Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-24 / 225. szám

1977. SZEPTEMBER 24., SZOMBAT A Népszínház kebelében Évadnyitó a Déryné Színházban 1 Számtalan siker fűződik a Déryné Színház nevéhez Pest megyében is. Sok ember elő­ször életében a dérynések előadásában látott élő színhá­zat, s a megye falvainak tu­catjában ez a társulat adja ma is a valóságos előadások élményét. Sajnos az is előfor­dult, hogy egy-egy produkció alatta maradt a joggal meg­követelhető színvonalnak. A továbbfejlődés érdekében szükség volt a segítségre. Ezért színházi életünk veze­tői úgy döntöttek, hogy össze­vonják a 25. Színházat és a Déryné Színházat. Az anyagi és a művészeti erők koncent­rálásával alakuló Népszínház lehetőséget teremt a művé­szetpolitikai célok jobb meg­valósítására. A kevesebb több lesz Az összevonás már meg­kezdődött, s módosult a Déry­né Színház működése. A leg­szembetűnőbb — és egyálta­lán nem örvendetes — válto­zás ez ideig, hogy jelentősen csökkent az előadások száma: több mint egyharmad résszel. Pest megyében tavaly az évad első felében 21 településen 62 előadást tartottak; idén ugyanebben az időszakban 16 helyen 38 fellépésük lesz. Nem szerepelnek az idén Albertir- sán, Apajon, Kemencén, Kis- kunlacházán, Cegléden, Ká­kán, Táborfalván és Váchar- tyánban. Ugyanakkor Pándon, Túrán és Vácszentlászlón lesz előadás, ezekben a községek­ben tavaly nem játszottak. — Éppen a színvonal emelé­se érdekében engedélyezte a Kulturális Minisztérium az előadások számának csökken­tését — magyarázta a színház vezetője. Bánhegyi János gaz­dasági igazgató. Száz színész­szel és tíz társulattal évente ezernyolcszáz előadást szinte lehetetlen jól előkészíteni, hi­szen óriási a megterhelés. — Csakhogy az előadások számának csökkenésével tízről hétre apadt a társulatok szá­ma. A terhelés alig csökken. — A színvonalemelés nem­csak a színészek megterhelé­sén múlik, hanem a körülmé­nyeken is — folytatta az igaz­gató. — A színpadi adottsá­gokra gondolok. Gyakran kénytelenek voltunk összezsú­folni a díszleteket, játéktér alig volt, a világítástechnika különösen sok problémát oko­zott. Végül is észerűnek tű­nik, hogy inkább kevesebb SZÍNHÁZI ESTÉK I helyen játsszunk, de a körül- j mények legyenek adottak a nívós előadáshoz. Az élő előadás élményével — A nagykőrösi .művelődé­si központtal nem kötöttek szerződést az új darab bemu­tatására. Pedig az itteni szín­pad megfelel az átlagos köve telményeknek. Mi indokolta a döntést? — Ajtmatov: A versenyló halála című drámájának dísz­lete legalább hétméteres szín­padnyílást igényel. Nagykőrö­sön sajnos kisebb a színpad. Kénytelenek vagyunk megal­kudni a helyzettel, hogy né­hány igényesebb darabunkat nem tudjuk megfelelően utaz­tatni. Természetesen azért igyekeztünk figyelembe venni az átlagos színpadi méreteket, ezért A versenyló halálát Százhalombattán, Vácott, Nagykátán, Szigethalmon és Szobon bemutatjuk. — Az élő színházat, a je- lenidejűség élményét sohasem fogja teljesen pótolni a kon- zervszínház, a televízió köz­vetítése. A Déryné Színház előadásainak csökkentése a színházi élmény lehetőségéből farag le. Gondolkodtak-e a megoldáson ? — Igen. A nagyobb színpad­dal, jobb technikai lehetősé­gekkel rendelkező művelődé­si központok körül körzeteket kellene kialakítani, ahová autóbusszal hoznák a közönsé­get. A másik lehetőség, hogy a Népszínház — közművelő­dési funkcióján belül — iro­dalmi műsorokat is bemutat majd. Ezeknek az előadások­nak gyakorlatilag nem lesz­nek technikai igényei. Az ilyen bemutatókkal bárhová tudunk majd utazni. Az év műsortervei — Elkészült a Déryné Színház műsorterve ez év vé­géig. Két új darabjuk a már említett A versenyló halála és Zelk Zoltán Ezernevű lány című mesejátéka lesz. Milyen további művek maradtak a re­pertoárban? — Az operatársulat vala­mennyi bemutatója: Szöktetés a szeráfból, a Richmondi vá­sár, a Székelyfonó és a Rita. Továbbra is játsszuk a Teli­hold, a Szeretem, a Firlefanc, a varázsló és a Szidike kisasz- szony című darabokat. — Mi indokolta, hogy ezeket tartsák továbbra is műsoron? — Elsősorban kultúrpoliti­kai szempontok szerint válo­gattunk a tavalyi műsorból. Új alkotóház Nagymaroson BESZÉLGETÉS A MŰVÉSZETI ALAP IGAZGATÓJÁVAL A Művészeti Alap irodaházá­nak előcsarnoka olyan, akár egy kiállítás. Mennyezetig érő tablók foglalják el az egyik fa­lat. A jókora fényképek az or­szág különböző tájain már el­készült műtermekről, műte­remházakról tudósítanak. Hír­adást kaphatunk itt két Pest megyei városról is. Az elmúlt évtizedben Szentendrén tizen­két műteremlakás és ugyan­ennyi nyári műterem, Vácott pedig öt műteremlakás épült a Magyar Népköztársaság Mű­vészeti Alapjának segítségével. Ilyen célokra ez idő alatt több mint huszonötmillió forintot fordítottak. Egy másik tabló viszont arról tájékoztat, hogy a jelenlegi ötéves tervben hat­vanhárom műterem épül az Alap támogatásával, amire már eddig tizenhatmillió forintot fordítottak. Műtermek épülnek Vácott Épülnek-e újabb műtermek Pest megyében? Ezzel a kér­déssel kerestük fel Vészits Fe­rencet, a Művészeti Alap igaz­gatóját. — Azzal kezdeném, hogy már hosszabb ideje folytatunk tárgyalásokat Vác város veze­tőivel. Ami hosszú ideig gondot okozott: új koncepciónk elfo­gadtatása. A korábbi években ugyanis műteremlakások építé­séhez nyújtottunk támogatást. Ennek a formának azonban voltak buktatói. Ha egy mű­vész családi állapotában válto­zás következett be, nemegyszer odaveszett a műterem. Ezért született olyan határozat, hogy a jövőben az Alap a műterem megépítését vállalja, ha a ta­nács lakást biztosít a művész számára. A vitás kérdések vé­gére pont került, s ha nem me­rül fel újabb akadály, úgy az ötéves terv utolsó évében meg­kezdődhet újabb két műterem megépítése Vác városában. A közönség és a művészet kapcsolata — Még nincs két hete, hogy a Művészeti Alap megállapo­dást írt alá a váci járási párt- bizottság és a váci járási hiva­tal vezetőivel. Mi ennek a meg­állapodásnak a lényege? — Ismert tény, hogy Nagy­maroson van a Művészeti Alap huszonkét lakásos alkotóháza. Ez egyre erősödő kapcsolat ki­alakulását segítette elő az Alap és a nagyközség vezetői között. E kapcsolat igen sokirányú. Az idén például már nyolcadszor rendeztük meg a községben a Dunakanyarban rendszeresen vagy időnként alkotó, illetve itt élő művészek tárlatát. Az itt alkotó művészek mindig szí­vesen vesznek részt mű­vész—közönség találkozókon, ezzel is segítve a mű­vészetek jobb megértését. Több alkalommal tartottak már művészettörténeti előadá­sokat a művelődési házban és sorolhatnám még a kapcsola­tok különböző formáit. Ezek a kapcsolatok azonban eddig csak esetlegesek voltak. A most aláírt megállapodás szervezet­té, rendszeressé kívánja tenni ezeket a kapcsolatokat. A cél: a nagyközség kulturális életé­nek fellendítése. A község ve­zetőit nagy tervek foglalkoztat­ják. Korszerűsíteni kívánják a művelődési házat és tervezik egy helyi képtár megépítését is. Ez utóbbihoz az Alap erkölcsi és anyagi támogatást nyújt a nagyközségnek. Reális terv — segítséggel Mi az igazság a nagymarosi alkotóház megszüntetésével kapcsolatos szóbeszédből? — A közelmúltban műszaki vizsgálatokat végeztettünk az épületen. Az eredmény: alap­vető rekonstrukciókra lenne szükség. Ez azonban sokkal többe kerülne, mint egy új al­kotóház megépítése, miután nincs megfelelő alapja az épü­letnek. És még két ok szól az új alkotóház megépítése mel­let. Az egyik: egyetlen műte­rem sincs az épületben. A má­sik: mivel a ház közvetlenül a Duna partján áll, a tervezett vízilépcső megépítése B je.xyn­légi gát megemelését teszt szükségessé, így viszont az épü­let földszinti szobáiból már csak a gátat láthatnák az alko­tók. Gondjainkat, elképzelé­seinket megbeszéltük a nagy­község vezetőivel, akik kész­séggel ajánlották fel segítségü­ket. Hogy ez miben nyilvánul meg? Nemcsak abban, hogy cseretelket ajánlottak fel. amely minden tekintetben meg­felel az új alkotóház megépíté­sének. Abban is, hogy épület­elemeket és vállalkozót is haj­landók biztosítani. Az elképze­lések reálisak, így a már mű­termes, új nagymarosi alkotó­ház tervezése még ebben az öt­éves tervben elkezdődhet, míg a kivitelezésre a hatodik ötéves terv időszakában kerülne sor. Addig természetesen a jelenle­gi alkotóház továbbra is a mű­vészek rendelkezésére áll. A következő állomás: Zebegény Más elképzelések? — Üj ember vagyok. Alig fél esztendeje neveztek ki az Alap igazgatójának. Szeretném jobban megismerni Pest me­gyét, amely egyre jelentősebb szerepet tölt be a magyar mű­vészeti életben. Szentendrét, Nagymarost már jól ismerem. Legközelebbi tervem, amelyet még októberben szeretnék meg­valósítani: Zebegény felfedezé­se. Nagyon sokat hallottam már az ott folyó, igen sok irányú művészeti tevékenységről. Ezért szeretném mielőbb sze­mélyesen is megismerni az ot­tani élet legfőbb mozgatóját, Dániel Kornél festőművész­igazgatót. Sokat várok a talál­kozástól. Prukner Pál Ady-hiállítós Moszkvában és Weimarban Az Ady-centenárium alkal­mából Moszkvában az Állami Irodalmi Múzeumban és Wei­marban, a Goethe-házban szeptember 30-án nyitják meg a nagy magyar költő életmű­vét bemutató irodalmi ván­dorkiállítást. Az életét, művé­szetét és korát ábrázoló fotók, relikviák, könyvek, műalkotá­sok zöme a Petőfi Irodalmi Múzeum, más része pedig a Magyar Nemzeti Galéria, a Munkásmozgalmi, az Országos Hadtörténeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéhez tartozik. A korabeli antológiák, folyóira­tok, hírlapok, verseskötétek mellett orosz, illetve német nyelvre fordított kötetek is helyet kapnak a kiállításon. A költő koráról vallanak Ben­czúr Gyula, Kernstok Károly, Rippl-Rónai József, Vaszary János és mások színesben reprodukált festményei, Bíró Mihály forradalmi plakátjai. Mai alkotók közül Makrisz Agamemnon, Borbás Tibor szobrát, Pátzay Pál, Búza Bar­na érmeit is láthatja a moszk­vai közönség. Weimarban többek között Szervátiusz Tibor, Melocco Miklós, Wilt Tibor művei szemléltetik az élő Ady-ha- gyományt. Mindkét helyen láthatók majd Würtz Ádám, Gacs Gábor, Kiss János, Fe- ledy Gyula, Pásztor Gábor és mások Ady-illusztrációi, ame­lyet az évfordulóra készítet­tek. Kiállítják Ady íróaszta­lát, a rajta őrzött emléktár­gyakat, valamint a költőt éle­tében körülvevő más bútoro­kat is. A kiállítások folytatódnak, s Berlinben, Varsóban, Prá­gában, Szófiában, Belgrádban is megismertetik a XX. szá­zadi magyar irodalom kima­gasló egyéniségének életmű­vét az érdeklődőkkel. Látogatás Galgamácsán VANKÓNÉ DUDÁS JULI KINCSEI A versenyló halála Bzumóc.... J a Ueryne Színházban A színház az elmúlt héten mutatta be Csingiz Ajtmatov kirgiz író kisregényéből ké­szült drámát. Különös sorsot példáz Tanabaj pásztor és kedvenc lovának, Gülszárinak a története. Az új világ megte­remtésének hatalmas ívét raj­zolja meg Ajtmatov egy kis­ember életében. Tanabaj olyan hős, aki mindig igyekezett megfelelni, aki mindig teljesí­teni akarta a rábízott feladato­kat. Szembeszállni sohasem mert, inkább csak rácsodálko­zott a néha kegyetlen, néha embertelen világra. Csupán egy dolog vitte előre: hitt az új vi­lág igazában és dolgozott, mert ezt tartotta az ember termé­szetes állapotának. A kisregény gyakorlatilag egyetlen monológ: Tanabaj vé­giggondolja életét a haldokló, hajdan csodákra képes ver­senylova mellett. A történetet színpadra alkalmazó Komlós János, az öreg pásztor emlék­képeit állította a nézők elé, s azokkal a figurákkal népesítet­te be a játékot, akik közvetlen hatással voltak Tanabaj és Gülszári életére. Iróilag klasz- szikus mércével is nagyszerű ábrázolása ez a pásztor és a jó, az ember és a természet ősi, ösztönös összetartozásának. S a versenyló végül is könyörtelen szereplő: nem tudni pontosan, mit fog fel az őt körülvevő vi­lágból. Némaságba zárkózik, nem teríti ki lapjait, de a ma­ga nemében páratlan teljesít­ményekre volt képes, sőt meg­gyötörve, megbéklyózva is mert lázadni az igazságtalanság el­len. Tanabaj ezért nem mer ha­zudni. Egy ilyen barátnak nem lehet sem többet, sem keve­sebbet elmondani, mint az igazságot. Ebben a játékban mindannyian megméretünk. Odakuporodunk a haldokló paripa mellé — mint Tanabaj — és magunk is önvizsgálatra kényszerülünk. A produkcióban Najmá­nyi László díszlettervező hagy­ja szabadon asszociálni a né­zőket. Semlegesfehér drapé­riákból boxokat alakít ki, s a történet egy-egy jelenetsorá­nak ezzel teremt önálló hely­színt. Ez a játéktér a jelenle­ginél kisebb és nagyobb válto­zatban is elképzelhető. Petrik József rendező sem­mit nem tesz hozzá a darab­hoz, korrekten kiszolgálja az írott szöveget. Megoldásában egyetlen kérdés körül forog a játék: érdemes volt-e leélni úgy az életet, ahogyan Tana­baj, a kirgiz pásztor tette? Csakhogy Tanabaj nem tehe­tett másképpen. Körülményei csak erre az életre tették al­kalmasé. A feladatokat nem le­hetett nem vállalni, mert a pásztor hitt a születő szocialis­ta társadalom igazságában. Ezért volt képes saját testvé­rét is kuláklistára íratni, ha kellett kovácsműhelyben dol­gozni, aztán lovakat, birkákat ápolni. S amikor önhibáján kí­vül meghurcolják, nem a már­tír pózát választja, hanem va­lami csodálatos akarással dol­gozik tovább. Külső eszközeiben a rendezés sok filmeselemet alkalmaz: világítási effektusokkal viszi át a játékot a 20-as évek végé­re, vagy éppen a második vi­lágháború korszakába. A Dé­ryné Színház eddigi gyakorla­tához képest sok szereplő vesz részt a produkcióban. Jó né­hány érdekes karákteralakí- tást látunk, például Holl Já­nostól, Vereczkey Zoltántól és Haraszin Tibortól. A konflik­tus két fő pólusára két Jászai - díjas színész jutott: Hajdú Endre (Tanabaj) és Szigeti Gé­za (Csotbaj) korrekt és sok át­élést mutató alakítása elisme­rést érdemel. Mellettünk egé­szen kimagasló teljesítményt nyújt Gülszári, a ló szerepében Torma István. A két női fősze­replő Táncsics Mária (Dzsaj- dar) és Lestyán Katalin (Bübü- zsán) csak néhány jelenetben tud hitelessé válni. És tulaj­donképpen ezt mondhatjuk az egész előadásról is: Kitűnő, magas művészi hőfokú jelene­tek váltakoznak a szürke, sta­tikus részletekkel. A Déryné Színház utolsó előtti bemutató­ja nem vált a színvonalemel­kedés első határkövévé. Kriszt György Szentiváni tűzugratás Galgamácsa: fogalom. Ma­kád, Vácduka, Túra a nép­művészet rangját emeli, de Galgamácsa jeles hely, külön sziget, az idő és tér óceánjá­ban, ott időzik szelíd dombok között a népszokások, hímzé­sek, pingálások örök mese­idejében. Ez a kerete, forrása, környezete Vankóné Dudás Juli művészetének, mely gyö­nyörködtet a maga szépségé­vel és tisztaságával. Amióta eszmélt, azóta zúgtak benne az álmok; festett, meséket, verseket írt, dalolt, s most is árad benne az a varázslat, melyet az elődöktől és fáktól, rétektől, .virágoktól kapott ajándékba. Ez a varázslat mű­vekké növekedett. Dallamszínek Ez a varázslat folytatódik. Megalakult és működik a gal- gamácsai falumúzeum, ahol Dudás Juli munkáit és a nép­rajzi tárgyak sokaságát látjuk, s ahová már a megnyitó utáni első napokban is nagy szám­mal érkeztek a hazai és kül­földi vendégek. Kurucz Józsefnek, a falu bírájának egykori házában, a galgamácsai falumúzeum­ban Vankóné Dudás Juli ké­peit szemlélhettem. 'Otthoná­ban élő népdal fogadott ked­vesen, mert Dudás Juli festő, ember, író és eleven nótafa egy személyben. Nem használ­ja a hangjegyeket, de a dal szívét annál inkább éleszti magában. Galgamácsa fest­ményihlető és dallamérlelő hely. Énekli is azt a dallamot, melyet Kodály többször is énekeltetett vele, s dicsérte, hogy minden alkalommal más-más tónusban adta elő; A lovaknak enni adni már, be, be Panna, be, be már. Guzsaly, orsó bomlik már, Te meg Kurucz Jóska haza már; Szerelemmegszakító szülői ag­godalom érződik az ideges szöveg finom vonalvezetésű dallamából, melynek Dudás Juli továbbadó gazdája. Gaz­dája ő annak a népi kincsnek, mely századokon át telepedett, terebélyesedett Galgamácsán, s mely benne testesült magas­lattá. Kodály ezt észrevette s kérte: még egyszer énekelje el, Julika a tanítványaimnak, hadd lássák, mennyi különbö­ző hangszín van ugyanabban a hangban. Olyan fontos volt ő a népzenekutatás számára, hogy Olsvai Imre egyszer még a Keleti pályaudvarra is utá­nament. hogy egy dallamot gyorsan lejegyezzen. Néprajzképek Nappal dolgozott, éjjel raj­zolt — a képek kapálás után születtek, de így találkozott igazán az erdőkkel, az embe­rek meséivel, így gyarapíthat­Régi tánc ta igazán művészete nyers­anyagát. Virágok, fák, mesék birtokosa, aki egy tányérral, egy képpel, egy lemezre fel­vett dallal szeretne minden otthonba magérkezni. Így, ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlem Vankóné Dudás Juli, s közben arra gondoltam, hogy érkezése állandó, művészete egyre több ember ajtaján ko­pogtat. Van mivel. A Siratás szimmetrikus szín- és forma­szerkesztéssel oldja, könnyíti a drámát, a Gyermek lakodal­mas, a Régi tánc duhaj for­gatagával maga a derű, a Lu­ca szék készítése, a Szentiváni tűzugrás, az Aratási menet mind-mind emlék, hagyo­mány, népi kincs, mely festé­szetben áramlik tovább. Van­kóné Dudás Juli nem naiv festő, hanem néprajzi festé­szetet művel, s ebben egye- düláll, ő maga a műfaj. Egyik művének címe: Lako­dalom a nézőkkel. A kép gon­dolatot ébreszt. Vajon nem lenne-e érdemes Galgamácsán turistaszállót építeni, hogy harminc, negyven vendég itt vehetne részt a betlehemezé- seken. a körtáncokon, a májfa alatti táncoláson, a menyasz- szony-kikéréseken. a lakodal­makon: együtt a szereplőkkel, hiszen Galgamácsának világon ismert népi együttese var.?! Fordíthatnánk egyet; ne ők utazzanak, hanem a világ ér­kezzen Galgamácsára, a kincs­termő helyre Losonci Miklós i i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents