Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-10 / 213. szám
NAGYGYŰLÉS SZOBON A szolidaritás jegyében TÁRLAT, MŰSOR, TÁBORTŰZ Együtt énekelnek a szereplők. A KISZ váci járási bizottsága Szöbon rendezte meg a járás fiataljainak szolidaritási nagygyűlését, melynek megkezdése előtt, a művelődési központ előcsarnokában Szabó Imre tanár nyitotta meg a központ amatőr képzőművészeinek tárlatát, ismertette a közösség tevékenységét, eredményeit. A váci trió vezetője, Szegedi Péter pal-beat énekes a mikrofon előtt. Grósz Sándor és Cserny Péter felvételei A művelődési központ zsúfolásig megtelt színháztermében a szobi művelődési központ és a Pesti Barnabás Ifjúsági Klub irodalmi színpada, a nagybörzsönyt pol-beat együttes és a váci Szegeditrió lépett fel. A műsor elején és végén a szereplők együtt énekelték el a Vence- remost. A nagygyűlés után, a Duna- parton tábortüzet gyújtottak a fiatalok, a szolidaritás és a béke jegyében. DORONGGAL FENYEGETŐZÖTT Biztonságot az orvosi ügyeletnek Ritkán fordul elő, hogy hangoskodó, botrányosan viselkedő beteg keresi fei a dunakeszi - rendelőintézet éjszakai ügyeletét. Az elmúlt szombatra virradóra megtörtént. Dr. Babicz Béla itóyeletes örvös és Borsos Zoltánná nővér még beszélgetésünkkor is a történtek hatása alatt állt. — Egy fiatalember jelentkezett azzal, hogy bántották, sérüléseiről vegyünk látleletet — mondta a nővér. -— Beírtam az adatait, és kértem, hogy reggel 100 forintos okmánybélyeggel keresse fel a sebészetet. Durva szavakkal illetett és fenyegetőzött, alig tudtuk az ajtón kívül tenni. Míg a doktor úr szóval tartotta, én telefonáltam a rendőrségre. Három perc múlva itt volt az URH, és leszerelte a doronggal fenyegetőző fiatalembert. Megkerestük a garázdát is. Szánta-bánta tettét, és megígérte, bocsánatot kér a nővértől. Azt latolgatjuk, mi történhetett volna, ha a nővér egyedül van, mint mindig, amikor az orvost beteghez hívják, ha a fiatalember a doronggal együtt lép be a rendelőbe, vagy beveri az üvegajtót? Az ügy tanulsága: biztonságot kell teremteni az éjszakai ügyeletét taljesitöknek, megakadályozni a garázda látogatók kellemetlenkedéseit. S. L. Postaládánkból Az illetékesek válás Tisztelt Szerkesztőség! Nagy a gondom, mivel a szívemmel baj van, nincs szükségem az idegeskedésre. Az idén, január 13-án vásároltunk OTP-re egy varrógépet. A részleteket pontosan fizettem, januárban az elsőt, júniusban az utolsót. Majd augusztus 2-án az alábbi levelet kaptam: „Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelzett kölcsön- számlájára a tárgyhavi 500 forint törlesztőrészlet nem érkezett be. Kérjük, hegy a fenti összegben fennálló részlethátralékát, valamint jelen levelünk költsége fejében 3 forintot a kézhezvételtől számított 3 napon belül befizetni szíveskedjék. Amennyiben fizetési kötelezettségének időben nem tenne eleget, kénytelenek lennénk a kölcsönszerződésben foglaltak értelmében, illetményletiltást foganatosítani. Ha a havi részletet időközben befizette, úgy felszólításunkat kérjük tárgytalannak tekinteni.” Mivel én időben rendeztem tartozásom, nem utaztam Vác- ra. hanem ahogy írták, tárgytalannak tekintettem. Azonban az OTP nem, mert most szeptemberben a férjem munkahelyére elküldte a letiltást. : A nálam maradt bizonylatokat elvittem az OTP-be, ki is keresték, szerintük a márciusi hiányzik. Nekem megvan, mégis azt a választ kaptam, ők nem könyvelhetik el, mivel nem kaptak bizonylatot. A letiltást ugyan ideiglenesen visszavonták, de azt mondták, kerestessem ■ a pénzt a penci postamesterrel. A postamester a pénzt továbbította Budapestre, és megadta a cím-:, hogy utazzam oda, vagy ajánlott levelet küldjék. Én az utóbbit választottam, mégis olcsóbb, mint az utazás. Nem értem, miért nekem kell keresnem, amikor pontosan fizettem? Ha valahol hanyag munkát végeznek, annak kárát miért a kölcsönigénylőnek kell viselnie? Ha nem tudom a pénzt megtalálni, akkor kétszer kell kifizetnem ? Jámbor Gyuláné Penc, Rád! u. 25. iái ovooaKDan is kezdődik a tanév A város óvodáiban nénar.y napig még önfeledten játszanak a gyerekek, de ma, szombaton, a Hajós Alfréd Üttö- rőházban a városi tanács művelődési osztálya már megtartja a vezető óvónők tanévnyitó értekezletét, melyen megbeszélik az óvodai oktatásinevelési feladatokat. Szeptember közepétől a megszokott hintázások, labdajátékok szüneteiben tanulásba kezdenek a kicsik: meg kell ismerkedniük a környező világ legegyszerűbb tárgyaival, a számolási alapismeretekkel, a rajzolás, festés tudományával, sok verssel, mesével, hogy az iskolába kerülve, könnyebb legyen az igazi tanulás. Iskolabusz A sokak által kért iskolai autóbuszjárat az idén elindult. Természetesen az első napokban még sok a magyarázkodás a megállóban: a papa, mama nem utazhat a járattal s az első osztályosok kezét még nem szívesen engedik el a szülők, a legkisebbek azonban élvezik az önállóságot. A MÁVAUT váci vezetőinek figyelme még arra is kiterjedt, hogy a kocsikra gver- mekszerető gépkocsivezetőket osszanak be. HOLNAP Karbantartás irdalt - vízhiány A Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat üzemviteli osztályától kapott tájékoztatás szerint, a verőcei vízmű elektromos hálózatának karbantartási munkái miatt, holnap, vasárnap, reggel 8 és déli 12 óra között, Vácott nyomáscsökkenéssel, a város magasabb területein esetleg vízhiánnyal is kell számolni, ezért mindenki tartalékoljon vizet a főzéshez. Pénteken a váci piacon a burgonyát a termelőszövetkezeteknél 4,70-ért, az őstermelőknél 6 forintért kínálták. A zöldborsó kilóját 20, a zöldbabét 7—10, a fejtenivalóét 17—20 forintért mérték. A fejes káposztát 2,20-ért, a pirosat és kelkáposztát 8 forintért adták. A karfiol kilója 10 forintba került, a zöldség csomója 4—5, a fehérrépa kilója 7,60, a sárgáé 3.60 forintba. Tököt egészben 4, gyalulva 10 forintos áron zai A váci I. számú postahivatal vezetőhelyettesétől, Po- mozi Miklóstól kértünk tájékoztatást, mit tehet olvasónk? Informátorunk felvilágosított, minden postahivatalban van a postaforgalomban elkallódott átutalási utalványok keresésére szolgáló, úgynevezett tudakozvány, melyet a feladóvevény birtokában — a vevény a befizetést igazolja —, bármelyik postahivatalban kiállítanak. A penci postamesternek is kötelessége a tudakozványt elkészíteni, de ha olvasónk bent jár Vácott, keresse fel őt vagy bármelyik munkatársát a váci főpostán, szívesen segítenek neki. Az OTP városi-járási fiókjának vezetője. Várnagy Béla, érdeklődésünkre elmondta: a letiltást feloldották, s olvasónknak személyes találkozásukkor ők is azt tanácsolták, forduljon a postához, mert az OTP nyilvántartásában — bár vétlenül — hátralékban van. saját érdekében kell a tudakozványt mihamarabb útjára indítania. Bányász Hédi Mérlegelés és döntés Mind többen találják meg helyüket Munkaerőgondok Dunakeszin Menni, vagy maradni? E kérdést előbb-utóbb a legfőbben föltesszük magunknak egy-egy új munkahely választása előtt. Dunakeszin tavaly 2 ezér ember lépett ki és talált új munkahelyet, a keresőképes lakosságnak több mint tíz százaléka. (A bejárók nem szerepelnek ebben a számban.) Az okok Mérlegelés és döntés. Nem fordítva! A döntés előtt mindig szükséges a mérlegelés, amelyet, bizony, megelőz sok vélt vagy valós sérelem, hirtelen harag, indulat, az új belépők magasabb munkabére és sok egyéb ok. Pedig jó lenne az összes esetben a nyílt, őszinte beszéd. Marasztalna talán. Mi tart és mi taszít el megszokott munkahelyünktől? A választás vajon csakugyan helyes, nemcsak anyagilag, hanem az emberi kapcsolatokra, a szakmái fejlődésre is tekintettel? Ez utóbbiak, leszámítva az anyagiakat, szerencsére, egyre fontosabbakká válnak a dolgozóknak, és a gazdasági vezetőknek egyaránt. Így látja ezt Horváth Zoltánná munkaügyi főelőadó, a dunakeszi városi tanács augusztusbán létrehozott irodájának vezetője is. — A közismert adatokból kitűnik, hogy jelentős Dunamértek. Uborkából a salátának valót 4, a vizes és a ko- vászolhatót 7, az aprót 10—12 forintért lehetett megvenni. A lecsópaprika ára 2,50, az étkezési 4,50, az elraknivaló 7—8, a felfűzhető hegyes 12 forintért kelt el. A befőzési paradicsomot a termelőszövetkezeti árudákban 2, az étkezésit az őstermelők 3—5 forintért mérték. A sóska kilóra 10, a spenót 12 forintba került, csomóra mindkettőt 2.50-ért adják. A fejes saláta darabjáért 4, a hónapos retek csomójáért 3 forintot kértek. A tinóru gomba kilóját 40—50 forintra mondták. Az őszibarackból az apróbb 8, a sárga nagyfajta 16—20 forintért kel el. Szőlőt 14—16 forintért kínáltak. A görögdinnye ára 5 forintra emelkedett. Az alma ára 5—ld forint között változott fajtától lés minőségtől függően. Körtét 7—14, szilvát 6—8 forintért lehetett kapni. A csipkebogyóért 12 forintot kértek. A vágott liba kilóját 60, a kacsa darabját 180—220 forintra mondták. Az élő kacsát 80 forintért adták, a csirke kilóját 32, a tyúkét 25 forintért mérték a termelőszövetkezeti árudában. A tojás ára 1,70 volt. keszin a munkaerő-fluktuáció. Miben látja ennek okát? — Elöljáróban el kell mondanom, hogy nipcs pontos kimutatásunk a bejáró és helyben dolgozók létszámáról. Hiányzik az úgynevezett munkaerőmérleg, amely naprakészen mutatná az új város munkaerőhelyzetét. Tapasztalatunk szerint a gyakori kilépések oka a több műszakos beosztás, a kisgyermekek elhelyezésének gondja, a köny- nyebb munka és nem utolsósorban a magasabb kereset. Ellenőrzés — A korábbi években még nagyüzemeink is súlyos gondokkal küzdöttek, amelyek csak az új megyei tanácsi rendelet hatályba lépése óta enyhültek. A MÁV Járműjavító és a Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár, tekintettel a nagymértékű fejlesztésre, az A-kategóriába került. Ez azt jelenti, hogy a hűtőházzal együtt, önállóan vehet föl munkakönyvükben „kilé-' pett” bejegyzéssel jelentkező dolgozókat, amiről mi csak utólag szerzünk tudomást. A B-kategóriás vállalatoknál folyamatosan ellenőrizzük a munkásfelvételt, és a legkisebb szabálytalanság észlelése esetén is szigorúan eljárunk. Ennek ellenére, mitagadás, voltak kiskapuk, amelyeken bejutott egy-egy „kilépett” dolgozó. Erről az információ már csak akkor érkezett hozzánk, amikor nem volt mit tennünk. Legutóbb a Bőripari Ktsz-ben voltam ellenőrzésen, s megnyugodva tapasztaltam, sem a felvételben, sem a bérezésben nincs szabálytalanság. Természetesen, más üzemeket is ellenőrzünk. — Mit tesznek Dunakeszi intézményei, üzemei a vándorlás megszüntetéséért? — Elmondhatjuk, hogy valamennyi üzemben javultak a dolgozók élet- és munkakörülményei. A torzsgárdatago- kat fokozottabban megbecsülik, anyagilag és erkölcsileg egyaránt. Nagyobb üzemeinkben szakmai alap- és továbbképzéseket szerveznek, melyeken nagyon sok segéd- és betanított munkás tanulhat szakmát. A Járműjavítóban elsősorban, a vállalat.jel- legénél fogva, a vasas szakmákra fordítanak nagy gondot. míg a Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár, a hűtőházzal együtt konzervipari szakmunkásokat képez. A következő években jelentős munkaerő-növekedés nem várható, ezért a meglevő technológiai berendezések korszerűsítésével és új, modern gépek beszerzésével kell az élőmunkával takarékoskodnunk. — Említette, hogy új munkakörében elsődleges feladata lesz a város munkaerőhelyzetével kapcsolatos ügyek intézése, ellenőrzése és továbbfejlesztése. Mik a tervei, elképzelései a jövőre? Elképzelések — Elsősorban az iskolákból kikerülő tanulókra számíthatunk. Fontosnak tartom a rendszeres tájékoztatást, információadást, különösen a végzős növendékeknek. Dunakeszi üzemeiben több tucat szakmát tanulhatnak a fiatalok, de ehhez az szükséges, hogy ismerjék a fölajánlott munkahelyeket. Ma még nem tudjuk befolyásolni az eíső munkakönyvest a választásban, amikor munkakönyvét kiváltja, már előre megbeszélt helye van, s ritkán változtat korábbi elhatározásán, ezért kívánatos lenne, ha megelőzően mi is ajánlhatnánk nekik helyben munkahelyet. Azt hiszen, ha ez a kapcsolat létrejönne az üzem, az iskola és a tanács között, enyhíteni lehetne az üzemek gondjait, s kinevelhetnénk Dunakeszi jövő munkásnemzedékét. i dr Menni vagy maradni? E kérdés nyomában járva, megtudhattuk: Dunakeszin még hiányzik az egységes munkaerő-nyilvántartás és -irányítás. Meg kell tehát' teremteni, hogy az elkövetkező időszakban mind többen úgy döntsenek, maradnak, találják meg helyüket, számításukat jelenlegi munkahelyükön. Nyári Ferenc Állták a szavukat A dunakeszi munkásőr alegység tagjai szocialista szerződést kötöttek a hűtőházzal, melyben az üzemnek segítséget nyújtó társadalmi munkára is elkötelezték magukat. Legutóbb 340 gyümölcstároló rekeszt készítettek a hűtőháznak, teljesítve egyik pontját szerződésüknek. Szakmásító tanfolyam A Dunakeszi Házgyárban tanfolyamokon adnak szakmát a betanított munkásoknak. A közelmúltban tizenkilencen tettek vizsgát a ívhegesztők, huszonegyen a lánghegesztők tanfolyamán. Segítik azokat is, akik az általános iskola befejezésére vállalkoznak. Legutóbb tizennyolcán tettek vizsgát a 8. osztály anyagából. Váchartyán MtíSZ-lövészvsrseny Holnap, vasárnap délelőtt az MHSZ váchartyáni lövészklubja versenyt rendez, amelyre meghívta Nagykőrös és Márianosztra lövészklub- jait. Elsőnek a versenypisztoly- lövészet zajlik le. csak felnőtt versenyzők részvételével. utána az úttörőknek légpiszíolylövészetet, majd kispuskalőversenyt rendeznek. A csapat- és egyéni győztesek mindhárom kategóriában értékes díjakat kapnak. Nyolcvan versenvző megjelenésére számítanak. A Szabad Föld beszámolt a Központi Nemzetiségi Tánc- együttes Vácott, a Madách Imre Művelődésig Központban bemutatott, élményt jelentő alkotmánynapi műsoráról. A Magyar Nemzet hírül adta, hogy gz Egyesült Izzó váci gyárában jó ütemben halad a Vello-prográm megvalósítása: 1978 elején megkezdődhet a munka a fénycsőhúzósoron. A Budapest című folyóirat közölte Lőrincze Lajos professzor Otthonaim című, hangulatos írását, melyben visz- szaemlékezik a váci Duna-nar. ti házban töltött, fiatalkori éveire is. A Szövetkezet tálékoztatása szerint, a Vác és Vidéke ÁFÉSZ 37 brigádjának 308 tagja nevezett az idén a szocialista brigád címért Lciyra- tott versenybe s tett vállalást a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára. A Hétfői Hírek arról írt, hogy a 9s eves Váci Kötöttárugyár kicserélte gépparkját, és a textilipari rekonstrukció eredményeként, ma már új japán és NSZK-gépekkel dolgozik. A Hajó-Daru nevű üzemi lap ismertette az MHD Váci Gyárának terveit az újabb típusú konténerek készítésére s a nemzetközi, valamint a hazai piacokon való értékesítésére. ‘ P. Piaci jelentés Ki keresse az eltűnt pénzt? Vác a hazai lapokban