Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-28 / 176. szám
2 M*crn W szfunap 1977. JÜLIUS 28., CSÜTÖRTÖK Párizs Cservonyenho d’Estaingnél Valéry Giscard d’Estaing 'randa köztársasági elnök kedden fogadta Sztyepan Cservonyenlco párizsi szovjet nagykövetet. Megvitatták a szovjet—francia kétoldalú kapcsolatok további mélyítésének távlatait a Leonyid Brezsnyev júniusi franciaországi látogatása idején elért megállapodások fényében, valamint véleménycserét folytattak az enyhülést célzó nemzetközi együttműködés egyes kérdéseiről. Nkomo Londonban Joshua Nkomo, n Zimbabwei Hazafias Front társelnöke, szerdán délben Londonba érkezett, hogy tájékozódjék dr. David Owen brit külügyminisztertől legutóbbi washingtoni tárgyalásairól, _ a brit—amerikai diplomácia rhodesiai terveiről. Belgrad Részmegállapodások Harmincöt ország diplomatái szerdán Belgrádban folytatták az őszi értekezlet előkészítését célzó tanácskozásukat. A hetedik munkahéten a küldöttek egy sor technikai-szervezési részletben megállapodásra jutottak,. de továbbra is nyitott az őszi értekezlet napirendjének, szervezetének és munka- módszerének kérdése. Ugyancsak eldöntésre vár még az a sokait vitatott kérdés, hogy mennyi ideig tartson az érdemi konferencia. Nagygyűlés Cumagueeyben Fidel Castro mondott ünnepi beszédet Hagyományos nagygyűlésen emlékeztek meg kedden a Kubai Köztársaságban az ország nemzeti ünnepéről, július 26-ról, a Moncada laktanya elleni támadás huszonnegyedik évfordulójáról. A központi ünnepség színhelyén idén az ország középső tartományának, Cainagueeynek azonos nevű székhelye volt. Az esti órákba nyúló nagySúlyos harcok Ogadeabea és Eritreában Továbbra is súlyos harcok dúlnak Etiópia két háború sújtotta területén — Ogaden- ben és Eritreában, miközben egymásnak ellentmondó hadi- jeientésekről számolnak be szerdán különböző nyugati hírügynökségek, sízomáliai, illetve etiópiai forrásokra hivatkozva. Addisz Abeba-i jelentések szerint Ogaden térségében a Szomáliái hadsereg egységei nehéz fegyverekkel folytatnak harcot az etiópiai csapatok ellen, míg a mogadishui rádió airról számolt be, hogy a Nyugat-szomáliai Felszabadí- tási Front harcosai elfoglaltak négy falut, amelyek a határ környékén fekszenek. Etiópiai részről ezt cáfolják. Az etiópiai rádió leszögezi, hogy Ogaden térségében a Szomáliái hadsereg támogatta akciók miatt olyan helyzet alakult ki, amely Etiópia déli és keleti részének biztonságát súlyosan veszélyezteti. Az etiópiai hír- ügynökség egyidejűleg arról is beszámolt, hogy Mogadishuba fontos külföldi erők érkeztek tengeri úton. Ezek feladata, hogy segítsék az Ogadenben harcoló Szomáliái fegyvereseket, valamint közreműködjenek a rend fenntartásában. Tuniszi sajtóértekezletén az eritreai gerillák egyik vezetője közölte, hogy az Eritreai Felszabadítási Front (ELF) egységei elfoglaltak egy stratégiailag fontos várost a nyugati országrészben. Azt állította, hogy Eritreában három város kivételével minden fontosabb település a felkelők kezén van. gyűlésen kétszázötvenezer ember hallgatta az ünnepi szónokot, Fidel Castro állam- és kormányfőt, a Kubai KP KB első titkárát. Fidel Castro elsősorban az ország nemzetközi kapcsolatainak szentelte beszédét. ★ Kuba nemzeti ünnepe alkalmából az Egyesült Államok Kommunista Pártjának Központi Bizottsága üdvözölte Fidel Castrót, a Kubai KP KB első titkárát. Az amerikai kommunisták leszögezik, hogy továbbra is mindent elkövetnek a Kuba elleni kereskedelmi embargó eltörlése, a kubai —amerikai kapcsolatok fejlesztése érdekében. SÜLEYMAN DEMIREL török miniszterelnök a parlamentben előterjesztette a kormányprogramot és bizalmat kért új jobboldali koalíciós kormányának. lengő az új egységről Az Októberi Forradalom a modern civilizáció fejlődésének mérföldköve volt, és marad — állapítja meg Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt elnöke a moszkvai Pravda szerdai számában megjelent cikkében. Az OKP elnöke rámutat: Vitathatatlan, hogy a Szovjetunió rendkívüli következetességgel harcol a békéért és a nemzetközi enyhülésért. A Szovjetunió politikai és anyagi lehetőséget teremt a nemzeti-felszabadítási ' mozgalmak fejlődése és sikerei számára a világ minden részén. Az Októberi Forradalom talán legjelentősebb eredménye azoknak az eszméknek és elveknek a széles, semmihez sem fogható elterjedése, amelyek a forradalomhoz vezettek. Ezeket az eszméket és elveket azoknak az országoknak nemzeti tapasztalatai, politikai és kulturális hagyományai gazdagítják, amelyekben valóra váltak, vagy megvalósulóban vannak. Ennek köszönhetően ma lehetővé vált az, ami harminc, vagy negyven évvel ezelőtt valószínűtlenül nehéznek tűnt — a szocializmushoz vezető, a nemzetközi munkásmozgalom minden egyes egysége által önállóan kidolgozott különböző utak keresése. Annak érdekében, hogy ezt a legjobb eredmények koronázzák, a mozgalom új, szilárdabb egységére van szükség, amelynek jelentősége és lehetőségei óriási mértékben megnőttek az Októberi Forradalom után a Szovjetunió hat évtizedes politikai tevékenységének eredményeképpen. Kinek használ? Az egyiptomi-líbiai viszály háttere Tripoliból jelenti az AP amerikai hírügynökség, hogy Líbia elfogadta a tűzszünetet Egyiptommal. Líbia katonai szóvivője négyórás sajtókonferencia keretében ismertette országa álláspontját, hangsúlyozva, hogy a tűzszünet ellenére a fegyvert lövésre készen tartjuk. Utalt Szadat egyiptomi elnök legutóbbi nyilatkozatára Szudánnal kapcsolatban, ami annyit jelent, hogy az öszeesküvés tovább folyik — mondta. Szadat azzal vádolta Líbiát, hogy — úgymond — Szudánt készül megtámadni, amely esetben Szadat ezt úgy tekinti, mintha Egyiptomot támadná. Elmondta, hogy 60 egyiptomi hadifogoly van líbiai kézen, míg Egyiptom 14 líbiai foglyot ejtett. Elismerésének adott hangot, Bumedien és Arafat közvetítéséért. A FEGYVEREK elhallgattak — egyelőre (!) —, de hol van még a nyugalom? Egyiptom és Líbia határán az elmúlt egy hétben véres és komoly haderőket is megmozgató összecsapások zajlottak le, régen sejtett következményeként a két ország évek óta húzódó politikai idegháborújának. A propagandagépezetek eközben a már megszokott módon kiabáltak kígyót-békát a másik ország vezetésére, agresz- szióval, terrorizmussal, az arab ügy elárulásával és egyéb, elvileg szövetségben álló államokhoz nem illő kitételekkel vádolva a másikat. Furcsának tűnhet az ilyen politikai és katonai összecsaoás- sorozat. ha csupán azt tekintenénk. hogy Egyiptom és Líbia — Szíriával együtt — c Szadat elnök lobogót váltott.. . így Illusztrálja a kairói változásokat egy líbiai karikaturista. ma is tagja még a három ország által kötött