Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-10 / 213. szám

Pályakezdő szakmunkások „Bizonyítanunk kell" A KÖZGÉP 2. számú gyára fejlődő, változatos, sok ter­mékarcú gyár, szüksége van a jól képzett szakemberekre. Hagyományai vannak a szak­munkásképzésnek. Néhány évvel ezelőtt átalakították, kibővítették a helyi tanmű­helyt. Ma évente 25—30 fia­tal szerez itt szakmunkás-bi­zonyítványt: lakatosok, he­gesztők, vasesztergályosok, autószerelők és villanyszere­lők. Olyan fiatalokat kerestem, akik az idén végeztek. Érdek­lődtem, hogy a szakmunkás- vizsga óta eltelt néhány hó­nap alatt milyen tapasztala­tokat szereztek, hogyan sike­rült beilleszkedniük a gyár életébe, mennyire találják meg a számításukat. Értő, segítő öreg szakik Először Dóczi Albert, Kó­nya Miklós és Fiala Károly ifjú lakatosokkal beszélget­tem. ök hárman a hét közül, akik a lakatos szakmunkás­bizonyítvány kézbevétele után visszajöttek, hogy ott bizo­nyíthassák szakmai érettségü­ket, ahol tanultak. Tóth Sándox szakoktató vé­leménye : — Mindhárman ügyes gye­rekek, értik a szakmájukat, sajnáltam volna, ha itthagy­ják a gyárat. Fiala Károly és Kónya Miklós a Szakma ifjú mestere versenyen megyei első lett. Az országos ver­senyre továbbjutó Fiala Ká­roly az ország hetedik legjobb lakatosa saját korosztályában. — Miért választottam ezt a szakmát? — kérdezi vissza Fiala Károly. — Az apám is lakatos. Bizonyára tőle örö­költem a szakmai érzékem. Két évig a tanműhelyben dol­goztunk. A harmadik évben kikerültünk ide, a lakatos­műhelybe. Így hát nemcsak a munka volt ismerős a vizs­ga után, ismerősök voltak az itt dolgozó emberek is. A be­illeszkedés, önálló feladatok ellátása nem okozott különö­sebb nehézséget. — Szakmai problémáink akkor voltak inkább — foly­tatja Dóczi Albert —, amikor tanulóként kerültünk a mű­helybe. A tanműhelyben Tóth Sándor szakoktatótól minden szakmai segítséget megkap­tunk. Neki köszönhetjük a legtöbbet. Itt, a műhelyben már kicsit nehezebben ment a dolog. Jól dolgozó, nagy szakmai tudású öreg szakik vannak itt, akiktől sokat lehet tanulni. Természetesen nem várható valamennyiüktől az, hogy pedagógusok is legye­nek. Így előfordult, hogy olyan mellé kerültünk tanulónak, aki egész nap alig szólt hoz­zánk. Nem tudta jól elmagya­rázni, mi az, amit csinál. Az ilyen szakitól csak úgy lehe­tett tanulni, ha feszült figye­lemmel kísértük kezének minden mozdulatát, próbál­tuk ellesni a szakma fogásait. Szerencsére voltak olyanok is, akik, ha kellett, többször is elmagyarázták ugyanazt. Amióta felszabadultunk, könnyebb a dolog. Tudjuk, kitől, miben kérhetünk segít­séget — és kapunk is. — Elég sokrétű a mun­kánk — mondja Kónya Miklós. — Most 4,5 tonnás reisereket szerelünk össze és más gépekhez is készítünk részegységeket. Egy-egy gépen többen is dolgozunk egyszer­re, így nem lehet különvá­lasztani a mi munkánkat a többiekétől. Természetesen nem engedik meg, hogy ke­vésbé jól dolgozzunk vagy hibázzunk. Jólesett, hogy vár­tak, hívtak vissza bennünket, számítottak ránk. Tanulni ezentúl is A másik három fiatal: Gór Imre, Keszthelyi Sándor és Koreda Tibor nem jobb, de nem is rosszabb esztergályo­sok társaiknál. Valamennyien itt tanulták a tanműhelyben, majd a forgácsolóműhely va­lamelyik brigádjában az esz­FOTO: TRAF IPAX Sebességtúüépésért pénzbírság Nem örült meg V. E. har­minchat éves ceglédi lakos annak a jól sikerült fotónak, amelyet egy május eleji Bala- ton-menti autósútja után ka­pott kézhez. A fotót ugyanis a trafipax készítette róla Bala- tonlelle belterületén, este nyolc óra tájban, amint a települé­sen autójával 86 kilométeres óránkénti sebességgel közleke­dett, vagyis jóval túllépte a megengedettet. Mint mentségül kérte, vegyék figyelembe a cselekedet megítélésekor, hogy nem volt nagy forgalom, sza­bálysértést addig még nem kö­vetett el soha. Az anyagiak is számítanak, hiszen három kis­gyermekéről kell gondoskod­nia. V. E.-t ezer forint pénzbün­tetés megfizetésére kötelezték. A humánus büntetéshez még csak annyit: vajon akkor mi történik családjával, ha a se­bességtúllépéssel közúti balese­tet okoz a családfő, kockára té­ve mások — és saját maga — testi épségét, anyagi javait? Ezen is lehet gondolkodni. A szolnoki rádió műsora Szeptember 12-től 18-ig Hétfő: 16.30: Szlovák műsor. 17.00: Hírek. 17.05: Hétfői hul­lámhosszunk. Felkészülés az őszi munkákra. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. Tánczene a szolnoki hangle­mezbolt külföldi újdonságai­ból. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd: 17.00: Hírek. Múlt és jelen. Jimmy Janes felvételei­ből. A szolgáltatásokról. Trömböczky Péter jegyzete. Tiszai népdalok, közben: Szemle üzemi lapokból. Űttö- rőhíradó. A tartalomból: Be- csöngetés után. Nyári élmé­nyeim. Mi az új a mozgalmi évben? 17.45: A szolnoki *5o- dály-kórus stúdióhangverse­nye. 18.00—18.30: Alföldi kró­nika. Ritmuskoktél. Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelő­zetes. Szerda: 17.00: Hírek. Sonny és Cher énekel. A népművé­szet megszállottja. Tiszafüredi nótafák. 17.30: Farmer és nyakkendő. 18.00—18.30: Al­földi krónika. A tegnap slá­gereiből. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök: 17.00: Hírek. 17.05: Hót közben. A műsorból: Szeptember közepén. Sava­nyú-e a szőlő? Válogatott portrék. A köszönésről. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Beatparádé. Hírössze- foglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek: 17.00: Hírek. Pár perc dzsessz. Az alföldi kő­olaj- és földgáztermelés kör­nyezetvédelmi helyzete. A mikrofonnál: Szántó Géza, az i NKFV osztályvezetője. Stúdió- i pódium. A ceglédi zeneiskola (tanárainak felvételeiből, II. Kulturális figyelő. A tarta­lomból: A szolnoki művészte- lep jubileumáról. Próba köz­ben a Szigligeti Színházban beszélgetés Major Tamással és Csiszár Imrével. Folyóirat­szemle. Zenés játékokból. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Peter Nero zongorázik. Hír­összefoglaló, lap- és műsor­előzetes. Szombat: 17.00: Hírek. 17.05: Ritmus rodeó. 18.00—18.30: Hétvégi kaleidoszkóp. A tar­talomból: A nap hírei, esemé­nyei. A héten történt — ak­tuális interjú. Hétvégi sport- program. Előzetes alföldi na­pilapokból. Vasárnap: 17.00: Szlovák műsor. 17.30: Családi kör. Ze­nés riportműsor. 18.30—19.00: Sport és muzsika — összefog­laló a hétvége alföldi sport- eseményeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang- 1 zanak el. tergályos szakmát. Természe­tesnek tartották azt, hogy a szakmai tudásukat, a szakma- és munkaszeretetüket itt bi­zonyítsák be. Egyikük sem elégedett meg tudásával, munkájával. Egykori szocia­lista brigádjuk azonban ezután is rajtuk tartja a sze- mát. Az üzemben dolgozó fia­talok is segítik a beilleszke­désüket. — Szeretem, amit csinálok — mondja Gór Imre. Azt hi­szem, nincs szebb dolog, mint egy idomtalan, rozsdás fémdarabba beleálmodni azt az alkatrészt, amelynek a raj­zát a kezembe kapom. Érde­kes látni, hogyan válik le a késem élétől a felesleges anyag és a művelet végén kellemes érzés kézbe venni a jól sikerült, méretpantos mun­kadarabot. Anlca János okta­tónak és a Rákóczi brigádban dolgozó Bíró Lászlónak kö­szönhetem a legtöbbet, sokat tanultam tőlük. Többen szá­molunk azzal a lehetőséggel, hogy gimnáziumban, akár szakközépiskolában is to­vább tanulhatunk. A gyár tá­mogat bennünket. Motorra, lakásra — Valóban, az elhelyezke­désünkkel nem volt gond — erősíti meg Keszthelyi Sán­dor. — Számítottak ránk. Itt tanultunk három évig, meg­volt már valamennyiünk he­lye. A brigád nélkül, vagy egy másik munkahelyen sok­kal nehezebb lenne megállni a helyem. Probléma persze így is bőven akad, de gondo­lom, a szakmai rutin gyara­podásával mind kevesebb lesz. Talán a legvitatottabb dolog a bérkérdés. Van egy rendelkezés, amely megszabja az adható órabérünk alsó ha­tárát. Azt hiszem, ezzel egye­lőre valamennyien elégedet­tek lehetünk. Igaz, nagyon kell iparkodnunk, hogy való­ban meg tudjuk termelni ezt az értéket, s ne a brigád töb­bi tagjának legyen kevesebb a pénze hóvégeken. Bizonyí­tanunk kell! A kezdeti szak­mai tapasztalatlanságunkat dupla adag szorgalommal kell pótolnunk. — A szakmai dologk mellett nagyon fontos számunkra a pénzkérdés — folytatja Kor sós Tibor. — Tizenhét, tizen­nyolc évesek vagyunk vala­mennyien. Azt szokták mon­dani ilyenkor, hogy kilépünk ama bizonyos nagybetűs élet­be. Nesm egészen van így. Eddig a szüléink etettek, öl­töztettek, de egy jó ideig még biztosan rájuk fogunk szorul­ni anyagilag is. Mindegyikünk akar motort vagy autót, a kicsit érettebbek pedig már a lakásra gondolnak. Egyáltalán nem mindegy az, hogy hány év munkája után merünk be­levágni egy-egy nagyobb do­logba, amely már valóban a saját, csupa nagybetűs életün­ket jelenti. Ehhez pedig dol­gozni kell, mégpedig jól. S. B. Á r 1 PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁPÁS ÉS CEGLÉD vAtaos P XXI. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM 1977. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT Őszi munkák a MÁV-nál Összehangolt szállítással Nem az álláspénz, hanem az üres vagon fontos Aki ezekben a nyár végi, ősz eleji napokban a ceglédi vas­útállomáson időz, egy kis ízelí­tőt kap az őszi szállítási csúcs kezdetéről, a forgalom alakulá­sáról. Késő éjszaka a csöndes városban messze hallik a pat­togó, szervező és irányító uta­sítás, a szolgálati közlemény. A személyszállító vonatok mel­lett egymást érik a teherszerel- vények, az árut vivő vagy az áruért guruló kocsiso­rok. Mint a ceglédi vasútállomás főnöke, Nagy Sándor elmondta, csöppet sincsen könnyű dol­guk. Az, hogy a mezőgazdaság eredményei az idén kedvezőek, jól termett a gabona, szépen érik a gyümölcs, a jószágtartás