Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-23 / 250. szám
Telefonmonológ Halló!... Talált tárgyak osztálya?... Kérem, én elvesztettem az optimizmusomat... Nem adta le valaki? ... Nem szórakozom, de értse mep> így van ... Van, aki az aktatáskáját veszti el, vagy az öngyújtóját, cn az optimizmusomat... Hogy mikor hagytam el? — Nem tudom, szok- ta-e ön nézni a televíziót? ... Talán emlékszik még arra az adásra, amikor egy pasas mérnöki diplomáját sutba vágta és elment benzinkútkezelőnek? És azért balhézott a képernyőn, mert megbetegedett és nem a jövedelme, hanem csak a fizetése után kapott pár száz forint táppénzt. Ha viszont normálisan melózik, havonta 8—10 rongyot zsebre vág ... Persze, nem én vagyok a benzinkutas! ... De, uram, nem érti? .. Mérnöki diplomával fog ja magát valaki és elmegy segédmunkásnak!... Mert benzint mérni nem nagy kunszt. Minden iskolásgyerek tud, ha ismeri a szorzótáblát, meg a számokat le tudja olvasni!... Uram, én a miüt héten a ceglédi piacon találkoztam egy maszek zöldségessel. Húsz évvel ezelőtt velem járt egyetemre. A pofámba röhögött, mikor megtudta, mennyi a havi fixem. Emeletes villájának a képét, meg a Japánba szóló turistaútlevelét mutogatta, meg azt is mondta, meg akarja venni a Niagara-vlzesést is, csak még nem döntötte el, Ceglédre, vagy a Bala- ton-parti nyaralója mellé telepíti majd az egész hóbelevancot... Nem vagyok én vészmadár, de hát ezek tények... Sorra tűnnek el az értelmiségi ismerőseim, és velük együtt az optimizmusom! __ Ne haragúd. jó n, ha megkérdem: hány éves ön?... ötven? ... Akkor emlékszik rá, maga is... A Horthy-rendszert mi egyebek közt azért is szidtuk, mert a húszas-harmincas években diplomás emberek százainak, ezreinek nem adott megfelelő munkát. Szenet, havat lapátolhattak, trógerol- hattak!... Tudom, ez nem lehet összehasonlítási alap!... A mostaniak önként mennek ... Igaza van, de ezeket mi taníttattuk! A dolgozó nép pénzén jártak főiskolára, egyetemre ... És most ukmukfuk, sorra lelépnek az értelmiségi pályákról?... Ezt nem lenne szabad megengedni... Intézkedni kéne!... Halló, halló!... Na tessék, megszakadt a vonal... De talán eddig nem a levegőbe beszéltem. Kiss György Mihály A főváros és a éyűrűtelepillésck A Budapest környéki agglomerációban élni sajátos létforma, mert a felnőtt lakosság túlnyomó része világvárosi környezetben dolgozik és korszerűtlen körülmények között él. A Budapestet körülfogó gyűrű 44 településén több mint 380 ezer ember lakik és a fővárosba ingázók száma erről a területről 170 ezer. Természetesen a nagyváros és a kis települések kölcsönhatásában vannak kedvező tényezők is: a bejáró dolgozók megismerkedhetnek a legkorszerűbb termelési technikával, művelődési lehetőségeik sokkal jobbak az országos átlagnál, s igényeiket akarva-akaratlanul a budapesti szinthez mérik. Az agglomerációs hatások többsége azonban negatív a gyűrűtelepülésekre nézve. Kétszázezer munkás Budapest munkaerőigénye és a fővárosi letelepedési korlátozások miatt 1949-től 75 százalékkal nőtt az agglomeráció lakosságának száma (ez idő alatt Pest megyében csak 27,4 százalékkal). A növekedésnek nem voltak meg a gazdasági feltételei. Ezzel függ össze, hogy a 44 település lakásainak több mint fele egyszobás és csaknem 8 ezer lakásban nincs villany; vezetékes vízzel eddig a lakások felét, csatornával negyedét sikerült ellátni. Ezek az adatok kedvezőbb képet mutatnak ugyan a megyei átlagnál, de mesz- sze elmaradnak a fővárosi színvonaltól. A reális képhez hozzátartozik, hogy az itt felsorolt adatok mindegyike növekedése, fejlődés eredménye, hogy a másfél évtizeddel korábbi helyzethez képest számottevő a javulás. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy a gyűrűtelepüléseken. 200 ezernél több munkás lakik (több mint az ország néhány megyéjében), akkor érthető, hogy az utóbbi tíz évben o párt- és az állami szervek rendszeresen és kiemelten foglalkoztak az agglomeráció helyzetével. Az átfogó rendezési terv 1974-ben készült el a fővárosi és a Pest megyei Tanács, a BUVÁTI, a VÁTI és a Pest megyei Tanács Tervező Vállalatának együttes munkájával. A terv általános vonatkozásban meghatározza a területfejlesztési, közlekedési, közművesitési, ipari-mezőgazdasági, intézményhálózati és idegenforgalmi fejlesztés fő irányait. Ezek a több évtizedre szóló elképzelések szolgáltak alapul a középes rövid távú tervek elkészítéséhez. Találkozzanak a tervek? Az átfogó koncepció beépült Budapest és a 44 település fejlesztési terveibe, ezért az elképzelések bizonyos része már a gyakorlatban is körvonalazódik. Ezzel együtt az eltelt három év alatt több vonatkozásban is változott az eredeti helyzetkép. Szükségessé vált hát Budapest és környéke általános rendezési tervének felülvizsgálata és az eltelt időszak tapasztalatainak ösz- szegezése. A Magyar Urbanisztikai Társaságnak a közelmúltban rendezett tanácskozásán dr. Pongrácz Pál, Budapest főépítésze számolt be az összehangolt fejlesztés jelenlegi helyzetéről és a továbblépés gondjairól. Dr. Pongrácz Pál elmondta, hogy'az egyes ágazati tervek készítése közben nem érvényesül megfelelően a koordináció. Például a közlekedés- fejlesztési koncepciót 1978-ra készítik el, az infrastrukturális (út- és energiahálózat) tervet pedig csak 1979-re. A kettő azonban szorosan összefügg. Ez már önmagában is feszültséget teremt a területfelhasználási és az intézményhálózati tervek készítésénél. Több helyen is megmutatkozik, hogy nincsenek megfelelő összhangban az ágazati tervek és a területfejlesztési elképzelések. Mitagadás, kissé meglepően hatott a tervezési folyamatnak szinte kizárólag a nehézségek tükrében történő bemutatása. Azt azonban látni kell, hogy ismert adatok birtokában is nagyon bonyolult meghatározni több évtized távlatában a fejlődés pontos útját. Ráadásul a tervezőknek számolniuk kell több, ma még alig konkrétizálható tényező hatásával. Íme, egy példa: tárgyalások folynak arról, hogy hazánk is bekapcsolódik egy hajózható nemzetközi csatorna építésébe, amely az elképzelések szerint Taksonynál ömlene a Dunába. A csatorna teljesen megváltoztatná környezetének gazdasági életét és telep üléssze rkezetét. A leglényegesebb azonban, hogy az általános rendezési terv a fejlesztés szempontjából egységes rendszernek tekinti Budapestet és a gyűrű-településeit, tehát harmonikus növekedésüket tűzi célul. — Ezt szolgálják Budapest és Pest megye politikai és állami vezetőinek rendszeres eszmecseréi is. A megye agglomerációs településeinek általános rendezési terve elkészült — mondta Czap Miklós, Pest megye főépítésze. Ezt a koncepciós tervet elfogadták a megye politikai és állami vezető testületéi, valamint az Építési és Városfejlesztési Minisztérium. Mi ezt a tervet alap- dokumentumnak tekintjük. Ennek megfelelően döntöttünk például a vízrendszerek kialakításáról, a lakótelepek építéséről, vagy az úthálózat bővítéséről. Már megkezdtük 21 település rendezési tervének felülvizsgálatát, illetve a konkrét ágazati fejlesztésének kidolgozását. Ezek között szerepel 11 gyűrű település. Ez a munka már a VI. ötéves terv, Illetve az új 15 éves lakásépítési program előkészítését szolgálja. A koncepcióval nincs baj Az Urbanisztikai Társaság tanácskozásán gyakran említették, hogy felül kellene vizsgálni a települések agglomerációba sorolását. Hogy mi indokolná ezt, arra két példát mond a főépítész. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt Százhalombatta egyértelműen agglomerációs település volt. A fejlődés következtében ez a város már évek óta saját vonzáskörrel rendelkezik. Nemcsak a környező községekre hat, hanem a fővárosra is. Ugyanakkor Veresegyház nem tartozik a gyűrűtelepülések közé, de a fejlődés során Budapest hatása erősödött ezen a területen. Meg lehetne gyorsítani Budapest és környéke általános rendezési tervének végleges formába öntését, de véleményem szerint gondot jelentenek azok a kérdések, amelyeknek eldöntése kívül esik mind a megye, mind a főváros jogkörén. Ezért talán érdemes volna megfontolni egy tárcaközi bizottság létrehozását, amely döntési joggal összehangolná Budapest és a gyűrűtelepülések, valamint az országos fejlesztés konkrét szompontjait. A cél, hogy csökkenjenek az agglomerációban jelentkező negatív hatások, gyorsabban fejlődjenek a gyűrűtelepülések és létrejöjjön az összhang a munkahelyi és az élet- körülmények színvonala között. Kriszt György Apostolok lovától a benzinszekérió A Herceghalmi Kíséreleti Gazdaság gépkocsivezetőjéről, Baumgartner Jánosról ugyancsak azt tartják: milliomos. Felkerestem, hogy megkérdezzem: valóban így igaz? — Anyagiakat tekintve természetesen nem, de a magam mögött hagyott kilométereket számolva igencsak igen! Majd harminc esztendeje utazom naponta, s ha a kezdeti időszak kilométereit is ideszámítom, amit traktor meg teherautó kormánya mellett töltöttem, több lenne a megtett ú. kilométere a milliónál. Azután, ha a munkaköri gyalogkilométereket is ideszámítanánk... Összehozott az öreg Csepel — Mikor, hová, miért gyalogolt? — A herceghalmi határ minden irányában. Sokszor Biáig, Érdig, Zsámbékig, mikor meddig szólított a munka, a kötelesség. Gyalogmunkás voltam én itt 1949-ben, s akko- koriban még nemigen akadt, jármű, ami kivigyen minket a földekre vetni, kapálni, nyáron aratni, hideg téli hajnalokon a távoli istállókba a jószágot ellátni. Egy évre rá fogatos lettem. Két évvel később már traktorai is voltak az akkori állami gazdaságnak, sőt teherautónk is. Akkor hol az egyiken, hol a másikon ültem: a K—25- össel szántottam napközben, este pedig körbejártam a határt a nyitott, rozoga teherautóval, hogy a szerteszét dolgozó munkatársakat hazafuvarozzam. Azt a három és fél tonnás öreg Csepelt ma is szívesen megemlegetjük mi, régi herceghalmiak. Jobban összehozott az minket akkortájt emberileg is, barátilag is, mint ma egy akármilyen kényelmes, panorámás, városnéző busz. Nemcsak egymás gondját-baját, örö- mét-bánatát tudtuk, számon tartottuk a gazdaság életének változásait is, hisz nemcsak benne éltünk, hanem formáltuk is, alakítottuk is. Szándékaink és lehetőségeink szerint. A közösség befogadta — Közösséget formálni s közösséggel együtt formálódni soha sehol nem könnyű. Hogy indult mindez hajdanán, itt Herceghalmon? — Kis közösség voltunk mi akkortájt, tanyának is alig nevezhető. Metternich-birtok volt ez valamikor s az itt lakó summások, zsellérek, uradalmi cselédek a földosztás után nemcsak hogy munka- és erőgépek, de igavonó állatok híjával sem tudtak mit kezdeni az áhított és végre tulajdonuknak érzett földdel. Megszerveztük akkor, hogy a posta