Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-02 / 154. szám
%/áiitw 1977. JTÜLIUS 2., SZOMBAT A maoista politika lényege A gyakorlat azt mutatja hogy Peking folytatja Mao Ce- tungnak az enyhülés megaka dályozását, az imperializmussal szocialistaellenes, nagyhatalmi alapokon megvalósuló együttműködésre törekvő irányvonalát — írja a Kom- munyiszt, az SZKP KB folyóirata kilencedik számában Oleg Boriszov. Kínában egyelőre nem figyelhető meg a demaóizálás semmiféle lényeges jele — mutat rá a cikkíró. — Minden arra mutat, hogy a.jelenleg végbemenő folyamat fő célja a kulturális forradalom következtében létrejött rendszer megmentése megőrzése és megerősítése Mao leghírhed tebb eszméinek bizonyos korrekciója után, a maóizmus mély elméleti és gyakorlati válságának áthidalása. A maoista politika lényege pontosan nyomon követhető Peking jelenlegi külpolitikai tevékenységében is, melynek legfőbb vonásai a következők: — A Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való totális ideológiai és politikai összecsapás; — az imperializmussal való együttműködésre törekvés az enyhülés és a nemzetközi élet más, kedvező változásai elleni harc és a szocialista világ- rendszer elleni küzdelem közös álláspontján; — a nemzeti felszabadító harc saját befolyási övezetté változtatására, a fejlődő országoknak a szocialista közösséggel való szembeállít isára, a helyi reakcióval a haladó erők bomlasztásában való összejátszásra, az el nem kötelezettségi mozgalom antiimperialista beállítottságának megváltoztatására irányuló törekvés; — a nemzetközi helyzet kiélezésével, a konfliktusoknak a feszültség szítására való fel- használásával kapcsolatos kísérletek fokozása, s ezzel együtt az új világháború elkerülhetetlenségének hirdetése; — a nemzetközi kommunista mozgalom elleni bomlasztó tevékenység fokozása. A Szovjetunió már Mao Ce-tung életében is konkrét lépéseket tett a kapcsolatok megjavítására, de. sajnos, ezek a jóakaratú kezdeményezések megfelelő válasz nélkül madtak. Jelenleg egyre széle- bb méreteket ölt, Kínában a jetellenes kampány, ame- t nemcsak a propaganda- rvek folytatnak, hanem marangú hivatalos személyek GENFBEN újabb ülést tartott a hadászati támadó- "egyverek korlátozásával kap- üatos tárgyalásokon résztvevő szovjet és amerikai küldöttség. Belgrad Érzékelhető előrehaladás A belgrádi előkészítő értekezlet folytatja munkáját. A jugoszláv fővárosból származó értesülések szerint a szocialista, a semleges és az el nem kötelezett országok erőfeszítéseinek eredményeként érzékelhető előrehaladás történt az őszre tervezett értekezlet napirendjének egyeztetése terén. A pénteki plenáris ülésen Jurij Voroncov, a Szovjetunió képviselője dokumentumtervezetet nyújtott be az őszi találkozó munkájának megszervezéséről. Ez előirányozza, hogy az őszi-értekezlet munkájának alapját a plenáris ülések képezzék; azoknak a konkrét kérdéseknek a megvitatására. amelyekkel kapcsolatban a plenáris üléseken ajánlásokat kell kidolgozni, munkacsoportokat hoznak létre. Brandt elutazott Varsóból Willy Brandt, a nyugatnémet SPD elnöke lengyelországi látogatásának befejeztével pénteken reggel elutazott Varsóból. A vendéget a repülőtéren Edward Babiuch. a LEMP KB titkára búcsúztatta. Brandt, tegnap, ötnapos látogatásra Helsinkibe érkezett. Spanyolország Csökkentik a minisztériumok számát? González az új parlament feladatairól Adolfo Suárez spanyol miniszterelnök a jövő hétre halasztotta az új kormány megalakítását. Az UPI feltételezi, hogy az új kisebbségi kormány összetételét valószínűleg a jövő héten kedden fogják ismertetni. Politikai források szerint a kormányalakítást egy törvényerejű rendelet kidolgozása körül támadt problémák okozzák. E rendelet 19.