is meghozza a hasznot — ez a szállítás feladatait is növeli. Mind több tehervagont igényel­nek, ezeket napra-órára elő kell teremteni. Nem mindegy, hogy mekkora az állásidő, mi­nél jobban ki kell használni a szállítóeszközöket. A ceglédi vasútállomás cso­mópont. Sok járat összefut itt, a főváros felé tartva. Az or­szág központjából érkező szál­lítmányok egy részét pedig küldetési helyük szerint itt rendezik, innen irányítják to­vább. A nap huszonnégy órája alatt rendszerint 36—40 szerelvényt kell Cegléden a továbbításhoz összeállítani, általában 60—75 kocsiból. Fő a pontosság és a gyorsaság, hi­szen, ha kocsinként egy órát nyernek, akkor a szerelvények összeállításakor egy-egy vas­úti tehervagon teljes fordulójá­nak idejét takaríthatják meg. Ezt csak jó munkaszervezéssel- és jó kollektívával lehet győz­ni. Cegléden, mint a vasútnál mindenütt, szintén munkaerő- hiány van. Legalább hetven embert tudnának még foglal­koztatni. Nem mindegy, hogy felelősségérzetben tettrekész- ségben, erőben és a munkához való hozzállásban milyenek. Mindenképp azt akarják, hogy a balesetmentesség és a ko- csióra-megtakarítás legyen jellemző a munkájukra. Nem könnyű győzni, hiszen a havi 190 óra helyett gyakran több mint 250 órát dolgoznak a vas­utasok. A túlórapénz hizlalja a Tornyot rak a daru fizetés borítékát, de ez nem minden. A ceglédi vasúti csomó­pont dolgozói vállalták, hogy több ezer órával t csökkentik a kocsik tartóz­kodási idejét. Ez jelentős megtakarítás.. A szocialista brigádok a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulója alkalmából részvállalásokat tettek, eze­ket sorra teljesítik. A Tömör­kény István forgalmi brigád, a MÁV kiváló szocialista bri­gádja különösen példásan dol­gozik. Munkaidejüket meg­toldva, társadalmi feladatként vállalták a váltók tisztántartá­sát, ellenőrzését. Általában az öntevékenység, összehangoltság jellemző erre a kollektívára, amely példaként áll a többiek előtt. A MÁV-igazgatóság és a ceglédi csomópont együttes, összehangolt munkája teszi le­hetségessé, hogy a szállításban és a küldemények minél gyor­sabb továbbításában a kívánal­maknak megfeleljenek. Sokat tesz ebben a MÁV—Volán l./ll. komplexbrigád, amely évek óta együttműködik itt. A ceglédi vasútállomásnál elkészült a Volán-kiren­deltség épülete, jobb, nyugodtabb körülménye­ket ad a hivatali munkához. Három tízemeletes toronyházat épít Cegléden a Bács me­gyei Építőipari Vállalat a Reggel utcai lakótelepen. A képen: helyére emelik a panelt. Apáti-Tőtli Sándor felvétele Mint a ceglédi vasútállomás főnöke elmondta, hogy kapcso­lat alakult ki azokkal a ceglé­di üzemekkel, amelyek gyak­ran szállítanak. Ilyen a Fűrész- Lemez- és Hordóipari Válla­lat ceglédi gyáregysége, vala­mint a VINEX ceglédi pincé­szete. A szállítás gördülékenységé- nek, gyorsaságának alapvető feltétele, hogy a megérkezett áru mielőbb kikerüljön a szál­lító vasúti kocsikból, hogy be­tartsák az előírt rakodási időt. Ebben még van mit tenniük a szállító feleknek. Az őszi for­galom zökkenőmentes lebonyo­lításához nem a bírság összegé­re, nem a kocsiálláspénzre, ha­nem az üres vagonokra van szüksége a MÁV-nak. E. K. Előadás nevelőszülőknek Szeptember 12-én, hétfőn délután 14 órai kezdettel Gyermek és világa címmel Egressyi Zsuzsa pszichológus tart előadást Cegléden, a járá­si hivatal nagytermében a vá­rosban és a járásban élő álla­mi gondozott gyerekek neve­lőszüleinek. DANSZENTMIKLOS LEGYŐZTE ABONYT Labdarúgó-rangadó KOSSUTH KUPA VÍZILABDÁBAN JÁRÁSI LABDARÚGÁS: A második forduló négy mérkőzése közül csak egy végződött szoros eredménnyel. Újra sok gólt szereztek a csa­patok. Meglepő a Dánszent- miklós nagyarányú győzelme az Abony ellen. A bajnok­ságban még három csapat ve­retlen, közöttük a bajnoki cím egyik várományosa, a Törtei is. Ugyanakkor négy együt­tes még pont nélkül áll. eredmények : Karatetétien—Bem SE n. 2:3, Törtei—Ceglédbercel n. 13:0 Dánszentmiklós—Abony 8:2 Nagykőrös II.—Kecskéscsárda 6:2 AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Bem SE n. 2 2--------16-2 4 2. Törtei 2 2--------12-0 4 3. Nagykőrös II. 2 2--------10-2 4 NŐ I, MEGYEI KÉZILABDA; A CVSE női együttese két pontot szerzett legutóbbi ta­lálkozóján : Ceglédi VSE—Veresegyház 15:9 (7:6) CVSE: Steffner — Dancsó (I), Hódos (5), Vígh (1), Kiss, Magyar (1), Farkas (1), Kato­na (6). Csendesné és Lengyel bei­kül, tartalékosán álltak fel a ceglédiek. Az első félidő java részében nem is ment a játék. Először a vendégek vezettek, 4:1 arányban. Ezután 4:4-nél, majd 8:8-nál egyenlő volt az állás. A CVSE a hajrában hú­zott el, Katona átlövésből szer­zett góljaival. Jók: Katona, Vígh. Ifjúsági eredmény: CVSE— Veresegyház 21:1. Gólszerzők: Bencsik (10), Kö- rösztös (5), B. Kovács (2), Bí­ró (2), Józsa (1), Miklós (1). A hét vége sportműsora Szombaton: Kézilabda: A gerjei sportte­lepen délután négy órától Ceglédi KÖZGÉP SE—Vár­palota NB I/B-s férfi talál­kozó. A ceglédiek az előző fordulóban vereséget szenved­tek el otthon, az Ü. Dózsa el­len. A hátralevő fordulókban minden erőt latba kell vetni, hogy sikerüljön a bennmara­dás. Szombaton és vasárnap: Vízilabda: Ebben az évben is megrendezik a Kossuth Ku­pa vízilabda tornát, melyen a ceglédieken kívül elindul az OB I-es Szolnoki Dózsa, vala­mint a Bánki és a Siketek együttese is. A városi strand­fürdőben szombaton délelőtt 10 órakor, délután 3 órakor kezdődnek a mérkőzések, míg vasárnap — a vízilabda mér­kőzések között — országos, rríeghívásos úszóversenyt ren­deznek. Vasárnap: Teke: A KÖZGÉP SE Teleki utcai pályáján 10 órától KÖZ­GÉP SE—Özd NB Il-es ta­lálkozó. A bajnokságban az ózdiak vezetnek, a ceglédiek az élmezőnyben állnak. Labdarúgás: A Bem SE gerjei sporttele­pén: 13.30 órakor Bem SE 11. —Nagykőrösi Kinizsi II. já­rási találkozó. 15.30 órakor Bem SE—Ceglédi VSE helyi rangadó, az NB IlI-ban. U. L. Járművezetők versenye Szeptember 10—11-én Veszprémben rendezik meg a megyék legjobbjai részére a „Vezess kiválóan’’ vetélkedő országos döntőjét. A Ceglédi Volán Honvédelmi Klub sze­mély-, valamint tehergépkocsi és motorkerékpár kategóriá­ban indít versenyzőt. Ugyan­ezen a hétvégén a klub lövé­szei baráti meghívásos verseny­re látogatnak Váchartyánra. . pMn Mim w—» Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett férjem, Vig Ferenc temetésén megjelentek, sírjára koszorúkat és virágcsok­rokat helyeztek, mély fájdalmunk­ban osztoztak. Szerető felesége é* a gyászoló család.

Next

/
Thumbnails
Contents