járműtelepe adjon fogatot, segítséget a munkához, s cserébe mi terményben fizettünk. Hogy ez talán már csirája volt a kollektív gazdálkodás egyféle formájának? Lehetséges. Mi akkor nem fogalmaztunk így. Egyszerűen megoldást kerestünk arra, hogy ne heverjen parlagon a föld, s a magunk mindennapi kenyeréből jusson a városiaknak is. De kellett a munkáskéz is, hiszen kevesen voltunk. Az ország minden tájáról jöttek ide emberek, s bizony nem mindig a java. Válogatni kellett, hogy kit fogadunk magunk közé, s kit nem. A szegénység akkor összehozott minket, s aki tisztességgel dolgozott, s aki emberileg is közénk való volt, azt a közösség magába- olvasztotta. Ma már ők is igazán herceghalminak számítanak, hisz a ne- nehéz években együtt voltunk gond- ban-örömben-munkában egyaránt. Magam 1945 óta vagyok párttag, öt évvel később választottak párttitkárrá az állami gazdaságban. Sok évig láttam el e megtisztelő feladatot napi munkám mellett, pontosabban annak végeztével. Persze, a tagfelvételnél is alaposan megnéztük, ki az, akit magunkhoz valónak érzünk. Csak ha politikailag is, emberileg is, szakmailag is értékeset mutatott, akkor állhatott közénk. Ekkor szereztük a szakszervezetet is Herceghalmon, hogy a dolgozók érdekeit a gazdaság vezetőségében állandó, élő kapcsolat révén képviseltethessük. Motor és mezőgazdaság — S ha az időben néhány évet továbblépünk, 1958-ban a helybeli munkásőrök között ismét találkozhatunk Baumgartner János nevével. — Igen, s ez valahogy megint kapcsolatban van a gépkocsizással és a kilométerekkel. Kezdetben csak szállítottam a munkásőrszakaszt, azután magam is közéjük álltam. Néhány évvel ezelőtt szereltem le, mert hát az elhagyott kilométerkövekkel együtt múlnak az évek is, s az ember kicsit megfárad időközben. De a közösséggel egy ritmusban élni, az valami olyan dolog, amit épp Tigy nem lehet abbahagyni egyik napról a másikra, mint a motor, a mozgás szeretetét. — így túl az ötvenen, minden nappal közelebb kerül a nyugdíj, a pihenés időszaka. Gondolt már arra, mihez kezd majd az új életformában? — Egyelőre elgondolni sem tudom. Most Gaz-kocsival járom a terepet, s csak főjavításra adom át a műhelynek. Ha apróbb hiba adódik, magam javítom — a vezetés mellett külön öröm számomra, ha megtalálom a hibát, s helyre tudom hozni a gépet. Soha nem tanultam autószerelést, de kezdő éveimben figyeltem az idősebbeket, a hozzáértőket, s amit tudtam, ellestem. Szeretek közösségben élni és dolgozni, s ami a legközelebb áll hozzám, az a motor és a mezőgazdaság. Az előbbiről nyugdíjas éveimben majd le kell mondanom, hisz én olyan milliomos gépkocsivezető vagyok, akinek nincs saját gépkocsija ... Saját mezőgazdaságom viszont van: százötven ölnyi kiskert a ház körül... A négy unokám közül kettő fiú, s a kisebbik igencsak érdeklődik a korszerű mezőgazdasági gépek után. Talán ő folytatja majd egyszer mindazt, amit én egész életemen át szerettem és csináltam. A szerénység hallgattatta el S nem akárhogyan: szépen, eredményesen, gazdagon. így vélekedik Baumgartner János életéről, munkájáról a jelenlegi párttitkár, Nagy György, aki elmondja kiegészítésül mindazt, amit a szerénység elhallgattatott. Hogy — mint ő mondja —, Jani bácsi nemcsak a gazdaság párttitkára volt, hanem azután ti- zensok évig pártvezetőségi tag. Hogy a kemény napi munka és a párttitkári teendők ellátása mellett több hónapos pártiskolán tanult, politikailag képezve magát, hogy a feladatoknál rendre helyt tudjon állni. Hogy kitüntették, hogy a mező- gazdasági kiváló