Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-09 / 238. szám

Az összefogás ereje PEST MEGYE KÖZÖS FENNTARTÁSÚ MŰVELŐDÉSI HÁZAI Tanulságokban gazdag művészet ÁMOS IMRE EMLÉKKIÁLLÍTÁSA SZENTENDRÉN Amikor tíz esztendővel ezelőtt, nem sokkal a ter- I melőszövetkezeti törvény életbelépését követően, Cso- I mádon megalakult a megye első, közös fenntartású mű- | volődési háza, nemcsak a váci járásban, hanem megye- | szerte különcségnek tekintették a kezdeményezést. So- ! kan azt tartották: a szövetkezet elsősorban termelő- ! üzem, a művelődés segítése pedig kizárólag állami — = helyi vonatkozásban tanácsi — feladat. Nemcsak államérdek De vajon lehet-e csak az állam feladata a művelődés feltételeinek megteremtése. A csomádi kezdeményezés óta eltelt idő eldöntötte, hogy nem. Hiszen a szocialista tár­sadalomban nem csupán az állam érdeke, hogy művel­tebbek legyenek- állampolgá­rai. A legszűkebb pátria, egy gyár vagy egy üzem érdeke is, hogy munkásai ma többet tudjanak, mint tegnap, hiszen holnap újabb korszerű gépek, a tegnapinál modernebb tech­nológiák bevezetése válik szükségessé, ezek kezeléséhez, alkalmazásához pedig művel­tebb, több tudással, nagyobb áttekintéssel rendelkező dol­gozókra van szükségük. Nem véletlen tehát, hogy a csomádi kezdeményezés csak­hamar követőkre talált, ter­melőszövetkezetek és gyárak vállalkoztak arra, hogy rend­szeres támogatást nyújtanak a helyi művelődési intézmények fenntartásához, működtetésé­hez. A toki Egyetértés Terme­lőszövetkezet például majd kétmillió forintért építette át a falu művelődési házát, majd szavazott meg évi fél­millió forintot üzemeltetésé­re. Pedig az átépítés idősza­kában ez a gazdaság mind­össze egy ezerötszáz lelkes fa­lut egyesített. Vezetői azon­ban előre látták a fejlődés út­ját, azt, hogy néhány év múl­va termelőszövetkezetük öt falu határát egyesíti és így öt település lakóinak művelődé­séért kell felelősséget vállal­niuk. Előrelátásukkal sikerült olyan helyzetet teremteniük, hogy a toki művelődési ház ma már négy függetlenített dolgozóval eredményesen se­gíti nemcsak a helyiek, ha­nem a perbáli, budajenői, tel­ki és tinnyei emberek kultu- rálódását is. Kevés példa van rá A pozitív példák és ered­mények láttán a dunavarsá- nyi Petőfi Termelőszövetke­zet három esztendeje a köz­gyűlésen másfél millió forin­tot szavazott meg a közmű­velődés támogatására. Ebből az összegből a művelődési ház és a könyvtár segítésére két- százkilencvenezer, a könyv­tár átépítésére kétszázezer, ösztöndíjakra, oktatásra pe­dig kilencvenezer forint ju­tott. Ismeretterjesztésre, ta­pasztalatcserére hatvanezer, színházi előadások, tárlatok megtekintésére százezer forin­tot fordítottak. Ezenkívül szakkönyvtár létesítése, or­szágjárás, helytörténeti gyűj­tés és a kutatómunka tá­mogatása szerepelt a tervben. Ez utóbbi szinte egyedülálló kezdeményezés az országban. Kapcsolatot létesítettek négy kutatóintézettel. A kapcsolat lényege; amelyet szocialista szerződésekben rögzítettek: a gazdaság jellegének megfele­lő kutatómunkához lehetősé­get ad a termelőszövetkezet, cserébe pedig rendszeres tá­jékoztatást kapnak a kutató­munka tapasztalatairól, a leg­újabb eredményekről. A gaz­daságban negyvennél több egyetemet, főiskolát végzett szakember dolgozik, az ő to­vábbképzésüket, fejlődésüket is hivatott elősegíteni ez az újszerű kapcsolat. Az első fecske: a váci járás A dunavarsányi példával szinte egy időben a váci já­rásban valósult meg a me­gyében először, hogy vala­mennyi művelődési ház közös fenntartásba került. Ebbe a kezdeményezésbe a váci járás ötvenkilenc gazdasági egysége kapcsolódott be, összesen hét­százezer forintnyi támogatás­sal, amelyet még további há­romszázezer forint segítség- nyújtással toldottak meg. Eb­ben a járásban tehát kereken egymillió forinttal több jut a közművelődésre, mint a ko­rábbi években. Az üzemek, termelőszövetkezetek és más gazdasági egységek kulturális alapjának közös célra történő felhasználása a változások egész sorát indította. meg. Amíg korábban tizenhárom függetlenített népművelő . dol­gozott a járás művelődési há­zaiban. ma már negyennégy embernek csak a közművelő­dés szervezése, lebonyolítása a feladata. Természetesen eb­ben a nagyarányú fejlődés­ben — a közös fenntartás eredményeit és fontosságát el­ismerve — lényeges szerepük volt a központi élőből történő állami intézkedéseknek, na­gyobb fejlesztési lehetőségek­nek. A fejlődés útja nyilvánvaló: ami tíz esztendeje még csak egyetlen faluban valósult meg, az hét évvel később valósággá vált a megye leg­nagyobb járásában. És ez a példa is újabb követőre ta­lált. Még kettő csatlakozott Két esztendővel ezelőtt a ceglédi járásban mindössze három településen — Cse- mőn, Kocséron és Jászkara- jenőn — volt több gazdája, anyagi fenntartója a művelő­dési háznak. Ekkor a járás tizenhárom termelőszövetke­zete másfél millió forint kul­turális alappal rendelkezett. Ennek a tekintélyes összeg­nek azonban csak elenyésző hányadát fordították közvet­lenül a közművelődés támoga­tására. A járás vezetői tahácskoz­tak. A megbeszélések lényege egy olyan szemlélet kialakítá­sa volt, hogy a gazdasági ve­zetők a gazdasági feladatok­kal egyenértékűnek tekintsék a dolgozók általános és szak­mai műveltségének növelését. Az eredmény: 1976 januárjá­tól a ceglédi járásban is kö­zös fenntartásba került vala­mennyi művelődési ház. Korábban összesen 882 ezer forint állami támogatást kap­tak a járás művelődési házai. Ebből kellett fedezniük a fenntartási és működési ki­adásokat. A közös fenntartás bevezetése után a járás mű­velődési házaiban 650 ezer forinttal jut több a közműve­lődési feladatok végrehajtásá- ra. A ceglédiek lényegében a ráckevei járással egy időben valósították meg a művelődé­si házak közös fenntartását. Ez a munkaszervezés nap­jainkban is folyik a monori és a nagykátai járásban. A közös fenntartás természe- szetesen nemcsak azt jelenti, hogy az üzemek, termelőszö­vetkezetek és más gazdasági egységek átengedik a műve­lődési háznak kulturális alap­juk egy részét. Azt is jelenti, hogy a művelődési házak az anyagi támogatásért cserébe messzemenően figyelembe ve­szik a fenntartók művelődési igényeit. Olyan programokat szerveznek, amilyeneket az adott üzem vagy gazdaság kér, elsősorban az ott folyó termelőmunka színvonalának javítása érdekében. Az átutalásnál többet várnak Természetesen a közös fenntartás, amely ma már a megye százhatvanegy művelő­dési háza közül több mint hetvenre terjed ki, nemcsak eredményeket, hanem gondo­kat is jelent. Akadnak még olyan gazdasági vezetők, akik azzal, hogy a művelő­dési háznak átutalnak egy bizonyos összeget, befejezett­nek tekintik kapcsolatukat. Mások csak nagy általános­ságban fogalmazzák meg igé­nyeiket, a művelődési ház népművelőire bízva, mit tar­tanak fontosnak, megvalósít­hatónak. A közös fenntartás tartalmi problémái ott oldódtak meg, ahol a népművelők a lakóhely, az üzem, a gazdaság emberei­nek igényeit felmérték, s ahol az üzemi, termelőszövetkezeti kulturális bizottságok részt vállaltak és vállalnak ma is a munkaterv összeállításában. Prukner Pál Gyóni emléknapok- Ez év júniusában, Gyóni Gé- E za születésének évfordulóján r méltattuk a költő életművét. | Ez alkalommal, halálának mai E hatvanadik évfordulóján szülő- | faluja, Gyón (ma Dabas egyik = kerülete) ünnepli szülöttét. A = nagyközség tanácsa, a Gyóni E Géza baráti kör és művelődési E ház október 9. és 15. között I Gyóri-emléknapokat rendez. Í Kiállításon mutatják be a köl- E tő életét, munkásságát iroda- E lomórán méltatják. Az irodal- = mi presszóban Ady Endre és = Gyóni Géza címmel hangzik el E előadás. A gazdag műsort szí- E nesíti a tanulóifjúság számára | kiírt szavalőverseny. A népdal- 1 és néptánctalíilkozó jó alkalom E a járás gazdag népművészc- E tének seregszemléjére. Gyóni Géza életének utolsó írásait gyűjtötte össze Fábián Miklós. A költő halálának év­fordulóján e munkából köz­lünk részletet. Életének utolsó három hó­napjáról kevés adat áll rendel­kezésünkre. Az első világhábo­rú harcai közepette 1915-ben orosz fogságba került, s a krasznojarszki fogolytáborba vitték, ahol élete utolsó nap­jait töltötte. A februári orosz forradalom híre 1917. március 20-án jutott el Krasznojarszkba. Gyóni két nappal később verssel köszön­tötte a polgári forradalmat. Papok, poéták, föl az oltárokra! Zengjen a föld és minden bús halom: Forradalom! Téged szomjaztunk eleitől fogva. (Gyóni: Utolsó tánc) Amint leveleiből, verseiből olvashatjuk, volt hadifogoly­társak emlékeiből tudjuk, „o forradalom, a cár letételének híre erősen foglalkoztatták. Szívből örült a forradalom­nak ...”, de ezt saját nemzeté­nek is kívánta. A legénységi barakkban élő szegény zsellérek panaszáról beszél 1917. május 15-én Fé­nyes Lászlónak, a Népszava hírlapírójának írott, eddig még nem publikált levelében. Egy eddig nem publikált levél Ngs. Fényes László úrnak. Budapest Igen tisztelt Barátom! A könyörülő irgalom nevé­ben — s annak az itt össze­gyűjtött beteg hadifogoly-le­génységnek érdekében, amely­hez nem tudott eljutni a hiva­talos Haza vöröskeresztes jóté­konysága: Hozzád fordulok, a Méltányosság emberéhez, hogy az otthonmaradt jószívű sze­gény emberekhez juttasd el egy szibériai fogolytábor es- deklését. Hiszem, hogy az új rendre virradt Oroszország demokrata cenzúrája nem fogja megaka­dályozni ennek a kérelemnek hozzájuk jutását. A szegény emberekhez jut­tasd el a kérést; azokhoz, akik talán még meg tudják bocsáta­ni, hogy ezek a szerencsétlen foglyok ez ideig még nem hal­tak meg a hazáért, és akik meg tudják érteni, hogy a méltat­sz A szentendrei Ferenczy Mű- E zeum sorra bemutatja a jcien- = tős életműveket. Ezúttal a mű* E zeumi hónap keretében, októ- E berben, a 70 éve született E Amos Imre emlékkiállítását 1 rendezte meg. A tárlat E hétfő kivételével naponta 11 és = 18 óra között tekinthető meg, A KRITIKA azért vált ná­lunk sokszor elemzéssé, mél­tatássá, mert sok ismert és fel­ismert életművet kísér figye­lemmel. így vagyunk Amos Imre művészetével is. 1907-ben született Nagykál- lón —, most lenne 70 éves. Mester lett anélkül, hogy vala­kinek a tanítványa lett volna. Hogyan? A Láng gyárban zo­máncozóként dolgozott, s köz­ben látogatta a Képzőművésze­ti Főiskola, a Műegyetem elő­adásait. Semmit' sem fejezett be, csak művészetét. Arra össz­pontosított. 1936-tól festett nya­ranta Szentendrén. A fasizmus először gyötörte, később meg­ölte Befejeztette vele életét 1944-ben Németországban, mi­után 1940-től megjárta mun- kaszolgálatcfeként a háború poklát a Donnál és Jugoszlá­viában. Amikor 1930-ban elkészült a Tél az ablakból látható házte­tőkkel, a tükörrel és az Ady- maszkkal, a szerkezet olyan plasztikusnak tűnt, olyan gaz­dagon árnyaltnak és sokrétű­nek, hogy sokan érezték; Der- kovits társa, szövetségese szü­letett meg piktúránkban. Az­tán feltámadtak emlékképei, ifjúságának megdőlt, átlós, angyalokkal, fájtkai, anyával, zöld dívánnyal zsúfolt tájairól, s akkor már sokan tudták, ér­zékelték; nekünk is van Chagallunk, csak a forrás Nagykálló és nem Vityebszk. Ilyen irányban teljesedett vol­na Ámos Imre életpályája, de a kor nem engedélyezte ezt a kibontakozást. Minden idillel kezdődött, olyan derűvel, melyet elmélyült festőiséggel idézett szőlőevőről, virágáruslányról, halászasz- szanyról, . öreg templomszolgá­ról. József Attila mosónőket, Ámas Imre a varrónőt láttatta meghajlásával, csöndjével. Ezt követték a szentendrei tájak és tetők a színek lényegre törő ökonómiájával. S ekkor követ­kezett a szörnyű gyanú, A ha­lál angyalában. Thommas Mann már figyelmeztette Európát a náci csizmák dübörgésére, Jó­zsef Attila ekkor indult Bala­tonszárszóra, Babits már írta a Jónás könyvét, Ámos Imre a halál angyalát pillantotta meg 1938 súlyos égboltján. Sajnos, pontos jósnak bizonyult. Lovarda helyett Sötét idők-et fest, mert ború ült a Hajnalvá- rás-ra. Csendéletek nyugalmát elpusztult lovak váltják fel, a békét a Háború. Malaparte is feljegyezte Ka- iputt-jában a pusztuló lovakban az emberiséget, csakhogy Mala­parte riportere volt az iszo­nyatnak, Ámos Imre áldozata. MINDEN POKOL ellenére szolidáris és csöndes maradt, önsorsáért nem, másokért kiál_ lan szenvedések tűrése fájdal­masabb lehet a halálnál. Tudom, hogy azokat a sze­gény embereket is mindenfe­lől, mindenfajta jótékonyság nevében húzzák és nyúzzák olyanok, akik a saját zsebük­ből egyszerre többet húzhatná­nak ki, mint amit egy egész kincs gyűjtő — mozgalom eredményezhet — és mégis arra kell, hogy kérjelek, Te jó­szívű ember: add hírül az ir­galmas szegények seregének, ha van egy nélkülözhető alsó­ruhadarabjuk, ha van egy-egy kiselejtezésre szánt fehérne­műjük, ne dobják azt el, ha­nem küldjék el egy-egy kisebb postacsomagban Szibériába, felváltva a következő címekre: (Kövér György főh., Achim Mihály főh., Tscheik Ernő főh., dr. Mészáros Vilmos főh. Krasznojarszk.) — Tudom, hogy alig van már a társadalomnak annyi darab ruhája, amenyivel min­den égős sebet eltakarhatna, de ha több ezer főre menő be­teg hadifogoly-legénységnek csak egy része jut is egy rend váltóruhához, fehérneműhöz, az is könnyít a járvá­Háború (1944) tott művészete, melynek min­den pontja érett és tisztázott. Sehol egy hevenyészett gesz­tus, nyoma sincs se gondolati, se formai felületességnek, az életmű egységes, csak a kor változik benne sötétről még sö- tétebbre. Mégis a képek, akár Radnóti versei; szépségükkel hintenek reményt. A prófétás hangvétel mégis érződik, akár Radnóti költészetében, hi­szen apokaliptikus időket je­löl a szó, a kép. Ilyen időembléma Ámos Im­re angyala. Hol vannak már a régi órák, növények, almák és galambok, merre tűntek a szentendrei kutak, hova száll­tak a tavasz madarai? Helyet­tük angyal lép a szobába, ha­lált és háborút hoz. Rajta kí­vül csak Kondor Béla viasko­dott ilyen nehézterhű, varázs­lattá növelt iszonyú angyalok­kal. MESTERMÜVEKKEL töre­kedett arra Ámos Imre, hogy festői szépséggel szolgálja az emberek boldogságát. Nem ő tehetett arról, hogy a világ­égés krónikása lett, krónikása és mártírja. Mégis, és ebben mutatkozik meg művészetének igazi értéke, humánuma. Olyan melengetők, szikrázók, képei­nek színei olyan megfontoltan I bölcs valahány látomása, hogy I megszelídül a halál, a koporsó; | a fekete gyertya mintha fe- í hérnek látszana. Ez a helytál- ! lássál és Ámos Imre embersé­gével hitelesített szépség az, mely ezen az emlékező szent­endrei kiállításon is csak a tökéletességet adja a nypmasz-, | tó fájdalmak helyett. I Losonci Miklós TV-FIGYELŐ Témák. Megérti az előfize-1 ’®''— ftVSr miért ne"'értene ! meg —, hogy ÜömÖífcy János rendező több filmmel akart felelni arra a levélre, ame­lyet emlékezetes. Gyilkosok című tv-játékának bemutatá­sa után egy népművelőnek készülő lánytól kapott, s amelynek írója azon keser­gett: tényleg ilyen rosszak az emberek? Ám ezeket az önmagukban is terjedelmes képsorokat kár volt így, egymás mellé sorol­ni, mert, bizony — egy élet­tani hasonlattal élve —, el­szívták egymástól a levegőt. Inkább csökkent, mint nőtt a kívánt hatás. A néző, persze, így is vé­gigfigyelte a bő két órát, amely alatt nyers, helyenként már- már kegyetlen őszinteséggel mutatták fel: mivé lehet­nek, hogyan süllyedhetnek, emelkedhetnek az emberi sor­sok. Elsőként Galgóczi Erzsébet egyik írását mondta el Hor­váth Sándor. Ennek a mono­lógnak a szövege és nem a kényszerből elevenné tett lát­nyok ellen való védekezésen, amely itt a fogolytisztikar sze­gényes eszközeivel —, az új­szellemű orosz hatóságok min­den jóalcarata mellett is — alig volna keresztül vihető. — Nem tudom, hogy a hivata­los hazafiság, milyen ítéletet hozott a hadifogságba esett szerencsétlenek ügyében; nem tudom, vajon ez az ítélet nem lesújtóbb-e rájuk nézve, mint volna akkor, ha nem a fronton kerülték volna el a halált, ha­nem még idejében és otthon kerestek volna maguknak va­lami biztos nélkülözhetetlensé- gi fedezéket. Mindezt nem tu­dom, s így nem tudom azt sem, hogy a hivatalos hazafi­ság nagybérlőitől kérhetek-e a szerencsétlenek számára valamit, ezért kérek csupán — a Te segítségeddel — az irgal­mas szegényektől és azoktól is csak annyit, amennyit az úgy­nevezett humánus társadalom az útszélen kidűlt lovaktól és a beteg kutyáktól sem szokott megtagadni. Tisztelettel köszönt igaz hí­ved: Gyóni Géza ványa fogta meg a nézőt. A természetes beszéd ízeivel, keresetlenségével elmondott történetsor minden szava a meggazdagodás, a szerzés kö­rül forgott. Téglák a kézitás­kában, kávészsákok a vasúti raktárból, lehajlás minden el- hullajtott fadarabért —, így sorakoznak mind hosszabb menetben az élükre rakott fo­rintok. És ez a jámbor kül­sejű sírásó is — ő sem marad­hatott ki a megveszekedett gyarapodási mániából. A következő képsor a cse­peli posztógyár egyik szocia­lista brigádját mutatta be. Egy húsz éve együtt dolgo­zó, öszeszokott, életmódjában, igényeiben, vágyaiban, lehe­tőségeiben nagyjából egyfor­ma asszonyl közösséget. Egy­szerű, tiszta, józan ítéletű, és a maguk igazát nyíltan meg­mondó emberek valamennyien. Életfilozófiájuk? Dolgozni jókedvvel, becsületesen, azok­tól várni a munkahelyi uta­sításokat, akik valóban mél­tók a vezetésre (akik nem szereltetnek fel a posztógyár­ban — selyemszövő gépet); és egészségben élni, útjukra bo­csátani a gyerekeket. A harmadik történet me­gint írói műre épült: Csurka István Túrógombóc című írásának dramatizált válto­zatát láthattuk utoljára. Gyil­kos, szellemes, a késő éjsza­kai órában is éber figyelmet követelő játék volt ez a fölfe­lé vigyorgó, lefelé ordítozó rá­dióriportért elénk állító sza­tíra. Rémeknél remekebb figu­rák vették körül az intellek­tuális szélhámost, akiknek eredetileg az emberi butaság­ról kellett volna elmélked­niük, de akik e széllel bélelt percemberkével együtt ma­guk is sorra, rendre álarc nélkül maradtak. Kiderült ró­luk, kik, mifélék; hogyan próbálnak megkapaszkodni a maguk polcain, vagy még följebb kerülni egy-két grá­diccsal. Ritka élességű látle­let került a szemünk elé. De, hogy tényleg, mennyire rosszak az emberek? Ezt ezek­ből az egymás mellé kénysze. rített történetekből nem lehet kideríteni. De kár is így, té­telesen tűnődni fölöttük — sokkal jobb munkák annál, semhogy fölhasználási utasí­tás kellene hozzájuk. Akácz László

Next

/
Thumbnails
Contents