Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-27 / 227. szám
1977. SZEPTEMBER 27., KEDD <MíAtn> Hivatása: rendőr Mozgalmas szolgálat — Ezerkilencszázhatvan- nyolcban lettem rendőr. A közlekedési csoporthoz kerültem, s egy Pannóniával jártam a megyét. A tűzkeresztségen mégsem balesetnél estem át, hanem egy kocsmában, Duna- harasztin. Aznap gyalog jártam a faint, ismerkedtem a környékkel. Elég késő volt már amikor az ivó csapóajtaján kiesett két vendég. Még csak meg sem lepődtek, pedig alaposan megütötték magukat. Valószínűleg nem először tették meg ezt az utat, így. Én egy pillanatra el is csodálkoztam, de aztán rájuk esett még kettő. Erre eszembe jutott, hogy rendőr vagyok. „Porolják le magukat — mondtam—, aztán ellenőrizném a személyi igazolványokat” — valahogy így kezdődött. Meleg percek voltak, mert a csapóajtó túlsó oldalán tartózkodott a meglehetősen ittas társaság erősebbik fele. De végül is elvégeztük az adminisztrációt, aztán hazaballagtak a legények. Ez volt az első intézkedésem — jól emlékszem. Az autószerelő felszerel — Jó ideig nem is gondoltam arra, hogy rendőr legyek. Autószerelő a szakmám, néhány évet dolgoztam is a tsz- műhelyben Nagytarcsán. Aztán bevonultam katonának, így visszagondolva még akkor sem hittem volna, hogy Gombai József honvédből rendőr törzsőrmester lesz 10 év múlva. És mégis. Egy ismerős szólt és én felszereltem. Az igaz, hogy mint nagyon sok gyereknek, nekem is az volt az álmom, hogy nyomozó leszek. De aztán elfelejti az ilyesmit az ember, akár a meséket. — Az első négy évben a közlekedési alosztály állományába tartoztam. Jó iskola volt. Megismertem a megyét. Nemcsak a falvakat, meg az utakat, hanem sok nehéz, fiút is,...törzshelyükkel együtt. Mert a reszort csak a papíron van, a valóságban nem kérdezik az embertől, hogy tetszik ilyen és ilyen ügyekkel foglalkozni. így hát, ha akartam volna, akkor sem mondhattam volna: hagyjanak békén kérem, én csak egy közlekedési rendőr vagyok. Ellenkezőleg, rengeteg ■problémával jönnek a rendőrhöz, nemegyszer olyan családi ügyekkel is, amikben lehetetlenség bármit is tenni. Betörő a tóban — A közlekedés után a bűnügyi csoporthoz kerültem, majd ide a közlekedésbiztonsági alosztályra, de mindvégig a Budai Járási Rendőrkapitányságon belül. A leglátványosabb munka a bűnügyön volt. Ha „meleg” nyomot találtunk, megfeledkeztünk a szolgálati időről és hajtottunk a tettes után. Nagyon érdekes nyomozókkal dolgozni, azonnal reagálni kell és kombinálni tovább. De hát erről nem kell sokat beszélni, többek között Agatha Christie mesterien közzétett már néhány efféle történetet, bár a dolgok a valóságban sokkal prózaibbak, mint a krimikben .., — Az embernek saját magának is van egy-két emlékezetes ügye. Egyszer egyik hajnalban Pilisvörösváron a Slötyi- tóból halásztunk ki egy betörőt, aki néhány órával korábban kirámolta a falu boltját. Amikor észrevette, hogy keressük a vízen keresztül próbált kereket oldani. Olyan is volt, hogy egy erőszakos nemi közösülés tetteséről csak annyit tudtunk, hogy Trabantjának a jobb ajtaja nem nyílik, aztán mégis hét óra múlva elfogtuk. A mindeddig legemlékezetesebb esetem sajnos nem nekem hozott babért. Nincs egy éve, hogy akcióra mentünk a megyébe és lestünk egy Warszawát. Az öreg lengyel kocsinak elég „becses” utasai voltak, név szerint Kenesseiék, akik másfél éve fosztogattak mindenfelé az országban. Persze azt, hogy a Grófék, vagyis Kenesseiék csoportja csinálta a srenkeket, csak később derült ki. Szóval mi leálltunk Duna- haraszti előtt az 51-es út mentén és vártunk. Közben Romháti József örökös járőrtársam mondta, nézzünk be Bugyi községbe, háthat arra mennek. Végül mégis maradtunk. Nemsokkal később elfogták őket, s kiderült, hogy mégis Bugyin hajtottak keresztül, mert volt ott is valami dolguk. Ökölvívás és mafura — Félni? Nem szoktam. Ifi koromban bokszoltam a Ganz-Mávagban, Harangi Imre bácsinál, aki 1936-ban olimpiai bajnok volt. De az ökölvívó múltra alig van szükség, viszont merszet ad. Ha a fellépése magabiztos, nyert ügye van a rendőrnek. De azért előfordult már, hogy valaki a kocsiban tovább akarta folytatni az utcai verekedést. Ott nem volt elég a határozottság ahhoz, hogy megbilincseljük. Azóta már bejött ez a spray is, ami idekerült a pisztoly mellé, s ez „önmagában” lefegyverezi a támadót. Ez a kis henger is bátorságot ad a rendőrnek ... — Az emberek? Nincs ellenségem, haragosom, sem a falumban, sem másutt. De egy biztos, a rendőrnek túlbuzgónak sem szabad lennie. — A jövő? Tavasszal szeretném elkezdeni építeni a házamat, otthon Pécelen. Harminchárom éves vagyok, két fiúnk van és eddig egy szobában laktunk. Ha kész a ház, le akarom tenni az érettségit. Aztán majd meglátjuk ... Babus Endre Az abonyi példa Hogyan lett kiváló a Ság vári Tsz? A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a kiváló termelőszövetkezet címet adományozta az idén az abonyi Ságvári Termelőszövetkezet kollektívájának. — A gazdaság fennállása óta immár ötödször kapták meg ezt a kitüntetést. Minek tekintik: tiszteletre méltó hagyománynak, vagy a mindennapi eredmények természetes velejárójának? — Természetesen és elsősorban : kitüntetésnek, mely önmagában megtisztelő számunkra akkor is, ha nem első ízben nyertük el — válaszol Győré Sándor tsz-elnök. — Az ismétlődés az élet egyéb területein elszürkít, itt azonban további, még eredményesebb munkára sarkall. önmagunknak csakúgy mint a versengésben részt vevő többieknek, a mindennapok sodrásában kell újra és újra bizonyítani, hogy érdemesek voltunk, vagyunk rá. Kötődés a szomszédokhoz — A mindennapok sodrása erősebb a Ságváriban, mint másutt?— Nem hiszem, hogy erősebb, de talán más. A mező- gazdasági munkák természetéből adódik, hogy nincs kötött munkaidő: a feladatokat, különösen a kritikus munkacsúcsok idején, az éjjeliőrtől a vezetőség minden tagjáig, mindenkinek egyképp el kell látnia, szaktudásából, szellemi és fizikai képességeiből a legtöbbet adni ilyenkor a közösbe, a közösnek, a közösségért. Ha vagont kell kirakni vasárnap, vagy kézzel gyümölcsöt szedni határidőre, nos, ilyenkor a munkaköri besorolás sem jön számításba. A hétköznap feladatai persze nem rendkívüli helyzetek sorozata: általában mindenki a maga helyén, a maga munkakörében teszi azt, amit tennie kell. Régi típusú szarvasmarha-istállóinkban magyartarka állományunk évi 3680 liter tejet ad fejési átlagban, ami a fajta sajátosságait és állattenyésztő szakembereink munkáját tekintve nem csekély teljesítmény. Elkészült a tervdokumentációja egy olyan, új szakosított szarvasmarhatelepnek, amelybe már korszerű, tejelő fajtát, a lehetőség szerint hols- tein-frizt szeretnénk tartani, továbbtenyészteni. Ebben a témában együtt lennénk érdekelve a másik két abonyi termelőszövetkezettel, az Új Világgal és a József Attilával. A három tsz kooperációja nem újkeletű: szakosított sertéstelepünk 360 anyakocával már régebben közösbe működik, s az idén 6000 ezer darab hízósertést adunk át a kedvelt Ka-Hyb fajtából az ÁHT-nek. A Ka-Hyb társuláson kívül tagjai vagyunk az ISV-nek is, tőlük kapjuk a szakmai támogatást, gondjainkra válaszul a gyors szaktanácsokat. — A növénytermesztés? — Kalászosainkról nem mondhatok kedvezőt: mindössze 46 mázsát hoztunk le hektáronként. A tavaszi belvíz mintegy 70 hektárnyi kalászost teljesen kipusztított, a vízgyűjtő terület környékén csaknem 100 hektárnyi területen a vetés emiatt megritkult, azután jöttek a jégverések, melyek hektáronként 3 mázsás terméskiesést okoztak. Termelőszövetkezetünk mint a KITE-rendszer tagja, új, lengyel Gigant- kombájnra is számított, amelyet azonban az aratás két utolsó napján tudtunk csak használni, mivel szállítási nehézségek miatt késve érkezett földjeinkre. — Most a kukorica, cukorrépa, napraforgó betakarításán a sor. 1867-ben jelent meg A tőke első kötete. Marx haláláig dolgozott fő művén, a két második kötet 1883 után látott napvilágot: 1885-ben és 1894- ben, Engels gondozásában. Az első megjelenését 1872-ben orosz, majd hamarosan francia és angol nyelvű fordítások követték. Lenin A tőkét egy társadalmi alakulat materialista-tudományos elemzésének senki által felül nem múlt mintaképének nevezte. S ehhez hozzátehetjük, hogy példa nélkül áll A tőke értelmezéseinek és tudományos hatásának története is, amely valójában a benne rejlő problémakörök mélyrétegeinek felfedezése és napvilágra hozatala. Fordulópontot jelentettek itt századunk harmincas évei. Miért? Mert ezt megelőzően — Lenin idevágó észrevételeit figyelmen kívül hagyva — A tőkét merőben köz- gazdaságtanként tartották számon, s ennek megfelelően A tőke-kiadások túlnyomóan tankönyvszerű válogatások voltak, amelyekből egyszerűen kikerültek a szorosan gazdasági problematikán túli fejtegetések. A tőkében ugyanis Marx a kapitalizmust mint társadalmi-gazdasági alakulatot elemzi, keletkezésében, fejlődésében és önpusztításra valló tendenciáiban. Magától értetődően elsősorban gazdasági törvényszerűségeket tár feli — az értéktörvénytől a csökkenő profitráta törvényéig — köz- gazdasági nyelvezeten. A probléma viszont az, hogy A tőke — szemben a századforduló Bernstein- és Kautsky- féle értelmezéseivel — több, mint a tőkés társadalom gazdasági mozgástörvényeinek elemzése, több, mint a megelőző és kortárs polgári gazdaságtan kritikája. A tőke nem egyszerűen elméleti köz- gazdaságtan — bár az is —, hanem filozófia, mégpedig a társadalmi gyakorlat filozófiája. A mű filozófiai mondanivalójának aktualizálására az a körülmény figyelmeztetett, A társadalmi gyakorlat filozófiája Száztíz éves A tőke hogy Európában századunk húszas éveinek végére lezárult a forradalmi mozgalmak fellendülésének korszaka. A munkásmozgalom viszonylagos apálya és a jobboldali erők előretörtése pedig szétzúzta azokat a várakozásokat, amelyek a kapitalizmus merőben gazdasági, ráadásul automatikus — önmagától bekövetkező — összeomlásához fűztek reményeket, s amelyeket egy, a II. Internacionálé közgazdászaitól közvetített egyoldalú Tőke-értelmezés su- gallt. Ez az értelmezés tanácstalan volt A tőke filozófiai mondanivalójával szemben, kiiktatta, sőt megszüntette azt. Ebben az értelmezésben Marx fő műve — és maga a marxi életmű — filozófiai mondandójában leszűkült a történelmi determinizmus elméletére: a szelektív-népszerűsítő Tőke-értelmezések nyomán utalkodóvá vált az egyetlen tényezőre, a gazdasági viszonyokra való redukálás — visszavezetés — gondolata. Az ökonómiai viszonyok szélsőségesen egyoldalú kezelése, a gazdasági viszonyok mindenhatóvá és egyetlen magyarázó elvvé való minősítése a társadalmi élet valamennyi többi szférájának — benne a cselekvő embernek és a politikának — pusztán járulékos, függvényszerű szerepet engedélyezett. A probléma pedig csak az volt, hogy — Lenin halála után — ehhez az ökonomista-determinista beállításhoz igazodott a szociáldemokrata (és részben kommunista) munkásmozgalom stratégiája. amennyiben a kivárás pozíciójára helyezkedett és a tőkés világ gazdasági válságának jelenségeiből, körülményeiből, annak azonnali ösz- szeroppanására következtetett. Konkret társadalomtörténeti szituáció volt tehát az, amely felhívta a figyelmet arra, hogy a marxizmusból és magának A tőkének az értelmezéséből kiesett a cselekvőalkotó, a társadalmi és gazdasági körülményeket tevékenységével befolyásoló, a felmerülő lehetőségek között választó, a magát és történelmét formáló, egy szóval: a politizáló ember kérdésköre. Parancsoló szükségként merült fel az a belátás, hogy fel kell tárni a munkásosztály forradalmi és társadalomalakító önértelmezésének és politikai cselekvésének feltételeit, s hogy ehhez elengedhetetlen a munkásosztály tudatának, tudatállapotainak hű feltárása és átalakítása. Fel kellett oldani azt az ellentmondást, hogy a munkásosztály stratégiájában kivár, engedelmeskedik és legfeljebb visszahat a tőkés viszonyok rendszerére, miközben saját maga nap mint nap redukálja azt, mint társadalmi környezetét. Maradva A tőke mondanivalójánál: világossá vált, hogy benne egy gyakorlati következményeket sugalmazó filozófiai elmélet feszül, amelynek rekonstruálása elengedhetetlen A tőke mondanivalójának egészében való megértéséhez és a marxi életmű egységének és teljességének feltárásához. Kiderült, hogy A tőke kulcs- fontosságú részeit alkotják azok a fejtegetések, ahol Marx arról beszél, hogy a tőkés termelés a saját kizsákmányoló lényegét elfedő látszatoknak és hiedelmeknek a világába burkolózik, ahol arról van szó, hogy a tőkés termelés közvetlen résztvevőinek tudata hamis tudat, mert elfedi a viszonyok valóságos rendszerét — és eleképpen járul hozzá annak újratermeléséhez. Felszínre került az a probléma, hogy A tőke vissza-visz- szatérően foglalkozik egy nyomasztó körülménnyel, azzal, hogy a tőkés termelés résztvevői midennapi életükben kritikátlan magátólérte- tődéssel elfogadják a viszonyok éppen adott rendszerét. Kiderült, hogy nem elég a kivárás, hanem szükség van az önértelmező, felvilágosító és környezetformáló politikai cselekvés programjának kidolgozására (aminek különös aktualitást adott aztán a fasizmus előretörése.) Kiderült, hogy A tőkéhez vezető marxi út, olyan fontos állomása, mint A politikai gazdaságtan bírálata, nem tiszta ökonómia, hanem az elidegenült tőkés világ tudatállapotának a bírálata is: a tőkés társadalom megtévesztéseit és illúzióit kritikátlanul elfogadó embernek (és polgári gazdaságtannak) kíméletlen tollhegyre tűzése. Marx ráadásul A tőkében arra is felhív, hogy nem elég feltárni az áru- és pénzviszonyok illúzióitól fogva tartott tudat önáltatásait, hanem, hogy e tudat tartalmát kritikusan össze kell vetni a viszonyok tudományos vizsgálatának eredményeivel. Hogy a tőkés társadalom alanyainak mindennapi életét az ökonómia és politikai elemzésekből elnyert igazságok fényében kell megvizsgálni. Marx azonban azt is látta — amint A tőkéből kiderül —, hogy ezt a tőkés termelést tükröző mindennapi tudatot nem lehet holnapra kifordítani és megszüntetni. (Amit Lenin ötven évvel később így fogalmazott meg: milliók szokásainál nincs rettenetesebb erő) Marx látta — és ez ma A tőke egyik legnagyobb tanulsága —, hogy az emberek felvilágosítása önmagában nem forradalmasító jellegű: nem vezet közvetlenül a viszonyok átalakításához. Hanem, hogy ehhez össze kell gyűjteni az emberek mindennapi életében fellelhető és társadalomalakító gyakorlattá átalakítható indítékokat és kezdeményezéseket és ezeket politikai intézmények útján kell közvetíteni mindazon szférákhoz, ahol a társadalom működéséről döntenek. A tőke — szélesebben: a marxizmus — az emberiség egész addigi társadalomtudományos gondolkodásmódját megváltoztatta: kiindulásában és módszereiben radikálisan új és máig megkerülhetetlen fogódzópontokat nyújtott. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül A tőke tudományközi kisugárzása mellett sem. A hatvanas években a marxista tudományosság megújulása oda vezetett, hogy a szocialista országokban A tőke kiapadhatatlan forrásává vált a társadalomtudományok egész sorozatának. Említsünk ezek közül kettőt: a szociológiát és a társadalomlélektant. Igaz, hogy A tőke gazdaságtanon és filozófián túli felfedezése elvezetett olyan szélsőségekhez, hogy elkezdték kaptafaként kezelni, amelynek eszmeköreire minden ráhúzható — vagyis amiből mindent ki lehet olvasni —, ám A tőke rendkívüli megtermékenyítő hatása e vadhajtások lenyesegetése után is szembeötlő. A szociológiát véve, elég ha megemlítjük, hogy a modern tőkés formáció strukturális (szerkezeti) elemzése, az ipar- és munkaszociológia, az életmódkutatás, vagy akár a rétegződésvizsgálatok számára nélkülözhetetlen támpontot jelentenek megfelelő részei. Minden emlékezés értelme: a jelen számbavétele. A tőkére való emlékezés napjaink gondjaihoz formált viszonyunkban jut jelentőségéhez. Marx életművét és napjaink problémáit a folyamatosság köti össze: nemcsak, mert a problémák jó része ma is jelenvaló, hanem, mert a még elemzésre váró fejlemények feltárásában is a marxi teljesség és elmélyültség, a társadalomtudományi konkrétság és ideológiai élesszeműség követelményei lehetnek egyedül mérvadók. Papp Zsolt — Kukoricát 1100 hektáron, cukorrépát 400 hektáron termesztünk. Napraforgó nálunk nincs, az a József Attila Tsz feladata. A három tsz egymás között szakosodott: a cukorrépa a mienk, a napraforgó a József Attilá-soké, a zöldség pedig az Üj Világ profilja lett. A munkakapcsolat a három nagyüzem között hasznos, gyümölcsöző. Gyakran tartunk koordinációs értekezleteket, amelyen a háztájival kapcsolatos teendőkről is, a tej. és hízómarhafelvásárlásról is, községfejlesztési ügyekről is, vagyis mindannyiunkat érintő, érdeklő kérdésekről vitatkozunk, döntünk. A három termelőszövetkezet kicsit szellemi magja is a nagyközségnek: közös fenntartással működtetjük a művelődési házat, a sportkört, a könyvtárat. Nemrég építettünk új motocrosspályát a hajdan volt vásártéren, a motorsport helyi kedvelőinek. Tsz-dinasztiák — Az egészséges versenyszellem persze nem zárja ki az egymás segítését. Meg aztán itt mindenki személy szerint, régről ismeri a másikat: nemcsak baráti kötődések, de családi kapcsolatok is erősítik a munkamorált. Nálunk termelőszövetkezeti dinasztiák alakultak ki az elmúlt évtizedek során; a tagfelvételnél előnyben részesítjük azt, akinek apja, nagyapja, dédapja is tsz-tag volt már nálunk ... — Akad erre példa? — Hogyne. Ifjú Hajnal Gyula autószerelő nemrég lépett tagjaink sorába, a Ság. váriba. Dédnagyapja tőlünk ment nyugdíjba, nagyapja és apja még mindig itt dolgoznak. Mi nem megyünk piacra munkaerőért, igaz, hogy az egy tagra eső részesedés az ■ elmúlt esztendőben például 44 ezer forint volt. S hogy a családi kapcsolatok nem okoznak-e konfliktust? Ellenkezőleg. Ha valamelyik forrófejű ifjú többet iszik a kelleténél, vagy kezdi félvállról venni a munkát — végül is ez egyetlen közösségben sem ismeretlen —, könnyebben helyrebillenti a fejét apja, bátyja, férfirokona egy-két kritikus szóval, mint a vezetőség egy hivatalos fegyelmivel. Persze, ez utóbbi sem ismeretlen nálunk, ha a szükség úgy hozza. De a magam részéről a jó emberi kapcsolatokat elsődlegesnek, fontosnak tartóm. Eredményes csak ott lehet a munka, ahol a munkahelyi légkör feszültségmentes s a végzett munka ellenértéke forintban is, elismerésben is realizálódik. Egyképp mért igazság — ön mióta tsz-elnök? — 1948 óta, akkor alapítottuk a helybeli Kossuth Tsz-t, tizennégyen. Magam két hold földet vittem a közösbe. Ma a Ságváriban 4250 hektáron gazdálkodunk. Igyek. szem naponta részt venni a vezetőség beszámolóin, a másnapi munkaelosztásokon, a teendők naprakész megvitatásán. így személyes és állandó a kapcsolatom az emberekkel. Meggyőződésem, hogy hiába a legkorszerűbb agrártechnika, a legmodernebb gépsor, ha a vele dolgozók szakmai-politikai felkészültsége nem kielégítő, ha az egyén ' nem elég lelkiismeretes. Ügy csak közepes eredményeket lehet produkálni. Mi többet akarunk. — Kemény kezű vezetőnek tartják. Mi a véleménye erről? — Az, hogy hosszú távon, laza gyeplővel az ilyesmi nem megy. Közhelynek hangzik, de talán éppen ezért igaz: ha mindez következetességgel, egyképp mért igazságossággal párosul, tekintélyt és tiszteletet ad a vezetőnek. Megbecsülést is, és azt az emberi közelséget, hogy a fiatal munkatársaim Sándor bácsinak szólítanak... Bedő Ildikó l
