Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-23 / 224. szám
2 A PEST MEGYEI HÍRLAP KTV MELLÉKLETE Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) egyes szám első személyben írt elbeszélésből szuggesszív hatású, rádiómonológot formált. Sokat köszönhet a mű ennek a kitűnő előadásnak. Az Olvastam ... sorozat legfőbb problémája, hogy hogyan adják vissza felolvasással és dramatizált jelenetekkel a választott novella hangulatát, de most szinte többet kaptunk, mint a leírt szöveg. Kállai ellenállhatatlanul nevetségessé tette a borravalóhajhász autójavító műhelyfőnököt, aki itt nemcsak szerényen vagy erőszakosan tartotta a markát, hanem erkölcsi alapot keresett, és vélt, is találni magatartásához. Alaposan megindokolta és már-már emberbaráti gesztusnak tüntette fel a borravaló elfogadását — találó túlzásaival minduntalan nevetésre ingerelt. A divatba jött borravaló kérdéshez kapcsolódva kellemesen és rendkívül színvonalasan szórakoztatott ez a műsor. Az Érdeklődjön telefonon rádióváltozatának szatirikus humora, fényesre csiszolt, kitűnő poénjai elgondolkoztatnak, miért csak ilyen ritkán, véletlenszerűen bukkan fel az értékes humor, az aktuális kérdésekkel foglalkozó műsorokban. Kár, hogy a nevettetés külön munkaterületté vált, Végh Antal műve bizonyítja, hogy a jó humoreszk és a novella, szórakoztatás és irodalom között nem húzódik éles határ. Mező Ferenc r---------------------------------------Rádió TA LÁLKOZÁSAIM Úszta Gyula vallomása. Riporter: Mezei András. Szerkesztő: Albert Zsuzsa. 1944. augusztus 7-éről 8-ára virradó éjjel ugrott le számos társával ejtőernyőn Úszta Gyula a Szernye-mocsár fölött, szülőfaluja közelében, hogy a németek ellen harcoljon. Ezt az eseményt az emberi eszmé- lés évei előzték meg. amelyek segítettek neki és társainak megtalálni a helyes utat, harcolni népért és haladásért a német fasizmus ellen. Ezekről az évekről és DartizánoK harcairól emlékezik egy szerény és teaz gondolkodó ember, í Adás: Szeotember 26, hétfő. Kossuth 17.29. lAmpalAzas kékfényes — Valami nyugtatót kérek, először vagyok kamera előtt!... Zsold «t rajzit wemir»iMBBBi TELEVÍZIÓ (Rendkívüli adásnap) 19.23: Hírek. 19.30: Budapesti műI KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Régi híres énekesek műsorából. 8.55: És ha azt mondom... (ism.). 9.25: Mozart muzsikájából. 10.05: Iskolarádió. 10.35: orosz muzsika. 11.40: Ady Endre: Hetem nyitott könyve. Vilii. ( befejező) rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.10: Törvénykönyv. 13.25: A Melódiakoktél folytatása. 14.25: Ezer- egy délután. 14.50: Éneklő ifjúság. 15.10: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. 15.44: Magyarán szólva ... (ism.). 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: A Könnyűipari Minisztérium Bartók-kórusa énekel. 16.44: Fúvósesztrád. 17.07: Fiatalok stúdiója. 17.32: Holnap közvetítjük... Mozart: Figaro házassága, című operája. 18.00: A Szabó család. 19.15: Mindenki zeneiskolája. 20.02: Gazdasági minifórum. 20.32: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 21.05: Adj egy jó könyvet! Riport. 22.20: Prokofjev: V. szimfónia. 23.02: Meditáció — egy befejezett mondatról. 23.12: Barokk muzsika. 0.10: Furulya- és tambu- ramuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Lassus-raadrigáiok. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.U: Nótacsokor. 9.25: Monológ. 4.33: Derűre is derű (ism.). 10.01: A zene hullámhosszán. 11.55: Látószög. Ifjúsági jegyzet. 12.00: A vészeti hetek. A budapesti zenei hetek nyitóhangversenye az Erkel Színházból. 21.30: Hírek. 21.35: Férfi röplabda EB. Magyarország—Jugoszlávia mérkőzés közvetítése Helsinkiből. Fruska. Részletek Sullivan operettjéből. 12.33: Arcképek a szovjet irodalomból. 12.50: Hangszerszólók. 13.25: Bélyeggyűjtőknek. 13.33: Amerikai munkásdalok. 14.00: Kettőtől hatig. 14.00: Opera- slágerek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.36: örökzöld dallamok. 18.00: Harminc perc rock. 18.33: Eper és vér. (Filmzenerészletek.) 18.46: Zongoramuzsika. 19.15: A világ csodái. Könyvismertetés. 19.25: Jó estét, gyerekek! 19.30: Csak fiataloknak! (ism.). 20.33: Mindenki könyvtára (ism.). 21.03: A Kaláka együttes sanzonestje. 21.48: Nóták. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Dzsesszfelvételekből. 23.10: Fiúk és babák. Részletek Loesser zenés játékából. 3. MŰSOR 14.05: Mahler: A fiú csodakürtje — dalciklus. 15.05: A Juil’iard vonósnégyes játszik. iS. >3: *- elsőbb osztályba léphet! 17.03: Schubert: IV. szimfónia. 17.31: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzeiközi magazin. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Szereti ön Beethovent? — nemzetközi rádióműsor-verseny. 18.47: Az 1977. évi nemzetközi drezdai dixieland-fesztivál műsorából. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Rádiószínház. Olvasópróba — Bob Uschi Üjra itt vagyok című dokumentumából. 20.32: Gluck: Iphi- genia Aulisban. Háromfelvonásos opera. 22.17: Két Beethoven-vonós- négyes. TELEVÍZIÓ 9.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 10.05: Iskolatévé. — Történelem (ált. isk. 7. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Áthelyezés. Tévéjáték. 20.30: Köny- nyüzene. 2. MŰSOR: 17.55: Zené* műsor. 19.30: A pusztulás árama. Argentin film. oszt.). A királyság megdöntése Franciaországban. 12.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). A Kiskunság. 15.35: Iskolatévé. Történelem (ism.). 16.00: Földrajz (ism.). 16.33: Hírek. 16.40: Egy asszony. Amerikai film. 17.00: „Mikor juhász- bojtár voltam ...” Pásztorhagyományok Somogybán. A pécsi körzeti stúdió műsora. 17.30: Mindenki iskolája. 2. Fizika. — A testek egymásra hatása. 17.55: Egészségünkért. Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. 18.00: 1. Biológia. Elő és élettelen. 18.35: 4330 kilométer. A Horizont-szerkesztőség műsora. 18.55: Szépen, Jól magyarul. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.25: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Fórum a Szovjetunióról. 21.30: Afrikai örömeink. VI/4. rész: Mangaszta rajta van a térképen. 22.25: Tv-híradó, 3. 22.35: Férfi röplabda Euró- pa-bajnokság. Magyarország— Olaszország mérkőzés. Közvetítés Helsinkiből. 2. MŰSOR 20.00: Utazás a kalandok földjén. Üj-Guinea őslakói között. Dokumentumfilm. 21.15: Erneste Bi- tetti gitározik. NSZK film (ism.)« 21.30: Tv-híradó, 2. 21.50: Reklámműsor. 21.55: Hóország. Magyarul beszélő japán film. POZSONYI TV 10.20: Zenés műsor. 19.00 é* 21.30: Híradó. 20.20: Három kalóz kincse. Lengyel bűnügyi film. 22.15: Zenés műsor. 2. MŰSOR: 19.30: Megfontolt házasságok (bef. rész)« KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Haydn-művek. 9.17: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.32: Beszélni nehéz. 9.44: Zenevár. 10.05: „Nyitnikék” (ism.). Kisiskolások műsora. 10.40: „Küldjétek könyvet.” Dokumentumműsor. 11.10: Händel: Vízizene. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Németh László: Válogatott drámák. 13.30: zenéjéből. 14.04: Ezcregy délután. 14.41: Kóruspódium. 15.10: Messziről — messzire. Művelődéstörténet felső tagozatosoknak. 15.50: Filmzene. 16.05: A közönségszolgálat tájékoztatója. 16.10: Paganini: E-dúr vonósnégyes. 16.34: Egyenjogúság. ... a diákházasságokban. 17.07: Kis magyar néprajz. 17.12: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 17.40: A fegyveres erők napjá. 17.55: Zenekari muzsika. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 19.15: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 20.12: Mozart: Figaro házassága. Négyfelvonásos opera. Közben: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.52: A Caravclli zenekar játszik. 0.10: Balázs Ferenc táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Dzsesszfelvételeinkből. 8.33: Operettrészletek. 9.33: Verbunkos muzsika. 10.00: A zene hullámhosz- szán. 12.00: Népdalok. 12.33: Vaclav Talich Dvorzsák-művcket vezényel 13.33: Kosa György mesemuzsikája. A kanász. — Mesemadár. 14.00: Kettőtől ötig... 15.30: Közvetítés az FTC—Marek UEFA Kupa és a DVTK—Besiktas KEK labdarúgómérkőzés II. félidejéről. 17.00: Az ötödik sebesség különkiadása a néphadsereg napja alkalmából. 17.55: Barangolás régi hanglemezek között. 18.12: Véleményem szerint. Nemes György írása. 18.30: Közvetítés az Ü. Dózsa—Linz UEFA Kupa-mérkőzés II. félidejéről. 19.20: Francia sanzonok. 19.50: Népdalok, néptáncok. 20.25: Közvetítés a Mönchengladbach—Vasas BEK-visszavágó mérkőzés II. félidejéről. 21.20; Nem, nem, Nanette! Részletek Youmans zenés játékából. 21.50: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 22.33: Nóták. 23.25: Csembalómuzsika. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 16.03: Kettős portré. József Attiláról. 16.43: A Magyar Rádió elektronikus zenei stúdiójának felvételeiből. 17.06: Az 1977. évi nemzetközi drezdai dixieland-fesztivál műsorából. 17.35: Abu Hassán. Részletek Weber operájából. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Pro Musiea — nemzetközi rádióműsor-verseny. Szereti ön Beethovent? 18.43: Mendelssohn: D-dúr szextett. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Századunk zenéjéből. 20.44: Magnósok, figyelem! 21.29: Egy faun délutánja. Benc- dikty Béla monodrámája. 22.00: Esti hangverseny. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. Matematika (ált. isk. 8. oszt.). Képlet és függvény. II. rész. 8.35: Továbbképzés oroszszakos tanároknak. 9.05: Fizika ’78. Továbbképzés fizikatanároknak. Kölcsönhatás, erő, mozgás. 10.05: A bűvész. Magyarul beszélő amerikai film. Embervadászat (ism.). 10.55: Tyumeni történet. Szovjet rövidfilm. 11.20: Trió. Zenés film. 14.05: Iskolatévé. Matematika (ism.)« 14.30: Nyelvi továbbképzés oroszszakos tanároknak (ism.). 14.55: Fizika ’78 (ism.). 15.35: Építsük fel a matematikát! Továbbképzés pedagógusoknak (5. osztályban tanító nevelőknek). Halmazok és matematikai logika. 16.23: Hírek. 16.30: Ingolfur földjén. Szovjet rövidfilm Izlandról. 16.45: A közönségszolgálat tájékoztatója. 16.50: A fegyveres erők napja. Arcképek szolgálat közben. 17.20: Ü. Dózsa—Linzer ASK. UEFA Kupa labdarúgómérkőzés közvetítése a Megyeri úti stadionból. A szünetben: Esti mese. 19.20: Ünnepi köszöntő a fegyveres erők napjára. Elmondja: Katona Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Húszéves a Belügyminisztérium Duna Művészegyüttese. 20.50: A boszorkány. Magyarul beszélő csehszlovák film. 21.20: Reklámműsor. 21.30: Telesport. összefoglaló a Besiktas—Diósgyőr KEK labdarúgó-mérkőzésről, valamint a röplabda Európa-bajnokságról. Kb. 23.30: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Fiatalok stúdiója. 21.00: Tv- hiradó, 2. 21.20: Vámos Miklós: Egszakadás, földindulás. Tévéjáték. POZSONYI TV 10.45: Anyós. Szovjet film. 17.05: Autósok, motorosok. 17.J5: Zenés műsor. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Inter Bratislava—Rapid W en. I.yb- darúgó-merközés. 2. MŰSOR: Viva Zapata. Mexikói film. 22.15: FC Nantes—Dukta Praha labdarúgó- mérkőzés. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Boccherini: A-dúr szimfónia. 8.44: Képtelenség — riport. 8.59: Lánc, lánc, játéklánc... II. rész. A Gyermekrádió vetélkedője. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Blow: Vénusz és Adonisz. Háromfelvonásos opera. 11.40: Csillag pázsit. Részletek Bisztray Ad ám könyvéből. 12.35; Melódiakoktél. Közben: 13.15: Házunk tája. A falurádió műsora. 13.30: A Melódiakoktél folytatása. 14.04: Pirandello két jelenete. 14.29: Kórusklub a stúdióban. 15.10: Az első ütközet. Rádiójáték. 16.10: I. magyar katonazene-fesztivál Debrecenben. 16.49: Az élő népdal. 17.07: Olvastam valahol... Az eperjesi vértörvényszékről. 17.27: Vers és dal. Ady „Párizs az én Bakonyom” című költeménye megzenésítve. 18.02: Elisabeth Schwarzkopf opercttfelvételeiből. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 19.15: Közvetítés a Magyarország •—Svédország Szuper Liga asztalitenisz-mérkőzésről. 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a budapesti zenei heteken. Közben: kb. 20.20: Szimpátia — hor- ponok parancsára? Interjú. Kb. 20.40: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.25: Katonaének — irodalmi összeállítás. Kb. 21.4(f: Népdalok. 22.20: Fényes Szabolcs műveiből. 22.49: Olvasólámpa — pedagógiai és közművelődési lapszemle. 23.04: Ella István orgona- estje a Mátyás-templomban. 0.10: Dzsesszf elvételeinkből. A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE 3 MHSXXXmI PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Mozart: C-dúr fuvolanégyes. 8.20: Tíz, perc külpolitika. 8.33: Nóták. 9.33: Botrány a tőzsdén. Részletek Elmer Bernstein zenés játékából. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Dzseszsfelvételekből. 12.33: őszi verőfényben — riport. 12.55: Vonószenekari muzsika. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: A Kisipari Szövetkezetek Erkel Ferenc Művészegyüttesének énekkara énekel. 14.00: Szórakoztató antikvárium a sci-fik világából. 17.00: Felsőbb osztályba léphet! Irodalmi vizsgavetélkedő. 18.00: Szüreti népdalcsokor. 18.10: Közvetítés a Magyarország—Svédország Szuper Liga asztaliteniszmérkőzésről. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Közvetítés a Magyarország—Svédország Szuper Liga asztalitenisz- mérkőzésről. 20.38: Diákkönyvtár hangszalagon. 21.46: Prokofjev: V. szimfónia. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Kórusmuzsika. 23.00: Tánczene. 23.30: Népdalok, néptáncok. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 16.03: Rita Streich és Jess Thomas énekel. 16.40: Fonotéka. Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.00: Ötórai tea. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Pro Musiea — nemzetközi rádióműsor-verseny. Szereti ön Beethovent? 18.43: Bemutatjuk új felvételünket? 18.54: Dvorzsák: G-dur szonatina. 19.15: Iskolarádió. 19.33: XVíII. századi operákból. 20.38: Két zongoraszonáta. 21.28: A Budapesti Madrigálkórus énekel. 22.06: Kilátó. A rádió világirodalmi folyóirata. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 8. oszt.). Naprendszerünk. 10.00: Stop! — Közlekedj okosan! 3. rész. 10.05: Élővilág (ált. isk. 5. oszt.). Almafa és kártevői. 15.10: Stop! (ism.). 15.20: Földrajz, (ism.). 15.50: Élővilág (ism.). 16.28: Hírek. 16.35: Óvodások filmműso- ra. 1. Erdőőrök. Szovjet bábfilm. 2. Hurrá, itt van a cirkusz. NDK bábfilm. 17.05: Reklámműsor. 17.10: Telesport. Magyarország— Svédország asztalitenisz Szpuer Liga. Közvetítés a budapesti Sport- csarnokból. 18.20: Az Országházból jelentjük. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Co- lumbó. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. Vihar egy pohár borban. 21.30: Közel-Kelet ’77. Riportfilm. 22.40: Tv híradó, 3. 2. MŰSOR 18.58: En Francals. Francia nyelvtanfolyam. 1/2. Le noir et le blanc. 19.15: Peaple You Meet. Angol nyelvtanfolyam. 4. Getting a job. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Telesport. Magyarország—Svédország asztali- tenisz Szuper Liga. Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. Férfi röplabda Európa-bajnokság. Magyarország—Franciaország mérkőzés közvetítése Helsinkiből. 21.30: Tv-híradó, 2. 21.50: Erotissimo. Magyarul beszélő francia—olasz film. (18 éven felülieknek!) POZSONYI TV 16.45: Mikropódium. 19.30 és 21 30: Híradó. 20.00 és 22.15: Ifjúsági tévéműsorok fesztiválja. 2. MŰSOR: 18.00: Tudomány és technika. 19.30: A Tapak család. Tévéjáték. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Kócsagbúcsúztató — interjú. 8.37: Rossini operáiból. 9.34: Tolna megyei óvodások énekelnek. 9.53: Ránkl György: Vonós miniatúrák. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Az én lakásom. Tompa Mihály verse. 10.40: Tusa Erzsébet zongorázik, Tarjáni Ferenc kürtön játszik. 11.00: Barokk muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Színes népi muzsika. 14.07: Az Alekszand- rov együttes műsorából. 14.25: „Nyitnikék.” Kisiskolások műsora. 15.10: Meyerbeer: A hugenották. — A királynő áriája a n. felvonásból. 15.26: Kamarazene. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.05: Kilencedik emelet. Dokumentumjáték. 16.54: Hanglemez-MK. 17.10: A 14-es tanteremben — Bartók Béla, a tanár — I. rész. 17.52: Dzsesszfelvételeinkből. 19.15: Versszínpad. A rádió versmondó fóruma. 20.10: Slágermúzeum. 20.57: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.12: Szvjatoszlav Richter magyarországi hangversenyei. — XIII. rész. 23.27: Nóták. 0.10: Zentai Anna és Rátonyi Róbert operettkettősöket énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Dalok a gyerekekről. 8.18: Polkák fúvószenekarra. 8.33: Verbunkosok, nóták. 9.10: Miért lépnek ki? A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. 9.33: Zenés játékokból. 10.00: A zene hullámhosszán. 1.50: Darvas Ivánnal beszélget Osgyáni Csaba. 12.00: Az KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Született kilencéves korában. Ku- binyi Ferenc dokumentumjátéka. 9.30: Mindenki iskolája. — Évnyitó. 10.05: Zenekari muzsika. 10.49: Tűzzel, vassal. Epizódok Henryk Sienkiewicz regényéből. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — Rögtönzés. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. Közben: 13.30; Kényszerjuttatások. Földes György írása. 13.40: A Melódiakoktél folytatása. 14.05: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 14.25: Mérlegen a Bonyhádi tarka és a Holstein- Fríz. Szerkesztőségi beszélgetés. 14.55: Üj Zenei Újság. 15.30: Fiatal magyar táncdalénekesck és együttesek felvételeiből. 16.00: 168 óra. 17.30: A zene hatalma. Moix- ner Mihály műsora a zenei világnapra. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.45: Gordonkázás. A sokarcú Krúdy. I. rész. 19.50: Zenekari muzsika. 20,35: A zene nem élő népdal. 12.10: Olasz dalok. 12.33: Szimfonikus táncok. 13.00: Nőkről — nőknek. 13.33: Goossens: Kaleidoszkóp. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Ötödik sebesség. 17.57: Tizenkét szék. Ilf és Petrov regénye rádióra alkalmazva. XI. rész. 18 33: A Rádió Dalszínháza. Offenbach: A varázshegedü. Egyfelvonásos daljáték. 19.27: Szervusz, Budapest! A Stúdió 11 hangversenye. 19.50: Kerekes Tóth Erzsébet népdalfelvételeiből. 20.10: Mit üzen a múlt a jövőnek? 20.33: Merre jártunk? Vidám vetélkedő. Kb. 22.10: Peter Nero zongorázik. 22.30: Hírek. 22.33: Szórakoztatózene éjfélig. 3. MŰSOR 14.05: Bartók-művck. 15.01: Berlioz: Faust elkárhozása — drámai legenda. 17.09: Tip-top parádé. 17.39: Donizetti: Boleyn Anna —■ jelenet a 11. felvonásból. 18.00: A világgazdaság hírei. .8.05: Pro Mu- sica — nemzetközi rádióműsor- verseny. 18.44: Magyar zeneszerzők. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Közkívánatra! Szeptember, szerelem — versek és dalok. 20.42: Lortzing: Undine. Négyfelvonásos opera. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. Matematika (ált. isk. 5. oszt.). — Mérések a gyakorlatban. 8.45: Francia nyelv (középisk. III. oszt.). En Francais. Montmartre au Mont Blanc. 10.00: Lottósorsolás. — 39. hét. Közvetítés a Kom- jádi-uszodából. 10.20: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). A testek mozgása. 10.45: Orosz nyelv (középisk. IV. oszt.). 11.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.), összefüggés a feszültség, az ellenállás és az áramerősség köismer határokat — nemzetközi szórakoztatózenei műsor. 21.20: Az Állami Népi Együttes műsorából. 22.05: A Rádiószínház bemutatója. Közönséges szombat. Vaclav Cl- bula hangjátéka. 23.04: Stephan Caillat kórusa századunk kórusműveiből énekel. 23.15: A beat kedvelőinek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A magyar munkásmozgalom dalaiból. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Népdalok. 9.38: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. 10.38: Részletek Styne zenés játékaiból. 11.33: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.48: Táncdalok Párizsból. 12.25: Orvosi tanácsok. 12.33: Zenekari muzsika. 13.33: Éneklő Ifjúság. 14.00: Fiataloknak! 14.45: Érosz szavára. Válogatás a világirodalom szerelmes verseiből, 15.00: Körkapcsolás. 15.50: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. 16.33: Fráter Lóránd és Balázs Árpád nótáiból. 17.00: ötórai tea. 17.45: Tudósítás a Rába ETO—Szeged bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 17.50: Az utolsó negyed. Gazdaságp >liti- kai összeállítás. 19.45: Magnósok, figyelem! 20.38: Főnszerepben i rizött. 11.45: Angol nyelv (középisk. IV. oszt.). Anyagfejlődés. 12.45: Síppal, dobbal... Közvetítés a váci úti II. általános iskolából (ism.). 14.15: Iskolatévé. Matematika (ism.). 14.40: Fizika (ált. isk. 7. oszt. — ism.). 15.10: Fizika (ált. isk. 8. oszt. — ism.). 15.40: Világnézet (is,m.). 16.28: Hírek. 16.35: Tatabányai Bányász—Honvéd Szondi SE. Bajnoki férfi kézilabdamérkőzés közvetítése Tatabányáról. A szünetben: Reklámműsor. 18.00: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. 18.20: öt perc meteorológia. 18.25: Falujárás. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Budapesti művészeti hetek. Galilei. Tévéjáték Németh László drámájából. 2.00: Delta. Tudományos híradó. 22.10: Tv-híradó, 3. 22.50: Világszínpad, 77/3. Tallózás a nemzetközi színházi élet eseményeiből. 23.30: Képtelen képes történelem. Rajzfilmsorozat. Homérosz mondja. 2. MŰSOR 20.00: Üj hanglemezek. A Zene, zene, zene c. műsor nieilék'ete. 20.35: Túl a homokdűnéken. Ausztrál rövidfilm. 21.05: Tv-híradó, 2. 21.25: öt perc meteorológia (ism ). 21.30: A savanyú Jones. Magyarul beszélő amerikai film. POZSONYI TV 17.45: Zenés műsor. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.40: Maigret felügyelő — sorozat. 22.15: A Sztrogov család. 6. rész. 23.25: Karel Gott énekel. 2. MŰSOR: 17.20: A Mézga család. 5. rész. 18.00: Zenés műsor. 19.30: Irodalmi műsor. 20.00: Zenekari hangverseny. 22.00: Tévéjáték. porter: Rapcsányi László. 2-.35: Beniamino Gigli énekel. 22.20: Nigériai népzene. 22.33: Slágermúzeum. 23.15: Mozart-művek. 3. MŰSOR 8.08: Brahms: c-moll zongora- négyes. 8.44: Mindenki zeneiskolája. 9.31: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 10.05: Slágerlista. 10.40: Angol kórusmuzsika. 10.55: Zenekari muzsika. 12.20: Dzsesszf el vét«.# ékből. 12.41: Orff: A hold. Egyfelvonásos opera. 14.05: Kamarazene. 15.10: Levél egy kibújdosott barátom után. 15.15: A Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar hangversenye. 16.50: Bánk bán. Részletek Erkel operájából. 17.50: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel. 18.03: Arc a tükörben. Modern japán no- játék. 18.32: Hangfelvételek felsőfokon. 19.33: Gwyneth Jones és George London énekel. 20.05: A Budapesti Kamaraegyüttes hangversenye a budapesti zenei hiteken. Kb. 21.45: Az 1977. évi nemzetközi drezdai dixieland-fesztivál műsorából. 22.15; Prokofjev: V. szimfónia. Televízió DERSZU UZALA Szines szovjet film. 1—II. rész. Arszenyev regénye alapján írta; Kuroszava Akira és Jurij Nagibin. Fényképezte: Aszadu Nakai, Bon- darenkó, Szjomin, Jablonovszkij. Zene: Iszak Svarc. Rendező: Kuroszava Akira. Dcrszu Uzala egy nanáj — vagy ahogyan azelőtt mondták: gold — vadász neve, aki az Uszuri őserdeiben, a Szihote-Aliny-hegység sziklás vidékein élt. Ott ismerkedett meg a kapitánnyal, azaz Ar- szenyevvel, az íróval, egy expedíció vezetőjével. Arszenyev több elbeszélésében örökítette meg Derszu Uzala alakját, s a filmforgatókönyv alapjául az 6 művel szolgáltak. A két ember -- a kapitány és a vadász — barátsága azt sugallja, hogy ha emberek akarunk maradni, meg kell őriznünk a természethez űződő eredendő kapcsolatainkat. Adás: október 2., vasárnap, 1. műsor: 20.05. Rádió ÖTÖDIK SEBESSÉG Különkiadás a fegyveres erők napja alkalmából ötszáz budapesti középiskolás és szakmunkástanuló kapott a nyáron egy hetre „behívó-parancsot” a tatai honvédelmi pályaválasztási táborba. Az akció célja, hogy a fiúk megismerjék a fegyveres erők és testületek életét, munkáját. A programban szerepelt laktanyalátogatás, éles harckocsi lőgyakoriat, fegyver- és haditechnikai bemutató. A „srácok” közben szót válthattak tábornoki karunk képviselőivel és leendő tisztjeinkkel. Fogadták őket azokban az iskolákban és kiképzési bázisokon is, ahol a hallgatók kiképzése folyik. Az érdekes, izgalmas ismerkedésről készült a műsor. Szerkesztő-műsorvezető: Molnár Tamás. Adás: Szeptember 28. szerda, Petőfi 17.00. Televízió HÜSZÉVES A BM DUNA MŰVÉSZEGYÜTTESE A műsor bemutatja az együttes munkáját, múltját és jelenét. Velük utazunk a fellépések színhelyére, ízelítőt kaphatunk a sikerekből, és együtt örülhetünk velük a jubileumi ünnep néhány percében is. Adás: szeptember 28., szerda, 1« műsor, 20.00«