Arab Köztársaságok Szövetségének, ennek a formailag még létező de gyakorlatilag sohasem működött államszövetségnek. Meg aztán felidézhetnénk azokat az időket is. amikor Szadat egyiptomi és Kadhali líbiai elnök még olyannyira jóban voltak, hogy egymást — a testvéri viszonyt szimbolizálandó — kinevezték helyettesüknek. A politikai hullámvasút azonban meredek íveken halad az arab Világban. Egyiptom, a közel-keleti térség egykori leghaladóbb állama, az elmúlt esztendőkben mesz- szire kalandozott a néhai Nasz- szer elnök által megkezdett úttól. A Szadat-kormányzat új irányvonala, amelyet előszeretettel neveznek nyitásnak, a tétjeit fokozatosan áthelyezte a szocialista országokról, a Szovjetunióról, a tőkésvilágra. illetőleg főleg az Egyesült Államokra. A negyven- milliós ország nyomasztó, társadalmi-gazdasági gondjait a kapitalista viszonyokhoz való visszatéréssel, a hazai és a nemzetközi tőke előtti kapunyitással próbálják — eddig sikertelenül — megoldani. A közel-keleti válságban játszott szerepet pedig a washingtoni rendezés elképzelésének megfelelően alakították át. Eközben az egyiptomi vezetés szükségszerűen került ellentétbe az arab világ haladó erőivel, amelyek köpött az utóbbi években vitt következetesen anti- ímperialista politikáiéval Líbia is teen fontos ország lett Míg Líbiában államosították az ország gazdagságát jelentő koolaiion-t s hatékony intézkedésekkel korlátozták a tőkés szektort, Egyiptomban Szocialista horizont (2.) A barátság útvonalain Csúcsforgalom a Kárpátokban A kijevi Szojuzgázprojckt Intézet szakemberei és magyar kollégáik az egyik kompresszorállomás terveit vitatják meg. Kérdésemre, mi újság, Lengyel Miklós, az Orenburg— Szovjetunió nyugati határa gázvezeték huszti kompresz- szorállomása építésének vezetője bizonytalanul vállat von. Mi újat mondhat az az ember, aki egy nagy építkezés ezernyi gondjainak és hétköznapi forgatagának középpontjában áll? INŰit emeljen ki abból a sok mozzanatból, ami naponta közelebb hozza az építkezést a befejezéshez? Számomra, aki pont egy évvel ezelőtt jártam itt, már az is újság, hogy a beszélgetés az építőik új irodahelyiségében folyik, annak a 109 lakásos háznak a földszintjén, amely akkoriban még csak átadás előtt állott. Júliusi verőfény Az igazi meglepetés azonban a kompresszorállomás építkezésén várt ránk. Egy évvel ezelőtt ebben a Huszttól néhány kilométernyire északra elterülő völgykatlanban lényegében még csak a felvonulási munkálatok folytak: a talajt egyengették, az építkezési tér egyik sarkában a gépkocsiszín vas beton váza emelkedett, dömperek hordták ki a kavicsot a vizenyős talajon létesülő több kilométeres bekötő útra. Lenyűgöző az a panoráma, amely most itt az ember elé tárul. Egy év alatt megváltozott, valósággal átalakult a táj. Már messziről szembe öt- lik néhány raktáréoület. A hullámos alumíniumlemezekből kialakított falak és tető- szerkezetek csillogása vetekszik a júliusi verőfénnyel. Az építkezési teret kettéválasztó aszfaltút túlsó oldalán egymás mellett sorakoznak a tulajdonképpeni kompresz- szorállomás objektumai. Elsősorban modem vonalú, hosszú épületre figyeltünk fel: itt lesznek az állomás irodái, szociális intézményei, szervizei. Szinte kínos tisztaság fogad bennünket. Noha gondosan törültük le a cipőnket, lábnyomaink ott maradtak a folyosók tükörfényes lino- leumborításán. Folyik a takarítás, az asszonyok és a lányok a festék utolsó maradványait kaparják le az ablaküvegekről. Az énület átadás előtt áll. Különben egy hónappal a határidő előtt készült el, ahogyan azt az építők a visszaadtak tulajdonosaiknak nem egy, a nasszeri időkben államosított vállalatot, s adó- kedvezményekkel, külföldi segélyek megfelelő irányi pisával bátorítják a magánszektort. S minthogy egy állam külpolitikája mindig is nagymértékben függvénye belső viszonyainak, nem csoda, hogy a két ország elképzelései és lépései az aktuális nemzetközi kérdésekben — mindenekelőtt persze, a közel-keleti problémában —. Igencsak eltérnek egymástól. Tripoli hevesen ellenezte, hogy Kairó belement az amerikai tervek szerinti részleges csapatszétválasztásba Tel Avivval. s így cserbenhagyta az izraeli agresszió sújtotta többi frontországot. Míg a líbiai vezetés szorosabbra fűzte kapcsolatait a Szovjetunióval. Egyiptom maga taszította el legfőbb támogatóját. húszesztendős gazdasási fejlődésének önzetlen segitőjét. ALIGHA KÉTSÉGES, hogy ezek a különbségek szabták meg az egyiptomi—líbiai kapcsolatok fejlődésének menetét. S> ez az útvonal az apróbb súrlódásoktól, a nagyszabású politikai propagandakampányokon keresztül kézenfekvő módon vezetett a fegyveres összezördülésig Hiszen az egyiptomi sajtó tavaly szinte folyamatosan szapulta a líbiai vezetést. Egyiptom-elle- nes terrorakciók megszervezésével vádolta a szom'zédos ország kormányát, sőt. kairól vezetők — maga Szadat is — odáig elmentek, hoav nyilatkozatokban őrültnek nevezték Líbia elnökét. Kadhafit Ha történt valami — merényNagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tett felajánlásaikban vállalták. A gázvezeték huszti építői elsőkként karolták fel ezen a hatalmas építkezésen a csepeliek kezdeményezését. — Vállalásaink pontról pontra megvalósulnak — állapítja meg ezzel kapcsolatban elégedetten Lengyel Miklós. — A kompresszorok alapjainak lerakását augusztus végéig befejezzük, holott az eredeti határidő szerint az év végéig kellett csak elkészülniük. Darus — betontömbökkel Hat kompresszor alapozásán már a szerelők dolgoznak, a hetediken pedig Takács József autódarus éppen előttünk emelte be a helyére a soktonnás betontömbök egyikét. Ezekre helyezik majd az egyenként tíz megawattos kompresszorokat, a létesítmény szívét, vagv talán inkább tüdejét, amely életet lehel a vezetékbe, biztosítja a nagv távolságból érkező gáz továbbjuttatását. Az említett létesítményekhez csatlakozik több kisebb- nagvobb, az egész komplexum zavartalan működése szempontiából nélkülözne4 etlen objektum: a párMsztító berendezés. a vízellátó központ — I n hidrofor —, amelvhez a Rika-folyóból eredő hétkilométeres vízvezeték csati akoIet, tüntetés — Egyiptomban, rögtön Líbiát tették felelőssé. A másik oldal sem maradt adós a válasszal: a líbiai propaganda — nem egyedül az arab világban — árulással vádolta Szadatot. A januári belpolitikai válság nyomán Egyiptomban valóságos kampánnyá szélesítették a Líbia- ellenes kirohanásokat, s ettől kezdve szaporodtak a hírek a határmenti csapatösszevonásokról. A gyújtóláng még hiányzott —, de nem sokáig. A két arab testvérország tehát szembe fordította egymással fegyvereit. De kinek használ ez? Az arab ügynek semmiképpen sem. viszont annál inkább Izraelnek, amelv minden arabközi ellentétnek örül, hiszen azok egy vagy más formában, de mindenképpen a megszállt területek visszaadásának útjában emelnek akadá’i’okat. S persze, az Egyesült Államoknak, amelv mindedképpen növelni szeretné befolyását a térségben s erre nem rossz alkalom a segítség felajánlása valamelyik v’szátokAdó félnek. A REAKCIÓ közel-kelet! erőinek hasznára és a haladás kárára van az efféle testvérharc — ez nem vitás. Ez4 vallják a közvetítők. Algéria elnöke. Bumedien és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetője. Arafat is. amikor szorgosan próbálják csillapítani a feleket. A közreműködés pillanatnyilag sikeresnek látszik. de ki tudia hogy a mélyben gyökerező ellentétek mikor feszítik szé* ismét a most nehezen összeszegecselt békek'vvdriikciőt? Avar Károly zik, a szennyvízderítő telep, az antifríz épület és a többi. Az utóbbinál régi ismerőssel, Oláh Jánossal találkozom. Kőműves brigádjának tagjai jelenleg ennek az objektumnak a befejezésén munkálkodnak. A brigádvezető éppen el- mélyülten beszélgetett a KE- MÉV (Szabolcs-Szatmár megyei Közmű- és Mélyépítő Vállalat) szakszervezeti bizottságának titkárával, Varga Andrással, aki ezúttal azért érkezett, hogy jelen legyen azon a vetélkedőn, amely Ki tud többet o Szovjetunióról? jelszóval folyik. A kompresz- szorállomás építőinek több tagja, a munkásőrök, ugyanis szintén beneveztek erre a vetélkedőre. Testet öltő álom Az építkezési területet járva kirajzolódik előttem az a kép, amelyet a leendő kompresszorállomást bemutató ábrán láttam Lengyel Miklós dolgozószobájának a falán. A rajz most fokozatosan testet ölt. A környék kanyargós hegyi útjain minduntalan nagy átmérőjű acélcsöveket szállító hatalmas gépjárművekkel találkoztunk. Csúcsforgalom van most a Kárpátokban. Hegyenvölgyön át végeláthatatlan sorokban húzódnak már a leendő gázvezeték vonalán a csövek. Nemsokára ide érkeznek azok az építők, akik majd a fölbe helyezik az eggyéforrasztott acélkolosszusokat, s megteremtik az Urál- hegységtöl a Kárpátokig húzódó csaknem háromezer kilométeres gázfolyam végleges medrét. I.usztig Károly Csak röviden... A BEKE-VILÁGTANÁCS titkársága Helsinkiben kiadott nyilatkozata felszólítja a békéért síkraszálló nemzetközi és nemzeti szerveket, politikai pártokat, hogy 1977. augusztus 6—13. között rendezzenek akcióhetet a neutron- bomba ellen. GENFBEN véget ért az ösz- szes nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról tartott háromoldalú tárgyalások nyári fordulója. A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia képviselői július 13- án kezdték meg a tárgyalásokat az 1963-ban kötött atom- csendszerződésnek a földalatti nukleáris robbantásokra történő kiterjesztésének kérdéséről. AZ ÉSZAK- és Dél-Vietnamot egykor elválasztó demarkációs vonal helyén felavatták a Ho Si Minh-ösvény védőinek emlékművét. A 12 méteres, lótusz formájú emlékmű Vietnam újjászületését szimbolizálja. Talapzatára arany betűkkel írták fel a stratégiai fontosságú útvonal védőinek neveit. A SPANYOL cortes szerdai ülésén a Spanyol Kommunista Párt és a Soanyol Szocialista Munkáspárt vezetői teljes amnesztiát és az elnvo- mó törvények végleges felszámolását sürgették, és felszólították a kéovise'őket, hogv valamennyi párt bevonásával dolgozzák ki az ország új alkotmányát. r