Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-19 / 143. szám

1977. JŰNIUS 19., VASÁRNAP ~<ÁÍHav Az órák sem ketyegnek Az állami építőipar vezet A gyorsmérleg szerint lemaradtak a tanácsi vállalatok és szövetkezetek A Fővárosi Vízművek sziget­monostori vízmcrőalkatrész- gyártó üzemében naponta 129 kész órát állítanak össze. Ezek azonban nem ketyegnek, csu­pán a fogyasztást mérik, de azt pontosan. Halm&gyi Péter felvétele Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztériumnak az év első 5 hónapi munkájáról ké­szített gyorsjelentése szerint a kivitelező építőipar 10 száza­lékkal többet épített, mint a múlt év azonos időszakában. Kedvező, hogy ezt a fejlődést a termelékenység 12,5 százalé­kos növelésével alapozták meg, s így pótolhatták azt a kiesést is, amit az építőmun­kások számának 2 százalékos csökkenése okozott. A nagybe­ruházásokat építő ÉVM itália­iatok az átlagosnál dinamiku­sabban bővítették termelésü­ket. A lakásépítésben figyelemre méltó, hogy jelentősen javult az átadások üteme. Az év első 5 hónapjában 10 793 új otthont adtak át, 19,7 százalékkal — vagyis 1776 lakással — többet, mint a múlt év azonos idő­szakában. Ez elsősorban az ÉVM-vállalatok dolgozóinak érdeme, mert 1914 otthonnal többet adtak át, mint egy év­vel ezelőtt, de az eredményt lerontotta, hogy a tanácsi vál­lalatok, az építőipari szövetke­zetek és a termelőszövetkeze­tek építőipari közös vállalko­zásai kevesebb lakást építet­tek, mint tavaly az év azonos időszakában. Az éves átadási terv időarányos részének telje­sítésében is elmaradtak. Jú­nius elejéig ugyanis az ÉVM- vállalatok dolgozói az éves la­kásátadási feladatnak 25,1, a tanácsi vállalatok 15,3, az épí­tőipari szövetkezetek 12,9, és a termelőszövetkezetek építőipa­ri közös vállalkozásai 8,8 szá­zalékát teljesítették. Általá­nossá kell tehát tenni a lakás­építés ütemének növelését, hogy ne torlódjanak az átadá­sok az év utolsó hónapjaira, s a zsúfoltság ne veszélyeztesse az építés minőségét. Ők, tizenhármán... Az asszonybrigád állja a sarat Pilisen Napi nyolc órát dolgoznak, s mégis háromórányi sza­bad időt nyernek naponta azok a pilisi asszonyok, akik a Pest -—Nógrád megyei Állatforgal­mi és Húsipari Vállalat pilisi hizlaldája egyik — és egyetlen — asszony'brigádját alkotják. Gyorsan surranó kerékpáro­kon érkeznek reggelente’ az üzem kapujáig — s délután ugyanígy haza, ki egy, ki két kilométer távolságra. így azután a munkahely és a la­kóhely közötti rövid útidő adja a több, jobban kihasz­nálható, igazi szabad időt. — Nemcsak időt nyernek a mi asszonyaink, hanem hol bronzot, hol ezüstöt, nemso­kára tán még aranyat is..'. — hallom a központi irodán. Kí­váncsian indulok hát a telep­re megismerkedni azokkal az asszonyokkal, akik ilyen cél­tudatosan törnek az arany fe­lé ... Bírják a lapátot is A pihenőszoba asztalátülik félkörbe; — s a kezdeti fe- saélyezetfcség feloldódtával olyan több szólamú, pergő ritmusú beszélgetés veszi kez­detét, ahogyan csak nők tud­nak beszélni önmagukról, egy­másról — egymásnak. El­mondják, hogy bizony törek­szenek az aranyra: az üze­men belüli brigádversenyeken már egyszer bronzérmet és kétszer ezüstérmet nyertek. Ez évben akarják elérni az el­ső aranyérmet, ami nem cse­kély feladat már csak azért sem, mivel á mezőnyben fér­fi munkatársakkal kell meg­mérkőzniük. A másik tíz bri­gád férfiakból áll, s bár a munka ott se, itt se könnyű, olyan még nem volt, hogy az asszonybrigád ment volna se­gítséget kérni a szomszéd bri­gádtól az almozáshoz, vagy a súlyos csillék tologatásához. Férfi módra etetik, gondozzák a jószágot, s természetesnek, tartják — mint ahogy az is —, hogy az egyenlő munkáért egyenlő a bér. Ha fizetésnap­kor a borítékot el bírjuk vin­ni egyedül, úgy munkanapo­kon a lapátot is bírnunk kell — fordítja nevetősre a hang­ját Bódi Istvánná, aki az üzem egyik legrégibb dolgozója: jö­vőre ünnepli húszesztendős törzsgárdatagságát. Elkapott félmondatok A kérdésre, hogy mit aján­lott fel az asszonyok szocia­lista brigádja a most folyó versenyben, olyan sebesen röppennek a válaszok, hogy az elkapott félmondatok távira­ti stílusa tükrözi leghíveb­ben a hangulatot. Több ráhíz- lalt élősúlyt csinálunk! Ho­gyan? Egyenletesen, ponto­san szórjuk az etetőbe a ta­karmányt. Így persze, jobb a súlygyarapodás, no, meg ak­kor, ha ügyelünk az önitatók- ra is. Víz nélkül nem hízik az állat — ha eltömődik, elrom­lik valamelyik itató, azonnal hívjuk a karbantartókat... Az ólak belső tisztaságára is ügyelünk; betegségeket előz­hetünk meg vele. Naponta többször letoljuk a trágyát az aknába; így a hízók szárazon állnak-fekszenek és kisebb a fertőzési veszély. Részt ve­szünk a gyógykezelés mun­kájában is, igyekszünk időben jelezni az állatorvosnak, vagy a szalcsegédnek, há bajt lá­tunk valahol... Persze, így kisebb a kiesési százalék? Igen, és büszkék vagyunk rá, hogy nemcsak a mi brigá­dunk munkaterületép., de az egész telepen sem éri el az 1,5 százalékot! S ebben a mi mun­kánk is benne van... A higiéniai zsilip Mindez, persze, a korábban emlegetett borítékban is meg­látszik: senki 3000 forint alatt fizetést innen el nem visz, s csúcshónapokban, amikor a te­lep feltöltöttsége teljes — sőt, néha túlteljes. — Nemegyszer 4000 forintnyi a bélés ... S ha az istállókon belül férfimódra dolgoznak is az asszonyok, a telep környékén, kívülről látszik az asszonykéz nyoma. Vakítóan fehérre me­szelt épületek a zöld fasor ka­réjában, ápolt pázsit, sok vi­rág. Ideiglenes pihenőszobá­jukban hűvösen zümmög a fri­zsider, a mosdókagyló felett parányi gázbojler, a1 polcon kávéfőző. Rövidesen átköltöz­nek az új szociális épületbe, ahol vidám, színes csempék­kel kirakott zuhanyozók, hi­giéniai zsilipnek nevezett ké­nyelmes tisztál'kodóhelyisé- gek, fekete-fehér öltözők, tá­gas-világos étkező- és pihenő­szobák várják őket. Tóth Já- nosnét, aki hat éve brigád­tag, s akinek nagyfia, édes­apja és a nővére is a telepen dolgozik. Osztos Istvánnét, akinek a férje kazánfűtő a hiz­laldában, s akinek a munka­helyi feladata mellé most örömteli, ámde nem könnyű „házifeladat” jutott: új, há­romszobás házat építenek ép­pen, melyet nagy kert ölel körül, kényelmet adva a hét­tagú családnak. Darida Pdi­nét, aki két kisfiú édesany­ja, s akinek a férje ugyancsak a hizlaldában vatgjonkirakó. No, persze, nem minden bri­gádtag dolgozik családostól, helyben. De azért ők is részt vehetnek a szakszervezet ren­dezte külföldi kiránduláso­kon, most éppen az elkövet­kezendő lengyelországin. Csak hát — mint az egyik asszony nevetve mondta —, az ilyen férjekért, a kültagokért, fi­zetni kell... Már minthogy útiköltséget, természetesen. Aki a virágot szereti... S mi mindent lehetne még elmondani, ennek a véletlenül összetoborzott asszonybrigád­nak a munkájáról, minden­napjairól, életéről. Hogy min­dig vidámak, s ahogy mond­ják: a kerékpárral együtt^ le­teszik a magánélet gondjait, apró bánatait is a kapuban. Ugyanez fordítva is igaz: egy rendkívül nehéz nap után maguk mögött hagyják a mun­kahely ügyeit-gondjait; —így ki- és átkapcsolnak egyik hangulatkörből a másikba. Az­után van egy harmadik igaz­ságuk is, mely miközben rá­cáfol az első kettőre, azon- közben ki is egészíti, s teljes képet ad az asszonybrigád életéről. Hogy tudniillik, örö- met-bánatot megosztanak egymással; mivel így az első megduplázódik, a másik pedig megfeleződik. S talán ez le­het a nyitja nemcsak itt, ha­nem mindenütt a világon a jó munkahelyi légkörnek, az eredményeknek. Ök tizenhármán, akik csep­pet sem babonásak, de na­gyon jókedvűek. S mikor kér­dezem, nem óckodnak-e a szerencsétlen számtól, nevet­ve okítanak ki, hogy a szám nem egészen érvényes, mivel ketten közülük: Csetneki Já­nos, a brigádvezetőjük, és az etető-automatika kezelője, Vi­rág László, az erősebb nemet képviselik a brigádban. S bár számszerűleg kisebbségben vannak, az asszonyok szere­tettel beszélnek mindkettő­jükről. Jani bácsi 24 éve dol­gozik a szakmában, szinte mindannyian tőle tanulták a munka fortélyait. A huszon­éves Virág László pedig gyor­san beszáll a kollektív tré­fálkozásba, és megállapítja: aki a virágot szereti, rossz em­ber nem lehet... S erre nincs replika, mert senki sem rossz­ember ebben a derűs és jó­kedvű szocialista brigádban. Amely tán rövidesen ara­nyat ér... Bedő Ildikó Az újítómozgalom kényes kérdéseiről Beszélgetés Tusnádi Emillel, az Országos Találmányi Hivatal elnökével — Beszélgetésünk indítása­ként, ön volt szíves átadni egy füzete esket, amit a Diósgyőri Gépgyárban jelentettek meg; címe: Űtmutató, újítási javas­latának elősegítésére. Téma- megjelölésiként hadd idézzek a füzet utolsó fejezetéből: A Diósgyőri , Gépgyár újítási mozgalmának sikere az ön érdeklődésétől és részvételé­től is függ. Ez a mozgalom az Öné... Lehetőséget ad arra, hogy ön a vállalat javára köl­csönösen előnyös alapon gon­dolkodjék és tevékenyked­jen ... Lehetővé teszi, hogy gondolatait és ezáltal befo­lyását munkájának normál keretem túl is elterjessze ... Tehát gondolkodjon, javasol­jon. segítse elő, hogy a Dl- GÉP versenyképes maradjon. • Meglep a rokonszenves, az embereket felnőttnek tekintő fogalmazás és az egész füzet összeállítása és ha arra gondo­lok, hogy az újítómozgalom né­hány évvel ezelőtt szinte re­ménytelen helyzetben volt, sőt, sokan el is parentálták, akkor itt nagy változásoknak kellett történni. Helytállónak tartja ezt a következtetést? a következtetést? — Nem szabad arra gondol­ni, hogy a diósgyőriek mód­szerei és eredményei általá­nosságban is jellemzőek. Még arra sem, hogy az efféle tájé­koztatóikból oly sok lenne az ország üzemeiben. Az viszont kétségtelen, hogy 1971, 1972 óta, amikor a mozgalom a mélyponton volt, valóban sok minden történt. A Jól emlékszem az akkori vitákra és jól emlékszem arra is, hogy azokban a vitákban so­kan mondvacsinált érveket so­rakoztattak egymás mellé és el­kenték a lényeget. Lényegében mi volt a visszaesés oka? — Nem mintha szerencsés dolognak tartanám a múltat hánytorgatni, de annyit el kell mondanom, hogy a moz­galom megtorpanását, majd visszaesését az emlékezetes, 1967-ben megjelent újítási rendelet okozta. Volt ennek a rendeletnek számos erénye, hogy mást ne mondjak: olyan feltételeket szaibött, amelyek révén az egész újítási moz­galom, hogy úgy mondjam, megkomolyodhatott. A ren­delet más előírásai viszont súlyos károkat okoztak. Olya­nokra gondolok, amelyek ér­vényesítése gyakorlatilag ki­rekesztette az újítómozga­lomból a műszaki értelmisé­get, következésképpen meg­bénult az újító kedvű fizikai munkások és a műszaki értel­miségiek közötti együttműkö­dés is. Aztán: mivel minden újítási díjat a részesedési alap terhére kellett fizetni, a vállalatok rendkívül óvato­san bántak az újítási díjak­kal. Tisztázatlanok voltak a beruházási újítások feltételei is, egyszóval: sokan nem lát­ták értelmét az újító munká­nak, de mondom, ne hány- torgassuk a múltat... m Ezt a sokat vitatott rende­letét 1074 végén módosították. Innen számíthatjuk a mozgalom fellendülését? — Nem. Említettem, hogy volt ennek a rendeletnek sok pozitív vonása is, s azt sem­miképpen sem állíthatjuk, hogy megbénította volna a mozgalmat. Lassan felismer­ték ezt a vállalatoknál is, és már 1973-ban, a rendelet ad­ta lehetőségek jobb kihaszná­lásával javult a helyzet; több újításit nyújtottak be, többet fogadtak el, szóval: a mozga­lom túljutott a mélyponton. S ha csak a számokat nézzük, azóta a fejlődés lényegében töretlen, sőt,' felgyorsult ép­pen a rendelet módosításának eredményeként. Bevált az Egy brigád — egy hasznos újítás mozga­lom. Ismét a DIGÉP példájá­ra hivatkozom: 800 szocialis­ta brigádjuk 1200 újítását hasznosították. Ez a mozga­lom egyébként jól példázza, hogy a társadalmi szervezetek is komolyabban veszik az újító tevékenységet, minde­nekelőtt a szakszervezetek. Néhány megyei szakszervezeti tanáccsal különösen jó az együttműködésünk és ez meg is látszik a szóbanforgó me­gyék üzemeinek újítási te- vékenvségén. • Miért csak néhánnyal? — Az Országos Találmányi Hivatalnak mindössze nyolc munkatársa foglalkozik az egész ország újítóinak ügyei­vel. Nyolc ember teljesítőké­pessége pedig véges ... De, amit tudunk, megteszünk. Most például — szintén a szakszervezettel közösen — azon vagyunk, hogy a leg­jobb módszereket összegyűjt­ve, könyvbe kiadva minden­ki számára hozzáférhetővé tegyük. A Különböző tájékoztatókon! beszélgetéseken, sőt, különböző szakcikkekben minduntalan el­hangzik, hogy nincs minden rendben az újítási díjak körül. Mintha sok helyen nem tarta­nák egészen illendőnek, hogy egy-egy jelentősebb újításért valóban jelentős összegeket fi­zessenek ki. Mi hát az igazság? — Való igaz, hogy az utób­bi években az újítások gazda­Napi 500 köbméter sági haszna és az újításokért kifizetett díjak összege közöt­ti olló szétnyílt. Számokban kifejezve: tavaly 25 százalék­kal több haszon származott a bevezetett újításokból, mint 1975-ben, de az újítási díjak összege ugyanebben az idő­szakban csak j 2 százalékkal emelkedett... • ... mellőzve most a hosz­szas és körülményeskedő gon­doiatmenetet, hadd jegyezzem meg, hogy ez egyszerűen etikát­lan, hogy ne mondjam, er- kölcstelen. _• _______.__ — Ne haragudjon, ha erre a megjegyzésére nem reagá­lok. A jelenség ismert, az okokkal kapcsolatban egyelő­re csak feltételezéseink van­nak, de ezek is elégségesek ahhoz, hogy tüzetesebben is megvizsgáljuk a dolgot. Ami Ebedig az illendőséget illett: ezt a kifejezést nem annyira a magas díjak kifizetésével, hanem az egész újítási tevé­kenységgel kapcsolatban hasz­nálnám. Sok helyen valóban úgy látszik, hogy legalábbis felesleges okvetetlenkedésként kezelik az újításokat. S a hát­térben — meggyőződésem — mindig az emberi hiúság és irigység áll. Azok hiúsága és irigysége, akik valamilyen ok miatt nem tudnak, vagy nem képesek újat alkotni. Persze, ezt senki nem vallja be, de az irigység csak dolgozik, in­doklásul pedig mindig kézre esik néhány jól hangzó ma­gyarázat. Ha most nemcsak az újításokról, hanem a találmá­nyokról is szó esnék, sok el­keserítő, sőt, megdöbbentő példát mondhatnék ... Másik gond: a különböző pénzügyi szervek nem min­dig fogják fel az újító mun­ka jelentőségét. Tudomásom szerint azt még egyetlen revi­zor sem kifogásolta, hogy va­lamilyen jelentős újítást nem vezettek be, vagy csalt olyan körülményesen, hogy a kés­lekedés, sok millió forint kárt okozott. De, ha valahol rá­bukkannak egy nagyobb ösz- szegű újítási díjra, eleve gya­nakvással kezdenek vizsgá­lódni. Ennek aztán híre megy és a bátortalanabb vállalati vezetők gyorsan levonják a megfelelő konzekvenciákat. A folyamat legvége, hogy a szel­lemi termékek értéke deval­válódik, hogy ezekkel az ér­tékekkel senki nem gazdál­kodik megfelelően. Egy fél kiló szöggel el kell számolni; egy milliós haszonnal kecseg­tető újítás sorsával nem ... • Nem gondolja, hogy azért e gyanakvás, mert arra is le­hetne példákat sorolni, hogy bizonyos újítások mögött bizo­nyos manipulációk is felfedez­hetők? A vállalatoknak, üzemeknek szállítanak sódert a Folyamszabályozó és Kavlcskotró Vállalat verőcemarosi telepéről. Az igények kielégítésére naponta akár 500 köbméter só­dert is útnak tudnak indítani. — Valóságos, vagy feltétele­zett manipulációkból kiindul­va még nem lehet általánosít­ható értékítéletet alkotni. A lényeg: az ország szellemi ka­pacitásával, az emberek szel­lemi teljesítőképességével nem gazdálkodunk megfelelően. A manipulációkat illetően pe­dig hadd mondjak egy pél­dát, mert a kifejezés hasz­nálatakor, bizonyára arra gondolt, hogy egyes újítások­nál célszerű dolog bizonyos személyekkel társulni az újí­tás elfogadása és bevezetése érdekében. Nos: az Északma­gyarországi Vízműveknél ki­találták, hogy adott esetek­ben érdemes az újításokat meg­valósító embereket is anyagi­lag érdekeltté tenni, lévén, hogy egy újításnál nemcsak az ötlet, hanem annak ki­dolgozása is rendkívül fontos. Ilyen, vagy ehhez hasonló megállapodásokkal elkerül­hetők a manipulációk, tiszta légkör teremthető az újítások körül. De ilyen megoldásokon csak olt és csak azok töpreng-, hetnek, ahol és akik felisme­rik az újítómozgalom hallat­lan gazdasági, társadalmi je­lentőségét; akik bátran ös2- tönöznek arra, hogy mindenki gondolkodjon, javasoljon, se­gítse elő, hogy az üzem ver­senyképes maradjon. Vérles Csaba \ A i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents