Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-23 / 224. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE A. TV-FIGYELŐ Köd. Néhány évvel ezelőtt Zalaegerszegről közvetített egy futballmeccset a tv, ám a pályára olyan tömött ködtakaró ereszkedett, hogy a mérkőzést félbe kellett szakítani. A helyszínről jelentkező riporter — a rádió szombathelyi tudósítója — kétségbeesve közölte, hogy miután nem lát semmit, beszélnie sincs miről. A kamerák azonban továbbra is mutatták a nagy-nagy szürkeséget, és a szerencsétlen szpíker — a közvetítésvezető utasítására — kénytelen volt tovább beszélni: az orra és mikrofonja előtt gomolygó köd hullámvetéseit elemezte. Valami hasonló helyzetben van most a műsor hivatalos szemlésze is, aki a jelenleg futó hét műsorát hiába böngészte át oda s vissza, nem valami sok bekarikázni való programpontot talált. Mintha az a hajdan volt zalaegerszegi köd ereszkedett volna rá a képernyőre, olyannyira eseményteleneknek tűnnek ezek a napok. Mit tehetnénk tehát egyebet, elemezzük mi is a ködöt. Zene, zene, zene. Még a máskor frissen pergő Zene, zene, zene — hogy e szerencsétlenül hangzó cím helyett miért nem találnak ki egy másikat!? — is fáradtnak, ötlettelennek tűnt kedden este. Kérdés, felelet, kis muzsika; kérdés, felelet. kis muzsika — akárha valami rádióadást hallgattunk volna. Legföljebb néhány átszellemült művészarc emléke marad meg ebből az adásból: Lukács Pálé, aki mélyzengésű brácsáján most is olyan szépen játszott; vagy Pécsi Sebestyéné, aki itt, a Pest megyei Foton zúgatta meg — ugyancsak a zenebarátok kedvére — az orgonát. Egyéb megjegyeznivaló? Legföljebb az a híradás, amely szerint Szűcs Judit táncdaléne- kes egykor hajdani szakmájának megfelelően egy fodrászkórusban kezdte pályafutását, még a Röpülj páva idején. Jó lesz megjegyezni — hátha éppen ez segít győzelemre valakit egy televíziós kérdezz-fele- lek műsoron. Örömök Afrikából. Már a harmadik részen is túl van az a sorozat, amely Afrikai örömeink címmel mutatja be a magyar tv forgatócsoportjának úti emlékeit Tanzániáról, illetőleg az afrikai földrészből a legmagasabbra (pontosan 5395 méternyire) kiemelkedő Kilimandzsáróról. S jó, hogy túl van, hiszen e nagydobra vert vállalkozás rendszeres figyelése nem kis áldozatot követel. No nem a filmre vett látvány idegesíti a nézőt, hanem a mellé, közé, alá i illesztett kommentár. Az, ahogyan e legutóbb vetített Tanzánia szépségei című filmrészletben is megpróbáltak köny- nyedkedni e túra résztvevői. Így Pali, úgy Tamás és amúgy Gyulám — hallhattuk szinte percről percre a presszóasztal mellé talán igen, de a milliók által figyelt tv-sitúdióba semmiképp sem illő emlékezést, amely ahelyett, hogy a megjárt tájék földrajzi, néprajzi érdekességeit idézte volna fel, sokkal inkább a privát — sem izgalmasnak, sem szellemesnek nem tűnő benyomásokat hordta egybe. Más lap is megírta már, itt is elmondjuk: falsra sikeredett ez a sorozat. Éppen az hiányzik belőle, ami egy ilyen ex- pedíciós filmet értékessé tesz: az ismeretek bősége, korrektsége; az a — hogyan is mondjuk? — tapintait, önmérséklet, tisztességtudó fegyelem, ahoTELEVÍZIO 5.13: Idősebbek Is elkezdhetik. Tővétorna (ism.). 9.20: Kamera <kö- zépisk. IV. oszt.). 9.50: Felfedező úton Eszak-Amerikában. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. V/4. rész: Indián nyár (ism.). 10.15: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja (ism.). 10.35: Nyitott boríték (ism.). 11.10: A savanyú Jones. Magyarul beszélő amerikai film (ism.). 12.30: Művészeti magazin (ism.). 14.32: Játszótereink. Hiportműsor. 15.10: Ide- silss! Ajánlóműsor gyerekeknek. 15.35: Hírek. 15.40: Reklámműsor. 15.45: Befejezetlen regény. Válogatás Louis Aragon műveiből. 16.20: Reklámmüsor. 16.30: OSC— KOSSUTH RADIO 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.23: Faluról mindenkinek. 8.10: Üt kontinens hét napja. 8.26: Népi zenekarok műsorából. . 8.55: Kulturális magazin. 10.03: Százszorszép Színház. A kis herceg. Saint-Exupery meseregénye rádióra alkalmazva. 11.12: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa régi angol szerzők müveiből énekel. 11.28: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A hangverseny-közvetítés folytatása. 13.06: Jó ebédhez szól a nóta. 13.55: Kozmosz. Tudományos magazin. 14.15: Volt cgy- J szer egy vadnyugat. Részletek Morrlcone filmzenéjéből. 14.39; Pillantás a nagyvilágba. 13.17: NI- loslav Bures trombitál. 15.33: Üj lemezeinkből. 16.18: Daloló, muzsikáló tájak. 17.10: Gordonkázás. A sokarcú Krúdy. II. rész. 18.19: Muzeális operettfelvételeinkből. 18.45: Szvjatoszlav Richter magyar- országi hangversenyei. — XIV. rész. 20.07: Budapesti művészeti hetek. A Rádió Dalszínházának bemutatója. 21.05: örökzöld dallamok. 2.20: Kálmán Imre operettjeiből. 22.53: a bázeli harangok. 23.20: Két versenymű. 0.10: Toronyién©. PETŐFI RADIO 7.30: Edward Power Bijgg orgo- j ni!. 8.03: Mit hallunk? 8.33: A | „Nyitóikéi!" postája. 9.00: Vasár- I gyan a képsorok készítői a háttérbe húzódnak. Mulasd meg! a képernyőre borult őszi ködből egy mind nagyobb kedvvel űzött, és mind többek által figyelt vetélkedő villant elő unalmat űző fényességgel. Egy tipikusan amatőrműsor, amelyet éppen ez a csinálatlanság, természetes jókedv emel annyi más, nagy apparátussal kiizzadt adás fölé; a Most mutasd meg! Az előfizető csak a térdét csapkodja: mi mindent ki lehet találni tizenöt, húsz másodperc alatt... És persze nemcsak szórakozik — örvend is: micsoda tömegben sereglenek elő ezek a rakétasebességgel következtető Ifjak. A legutóbb már általános iskolás fiúk is elmutogatták a magukét; ügyesen, okosan — már- már azt hinni: kisbabakoruktól mindennapos elfoglaltságuk ez a pupillatágító kézbeszéd ... Akácz László Vasas. Bajnoki vízilabda-mérkőzés. Közvetítés a Komjádi-uszodá- ból. 17.20: Rajzfilmek. 17.30: Üdvözöljük a 60 éves szocialista forradalmat. A Magyar Televízió ajándékműsora. 18.45: Reklámműsor. 18.55: Egymillió fontos hangjegy. A televízió könnyűzenei sorozata. 19.10: Cicavízió. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Gusztáv gondos. Magyar rajzfilmsorozat. 20.05: A lányom barátnője. Vidám tévéjáték. 20.55: A zene világnapján. Zenék, pillanatok — régi és új filmekből. 21.35: Röplabda Európa-bajnokság. Közvetítés Helsinkiből. 23.00: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Budapesti művészeti hetek. Mozart: Figaró házassága. Opera napi koktél. 10.33: Szivárvány. 12.33: Népdalok. 12.54: A fehér rabgszolga. Ernst Joseph Görlich regénye rádióra alkalmazva. 14.00: Táskarádió. 15.00: Jelenidőben. A kiskertmfivelésről. 15.33: Magán- gyűjtemény. Erőss Ferenc lemezeiből. 16.36: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.46: Basszusáriák. 17.10: ötórai tea. 18.30: A mosoly országa. Részletek Lehár Ferenc—Harsányl Zsolt operettjéből. 19.30: Kritikusok fóruma. 19.48: Könnyűzene. — Hangszerszólók. 19.58: Diákkönyvtár hangszalagon. Rab Ráby. 21.05: Verdi: Fmani. Négyfelvonásos opera. 23.28: Az 1977. évi nemzetközi drezdai dixieland-fesztivál műsorából. 3. MŰSOR 8.08: Világhírű előadóm-i vészek Bacb-felvételeiből. 9.24: Sugár Re- zsü műveiből. 10.07: ÜJ Zeml Cf- ság. 10.42: Mflvészlemezek. 11.36: Népi hangszerek Peruban. 12.10: Wagner operáiból. 13.17: Kis magyar néprajz. 13.22: Zenekari muzsika. 15.08: Rádiószínliáz. Mándy Iván kLshangjátékalból. 16.11: így láttam Kodályt. 16.48: Képtelenség. — Riport. 17.13: Haydn-mfívek. 13.03: Két Sckütz-motetta. 18.15: Világlíra. Oszip Mandelstam versei. 19.33: Pillangókisasszony. Részietek Puccini operájából. 20.07: Aloys és Alfons Kontarsky két- zongorás estje a budapesti zenei heteken. Közben: kb. 21.05: Egy oálya vonzásában (portré). Kb. 21.23: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 22-10: Dzsesszfcl- véteiekből. 22.301 Mozart: D-dúr hegedűverseny. Televízió GALILEI Színes tévéjáték Németh László drámájából. Dramaturg: Mészöly Dezső: Vezető operatőr: Sik Igor, rendező: Adám Ottó. „Nem lehet egyszerre írni éi óvatosnak lenni” — mondja Németh László drámájának hőse, Galilei. Nem akar ő lázadó lenni, tí.ak a felismert igazság kimondásának jogát kívánná a szellem embere számára. De a hatalom birtokosa, az egyház, hajthatatlan. Galilei a kínvallatás után visszavonja tételeit, hogy így — megmenekülve a máglyától — befejezhesse életművét. Mert hiszi és vallja, hogy az ő halálával a fizika tudománya pusztult volna el. Adás: szeptember 30., péntek, 1. műsor, 20.00. három felvonásban, a szegedi Nemzeti Színház előadásában. Közben: Tv-híradó, 2. 2.45: Doktor tojáshéj. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. l Jól bclerántottál a pácba. POZSONYI TV 12.35: A Sztrogov család (6. ism.)« 19.00: Híradó. 19.30: Bábfilm gyermekeknek. 20.30: A nagymama asztalánál. Tévéjáték. 21.35: Sporthíradó. 21.45: Zenés szórakoztató műsor. 22.45: A király és a nő. Tévéjáték. 23.10:2 Férfi röplabda EB. 2. MŰSOR: 16.25: Tesla Pardubice —CIIZ Litvinov jégkorongmérk. 19.30: Szóló. Tévéjáték. 20.00: Hangverseny. 22.20: Vizűm Ocantrosba. NDK tévéfilm. 1. rész. TELEVÍZIÓ 7.23: Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 7.30: Min lenki iskolája. 2. Fizika. A tesiík egymásra hatása (ism.). 8.00: 1. Sió- lógia. Élő és élettelen (ism.i. 8.35: Wickie. NSZK rojzfilmsor >zat. 12. Az orvtámadás. 9.00: Hírek. 9.05: Csipkerózsika. Zenés mesejáték. A Budapesti Gyermekszínház előadása, felvételről. 10.30: Mozdulj! Helyszíni közvetítés a budaörsi repülőtérről. 11.30: Debreceni Dózsa —Bp. Honvéd. Bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés. Közvetítés Debrecenből. 14.23: Gusztáv gondos. Magyar rajzfilmsorozat (ism.). 14.30: Pedagógusok fóruma. 15.05 s Pergő képek. Amatőrfilmesek műsora. 13.45: Műsorainkat ajánljuk! 16.10: Szűkebb hazánk, a Naprendszer. VI 4. rész: A Naprendszer poklai. 16.50: Omega-változat. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat. V/4. rész. 17.50: Rcklimmű- sor. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkeclőmflsor. 18.25: Reklámmüsor. 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 48.55: Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétorna. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Derszu t/ain. Magyarul beszélő szovjet film. T—II. rész. 22.25: Telesport. Sporthírek. Röplabda Furópa-bajnokság. Közvetítés Helsinkiből. 23.45: Hírek. POZSONYI TV 13.00: Sportdélután. 16.50: Alekszandr Nyevszklj. Szovjet film. 19.00: Híradó. 19.35: Hű maradok. Tévéjáték. 20.55: Sporthíradó. 22.15: Férfi röplabda EB. 2. MŰSOR: 15.10: Rajzfilmek. 15.53: Balzac szerelmei. 6. rész. 19.30: Hangverseny. resr, MEGYÉI mm «■síi ITIE1L. EiViliZiliO 1 melléklete] Szovjet fórum a televízióban Szeptember 27-én harmadszor rendezi meg a Televízió a szovjet fórumot. A részletekről Korolovszki Lajost, a műsor előkészítőjét, irányítóját kérdezte az MTI munkatársa: — Először 1971-ben volt a televízióban szovjet fórum. Mostani fórumunkat már az 1977. szept. 26—okt. 2. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mit üzen a rádió? 9.00: Forr a világ. Tompa Mihály versei. 9.10: A hét zenemüve. 9.40: Tolna megyei óvodások énekelnek. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.20: „A vizet is jó meg- lnnunk ...” Bogdán István írása. 11.40: Szeszélyes nyár. Vladislav Vancura regénye folytatásokban. VII. (befejező) rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Gencsy Sári és Bódy József nótákat énekel, Balogh Elemér cimbalmozik. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Arma Pál dalaiból. 14.47: Bogár István fúvósmüveiből. 15.15: Pomádé király új ruhája. Részletek Ranki György operájából. 16.05: Bizalom a bizalmiakban. Körkapcsolás az üzemi demokráciáról. 17.10: A Magyar Rádió és Televízió énekkara romantikus kórusokat énekel. 17.29: Találkozásaim. Úszta Gyula vallomása. — Riport. 18.09: Szokolay Sándor népdalfeldolgozásaiból. 19.15: Mary Poppins. Részietek Sherman zenés játékából. 19.35: A budapesti zenei hetek megnyitó hangversenye. Közben: kb. 20.25: Oda. József Attila versel. Kb. 20.45: A hangverseny-közvetítés folytatá- : sa. Kb. 21.20: Népdalok. 21.30: Ml, férfiak. „A nagy gyerekek.” 22.30: Két Bach-partita. 23.17: Ruszalka. Részletek Dvorzsák operájából. 0.10: Knisch Gábor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.33: Slágermúzeum. 9.33: Blaháné. Készletek Polgár Tibor daljátékából. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Alföldi népdalok és néptáncok. 12.33: Főiskola Szekszárdon. Riport. 12.50: Grófé: Grand Canyon. — szvit. 12.33: Bartók gyermekmuzsikája. 14.00: Kettőtől ötig... (élő). 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Es ha azt mondom... Riport. 18.33: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik, Bangó Margit cigánydalokat énekel. 19.03: Jó es- , tét, gyerekek! 19.08: Nyilvános tánczenei hangverseny a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola nagyterméből. 20.33: Labirintus. Zenei rejtvény fiataloknak. 20.48: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. 21.48: Egy éj Velencében. Részletek Johann Strauss operettjéből. 22.33: Derűre is derű. Rideg Sándor novellái rádióra alkalmazva. 23.01: Verbunkosok, nóták. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 13.30: Iskolarádió. 10.03: Délutáni hangverseny Schubert műveiből. 17.03: Láttuk, hallottuk. 17.18: Régi magyar dalok és táncok. 17.30: A hét zeneműve. Prokofjev: V. szimfónia. 18.00: A világgazdaság hírei. 13.05: Zsebrádiószínház. Szerelem. Vathy Zsuzsa hangjátéka. 18.23: Huszonöt perc beat. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Szerelmi bájttal. Részletek Donizetti operájából. 20.33: Dzsesszfelvételekből. 21.05: Orosz zeneszerzők vonósnégyeseiből. *1.43: Honegger: Johanna a máglyán — oratórium. RÁDIÓFIGYELŐ A RADIÓSZINHAZ négy mai magyar író egy-egy kis- hangjátékát közvetítette vasárnap este. Az összeállításban hasonló témájú darabok kerültek egymás mellé, mindegyikben a hétköznapi valóság és egy értelmesebb élei lehetősége között létrejött szakadék határozza meg az alaphelyzetet. Miért nem teljesülnek álmaink, miért nem lehetünk boldogabbak, hogyan lehet vagy kéne mégis megpróbálni másképpen élni — ezekre a kérdésekre keresték a választ a kishangjátekok szerzői. Görgey Gábor Ijesztő hírek című tréfája, pompás, fekete humorral eleveníti meg a tökéletesen civilizált, de a fán élő jövendő emberiséget. A fiatalok Itt is a bömbölő magnó mellett tanulnak, az idősebbek a mai érvekkel szapulják őket, s végül mélységesen felháborodva nézik a tv-ben, ahogy egy ifjú pár a fákról leereszkedik a földre. A nonszensz tréfa arra figyelmeztetett, hogy meglévő előítéleteinkhez ragaszkodva, csak a külsődleges körülményeket változtatgathatjuk oda- vissza, a valóságos változáshoz a gondolkodásnak, az embernek is meg kell változnia. Lázár Ervin, Utazás a vörös lovon című kishangjátékában egy zárt családhoz vendégségbe érkező régi barát képviseli az újítást, az igazi változást, az apró változatosságokat kedvelő, de tulajdonképpen megalkuvó asszonnyal szemben, aki unatkozva korholja a férjét unalmas életükért. A gyerekek rögtön elhiszik a vendégnek, hogy ő II. Rákóczi Ferenc, s a pedáns férj is. Közösen várják a Vörös ló érkezését. Hisznek a mesében, s a Vörös ló megérkezik. Az elképedt feleség mellől hátára veszi a lelkesen visongó családot, tovavágtat. Lázár Ervin hitelesen érzékelteti : a csodák megtörténhetnek. A fantasztikus happy enddel szemben, Simonffy András kis remekműve, A hal halála, címének megfelelően; tragédiába torkollik. De előbb még Ivó, a hal játékos komolyságával meghatja és megváltoztatja az egész családot. A kék fürdőkádban úszkál és nincs szíve senkinek se agyonverni. Az apa férfias komolysága, az anya háziasszonyi szigora, a kisfiú szüleitől hamar eltanult anyagiassága, valami boldog gyermeki figyelemmé, világ Iránti nyitottsággá alakul a hallal folytatott eszmecsere alatt. A nagymama azonban titokban agyonveri és kisüti Ivót. A család elkeseredetten tiltakozik a világ rendjének, illetve ilyen rendjének helyreállítása ellen. Másképp akarnak élni ezután, Ivó nem halt meg hiába. Vámos Miklós Iróniájának legfiatalabb lakója, Cerka sem tud belenyugodni, hogy amit írnak vele, a papírkosárba kerül. A ceruzához képest örökéletű Golyó úr, a golyóstoll, és Töli kisasszony, a töltőtoll, bezzeg nem törődik vele, ml lesz a tintával, amit kieresztenek. őket csak a saját kényelmük érdekli. De Cerka egyre fogy, rövidül a sok hegyezéstől, ő mindent odaad, neki nem mindegy, ahogy egy hivatásának élő nehéz embernek sem hogy mivé lesznek az erőfeszítései. Bölcs példázatok, groteszk parabolák, lírai jelenetek, jó művek bizonyítják, érdemes volt néhány éve kísérletezni kezdeni a kishangjátékokkal, életképes, hasznos műfaj született, melynek rangját maradandó művek fémjelzik. AZ OLVASTAM EGY NOVELLÁT általában egy éppen divatos kérdéssel foglalkozó írást választ ki a közelmúltban publikált novellák közül. Vasárnap Mátyás István Végh Antal Érdeklődjünk telefonon című novelláját mutatta be néhány magyarázó, bíráló szóval. A művet kállai Ferenc olvasta el, vagy inkább előadta, az (Folytatás a 2. oldalon.) előkészítéstől országos érdeklődés kíséri: jószerivel az eddig megkapott levelek kérdései ki- tölthetnék az adásidőt. Természetesen továbbra is várjuk nézőink leveleit, az adás napján délelőtt 10 órától pedig telefonjait is. A hívható számokat a rádió krónikáiban, a napilapokban és a televízió híradásaiban tesszük közzé. — S akiknek a kérdéseket feltehetik: a stúdióban helyet foglaló szovjet vendégek elismert szakértői, jeles személyiségei a politikai, a gazdasági, a kulturális és sportéletnek. L. A. Voznyeszenszkij, a Szovjet Televízió politikai kommentátora, a közgazdasági tudományok kandidátusa, több gazdasági mű szerzője, számos népszerű televíziós sorozat alkotója. A. 1. Gyianov nyugalmazott ellentengernagy, részt vett a polgárháborúban, aktív szerepet vállalt a balti flotta újjáépítésében, és 1923-tól a legendás Auróra cirkálón szolgált. G. M. Grecsko űrhajós, a Szovjetunió Hőse, a műszaki tudományok kandidátusa 1966 óta dolgozik az űrhajós kiképző központban, 1975. elején fedélzeti mérnökként 30 napos utazáson vett részt, A. A. Gubarev űrhajóssal, a Szojuz—17- en és a Szaljut—4 kézivezérlésű állomáson. V. Sz. Gubarev, a Pravda tudományos szemleírója. Az űrkutatással, elektronikával, magfizikával és genetikával foglalkozó könyv és számos cikk szerzője. Ny. Ny. Molcsanov professzor, a történelemtudományok doktora világpolitikai kérdésekben tekintély; de Gaulle tábornokról írt könyve hazánkban is megjelent. A. 1. Szmirnov közgazdász a Szovjetunió tervhivatalának azt a részlegét vezeti, amely a szovjet társadalom szociális fejlődésével foglalkozik, s végül sportszakértőnk: L. I. Turiscseva olimpiai és világbajnok tornász. — A színesben sugárzott fórum résztvevőiről vasárnap a televízió, „Műsorainkat ajánljuk” című összeállításában egy- egy portréfilmet is levetítünk. A rádió állandó mű sorszámai KOSSUTH RADIO 4.30i Hírek. Idöjárásjelentés. 1.48: Siót kéreki 8.00: Reggeli Krónika 9.0)i Műsorajánlat. 8.30: Hírek Időjárás jelentéi 8.401 Falurádió 8 00: Reggelt Krónika. < 20: Reklám. 0.30: Hírek. Idő* járásjelentés. 8.18: Szót kérek! 8.90: Reklám. 7.00: Reggelt Krónika. 7.18 (kb.): Körted idöjárásjelenlés. 7.33: Műsorajánlat. 7.15: Tanácsadó szolgálat, 8.001 Hírek, Idő |árás Jeleuléi. 1.08: Műsorismertetés. 8.101 A mai nap kulturális programjából. IO.OOi Hírek, Idöjárásjelentés. 12.00: Déli Krónika 11.20: KI u>er <na7 Játék és muzsika Hz percben lS.OOi Hírek. 17.001 Hírek tdőjáiásjelenléz. 1840: Esti Maga/ln. 21.001 Hírek. 22.00: Hírek, Idöjáritjelraté*. 22.18: Sporthírek. 84.00s Hírek Időlárá»- jelentés. 0.28: Himnusz, 0.701 Ví/Jeteöszolgálat PETŐFI RADIO 130: Hírek Idójarásjelcutés. 8.00: Ittuk tdöiarái- Jelentés. 8.80: Hfrek. Idöjárásjelenlés 8.00: Hírek. Idöjárásjelentés 8.20: torna. 8.30: Hírek. Idöjárásjelenlés 848: Reklám. 8.48: 0) könyvek S-80: Reklám. 8.58: Hallgatóink figyel mehet 7.00: Hírek. Iddjárásjelentéa 7.80: Hírek. Idöjárásjelenlés. 7.38 (kb.l: Körzeti idöjárásjelenlés 8.00: Hírek tdőjirásjelcntés. 8.S0: Hírek 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek 11.30: Hírek. 12.3«: Hírek. 13.J0I. Hírek. 13.491 Időjárás- és vlzállás- leleniés ll.SOi Hírek. Körzeti Idájáráslelentés. 18.30: Hírek 18.33: álű sorismertetés, ts.38: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek 24.0«> Hfrek. Idöjárásjelenlés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen ayelvó vt: lelzőszolgálst. 3. MŰSOR II.tó: Hírek. 14 01: Műsorismertetés. iMít Hírek 18.««: Hírek. 18.30: Hírek. tt.M! Hírek. Időjárásjelentés.