Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-06 / 262. szám

„Lenin életműve a forradalom"

Gondolatokból faragott

Szerkesztőségi beszélgetés Gyurkó Lászlóval

A Pest megyei Hírlap kollektívájának ünnepi megemlékezésén szerkesztőségünk vendége volt Gyurkó László író, szín- igazgató; akinek munkássága idestova tizenöt éve jelentősen kötődik Lenin életművéhez. Gyurkó Lászlóval munkatársunk, Kriszt György beszélgetett. S hogy közreadjuk az ünnepi megemlékezésben elhangzott gondolatokat, annak oka: bízunk abban, hogy teljesebbé teszi azt a Lenin-portrét, amely kiben-kiben kialakult. Ehhez mindenképpen hozzá járulhat egy hatalmas vállalkozásba kezdett író elkötelezettsége, történelmi felelőssége.

_ Lenin tanulmányai, cikkei, szervező munkája közben született levelei annyi kötetet tesznek ki, hogy életének minden évére jut egy vaskos könyv — s ha csak erre gondolunk, akkor csupán egy részt idézünk az egészből. Hiszen elméleti munkássága mellett a gyakorlatban megvalósította azt, amit Marx és Engels a tudomány tényeire támaszkodva meghatározott. „Lenin életműve a forradalom, melyet szolgált, formált és világra segített” írja Gyurkó László a Négyszemközt a forradalommal című könyvében. És valóban; az út amelyen az orosz proletáriátus eljutott a Nagy Októberig, ahogy megszerezte a hatalmat, s ahogy megvalósult a szovjetek állama, az mind elválaszthatatlan Lenintől. A hatalmas életmű szinte elfedi az alkotót. Pedig amikor a forradalomra emlékezünk, a forradalmárt is ünnepeljük: Vlagyimir Iljics Lenin élete egy volt a forradalommal és emberi, szellemi hagyatéka mit sem veszített érvényességéből.

★

„Nagy a kérésem hozzátok: ne hagyjátok, hogy az Iljics halála miatt érzett fáldalmatok személyének különleges tiszteletében nyilvánuljon meg. Ne állítsatok neki emlékműveket, ne nevezzetek el róla palotákat, ne rendezzetek nagyszabású ünnepségeket emléke tiszteletére. Mindennek ő életében olyan kis jelentőséget tu-, lajdonított; annyira terhes volt számára mindez. Gondoljatok arra, milyen szegény az országunk, s menynyi még a tennivaló. Ha tisztelni akarjátok Vlagyimir Iljics nevét, építsetek bölcsődéket, óvodákat, lakóházakat, iskolákat, könyvtárakat, gyógyszertárakat, kórházakat, gyermekotthonokat. És mindenekelőtt életetekkel kövessétek Iljics éltéit. — Nagyezsda Krupszkája.”

1924. január 22-én jelent meg a Pravdában ez a nyilatkozat, amelyet Lenin halála után egy nappal a felesége írt.

Az ember, ember

(Betűkből, gondolatokból farag emlékművet Gyurkó László. Alkotásaiban az a különleges, hogy szinte semmit sem jelent ki kategórikusan, szinte semmiből sein akar személyes következtetést levonni. Dokumentumokat sorakoztat egymás mögé, és egymással szemben, engedi szabadon hatni a valóságot, mint folyamatot, s az olvasóra bízza a következtetés kimondását. A Lenin, Október, a Négyszemközt a forradalommal és a Fejezetek Leninről egyetlen tömbként állnak össze, az emlékmű folyvást csiszolódik, de talán mindig befejezetlen marad:)

— A hatvanas évek elején kezdett el igazán foglalkoztatni a lenini életmű. Írtam egy hosszabb tanulmányt Leninről, bevallottan azzal a céllal, hogy az állandóan magam előtt látott plakátarcot megpróbáljam emberi arccá változtatni, hogy a mítoszban megkeressem az embert. Röviddel a tanulmány megírása után ráébredtem, hogy lehetetlenre vállalkoztam: hiszen képtelenség, ha valaki be akarja bizonyítani egy emberről, hogy az ember; a gyakorlati buktató pedig abban volt, hogy Lenint, mint embert nem lehet megérteni életműve nélkül. És itt nem egyszerűen egy ember életpályáját kell megérteni.

Ügy gondolom: elsősorban nem az az ötvenegynéhány könyv a lenini életmű, amelyet kezünkbe foghatunk. A lenini életmű maga az orosz forradalom. A tanulmány utáni könyvemben megkíséreltem kiszűrni ezt a problémát, megpróbáltam megragadni Lenin életének igazi értelmét: a forradalmat. Ma már úgy vélem, még az is kevés, hogy Lenin és az akkori forradalom kapcsolatát tisztázzuk. Bár nagyon fontos, hogy ne sablonokat tudjunk, hogy a valóságos történelmet megismerjük, de még ennél is lényegesebb megkeresni azt, hogy ez az ember hogyan hat ötven, vagy hatvan évvel halála után a mára, napjainkra. Ennek megírása még hátra van, s talán az adósságból törleszteni próbálván jött létre a Fejezetek Leninről című oratórium.

Gyurkó dcAimentum-óratóriuma színpadra szán?* alkotás valóságos szereplők nélkül. A bonyolult konfliktusrendszert eredeti dokumentumszövegek hordozzák: Lenin, Krupszkája és Gorkij levelei, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt Központi Bizottságának jegyzőkönyvei, Trockij és Buharin beadványai, a kronstadti csata egyik résztvevőjének leírása, Lenin beszámolója a X. párt- kongresszuson. Mindezt kiegészíti egy filmmontázs és egy B. Brecht-vers. Az egész mű tézisek és antitézisek ellenpontjára épül, s a kirajzolódó szintézis nem más, mint az igazi „főhős” alakja, Leniné. Személyisége a dokumentumokon keresztül transzpo- nálódik valóságossá.)

— Az első fejezetben egyetlen szót le nem írtam. Körülbelül húszpercnyi eredeti filmanyag és 300 fénykép van Leninről. Az ezekből készült montázs alkotja az első fejezetet. Gondolatom szerint egy kort nemcsak megérteni, hanem megérezni is csak akkor lehet, ha a kitapintható valóságát is megérzi az ember. Érezni kell a hétköznapok valóságát és ebben a film- és fotódokumentumok hallatlanul sokat segítenek. A második fejezet címe: Levelek a száműzetésből. Lenin életének ez a korszaka abból a szempontból rendkívül érdekes, hogy személyes jellegű közléseket szinte kizárólag csak a száműzetésből írt levelekben találunk. Az egyetlen korszak, amikor Lenin önmagáról írt. Gazdag, változatos portré rajzolódik ki a levelekből, arra a pontra érünk: ha lehet tüntessük el már a plakátarcot, amely nem jó ... LENIN (1896. május 18.) Susenszkoje — vagy Su-su-su, így nevezem tréfásan végleges nyugvóhelyemet — egészen rendes falu. Igaz, meglehetősen kopár helyen fekszik, de nem messze tőle van erdő. A Jenyiszejhez nem vezet út, de a Sus folyó közvetlenül a falu mellett folyik ... némelyik hegy egészen fehér és aligha olvad el rajta valaha is a hó. Tehát festői szépségek is akadnak, és nemhiába írtam még Krasznojarszkban verset: „Susá- ban a Száján lábánál...”, de az első verssornál több sajnos nem tellett tőlem! Az időjárás rendkívül változékony.

KRUPSZKÁJA (1898. november 22.). Most Vologya már határozottan és véglegesen nekilátott könyvének: szörnyen fukarkodik az idővel. Kéri, hogy reggelenként nyolckor, sőt fél nyolckor keltsem fel, persze az én keltésem eredménytelen, dörmög, a fejére húzza a takarót és újra elalszik. A könyvön kívül másik foglalkozása — a korcsolyázás. Vologya kitűnően korcsolyázik ... Karácsonyra a városba készülünk, Vologya erre az időre sakkot készít, és élethalálharcot akar vívni Lepesinszkijjel. A sakkfigurákát Vologya fakéregből faragja, többnyire esténként, amikor már végleg „kiírta magát” ...

Történelmi pillanatok

A harmadik és a negyedik fejezet címe, A két út és a Válság, tizenhét, aztán újabb három év ugrás Lenin életében. S addigra nagyot fordult a történelem kereke, már a győztes október után vagyunk. A két út kérdése: elfogadni, folytatni a németek elleni háborút, vagy békét kötni érzékeny veszteségek, árán is. A döntésen Szovjet-Oroszország léte múlott. Három év múlva ismét harcról kellett dönteni, leverni Kronstadt matrózainak lázadását, és szembe kellett nézni a tanulságokkal. Két olyan csomópont volt, amely próbára tette Lenin köemlékmű

I

vetkezetességét és rugalmasságát, harcosságát és reálpolitikusi érzékenységét. Sorsdöntő pillanatok voltak, s mi lett volna, ha ...?)

— A történészek azt mondják, hogy a történelemben nincs „ha”, tehát nem lehet feltenni aztt a kérdést, hogy mi lett volna, ha nem így történt volna? Valóban nem kaphatunk történelmi választ ilyen kérdésre, de az emberi vonatkozásokban következtetésekhez juthatunk. Hétnapos drámai küzdelem folyt a Központi Bizottságban a németek által diktált békefeltételek elfogadásáról. A német hadsereg napról .napra közeledett Oroszország fővárosához. Lenin következetesen kitartott a béketárgyalások elfogadása mellett, de — igaz, kis többséggel — újra és újra leszavazták. Ekkor ultimátum szerűen tette fel a kérdést: amennyiben a Központi Bizottság nem hajlandó a békeíeltételek elfogadására, akkor kilép a Központi Bizottságból. A szembenállók azt hirdették: van annyi forradalmi erő az orosz népben, hogy a forradalomra hivatkozva a négy éve tartó háború után is hajlandók lesznek ismét felvenni a fegyvert. Lenin ezt nevezte forradalmi frázisnak, mert az elsősorban parasztokból álló hadsereg egyik napról a másikra képtelen megérteni a forradalmi háború lényegét — A tények és az érvek Lenin mellett szóltak: megszületett a béke, amely a forradalom végleges győzelmének feltétele volt. Ha Lenin ekkor nem ilyen következetes, ez lett volna az a történelmi pillanat, amikor a forradalom valószínűleg elbukik. A forradalom megmentése — úgy gondolom — nem pusztán Lenin személyiségére enged következtetni, hanem a leninizmus ismérvéire is. Lenin két dologhoz ragaszkodott: a proletariátus hatalmához és ahhoz, hogy nem léphet tovább a proletariátus és a szocializmus ügye anélkül, hogy ne vinné magával az egész országot. Ha valamilyen módon megszakad a kontaktus az élcsapat és a tömegek között, akkor az a forradalom végválságához vezet. S ezzel a tanulsággal szolgál a kronstadti tengerészek lázadása is. A szovjet hatalom 1921-ben éppen azzal az erővel találta szembe magát, amely mindig a forradalmi mozgalom élén harcolt. A kronstadti alakulat ekkorra már, főleg a flottához behívott parasztfiatalokból állt. Ezek a fiatalok magukkal hozták — a külső és belső ellenséggel szembeni harc miatt — elszegényedett ország hangulatát, s ez vezetett a lázadáshoz. Lenin megértette, hogy a hadi- kommunizmus, mint gazdasági forma, tovább nem tartható ferm. Es képes volt változtatni saját álláspontján, s szinte egyik napról a másikra megkeresni a belső megoldást. Egy rossz döntés ekkor is beláthatatlan károkat okozhatott volna az egész szovjet hatalom számára. Ha nem is fenyegetett a forradalom bukása, de a később sajnos jelentkező defqrmá- ciók már ekkor is élesen megnyilvánultak volna.

Legendás barátság

(Két ember az ötödik fejezet címe:

Lenin és Gorkij, századunk két óriásának baráti és forradalmi kapcsolatába enged bepillantást. Legendás barátság. Ritkán esik meg, hogy két, nagyon is együvé tartozó ember között olyan szélső értékű vélemény- különbségek is legyenek, mint közöttük. Ugyanakkor tények bizonyítják kapcsolatuk nagyon meleg, bensőséges voltát. Ütközéseikben nem emberek csatáznak, nem is hitek, hanem az évtizedek során változó vélemények.)

— Barátságuk nagyon korán kezdődött: 1905-ben találkoztak először a párt londoni kongresszusán. Ettől kezdve Lenin állandóan figyelemmel kísérte Gorkijnak nemcsak a munkásságát, hanem egészségi állapotát és életkörülményeit is. Gorkij ugyancsak számtalan jelét adja barátságának. Kapcsolatukban a törés még az októberi forradalom előtt következett be...

LENIN (1917. március 12). Éppen most olvastam a Neue Zürcher Zeitungban a Berlinből küldött távirati tudósítást: „Svájcból közlik, hogy Maxim Gorkij mind az Ideiglenes Kormánynak, mind a Szovjet Végrehajtó Bizottságának elragadtatott hangú üdvözlő levelet küldött. Fájdalmas érzés fogja el az embert, amikor elolvassa ezt a levelet... Nem kétséges, hogy Gorkij — igen nagy művészi tehetség, aki sokat használt és használ a világ proletár mozgalmának. De minek ártja magát Gorkij a politikába?

GORKIJ (cikk a Novaja Zsiznyben 1917. november 21.). Lenin a jelen körülmények között természetesen nem

hihet az orosz proletáriátus győzelmében, de talán azt reméli, hogy valami csoda megmentheti a proletariátust. A dolgozóknak azonban tudniuk kell, hogy csodák nincsenek.., GORKIJ (egy évvel. később).. -Vakmerő, esztelen tett' • volt -eZ,'! amelyet csak olyan éleslátó, olyan szilárd és a proletariátus erejét olyan mélyen érző ember vihetett véghez, amilyen Vlagyimir Iljics volt És ezután magától értetődően elmentem hozzá, és azt mondtam neki: — Hát igen, 'Vlagyimir Iljics, tévedtem. — Ennyi az

0g0SZ.

LENIN (1919. július 9.). Kedves Ná- gyuska! Gorkij holnap érkezik ide, és nagyon szeretném kiráncigálni Pé- tervárról, ahol rossz idegállapotba került és besavanyodott. Remélem, hogy te és a többi elvtárs szívesen lesztek majd együtt Gorkijjal. Nagyon kedves fickó; egy kicsit szeszé- lyeskedik, de hiszen ennek nincs jelentősége.

GORKIJ (Távirat 1924. január 23. Marienbadból Moszkvába.) A koszo- rúmrá, amit Lenin koporsójára tesztek, ezt írjátok: „Búcsúzom tőled, barátom!”

— Ügy gondolom, hogy itt nem pusztán két ember kapcsolatáról van szó, hanem egy olyan emberi magatartásról, amely számunkra is nagyon érvényes. Aki egy kicsit is ismeri Lenint, az tudja, hogy nem volt kíméletes a belső barátaival sem, ha azok szembe kerültek a politikai elveivel. De soha nem embereket támadott — erre a Gorkijjal kialakult kapcsolata a legjobb példa — mindig az elveket kutatta, az elveket támadta. Az embereket megértette. Ez megint általánosítható tapasztalat, amelyet besorolhatunk a leninizmus ismérvei közé. Hiszen a leninizmus az ember és a világ, az ember és az ember kapcsolatának egyfajta megközelítési formája.

A haladást szolgálva

(— A Népszínház 1978. januárban bemutatja a Fejezetek Leninről című dokumentum-oratóriumot. Hét év telt el azóta, hogy könyv alakban megjelent. Van-e a bemutatás előtt átértékelendő gondolat a darabban?)

— Azért merem mondani, hogy nincs, mert nemrégiben korrigáltam az új kiadást. Néhány jelentéktelen stilizálástól eltekintve semmit sem változtattam.

— A portré, amelyet a darab felvázol egy kicsit jóságosnak tünteti fel Lenint. Következetessége, megalkuvást nem tűrő magatartása a műben csak a forradalom lényegi kérdéseivel kapcsolatban jelenik meg. Pedig a dokumentumok szerint a kevésbé fontos kérdésekben is nagyon kemény tudott lenni. Neki tulajdonítanak egy mondást a forradalom utáni időszakból: szeretném megsimogatni az embereket, de most ütni, ütni kell.

— A darab semmiképpen sem akar teljes Lenin-portrét visszaadni, csupán fejezetek Leninről. A kérlelhetetlen keménység tényleg a tulajdonságai közé tartozott, ez egyébként a harmadik fejezetben elég hangsúlyos. A dokumentumok között valóban elég sok végletesen kemény utasítást találhatunk. Lenin rendkívül indulatos ember volt, ezt Krupszkája részletesen leírta, de érdekes módon ez nemigen ment át a köztudatba. Lenin erős kitörései nem koncepcionálisak voltak, a koncepconális éppen az: ha valaki képes volt belátni a saját hibáját, tévedését, akkor Lenin fenntartás nélkül tovább tudott dolgozni az illetővel.

I

(— Az ötödik fejezetben szerepel ez a lenini idézet: De minek ártja magát Gorkij a politikába? — Hogyan értelmezzük ezt a mondatot?)

— Engem is foglalkoztat a kérdés. A lenini életmű ismeretében aligha tételezhetjük fel, hogy netán azt jelezné: a politika maradjon a hivatásos politikusoké. Hiszen Lenin éppen a gorkiji művekre mondta, hogy nagy szolgálatot tettek a forradalomnak, a proletariátusnak. Valószínűleg arról lehet szó, hogy vannak olyan politikai helyzetek, amikor a döntés nem népszavazáson múlik, megfelelő információ nélkül nem szabad befolyásolni a döntés hatását.

(— Ezzel eljutottunk a pártosság köréhez. Gyakran még ma is használják a pártos és nem pártos kategóriát a művészetben. Pedig minden műalkotás objektíve pártos, hiszen a felépítmény rendszerében valamilyen ideológiát szolgál, tehát csak a pártosság tartalma, milyensége lehet kérdéses. Mi a véleményed az újra és újra felbukkanó „pártosságvitákról”?

— Egyetértek azzal, hogy valamilyen tartalommal minden műalkotás pártos. De a pártosság fogalma változásokon ment keresztül. A proletkult időszakában azt jelentette, hogy csak azokat az alkotásokat tekintették jogosultaknak, melyek közvetlenül és didaktikusán szolgálták a társadalmi átalakulást. Ma már a hatalom érdeke, hogy kifejeződjék minden a művészetben, ami az emberi haladást szolgálja. Természetesen ezenbelül meghatározhatók árnyalati különbségek, például olyanok, amelyek közvetlenebbül kapcsolódnak a politikai átalakulás szférájához.

(— Es Gyurkó László pártossága?-.) — Amit erről mondani tudok, az csupán meditáció. Gondolkodás a mindénnapok forradalmisága és a tudatos szocialista emberré válás körül. Félő, hogy a forradalmiság fogalmát sablonná koptatjuk. Ma inkább így fogalmaznék: legyünk szocialisták; a magunk hétköznapjait bele kell tudni helyezni a közösség életébe, hogy ne pusztán magunknak éljünk. Elkötelezettségünk, szocialista mivoltunk ebben lehet; közösségi világnézettel dolgozzunk a társadalmi haladást szolgálva.