Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-22 / 145. szám

»MT *r.c.rn 1977. JÚNIUS 22., SZERDA A szakszervezet előbbre lépett Orvosok, nővérek — és a közművelődés Tudjuk jól, ma már senki sem lehet polihisztor, mert is­mereteink tárházának bejá­rásához kevés egy emberöltő. Mégis ajkbiggyesztve mond- ' juk, ha egy-egy ismerősünket — aki egyébként jó szakem­ber, s kiválóan dolgozik —, -azon kapjuk, hogy sokak álltai ftudott dologról hiányosak az "ismeretei: szakbarbár... Kell lenni megoldásnak. A j tudomány fejlődését követni, szakismereteinket mindenkor alkalmazható szinten tartani nem elegendő. Politikai, ideológiai tájékozottság, mű­vészeti alapismeretek, a test kultúrája, az olvasás nélkül hiányosnak is érezzük életün­ket. Az egészségügyi dolgozók sincsenek ezzel másként Pest megyében sem. Hiányzó együttműködés Immár három esztendeje, hogy megszületett az MSZMP KB közművelődési határozata, s ez idő tájt alakult meg az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Pest megyei bizottsága mellett a közműve­lődési bizottság. A napokban tartott ülésük beszámolójából tudtuk meg, hogy nagyobb egészségügyi intézményeink­ben háromtagú munkacso­portok feladata a közművelő­dés irányítása: a szakszerve­zeti könyvtáros, a politikai oktatási felelős és a kultúrfe- lelős együttműködésén áll vagy bukik tehát az ügy. Pon­tosabban: néhol áll, néhol bu­kik. Utóbbiról így tájékoztat a beszámoló: Az alapszervi közművelődési bizottságok hiányos működésének oJca, az a még mindig észlelhető hibás szemlélet, mely szerint a szakszervezeti kultúrmunka egyenlő néhány ünnepség megszervezésével, egy-egy ki­rándulás vagy múzeumlátoga­tás lebonyolításával. Az itt felsoroltakhoz bizony nincs szükség a könyvtárosra, I s csak alkalomadtán a politi- ' kai oktatási felelősre... De kérdés: közmüvelődés-e ez valójában? Követendő példák Szerencsére a megyében sincs mindenütt így. Nézzük a részleteket: 1975. decembe­rében a megye egészségügyi szakdolgozói rendeztek iro­dalmi vetélkedőt, s az sikert hozott. Üjabbra ösztönzött: idén Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából szavalóversenyt hirdettek, melyre máris több száz mű­tős, nővér, laboráns jelentke­zett. Ősszel lesz a döntő. Újdonságokkal próbálják sokrétűvé tenni a politikai oktatást is. Tavaly 76 szak- szervezeti tanfolyamon 1362- en — a szám sajnos kicsi, alig több a megye egészségügyi dolgozóinak 10 százalékánál — vettek részi, s hallgattak elő­adásokat a munkahelyi élet, a társadalom, a világpolitika időszerű kérdéseiről. S idén első ízben le is mérhették tu­dásukat a résztvevők: tesztlá­pon vizsgáztak a tanultakból. A leleményességnek tág a tere: a ceglédi kórházban író—olvasó és művész—kö­zönség találkozókat szervez­tek. A váci kórházban egyide­jűleg több száz beteg, s a kór­ház dolgozói részvételével tar­tottak egészségügyi felvilágo­sító előadásokat, hangverse­nyeket. Néhány más, nagyobb kórháznál a mindennapi munka részévé vált a köz- művelődési tevékenység. Tö­rökbálinton a tüdőkórházban az egyik védőnő vállalta a könyvterjesztést, s az ered­mény is látszik: havi több ezer forint értékű könyvhöz jutnak így a dolgozók s a be­tegek. A váci kórház jó együttműködést alakított ki a járási művelődési központtal, s ennek eredményeként rend­szeresen kapnak helyiséget rendezvényeikhez a kórház dolgozói, akárcsak Cegléden. Másutt sajnos ennek az ellen­kezője igaz... Ami még hátra van Például a már említett tö­rökbálinti kórházban a pincé­ben állnak a szakszervezeti könyvtár kötetei. Pedig né­hány szekrény elférne tán a folyosón is. Klubhelyiségre lenne szükség Nagykőrösön, vagy a megyei kórház Sem­melweis kórházában. Hogy az egészségügyi dol­gozók önképzésének, művelő­désének, értelmes szabadidő- töltésének helyet találjanak, ismét csak egy kulcs kínálko­zik: az együttműködés. A megye orvosai, nővérei, védő­női könnyen adhatnak ellen­szolgáltatást — mellesleg ed­dig is tették s tenni fogják — egészségügyi témájú előadá­sokat tarthatnak az őket pár­toló kulturális intézményben. Ennek pedig mindenki hasz­nát látja, legfőképp a környé­ken lakók. Érdekes adat, hogy a me­gyei kórház 822 dolgozója kö­zül mindössze 79 volt a szak- szervezeti könyvtár olvasója tavaly. Mitagadás, ez bizony kevés. Néhány kivételtől elte­kintve másutt is hasonló a kép. Pedig a könyvtár szak­mai ellátottsága, módszertani irányítása jónak mondható. Csak hát a szemlélet... Épp ezért kezdték meg az elmúlt esztendőkben a szak- szervezet alapszervezeti köz- művelődési felelőseinek to­vábbképzését, melyben külö­nös figyelmet szenteltek a kö­zönségszervezés, az olvasóvá nevelés s a társas összejöve­telek rendezésének kérdéseire. Most a cselekvésen a sor ... V. G. P. Tárlatok Érden és Kiskunkáazan A Nagy István csoport jubileumi kiállítása — Gunszt Ferenc életműve A Nagy István csoport Ju­bileumi kiállítása Érden, a mű­velődési központban tekint­hető meg július 3-ig, hétköz­nap 10-től 20 óráig. Gunszt Fe­renc életművét július 6-ig néz­hetik meg az érdeklődők, na­ponta a kiskunlacházi műve­lődési házban. azt hangoz­I Egyesek | tátják, hogy a-----—-----------Legszebb kor a tinédzseridő, például a sportoló harmincéves korában már elhagyta fő teendőit, szinte öregember. Sántít a megállapítás. Különösen a művészet közegében sántít. Vegyük Nádasdy Jánost, a Nagy István csoport jubileu­mi kiállításának egyik alko­tóját. Nyugdíjas korban újult meg, s mivel új művek sar­jadnak, készülődnek benne; fiatal. Az érdi tárlat egyik meglepetése ő, aki sziget- szentmiklósi utcasorainak, kö­zös kútjának festői idézetei­vel országos rangon szerepel. Igaz, azok közül, akik 1967- ben indultak azzal a nemes szándékkal, hogy Dél-Pest megye képzőművészeti kultú­ráján lendítsenek Nagy István szellemében, a ráckevei, da- basi, monori, nagykátai, ceg­lédi járásban —, sokan lerna- radtalc Minőségiben, elszánt­ságban. Széthúzódott a nije- zőny. Pál Mihály, B. Szabó Edit, Kocsis László, Gammel József az életből is eltávo­zott, a monori Kecskés Lajos, Kampfl József, a vecsési Brindzik László kilépett, az alsónémedi Kiss Ernő egyre kevesebb képet küld a Nagy István csoport tárlataira. He­lyettük mások érkeztek; Beiling György, Kéri Mihály, Bamóth Zoltán, friss művek­kel, korszerű megoldásokkal, melyeket a mostani érdi kiál­lításon is üdvözölhetünk. Eb­ben a sodró áramlásban rendszeres fejlődésről beszél­hetünk, hiszen az alapító Bá­nyász Béla dunai tája szerény és alapos formavezetésével Gunszt Ferenc: Komponista rendkívül meggyőző. Teljesíti azt, amire vállalkozik; mara­dék nélkül teljesíti. Mikloso- vits László Arany-illusztrációi is jelzik: a grafikában orszá­gos szint ez a javából. Szó, ami szó — megerősödött a Nagy István csoport, s köz­művelődési feladatán túl ma már Pest megye képzőművé­szeti életének egyik tényezője. Friss hajtásai között tartjuk számon Őrei József és Fegyó Béla kezdeményezéseit, s ez­zel Tatárszentgyörgy és Gyál képi kultúrájának haladási irányét is érzékeljük. Ott dolgoznak. Örvendetes a mű­faji tágasság is, az, hogy a festményekhez Szemők György szobrai társulnak és Radóczi Mária batikjai, tűz­zománcai. Utóbbiak joggal hiányoztak az érdi tárlaton. Természetesen a szelekció he­lyes. Azok érdekét is szolgál­ja, akik ezúttal nem szeretjei­tek. Nem mondhatunk le róluk, csupán azt igényeljük tisztes­séggel, hogy jó