Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-13 / 267. szám

fur itt na r r íúai> 4 A PEST MEGYEI ALKOTÓK SIKERREL SZEREPELNEK Történelem, forradalom, elkötelezettség MAGYAR MŰVÉSZEK TÁRLATA A MŰCSARNOKBAN A Kulturális Minisztérium, a Mag yar—Szovjet Baráti Tár­saság, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, Bu­dapest Főváros Tanácsa és a Kiállítási Intézmények rende­zésében november 27-ig tekint­hető meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszte­letére rendezett képzőművésze­ti kiállítás a Műcsarnokban. Október szelleme van jelen á Műcsarnokban: a magyar képzőművész-társadalom al­kotó módon tiszteleg és emlé­kezik meg a nagy forrada­lom eszméjéről. Száznál több művész vonul fel csaknem há­romszáz alkotásával; nem hiá­nyoznak a felszabadulás utáni esztendők új szeleket láttató mesterei és a mai pályakez­dők sem, akiknek stílustól, technikától függetlenül egy­aránt fontos közölnivalójuk van századunk legnagyobb és legkiemelkedőbb eseményéről. Tematikus tehát az anyag és mégis: a történelemidéző mon_ danivaló szétfeszíti a vélt ha­tárokat, a kiállítás tárgya nem­csak a hatvan évvel ezelőtti sorsdöntő napok reprodukálá­sa. hanem az eszméhez kapcso­lódó szimbólumok művészi erejű megfogalmazása is egy­ben. Ahogy a tárlat katalógu­sában olvasható: e téma mo­numentális keretei között a Nagy Október krónikájához és jelképeihez szervesen illesz­kednek azok a művek, ame­lyek a nemzetközi és a magyar munkásmozgalomról szólnak, vagy a fasizmus fölött aratott győzelem, a béke, a szocialis­ta építőmunka gondolatát idé­zik. Az elkötelezettség — mint korunk emberi hitvallásának egyik legpregnánsabb példája — érvényesül ezen a kiállítá­son. Áttételesen és direkt mó­don, ahogy az éppen szemügy­re vett alkotók szemlélete és látása megkívánja. Nemes pá­toszai telítve — Vasas Ká­roly szobraiban, a végletekig leegyszerűsítve, szinte már tő- mondatos tömörségig feszítve Lóránt János képein. Vigh Ta_ más A forradalom anyja című kisplasztikája grandiózussá növeli a teret; Gyurcsek Fe­renc ugyancsak díjazott mű­ve, a Nyitány, a régmúlt vas­törvényeit szembesíti a ma pil­léreivel. Nyilvánvalóan elő­térbe kerül a mesterségbeli tu­dás is — mint minden jelent­kezés kiindulópontja és meg­határozója —: hogyan képes valaki kifejezni azokat a valós tetteket és elvont kategóriákat, amelyekkel véleményalkotó és kornemesítő szándékát mások­ban is visszhangossá növelhe­ti. A Pest megyei alkotók — közöttük Ligeti Erika, Asszo- nyi Tamás, Csíkszentmihályi Róbert, Káka Ferenc, hagyaté­kával Kmetty János és mások — szép, művészi alkotásaikkal méltán aratnak sikert. A rendezői és alkotói elv tehát adott: véleménynyilvání­tás és tisztelgés, az / elkötele­zettség dokumentálása a Mű­Lóránt János: Magyar internacionalisták. csarnokban. Pályázat, meghí­vás és régebbi kiállításokról ismert retrospektív anyag együttese határozza meg a tár­lat egészét. A kortársak és a már eltávozottak munkái így válnak hangsúlyossá, így fe­deztetnek fel — összességük­ben — újabb értékeket, mint Feledy Gyula, Czinke Ferenc és Kondor Béla grafikái, Ká­dár János Miklós, Wagner Já­nos, Svaby Lajos és Kmetty János festményei, Somogyi József, Kiss István, Kiss Nagy András, Ligeti Erika, vala­mint Kerényi Jenő és Schaár Erzsébet szobrai. A történelem folytonosságát és megújuló számvetéseit summázzák, biza­kodóan, reményt keltőén és igaz művészi hittel. Itt és most, ezen a kiállítá­son, felesleges számonkérni a teljes magyar művészet jelen­létét. Mint ahogy az is irreális igény lenne, ha művészettörté­neti szempontokból a későbbi időkben felidézhető, az újdon­ság erejével ható műveket hiá­nyolnánk. Ez a tárlat nem a jelenkori alkotók teljes sereg­szemléje, nem is minden műve eredeti —, a forradalom esz­méjét és gondolatiságát mégis képes a nagyközönség számára emberközelbe hozni. Emlékezetes művek azon­ban így is akadnak. Lóránt Já­nos első díjjal elismert fest­ménye, a Száműzetésben, va­lamint a nívódíjas Magyar in­ternacionalisták, a tőle meg­szokott alapossággal és techni­kai biztonsággal fogalmazódott meg. Talán szokatlan, hogy ilyen hétköznapi méretekben is meg lehet komponálni — mind formában és színben — a forradalom sugárzó hatását, de éppen ezzel válik hitelessé Kádár János Miklós képén — Az ostrom — az ábrázolt cse­lekvés erőteljes gondolati tar­talommal töltődik meg, akár­csak Sváby Lajos munkájá­ban, amely a forradalmak em­berközpontú és -léptékű viha­rát szimbolizálja. Káka Ferenc Lenint ábrázoló festménye a szovjet-orosz konstruktivisták szemléletének modorában ke­rült vászonra. König Róbert grafikái már a stílust idézik. Ligeti Erika: Szerelmem, Moszkva Tatlin térszerkezeteinek a vi­lágát. Muzsnai Ákos lapjain a jó ritmus és a szerkesztett- ség dominál. Czinke Ferenc nyomatai világos mondaniva­lójukkal hatnak, különösen a Rekviem összefogottsága érde­mel figyelmet. Váró Márton Ünnepe a győ­zelem meghitt és erőteljes megformálása. Ligeti Erika Szerelmem, Moszkva című kis. bronza eredeti látásmódjával teremt hangulatot és vall az emberi érzelmek őszinteségé­ről. Nagy Sándor szobrai kis méretük ellenére is monumen­tális hatást keltenek, márvá­nyai a véső legcsekélyebb be­avatkozásával válnak plaszti­kai értékekké. A mennyiségi­leg csekély éremanyag minősé­gét Asszonyi Tamás és Csik- szentmihályi Róbert munkái határozzák meg, példát mutat­va a műfaj gondolatébresztő hagyományaiból. A textil fali­képek közül mindenekelőtt Kádár György gobelinjét kell megemlíteni, mint a kiállítás egyik legszebb alkotását. A mozgósító erejű plakátok a harmadik teremben dokumen­tálják küldetésüket. Összességében a kiállítás teljesíti a vállalt feladatot. Ba- ranyi Judit és Fekete György rendezése — különösen az el­ső teremben — áttekinthe­tően mutatja be a felvonul­tatott műveket. Mint máskor, most is bebizonyosodik: a forradalom, Október szelleme nemcsak egyes műtermek ki­zárólagos privilégiuma, a ma­gyar művésztársadalom java sajátjáénak érzi. S teszik mindezt meggyőződésből, az­zal a szándékkal, hogy képző- művészetünk sokágú temati­kája az eszmélés és a tett szintézisében teljesebbé és gazdagabbá váljon. Vasas Károly: Forradalom Molnár Zsolt 1977. NOVEMBER 13., VASÁRNAP '| VÜK - CEGLÉDEN, FIATALOKNAK Az inga holtpontján Cegléd, középiskola-város. Van gimnáziuma, kereskedel­mi és vendéglátóipari, mező- gazdasági és egészségügyi, va­lamint közgazdasági szakkö­zépiskolája, s ott a 203. számú, Bem József szakmunkásképző intézet is. A diákok közül pedig sokan ingáznak. A környékről járnak ide tanulni,'s nem ritkán órá­nyi idő telik el a tanítás vé­gétől addig, míg jön a vonat, Hol tölthetik ezt az időt? A restiben? A pályaudvar az ingázók útjának holtpontja ... De vajon valóban holt-e? Várják a vonatot — Albertirsaiak vagyunk, és másodikosok a Kossuth gimi- ben — kezdi a beszélgetést Pjeczka Gabriella és Ágh Il­dikó. — Óránként jön a vonat, rendszerint majdnem annyit kell várnunk. Ma azért ma­radtunk tovább, mert egy ké­zilabdacsapatban játszunk és ötre vissza kell mennünk a városba a sportorvoshoz. — Addig? Fél kettő óta el­készítettük a leckét, azóta ol­vasunk, most négy óra van. Játszani is lehet, de az asz­talifoci inkább a fiúké... — Igen, visszamehetnénk a suliba is, akad ott üres terem, abban csak tanulni tudnánk — mondják, s egyikük a Film- Színház-Muzsikát, másikuk a Magyar Ifjúságot kezdi búj­ni. Tisztaság és rend a váróte­remben. A falon hatalmas transzparens a chilei és ma­gyar kommunista ifjúsági szö­vetség összefogását hirdeti. Egy folyóirattárló, benne az Élet és Irodalom, napilapok, Fáklya, Ország-Világ, s még sorolhatnánk, vagy húszféle lap. NSs egy könyvszekrény, betű­rendbe állított olvasnivalóval. Az asztalokon lámpák, mellet­tük olvasó, tanuló, játszó diá­kok, fiatalok: Hertling Ildikó és Fabók Ildikói a Kereskedel­mi és Vendéglátóipari Szak­munkásképző Intézetbe jár­nak. — Ö albertirsai, én nagykő­rösi vagyok — viszi a szót Hertling Ildikó. — Másodiko­sok vagyunk és az iskolában ilyenkor nincs helyünk. Ta­valy volt egy melegedőnk, de megszüntették, tanterem lett belőle. így, hát itt várjuk a vonatot... „Egyetemre készülök” — Most ugyan eladástant tanulunk — mutat az asztalon fekvő könyvekre, füzetekre a diáklány —, de lehet itt olvas­ni, sakkozni is. Igen, szoktunk — miért, egy lány nem sakkoz­hat? Igaz, hogy kicsit már uj­juk ... Általában másfél órá­nyit várunk, az órarendtől függ... Sári Gézát, az asztalifoci- meccstől hívom beszélgetni. Vonakodva jön, egyedül ját­szott két kisebb fiúval, s épp nyerésre állt: — Itt tanulok a gimnáziumban, negyedikben. Ceglédi -vagyok, s készákarva, itt adtam randevút egy isme­rősömnek. ö az idevalósi, tud­ja, hogy a váróteremben ad­dig is játszhatok, míg jön. Felnőttesebb lány nyit be. Asztalhoz ül, s egyetemi fizi­katankönyvet vesz elő: — A kórházban dolgozom, segédasz- szis’ztensként, elsőre nem sike­rült a felvételi az orvosegye­temre, a fizikán csúsztam el. Most is azt tanulom — mutat a könyvre Baranyai Judit — a kórházban nem tudnám, mi­vel és hol tölteni az időt. — A VÜK, a Vasúton Uta­zók klubja, nem fedi a klub általános fogalmát — mondja Simon István, a KISZ városi bizottságának titkára. — Itt nincs klubtagsági igazolvány vagy díj, belépőnek elegendő, ha valaki fiatal, s a vonatát várja. 1974 őszén határoztuk el, hogy a bejáró tanulók és dolgozó fiatalok számára klu­bot alapítunk. Első gondola­tunk — pontosabban Kovács Istváné, ő a Dózsa György Ifjúsági Klub vezetője — a MÁV volt. — Csak „meg kellett puhíta­ni” az állomásfőnököt, a párt­ós szakszervezetet — így Ger­gely Mária, a ceglédi MÁV-ál- lomás forgalmi KlSZ-alapszer- vezetének tagja. — Könnyen ment, elég volt egy beszélgetés, tetszett az ötlet, meg is kap­tunk. minden segítséget: az információs szolgálatot ellátó vasutas vállalta a felügyeletet, s a szakszervezeti letéti könyvtár kezelését. A városi KISZ-bizottság adta a játéko­kat. Elvégezte a könyvtárosit — Itt volt a városban tavaly az országos szölidaritási nagy­gyűlés, akkor készült ez a transzparens, chilei fiatalok festették. Egyébként ez a te­rem volt korábban a nem do­hányzó váró, a berendezésen sem kellett változtani. A falat használjuk a politi­kai propaganda céljára — mu­tat Gergely Mária a szolidari­tási és munkásmozgalmi plaká- I tokra. A pedagógusok Cegléd városi KISZ-szervezete vállal­ta az ingázó tanulók patroná- lását. Többször is eljöttek a megnyitó óta és korrepetálták a fiatalokat. Varga Klára vasutasegyen­ruhájának gallérján három csillag; segédellenőri beosztá­sát jelzi. — Én látom el az informá­ciós feladatot, ez a munkám hivatalos része. A nem hivata­los, tulajdonképpen, foglalkoz­ni a gyerekekkel. Kedvvel csi­nálom, annyira, hogy még a szakszervezet könyvtáros tan­folyamát is elvégeztem. — Látja, a könyvek rendben is vannak, kéthavonta cseré­lem a keményfedeles olvasni­valót — tárja szélesre a szek­rényajtót. Lexikonok, korszerű bioló­giai, matematikai, kémiai szakirodalom kötetei, s a szép- irodalom gyöngyszemei: Vol­taire, Szabó Lőrinc, Babits, Arany, Dickens, Solohov mű­vei sorakoznak. Az alsó rekesz­ben pedig műveltségi és tár­sasjátékok, sakk. M'írklIS. Két kezünkön? Fél­kezünkön? Bizony nem adód­na össze valami nagy szám, ha lajstromba akarnánk ven­ni azokat a színészeinket, akik választott szakmájuk­nak amolyan • igazi mesterei. Vagyis mindazt eljátsszák, ami eljátszandó — légyen a megoldandó feladat egy raj­zos reklám kacsafigurájának meghápogtatása, avagy helyt­állás a klasszikus szerzők klasszikus szerepeiben. Ami biztos: Márkus László a legeslegelsők között szere­pelne ezen a listán! Joggal, hiszen Béni ő, ha a szink­rongyárban Bénire van szük­ség — mármint egy gurgulá- zó, kedvesen kellemkedő Bé- ni-orgánumra —, és ugyan­így nem esik kétségbe, ha azt mondják neki: na, most ta­nuld meg ezt az ősdrámát. Márkus László abszolút színész. Mindenre fogékony és mindenre fölhasználható. Hogy mennyire az, azt jól mutatta az a műsora, amelyet egy afféle telekommuniká­ciós jutalomjátékként csütör­tökön este közvetített a tele­vízió. Három magyar szerző há­rom vadonatúj egyfelvonásost vetett papírra, hogy ez a Márkus-est — Márkus-est le­gyen: Görgey Gábor, Csnrka István és Szakonyi Károly, akik a maguk témaigénye és stíluseszménye szerint tették próbára ezt az — angolosan szólva — all round, azaz min­dentudó színészt. Az első részben remekelt, a másodikban volt a legjobb, a harmadikban jutott el a csú­csok csúcsáig? Igazán fölösle­ges így egy teátrista teljesít­ményt a szokványmércék alá vonni. Inkább örvendjünk az örvendenivalónak: mind Szí­nészként, mind Hadnagyként és mind Flóriánként annyira jó és annyira más volt Már­kus. És a Vitray Tamásnak adott válaszaiban annyira őszinte. Igen, ő is mind job­— Naponta vagy 150 diák és fiatal munkás fordul meg egy- egy félórára nálunk. A csúcs reggel háromnegyed 8-kor van, fél kilenckor kezdődik a tanítás. Meg fél 12-kor, akkor jönnek a szakmunkástanulók, akik 1 órára járnak iskolába. Visszafelé is a gimnazisták in­dulnak előbb, délután egytől háromnegyed háromig ők töl­tik meg a termet, este öttől fél nyolcig megint az ipari tanu­lók. — Tavaly olyan volt a me­netrend, hogy sokan csaknem két órát vártak. Akkor jutott eszembe, hogy a várakozás idejére TIT-előadót kéne hív­ni — mondja Varga Klára —. de azután változott a -menet­rend és nem lett belőle sem­mi... Izgalmasabbá lehetne tenni itt az életet, de a vas­úti szabályzat tiltja, hogy a pályaudvar területén rádió, | magnó, vagy tévé működ­jön ... (Igaz, tiltja az italozást, a pénzben kátyúzást is!?) — így azután marad az ol­vasás, a játék és a tanulás. A rendesebbje jár ide, a töb­biek amoda — mutat a resti­re, s hozzáfűzi: — arra azért büszke vagyok, hogy tavaly a szakmunkástanulók közül egy sem bukott meg, akiket korre­petáltam ... ★ Az óra mutatója ötre ug­rik, s megszólal a hangosbe­mondó: Személyvonat érkezik a negyedik vágányra Szolnok— Abony felől, továbbindul két perc múlva. A vonat minden állomáson és megállóhelyen megáll! A gyerekek csomagolnak, az olvasnivaló a tárlóba, a füzet, tankönyv a táskába ke­rül. A sínek mellett iskolások várják a hazavivő vonatot. Értelmesen töltötték a délután egy részét, mely egyébként kárba veszett volna. Vasvári G. Pál ban érzi: játékának skálája széliében már nemigen tágít­ható. Érlelődni, mélyülni, vállra venni a még nagyobb feladatokat — ez az, amil tennie lehet és tennie is kell.., Munkaerő. Létszámgazdái kodási szenzációként hatott a: a bejelentés, amely szerini három éve nem változott i munkások száma a Csepel Fémműben. Mint a csütörtö­kön délutáni Az élőmunkc felhasználásáról című stúdió­beszélgetésből megtudhattuk a bronz- és sárgarézszalagol meg a többi ott gyártott árt tonnái ugyan egyre szaporod tak — a sajtolók, hengertől száma azonos maradt. Hogyan sikerült mindez megvalósítani? Csakúgy ahogyan másutt is próbálkoz nak — igaz, kevesebb siker rel — vele: a munkaórái tisztesebb végigdolgozásával Többet törődnek azzal, hog; anyag is, szerszám is legyen és akkor érkezzen a szállító targonca, akkor emeljen ; daru, amikor éppen kell Mindezt egy afféle belső moz gósításként emlegetik ott, : Fémműben. A keményebb munkarit must egyebek között az ; megállapodás is szolgáljs hogy a hiányzók munkabéré odaadják azoknak, akik ; megcsappant létszámú brigá dókban helytállnak. Ember hiányt kapunk — így nevezi] ezt a pluszpénzt. És ha kel] elmennek dolgozni más üzem részekbe is — más munkára minden zokszó nélkül. Persze — hallhattuk a őszinte beismerést — a Fém műben is van még min törn a fejet, hiszen minden ledől gozott nyolc órának 11 száza léka még mindig elvész: százalék a szervezés, 4 száza­lék a dolgozók hibájából Nagyüzemről lévén szó, bi zony súlyos veszteséget jelez nek ezek az amúgy nem nag; számok. Akácz László TV-FIGYELŐ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents