Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-21 / 170. szám
8 1977. JULIUS 21., CSÜTÖRTÖK K + HÍRf K + HÍREK 4 HÍREK + HÍREK + H HÍREK -f HÍREK -f HÍREK + HÍREK + HÍREK lU|f|. 1977. július 21., «■** • csütörtök, Dániel napja. A nap kél 4.18.— nyugszik 19.32 órakor. A hold kél 9.39 — nyug- *zik 21.48 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Időnként megnövekvő felhőzet, főleg csütörtökön helyi záporokkal, zivatarokkal. Napközben megélénkülő délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap Siófoknál 22 (ok volt. — Jó az árfolyama a magyar félvéreknek. Az idén öt négyéves lovat adott el Svájcban, illetve Nyugat- N émetorsczágban egyenként ötvenötezer forintért a pomá- zi lovasiskola. — Lázár György, a Minisztertanács elnöke megkezdte évi rendes szabadságát. — Az öregekért. Évről évre magasabb a ráckevei járásban a házi szociális gondozásban részesülő idős korúak száma. Az elmúlt évben 213 öreg ember sorsát kísérte figyelemmel 103 gondozó. Az öregek segítésére 219 ezer órát fordítottak, egy-egy gondozottat évente száz alkalommal látogattak meg. — Ezer férőhelyes tehenészeti telep tervezésére és kivitelezésére adott megbízást az Ócsai Vörös Október Termelőszövetkezet az AGRO- BER-nek. Az Ócsán építendő telep műszaki előkészítését már megkezdték. — Kiemelt feladat. A SZIM nagymarosi gyáregységében az idén kiemelt feladatként kezelik a külföldről szervizre visszaérkező exportgépek generáljavítási idejének csökkentését. A gépjavítások időtartamát négy hónapban határozták meg. A gyáregység teljes tevékenységének mintegy 60 százalékát teszi ki ez a profil. — Szociális helyiségek, hárommillióért. A Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár váci gyárában e hónapban elkészülnek a hárommillió forintba kerülő új szociális helyiségek; a korszerű konyha és a kultúrteremmé is átalakítható ebédlő. A dolgozók mun. kakörülményeit javította az évközben lezajlott kazánrekonstrukció is. Nicolae Jón Grigorescu HETVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1907. július 21-én halt meg — 69 éves korában — Nicolae Jón Grigorescu görög származású román festő. Apja halála után Bukarestben ikonfestést tanult. Az agapiai apácakolostor arkangyaltemplomának kifestéséért kapott tiszteletdíjból, valamint állami ösztöndíjjal 1861-ben Párizsba utazott; itt előbb Cor- monnál tanult, majd Barbizon- ba költözött, s 1864-ig az ottani mesterek hatása alatt, de önállóan, természet után festett. Hazatérve, az ottani tájat és néptípusokat ábrázolta (A varró öregasszony, Hegyilakók, A parasztasszony, Kunyhó stb.), A törökök elleni háborúban 1877-ben önkéntesként harcolt, s egy sor kitűnő képben elevenítette meg élményeit; ezeket a bukaresti Nemzeti Galéria őrzi. Az l«80-as évektől felváltva élt Párizsban és Bukarestben. Nemzeti jellegű életképein kívül tájképet, állatképeket, csendéleteket, aktokat és arcképeket is festett. Művei túlnyomó részt román múzeumokban találhatók. Halálának 50. évfordulóján — 1975-ben — Bukarestben nagy gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből. ELHUNYT SZÁSZ FERENCNÉ Szász Ferencné, a párt, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, a Szakszervezetek Országos Tanácsának, valamint a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének tagja 64 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Nemzetközi úttörőtábor nyílt Csillebércen. Huszonhárom ország gyermekszervezeteinek küldötte; valamint a magyar pajtások vesznek részt a két hétig tartó táborozáson. A képen a gazdag program egy pillanata: gyakorol a pécsi úttörőzenekar. Tanfolyam az egyetemen 6omba(erine§ztésr«l amatőröknek Ä Kertészeti Egyetem Zöldségtermelési Intézete szeptembertől gombatermesztési tanfolyamot indít minden érdeklődőnek. A tanfolyam hallgatói 300 forint tandíjért előadásokat hallgatnak, gyakorlati foglalkozásokon, film- és diavetítéses bemutatókon