Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-13 / 267. szám
Lemondását tudomásul veszi TASZSZ-fotókiállítás Mint hírt adtunk róla, november 4-én Budapesten, a Műcsarnokban A Szovjetunió a béke és szocializmus országa címmel kiállítás nyílt a TASZ.SZ fotóanyagából. Képeinket a tárlaton bemutatott fotók közül válogattuk. A boldogság lépései Tavaszi vetés Az 1971. évi I. törvény 36. paragrafusa (1) bekezdése így hangzik: „A tanácstagi munka a választók bizalmán alapuló, megtisztelő közéleti tevékenység”. Pest megyében az 1973. évi tanácstagi választásokon 620 222 választópolgár szerepelt a névjegyzékekben. Voksaik alapján összesen 6513 fő kapót megbízatást, képviseljék választóikat, la- kóterületket a helyi tanácsban. Teljes szívvel, becsülettel, tudásuk, ; képességeik szerint. A körülmények Község volt, nagyközség lett, az- ntán közös tanácsú nagyközség, de volt korábban járási székhely is, s még korábban városként kezelt település; ez Aszód. Pontosabban ez is. Domony és Iklad önálló tanácsú községként megszűnt, társközség lett, sok aggodalommal, félelemmel, vajon mit tesznek majd azok odabent. Voltak és vannak viták, mert hiszen a közös tanács átfogta terület egyetlen darabja sem büszkélkedhet magas ellátottsági színvonallal; sok minden kellene, s azonnal. Ezeknek a gondoknak, vitáknak fordított hátat a férfi, aki szabódik erősen, nem akar kötélnek állni, ami volt, elmúlt, leköszönt a tisztségről, utódjának eredményes munkát kívánt. Negyvenkét éves. A kevés szavúak, a nehezen megszólalók, röviden beszélők fajtájából való. Az életnek egyetlen rétege van, ahol igazán fölszabadultam — azaz biztonságban — érzi magát, s ez a munkája, a gyár, a műhely, a társak világa. Szakmunkásságára olyan büszke, mint némelyek a villájukra, a kocsijukra, a külföldi útjaikra, holott a kettő ösz- sze nem illő, s ezért össze sem mérhető. A dologi javak más emberré nem formálnak senkit, a szakma, s ami velejár, igen. Mivel a gyárban egyike a nem kevés áldozatvállalónak, mert brigádjában szívesen részese a közösségi tevékenységnek, amikor jelölteket kértek a tanácstagságra, ajánlották. Ha rábeszélésre is, vállalta. Megkapta a leadott érvényes szavazatok száz százalékát. Igaz, a jelölő gyűlésen voltak, akik azt kérték, álljon fel, mert nem ismerik. Ritkán térült-fordult mások között, a családi ház és a gyár volt mozgástere két végpontja. A bizalom jólesett, örült. Akkor sem volt benne riadalom, amikor leült az alakuló tanácsülésen, ahol — ritkaság — kivétel nélkül minden tanácstag megjelent, s egyhangúlag megválasztották megyei tanácstagjukat, azután a végrehajtó bizottságot, a tisztségviselőket, a tanács állandó bizottságait. Talán apró félszek ugyan bujkáltak benne, mert .nem értette pontosan, melyik bizottság miben és hogyan illetékes, miféle jogosítványai vannak a testületeknek, a tisztségviselőknek, de akkor még elhessentette magától e könnyű, borzongató fuvallatot. Néhány hét múlva már nem volt képes rá. Választói közül jó néhá- nyan szinte rátelepedtek. Elődje nem sokat törte magát, úgy gondolták az érintettek, majd az új seprő... Csakhogy egyéni perpatvarokkal rukkoltak elő; tegyen ő igazságot! Megpróbálta,. Ahogy a tanácsülésekre fölkészülést szintén. Valójában most először látott bele, milyen bonyolult mechanizmusa van egy-egy ügy döntésig eljutásának, hányféle jogszabály köti meg a cselekvés irányát; elbizonytalanodott. Azt mondja: megértettem, ez nekem magas. A gyárban szűkebb környezete sem nagyon értesült társadalmi megbízatásáról, ó pedig nem hozakodott elő azzal. Ami konfliktusok forrása lett, mert megtörtént, nem'tudott