dolgozója, s hogy 1973-ban a vállalat kiváló dolgozója lett. Bedő Ildikó Korunk igénye is Goethe szerint nincs olyan udvarias külsőség, aminek ne lenne valami mélyebb erkölcsi alapja; nagyjából ugyanezt fejezi ki Emerson, amikor az udvariasságot a magot hozó erény termésének nevezi. De nemcsak abban a korban, hanem mindenkor, és nemcsak a kiváltságosok körében, hanem minden rétegben éltek és élnek a törvényeknél is szigorúbb, az élet apróbb rezdüléseit szabályozó szokások, amelyek jelentőséggel bírnak, mert abroncsként fogják össze az emberek életét, és csak akkor váljak nevetségessé, ha belső tartalmuk végképp elveszett. A szokásrend valóban erkölcsi tartalmakból táplálkozik, és lényegében akkor változik, ha erkölcs és forma egymással ellentétessé vált. Gyors változások korában élve, a lét mozgásait nehezen tudják követni az olyan lassan mozgó alakulatok, mint az életmód formái és szokásai. A társadalmi rétegek lebomló válaszfalai is bizonytalanná teszik az embereket: most aztán melyik réteg szokásai maradandók, vagy miként jön létre a hagyomány jó, megőrzésre érdemes részéből, s a változott életmód kívánalmaiból valami új? Hiszen egyszerűségre és őszinteségre törekszünk, s olyan formákra melyek az emberi szolidaritást és kollektivitást fejezik ki. Miközben emez új szokások kibontakozásának cselekvő tanúi vagyunk, nem szabad elfelejtenünk: a társadalom alapközössége a család, s ha ebben a legszűkebb körijén formabontás ürügyén a formát!anságot honosítjuk meg, becsempésszük a bomlás olykor végzetes elemeit is. A formák ugyanis fegyelmet követelnek, s ez a fegyelem az élet minden területére kihat. Otthon az ember kényelemre, elengedettségre vágyik, össze- egyeztethető-e ez a formák szigo rával. s az előbb említett fegye lemmel? Minden bizonnyal mellőzni fogjuk a sötét öltönyt, s az estélyi ruhát mindennapi vacsoránkhoz. De a konyhában sem ajánlatos hiányos öltözetben megjelenni. Valamire való háziasszony a konyhába lépés előtt1 is csinosít magán, kis púder, kölni nem hiúság, hanem egymás megbecsülésének jele. Nem szólva a tisztaságról, ami alapvető . kötelesség. S ha tárgyaink, eszközeink, környezetünk harmóniájára törekszünk (létezik-e jellemzőbb, árulkodóbb tükre személyiségünknek, mint az otthon?) nem kötelező-e ennek keretei között az udvarias előzékenység. A szeretetteljes üdvözlés érkezéskor, távozáskor, az őszinte érdeklődés egymás iránt, s a kívül hagyott rosszkedv. Az én házam az én váram mondja az angol. Holott a mi hagyományaink szerint a ház, s a szív nyitott, s csak az húzódik sáncai mögé, akinek rejtegetni valója van. Elzárkózni tehát nem illik, s nem is jó. De máshoz bármikor belépni éppúgy illetlenség. A legnyitottabb szívű s otthonú csa Iádban is dolgozó emberek laknak, tanuló diákok, beteg öregek is lehetnek a háznál. Tehát jogosan kívánhatjuk legszeretet tebb vendégeinktől is a bejelentést, hogy elintézvén dolgainkat valóban örömünkre szolgáljon a látogatás. v Vendégségnek, ünneplésnek a hajdani előírások szerint étellel- itallal kellett megadni a módját, s ez a szokás máig is él. Holott az ünneplés célja nem a vendé gek tejbe-vajba fürösztése, hanem az együttlét. Az étel-ital pedig csak annyi legyen, ameny- nyi az együttléthez kell, de ne lépje túl az ésszerűség korlátáit. Mi kell a boldog és vidám csa ládi élethez? Összetartás, szeretet, békesség. Minden, ami ezt kifejezi, jelképezi (hiszen minden cselekedet önmagán túl jelképez is valamit), az egyben illő is; minden, mi ezzel ellentétes: neveletlenség. Bozóky Éva