vesznek részt. Megismerkednek a gombakutatás legújabb eredményeivel, a termesztés legkorszerűbb módszereivel, különös tekintettel a laska, harmat, bocskoros és csiperke gombákra. A tanfolyam 3 hónapig tart. Minden pénteken tíz-tizen- négy órás elfoglaltsággal jár November végén záróvizsgával fejeződik be. A sikeres vizsgázók bizonyítványt kapnak. A jelentkezéseket szeptember elsejéig a Kertészeti Egyetem kutatási és termelés- fejlesztési osztályán írásban kell leadni. NYESTKUTYÁK A mecseki állatkertben ritka egzotikus állatok láthatók: nyestkutyák. A menyétfélék családjába tartozó kis állatok Kelet- és Dél-Ázsiában őshonosak, Pécsre a zürichi állatkertből kerültek csere útján. A mosómedvéhez hasonlítanak, nagyságukban és formájukban egyaránt, ezüstszürke szőrméjük a legértékesebb nemesprémnek számít az egész világon. Svájcból két nyest- kutyapárt kapott a mecseki állatkert. A magyar Zoo 100 éves történelmében most láthatnak először ilyen állatokat a hazai látogatók. A pécsi szakemberek nagy örömére az , egyik párnak * nemrég kölykei születtek — ez az első szaporulat Magyarországon. — Szőlőbújtatúk. Negyven 14—15 éves diák és húsz egyetemista bújtatja a szőlővesszőket délelőttönként a szentmá rtofnikátai homokon. A délutáni program azonban eltér a hagyományos építőtáborokétól, mert ekkor művészeti, csillagászati és társadalomtudományi témáikkal foglalkoznak az egyetemisták vezette háromhetes tábor lakói. — Télre készülnek. A Május 1. Ruhagyár ceglédi gyáregységében holland, nyugatnémet, angol, kuwaiti megrendelésre készítik már a szép fazonú női télikabá- tokat. — Export Budaörsről. A budaörsi Texelektro Ipari Szövetkezet idei termelési terve 230 millió forint. A szövetkezet termékei nemcsak hazáinkban, hanem külföldön is igen keresettek, többek között az eredmény- jelző táblák. KÍSÉRLET MADÁRHANGGAL A Cambridge-i Egyetem (Anglia) kutatói kimutatták, hogy a madárfiókák felismerik szüleik kiáltásait. Egy csérfajt választottak vizsgálataik tárgyául. Két fészket figyeltek, amelyek egymástól 300 méterre voltak. Az egyikben két, a másikban három fióka volt. A kutatók hangszalagon rögzítették azokat a kiáltásokat, amelyeket a szülők hallattak, amikor hallal a csőrükben a fészekhez közeledtek. A fiókák ekkor 2—4 naposak voltak. Négy-nyolc napos korukban lejátszották előttük a hangszalagokat; kétszer pedig azokat, amelyeken a másik fészek előtt felvett hangok voltak rögzítve. Saját szüleik hangjának hallatára a fiókák közeledtek a hangszórókhoz, kitátották a csőrüket és csipegtek. Az idegen hangok hallatára ellen- ban elfordultak, visszahúzdótak és lapultak. Nyilvánvaló tehát, hogy meg tudták különböztetni az idegen hangokat szüleik hangjától. Életmentők kitüntetése Pataki István és Duttyán József kiskunlacházi lakosok ez év június 11-én kimentettek egy fuldoklót a községben levő sóderbánya vizéből. Bátor helytállásukért a Minisztertanács az Életmentő Emlékérmet adományozta Pataki Istvánnak és Duttyán Józsefnek. A kitüntetést szerdán dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke adta át. — Gyártörténeti múzeum nyílt a Csepel Autógyárban. A negyedszázados fejlődést és a vállalat termékeit ismertető kiállítás egyben a környék lakóinak életét, sorsának alakulását is bemutatja. Gödöllőn Szakmunkástanulók olvasótábora Szombaton nyit a szegedi szabadtéri Minden estén telt ház ígérkezik Szegeden szombaton kezdődnek meg a szabadtéri játékok idei előadásai. Augusztus 21- ig tizenöt előadást tartanak, a hazánkban a legtöbb nézőt befogadó Dóm téri szabadtéri színpadon. A program változatos. Három este kerül színre Shakespeare Lear királya, négyszer Verdi Aidája, négyszer Strauss Cigánybárója, háromszor a Grúz Állami Népi Együttes műsora és a Dóm téren tártjaik meg a szegedi nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál gálaestjét is. A közönség előprogramokon vesznek részt. Ellátogatnak Veresegyházára, ahol megnézik a most folyó régészeti ásatásokat. Egy másik alkalommal Aszódra mennek, ahol a múzeum és a könyvtár megtekintése után a ■vérségi Marton Pálnéval találkoznak, s elbeszélgetnek az idős parasztasszony már megjelent könyvéről. A kollégiumi foglalkozásokon megismerkednek a műfordítás és a kritika rejtelmeivel, amelybe Baranyi Ferenc költő és Merényi Judit színművész vezeti be a résztvevőket. A helyi könyvtárlátogatás alkalmával irodalmi vetélkedőn mérik össze tudásukat a fiatalok. Végh Antal író Társadalomkritika és az irodalom című előadását bizonyára nagy érdeklődéssel hallgatják, s a kérdéseikre kapott válaszokból ismereteiket gazdagíthatják majd. Idén ünnepeljük országszerte Ady Endre születésének 100. évfordulóját. Érthető tehát, hogy egy közművelődési olvasótóborbafi méltóképpen emlékeznek meg a nagy költő életútjáról, az előadó, Czine Mihály irodalomtörténész vezetésével. A neves vendégek között meg kell még említeni Grétsy László nyelvészt, és Elbert János műfordítót, akik a Vörös kányafa című novelláról és annak filmbeli feldolgozásáról beszélgetnek az érdeklődőkkel. S, hogy ne csak tanulás, hanem pihenés is legyen az olvasótáborban, sportversenyek, klubdélután, össztánc és Ho- fi Géza vidám előadói délutánja színesíti majd a táborozok programját. K. É. zetes érdeklődése a szokásosnál is nagyobb: több, mint nyolcvanháromezer jegyet vásároltak már meg, így minden este telt ház ígérkezik az idei Dóm téri estéken. A hét végi szegedi program szerint a szombati megnyitó előadáson. Shakespeare Lear királya kerül színre Vámos László rendezésében, Bessenyei Ferenccel a címszerepben. Vasárnap nyílik meg a helyi képtárban a magyar képzőművészek egyik nagy nyári seregszemléje, a Szegedi Nyári Tárlat. Premier az őszi BNV-n * Izesebbek lesznek a felvágottak Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt szerdán a legnagyobb hósfogyasztó vállalatok képviselőinek bemutatta az új fűszerezési keverékekkel készülő hentesáruit. Eddig sok volt a jogos panasz, hogy egyes termékek íze alig tér el a másikétól, például az olasz a sonkás felvágottól, a soproni a veronaitól alig különböztethető meg. Ennek az oka, hogy a hentesárukat azonos fűszerkeverékekkel ízesítik. A tröszt most utasította a vállalatait: fokozottabb gondot fordítsanak az ízek összeállítására, hogy jó minőségű, a vásárlók ízlésének jobban megfelelő hentesáru kerüljön a fogyasztók asztalára. A vállalatok most 11 féle hentesáru, — az olasz, a soproni, a sonkás, a veronai és a csabai felvágott, a májas és a véres hurka, a disznósajt, a kenőmájas, a sza- faládé és a virsli — ízesítéséhez változatos fűszerkeverékeket dolgoztak ki. Az ízlelési próbán a szakemberek elismeréssel szóltak az új fűszerkeveréssel készült termékekről. A nagyközönség az őszi BNV-n ismerkedhet meg ezekkel a hentesárukkal, és azután a fővárosi és a vidéki hentesüzletekben is kaphatók lesznek. A minőség javítása azonban nemcsak erre a 11, hanem fokozatosan a húsipar mintegy 60 féle készítményére is kiterjed majd. Gyorsított hnrfelrétei Minta területet hagynak a szakértőknek karítás. így az üzemek a gabonatáblákon folytathatják az aratást oly módon, hogy úgynevezett mintaterületeket hagynak ki a táblákból, ezek szolgálnak a kármegállapítás alapjául. Ugyancsak a kárfelmérést gyorsítja, hogy egyelőre munkafüzetben rögzítik az adatokat, amelyeket később iktatnak majd jegyzőkönyvbe. Egyelőre „alapkártalanítják” ! az ügyfeleket, vagyis a felmért, károsult terület kárarányainak 30 százalékát fizeti ki a biztosító. A fennmaradó százalékos arányt a megmaradt termék értékesítése után térítik meg. A megtekintett ötvenegy üzemből huszonháromban az alapkártalanítás egyenként több mint egymillió forint. A toki Egyetértés Tsz földjein egyebek közt 350 hektár zöldség és kukorica szenvedett százszázalékos kárt, a dinnye és a dohány az újszilvási Kossuth Tsz-ben pusztult el teljesen, a ceglédi Magyar— Szovjet Barátság Tsz-nek pedig 102 hektárnyi zöldségesét verte el a jég. A háztáji és magángazdaságok kárainak felmérését a jövő héten kezdik meg. Eddig 160 bejelentés érkezett dohánykárosodásról és 300-an jeleztek gyümölcs- és szőlőkárokat. A legnagyobb pusztítást — a jelzések alapján — Cegléd, Kóka és Tápiószent- imVton környékén okozta a jégverés a kistermelőknek. H. Sz. Molorosbalcset Tökölön a művelődési ház előtt Zsivnovszki György 27 éves géplakatos, helybéli lakos motorkerékpárral műszaki hiba miatt egy villanyoszlopnak ütközött. A motoros súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség az ügyben tovább folytatja a vizsgálatot. Alig egy óra leforgása alatt a július 8-án lezúduló jég hónapok munkáját verte tönkre. Pest megyében a természeti elemek okozta pusztítás jóval nagyobb volt, mint az ország más területein. Az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatóságán 71 mezőgazda- sági üzem — a biztosított gazdaságok több mint háromnegyede — jelentett kárt, 55— 60 ezer hektárt ért jégverés. A biztosító tizenkét kárszakértője kezdte meg a felmérést. A mezőgazdasági üzemekkel egyetértésben találtak megoldást arra, hogy addig is, amíg a szakértők a károsult területekre eljutnak, zökkenő- mentesen haladhasson a beta— Pilisi parkerdőtúra. Július 31-én indul a pilisi parkerdőtúra. A program: szentendrei városnézés, a Kovács Margit-gyűjtemény megtekintése, ebéd a csikóváraljai turistaházban, séta a Dera patak szurdokvölgyében, dobogókői látogatás, s Schubert- és a Magda-for- rás, az ördögmalmi vízesés és a visegrádi panoráma megtekintése. Tv, 21.25: Zene, zene, zene Czigány György, a műsor vezetője mondja a sorozat júliusi adásáról; — Az évszaknak megfelelően a nyári eseményeket vesszük sorra, szóban és zenében beszámolunk a nyári hangverseny-eseményekről. A műsor vendégei a Bozay—Körmendi házaspár. Bozay Attilával komponálás! terveiről beszélgettünk, Körmendi Klára pedig Debussy-etüdöket játszik. A hat tagúvá alakult Bergendy együttes jazzos hangvételű számot, a Mákvirág együttes somogyi népdalfeldolgozást mutat be. Üjfalussy József zeneesztéta pedig a Zenetudományi Intézet munkájáról, feladatairól számol be nézőinknek. Szó lesz a nyáron készülő zenés tévéprodukciókról is; az Egy pohár víz fertődi forgatásáról és a Metzger Mária balettművészt bemutató portréfilmről. A rádió és a televízió műsora 10.05: Sirius kapitány szinre lép. 10.45: Világhírű előadóművészek Schumann-felvételeibői. 11.25: Üdülőszövetkezet. 11.40: Az eltűnt miniatűr, avagy egy érző lelkű hentesmester kalandjai. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma. 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Házunk tája. 14.00: Röf- fencs, az irigy perselymalac. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.10: Sólymos Péter zongorázik. 15.28: A lengyel kultúra hete. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.10: Népdalcsokor. 17.00: Hírek. Útközben. 17.07: Volt nekem egy nagyapám. 17.27: Bemutatjuk új Mozart-lemezünket. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.25: Mai könyv- ajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: A magyar felvilágosodás irodalmának betel. 19.50: Magyar operaénekesek. 20.40: A lengyel kultúra hete. 21.15: Brahms: e- moll szonáta. 21.40: Adottságok, lehetőségek a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Soorthí- rek. 22.20: A lengyel kultúra hete. 23.13: Balogh Albert néni zenekara játszik. Nyíri Erzsébet és Varga Imre nótákat énekel. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Donna Curry énekel és lanton Játszik. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Psota Irén énekel. 8.20: A külügyminiszter vendége voltam Manilában. 8.30: Hírek. 8.33: Slágermúzeum. 9.30: Hírek. 9.33: A magyar felvilágosodás irodalmának hetei. 10.00—11.55: Zenés műsor üdülőknek. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Verbunkosok, csárdások. 12.30: Hírek. 12.33: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Csajkovszkij operáiból. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Magyar szerzők kórusművei- bői. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00—15.00: Július. Rendhagyó keresztmetszet a hónapról — sok zenével. 15.00—17.00: Szórakoztató antikvárium. 17.00: ötödik sebesség. — Különkiadás. 18.00: Majd a nyáron... 18.30: Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.25: Jó estét, gyerekek! 19.30: Bemutatjuk új népzenei felvételeinket. 19.47: Reklám. 19.50: Közvetítés az országos úszóbajnokságról. 20.00: Slágerlista. 20.35: Hírek. 20.38: Megszólal a csendvilág. 21.08: A Rádió Dalszínháza. 22.09: Nóták. 22.30: Hírek. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Dzsesszfelvételeinkből. 23.20: Az Írnokok mezeje. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Zenekari muzsika. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. , A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megye) Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - hétfő kivételével ~ "ag°"“ 5n. ínmnlvt^ Réin h . HTOT II r P\/ri Ilim in Főszerkesztő dr. tökös Zoltán. - Főszerkesztő-helyettes sági Agnes - Feleiős kladő: CsoUány Ferenc. - Szerkesztőség. 1951 Buda Y*11.' ^la.„ PEST MEGYEI HÍRLAP Kiadóhivatal: 1951 Budapest VU1.. Blaha Lujza tér S — A szerkesztőség és a Kiadóhivatal Központi telelonja 343-1M Pf40«4^« na* rLwl III L U I LI llini.ni flOK SZERKESZTŐS EGEINK: Ceglédi Hírlap, ’701 Cegléd Kossuth tér I Pf: 19 Telefon 11-400 - Göd6ll0_é. Vidéke, 2100^ GodöHő^ Szabadság tér I: Pf 47--------------- — Monor és Vidéke, 2201 Monor Kossuth u 78 Pf :51 Tel 157 - Nagykőrösi Híradó, 2750 Nagykőrös, Hősok tere 7 Tel 3®8 Váci Napló, 2601 tác_ Lenin u 45 M 32 Tel I0 W5 A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél • 00818 hírlapüzleteiben 8 Po^8 *özP?,n0 ni 13 nsaq V. József nádor tér l Tel.- 18Ő—850 Postacím 1900 Budapest - Előfizetési díj havonta 20 forint Index: 25(164 HU looN Ülőd U0JM Csillebérci pillanat 24.00: Hírek. Idő járás-Jelentés.1 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Otto Klemperer vezényel a Philharmonia Zenekar és az Üj Philharmonia Zenekar élén. 16.00: Hírek. 16.03: Kari Ridder- busch énekel. 16.43: Versek vilá- , ga. 17.00: ötórai tea. 18.05: A len- j gyei kultúra hete. 19.38: Hírek. 21.21: Manón Lescaut. Részletek , Puccini operájából. 22.10: Schu- i bért: Három szonatina. 23.00: Hí- ; rek. Időjárás-jelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 1G.23: Hírek. 16.30: Hat húron ' pendülünk. Gitáriskola kezdőknek — 16. rész (ism.). 16.45: Ez az én dalom. Vlaclav Neckar műsora. 17.25: Látogatás a Csillagvárosban. ‘ Beszélgetés Pjotr Klimuk űrhajóssal. 17.45: Tévébörze. 17.55: Telesport. 18.20: Megújulás. A Hajdúsági Inarművek. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Álarcban. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. 1 IX/9. rész: A hét pávaszem. 21.25: Zene. zene, zene... 22.45: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Zenés nyári esték. A cédrus. Balettfilm (ism.). 21.30: Hor- váthné meghal. Tévéjelenetek Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza és Németh László írásaiból. A nyáron megyeszerte olvasótábort szervezett a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága. Nemrégiben fejeződött be Horányban a daba- si községi olvasótábor, s máris egy újabbra készülődnek. Ma, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tessedik Sámuel kollégiumában, a város és a járás, mintegy 40 szakmunkástanulóját és ifjúmunkását látják vendégül. A 10 napos közművelődési olvasótáborban gazdag programot szerveztek a fiataloknak. Az előadások egy részét k-s- csoportos foglalkozásokban tartják majd. A táborozók többségükben azonban közös