Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-19 / 143. szám

1977. JÜNITJS 19-, VASÁRNAP A festői vidék tarka programja A Börzsöny hegyei között megbúvó kisközség, Nagybör­zsöny, minden évben, a nyár elején hazahívja elszármazott fiait, vendégségbe invitálja a természet és a műemlékek kedvelőit a Nagybörzsönyi na­pokra, hogy bemutassa múlt­ját, a hagyományok tisztele­tét és újabb értékeit. Van mivel dicsekednie, hi­szen a német és magyar nyel­vű lakosok népművészeti ha­gyományai, a középkori aranybányászat tárgyai, az olyan csodálatos műemlékek, mint a XIII. századi Szent István- vagy a nem sokkal ké­sőbbi bányásztemplom, az MEGKEZDŐDTEK A NAGYBÖRZSÖNYI NAPOK egyelőre még renoválásra vá­ró, de egyébként ép vízima­lom valóban a környék párat­lan érdekessége. De ugyan­ilyen maradandó emlék marad az idelátogatóban a táj rom­latlan szépsége, s a helyi lako­sok lelkes igyekezete, hogy ér­tékeiket megismerjék a nem odavaló emberek is. Az idei Nagybörzsönyi na­pokat tegnap, szombat dél­előtt Peszeki Sándor, az MSZMP váci városi bizottsá­gának osztályvezetője nyitotta meg Az ünnepséget megelőzte a rudabányai fúvószenekar TV-FIGYELQ Ipari formatervezés. Most, amikoé két kiállítás is elénk tárta a Bauhausnak, a XX. századi építészetet és forma­tervezést egyaránt forradal­masító német művészeti fő­iskolának a tevékenységét — az egyik bemutató színhelye a budapesti Műcsarnok, a mási­ké az NDK Deák téri kultúr- centnima volt —, kettőzött figyelemmel érdeklődünk az­után, ami a kömyezetformá- lás dolgában jelenleg ideha­za történik. Az immár annyiszor meg­dicsért Ipari kaleidoszkóp szerkesztő-riportere, Puch Ta­más, a lehető legjobbkor járt utána e témának, és csütörtök délutáni műsorában kellő nyomiatékfeal hívta fel mind az iparcikkek gyártóinak, mind a vásárlóknak a ügyei­méit, hogy eszközeink és tár­gyaink külső megtervezése enyhén, szólva, jobb is lehet­ne. .. Esetlenek, csúnyácskák, kézhez nem illőek a lakástar- tozsékok, éppen úgy, mint azok a masinák, amelyekkel vagy amelyeken dolgozunk. Nin~ esetiek megtervezve! De hogyan is lennének — hallhattuk a szomorú magya­rázatot —, ha a gyártó cé­geknek vem kötelességük az ízléses küllem kidolgoztatá­sa. Csak ha éppen kedvük tartja — jobbik esetben, ha az illetékes vezetők köteles­ségüknek érzik —, akkor al­kalmaznak ipari formaterve- zöt, aki e burkok és alakza­tok kialakítását az Iparmű­vészeti Főiskolán tanulta. Téli képek. Az imént emle­getett Ipari kaleidoszkóp egy másik — az űj konfekció­szabvánnyal foglalkozó — képsorában egyszercsak visz- szatért a tél. Sálas, sapkás, téli bundás emberek jelentek meg; még lélegzetük párafel­hői is ott gomolyogtak a ká­nikulai fonróságot immár mind nehezebben tűrő néző 6zeme előtt. De ugyanígy volt ez egy nappal korábban, a Fiatalok órájának Budakeszin forgatott régészeti riportjában is! Hó, fagy, párafelhő-gomolygás... Ebben is, abban is jócskán megkésett felvételeket lát­hattunk. Olyanokat, amilye­neket nem Vénné szabad a képernyőre engedni. Mindegyik tv-műsor le­gyen szinkronban a tovafutó idővel; még az évszakok vál­takozásával is! Csak így vil­loghat igazat kedves masi­nánk, az a heti hat esténket magának követelő doboz. Akácz László műsora. Ott volt a tegnapi ese­ményeken Krima János, a vá­ci járási hivatal elnöke, Oczel János, a DIB elnöke és Csányi László, a DIB főtitkára is. Az ünnepséget követően, a művelődési házban és a falu­múzeumban nyitottak meg ér­dekes kiállításokat. Gazdag trófeagyűjteményét és az er­dővel, a vadászattal kapcsola­tos faragásait mutatta be a környék Dózsa Vadásztársasá­ga. A helyi fotószakkör első­sorban nagybörzsönyi témájú képekkel mutatkozott , be. A falumúzeumban, a Rudabá­nyai Múzeum segítségével bá­nyaműszaki érdekességeket és helyi viseleteket helyeztek el a vitrinekben. A művelődési ház nagytermében Rózsa György festőművész chilei témájú ké­peit tekinthették meg az ér­deklődők. A község a kiállításokon kí­vül is sok érdekességgel szol­gált a vendégeknek. Délután, az egyébként csak gazdasági célokat szolgáló erdei vasút szállította a turistákat a he­gyekbe, helyi idegenvezetők mutatták meg a látogatóknak a műemlékeket. A Szijjártó Lajos ifjúsági klubban a tele­pülés és a környék szépségeit bemutató filmeket vetítettek, majd szovjet—magyar ifjúsági találkozót tartottak. A nap legérdekesebb prog­ramja a folklórest volt, me­lyen a jónevű helyi amatőr együtteseken kívül, vendégek is felléptek, s kora hajnalig tartott a hagyományos sváb­bál. Naigybörzsöny ma, vasárnap is várja a vendégeket. Egész nap nyitva tartanak a kiállí­tások, megtekinthetők a mű­emlékek, s újabb túrákat is indítanak. Délelőtt a környék­beli községek labdarúgói és motorosai számára rendeznek versenyeket, délután pedig szolidaritási műsor lesz, ame­lyen a nagybörzsönyi pol- beat együttesen kívül, vendég zenekarok és irodalmi színpa­dok is dobogóra lépnek. Cs. A. Merre visz az Államvizsgák a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen A Gödöllői Agrártudományi Egyetem kollégiumának első emeleti folyosóján szokatla­nul kevés volt a mozgás, nagy a csend. Pedig a termekben telt ház volt. Az egyetemisták a jegyzetek, tankönyvek fölé hajolva szorgalmasan bifláz­tak, jegyzeteltek. Minden ötöd­éves az utolsó nagy egyetemi erőpróbára, az államvizsgára készült. A beszéd tárna mégis: mi lesz azután? Megvalósult elképzelések — Mindig erre a pályára készültem — árulja el egyi­kük, Bódai Julianna. Gyer­mekkoromban szerettem volna erdész lenni, de hamar belát­tam, hogy ez nem kifejezetten nőnek való foglalkozás. Meg­szerettem a növényeket, szü­lőfalumban, Adásztevelen se­gítettem szüleimnek a mező- gazdasági munkában. Sokat köszönhetek a pápai mezőgaz­dasági szakközépiskolának, az érettségire való alapos felké­szülés a felvételi nehézségein is átsegített. Az egyetem ön­állóbb, szabadabb légköréhez hamar hozzászoktam. Sokolda­lú, alapos képzést kaptunk öt év alatt, sok kedves tanárunk volt. Legtöbben talán Füredi János egyetemi docenstől ta­nultam, aki a diplomamun­kám elkészítéséhez is maximá­lis segítséget adott. A hazánk­ban termesztett burgonyafaj­tákról írtam értékelő elem­zést szakdolgozatként, kuta­tásaimhoz a szakmai gyakor­latok színhelyén, az alsótenge­licei fajtakísérleti állomáson megkaptam minden támoga­tást, viszont elég kevés gya­korlatot szereztem. Az állam­vizsga komplex jellegének megfelelően az öt év alatt ta­nult ismeretek gyakorlati al­kalmazásáról kell számot ad­nunk. Azt mondja még, hogy jó volt, egyetemistának lenni. Itt ismerkedett meg vőlegényé­vel, Buszkai Jánossal, akivel június 25-én házasságot köt­nek, Borsod Abaúj-Zemplén megyében, a hangácsi II. Rá­kóczi Ferenc Termelőszövet­kezetben fognak dolgozni. Ré­gebben jobban félt az isme­retlen környezettől, ma már várja az új feladatokat, az új­donság élménye is vonzza. Középiskolás nyarak — Putnokon jártam közép­fokú mezőgazdasági techni­kumba — kezdi beszámolóját Ruszkai János. Először csak álmodoztam az egyetemről, utána meg is dolgoztam érte. Engem, is a növénytermesz­tés vonzott. Középiskolás ko­romban a szünidőben haza­jártam dolgozni, a Miskolc melletti boldvai gazdaságba. Gyerekbrigádokat vezettem, s a társadalmi munkás gyer­kőcökkel nagyon jó kapcsola­tom alakult ki. Az akkori él­ményeim a vezetői gyakor­lat, és a helyes vezetői szem­lélet kialakításában nagyon sokat segítettek. Az idény­munkákra agrármérnöikként is kell majd munkaerőt szer­veznem. Az egyetemi nyári gyakorlatokon a tangazdaság­ban találkoztam vezetői pél­daképekkel. Engel István ag- ronómus olyan gyakorlati fo­gásokra tanított meg, ame­lyek késeibb a pályámon is hasznomra válnak. Diploma- munkámban búzafajtákkal, a búza tápanyag ellátásával fog­lalkozom. Szakdolgozat veze­tőmmel, Antal József egye­temi tanárral, a mezőgazda­ságok tudománya doktorával alakult ki mély kapcsolatom. Hollóné a Bokrosból MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK Az álmukban tiszta kötényt hordó, törékeny proletárasz- szonyok mai utódait kerestem: mosónőket. De Pest megye ipa­ri jellegű mosodáiban nincse­nek mosónők. Mosómesterek vannak, férfiak végzik ezt a ma sem könnyű munkát, s ők sincsenek sokan. Annál több nő van a ruhatisztító szakmá­ban. Első pillanatban magam is csupán az elnevezésben lát­tam a különbséget. Pedig az utóbbi korszerűbb, egészsége­sebb és könnyebb: vegyszerrel tisztítják a kelmét, s csak a különösen makacs foltokat ül­dözik lúggal, kefével. A munkahely A megye legkorszerűbb tisz­tító üzeme Nagykőrösön műkö­dik, hat éve hozták létre a ré­gi vágóhíd helyén, az ódon épületek mellé új csarnokokat ragasztva. A Pest megyei Szol­gáltató és Csomagoló Vállalat nagykőrösi üzemében mosnak is, tisztítanak is: Dél-Pest me­gye több tonna szennyesét. Pon­tosabban tavaly 60 vagon ru­hát mostak és 59 ezer tételt tisztítottak ezen belül a la­kossági szolgáltatás megköze­lítően 30 százalékkal nőtt. Az idén a ruhatisztítás dinamiku­sabban fejlődik mint koráb­ban, naponta több, mint 7 má­zsa ruhát tisztít ki az üzem egyetlen ruhatisztító szocialis­ta brigádja. • Hajdú László üzemvezető úgy mutatja be Holló Sándornét, mint a száraz vegytisztítok mindenesét, ö a szocialista brigád vezetője, nem hivatalo­san amolyan csoportvezető, el­osztja a feladatokat, ügyel a folyamatosságra, a minőségre, s mindig ott segít, ahol legtöbb a tennivaló. — Négy éve dolgozom itt a ruhatisztítóban mondja Holló Sándorné, miközben vé­gigvezet kis birodalmában. — Ismerek már minden munkafá­zist, rövidebb-hosszabb ideig valamennyi területen dolgoz­tam. Valószínűleg ennek kö­szönhetem most ezt a minde­nességet. A szennyesruha átvevőből bemegyünk a gépterembe. A régebbi gyártmányú gép 25 kiló ruhát tisztít 50 perc alatt, a modernebb, olasz automata, 18 kilót mos 35 perc alatt, lyukkártyavezérléssel, s a ru­hát teljesen szárazon szedik ki. Innen a vasaláshoz kísérjük a nadrágokat, zakókat, ballono­kat. Meleg van. — A hőmérsékletet még so­hasem mertük megmérni, de közel járhat az 50 fokhoz. Igaz, szép nagy. háromszárnyas ab­lakok vannak a műhelyen, de csak egy ablakszárny nyitható. Szellőzés alig van, pedig hát elkelne, különösen a gőzbábű miatt: a kabátokat feladják er­re a sűrű vászonból készült ba­bára és forró gőzzel felfújják, mire lehűl tökéletesen eltűn­nek a gyűrődések. Nem könnyű munka, nekem ebből is kijutott: két évig dolgoztam a gőzbábu­val ... A brigád A kellemesebb légterű ősz- tályozóban fejezzük be a rövid üzemlátogatást. Dél-Pest megye 35 felvevőhelye szerint osztják el a fogasra tett, keményre va­salt ruhákat. A tiszta fehérne­mű- és ágyhuzatesomagoJc is ide kerülnek szállításra várva. Ezen a ponton fejeződik be a ruhatisztító szocialista brigád munkája is, tizenketten dol­goznak az Absolon Sarolta bri­gádban. Holló Sándorné mintha leckét mondana, úgy világosít fel a brigád névadójáról: Ab­solon Sarolta nagykőrösi lány volt, aztán Budapestre költö­zött és korán bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba, 1945 ja­nuárjában tagja lett a Vörös brigádnak és mártírhalált halt. Holló Sándornéék eddig két­szer nyerték el a szocialista brigád címet. S hogy mit tet­tek ezért? ___ — Nem csináltunk országos hírű dolgokat, de amit tettünk, azt becsülettel — ül le az ét­kező asztal mellé, jelezve: kész szembenézni a kérdések­kel. — Amit a munkában kel­lett azt mogcsináltmk, rendesen többet is. Csökkentettük a ha­táridőket: nálunk nemigen tölt 36 óránál többet a ruha, spórolunk a vegyszerekkel. De tellett társadalmi munkára is az erőnkből: az üzem udvarát mi szedtük rendbe. Meg van egy kismamánk gyermekgondo­zásin. megszerveztük a pótma­ma szolgálatot, hogy ő is ki­mozdulhasson a házból, ne ül­jön otthon mindig. Kulturális vállalást az idén nem tettünk. Eljárunk moziba, színházba, kirándulni és olvasunk is, de a közös szórakozáshoz nehéz egyeztetni az időt. Élményként megmaradt em­lékek igazolják: Holló Sándor­néék el-ellátogatnak a műve­lődési központ rendezvényeire, néha Budapestire is a Madách Kamarába, a Pesti Színházba, s időnként országjáró kirándu­lásokra. Bár az utóbbi években kevesebb jutott erre a családi kasszából. A család — A legkisebb lányom, Mária, harmadévet végzi a kertésze­ti egyetemen. Nemsokára ha­zajön és üzemmérnök lesz itt a konzervgyárban — gyűröge­ti a cigarettát, mintha ujjai­val visszaszámlálná az éve­ket. — Ügy szoktam mondani, huszonhat éve haptákban ál­lunk. Négy gyerekünk van, mindet taníttattuk, a legki­sebbnek egyetem is jutott. A legnagyobb lánynak legalább szakmát adtunk: varrónő, de most itt dolgozik velem, nad­rágvasaló, a menyem is nálunk dolgozott de meglett az uno­kánk és most gyermekgondo­zásin van. Egy lány, meg a fiú a vasútnál dolgozik. — A mindennapok? Állandó délelőttös vagyok, délután egy kicsit a háztartás foglal le. Azért mondom, hogy kicsit, mert a férjem nagyon sokat se­gít, többnyire ő főz, mert csak másnaponként szolgálatos a vasútnál. Aztán kimegyünk a telekre, a Hosszú-háton van 600 négyszögölünk, azon szer­ződtünk uborkára, paradi­csomra. meg paradicsompapri­kára. Megfogjuk amit lehet. De néha azért is kimegyek a Hosszú-hátra, hogy pihenges- sek. Viszem a keresztrejtvényt, meg a könyvet. Régen Hollóék négy és fél hold gyümölcsösön és szőlőn gazdálkodtak, bérlőként. Ko­csijuk, lovuk volt. Aztán meg­próbálták a téeszt. Csakhogy akkor még sok volt a se: télen se ment a munka, se családi pótlék, se pénz — se posztó. A férje elment a vasúthoz, ő még egy darabig próbálkozott a földdel: a körösi ember mindig paraszti munkával élt, de ké­sőbb Holló Sándorné átszegő­dött rövid időre a konzerv­gyárba, s aztán felfedezte ma­gának a ruhatisztítót. Egy új életformát. — Ma már a téeszben is sokkal jobb mint régen, de én hamar megszoktam az újat. Addig a város határán se igen jutottam túl, most már sok he­lyütt jártam, legutóbb a he­gyekben, Sopronban. Persze az ember kicsit fél az újtól. Olyan ez, mint, amikor divatba jött a mosógép. Mondták: szaggatja a ruhát, nem lesz jó szaga a vá­szonnak. Ma meg mindenki gé­pet akar. Vagy itt a nagyüze­mi mosás, tisztítás. De sokan mosnak még akár két napig is otthon, pedig ez az üzem sok szabadidőt gyárthatna az asz- szonyoknak. Erős még a gazd- asszony szemlélet; hogy ez az én munkám, nekem kell meg­csinálni. Tudja, jön a lakótelep és az majd megváltoztat min­dent. Táguló keretek Holló Sándornéék háromszo­bás családi háza Nagykőrös X. kerületében, a régi Bokrosban áll. A település neve magában hordja a környék arculatát, de már betolakodott egy csupa üveg és beton óvoda és egy mo­dem iskola. És az új lakótelep is elérte a Bokrost. Egy-két év és barátkozni kell a városia­sabb városi életmóddal, a visz- szaszármazott üzemmérnöknők diktálta életformával. Talán még néhány év és szűknek bi­zonyul majd a ma összesen öt­ven embert foglalkoztató tisz­tító-mosoda. s a gőz előbb utóbb, talán szétfeszíti a ki- nyithatatlan ablakokat is. Kriszt György Tudása, embersége mindig példaként áll előttem. Az egyetem is nagyon sok szép élményt adott, jó baráto­kat szerezted?, igyekeztek él­ni az adott lehetőségekkel. A főváros közelsége nagyon so­kat jelentett, gyakran jártak színházba, hangversenyekre. Szeretik a fővárost, bár nem tudnák ott elképzelni az éle­tüket. Szakmailag és az él­ményszerzések szempontjá­ból egyaránt nagyon sokat je­lentettek az NDK-beli csere- gyakorlatok. Az egyetemi test­nevelési órákon tanultak meg úszni, az ottani laboratóriu­mokban szerették meg a fotó­zást. — Leendő feleségemmel úgy döntöttünk, hogy Borsodba megyünk dolgozni. A társadal­mi szerződésem is odaköt. Ál­lamvizsga után szeretnénk pi­henni egy hónapot Kőszegen, utána az augusztus elsejei mun­kakezdésig berendezzük leen­dő szolgálati lakásunkat, Han­gácson. Haltenyésztés és néptánc — Én is faluról szárma­zom — mondja Sulyok Lajos. — A székesfehérvári mezőgaz­dasági szakközépiskolában érettségiztem. Eredetileg ál­latorvosnak készültem, de vé­gül a szakközépiskola profil­jához alkalmazkodva döntöt­tem úgy, hogy állattenyésztő leszek. Itt, az egyetemen, nagy lehetőségek tárultak fel előt­tem. Sok jó szakkörünk mű­ködik, a klubban egymást vál­tották a sokoldalú rendezvé­nyek. Előadóesteken, író-ol­vasó találkozókon, dzsessz- koncerteken vehettünk részt. Sajnálni fogom, hogy elmúl­tak ezek az évek. Voltak olyan terveim a barátaimmal, hogy öten-hatan együtt egy helyre megyünk dolgozni. A társadalmi szerződések, az igé­nyek különbözősége miatt, mindez, persze, gyerekes el­képzelésnek bizonyult. — Nagyon sok minden ér­dekelt. Elsős koromtól mosta­náig jártam a néptánckörbe, ahol nagyon jó társaság ala­kult ki. Az egyetemtől maxi­mális támogatást kaptunk. A főiskolai ifjúsági napokon a különböző néptáncfesztiválo­kon mindig részt vettünk és legtöbbször aranydiplomát kaptunk. A diplomamunkám a haltenyésztésről szól. Bár az egyetemen kifejezetten ilyen jellegű oktatás nincs, nagyon jók a kapcsolataink. Diploma- munkámat a Százhalombat­tai Temperált Vizű Halszapo­rító Gazdaság hidrobiológu- sánál, Tamás Gizellánál ír­tam. Gyakorlatokra a Közép- Tiszai Állami Gazdaságba, Kunhegyesre jártam. A nyolc­van hektáros halastavak ná­dasaiban, vízinövényei között még jobban megszerettem a természet szépségeit. Jelent­kezésemet végül a Budapesti Talajtani Kutató Intézetbe adtam be. A Tudományos Aka­démia mikrobiológiai osztá­lyán elfogadták a pályázato­mat. Előzőleg nagyon sokat töprengtem, a falusi életfor­ma iránt is vannak nosztal­giáim. Kutatóként sem szakí­tok hobbimmal, a népi tánc­cal, előbb-utóbb leteszem a táncoktatói szakvizsgát is. S ha máshol nem, általános is­kolákban gyerekekkel foglal­kozom. Az utóbbi években én készítettem el az egyetemi gólyabálok nyitótánc-koreog­ráfiáit. Nehéz elszakadni a diák­élettől. Különösen olyan egye­temen, ahol a diákoknak eny- nyi lehetőség áll rendelkezé­sükre, mint itt. A végzős hall­gatók ennek ellenére biza­kodva készülnek arra, hogy a különböző munkahelyek légkörbe beilleszkedjenek. Pósa Zoltán t k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents