Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-13 / 267. szám

Lemondását tudomásul veszi TASZSZ-fotókiállítás Mint hírt adtunk róla, november 4-én Budapesten, a Műcsarnok­ban A Szovjetunió a béke és szocializmus országa címmel kiállítás nyílt a TASZ.SZ fotóanyagából. Képeinket a tárlaton bemutatott fotók közül válogattuk. A boldogság lépései Tavaszi vetés Az 1971. évi I. törvény 36. parag­rafusa (1) bekezdése így hangzik: „A tanácstagi munka a választók bizalmán alapuló, megtisztelő köz­életi tevékenység”. Pest megyében az 1973. évi tanácstagi választáso­kon 620 222 választópolgár szerepelt a névjegyzékekben. Voksaik alap­ján összesen 6513 fő kapót megbí­zatást, képviseljék választóikat, la- kóterületket a helyi tanácsban. Tel­jes szívvel, becsülettel, tudásuk, ; képességeik szerint. A körülmények Község volt, nagyközség lett, az- ntán közös tanácsú nagyközség, de volt korábban járási székhely is, s még korábban városként kezelt település; ez Aszód. Pontosabban ez is. Domony és Iklad önálló tanácsú községként megszűnt, társközség lett, sok aggodalommal, félelem­mel, vajon mit tesznek majd azok odabent. Voltak és vannak viták, mert hiszen a közös tanács átfog­ta terület egyetlen darabja sem büszkélkedhet magas ellátottsági színvonallal; sok minden kellene, s azonnal. Ezeknek a gondoknak, vi­táknak fordított hátat a férfi, aki szabódik erősen, nem akar kötél­nek állni, ami volt, elmúlt, lekö­szönt a tisztségről, utódjának ered­ményes munkát kívánt. Negyvenkét éves. A kevés szavúak, a nehezen megszólalók, röviden beszélők faj­tájából való. Az életnek egyetlen rétege van, ahol igazán fölszabadul­tam — azaz biztonságban — érzi magát, s ez a munkája, a gyár, a műhely, a társak világa. Szakmun­kásságára olyan büszke, mint néme­lyek a villájukra, a kocsijukra, a külföldi útjaikra, holott a kettő ösz- sze nem illő, s ezért össze sem mér­hető. A dologi javak más emberré nem formálnak senkit, a szakma, s ami velejár, igen. Mivel a gyárban egyike a nem kevés áldozatvállaló­nak, mert brigádjában szívesen ré­szese a közösségi tevékenységnek, amikor jelölteket kértek a tanács­tagságra, ajánlották. Ha rábeszélés­re is, vállalta. Megkapta a leadott érvényes szavazatok száz százalékát. Igaz, a jelölő gyűlésen voltak, akik azt kérték, álljon fel, mert nem is­merik. Ritkán térült-fordult mások között, a családi ház és a gyár volt mozgástere két végpontja. A biza­lom jólesett, örült. Akkor sem volt benne riadalom, amikor leült az alakuló tanácsülésen, ahol — ritka­ság — kivétel nélkül minden ta­nácstag megjelent, s egyhangúlag megválasztották megyei tanácstag­jukat, azután a végrehajtó bizott­ságot, a tisztségviselőket, a tanács állandó bizottságait. Talán apró félszek ugyan bujkáltak benne, mert .nem értette pontosan, melyik bi­zottság miben és hogyan illetékes, miféle jogosítványai vannak a tes­tületeknek, a tisztségviselőknek, de akkor még elhessentette magától e könnyű, borzongató fuvallatot. Né­hány hét múlva már nem volt ké­pes rá. Választói közül jó néhá- nyan szinte rátelepedtek. Elődje nem sokat törte magát, úgy gon­dolták az érintettek, majd az új seprő... Csakhogy egyéni perpat­varokkal rukkoltak elő; tegyen ő igazságot! Megpróbálta,. Ahogy a tanácsülésekre fölkészülést szintén. Valójában most először látott bele, milyen bonyolult mechanizmusa van egy-egy ügy döntésig eljutásá­nak, hányféle jogszabály köti meg a cselekvés irányát; elbizonytalano­dott. Azt mondja: megértettem, ez nekem magas. A gyárban szűkebb környezete sem nagyon értesült tár­sadalmi megbízatásáról, ó pedig nem hozakodott elő azzal. Ami konf­liktusok forrása lett, mert megtör­tént, nem'tudott ottmaradni túlóráz­ni, műszakot kellett egy-egy napra cserélnie, s így tovább. Megjegyzé­seket tettek rá, de ő — büszkeség­ből, szeméremből? — nem vála­szolt. Ha vállalta, akkor tegye, így vélekedett, de, mert mindennek tisz­ta szívvel igyekezett egész életében megfelelni, rájött, olyasmit vállalt, amit nem ismer, amiben nincs jár­tassága, amihez hiányoznak a ké­pességei. Mert egészen más dolog a gyár, a műhely zárt közösségében a fekete vagy a fehér mellé állni, s teljesen más a lakóhelyen beleavat­kozni — ha kérésre is< bár leg­többször csak az egyik fél kérésére, tehát a másik fél számára kéretle­nül — emberek ügyeibe, minden­napjába. Három évig Őrlődött, de ebből másfelet már úgy, hogy időn­ként nyugtatókat szedett. Azután kérte tanácstagságról történő le­mondása elfogadását. A jegyzőköny­vekbe ilyenkor szokványmondat ke­rül: a tanács a lemondást tudomásul veszi A szándékok A Pest megyei Választási Elnök­ség beszámolója a Pest megyei Ta­nács ülésén az 1973. évi tanácstagi választásokról: „Növekedett a ter­melésben közvetlenül részt vevők, a fiatalok és a nők aránya a helyi ta­nácsokban. Az előző választások­hoz képest a nők aránya 25,3 szá­zalékról 26,4 százalékra, a harminc éven aluliak aránya 14,8 százalékról 15,3 százalékra, az ipari munkások aránya 27,2 százalékról 32 százalék­ra emelkedett. Mindezt nemcsak sta­tisztikai arányoknak, hanem min­denekelőtt politikai, társadalmi kér­désnek tekintjük, ami találkozik az állampolgárok azon igényével, hogy a tanácsi testületekben legjob­ban jusson kifejezésre társadalmunk osztálypolitikája, szövetségi politi­kája”. — Nem sűrű eset, hogy valaki megyei tanácstagságáról lemondjon, két választás közötti időszakban nyolc-tíz ilyen, ha akad. ön lemon­dott, miért? Tiszta, fiatalos fényű szempár néz rám, gondok szántotta ráncok hálójából úgy, mintha egy Toulouse. Lautrec-fesfcményt fognának körül cirádás, óarany színű kerettel. A kettő közötti díszharmónia nyilván­való, a magyarázat azonban aligha telik ki néhány mondatból. Az asz- szony lehajtott, fejjel, hallgatta a kérdést, sokára szólal meg, de min­den további, szenvtelen kérdezőskö- dést föladató őszinteséggel. Azt mondja: felelhetném, hogy elköltöz­tem a községből, bár igaz, a mun­kahelyem most is ott van. Csende­sen, nyugodtan mondja, s ezért vá­ratlan, szinte megriasztó, amikor sírva fakad. Miféle terhek rakódtak rá az idegpályákra, hogy a néhány­szor látott, de ismerni nem ismert ember előtt megnyitják a könny­csatornákat?! A szégyen könnyei lennének, mert megfutamodott? Nincs röstellnivalója! Nyolc általá­nost járt, s a középiskolát már fel­nőtt fejjel, anyaként végezte el. Több cikluson át tagja volt a helyi tanácsnak, s amikor 1973-ban kö­zölték vele, a megyei tanácsban képviselné — ha vállalja, s ha ta­nácstag társai megválasztják — la­kóhelyét, örömmel mondott igent. Nemes szándékok vezették mindig, akkor volt igazán elégedett, ha má­sokon segíthetett. Az ellentétes szándékot onnét érezte meg, ahon­nét a legkevésbé várta: a férjétől. A volt férjétől. Mert elváltak, hosz- szú, leírhatatlan kínlódás után. Volt férje lemondásakor levelet írt. Csak annyi volt benne: „Látod, be­lebuktál!!” Ki kérheti számon raj­ta, hogy ő buktatta meg?! Keserű­ség szülte irigységével, ami felesé­ge közéleti pályája, s az ő, munka­beli alig-boldogulása miatt érzett, meg a gyermeteg jelenetekkel, hogy papírt kért, tényleg hivatalos ügy­ben távozik-e a fővárosba a felesé­ge, a megjegyzésekkel, hogy nofe- ne, már kocsit is küldenek érted?! Küldtek, mert pocsék tél volt, aka­dozott az autóbusz-közlekedés, s nem akarták a járás vezetői, hogy a tanácstagok negyede, fele legyen csak ott az éppen az éves költség- vetésről tárgyaló megyei tanácsülé­sen. Akkor egyszer kocsi jött érte, de ó hónapokon, éveken át hallhat­ta... S közben igyekezett mindezt elzárni a világ elől, a munkahelyén, közéleti tisztségében, nevelte két gyermekét, fogadta a mindig ko­pogtatókat, fegyelmezett arccal hall­gatta végig, miként garázdálkodik a hozzáfutó asszony iszákos férje; tessék már tenni valamit — Ö igyekezett tenni, leveleket írt, tiszt­ségviselőknél járt, interpellált, mert az út-híd felújítási keret, az óvo­dában a gyermekek elhelyezése, a nőpplitikai határozat értelmében... Csendesen mondja: kifutott alólam a föld, s tudtam, ha bárki .szemé­be nyugodtan akarok nézni, akkor szinte mindent elölről kell kezde­nem. Beadta a válókeresetet, elköl­tözött apósáék családi házából a szomszédos községbe, munkahelyén kisebb fizetéssel járó, nyugodtabb beosztást kért, s lemondott megyei tanácstagi tisztségéről. Indoka: csak így tudtam talpon maradni, becsü­lettel élni, mert nincs gyűlölete­sebb, mint a forma, a látszat. Sem a házasságában, sem a közéleti mun­kájában nem kísértette meg ennek lehetősége. Szándékait egy másik ember szándéka törte össze, s e csatából sebekkel távozott, de nem megverten. legyőzötten. Szeretem, ha körülöttem minden tiszta — ennyit mond búcsúzóul. Három pa­pír elázott, mire a negyediken, már könnyek nélkül leírta, lemond. A jegyzőkönyvekbe ilyenkor szok­ványmondat kerül: a tanács a le­mondást tudomásul veszi. A tényezők Az 1975. évi I. törvény — elfogad­ta az országgyűlés 1975 áprilisában — rendelkezik a népképviseleti szervek tagjainak öt évre szóló meg­választásáról. A tanácstagok öt év- 're történő választásának hatályba lépését az 1975. évi I. törvény kü­lön törvényre bízta. Ezt a törvény- javaslatot — a Minisztertanács ne­vében — az országgyűlés 1976. ok­tóber 15-i ülésén terjesztette be dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter, aki a megbízatás 1980-ig terjedő meghosszabbítását, a hét esztendő­re terjedő tanácstagi ciklust indo­kolva rámutatott: „A választó ál­lampolgárok tevékeny közreműkö­dése és ellenőrzése, a testületekben dolgozók felelősségtudata, valamint a politikai-társadalmi szerveink, különösen a párt és a Hazafias Nép­front által nyújtott segítség továb­bi fontos záloga annak, hogy a ta­nácsok tagjai jól eleget tehessenek alkotmányos megbízatásuknak”. Az országgyűlés a törvényjavaslatot egyhangúlag elfogadta, s ennek ér­telmében nem voltaic 1977-ben ál­talános tanácstagi választások, ha­nem arra majd 1980-ban, az ország- gyűlési képviselőválasztásokkal egy időben kerül sor. A hét évre terje­dő ciklusban végbemenő személyi változások zavartalan lebonyolítá­sát az időközi választások megtar­tása szolgálja. Nem magyarázkodik, mindössze bólintva helyesel a közlésnek* való­ban igaz, a lemondását elfogadó ta­nácsülésen nem volf ott, nem vett részt. Illett volna? Lehet, tudatja a pici grimasz, s különösebben nem ér rá töprengeni a dolgon, mért a négykézláb közlekedő Krisztina bi­lire kívánkozik, s ez sürgősségben mindent megelőz. A másik, még pa- rányabb utód a jól fűtött szobában majdnem pucéran rúgkapál, s bár lehet, korom előre haladtával lá­gyul szívem, kezdem érteni, miként lett átmenetileg szegényebb Nagy­kőrös város tanácsi testületé egy taggal, s miként gazdagodott ugyané város egy ifjú mamával. Aki óvo­dai helyért futkos majd, aki üzlet­ből üzletbe szalad, mert maga csak hiszi, hogy egy helyen megkapom azt, ami kell, aki rövidesen vissza­tér kenyérkereső foglalkozásához, a fizikai munkához, mert gyermek- gondozási segélyből meg a férje fi­zetéséből — aki ugyan gépkocsive­zető, s elég tisztességesen keres — csak nagyon szűkösen jönnének ki, annyi a törlesztenivaló. S mondja mindezt egyszuszra, miközben Krisz­tina alól eltünteti a bilit, kezet mos, tápszeres dobozt bont fel, szo­bából a konyhába, s onnét vissza futkos. Energiái újratermelődnek, mert hiszen mikor, ha nem most, huszonhárom évesen legyen friss, mindenre képes áz ember, ám ami­kor vállalta a tisztséget — az ösz- szes barátnőm először vihogott, megáll az eszünk, mondták, utána meg pukkadtak, amikor tényleg megválasztottak —, nem mérte föl, nem gondolta meg, mi vár rá. Mert hiszen nemcsak azt kellett végig­hallgatnia — a segítség egyik for­mája ez is —, mii várnak az új ta­nácstagoktól, főként a fiataloktól a tanács vezetői, nemcsak a módsze­res eligazítást, milyen ügyekkel, ho­gyan és kihez forduljanak, hanem végig kellett hallgatnia, s egyre sűrűbben azokat is, akik — meg­választották. Ki azért tegezte, mert nagyjából egykorúak, ki azért, mert a lánya lehetne, s nem a te volt a baj, hanem ami a te után jött; te, intézd már el, hogy fölvegyék az óvodába... te, szóljál már benn a tanácsnál, mert megint bejött az udvarunkra a víz... te, már megint nem ég a lámpa a sarkon, sötétben botorkálunk, nyakunkon a tél... Neki addig a közélet nem volt több, mint a vele egykorúak hol vidám, hol kicsit közömbös összejövetele, hol KISZ-taggyűlés, hol brigádgyű­lés címkével, társadalmi munkára szervezkedéssel, kirándulással, két­balkezesek röplabda- meg kézilab­da-mérkőzéseivel. Nevettek sokat, fogadkoztak még többet, csináltak is nem keveset, ám valahogy mind­ez más volt, mint a felnőttek vilá­ga, ahol — ugyan lehet, nem jól van így — vérre menőnek tűnik a legapróbb ügy is, ahol nem lehet könnyedén tréfálkozni, mert egy­szeriben rásütik a bélyeget, ko­molytalan. Vállalta a megbízatást, mert úgy hitte, nem több, mint né­hány ülés, ahhoz pedig megvan az edzettsége, volt ő kisdobos, úttörő, középiskolában is KISZ-tag, ám gyorsan rá kellett jönnie: a tisztség kötelességek láncolata, egy szemet sem lehet ebből a láncból elhagyni, mert akkor darabjaira hull az egész. Kapott segítséget a tanács vezetői­től, a szakigazgatási szervek néme­lyik tisztségviselőjétől, csakhogy köz­ben férjhez ment, szült, azután rövi­desen megint áldott állapotba került S nemcsak ez volt, hanem — szülei­nél — a ház bővítése, kölcsönnel, bútorvásárlás, kölcsönnel, a maguk életének berendezése, egymásra ha­gyatkozva. S mert fiatal még, nem tudta beosztani idejét, erejét, jogos figyelmeztetéseket kapott, nem a legjobban látja el tanácstagi mun­káját. Az első, a második figyelmez­tetésre még legyintett életkora köny- nyedségével, a harmadikra már odafigyelt. S tisztességgel kimondta, most nem képes viselni egyszerre ennyi mindent. Később, ha esetleg újra fölmerülne a lehetőség, s a gyerekek nagyobbak, életük egye­nesbe jut, bizonyára vállalná, s tel­jesítené is a vállaltakat Most azon­ban, ráérezve a megbízatás súlyá­ra, félreállt. Sajnálom, mondja, s úgy, hogy látszik, tényleg sajnálja. A tényezők fiatalosan lezser fölmé­rése vezetett a lemondáshoz. A jegy­zőkönyvekbe ilyenkor szokvány­mondat kerül: o tanács a lemondást tudomásul veszi. A záradék Az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásáról szóló 1970. évi III. törvénnyel módosított 1966. évi III. törvény 57. paragrafusa sorolja fel a tanácstagság megszű­nésének eseteit és ezek közé tarto­zik a tanácstagságról történő lemon­dás is. A tanácsokról szóló 1971. évi I. törvény végrehajtására kiadott 11/1971. (III. 31.) korm számú ren­delet 34. paragrafusa értelmében a I tanácstagság lemondás folytán ak-' kor szűnik meg, ha a tanács a le­mondást tudomásul vette. Mészáros Ottó i j

Next

/
Thumbnails
Contents