Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-02 / 154. szám
av »77. JÜLIUS 2., SZOMBAT l I Összekucorodott boszorkányok? Kincskereső amatőrök Titoknyitó ásó, csákány Sárguló búzamezők, végeláthatatlan szőlők és útszélen bámészkodó vénasszonyok mellett robog el a kocsi. Ilyenkor, nyár elején az utak is kihaltabbak mint máskor. Főleg délidőben, amikor aki csak teheti iparkodik az árnyékba a napsugarak elől. Tá- piószele felé haladva bárhogy is meresztgetjük szemünket, a határban egyetlen embert, egyetlen gépet sem sikerült felfedeznünk. (Ügy utólag belegondolva, mit is kerestek volna odakint, hiszen a hét elején még jó pár nap hátravolt még az artásig.) Temető a határban . Üres tehát a táj és maga az út is. A házsorok közül kiérve kis csapat bukkan fel a mezőn. Félmeztelenre vetkőzve, ásókkal, mérőszalagokkal és a geodéták által használt iránytartó készülékkel felfegyverkezve matatnak a gazzal benőtt homokban. A társaság két, jól különválasztható csoportra oszlik. Farmemadra- gos tizenévesekre és pocak- eresztés határán álló középkorú férfiakra. Közös ismertetőjelük, hogy valamennyiük kezében fürgén jár az ásó, amelynek segítségével fáradhatatlan szorgalommal túrják, forgatják a könnyen omló puha földet. Tápiószele határában há- -om évvel ezelőtt avar kori temető maradványaira buk- '■cantak a téesz faluszéli ho- nokbányájában. A hír gyorsan eljutott a tápiószelei Blas- iovics-múzeumba is, amely nég azon a nyáron megszervezte a szakszerű ásatásokat. önkéntes társadalmi munkánk, javarészt a helybeli gim- tázium tanárai és diákjai iettek a közgyűjtemény segí- ésérc, vállalva azt, hogy ők najd elvégzik a munka nagyút, a földforgatást. így is tőr- ént. Azóta minden nyáron le- árják a bányákat és hosz- zabb-rövidebb időre amatőr s szakrégészek veszik birto- ukba a ma már jobbára csak igeiének használt határdara- ot. Aki olvasott már Móra Férnének, a földvalLatás nagy lesterének riportjaiból, az idja, hogy a régészek a leg- ■tkább esetben bízzák csak agukat a vakszerencsére. em találomra kezdik csókásaikkal és ásóikkal „vakar- itni a földanyó hasát”, hasin tudományos alapon, beüt módszerek segítségével. A metők többnyire a kisebb agaslatok alatt bújnak meg, n arról, hogy milyen rend- n helyezkednek el egymás illett a sírok, semmiféle sej- imük sincs. Legalábbis kez- tben. Aztán földmérő szer- ímalkkal kijelölik a napi nzumnak eltervezett földda- bot és nekifognak a szó szo- 5 értelmében vett kulimun- nak: az ásásnak. Ha sze- tcséjük van, akár az első inyom is kivethet valamit a dből. Ez azonban a fehér 1 Hónál is ritkább. Ennéifog- a régészkedés nagyobbik kevésbé látványos része in- ob hasonlít a hajdani nap- moskubikhoz, mint tudo- nyos felkészültséget igényelmélyült kutatómunkához. Orsógomb és üveggyöngyök la már magát Móra Fe- cet is belekevertük az ügy- úgy illik, hogy azt is el- ídjuk: az emberek többsé- ek tudatában az effajta alatosság furcsa képzettár- sokra ad okot. Mindjárt a '.skeresésre gondolnak, meg arra. hogy a tíz-tizen- évszázaddal ezelőtt élt lag előkelőségek sírjainak árói maguk is busás halra tesznek szert a föld t talált tárgyakból. Mind- ól persze egyetlen szó sem :. Személyes meggazdago- :ól szó sincs, mert a föld yén lelt kincsek egytőlegyig múzeumokba kerülnek, akár csontokról, akár értékes vagy kevésbé becses fémtárgyakról van is szó. Dinnyés István, a tápiósze- lei múzeum igazgatója örül, mert mint mondja, szerencsés tereppel lepte meg őket a véletlen. Vannak talajok, amelyekért külön is hálamisét rebegnek a régészek. A homokvilág ezek közé tartozik. Elmondja, hogy a kvarcszem- csók kiválóan konzerválják a csontokat és a fémtárgyakat, de — mert semmi sem lehet tökéletes — kevéssé óvják meg a pusztulástól a többi szerves anyagot. A bőreszközök és fatárgyak úgy elporladnak a homokban, hogy hírmondójuk sem marad. Azaz hírmondó igen, ugyanis a talajban ilyenkor a környezeténél kissé sötétebb sáv jelzi a textil-, bőr- és famaradványok helyét. A határbeli avarkori temető — a szakértők becslése szerint — a VII. század közepetáján létesült. Sokfajta sírt tártak itt fel már eddig is. Szegényekét és tehetősebbekét egyaránt. A faluközösség hajdani előkelőinek nyughelyét az jelzi A legmegbízhatóbban. hogy az egyszerű használati tárgyak helyett díszesek kerültek a tetemek mellé. Veretes övék és a férfiaknál díszes kések maradványait sikerült felszínre hozniuk. Az asszonyok mellé orsógombot tettek a sírba. Ez maga is kiválóan jelzi a munkamegosztást. A nők halotti öltözékét egyébként gyakran díszítették ékszerek, fülbevalók, karpe- recek és üveggyöngyös nyakékek. Vannak azután a síroknak bizonyos — egyelőre még nem kellően tisztázott -+• furcsaságai is. Az egyébként szokásos — hanyattfekletett — elhaltak mellett elvétve olyan csontmaradványokat is találtak már, amelyek egészen különleges testhelyzetben kerültek a földbe. Ez utóbbiak közül gyakori az, amikor oldalára fordítva került a földbe az elhalt, vagy éppenséggel ösz- szekucorodva, felhúzott térdekkel, keresztbe tett lábbal. Volt idő, amikor az effajta temetési módokat azzal próbálták magyarázni, hogy a boszorkányokat, a démonokkal paktálókat, a rontók hírében állókat temették el így, abból a furcsa megfontolásból kiindulva, hogy ilyen testhelyzetben már nem lesznek képesek ártani odaátról, a túlvilágról. De hogy a valódi ok mi lehetett, azt egyelőre még nem tudják biztosan. Érdeklődő tehenek Nos az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresnek választ a tápiószelei önkéntesek, akik mellesleg arra vállalkoztak, hogy az idei nyáron 5— 600 négyzetméternyi területet kutatnak át, helyenként két méternyi mélységig. Egyelőre tizen vannak a rájuk váró — szerény becslés szerint is — több, mint félezer köbméter föld megforgatásához, ám a jövő hét közepén újabb erősítést várnak. Ugyancsak diákokat. A fiatalok többségét valamiféle kalandvágyra emlékeztető kíváncsiság hozta ide a mostanában lapátpengéstől hangos határba. Akadnak közöttük olyanok is, akik már tavaly, sőt tavalyelőtt is itt dolgoznak, tehát' profinak számítanak a régész-szakmában. Az ásatások mostani helyétől úgy tíz, tizenöt méterre jókora gödrök emlékeztetnek a tavaly nyárra. A gazzal benőtt, azóta feltárt sírhelyek szomszédságában fújtat, verejtékezik és ás a maroknyi, mindenre elszánt kis csapat. A régi temetőnek ebben a sarkában ember nemigen fordul meg. Legfeljebb a csordából idetévedt tehenek barangolnak errefelé, szemlét tartva a munkák állása fölött. Maga csendes. a határ egyébként Berkó Pál KIÁLLÍTÓTERMEKBEN Mai argentin grafika Farkas György festményei Elgondolkodtató a mai argentin grafika, melyet a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utcai kiállítótermében láthatunk július 17- ig. Elgondolkodtató, mert egy nép képzőművészeti értékein túl napjaink vizuális gyakorlatát érzékelteti. Azt, hogy minden nemzeti műhely a műfaj világléptéke alapján dolgozik, s mindent megtesz a felzárkózásért. Ez általános tendencia. Az önmegbecsülés szigorúsága eredményezi nemcsak nálunk, hanem az argentin grafikában is, hogy nem engedélyeznek semmi lemaradást a párizsi, londoni, római modellhez képest. Rá kell döbbennünk, hogy a kiegyenlítődés nem egyszerűen folyamat, hanem minőség. Verseny ez a javából, de művekkel. Ez a tény azzal a haszonnal is jár, hogy megszületett a grafika XX. századi nemzetközi nyelve, melyet magyarok, dánok, irániak egyaránt olvashatnak az értés és megérzés szintjén. Ez a tájékozódás a világ képzőművészetében ma egyre természetesebb — gyorsítja a fejlődést, általánosítja az új értékrend, szemlélet maradéktalan terjedését. Leomlanak a nemzeti határok, a világ nemzetközisége a grafikában is egyre erőteljesebben alakul. Nem teherként, nem hiányként, hanem tényként említem a következőket: Maria D’Avola vegyes technikával készült lapja szinte Fájó János műve lehetne. Nem dehonesztáló ez egyikükre sem, csupán arról van szó, hogy létezik és bővül korunk grafikájának eszperantója. Luis Bárdi Buenos Airesben működik, de rejtélysorozata akár mai szentendrei mű néven is futhatna, hiszen a formanyelvben igenis kimutathatók rokonságok. A hatás napjainkban kiküszöbölhetet- len, ma már elszigetelt tér, minden alkotó magaslatra tör Abel Versdeci: Békeüzenet (fametszet) korszerű eszközökkel, s ez a belső igény okozza a sok értékbeli és formai egyezést, találkozást. Ez korunk művészetének sarkalatosán új törvénye. A gondolkodás és közlekedés gyorsulásának következményeként Paulina Bar- latzky Banga Ferenctől nem 8 ezer kilométerre alkot, hanem órányira: Argentína és Főt szomszédok ebben az integrálódó, egyetemes világban. Vajon mindez nem jelent terméketlen feloldódást, a népi, nemzeti művészet higuláTanúságtevők Könyv a magyar internacionalistákról A Kossuth kiadásában megjelenő Tanúságtevők című sorozat legújabb, 3/a kötete a magyar internacionalistáknak állít méltó emléket. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára díszkiadásban megjelent mű az ünnepi alkalomhoz illő, nemcsak kivitelében, hanem tartalmában is. Izgalmas elbeszélések, visszaemlékezések sorakoznak a kötet lapjain. Megszólalnak a Vörös Hadsereg egykori parancsnokai és katonái, akik a magyar internacionalistákkal együtt harcoltak a szovjethatalom védelmében. S maguk a magyar internacionalisták mondják el egyszerű, őszinte szavakkal hősi helytállásuk történetét, amellyel kivívták az utókor megbecsülését. Szinte valamennyien tudtunk eddig is egy-egy történetet, amelyet apáink, vagy nagyapáink meséltek, olyan történetet, amelyet megszépített a múló idő, a visz- szaemlékezés, a személyes élmény pátosza, s az, hogy Oroszország messzi tájain zajlottak le ezek a különös kalandos, sokszor véres események és a főszerep bennük legtöbbször az elbeszélőé volt. Hány olyan történetet hallottam, amelyben az elbeszélő találkozott Leninnel! Valóságos legendákat szőttek. Ez nem csoda, hiszen alig voll Magyarországon olyan család, amelyben ne lett volna oro^z frontot megjárt katona, hadifogoly. A hivatalos kimutatás szerint több mint százezer magyar harcolt, küzdött az októberi forradalom oldalán a szocialista társadalmi rend megteremtéséért. Polgárháborús történetek tehát ezek, amelyek a Tanúságtevők kötetében is sorakoznak. A rendkívüli bő anyag közül a szerkesztők arra törekedve válogattak, hogy sokoldalúan mutassák be a szocialista forradalom kezdetétől lezajló eseményeket, azokat a magyar harcosokat, akik ebben a küzdelemben a bolsevikok oldalán verekedtek. Hogy miért voltak ilyen nagy számban a magyar internaciona'isták, arra az a magyarázat, hogy a hadifogoly magyarok döntő többsége az agrárproletariátusból, a nincstelen vagy kevés földű paraszti rétegekből és az ipari proletariátusból, a társadalom elnyomott, politikailag jogfosztott osztályaiból került ki. A forradalom oldalára állította őket az is, hogy az orosz bolsevikok rendkívül szívós és körültekintő felvilágosító munkát végeztek a fogolytáborokban. Mindennek hatására váltak a magyarok közül sokan kommunistákká, forradalmárokká. Ügy érezték, hogy harcuk elősegíti az otthoni helyzet megváltoztatását, és Magyarországon is a szegényparasztoké lesz a föld és a munkásoké a gyár. A könyv bevezetőjében Mezei György összegezi a magyar internacionalisták tevékenységét, azt a fejlődési folyamatot, amely a hadifogolytáborokban végbement. Kimutatja, hogy miként alakultak meg a magyarok között a pártszervezetek, hogyan készültek fel a magyarok a bolsevikok oldalán a forradalomra, majd annak megvédésére. Az orosz munkásokkal, parasztokkal, forradalmár katonákkal, a bolsevikokkal való találkozásaik emlékét írják meg azok az ismert internacionalisták — Rabinovics József, Weisz Lajos, Pető Sándor, Nagy Jenő, Münnich Ferenc, Varga Gyula, László Aladár és mások —, akik vezető szerepet játszottak területükön a Nagy Októberi Szocialista Forradalom helyi győzelmeiben. Különös és érdekes történeteket olvashatunk bátor magyar harcosokról, például arról, hogy a Vörös Hadsereg soraiban több mint száz magyar hadifogoly harcolt Petrograd védelmében a német intervenció ellen: Kun Béla és Pór Ernő csapata. Wienermann Lajos kis egysége a moszkvai harcokban vett részt, de ott voltak a magyarok Kijevben, Rosztovban, Turkesztánban, Közép- Ázriában és a Távol-Keleten egyaránt. Nem egyszer személyes bátorsággal, példamutatással tűntek ki és sokan közülük hősi halált haltak, mint Reiner Károly és Jaross Béla, akiknek mártírhaláláról Münnich Ferenc számol be megrendítsen szép, őszinte szavakkal. Lehetetlen a kötet valamennyi visszaemlékezését idézni. Ezért csak a címszavak felsorolására szorítkozhatunk, arra, hogy megemlítsük, Karikás Frigyes miként emlékezett a moszkvai napokra, vagy Gábor József írására, amely nagyszerűen eleveníti fel az októberi napokat Turkesztánban. De érdekes írás Nagy Jenőé is, aki egy lett ezredben harcolt a szocialista forradalomért. Találhatunk írást Kun Bélától, aki Szamuely Tiborra emlékezik, leírja Szamuely találkozását Liebknechttel és Rosa Luxemburggal. Münnich Ferenc, a tomszki internacionalista osztagról rajzolt emlékezetes képet, leírja, hogy miként szerveződött meg Tomszk városában a forradalmi csoport, hogyan készítettek újságot, s