ottmaradni túlórázni, műszakot kellett egy-egy napra cserélnie, s így tovább. Megjegyzéseket tettek rá, de ő — büszkeségből, szeméremből? — nem válaszolt. Ha vállalta, akkor tegye, így vélekedett, de, mert mindennek tiszta szívvel igyekezett egész életében megfelelni, rájött, olyasmit vállalt, amit nem ismer, amiben nincs jártassága, amihez hiányoznak a képességei. Mert egészen más dolog a gyár, a műhely zárt közösségében a fekete vagy a fehér mellé állni, s teljesen más a lakóhelyen beleavatkozni — ha kérésre is< bár legtöbbször csak az egyik fél kérésére, tehát a másik fél számára kéretlenül — emberek ügyeibe, mindennapjába. Három évig Őrlődött, de ebből másfelet már úgy, hogy időnként nyugtatókat szedett. Azután kérte tanácstagságról történő lemondása elfogadását. A jegyzőkönyvekbe ilyenkor szokványmondat kerül: a tanács a lemondást tudomásul veszi A szándékok A Pest megyei Választási Elnökség beszámolója a Pest megyei Tanács ülésén az 1973. évi tanácstagi választásokról: „Növekedett a termelésben közvetlenül részt vevők, a fiatalok és a nők aránya a helyi tanácsokban. Az előző választásokhoz képest a nők aránya 25,3 százalékról 26,4 százalékra, a harminc éven aluliak aránya 14,8 százalékról 15,3 százalékra, az ipari munkások aránya 27,2 százalékról 32 százalékra emelkedett. Mindezt nemcsak statisztikai arányoknak, hanem mindenekelőtt politikai, társadalmi kérdésnek tekintjük, ami találkozik az állampolgárok azon igényével, hogy a tanácsi testületekben legjobban jusson kifejezésre társadalmunk osztálypolitikája, szövetségi politikája”. — Nem sűrű eset, hogy valaki megyei tanácstagságáról lemondjon, két választás közötti időszakban nyolc-tíz ilyen, ha akad. ön lemondott, miért? Tiszta, fiatalos fényű szempár néz rám, gondok szántotta ráncok hálójából úgy, mintha egy Toulouse. Lautrec-fesfcményt fognának körül cirádás, óarany színű kerettel. A kettő közötti díszharmónia nyilvánvaló, a magyarázat azonban aligha telik ki néhány mondatból. Az asz- szony lehajtott, fejjel, hallgatta a kérdést, sokára szólal meg, de minden további, szenvtelen kérdezőskö- dést föladató őszinteséggel. Azt mondja: felelhetném, hogy elköltöztem a községből, bár igaz, a munkahelyem most is ott van. Csendesen, nyugodtan mondja, s ezért váratlan, szinte megriasztó, amikor sírva fakad. Miféle terhek rakódtak rá az idegpályákra, hogy a néhányszor látott, de ismerni nem ismert ember előtt megnyitják a könnycsatornákat?! A szégyen könnyei lennének, mert megfutamodott? Nincs röstellnivalója! Nyolc általánost járt, s a középiskolát már felnőtt fejjel, anyaként végezte el. Több cikluson át tagja volt a helyi tanácsnak, s amikor 1973-ban közölték vele, a megyei tanácsban képviselné — ha vállalja, s ha tanácstag társai megválasztják — lakóhelyét, örömmel mondott igent. Nemes szándékok vezették mindig, akkor volt igazán elégedett, ha másokon segíthetett. Az ellentétes szándékot onnét érezte meg, ahonnét a legkevésbé várta: a férjétől. A volt férjétől. Mert elváltak, hosz- szú, leírhatatlan kínlódás után. Volt férje lemondásakor levelet írt. Csak annyi volt benne: „Látod, belebuktál!!” Ki kérheti számon rajta, hogy ő buktatta meg?! Keserűség szülte irigységével, ami felesége közéleti pályája, s az ő, munkabeli alig-boldogulása miatt érzett, meg a gyermeteg jelenetekkel, hogy papírt kért, tényleg hivatalos ügyben távozik-e a fővárosba a felesége, a megjegyzésekkel, hogy nofe- ne, már kocsit is küldenek érted?! Küldtek, mert pocsék tél volt, akadozott az autóbusz-közlekedés, s nem akarták a járás vezetői, hogy a tanácstagok negyede, fele legyen csak ott az éppen az éves költség- vetésről tárgyaló megyei tanácsülésen. Akkor egyszer kocsi jött érte, de ó hónapokon, éveken át hallhatta... S közben igyekezett mindezt elzárni a világ elől, a munkahelyén, közéleti tisztségében, nevelte két gyermekét, fogadta a mindig kopogtatókat, fegyelmezett arccal hallgatta végig, miként garázdálkodik a hozzáfutó asszony iszákos férje; tessék már tenni valamit — Ö igyekezett tenni, leveleket írt, tisztségviselőknél járt, interpellált, mert az út-híd felújítási keret, az óvodában a gyermekek elhelyezése, a nőpplitikai határozat értelmében... Csendesen mondja: kifutott alólam a föld, s tudtam, ha bárki .szemébe nyugodtan akarok nézni, akkor szinte mindent elölről kell kezdenem. Beadta a válókeresetet, elköltözött apósáék családi házából a szomszédos községbe, munkahelyén kisebb fizetéssel járó, nyugodtabb beosztást kért, s lemondott megyei tanácstagi tisztségéről. Indoka: csak így tudtam talpon maradni, becsülettel élni, mert nincs gyűlöletesebb, mint a forma, a látszat. Sem a házasságában, sem a közéleti munkájában nem kísértette meg ennek lehetősége. Szándékait egy másik ember szándéka törte össze, s e csatából sebekkel távozott, de nem megverten. legyőzötten. Szeretem, ha körülöttem minden tiszta — ennyit mond búcsúzóul. Három papír elázott, mire a negyediken, már könnyek nélkül leírta, lemond. A jegyzőkönyvekbe ilyenkor szokványmondat kerül: a tanács a lemondást tudomásul veszi. A tényezők Az 1975. évi I. törvény — elfogadta az országgyűlés 1975 áprilisában — rendelkezik a népképviseleti szervek tagjainak öt évre szóló megválasztásáról. A tanácstagok öt év- 're történő választásának hatályba lépését az 1975. évi I. törvény külön törvényre bízta. Ezt a törvény- javaslatot — a Minisztertanács nevében — az országgyűlés 1976. október 15-i ülésén terjesztette be dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter, aki a megbízatás 1980-ig terjedő meghosszabbítását, a hét esztendőre terjedő tanácstagi ciklust indokolva rámutatott: „A választó állampolgárok tevékeny közreműködése és ellenőrzése, a testületekben dolgozók felelősségtudata, valamint a politikai-társadalmi szerveink, különösen a párt és a Hazafias Népfront által nyújtott segítség további fontos záloga annak, hogy a tanácsok tagjai jól eleget tehessenek alkotmányos megbízatásuknak”. Az országgyűlés a törvényjavaslatot egyhangúlag elfogadta, s ennek értelmében nem voltaic 1977-ben általános tanácstagi választások, hanem arra majd 1980-ban, az ország- gyűlési képviselőválasztásokkal egy időben kerül sor. A hét évre terjedő ciklusban végbemenő személyi változások zavartalan lebonyolítását az időközi választások megtartása szolgálja. Nem magyarázkodik, mindössze bólintva helyesel a közlésnek* valóban igaz, a lemondását elfogadó tanácsülésen nem volf ott, nem vett részt. Illett volna? Lehet, tudatja a pici grimasz, s különösebben nem ér rá töprengeni a dolgon, mért a négykézláb közlekedő Krisztina bilire kívánkozik, s ez sürgősségben mindent megelőz. A másik, még pa- rányabb utód a jól fűtött szobában majdnem pucéran rúgkapál, s bár lehet, korom előre haladtával lágyul szívem, kezdem érteni, miként lett átmenetileg szegényebb Nagykőrös város tanácsi testületé egy taggal, s miként gazdagodott ugyané város egy ifjú mamával. Aki óvodai helyért futkos majd, aki üzletből üzletbe szalad, mert maga csak hiszi, hogy egy helyen megkapom azt, ami kell, aki rövidesen visszatér kenyérkereső foglalkozásához, a fizikai munkához, mert gyermek- gondozási segélyből meg a férje fizetéséből — aki ugyan gépkocsivezető, s elég tisztességesen keres — csak nagyon szűkösen jönnének ki, annyi a törlesztenivaló. S mondja mindezt egyszuszra, miközben Krisztina alól eltünteti a bilit, kezet mos, tápszeres dobozt bont fel, szobából a konyhába, s onnét vissza futkos. Energiái újratermelődnek, mert hiszen mikor, ha nem most, huszonhárom évesen legyen friss, mindenre képes áz ember, ám amikor vállalta a tisztséget — az ösz- szes barátnőm először vihogott, megáll az eszünk, mondták, utána meg pukkadtak, amikor tényleg megválasztottak —, nem mérte föl, nem gondolta meg, mi vár rá. Mert hiszen nemcsak azt kellett végighallgatnia — a segítség egyik formája ez is —, mii várnak az új tanácstagoktól, főként a fiataloktól a tanács vezetői, nemcsak a módszeres eligazítást, milyen ügyekkel, hogyan és kihez forduljanak, hanem végig kellett hallgatnia, s egyre sűrűbben azokat is, akik — megválasztották. Ki azért tegezte, mert nagyjából egykorúak, ki azért, mert a lánya lehetne, s nem a te volt a baj, hanem ami a te után jött; te, intézd már el, hogy fölvegyék az óvodába... te, szóljál már benn a tanácsnál, mert megint bejött az udvarunkra a víz... te, már megint nem ég a lámpa a sarkon, sötétben botorkálunk, nyakunkon a tél... Neki addig a közélet nem volt több, mint a vele egykorúak hol vidám, hol kicsit közömbös összejövetele, hol KISZ-taggyűlés, hol brigádgyűlés címkével, társadalmi munkára szervezkedéssel, kirándulással, kétbalkezesek röplabda- meg kézilabda-mérkőzéseivel. Nevettek sokat, fogadkoztak még többet, csináltak is nem keveset, ám valahogy mindez más volt, mint a felnőttek világa, ahol — ugyan lehet, nem jól van így — vérre menőnek tűnik a legapróbb ügy is, ahol nem lehet könnyedén tréfálkozni, mert egyszeriben rásütik a bélyeget, komolytalan. Vállalta a megbízatást, mert úgy hitte, nem több, mint néhány ülés, ahhoz pedig megvan az edzettsége, volt ő kisdobos, úttörő, középiskolában is KISZ-tag, ám gyorsan rá kellett jönnie: a tisztség kötelességek láncolata, egy szemet sem lehet ebből a láncból elhagyni, mert akkor darabjaira hull az egész. Kapott segítséget a tanács vezetőitől, a szakigazgatási szervek némelyik tisztségviselőjétől, csakhogy közben férjhez ment, szült, azután rövidesen megint áldott állapotba került S nemcsak ez volt, hanem — szüleinél — a ház bővítése, kölcsönnel, bútorvásárlás, kölcsönnel, a maguk életének berendezése, egymásra hagyatkozva. S mert fiatal még, nem tudta beosztani idejét, erejét, jogos figyelmeztetéseket kapott, nem a legjobban látja el tanácstagi munkáját. Az első, a második figyelmeztetésre még legyintett életkora köny- nyedségével, a harmadikra már odafigyelt. S tisztességgel kimondta, most nem képes viselni egyszerre ennyi mindent. Később, ha esetleg újra fölmerülne a lehetőség, s a gyerekek nagyobbak, életük egyenesbe jut, bizonyára vállalná, s teljesítené is a vállaltakat Most azonban, ráérezve a megbízatás súlyára, félreállt. Sajnálom, mondja, s úgy, hogy látszik, tényleg sajnálja. A tényezők fiatalosan lezser fölmérése vezetett a lemondáshoz. A jegyzőkönyvekbe ilyenkor szokványmondat kerül: o tanács a lemondást tudomásul veszi. A záradék Az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásáról szóló 1970. évi III. törvénnyel módosított 1966. évi III. törvény 57. paragrafusa sorolja fel a tanácstagság megszűnésének eseteit és ezek közé tartozik a tanácstagságról történő lemondás is. A tanácsokról szóló 1971. évi I. törvény végrehajtására kiadott 11/1971. (III. 31.) korm számú rendelet 34. paragrafusa értelmében a I tanácstagság lemondás folytán ak-' kor szűnik meg, ha a tanács a lemondást tudomásul vette. Mészáros Ottó i j