művekkel fe­leseljenek kimaradásuk miatt. Erre is adott a lehetőség, an­nál is inkább, mivel rendsze­res műhelymunkával biztosí­tani lehet és biztosítani szük­SZINHAZI ESTEK Mire tapsol a közönség? Érzelmes szerelmi történetre? Tapsol. Kálmán Imrének? Hát persze, hogy tapsol. Pol­gári romantikára? Arra is tapsol. Rossz énekesnek? Ha már úgyis ott van, miért ne tapsolna, pardon: vastapsolna. Sőt, ha kell, még egy szabad­napos tánckarnak is tapsol a publikum. Beefeteakra tapsol­ja a tenyerét egy hajdan volt nagy komikus dinasztia ár­nyékának és saját fiatalsága emlékének, s nem annak a zenének, amit hall, hanem an. nak, amit hallani szeretne. Nem, mégsem okozott csalódást Kálmán Imre Mont­martrei ibolya című művé­nek operettszínházi bemuta­tója. Nem okozott csalódást, mert a közönség körülbelül ezt várta, hiszen már évek óta körülbelül ezt kapja — tisz­telet egy-két valóban jól si­került musicalnak, a kivéte­leknek. Lehet, ez is kevés: de esküszöm Thália valamennyi papnőjére, hogy nem az ope- rettellenesség sugallja ezeket a sorokat. Viszont, ha már operett, akkor legyen jó ope­rett, jó színpadi produkció. A talmi díszek ingerlékennyé te­szik az embert. Csakhogy a publikum vas­tapsolt és jó néhány előadásra már előre megvett minden jegyet. Pedig hát ez a Kál- mán-alkotás óvatosan szólva is szabálytalan operett, hiába keressük a primadonna—bon- viván és a szubrett—táncosko­mikus párosokat, viszont szó- viccmacherből több is akad. Ezek kétségtelenül ingová- nyon álló megállapítások, mert teremhet valaki, aki még bizonygatni kezdi: a Montmartrei ibolya nagysága éppen ebben rejlik, és ezzel vált a musicalok egyik ősévé. Való igaz, hogy a szabályta­lanság még nem minősítheti sem jónak, sem rossznak az alkotást. Csakhogy az ope­rettek egyik legbiztosabb vértje éppen az: dramatur- giailag szinte mindig hibát­lanok. Van ugyan mindegyik­ben egy-egy sorsdöntő vélet­len, egy derült égből villám- csapás, vagy egy váratlan szivárvány-felragyogás, de ilyesmi a klasszikus tragé­diákban is előfordul elég gyakran. A műben azonban bőven megtaláljuk az indokolatlan eseményeket, fordulatokat Raul szereti Ninont és Ninon szereti Rault. De a szerencsét­len Raul még akkor este is önről álmodik — bocsásson meg neki asszonyom —, ami­kor a lüké hadügyminiszter­nél Violetta — ő nem köhög, de rokona annak t— már el­intézte Raul ötezer frankos állását. Az operettben minden jó elnyeri méltó büntetését. Ninon pénzért lett hűtlen — a hűséget lelkében őrzi — és büntetésből nem kapja meg Rault, sőt főbüntetésként a szerző még el is veszi a har­madik felvonás közepén, máig is rejtély, hogy hová tűnik a darabból, de valószínűsítem: útban volt a happy endnél. Violetta viszont pénzért, az ötezer frankos állásért szeret­né megkapni Rault, tehát ugyanazt teszi fordított elő­jellel, mint Ninon. Viszont Violetta büntetésként kapja meg Rault, az ő minden hő- börgő érzelmével: a két felvo. nás közötti szünetben „hűde- szerelmes” lettem hűségével. Na már most, mindezt kiegé­szítve: az egyik szereplő a másik arcába tüsszent (jó vicc!); piros bilit tesznek a kettős életet élő végrehajtó fejére (még jobb vicc!); időn­ként fenéken rúgják egymást (ez a legjobb vicc!). Egyéb­ként sok kitűnő rendezői ötlet van az előadásban. Tragikomikusra fordítva a szót: a Montmartrei ibolya nem nevezhető Kálmán Imre élete fő művének, bár a kitű­nő zene és ezzel természetes egységben a dalbetétek képe­sek életben tartani a darabot. Ennél a bemutatónál azon­ban — ki tudja, hányadszor — ismét világossá vált, hogy az Operettszínház nem bővel­kedik jó énekesekben. Kovács József erőltetett torokhangjai nemhogy Raul áriaszintű da­laihoz, de még a táncdalokhoz is zavaróak. A Violettát ját­szó Galántay Aliz jó színészi és énekesi képességekről tett tanúbizonyságot, bár az ő hangereje is gyönge, még a viszonylag kis létszámú zene­kar mellett is. Hasonló ■ a probléma Zsadon Andreánál, aki a karneváli jelenet bűbá­josán szép dallamát képtelen érvényesíteni. Szögezzük le: nem a zenekar hibájából. Gyulai Gaál Ferenc láthatóan, a zenén erőszakot téve visz- szafogta a zenekart, de hiába. Mind a karnagy, mind a ze­nekar kitűnő teljesítményt nyújtott a nyitányokban. Három kismalac A gyerekeknek nehéz írni. A bábszíndarabok például már időtlen idők óta a jól bevált recept szerint készül­nek: a gyengébb, de okosabb felülkerekedik az erősebb, de butább ellenfelén. A népme­séi ihletésű hit, az igaz győzelmében — mely már előre veti árnyékát a darab első pillanataitól kezdve — teremti meg az élő kapcsola­tot a játék és a nézőközönség között. A gyerekek végigdruk­kolják az előadást, székeikről fölugrálnak, közbekiabálva éreznek együtt a szereplők­kel. A nézőtéri zaj volt min­dig Is a gyermek bábelőadá­sok igazi fokmérője. Ahhoz azonban, hogy kó­rusban felhangozzék a szék­Az előadást Suka Sándor nagyszerű alakítása lendíti át a gyakori holtpontokon, végig kitűnő teljesítményt nyújt. Kár, hogy nincs megfe­lelő szintű partnere, egyedül magaslik ki a produkcióból. A fiatal Latabár Kálmán, az öreg hadügyminiszter szere­pében kegyeletteljes alakítást nyújt. Dicséret illeti azonban Farkas Bálintot és Varga Ti­bort, ők képesek leginkább lépést tartani Sukával. Mind­ketten lehetnek még a színház ktünő táncoskomikusai. Elis­merést érdemel Pagonyi János, Börzsönyi Mihály és Ormai Miklós, akik egy-egy karak­terszerepben jól álltak helyt. Az operett természetes vele­járója, a tánckar: felemás volt táncosnők nélkül, a kar­neváli jelenetből különösen hiányoztak. Az előadás rendezője Mi- kolay László. A mértéktar­tóan kellemes díszleteket Székely László, a jelmezeket Horányi Mária tervezte, ősz-, szességében az előadásból hiányzott minden, ami a műr fajt élteti és benne volt min­den, ami a poros, konzervati­vizmust sugallja. Kriszt György Felújítás a Bábszínházban sorok közül: vigyázz! vigyázz! — egyértelmű, minden ízé­ben hangsúlyozottan rokon­szenves vagy ellenszenves jel­lemeket kelll fölvonultatnia a darabnak, akik mögé tétová­zás nélkül fölsorakozhatnak a nézőtéren ülők. S önfeledten szurkolhatnak sikerükért, győ­zelmükért. A mesedarabok korosztálya nem tudja maradéktalanul megemészteni azt, ami nem igazi mese i, nem egészen egyértelmű: az összetettebb jellemeket. Ezt az Állami Bábszínház legutóbbi bemuta­tója, Tóth Eszter A három kismalac című játékának föl- újítása is bizonyítja. A fősze­replő három kismalac közül egyetlen rendelkezik csak minden tekintetben pozitív tulajdonságokkal, a másik kettő csak időnként szimpa­tikus, s közben önfejű, lusta, hiú — s ráadásul legtöbbször még buta is. Mivel az okos malac dramaturgiailag is csupán egy a három közül, mint hőst a darab folyamán elvesztik, szem elől tévesztik a nézők. (Ezért fordulhat elő, hogy közbekiabálással a gye­rekek a farkasnak segítenek.) így hiányzik az előadás végig feszültséget teremtő légköre, mely a maradéktalanul jó produkciót olyannyira jellem, zi. Tehát a pozitív jellem hiá­nya az előadás legalapvetőbb dramaturgiai buktatója. A másik, ami szintén az irodal­mi alapanyag gyengéire ve­zethető vissza: az alaptörténet nem elegendő egy egész estét betöltő előadáshoz. A várt konfliktus késleltetése, vonta- tottá, nemegyszer érdektelen­né teszi a színpadon történte­ket — unatkoznak a gyere­kek! — érthetetlenül megtöri a kibontakozás felé vivő mozzanatok sorát. Az alapöt­let földúsítása csak akkor si­keres, ha a kiegészítések szervesen illeszkednek a tör­ténetbe, azt előreviszik, s nem különben, ha sok hely­zetkomikumot, szellemes dia­lógust kínálnak. A darab mindezzel egy kicsit adós ma­radt. így a rendező, Kovács Gyula sem tudta egységessé, pergővé tenni a játékot, egy- egy jól felépített szituációtól eltekintve. A szereplők — Bródy Vera kifejező bábjainak megeleve­nítő! egyébként is hozzájá­rultak ahhoz, hogy a gyer­mek nézősereg végül is jól szórakozott. Kiemelkedett a gárdából Szöllősy Irén Nyafi. B. Kiss István Pufi, valamint Elekes Pál Farkas, Sün meg- szólaltatója. Sikerültek Koós István díszletei, különösen ér­dekes volt az eső megoldása Váry Ferenc hangulatos, ked­ves zenéje érzékletesen hang­súlyozta ki a játék forduló­pontjait. Mészáros János i séges a Nagy István csoport valamennyi tagjának fejlődé­sét. Az is serkentőleg hatna, ha Pál Mihály, B. Szabó Edit, Gammel József, Kocsis László nevéhez fűzött alapít­ványokkal, ösztöndíjjal, érem­mel ismernénk el évente a legjobb teljesítményeket. Jó úton járunk, hiszen művészje­löltekből festők, szobrászok, grafikusok születtek önakarat­ból, tehetségből és a társada­lom segítsége nyomán is Da- bas, Ráckeve, Monor, Nagyká- ta, Cegléd és környékén. Az új művek közművelődési szolgálatot is teljesítenek olyan vidéken, melynek fes­tői számbavétele, feldolgozá­sa a közelmúlt és a jelen munkáját határozta és hatá­rozza meg. KisJcunLacháza is meglepetést okozott az­Ezúttal zal, hogy megnyílt Gunszt Ferenc emlékkiállítása. Vö­röskatona volt, vadász lett Sárpenitelén Széchenyi Zsig- mond társaságában, s most naiv festőként tartjuk szá­mon. íme a varázslat lényege; az ember járja az erdőt éle­ten át, nyugdíjaskorban meg­festi élményeit, s művei ve­lünk maradnak távozása után is. Olyannyira, hogy az elmúlt évben tizenkilenc tárlata nyílt a Jászságban, s kiskunlachá­zi kiállítása után Székesfe­hérvárott is bemutatják alko­tásait. Az igazság az, hogy éppen társadalmunk erjesztő figyelme eredményeként több Balázs Jánoshoz hasonló ős­tehetség munkássága bonta­kozott ki a 70-es évek elején. Az egyik Gunszt Ferenc. Amikor nyugdíjas lett, azt mondta: Ha én a nagy tétlen­ség miatt nem tudok mihez kezdeni, az nekem egyenlő lesz a halállal. Tudott mit kezdeni, lemásolta Leonardo, Velasquez, Delacroix műveit, vagy kétszázat, könyvtárnyi könyvet olvasott, tanult. Mi­kor elkészült; festeni kezdett vízfestékkel. Sorozatot^ a tánc tiszta szenvedélyéről, fa­ültetésről és libapásztorokról. Kiemelkedően szépek csend­életei, ahol sűrű szerkesztés­sel edényt, gyümölcsöt, virá­got társít megbonthatatlan szerkezetté. Ö belül utazott; kéozeiettel, gondolkodással. E belső sebesség nyomán szü­letett a Gunszt-féle őserdő, az állatvilág a maga fantá­ziájával bővített valóságában. Megérezte a trópust Megérez. te Bartók zenéiét is nagy fáit, libbenő fehér asszonyok és a komponista zongorázására fi­avelő Kékszakállú környeze­tében. Utolső kénét már fia, if). Gunszt Ferenc fejezte be, aki évtizede Kiskunlacháza tanácstitkára. A lelkes meg­nyitó közönség így fogalma­zott; Kiskunlacháza múzeum­mal állítsa meg a Budaoest- ről Bajára özönlő autók ára­datát, ne csak birkapörkölttel. Ez a létesítendő múzeum gyorsan benépesíthető lenne a temető muzeális értékű kop­jafáival, Gaál Imre életmű­vével, aki Kiskulacháza euró- oai értékű festője, s itt he­lyezhetnék el a lacházi tájat festő Kocsis László. Bakallár József, Ledniczky Gyula. Ve­csési Sándor, Patay László alkotásai mellett Gunszt Fe­renc festői hagyatékát is. Losonci Miklós I Montraartrci ibolya T'

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents