Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
Monológ a rendelőben .... Doktor úr kérem, az utóbbi időben egyre jobban romlik a szemem. Nem, nem olvasás közben, Kettős látásom van, doktor úr! Azt hiszem, így mondják ezt maguk orvosok. De az az érdekes, hogy csak munka közben. Ne tessék viccelni, doktor úr! A feleségemet mindig egy darabban látom, belőle nincs kettő ... Kérem én újságíró vagyok. Es rendkívül zavar munka közben, ha egy pasassal beszélek, -néhány perc múlva már kettő ül velem szemben. Ugyanaz az ember, de két feje van. Aztán hol az egyik beszél, hol a másik. Ne tessék nevetni, nem mondok én badarságokat. Mehettem volna panaszommal az idegosztályra is, de nem diliztem be, azért jöttem a szemészetre, mert a látásommát van baj ... Tessék csak figyelni, elmagyarázom ... A főnököm, mondjuk, kiküld egy gyárba, hogy hozzak információt arról, hogyan teljesítik a tervet, miből, mit gyártanak, meg milyeneket. Es akkor én beszélgetni kezdek az igazgatóval vagy a főmérnökkel, és egyszercsak előjönnek a látási zavaraim. A Pasas mondja a szöveget, sorolja az adatokat, zsonglőrködik a tervszámokkal. Minden amit mond, csodaszép. Azután már a másik fejet látom, amely az ellenkezőjéről győz meg. Drága elvtársam •— halkítja le hangját — (igen, ez én vagyok!), az utóbbiakat azért ne írja meg, ezt csak mint magánember árultam el önnek. Érti ezt, doktor úr? Tudja, milyen kellemetlen ez? Az ember jegyzetel, jegyzetel, és akkor rászólnak, hogy az istenért, ezt nehogy megírja az újságba. Osszezavaroaík előttem minden, írjak, vagy ne írjak, mert nem egyezik a szöveg. Az első pasas szövegét meg lehet írni, de a másikét nem. Például, hogy hol milyen fafejek ülnek és dirigálnak, ki kinek a pártfogoltja, meg hogy az illetőt már leváltanák, de szóltak innen-on- nan, nem lehet... Így nem lehet jegyzetelni, doktor úr, ha mindig közbeszólnak, ezt írja, ezt ne írja. Ül a pasas velem szemben, aztán szép lassan ketté válik, hol az egyik fele beszél, hol a másik ... Ezért aztán, drága doktor úr, tessék nekem egy jó szemüveget felírni, hogy ezentúl csak egy figurát lássak. És volna még egy kérésem... Amiket mondtam, ne mesélje el a kollégáinak, mert istenbizony, ezt csak mint magánember mondtam el. Ez nem tartozik a nyilvánosságra. Csak a szemüveg. K. Gy. M. Mentálhigiéné Holnaptól ezúttal nyolcadízben rendezik meg a szentendrei egészségnevelési napokat. Az első nap előadásainak és vitájának témája: a mentálhigiéné. Mit is jelent e ritkán hallott szó, s mit kell tudnunk róla? Kérdéseinkre dr. Hárdi István Pest megyei ideggyógyász főorvos válaszol: — Honnan ered a mentálhigiéné kifejezés? — Elsőként ezt a szóösszetételt egy gyógyult amerikai elmebeteg, Clifford W. Beers használta, akit a pszichiátriai intézetek kezelési tapasztalataiból kiindulva a lelki, szellemi, elmebeli egészség megőrzésének jelölésére használta a szót. Egy ókori latin mondás tükrözi legjobban tartalmát: Mens sana in corpore sano... ép testben ép lélek. — Mit tydunk a lelki egészségről? — Megdöbbentően keveset. Az emberek többsége lassan megszokja, RÉMÜLET NÉMETH MIKLÓS METSZETE hogy testi higiénéjével alapos ismeretséget köt, s gondot fordít a tisztálkodásra, a fogmosásra, arra, hogy élelme is és környezete is a lehető legkevesebb ártalmat okozhassa. A legelemibb szabályokat a műveltség, a civilizáció, a technika fejlődésével elsajátítja az ember, sőt belső igényévé is válik a testi hi- giénie. Sajnos, nem mondható el ugyanez pszichikai higiénénkről: keveset tudunk saját lelki, szellemi világunkról, s egészséges személyiségünk megőrzéséről. — És mit mond az orvos a gyakorlatról, az okokról? — Nézzük csak a következő példákat, melyeket az élet produkál. Egy 40 éves nő látszólag testi panaszokkal, fájdalmakkal fordult orvoshoz. A beszélgetések során azonban kiderült, hogy a tünetek oka korántsem testi, hanem érzelmi: a fájdalmak mögött édesanyjának elvesztése, s az ezzel járó „lelki fájdalom” volt. A gyógykezeléshez elegendőnek bizonyult néhány beszélgetés a szakorvossal. Vagy a tipikus eset: gyakorta találkozik az ideggyógyász alkoholistákkal. Nem ritka tünetek a szenvedély okozta magány, mely a barátaival, családtagjaival összeférhetetlenül viselkedő alkoholista beteget még inkább a szesz felé taszítja. Fontos tehát, hogy az ember ne legyen magányos, mert az is égy veszélyforrás... S a harmadik ugyancsak közismert eset: a kigúnyoltaké. Az alacsony műveltségű, sekélyesebb érzelmi világú emberek gyakorta ugratják, gúnyolják a hátrányosabb helyzetben levő testileg vagy szellemileg elmaradt, gyenge, így idős társaikat. Nem hagynak ki egyetlen „ziccert” sem... Ezt már az iskolában elkezdik, s mire a sokat gúnyolt fiatal felnőtté válik, lelki beteggé is válhat... — Mit tehetünk lelkünk egészségéért? — Mindenekelőtt: időben orvoshoz kell fordulni. Az ideg- és elme- betegségek, ha idejekorán felismé- rik azokat, többnyire gyógyíthatók. Nemcsak a rákot kell korai stádiumban kezelni... Nagy a család, a barátok szerepe abban, hogy a „megváltozott”, „különösen viselkedő”, vagy addig „rendezetten élő, de most képtelen dolgokat művelő” embert szakorvoshoz küldjék — amíg nem késő. — És mit tehetnek a környezetünkben élők? — Rengeteget. Vegyük például az egyszerű esetet, mikor valaki gyomorfekélyműtéten esik át. Utána nem fogadja őt bizalmatlanul a család, a munkahely, sőt igyekszik mindenki „jól tartani”, hogy ne legyen ismét beteg. Sajnos, az ideggyógyász betegével más a helyzet: a kórházból kikerülve bizalmatlanul fogadja őket a társadalom. A munkatársak félnek, hogy balesetet okozhat, a családtagok ingerülten, türelmetlenül bánnak vele. Pedig aligha kedvez mindez gyógyulásának, mentális egészsége helyreállásának. Az egészséges emberek előítéletei gátolhatják, hogy más társük is egészségessé váljon... — Mik a gyógyítás lehetőségei? — A szellemi, pszichikai betegségek egy része gyógyítható, a siker azonban nem csupán az orvoson múlik. Ma már számos példa akad az előbb említett „bonyodalmaktól félő” szemlélettel ellenkezőre is: a jó munkahelyi légkör, egy- egy megértő barát, munkatárs még a legsúlyosabb betegségeknél is szinte csodát tehet a gyógyulás siettetésében. De fontosabb az utólagos megértésnél az előzetes! — Megelőzhető a baj? — Már az eddigiekből is következik, hogy a pszichés betegségek és elmebántalmak kialakulásában a hajlamosító tényezőkön kívül óriási az emberi környezet szerepe. Magam alkottam még a hatvanas években a pszichológiai kulturáltság fogalmát. Ez az ember belső személyiségvonásainak és magatartásvilágának megfelelő ismeretét, s a másokhoz való megértő hozzáállást, viszonyt tartalmazza. Korántsem emelkedett dolgokról van szó, csupán arról, hogy a világ- egyetemet meghódító ember önmagára, társaira is kíváncsi legyen, s hogy ne csak a gépi zenét hallja meg, hanem az emberi melódiát is. Meggyőződésem, hogy sók társunkon segíthetünk, hogy megelőzhetjük a bajt, amikor életünk egy-egy válságos pillanatában megértéssel viseltetünk, kellő figyelmet tanúsítunk gondjaik iránt. A mentálhigiéné tehát végsősoron nem egyéb, mint az emberi kapcsolatok „egészsége”. Vasvári G. Pál A gyémántköszíírű mellett MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK !■ íj '„■‘■V'.-V ' ■ • Az asszony kicsit megkésve talált rá önmagára a köszörűgépek világában. Tizennyolcadik éve dolgozik az Ipari Szerelvény- és Gépgyár porkohászati üzemegységben. Régen is a lelkiismeretes munkálkodók közé tartozott — jut eszembe Tóth János pártalapszervezeti szervező titkár véleménye, amíg a forgó ameri- kánert nézem —, de néhány éve egyre többet vállal. Főnökei úgy mondják: nem a termelés helyett végez társadalmi munkát, hanem a termelés mellett. Túri Sándorné a szakszervezetben teljesíti pártmegbízatását: tagja a műhelybizottság- nak és a vszt-nek is. Amíg az apró gyémántkő útját figyelem a sziklánál is keményebb anyagban, közijén hallom a tájékoztatást: Turiné íuratköszörűsként havonta átlagosan 120 százalék körül teljesíti a normát. Öt művelet — Ketten maradtunk a férjemmel, a két lány kirepült a családi fészekből, az űrt, amit hagytak, a műhely tölti ki — magyarázza köny- nyedén, minden nosztalgia nélkül Túri Sándorné. — A műszak utáni délutánjaim jó részét lefoglalja a társadalmi munka. Önként vállaltam. Nem is mindig könnyű megfelelni annak, amit várnak tőlem. Hiszen tárgyilagosan kell mérlegelni a dolgozók kéréseit; csak a jogosak és reálisak mellett lehet őszintén kiállni. Így is maradnak örökzöld problémák, például a zuhanyozók melegvíz-ellátása, vagy a fűtési gondok végleges megoldása. Ügyes, gyors kezek rakják a gép- • be az új, a még megmunkálatlan húzógyűrűt. Megkezdődik az öt technológiai művelet, pontosabban az öt különböző irányú furatköszörülés. Mikrométerrel csak a nagyoíást ellenőrzi, hiszen ezrednyi tűrést engednek a műszaki mutatók. A vasasszakmában járatlannak szinte elképzelhetetlen pontosság. Csakhogy — hangzik az oktatás — az itt megmunkált fémek keménysége kétszer nagyobb, mint az edzett szerszámacéloké. A gyémánt sem úgy halad benne, mint vajban a kés. A vasból és a keményfém porból préselt, s itt megmunkált alkatrészek kopásállósága hússzor nagyobb, mint az öntött keményfémeké. Ezért nem ritka, hogy ezeknek a termékeknek a darabonkénti ára meghaladja a 8— 10 ezer forintot. Így egyetlen selejt is tetemes veszteség, érthető a fokozott figyelem. Túri Sándorné leállítja a gépet: — Szükségből választottam ezt a munkahelyet. A kislányom betegsége miatt két műszakos beosztást kellett vállalnom. Elejében nehéznek, s kicsit idegtépőnek éreztem ezt a munkát. Később éppen azért szerettem meg, amiért féltem tőle. Túl nagy a felelősség, egyetlen kézmozdulaton század-, ezredmilliméterek múlnak, s a tévedés súlyos kárt okozhat. De jót csinálni, pontosan, tévedés nélkül mérni, mindig öröm. A megelégedettség érzésével veszem ki a gépből valamennyi munkadarabot. Nem látványos Korábban szerzett információim jutnak eszembe: Turinét megbecsülik, küldöttként delegálták a vasas szocialista brigádvezetők országos tanácskozására, volt már kétszer is kiváló dolgozó. Mi volt az a többlet, ami közel négyszáz társa közül kiemelte? Tizennyolc évet töltött munkával a gyáregységben. Az idő? De hiszen az idő még nem minősít. Becsületesen, jól dolgozni egyszerűen kötelesség. Fizetést adnak érte. Minek köszönhető Turiné karrierje? Mert hiszem, hogy a köszörűgépek világában ugyanúgy lehet karriert — tisztességeset — elérni, mint bármely más, talán kicsit a közérdeklődés előtt hangsúlyosabb hivatásban. — Turiné az elsők között volt, aki megértette: a folyamatos termelés néha megkívánja, hogy néhány napra átszervezzük a műhelyt. Gyorsan és jól megtanult más gépeken is dolgozni — mondta Tóth János, aki művezető is pártmegbízatása mellett. — Sajnos, ma még elkerülhetetlenek a sokat emlegetett munkacsúcsok, a túlórák. Turinét nem kellett győzködni, ha a gyáregység érdeke forgott kockán. Az is fontos, hogy a munkatársai hallgatnak rá, bizalommal fordulnak hozzá. A mindennapok egyáltalán nem látványos feladatainak megoldásában tudott többletet adni. Az életbe épült Mindennapok? Milyenek a mindennapok? — Hajnali kelő vagyok — mondja a kellemetlen kérdéssel tetten- értek zavarával Turiné. — Most, túl az ötvenen is minden reggel tornázok, lazítok egy kicsit. Igénylik az izmok. Valaha — nem is merem megmondani, milyen régen — az Elektromos NB I-es kézilabdázója voltam. De eljárt az idő. Már csak reggelenként sportolok, aztán hat órakor kezdődik a műszak. Kettő után ittmaradok, ha kell: elintézek néhány apróságot. Este a férjemmel ellátjuk a háztartást, s ha alkalom adódik: moziba, vagy Pestre, színházba megyünk. A hétvégeken pedig összejön a család, a szombatvasárnapok a gyerekekkel, a vőkkel telik el többnyire. Úgy élek, mint bárki más az országban, pontosabban a szűkebb hazámban, Budaörsön. Búcsúzáskor a nyugdíjig hátralévő alig négy évről beszél, s a továbbiakról. Most úgy érzi, nem tud megválni a munkától, műhelytől, amely már betölti élete nagyobbik felét. Maradni akar. Nemcsak a több pénzért, a nagyobb nyugdíjért. Hiszen a lányok már kirepültek, a szoba-konyhás házhoz hozzá-hozzá ragasztgattak. három szoba összkomfortig. „Mire megöregedtünk, ki- tellett mindenre — mondja —, még egy aprócska víkendtelekre is.” Turiné nemcsak magának, maguknak épített, igazi örömet talált a munkában, a társakért-cselekvésben, s ez is beleépült az életébe. Kriszt György Magányos amatőrök A nyilvántartás szerint Pest megyében 72 színjátszó csoport, illetve amatőr irodalmi színpad van. Tehát megközelítően minden második, településre jut egy. Micsoda nagyszerű közművelődési lehetőség; hiszen az amatőrök önművelésükkel is nemzeti kultúránkat gyarapítják, sok-sok kis faluban, színházat csak ritkán, vendégül látó városban ők idézik fel az élő színpad élményét és ünnepeinket is hangulatosabbá tehetik műsoraikkal. A csoport munkájának kultúrpolitikai, szakmai és módszertani segítése indokolta a megyei színjátszó szakbizottság létrehozását. Idén januárban megtörtént az első lépés, a megyei tanács művelődésügyi osztálya felkérte a szentendrei színjátszó csoport vezetőjét a szakbizottság megalakítására és munkájának irányításé, ra. Már alaposan benne jártunk a tavaszban, mikorra a színjátszó szakbizottság megtartotta alakuló, egyben első és mindeddig utolsó ülését. A bizottság azóta csak elvileg létezik, pedig induláskor az amatőr mozgalom helyzetének reális megítélése alapján okos, hasznosnak tűnő javaslatok körvonalazódtak. Az általános tapasztalatok közé tartozik, hogy az iskolák és a művelődési házak jelentéseiben amatőr együttesként szerepelnek a politikai-társadalmi ünnepekre alkalomszerűen verbuválódott négy-öt csoportocskák. Jelenleg sem lehet tudni, hogy pontosan hány folyamatosan működő együttes dolgozik a megyében. A me. gyei tanács illetékes főelőadója 30 körül becsüli számukat, a megyei művelődési központ módszertani referense 40 csoportról beszél, a színjátszó szakbizottság vezetője 25 együttessel számol. Abban viszont mindhárman megegyeznek, hogy mindössze 8—10 csoport ké-^ pes a megnövekedett közönségigényeknek megfelelő produkció létrehozására. Hasonló a bizonytalanság az amatőr rendezők szakmai végzettségét illetően. Csak most alakul a megbízható kép, hogy az együttesek vezetői közül hányán rendelkeznek akárcsak minimális színpadi, dramaturgiai ismerettel. Ugyanis a közelmúltban rendelet jelent meg: színjátszócsoportot, illetve irodalmi színpadot — tiszteletdíj ellenében — csak működési engedéllyel rendelkezők vezethetnek. A jelenlegi helyzetre következtetni lehet a Pécelen tartott továbbképző tanfolyam egyik adatából: a tizennyolc résztvevő közül csak egy csoportvezetőnek volt működési engedélye. Ez a problémakör szorosan ösz- szefügg az amatőr mozgalom tartalmi vonatkozásaival. Kérdőjeleket állít a csoportokon belüli önképzés színvonala mellé. Ugyanakkor műsorválasztási hibák tendenciaszerűen jelentkeznek. Alig akad olyan előadás, amely a mi társadalmunk valós emberi problémáival foglalkozik. Annál több az álnépieskedő konfliktusmentesség, az extrémitásé, élnek még a harmincas évek silány kabaré agyfelvonásosai is. Példa volt erre a veresegyházi találkozón a százhalombattai, a vámosmikolai és a hévízgyörki csoportok előadása, s bár kissé jobb kivitelben a szentendrei együttesé is. Ráadásul, ha felidéződnek az alapvető rendezői és szereplői hibák, akkor különös sajnálattal gondolunk arra, hogy kevéske szakmai segítséggel és irányítással nagy részük elkerülhető lett volna. Megkezdődött a színházi évad, s ezzel nagyjából egyidőben az amatőr csoportok is elkezdték a munkát: darabot választottak és megkezdték a próbákat. Ez halaszthatatlanul sürgőssé teszi a színjátszó szakbizottság gyakorlati működé, sének megkezdését. Meg kell valósítani a még tavasszal megfogalmazott elképzelést, hogy a bizottság tagjai felosztják egymás között a megye járásait, ahová kimennek próbákra és rendszeresen tartják a kapcsolatot a csoportok vezetőivel. Kissé már ebben az idényben is megkésett a szakbizottság, s az ő késésük az amatőr együttesek produkcióiban is meg fog mutatkozni. Kr. Gy. t A
