Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-25 / 148. szám

A szocialista országok közössége a világ legdinamikusabb gazdasági erejévé vált Közleményt adtak ki a KGST 31. ülésszakának munkájáról — Nyikolaj Faggyejev sajtóértekezlete PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! t i® AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM Ára 80 fillér 1977. JÜNITJS 25., SZOMBAT Kádár János és Lázár György fogadtaWojcieth Kitüntetések a Parlamentben - Elutazott a lengyel katonai küldöttség A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsa 31. üléssza­kának záróaktusaként csütör­tökön délután Varsóban bará­ti találkozóra került sor az ülésszakon részt vett delegá­ciók, valamint a lengyel párt­ós állami vezetők között. Az ülésszak résztvevőinek nevé­ben Willi Stoph, az NDK mi­nisztertanácsának elnöke mon­dott köszönetét a házigazdák­nak a jó szervezésért és a vendégszeretetért, amely hoz­zájárult a tanácskozás sikeré­hez. (Az ülésszak munkájáról köz­leményt adtak ki, melyet a 2. oldalon ismertetünk.) Június 23-án Varsóban meg­tartotta 82. ülését a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­nak Végrehajtó Bizottsága. A Végrehajtó Bizottság különbö­ző kérdéseket vitatott meg és döntéseket hozott a 31. ülés­szakon elfogadott határozatok megvalósításával kapcsolatos munkák megszervezéséről. A Végrehajtó Bizottság jóváhagy­ta a KGST-titkárság 1976-os évi költségvetésének végrehaj­tásáról szóló beszámolót. Június 23-án ugyancsak Var­sóban megtartotta 14. ülését a KGST tervezési együttműködé­si bizottsága. A bizottság meg­felelő döntéseket hozott a KGST 31. ülésszakán, vala­mint a KGST Végrehajtó Bi­zottságának 82. ülésén elfoga­dott határozatok időben törté­nő végrehajtását célzó munkák megszervezéséről. Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára sajtóértekezletet tartott péntek délután Varsóban, s tájékoztatta a résztvevőket a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa 31. ülésszakának munkájáról. A KGST titkára méltatta a hosszú távú együttműködési célprogramok jelentőségét, amelyek egyéb, átfogóan po­zitív hatásuk mellett hozzá­járulnak a tagországok fejlett­ségi szintjének közelítéséhez, elősegítve például Kuba és Mongólia gyorsabb, hatéko­nyabb gazdasági fejlődését. Beszámolójának befejező részében a KGST titkán., a szervezet külkapcsolata’Val foglalkozott, amelyeknek a ta­nács nagy jelentőséget tulaj­donít. Nem is tudni, mi kelleme­sebb ebben a kánikulában: szabad ég alatt állni a nap és a munka idézte hőséget, vagy zárt üzemcsarnokban gör­nyedni a gépek fölé. A MAHART dunaharaszti üzem- igazgatóságán mindenesetre inkább az előbbi mellett sza­vaznak. Az irodában — ahol némi­képp kintreked a meleg — Jakab György főmérnököt kérdezzük: — Sikerült-e teljesíteniük az első féléves tervüket? A választ kis bemutatóval illusztrálja Jakab György, ha. jómodelleket tesz az asztalra. Ebben a félévben két 1800 tonnás tolóbárka és egy DET—1-cs önjáró uszály gyártását terveztük. Ez a mennyiség kevesebb, mint az egész éves tervelőirányzatunk fele, ám ez nem véletlen. Az év első hat hónapjában ugyanis a korábbitól eltérő gyártmányra álltunk át, emiatt új szerszámozásra és munkaszervezésre is szükség volt. Elmondhatom: a napok­ban vízre került a DET is, és megkezdjük a próbaüzeme­lését. — Mindez azt is jelenti, hogy javult az év eleji igen rossz munkaerőhelyzet? — Igen is, meg nem is. Üzemigazgatóságunkon jelen-, leg. 180 fizikai munkást fog­lalkoztatunk, 250-re lenne szükségünk, lyíégis értünk el valami eredményt. Ugyanis, bár nem kerültünk át a mun­kaerő szempontjából kiemelt kategóriájú vállalatok közé, magasabb létszám-felsőhatárt állapítottak meg számunkra. — Segítettek-e gondjaikon a szocialista brigádok? — Nagyon sokat. Az üzem- igazgatóság tizenhárom szo­cialista brigádjában legjobb Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke pénte­ken a Központi Bizottság székházában fogadta a hazánk­ban tartózkodó Wojciech Jaru­zelski hadseregtábornokot, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, nemzetvédelmi minisztert. A szívélyes, elvtársi légkör­ben folytatott megbeszélésen részt vett Czinege Lajos vezér- ezredes, honvédelmi minisz­ter és Csémi Károly altábor­nagy, honvédelmi minisztériu­mi államtitkár. Jelen volt Ste­fan Jedrychowski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa a magyar és a lengyel nép testvéri barátságának, sok­oldalú internacionalista kap­csolatainak, néphadseregeink fegyverbarátságának elmélyíté­sét, a Varsói Szerződés tagálla­mai hadseregeinek együttmű­ködését szolgáló eredményes tevékenysége elismeréseként a Vörös Zászló Érdemrend kitün­tetést adományozta Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok­nak, továbbá kitüntetésben ré­szesített több lengyel katonai vezetőt. A kitüntetéseket pénteken szakembereink tömörülnek, ez már önmagában is sokat je­lent. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom tisztele­tére külön vállalásokat is tettek: megfelelő minőségben — a létszámhiány ellenére is — időben vízre bocsáthatjuk a hajókat. Mégpedig a tervezett ráfordítási munkaóra nagy­arányú csökkentése mellett. Vagyis az előírtnál magasabb teljesítményszázalékok eléré­sére tettek felajánlásokat. A dunaharaszti üzemigaz­gatóság évről évre rosszabbo­dó munkaerőhelyzete miatt elsősorban a hazai folyami hajópark kiegészítése a cél. csak azután gondolhatnak az exportra. Ezért aztán idén is csak régi partnerüknek, Cseh. Szlovákiának szállítanak. — Elkészült már a vállalat végleges fejlesztési terve — egészíti ki az elmondottakat Jakab György. Erőteljesen növeljük a termelékenységet, bővül a teljesítőképességünk, a jelenleginél jobb munkakö­rülményeket teremtünk dol­gozóinknak, gépekkel köny- nyítjük a nehéz fizikai mun­kát, az anyagmozgatást, és nagy „ termelékenységű, mo­dern hegesztő berendezéseket vásárolunk. Mindez azonban a jövő, hiszen a fejlesztés-beruházás ha­tása legfeljebb 1979-től érezhető majd. Addig is a jobb munka- és üzemszervezéssel, az üzem- igazgatóságok közötti együtt­működés bővítésével és nem utolsósorban a szocialista bri­gádok lelkiismeretes munká­jára támaszkodva teljesítik feladataikat. D. Gy. délelőtt a Parlament Munká­csy termében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át, A W. Jaruzelski hadseregtá­bornok vezette katonai kül­döttség pénteken délután el­utazott hazánkból. A Ferihe­gyi repülőtéren Czinege Lajos, valamint a HM Katonai Taná­A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott, amelyen a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága és a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának Elnöksége, valamint a Minisztertanács javaslatai alapján személyi kérdések­ben döntött. Az Elnöki Tanács Bondor József építésügyi és városfej­lesztési minisztert — nyug­állományba vonulása miatt, érdemeinek elismerésével — felmentette tisztségéből és dr. Ábrahám Kálmánt, akit fel­mentett a közlekedés- és pos­taügyi minisztériumi állam- titkári tisztségéből, építésügyi és városfejlesztési miniszter­ré megválasztotta. Karakas László munkaügyi minisztert felmentette tisztségéből és dr. Trethon Ferencet munkaügyi miniszterré megválasztotta. Dr. Dabrónaki Gyulát —ké­Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, pénteken fogadta a hazánkban tartózkodó Humberto Vargast, a Costa Rica-i Népi Élcsapat Párt főtitkárhelyettesét és Eduardo Mora Valverdét, a politikai bizottság tagját, a központi bizottság titkárát. Fock Jenő, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja kétnapos látogatást tett Bara­nya megyében. Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára pénteken fogadta Ion Popescu-Puturit, az RKP KB és a Román Szocialista Köztársaság államtanácsa tag­ját, az RKP KB Történettu­dományi és Társadalompoliti­kai Intézete igazgatóját. Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a HNF Országos Tanácsának főtitkára pénteken délelőtt hi­vatalában fogadta a Joshua Nkomo, a Zimbabwei Afrikai Népi Szövetség (ZAPU) elnö­ke, a Zimbabwei Hazafias Népfront társelnöke vezetésé­vel hazánkban tartózkodó kül­csának több tagja búcsúztat­ta a vendégeket. Jelen volt Ste­fan Jedrychowski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete, valamint J. A. Naumenko vezérezredes, a Var­sói Szerződés egyesített fegyve­res erői főparancsnokának ma­gyarországi képviselője. résére, nyugállományba vonu­lása miatt, érdemeinek elis­merésével — felmentette a Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottság elnöki és az államtit­kári tisztségéből, Szakali Jó­zsefet, a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság elnökévé megválasztotta és kinevezte ál­lamtitkárnak. (Eskütételükről a 3. oldalon számolunk be.) ★ Az Elnöki Tanács, a szocia­lizmus építésében kifejtett több évtizedes eredményes munkásságuk elismeréseként, nyugállományba vonulásuk al­kalmából Bondor József épí­tésügyi és városfejlesztési mi­niszternek és dr. Dabrónaki Gyula államtitkárnak, a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizott­ság elnökének a Munka Vö­rös Zászló Érdemrendje kitün­tetést adományozta. A kitün­tetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. döttséget. Púja Frigyes külügy­miniszter ugyancsak pénteken fogadta Joshua Nkomót, aki a küldöttség élén a nap folya­mán látogatást tett dr. Berecz Jánosnál, az MSZMP KB kül­ügyi osztályának vezetőjénél. Az MSZMP Központi Bi­zottságának küldöttsége — Ko­vács Antallal, a Központi Bi­zottság tagjával, a KB ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztálya vezetőjével az élen — pénteken Algériába utazott a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) központi vezetőségének meghívására. Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter pénteken Moszkvában fogadta Biró József külkereskedelmi minisztert. Salvador Garcia De Pruneda, Spanyolország budapesti rend­kívüli és meghatalmazott nagykövete, országa állami ünnepe, I. János Károly ki­rály névnapja alkalmából — pénteken fogadást adott a spa­nyol nagykövetségen. A foga­dáson megjelent Keserű Já- nosné könnyűipari miniszter, i---------------------y—\r Fo kozott követelmények A z időszerű nemzetközi kérdések áttekintése Után két nagy fontos­ságú jelentést vitatott meg és fogadott el a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságá­nak június 22-i ülése. A párttagsági könyvek cseré­jéről készített összegezés, valamint a kulturális poli­tika főbb jellemzőinek elemzése egyaránt kedvező tapasztalatokról adhatott számot. Az. ülésről ki­adott közleményből — amelyet a lapok, így la­punk is pénteki számuk­ban közöltek — kiviláglik ugyanakkor az is, hogy fo­kozott követelményeknek megfelelve kell hasznosíta­ni a tagkönyvcseré politi­kai tapasztalatait, illetve növelni a kulturális tevé­kenység hatásosságát. Örvendetes, hogy a párt tagjaival folytatott egyéni beszélgetéseden elhangzot­takat a megyében műkö­dő pártszervezetek túlnyo­mó többségénél szinte azonnal s azóta is folya­matosan hasznosították a gyakorlati munkában. így történt ez például a Csepel Autógyárban, a Mechani­kai Művekben, a Lenfonó és Szövőipari Vállalatnál, ahol a pártvezetőség, a pártbizottság szervesen be­építette cselekvési prog­ramjába a kommunisták észrevételeit és javaslatait. A nyílt, őszinte hangú eszmecserék nagymérték­ben hozzájárultak a politi­kai aktivitás növekedésé­hez, s az is ismételten iga­zolódott. a párttagság te­vékenységének fokozódó jelentőségű terepe az alapszervezet. A Központi Bizottság üléséről kiadott közleményben jogos kívá­nalomként olvashatjuk, hogy „az alapszervezetek erősítsék kapcsolataikat a pártonkívüliekkel gyako­roljanak nagyobb hatást környezetük szocialista szellemű formálására, a politizáló légkör fejlesztő­iére.” E rre nemcsak szükség van, hanem a feltété, lek is adottak hozzá Mind az egyéni beszélge­tések, mind a tagkönyv- csere tapasztalatait össze­gező párttaggyűlések azt igazoltéit, hogy a kommu­nistákból nem hiányzik a vállalkozó kedv, növeke­dett a párttagság politikai felkészültsége, s az itt-ott meglelhető bátortalanságot elsősorban irányítási, ve­zetési fogyatékosságok okozzák. Helyes tehát, ha — mint teszik ezt például a budai járásban, Vác vá­rosában — a korábbinál kritikusabban kérik szá­mon a párttisztségek vi­selőitől megbízatásuk tel­jesítését. az úgynevezett reszortfeladatok maradék­talan végrehajtását. A pártot körülvevő, a szo­cializmust meggyőződés­sel építő szimpatizánsok széles tömegei ugyanis elsősorban helyi ismere­teikre támaszkodva ítélik meg a párt tevékenységét, a kommunisták munkáját, azaz nézeteikre döntő ha­tást gyakorolhat az. mun­kahelyükön, lakókörnyeze­tükben mi és hogyan tör­ténik. Húsz esztendővel ezelőtt, a Magyar Szocialista Munkáspárt 1957. júniusi országos értekezletén fo­galmazódtak meg azok a művelődéspolitikai irány­elvek, amelyek ma is a munka alapjául szolgál­nak, s amelyek helyességét V _______________________ ké t évtized tényei igazol­ják. A Központi Bizottság mostani ülése, a kulturális politika néhány időszerű kérdésének megtárgyalásá­val újabb ösztönzést adott az eredmények folyamatos gyarapításához. Általában is igaz, de ezen a bonyo­lult területen még in­kább, hogy óvakodni kell mindenfajta leegyszerűsí­téstől, mert a tudományok fejlődése, a műveltség terjesztése, a kultúra fel­virágzása elválaszthatatlan a nemzetközi méretekben folyó ideológiai harctól. Amint azt a Központi Bi­zottság üléséről kiadott közleményben megfogal­mazták, „a marxista—leni­nista elmélet propagálása, az ideológiai kérdések fo­lyamatos tisztázása, a szö­vetségi politika érvénye­sítése egymással összefüg­gő, egyidejűleg megoldan­dó feladat.” T udományos intézetek serege tevékenykedik a megyében, s a meg­bízó, a társadalom megelé­gedésére szolgálhat, hogy a kutatóhelyek túlnyomó része kézzel fogható ered­ményeket mutat fel. Így történik ez például a Me­zőgazdasági Gépkísérleti Intézetnél, a Szerszámgép­ipari Művek Fejlesztő In­tézeténél, az Építéstudo­mányi Intézet szentendrei kísérleti telepén, azaz ta­núi lehetünk annak, a tudomány miként válik mindinkább közvetlen ter­melőerővé. Az új követel­mények és feladatok azon­ban nem engedélyeznek pihenőt, s a Központi Bi­zottság a jelentés tárgyalá­sakor indokoltan húzta alá annak fontosságát, hogy a tudományos és technikai haladás a legfontosabb népgazdasági tartalékok egyike, a hatékonyabb ter­melésnek és gazdálkodás­nak, a versenyképes ter­mékek gyártásának is fon­tos tényezője: Ugyancsak a fokozódó követelmények szemszögé­ből vizsgálta a Központi Bizottság a közoktatás, a közművelődés és a művé­szetek fejlődését. Nincs semmi ellentmondás ab­ban, hogy az elért eredmé­nyek világítják meg iga­zán a teendők sokaságát, így sok más mellett azt, hogy — ami a megyében is elsőrangú szerepet kap — az általános iskolai oktatás színvonala emelkedjék és kiegyenlítődjék, s ehhez rendelkezésre álljanak a tárgyi feltételek. Érzékel­teti ez utóbbi feladat nagyságát, hogy a megyé­ben az ötödik ötéves terv­ben legkevesebb 477 tan­termet kell megépíteni! Hasonló útmutatást nyújt, s a megyében kifej­tett erőfeszítések helyessé­gének megerősítését adja a Központi Bizottság ülése a közművelődési és művé­szeti tevékenységben. Az eredmények és a lehetősé­gek összevetése, a reális mérlegelés talán sehol másutt nem kíván akkora gondosságot, mint ezen a területen. A megye művé­szeti életének gazdagodá­sa, a közművelődési tevé­kenység elmélyülése is igazolja azt a megállapí­tást, amelyet a Központi Bizottság üléséről szóló közleményben így fogal­maztak: „pártunk politiká­ja, szocialista rendszerünk, értelmiségünk helytállása biztosíték arra, hogy kul­turális fejlődésünk a jövő­ben is eredményesen foly­tatódik. Vízre száll a DET Munkásra vár a sólyatér Tolóbárka, önjáró uszály Dunaharasziiból Ülésezett az Elnöki Tanács i i i

Next

/
Thumbnails
Contents