-ról mintegy 13-ra csökkentené a minisztériumok számát, s megnyirbálná a katonaság befolyását. Felipe González Marques, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkára Madridban tartott sajtóértekezletén bejelentette: pártja kérni fogja, hogy az új parlament vizsgálja felül a támaszpontokról szóló amerikai—spanyol szerződést. A parlament vizsgálja felül és hagyja jóvá, avagy ne hagyja jóvá a megállapodást — hangoztatta González. Figyelmeztetett rá, hogy a spanyol dolgozók nem fognak elfogadni semmiféle elavult stabilizálási tervet az ország megrokkant gazdasági életének talpra állítására. Konfrontáció lesz — hangoztatta González —, ha az új kormány hagyományos gazdasági takarékossági rendszabályokat vezet be. Kifejtette, hogy az új parlamentnek elsősorban — és egyidejűleg — a gazdasági helyzettel és az új alkotmány kidolgozásával kell foglalkozVégül kijelentette, bízik abban, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspárt — amely a. június 15-i választásokon csak 5 százalékkal kevesebb pontot szerzett, mint a Suárez vezette Demokratikus Centrum Unió — a télen tartandó községtanácsi választásokon győzni fog. Szorgalmazta, hogy a választási korhatárt szállítsák le 21 évről 18 évre. Josep Tarradellas, a Franco által még 1938-ban feloszlatott Katalónlai Generelitat, a regionális kormány egykori elnöke pénteken Madridban találkozott Felipe Gonzálezzel, a Spanyol Szocialista Munkáspárt elnökével és Santiago Carrillóval, a Spanyol Kommunista Párt főtitkárával. Bonn Genscher fogadta a magyar nagykövetet Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter pénteken Bonnban fogadta Hamburger Lászlót, a Magyar Nép- köztársaság bonni nagykövetét. A találkozón Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának 'közelgő NSZK-beli látogatásáról volt szó. Egyhangú Rhodesia-elienes határozat a BT-ben Kuba-USA A Kubai Köztársaság és az Egyesült Államok kormányai között, a Sváic havannai és Csehszlovákia washingtoni nagykövetségein létesítendő érdekképviseleti irodákról szóló jegyzék értelmében 1977. szeptember 1-én nyitják meg a két. fővárosban a képviseleteket. Az irodák megnyitásának dátumát csütörtökön jelentette be közleményben a kubai külügyminisztérium. Az érdekképviseleti irodák létrehozásáról a két fél május 30-án cserélte ki a jegyzékeket New Yorkban. Havannai diplomáciai források szerint az irodák élén tanácsosok állanak, s az összesen, várhatóan tíz fő körüli beosztottak nagy része diplomata besorolást kap. •' ZULFIKAR ALI BHUTTO pakisztáni kormányfő újabb — hírügynökségi jelentések szerint utolsó — megbeszélést kezdett az ellenzék vezetőivel a négy hónapja húzódó belpolitikai válság megoldásáról, nevezetesen az új választások megtartásáról és lebonyolításáról. Befejeződött nemzetközi Pénteken Moszkvában befejeződött A nő és a szocializmus címmel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából tartott nemzetközi nőtalálkozó. A szovjet nőbizottság meghívására több mint 50 ország nőmozgalmának 136 küldötte — köztük a Magyar Nők Országos Tanácsának Erdei Lászlóné vezette háromtagú küldöttsége — vett részt a négynapos nemzetközi szeminárium munkájában. a moszkvai nőfalálkozó Frida Braun, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke, az NDNSZ első elnökének emlékére alapított Eugenie Cotton Érmet nyújtotta át a záróülésen Valentyina Nyikolajeva-Tyereskovának, a Nemzetközi Demokratikus Nőmozgalomban betöltött kiemelkedő szerepéért. A záróülést követően a küldöttségvezetők nemzetközi sajtóértekezleten összegezték a nemzetközi találkozó eredményeit. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön este egyhangúlag elfogadott határozatban ítélte el Rhodesia Mozambik elleni agresszív cselekményeit, és felszólította a világszervezet tagállamait, hogy minél sürgősebben adjanak segítséget Mozambiknak védelmi ereje növeléséhez. A háromnapos vita után elfogadott határozatot a Biztonsági Tanács hét tagállama dolgozta ki. A dokumentum elítélte a fajüldöző Smith-rezsim Zambia és Botswana elleni támadásait is. A határozat bírálja a dél-afrikai vezetést is, amiért változatlanul támogatja a rhodesiai kormányzatot. A 14 pontos határozat kimondja: az egyes tagállamok és az ENSZ szakosított intézményeinek pénzügyi, műszaki és anyagi támogatást kell adniuk Mozambiknak, hogy ezzel kárpótolják az országot azokért a gazdasági veszteségekért, amelyeket az agresz- szív cselekmények okoztak. Míg a vita során a felszólalók többsége a Mozambiknak nyújtandó katonai segítség fontosságát hangsúlyozta, a nyugati országok képviselői ellenezték, hogy az anyagi segítség magában foglaljon fegyverszállításokat is. Lengyelország R struktúramódosítások első eredményei Gierek és Jaroszewicz beszéde a szejmben A szejm csütörtöki ülésén beszédet mondott Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, és Piotr Jaroszewicz, a minisztertanács elnöke. Edward Gierek beszédében emlékeztetett arra, hogy a parlament elfogadta és pozitívan értékelte az 1976-os tervteljesítés eredményeit, de ugyanakkor számos bíráló vélemény is hangot kapott a vitában, többen rámutattak a gazdasági tevékenység hiányosságaira is. Most a legfontosabb mindenekelőtt a belső fogyasztást és az exportot szolgáló termelés felgyorsítása, a mező- gazdaság, az élelmiszeripar és a lakásépítkezés fejlesztése Budcsp ®st-B®snn Helsinki szellemében Hivatalos látogatásra inul a közeljövőben Kádár Já- kjs, az MSZMP Központi Bi- ottságának első titkára, az .Inöki Tanács tagja, a Német zövetségi Köztársaságba. A íeghívás Helmut Schmidt kan- ellártól érkezett, ő lesz a gfontosabb tárgyalópartne- a magyar vendégnek. Magyarország és a Német vetségi Köztársaság között koldalú, sokirányú kapcsotok szövődtek az elmúlt zedekben. A szocialista ágyarország az egyik legje- ntősebb nyugat-európai tő- ggal kialakított vitában a különböző társalmi rendszerű államok bé- §s egymás mellett élésének ocialista elvéből indul ki ezen az alapon jöttek lét- a politikai, kulturális és zdasági kapcsolatok, a leg- ílönbözőbb formájú és szin- együttmüködési megálla- >dások. A magyar politikai et vezető személyiségei szá- os alkalommal kifejezték •szségüket, hogy ezt az yüttmüködést továbbfejlesz- ék. Éppen az elmúlt napok- m foglalkozott az MSZMP äzponti Bizottsága a legutób- magyar külpolitikai lépékkel, s megállapította: A Isinki záróokmányban fog- Itak valóra váltását, az eu- ai biztonságot és a külön- ő társadalmi rendszerű államok együttműködését jól szolgálták hazánk és az egyes tőkésországok közötti magas szintű találkozók. Ennek a megállapításnak külön hangsúlyt ad, hogy éppen napjainkban folyik Belg- rádban a helsinki záróokmányt aláíró harmincöt állam őszi tanácskozásának előkészítő értekezlete. A magyar álláspont az, hogy Belgrád- ban az ősszel az együttműködést és biztonságot, a bizalmat növelő tárgyköröket kell alapos véleménycserében megvitatni, mégpedig úgy, hogy a pozitív tapasztalatokat ösz- szegezzük. A bonni politikai vezetés néhány hasonló szellemű megnyilatkozása arra ad reményt, hogy a megbeszéléseken a világpolitika oly fontos kérdésének, mint az enyhülésnek, a béke megszilárdításának problémakörében egyetértőén vélekedik majd a budapesti vendég és a bonni vendéglátó. Volt az elmúlt esztendőkben túl az államközi kapcsolatokon, érintkezés a politika más szféráiban is. Az MSZMP, amely fontosnak tartja a szocialista-szociáldemokrata mozgalom pártjaival folytatott rendszeres eszmecserét a közös érdekű kérdésekben, a béke és a biztonság megszilárdítása érdekében, többször is folytatott eszmecserét a Német Szociáldemokrata Párt megbízottaival. Hasonlóképpen állandó kapcsolat van a két ország szak- szervezeti központjai között, nem is szólva az iparági szakszervezetek és más társadalmi szervezetek közötti gyakori érintkezésről. Ami az NSZK és hazánk közötti kapcsolatok hétköznapját illeti, alighanem a legfontosabbak között kell megemlíteni a kulturális és tudományos-műszaki együttműködést. Az elmúlt esztendőkben több magyar müvet adtak ki az NSZK különböző kiadóvállalatai, bemutatták a magyar filmművészet számos értékes alkotását és meleg fogadtatást kapott a magyar zeneművészet is. Magyar földön gyakori a nyugatnémet filmek bemutatása a mozikban és a televízióban, a legjobb NSZK-beli szerzők könyvei nagy példányszámban jelennek meg magyarul. Jó néhány tudományágban van gyakorlati együttműködés a szakma legjobbjai és a megfelelő intézmények között. Ide tartozik bizonyos szempontból a turistaforgalom növekedése is: túl a Balatonon más magyar idegenforgalmi központokban sem ritkák az NSZK- ból érkező vendégek. Természetes, hogy a megbeszéléseken megfelelő súlylyal szerepelnek majd gazdasági kérdések is. Ha valaki végigpillantja az elmúlt néhány esztendő adatait, megállapíthatja, hogy Magyarországnak a tőkésvilágban az NSZK a legfontosabb kereskedelmi partnere. A hivatalos magyar statisztika, amely ösz- szefoglalja a 109 országból származó import, és a 149 országba irányuló export adatait, azt mutatja, hogy 1976- ban egész behozatalunk 9,6 százaléka származott a Német Szövetségi Köztársaságból és egész kivitelünk 8,0 százaléka irányult oda. A forgalom összegét illetően is a magyar —NSZK forgalom összege volt a legmagasabb az elmúlt években a nem szocialista viszonylatok között. A mogyar-NSZK gazdasági kapcsolatok az elmúlt esztendőkben nemcsak a klasz- szikus adok-veszek formában fejlődtek, azaz a külkereskedelem hagyományos formáin túl kiegészültek jól működő és mind a két fél számára hasznos kooperációs megállapodásokkal. (A számos kölcsönös látogatáson erről gyakran esik szó; legutóbb éppen Josef Érti szövetségi miniszter jegyezte meg Budapesten, hogy a kooperációk az NSZK mezőgazdasága számára is előnyösek.) 1977 nyarán mintegy kétszáz kooperációs megállapodást tartanak nyilván. A skála rendkívül széles — akad együttműködési megállapodás a mezőgazdasági gépgyártásban és a vetőmagtermesztésben, de van kooperációs kapcsolat a hűtőiparban és az egyik legnagyobb nyugatnémet számítástechnikai cég magyar partnerrel is megállapodott bizonyos programok elvégzéséről. A magyar népgazdaság híre-rangja nőtt és változott az elmúlt évtizedekben minden nyugati országban, így az NSZK-ban is. Jól tudják ott is, hogy Budapest nemcsak szalámival, borral, mezőgazdasági termékkel jelentkezik — bár ezeknek az áruknak is biztos, jó piaca van Münchenben, vagy Hamburgban. A változás abban is megmutatkozik, hogy a Ruhr- vidéken a nagy hírű Krupp- gyár üzemcsarnokaiban magyar gyártmányú számjegyvezérléses szerszámgép is működik, abban is, hogy a világ- színvonalú vegyiparral ren- relkező NSZK magyar gyógyszer-hatóanyagot is vásárol, hogy kempingárutól hűtő- szekrényig és tévékészüléktől szerszámig jónéhányféie iparcikket is szállítunk. Ami a magyar vásárlásokat illeti, az NSZK iparának is rendkívül sok terméke szerepel a Magyarországra induló áruk listáján. Kádár János és az őt kísérő magyar küldöttség tagjai azzal a szándékkal indulnak majd Bonnba, hogy a meglévő, harmonikus és zökkenőmentes kapcsolatokat megerősítsék, elmélyítsék; szolgálva ezzel a két ország népének érdekeit, s egyúttal az enyhülés, a békés egymás mellett élés ügyét is. — jelentette ki a LEMP KB első titkára, majd méltatta a nemzet egységét és állást foglalt a szocialista demokrácia továbbfejlesztése mellett. Annak a véleményének adott hangot, hogy javítani kell valamennyi képviseleti szerv munkáját, fokozatosan növelve a helyi hatóságok hatáskörét és különös figyelmet szentelve a társadalmi ellenőrzés hatékonyságának. — Gondoskodunk és gondoskodni fogunk arról, hogy a törvény törvényt jelentsen, hogy a törvényesség és az állam polgárának méltóságának tiszteletben tartása az élet minden területén érvényesüljön. A LEMP KB első titkára a továbbiakban méltatta a gazdaság, a kultúra, az oktatás és a tudomány terén elért eredményeket, valamint a munkához, a tanuláshoz, az egészség védelméhez való jog teljes biztosításának jelentőségét. Piotr Jaroszewicz, a lengyel minisztertanács elnöke felszólalásában rámutatott, hogy az ötéves terv első évének fő feladatait a számos feszültség ellenére is sikerült teljesíteni: Most a legfontosabb feladat az élelmezési program megvalósítása. Előre látva az ország élelmiszer-ellátása terén, növekvő nehézségeket, 1975—1976- ban törvényjavaslatot terjesztettünk a szejm elé az alapvető élelmiszerek árának emeléséről, és ugyanakkor javasoltuk a bérek, a nyugdíjak és a családi pótlék felemelését. A törvényjavaslatot visz- szavontuk, de a súlyos következmények és hatások megmaradtak. A múlt év második, főként pedig harmadik negyedében a piacon a nyugtalanság és a spekuláció jelei mutatkoztak — jelentette ki Piotr Jaroszewicz, majd pedig az ipari termelés struktúrájának módosításával foglalkozott és rámutatott, hogy annak első eredményeként ez év első öt hónapjában az előző évihez képest 15 százalékkal nőtt a tartós fogyasztási cikkek termelése és javult a minőség is. EGY NAPPAL meghoszszabbitották az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsának ülésszakát a gabo- ni fővárosban, Libreville-ben.