szervezték meg a forradalom védelmét és hogyan harcoltak, bátran és hűséggel, a legnehezebb körülmények között is. Mindezzel méltán vívták ki a lakosság elismerését. A kötetben a visszaemlékezőkről rövid életrajzot olvashatunk, ez megkönnyíti az olvasó számára a tájékozódást. Megtudhatja belőle, hogy kik voltak azok a vezető magyar internacionalisták, akik szervezték a több mint félmillió magyar hadifoglyot és a több mint százezer magyart pedig a forradalom ügye mellé állították. Egyik-másik név nagyonis ismerős, mert hazatérve Magyarországon a Tanácsköztársaság ideje alatt játszottak jelentős szerepet a forradalmi átalakulásban, mint Kun Béla, vagy később a felszabadulás után a szocialista Magyarország megteremtésén munkálkodtak; mint Münnich Ferenc, Gábor József, László Aladár, Nagy Jenő és mások. Kár, hogy a memoárokból és a hosz- szabb terjedelmű visszaemlékezésekből csak részleteket közöl a kiadó, de így is átfogó képet kapunk a százezer magyar internacionalista tevékenységéről. A kutatómunkában és a válogatásban jó szervezői gárda működött közre Milei György és Petrák Katalin vezetésével. A lektorálás Zsilák András munkája, a szerkesztő Kukk Györgyné, az ízléses borítót és kötéstervet Szántó Tibor készítette. A kötetet korabeli képek illusztrálják. Gáli Sándor sát, eszmei parttalanságot? Akár jelent, akár nem: törvény. Csak úgy védekezhetünk művészetünk felszívódása ellen, ha mi a népi, nemzeti művészet keretei között oldunk meg olyan, egyre hatalmasabb feladatokat, melyek a világ számára is élményt, üzenetet jelentenek. Nézem a Leverten című lapot; szerzője ezúttal nem Deim Pál, hanem Rodrigo Beloso. Egjí biztos; rokonok, anélkül, hogy Margarita Galetar tudna arról, hogy a mi Csohány Kálmánunk szintén madarakkal beszél, suttog üzeneteket rézkarcaiban. Az argentin és a magyar képi „szellemtáp” nem elszigetelt egymástól — virágokra, lepkékre, asszonyokra koncentrál Tűzföldöa és Salgótarjánban. Van keresnivalónk a grafika állandó olimpiáján. Kondor, Hincz, Barcsay teljesítményével nem is egy aranyéremmel rendelkezünk. A mai magyar és argentin grafika egyező vonása, hogy századunk gondolat- és érzésvilágának teljes hullámhosszán mozog a mi rajzaink azon többletével, hogy nem elégszünk meg az élet együtthatóinak elemzésével, hanem a világ átalakításiára törekszünk a képzőművészet minden árnyalatával. ★ Farkas György festményeit a Fényes Adolf-teremben nézheti meg a közönség július 3-ig. A sodrásban talált kincseket bölcs mérlegeléssel. Tisztességes és korrekt minden művében. Nem nyitott, de a nyitás irányában haladt, és a főáramlás epizódja, egyik sziget.e lett arabeszkszerű szerkezeteinek pedantériájával. Kicsit tanáros, de ízlése mindig kifogástalan. Megbízható és alapos. Az egykori Rudnay-tanítvány Debrecenben született, hosszú ideig vezette az Országos Pedagógiai Intézet vizuális tanszékét, műveit bemutatták Budapesten, Hajdúnánáson, Milánóban. A Szinyei Társaság tagjaként indult pályája 1933- ban, 1966-ban megkapta a Székely Bertalan-díjat. Független képzelettel, de fegyelmezett szárnyalással kíséri a Dunakanyar hegyvonulatát, erdei hangulatot, küzdő formákat. Szorgalmas életmű áll mögötte, s ha kockáztatni mer — izgalmas képek előtte. Minden bizonnyal erre a meredek útra lép. Losonci Miklós * i
