatáznak, nem is hitek, hanem az évtizedek során változó vélemé­nyek.) — Barátságuk nagyon korán kez­dődött: 1905-ben találkoztak elő­ször a párt londoni kongresszusán. Ettől kezdve Lenin állandóan figye­lemmel kísérte Gorkijnak nemcsak a munkásságát, hanem egészségi álla­potát és életkörülményeit is. Gorkij ugyancsak számtalan jelét adja ba­rátságának. Kapcsolatukban a törés még az októberi forradalom előtt kö­vetkezett be... LENIN (1917. március 12). Éppen most olvastam a Neue Zürcher Zei­tungban a Berlinből küldött távirati tudósítást: „Svájcból közlik, hogy Maxim Gorkij mind az Ideiglenes Kormánynak, mind a Szovjet Végre­hajtó Bizottságának elragadtatott hangú üdvözlő levelet küldött. Fáj­dalmas érzés fogja el az embert, ami­kor elolvassa ezt a levelet... Nem kétséges, hogy Gorkij — igen nagy művészi tehetség, aki sokat használt és használ a világ proletár mozgal­mának. De minek ártja magát Gorkij a politikába? GORKIJ (cikk a Novaja Zsiznyben 1917. november 21.). Lenin a jelen kö­rülmények között természetesen nem hihet az orosz proletáriátus győzel­mében, de talán azt reméli, hogy va­lami csoda megmentheti a proletariá­tust. A dolgozóknak azonban tudniuk kell, hogy csodák nincsenek.., GORKIJ (egy évvel. később).. -Vak­merő, esztelen tett' • volt -eZ,'! amelyet csak olyan éleslátó, olyan szilárd és a proletariátus erejét olyan mélyen ér­ző ember vihetett véghez, amilyen Vlagyimir Iljics volt És ezután ma­gától értetődően elmentem hozzá, és azt mondtam neki: — Hát igen, 'Vla­gyimir Iljics, tévedtem. — Ennyi az 0g0SZ. LENIN (1919. július 9.). Kedves Ná- gyuska! Gorkij holnap érkezik ide, és nagyon szeretném kiráncigálni Pé- tervárról, ahol rossz idegállapotba került és besavanyodott. Remélem, hogy te és a többi elvtárs szívesen lesztek majd együtt Gorkijjal. Na­gyon kedves fickó; egy kicsit szeszé- lyeskedik, de hiszen ennek nincs je­lentősége. GORKIJ (Távirat 1924. január 23. Marienbadból Moszkvába.) A koszo- rúmrá, amit Lenin koporsójára tesz­tek, ezt írjátok: „Búcsúzom tőled, barátom!” — Ügy gondolom, hogy itt nem pusztán két ember kapcsolatáról van szó, hanem egy olyan emberi maga­tartásról, amely számunkra is nagyon érvényes. Aki egy kicsit is ismeri Le­nint, az tudja, hogy nem volt kíméle­tes a belső barátaival sem, ha azok szembe kerültek a politikai elveivel. De soha nem embereket támadott — erre a Gorkijjal kialakult kapcsolata a legjobb példa — mindig az elveket kutatta, az elveket támadta. Az em­bereket megértette. Ez megint általá­nosítható tapasztalat, amelyet beso­rolhatunk a leninizmus ismérvei kö­zé. Hiszen a leninizmus az ember és a világ, az ember és az ember kapcso­latának egyfajta megközelítési for­mája. A haladást szolgálva (— A Népszínház 1978. januárban be­mutatja a Fejezetek Leninről című dokumentum-oratóriumot. Hét év telt el azóta, hogy könyv alakban meg­jelent. Van-e a bemutatás előtt át­értékelendő gondolat a darabban?) — Azért merem mondani, hogy nincs, mert nemrégiben korrigáltam az új kiadást. Néhány jelentéktelen stilizálástól eltekintve semmit sem változtattam. — A portré, amelyet a darab fel­vázol egy kicsit jóságosnak tünteti fel Lenint. Következetessége, megalku­vást nem tűrő magatartása a műben csak a forradalom lényegi kérdéseivel kapcsolatban jelenik meg. Pedig a dokumentumok szerint a kevésbé fontos kérdésekben is nagyon ke­mény tudott lenni. Neki tulajdoníta­nak egy mondást a forradalom utáni időszakból: szeretném megsimogatni az embereket, de most ütni, ütni kell. — A darab semmiképpen sem akar teljes Lenin-portrét visszaadni, csu­pán fejezetek Leninről. A kérlelhe­tetlen keménység tényleg a tulajdon­ságai közé tartozott, ez egyébként a harmadik fejezetben elég hangsúlyos. A dokumentumok között valóban elég sok végletesen kemény utasítást ta­lálhatunk. Lenin rendkívül indulatos ember volt, ezt Krupszkája részlete­sen leírta, de érdekes módon ez nem­igen ment át a köztudatba. Lenin erős kitörései nem koncepcionálisak vol­tak, a koncepconális éppen az: ha va­laki képes volt belátni a saját hibá­ját, tévedését, akkor Lenin fenntar­tás nélkül tovább tudott dolgozni az illetővel. I (— Az ötödik fejezetben szerepel ez a lenini idézet: De minek ártja ma­gát Gorkij a politikába? — Hogyan értelmezzük ezt a mondatot?) — Engem is foglalkoztat a kérdés. A lenini életmű ismeretében aligha tételezhetjük fel, hogy netán azt je­lezné: a politika maradjon a hivatá­sos politikusoké. Hiszen Lenin éppen a gorkiji művekre mondta, hogy nagy szolgálatot tettek a forradalomnak, a proletariátusnak. Valószínűleg arról lehet szó, hogy vannak olyan politi­kai helyzetek, amikor a döntés nem népszavazáson múlik, megfelelő in­formáció nélkül nem szabad befolyá­solni a döntés hatását. (— Ezzel eljutottunk a pártosság köréhez. Gyakran még ma is használ­ják a pártos és nem pártos kategóriát a művészetben. Pedig minden műal­kotás objektíve pártos, hiszen a fel­építmény rendszerében valamilyen ideológiát szolgál, tehát csak a pár­tosság tartalma, milyensége lehet kér­déses. Mi a véleményed az újra és újra felbukkanó „pártosságvitákról”? — Egyetértek azzal, hogy valami­lyen tartalommal minden műalkotás pártos. De a pártosság fogalma válto­zásokon ment keresztül. A proletkult időszakában azt jelentette, hogy csak azokat az alkotásokat tekintették jo­gosultaknak, melyek közvetlenül és didaktikusán szolgálták a társadalmi átalakulást. Ma már a hatalom érde­ke, hogy kifejeződjék minden a mű­vészetben, ami az emberi haladást szolgálja. Természetesen ezenbelül meghatározhatók árnyalati különbsé­gek, például olyanok, amelyek köz­vetlenebbül kapcsolódnak a politikai átalakulás szférájához. (— Es Gyurkó László pártossága?-.) — Amit erről mondani tudok, az csupán meditáció. Gondolkodás a mindénnapok forradalmisága és a tu­datos szocialista emberré válás körül. Félő, hogy a forradalmiság fogalmát sablonná koptatjuk. Ma inkább így fogalmaznék: legyünk szocialisták; a magunk hétköznapjait bele kell tud­ni helyezni a közösség életébe, hogy ne pusztán magunknak éljünk. Elkö­telezettségünk, szocialista mivoltunk ebben lehet; közösségi világnézettel dolgozzunk a társadalmi haladást szolgálva.

Next

/
Thumbnails
Contents